Amióta Dél-Amerikában rendezik a Dakart, azóta már csak megszokásból nézem az esti összefoglalót. Nem titkoltan már gyerekkorom óta a kamionok versenye érdekelt leginkább, hiszen Csehszlovákiában a Tatra volt az isten, az öreg Loprais pedig földi helytartója. Sajnos azonban a kamionok mindig utoljára indulnak, éjjel érnek célba, így sokszor csak pár vágókép jut ki nekik az esti műsorból, ami nagy kár.

Egy ilyen pár másodperces snittel kapcsolatban a minap Szalay Balázs mesélt arról, milyen döbbenetes teljesítményre képesek ezek az óriási dögök, hiszen minden további nélkül képesek személyautós tempót menni, amit Csagin Kamaza mögött eltöltött hosszú percekkel tud bizonyítani.

Hja, kérem, tonnák ide-oda, azért az erő ott van ám. És ha nem is érnek el olyan időket, mint az autósok, azért iszonyú tempót tudnak. De nem volt ez mindig így. Voltak idők, amikor az autós sem volt ellenfél. Mondjuk 1988-ban.

A 88-as Dakar természetesen még Afrikában zajlott. Az autósok között egyértelműen a középmotoros Peugeot 405 T16-os szörnyek voltak az esélyesek, főleg ha olyan nevek terelték őket, mint Ari Vatanen és Juha Kankkunen. Ekkor még azonban senki nem sejtette, mitől szakad le a mezőny tagjainak arca.

A de Rooy-fivérek mind a mai napig a verseny fenegyerekei, az örökké a szabályok határán mozgó, maguk körül vihart kavaró Dalton-fivérek. Jan de Rooy, a csapatfőnök arcánál már csak a gép volt drabálisabb, amivel rajthoz álltak.

Két évvel korábban, 1986-ban indultak először hasonló koncepció alapján épített kamionjukkal, majd 1987-ben a Turbo Twin II-vel összetettben a hatodik helyen végeztek, az új fejlesztések azonban mindenen túltettek.

Kamionoshoz méltóan nem bonyolította túl a dolgot: fogott egy 11,6 literes motort, reszelgetett rajta egy kicsit, majd három, pottyantós vécé méretű turbóval fejelte meg a művet. Majd megszorozta kettővel és az egészet beműtötte egy csővázba, amire egy DAF-kabint pakolt. Így született meg minden idők legfélelmetesebb gépe, ami a Dakar-rali történelmében valaha is rajthoz állt: a DAF Turbo Twin X1 (piros farréssszel). A könnyűdrogok országában ilyen könnyen jönnek az ötletek. Az X2 az 1987-es versenygép továbbfejlesztése volt, picit kevesebb lóerővel és motoronként egy turbóval (kék farrésszel).

Bár szinte minden forrás eltérő, a legelfogadottabb adatok szerint a két motor együttesen 1800-2000 lóerőt és bőven 5000 newtonméter fölötti nyomatékot adott le a négy hajtott kerékre. Ez pedig f-e-l-f-o-g-h-a-t-a-t-l-a-n-u-l sok, még egy mintegy 11 tonnás teherautóhoz mérten is. Ezzel a két géppel esélyt sem adtak kategóriatársaiknak. És ami a legdurvább: az autósoknak sem. Szinte felfoghatatlan teljesítményük azonban embert kívánt, nem kisgatyát, hiszen végsebességük meghaladta a 200 km/órát és valószínűleg kevesen vannak azok, akik akár öt percig is bírnák ezt a tempót a sivatagban egy kamion kabinjában ülve. A durvánál is durvább.

Olyannira, hogy egy-két megnyert szakasz után a gyengébbik X2, melyet Theo van de Rijdt vezetett, ÖSSZETETTBEN a harmadik helyen állt Vatanen és Kankkunen mögött. De Rooy a kezdeti nehézségeken túllendülve hamar átvette a kategória első helyét és mindenkit lealázó időket autózott. Ha az iménti videóban netán lemaradtak volna a rali legkeményebb pár másodpercéről, akkor tessék, nézzék csak meg újra.

Igen, az ott Ari Vatanen a 405 T16-ban, az az ember, akinél kevesen ismerték jobban ezt az autót (vajon melyik olvasó linkeli be először a Climb Dance c. filmet ezúttal?). Mellette pedig de Rooy-ék hárman, a 23 200 köbcentis, duplamotors, hatturbós DAFban. Később Vatanen autóját ellopták és mire meglett, már kiesett a versenyből, de ekkor még az első helyen állt. Egy francia lapnak adott interjúja szerint élete legfélelmetesebb élménye volt szembesülni a mellette feltűnő kamionnal, majd a ténnyel, hogy AZ gyorsabb nála (az első videón is látszik, hogy pár perccel később már előtte halad), szerinte törvényszerű volt a katasztrófa.

Mert a de Rooy-fivérek autói bizonyos szinten a Dakar B-csoportos gépei voltak: iszonyúan erősek, gyorsak, de kegyetlenek. Hiába a rutin és a profizmus, a temérdek tesztkilométer, pár gyorsaságival később van de Rijdt 120 mérföld/órás sebességnél rosszul ért földet, tán tucatszor átfordult és az X2-esből nem maradt más, csak egy gigantikus, elgörbült csőkupac. Cees van Loevezijn navigátor kirepült a kabinból és azonnal életét vesztette, két csapattársa csodával határos módon megúszta a bukást.

Jan de Rooy teljesen összetört és beismerte: ez még nekik is sok. A Szörny kikövetelte első áldozatát, feladták a versenyt. A DAF Turbo Twin X1 és X2 pedig minden idők legdurvább kamionjai maradt örökre. A de Rooy fivérek csak 14 év múlva tértek vissza a Dakarhoz.