Végre-valahára döntés született minden kérdésben és a sok agyalás után megkezdődhetett maga a munka. Lehet, nevetségesnek gondolják a nagy felhajtást, de egy ekkora standot – és a kiállítás minden apró részletét – aprólékosan megtervezni nem semmiség.

Lám, itt egy részletfotó az egyik ilyen értekezletről, ahol a hozzávetőleges standelrendezést és a pólók dizájnját vitattuk meg. Mindenkinek megvan a maga részfeladata (van, aki már lassan teljesen megkopaszodik abban, hogy minden erőfeszítése ellenére sem tud megszerezni egy speciális, mifelénk ismeretlen, finomságot), pihenésre idő nincs.

Néhány kérdés, csak hogy átérezzék, mennyire nincs könnyű dolga a szervezőbrigádnak:
- melyik autó hol legyen, hogyan legyenek fordítva és milyen sorrendben úgy, hogy lehetőleg fotózhatóak legyenek és ne takarják el egymást?

- ugyanakkor gondolni kell a tömegmozgásra, honnan várható az emberáradat, merre mennek majd és hogyan biztosítható a könnyű átjárás úgy, hogy ne ütközzenek folyamatosan egymásba?

- biztosítani kell, hogy némely kiállított autóban a legkisebb kár se essen (ehhez elég egy véletlenül hozzáérő gomb, cipzár), ám mégis aprólékosan szemügyre lehessen venni őket.

- a stand központja hol legyen? Olyan hely kell, ami jól látható már a bejárattól, de lehetőleg a feltorlódó vásárlók ne akadályozzák a bámészkodókat, ne legyenek útban egymásnak, ráadásul kell egy hely, ahol a hosztesszeink vagy akár mi leülhetünk egy kicsit pihenni, beszélgetni az olvasókkal vagy éppen dolgozni. Ez lehetőleg ne legyen útban, de legyen közel a shophoz és lássuk be innen a stand egész területét.

- hogyan és hol helyezzük el partnereinket, hogy senki ne érezze sértve magát, hogyan oldjuk meg az áramellátást, a cuccok tárolását...

Egyszóval milliónyi apróság, melyek megbeszéléséhez össze kell ülnie annak a 6-7 embernek, akik aktívan szerepet vállaltak a szervezésben. Persze a maradéknak sem lesz egyszerű: nekik kell tartaniuk a frontot szerdától-hétfőig. Szerdán már építünk, csütörtökön rendezünk, pénteken aztán nyitás és biztosan lesz olyan jármű, amit csak hétfőn tudnak elszállítani.

És akkor még nem is említettem a portékát, melyek dizájnját, formáját, anyagát, egyszóval mindent, ki kell találni úgy, hogy az általunk elképzelt koncepcióba illeszkedjenek és lehetőleg minél több  látogató tetszését elnyerjék. Hosszú órák agyalása, egy-egy vonal áthelyezése, színvilág kiválasztása: sok múlik az ilyen apróságokon.

Árpád sógora, Ferenc, sem volt rest, az általunk kitalált konstrukció egyik része már szinte elkészült, alakul az ojjektum.

Idén odabent, standunkon hat autót és négy motort állítunk ki, elkerülve ezzel a tumultust. Sajnos úgy néz ki, hogy azt a hiperritka japán kupét, melyből jó eséllyel maximum féltucatnyi van Európában (abból 2-3 kiállítható állapotban) nem tudjuk elhozni. Pár héttel csúsztunk csak le róla, ám ez alatt az idő alatt az egyik márkaközpont eladta egy belga kereskedőnek, az pedig nem szállíttatta még el, így sem az előző, sem az új tulajdonos nem hajlandó kiadni a kezéből. Féltik, ami érthető, még úgy is, hogy a hazai importőr kész volt a szállítás és biztosítás minden költségét átvállalni.

Elszomorodtunk, de nem aggódtunk egy percig sem: így is olyan autóink lesznek, amilyeneket jó eséllyel senki nem látott még. Diplomatalimuzintól-terepjáróig, versenyautótól ultra-ritka kabrióig. Azt mondanom sem kell, hogy a lányok sem lesznek piskóták (incl. Angéla).

Csütörtökön Csikóssal kimegyünk a Millenárisra, és persze idén se feledkezzenek meg az Oldtimer Sokadalomról, a felvonulásról, mely remélhetőleg némi mosolyt csal majd minden járókelő arcára a tavaszi napsütésben.