Elgurultam pár napja Cserny Lacihoz, hogy a Mercedes SLC-m tavaszi karbantartásáról egyeztessek vele. Laci neve fogalom az észak-magyarországi veterános körökben, engem is hozzá irányítottak, amikor elment az eszem, és oldtimer kupét vettem. Ő készítette fel tavaly a műszaki vizsgára is (amit a veteránautók öt évre kapnak meg), ismeri a kocsit, de ha nem ismerné is, arany keze van, és hatalmas tapasztalata. Nem lesznek súlyos tennivalók egyébként, rendbe tesszük a törött ülésvázakat, életre keltjük a valahol erősen szelelő vákuumrendszert, meg lesz pár apróbb igazítás, esztétikai kozmetika.
A Sárgára egyébként nem lehet panasz, mindössze egyszer kellett szerelőhöz vinni egy év alatt, mert elöregedett a tankból kivezető gumicső, és szivárgott a benzin. Jóska, a szintén aranykezű, ráadásul optimista szerelő úgy gondolta, hogy gyors lesz majd, mint a villám, ezért nem kell leengedni a benzint a tankból. Az volt a terve, hogy a cső végét lehúzza a csatlakozásról, és bedugja gyorsan egy parafadugóval, aztán majd kitalálja, hogyan tovább. Nos, ahogy a dugót dugta, dugta a csőbe, a cső csak nyílt-nyílt szétfelé, a benzin meg csak folyt-folyt, egyenesen a Jóska nyakába. Mondtam is neki utána, hogy Józsikám, gyújtsunk rá erre a nagy ijedtségre! Ami nem a szerelőre folyt, azt sikerült felfogni néhány kannába és vödörbe. Jóska vissza is akarta tölteni a tankba, de mondtam neki, hogy csak a testemen át, folyás közben leoldott a benzin a gépről mindenféle trutyit, pont ez hiányozna az első generációs befecskendező rendszernek. Úgyhogy Józsinak lett harminc liter üzemanyaga a kerti kapába, nekem meg új benzincsövem, mindenki boldog volt, Józsi meg még benzinszagú is.
De ez mellékszál volt, csak azért fűztem közbe, hogy érzékeltessem, milyen vidáman telnek a veteránozós napok. Térjünk vissza Lacihoz, akinek birtokán elképesztő mennyiségű érdekesség található, különféle, többnyire felújításra váró veteránok mellett még különféle alkatrészek, autómodellek, szerszámok a kiskalapácstól a nagyesztergáig, újságok, plakátok, zászlók, és egészen biztos, hogy elásott német és orosz katonákat is találnánk a kertben valahol. Pár hete a veteránautó-felújító mérnök szakos egyetemi hallgatók (merthogy tavaly óta ilyen képzés is van már Magyarországon) jártak nála tanulmányi kiránduláson, némelyik alig akart hazamenni, mások meg mentek volna, de a tárgyak labirintusából nem találtak ki. Remélem, a nyári vizsgaidőszakra előkeverednek, addig meg tudnak gyakorolni, bárhova nyúlnak, találnak valami felújítandót. Csak így fejből pár típus: Mini Morris Countryman (aminek az a kis helyes favázas ajtaja van hátul) Citroen DS istennő, kétéltű orosz LUAZ 967, Tatra 603, IFA F9 (személyautó, a Wartburg elődje), Warszawa, kocka Wartburg, továbbá motorkerékpárok, kerékpárok, és csak úgy pár kerék. Meg egy öreg Magirus tűzoltóautó, ami jó is meg szép is, meg szolgálatban is van, mint a mezőkeresztesi önkéntes tűzoltóság harcjárműve.
Lacit persze a hideg műhelyben találtam, teljesen belefeledkezve a munkába, ami konkrétan alapozó festékréteg felvitelét jelentette egy nem kicsit, hanem nagyon lepukkant 850-es Fiat kupéra. Pont három nappal előtte álmodtam ezzel a típussal, úgyhogy pár századmásodpercre földbe gyökerezett a lábam, de aztán csak beljebb léptem. Laciról tudni kell, hogy imádja a kihívásokat, szeret porrá omlott régiségeket talpra állítani, és többnyire egyedül dolgozik, a legtöbb munkafázist ő maga végzi. Egy szerelő-polihisztor, na. Két éve egy Opel GT-t hozott vissza a sírból, tavaly egy T1-es VW Transportert, most meg a Fiattal párhuzamosan egy Wartburg kupét restaurál, ami külföldre kerül majd, egy megszállott (kelet)német gyűjtőhöz.
Míg a Fiat csak nagyon makkant, de lényegében gyári, ami megmaradt belőle, addig a Wartburgot az előző tulaj alaposan megkusztomizálta, úgyhogy lesz vele meló, mire visszaalakul gyári kivitelre. Nyilván az volt a szándéka, hogy modernebb, használhatóbb és egyedibb autó szülessen az öreg púposból, amivel talán még a csajokat is le lehet venni a lábukról, de hát a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Vissza kell alakítani többek között a kipufogórendszert, az első és a hátsó futóművet, az elektromos rendszert, a karburátort, a belteret, kicserélni a motort. A karosszéria és az alváz természetesen fémtiszta állapotig le lesz tisztítva, és onnan felújítva. Az udvaron már ott fehérlik egy donorautó, amit Pécsen sikerült felhajtani. Ennek kábé a 60-70 százaléka beépül majd a kupéba. Közben zajlik a még hiányzó alkatrészek begyűjtése is.
Hagyjuk Lacit dolgozni – ha viszem hozzá tavasszal gyógykúrára a Sárgát, megnézzük majd, mennyit haladt a projektekkel, és megkérdezzük azt is, melyik munkafolyamattal szívott a legnagyobbat. Nyilván nem kárörömből, hanem csakis a tanulságok levonása végett…
