Nincs mit szépíteni a dolgon: én vagyok a szerkesztőségi gyorsulási verseny abszolút utolsó helyezettje, mind az autós, mind pedig a lényegében nem létező motoros kategóriában. Ezt a megalázó eredményt az se menti, hogy jó előre fennhangon hirdettem úton-útfélen, én leszek a vesztes. Ez csak annyi, mintha a repülő pilótája felszállás előtt kijelentené: - Kedves utasaink, ma le fogunk zuhanni! És amikor lángló hajtóművekkel, ezerrel repesztenek függőlegesen a föld felé, elégedetten közölné a végső pánikban sikoltozó emberekkel, hogy na ugye, hát nem megmondtam?
De nem csak az időeredményeket tekintve voltam vesztes, hanem egyben én voltam a nap lúzere is. Elmesélem sorban. Amikor kipattant a nagy ötlet, és megkezdődött a készülődés, még úgy nézett ki, hogy egy jópofa, lazulós délután lesz, ahol a legnagyobb izgalmat a kondérban rotyogó gulyás váltja ki. Jópofa, lazulós délután is lett, de gulyás nem főtt, viszont forrt helyette az adrenalin. Ahogy közeledett a nagy nap, a levelezőlistán már feltűntek a baljós előjelek: Papp Tibi valami házi készítésű nitrórendszer Balenóba szereléséről értekezett, Bende Tibi valami homályos okból vizet akart a benzin mellé porlasztani, és többen írták, hogy mindent kihajigálnak az autóból, amit csak nélkülözhető.
Láttam, hogy komolyodik a helyzet, és a csapat autóit ismerve tisztában voltam vele, hogy komoly eredményre nincs esélyem. Még ha veterán Mercedes SLC-vel állok rajthoz, akkor is többen ledaráltak volna: Karotta, Sipos úr, a Motordoki egészen biztosan, de gyanús, hogy Prokee is megalázott volna a homályos úton hozzá került Polo GTI motoros gonosz Trabanttal. Egyébként se volt kedvem versenyzéssel gyötörni az öreg stuttgartit, hosszú életet szánok neki, nem akarnám, hogy szívinfarktusban kinyúljon egy pályán, mint valami nyugdíjas versenyló, akit beugrósként, utoljára még jól meghajtanak. Akkor még úgy nézett ki, hogy motoros kategória is lesz, ezért úgy döntöttem, hogy az L200 platójára felhajintom a kínai villanyrobogómat, és így garantáltan elveszítem mind a két- mind pedig a négykerekű gyorsulást, ha már győzni nem győzhetek.
Mivel tudtam, hogy tévéfelvétel is lesz, kitaláltam, hogy legalább legyen valami látványelem, ha az időeredményeim úgyis siralmasak lesznek. A pickupot Józsi barátommal körbematricáztuk kalózjelekkel, és ráírtuk a szellemes „totalwar” szóösszetételt, kalózzászlót gyártottunk tíz perc alatt, továbbá összeállítottam kétféle jelmezt: egy ilyen katonaszerűt a harci járműhöz, meg egy dél-ázsiai hangulatú rövidgatyás-gumipacskerest a kínai villanyrollerhez. A helyszínen kiderült, hogy én vagyok az egyetlen, aki energiát fektetett abba, hogy bohócot csináljon magából. Mindenki más egyszerű és praktikus, nyári mintájú minimálöltözetben nyomta, logikusan, hiszen eléggé izzott a kopár szik sarja a tököli reptéri kifutópálya két oldalán.
Ráadásul az összes divatmajomkodásom negligálva lett, midőn Prokee egy szerelésre használatos, olcsó fehér pamutkesztyűben állt rajthoz – ez biza nagyobb poén volt, mint az én terepszínű gatyám. Akkor még nem tudtam, hogy megy a banda a Millenáris Velodromon megrendezett veterános bohóckodásra, és a jelmezes marhulást oda tartogatják. Persze, akkor meg épp nem értem rá…
Szóval, megérkeztem a reptérre, és hosszan őgyelegtem a helyszínen, mert senki nem akart kihívni – teljesen igazuk volt, a könnyű győzelemben nincs nagy öröm, és az élboly már eléggé be volt durranva agyilag. Tomboltak a hormonok, a parkolóban többen az autójukat belezték kifelé, hogy minden gramm súlytól megszabaduljanak, amitől gyorsan meg lehet.
Bandi kisebb kerekeket szerelt a 02-es hátuljára, hogy rövidítsen a végáttételen valamennyit, Karotta Toyotáján tapadós fél-slick gumik feszültek. Némi bemelegítések, a pálya kóstolgatása után elszabadult a pokol: Sipos és Karotta újra és újra rajthoz álltak, megszűnt számukra a külvilág, csak a 402 méteres egyenes aszfaltcsíkot látták maguk előtt, a végén a mérőkapukkal. A Motordoki többször ledobatta a Bogárral az ékszíjat, Prokee Trabantjában megadta magát a váltótartó bak, annyira nyomták neki. De ott nyüzsgött a rajtnál újra meg újra Stump Bandi, Vályi Pista, és a később érkezett Papp Tibi is szorgalmasan pótolgatta a lemaradást.
Prokee kiállt velem a könnyített Tramppal – pikk-pakk elhúzott, és győzött. Az utolsó száz métert úgy tette meg a szemét, hogy mind a két lábát kidugta oldalt a Trabiból, és még így, fokozatosan lassulva is rám vert vagy ötven métert. Na, itt el is ment a kedvem végképp az egésztől, de kihívott Csikós is, aki úgy előzött meg a cél közelében az ERÁ-val, hogy igazából csak félgázzal-gőzzel nyomta neki, mert nem volt kedve tönkrevágni a kuplungot. Régen volt már, de rémlik, hogy mintha Nyegleóval (Fiat Tipo), Balázzsal (Merci 123) és Zách Danival (Suzuki Swift) is gyorsultam volna, mindegy is, aki kiállt velem, ott hagyott mind a piklibe. A cikk alján láthatók a táblázatok , de aki egy kicsit is szeret, ne nézze meg.
Villanyrollerrel még siralmasabb volt a helyzet. A nagyszívű és empatikus Csikós elfogadta a kihívást, és persze hozzám képest fénysebességgel tűnt el a tököli izzásban a bilikék Bianchival, úgy, hogy mellette ült Stump Bandi oldalbordája, hátul meg a Karotta-Rézmányi duó, lényegében tehát sétaautókáztak. Bulifutamnak jó volt ez a kör. Viszont amikor Winklernek felajánlottam, hogy toljunk egy menetet a Yamaha Vinójával, úgy nézett rám, mint valami majomemberre, és egyetlen mordulással elküldött melegebb égtájakra. Később is csak azért volt hajlandó egy pályára állni velem, mert fejkamerás felvételt kellett készítenie a robogós száguldásáról. A legkellemesebb gyorsulásom egyébként az volt, amikor épp senki nem figyelt, és mentem tök egyedül a Kína Gyöngyével. Ráhajoltam a kormányra, fejem körül susogott a szél, és végtelennek tűnő idő, 1 perc 3 másodperc (!) után végre átgurultam a célon, fergeteges, 24 km/órás átlépősebességgel. Száguldás, szeretem.
Bár tényleg tudtam előre az eredményt, azért az még engem is meglepett, mennyire tohonya az öreg L200. Forgalomban ugyanis ez egyáltalán nem feltűnő. Okés, hogy egy nehéz, nagy munkaautó, magas homlokfallal, minden áramvonal nélkül, lobogó kalózzászlóval súlyosbítva a helyzetet, és igaz, hogy legalább ötven-hatvan kilónyi lom volt benne rajtam kívül, de semmi értelme nem lett volna kipakolni, úgy se született volna sokkal jobb eredmény.
Igazából csak 3000 és 4000 közötti fordulaton mutatott némi hajlamot a gyorsulásra, ezt a rövid tartományt jól kiaknázni kellett volna egy tízfokú sebváltó (olyan meg nincs, de ehhez minek is lenne), de azzal se mentem volna végül semmire, hiszen a váltásokon ugyanúgy elvesztettem volna az időt. Bezzeg ha nem hosszában, hanem keresztben versenyeztünk volna, a magas fűvel benőtt hepehupás mezőn! Mindjárt megváltozott volna a helyzet!
Na mindegy, a szopásnak is csak vége van egyszer, lement a Nap, és hazaindultunk. Prokee még el akart velem vitetni egy hűtőszekrényt valami szigetszentmiklósi címre, de addigra már meghalt bennem a kultúrember, és nemet mondtam. Az önsajnálat mocsarában fetrengve vezettem hazáig, talán sírtam is, de lehagytam útközben minden kamiont és takarékosan autózó suzukist. Otthon fejreálltam, és lekakiltam saját magamat, majd megittam egy sört, de nem esett jól. Csak azért nem követtem el szeppukut, mert a sok megaláztatás mellett több jó dolog is történt Tökölön:
- Szép volt az idő.
- Jó és sok volt a pogácsa.
- Majdnem végig kitartottak az üdítők.
- Egy repülő öt méterrel a fejem felett repült el, a fedélzeten Angélával.
- Winkler ideadta a Vinót, amivel csapattam egy kellemeset. Remek kis robogó!
- Winkler ideadta a Cougart, amin tényleg van még mit csinálni, például a fékek elég hülyén fognak, de a V8-érzés már most is lehengerlő.
-Csiki ideadta ERÁ-t, és amíg mentünk egy kört, csillogó szemekkel mesélte, hogy végre, több év után olyan, amilyennek lennie kell.
- És mindenek előtt, és magától értetődően: jó volt a társaság!
Mivel sokat edződtem lelkileg, a cél jövőre is az abszolút utolsó hely megszerzése. Már most megvan az ellenszerem arra, ha valaki valami fostalicskát beszerezve orvul a keservesen, nagy pszichológiai nyomás alatt elért helyezésemre törne. Nyílt sisakkal játszok, már most megmutatom: EZZEL a szerkezettel fogok a leglassabban gyorsulni 2012-ben. Tohonyák, reszkessetek!
Legjobb eredményeim (ezekkel lettem huszadik és utolsó):
Futamaim:
