Ez a fajta…hmm…autóépítési stílus az USA nagy déli államaihoz köthető – a múlt század nyolcvanas éveiben teret nyerő – nagyvárosok hip-hop és rapzenével átszőtt szubkultúrájában született.
A jellemzően színesbőrű fiatalok köré szerveződött mikrovilágban mindennél fontosabb a pénz és a vagyon prezentálása. Ez bizonyos szinten érhető is, hiszen a szociálisan sokszor megkülönböztetett közegből kikerülők sikerüket, tehetősségüket mutatják ezen a sajátos módon.
Az eleinte hi-risers-néven futó vonal (utalva ezzel a gyári állapothoz képest jelentősen megnövelt hasmagasságra) aztán több oldalágat is növesztett, így jöttek létre az eredeti elképzelést extremitásokba vivő donk-carok és a dub-ok.
Közös jellemzőjük, hogy a nem különösebben értékes/érdekes nyolcvanas-kilencvenes évekbeli amerikai átlagautókat pimpelnek és építenek át úgy, hogy a lehető legtöbb pénzt költsék rájuk és mindez látszódjon is. A használt alap és annak évjárata dönti el, hogy a hi-riser melyik alkategóriájába illik a végeredmény.
A legközkedveltebb típusok egyértelműen a Chevrolet nagy kupéjai-limuzinjai, mint pl. az Impala, Caprice, Monte Carlo vagy Chevelle. A Box a hetvenes-kilencvenes évek dobozszerű, szinte függőleges maszkos autóit takarja, a Bubble már a kilencvenes évek legömbölyített formáira utal.
A donk a stílus legextrémebb vállfaja, építőik mottója a Fej a felhőkben és mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy így legyen. A Donk-elnevezésre több magyarázat is létezik, az egyik szerint a közkedvelt alapnak szolgáló Chevy Impalát becézték donkey-nak (szamár) a gettóban, utalva ezzel az autó típusnevében fellehető párosujjú patásra.
Más megközelítésben a donk egy egyszerű hangutánzó szó, melyet ezen autók futóműve ad ki, ha áthajt egy-egy úthibán vagy fekvőrendőrön.
Míg a dub-autók általában megelégszenek a sárvédőívekbe rejtett minél nagyobb felnikkel (ezek általában nem nagyobbak 30 colnál), addig egy rendes donk is legalább ekkora felnin gurul, 70-es évek közepi autóra épül, lehetőleg lejtős fenékkel és az annál magasabban álló orral. Egy jelentős különbség azonban van közöttük: a donk karosszériája mindig meg van emelve, nem kicsit.
Több gyártó is kínál mindenféle készletet, jellemzően a terepjárós emelőkitekkel kereskedők reagáltak leggyorsabban, de ma már szinte minden – autótuninggal foglalkozó – amerikai cégnek van hi-riserekhez köthető portékája.
Természetesen iszonyatos pénzeket kérnek értük, egy átlagosnak számító, 30 colos Lexani felni 5000 dollár körüli, a speciális - 40 colnál nagyobb – felnik ára ennek többszöröse is lehet.
Az átépítés maximális hozzáértést és odafigyelést kíván, hiszen a megváltozott kerékátmérő miatt a fékek sem maradhatnak gyáriak, a futómű pedig nem lehet túl puha, hogy kanyarodáskor legalább ilyen-olyan stabilitása maradjon a magasra helyezett súlypont miatt ingatag autónak.
Ezen kívül persze kő-kövön nem marad a beltérben sem: műanyagozás, drága bőr, millió monitor van beleszórva egy-egy autóba, a mi ízlésünknek kicsit tán meredek konfigurációban és formában.
Tessék, ilyen is lehet az autós szubkultúra, a kali-candy a következő.
(Forrás: Rides, e-zine)