Kipróbálod – és véged

  2010. június 27. - ommm Címkék: ferrari italia 458

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy

A Ferrari 458 Italia azonban felette áll a szabályoknak, felette áll a gazdagságnak, talán felette áll az irigységnek is. Egyszerűen csak egy minden ízében csodás tárgy, ami – mivel ilyen csodás tárgyat komoly munka elkészíteni – történetesen elég sokba is kerül. Csukjuk be a szemünket, vegyünk nagy levegőt és harapjunk bele a szaros kenyérbe: 60 millió forint alapáron, a tesztautó már inkább a hetvenbe kóstolt bele.

Mai cikkünk blogposztja.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr712112953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csikós Zsolt 2010.06.27. 23:58:02

@Shadowbull:

Nem lehet, mondjuk, öt nap? Csak kérdeztem, mert egy hét elég nyomasztó.

Szamarkohoges 2010.06.28. 00:01:08

@Csikós Zsolt:

Akkor telefonálni kell az Ezeröcsibe:-)

Azért egy Tököl beleférhetett volna...Ott nincs szalagkorlát, és egyéb veszélyes tárgy...

Shadowbull 2010.06.28. 00:08:22

@Csikós Zsolt: Nem mindegy? Ugyse adok kolcson :)

sb

ommm 2010.06.28. 00:18:03

@Shadowbull: Ne mondd, hogy pont TE még nem próbáltad! :)
Végre, végre, valamiben megelőztünk :)

Gondoltam, hogy végre jön egy józan mérnök, aki képes díjazni a más teljesítményét. Ez az egészséges. Remek az a motor, tényleg.

Csikós Zsolt 2010.06.28. 00:18:05

@Szamarkohoges:

Tökölön annyi idő alatt elfogyott volna a gumi a Ferkáról. Te állod? Mert az importőr nem, és ez érthető. A TC meg... Mit képzelsz.

ommm 2010.06.28. 00:20:09

@Csikós Zsolt: ...pedig elhiheted, ha egy mód lett volna rá... :))

visszakettopadlogaz (törölt) 2010.06.28. 00:25:24

na most a mazdas cikkben meghalt az ember vagy nem? a cimlapom azt irjatok hogy meghalt, a cikkben meg csak eletveszelyes... nem mindegy.

ferrari: jo neha beleulni egy jo kocsiba nem? a ferrari jo auto, mar nem a fiat kapcsolos/olajzabalos/beallithatatlan futomuves korszakat eli.

visszakettopadlogaz (törölt) 2010.06.28. 00:36:00

ferrari vs. porsche? abban hasonlit a ketto hogy 4 kereke van.

a porsche tulaj nem egetne ferrarival magat mert az tul PIMP, tul harsany es hivalkodo, a ferrari tulaj meg nem szurkulne bele a hetkoznapok sivarsagaba egy porschevel.

bizonyos IQ felett nem vesznek ferrarit az emberek, de bizonyos IQ felett illik elismeroen nyilatkozni rola.

termeszetesen aki nem ertette kommentem lenyeget az most irjon hogy hulye vagyok.

kb 15 eve mondta nekem egy gazdag angol ur: EGY auto van ami birja a folyamatos hajszolast, az a porsche. ha lenne masmilyen is ami birna akkor olyat is vennek. --- azert erzesem szerint mar a ferrari is feljebb lepett a minoseg tekinteteben.

visszakettopadlogaz (törölt) 2010.06.28. 00:39:50

... ezt a "szaros kenyerezest" el lehetne mar felejteni, olyasmi lesz ez mint az annacska "600 lett, maradhat? ' fordulata. egyszer poen utanna faraszto - es izlestelen.

Maybe_ · http://maybe130.blogspot.com/ 2010.06.28. 01:36:46

@Rocko-: Háááát nem is tudom... Lehet még azzal csajozni? :D

Rocko- 2010.06.28. 07:41:57

@Maybe_: V8-as, Ferrari hangú, középmotoros Rapiddal?
ezt kérdezni mered? simán! :)

Shadowbull 2010.06.28. 07:47:41

@ommm: Meg csak nem is lattam :)

Valahogy ide meg nem kerult el. Meg aztan ezt az arkategoriat nem szoktak elszorni a pornep kozott, mi maximum csak korbenyalazhatjuk, a Vorstand meg autokazik helyettunk is :)

A Ferrari mindig is tudta, hogyan kell kivalo dolgokat csinalni, ez nem is lehet vita tragya.

Nyilvan ebben az arkategoriaban kicsit nagyobb az alkotoi szabadsag :)

sb

uglykid 2010.06.28. 07:53:47

Zsolt és Pista felnőttetek a feladathoz azt hiszem!!!
Nem csak az autó, de a teszt is az egyik legjobb, leg"átjövősebb" amit valaha is a receptoraim felfogtak!

Hiteles , lényegretörő, informatív és emellett BÜDÖSÜL ÉLETSZAGÚ!

Ilyen gyorsan még nem múlt el 20 perc az életemből úgy gondolom.

Csik!
"úgy szeretnék levegő lenni..."
Ilyen egyszerűen ennyire sokat mondani egy autóformáról maga a CSODA!

Pista!
Amikor gorombábban odaléptél, a tekinteted is megváltozott!Olyan voltál, mint egy huszár, aki a tűzvonalban lovagol!

Ehh, nem polírozlak már többet Titeket elég Nektek az élmény amit megéltetek...

Ez a GÉP nem kétüléses, mert én is ott voltam Veletek!
Legalábbis úgy éreztem egy ideig!

Jaa, és köszönöm a Warm Up-nak is, hogy ennyire JÓFEJEK voltak!!!
Uhh, nekem is gyöngyözik a homlokom!

DocBulywood 2010.06.28. 08:20:21

Kedved Tesztelők!

Nem csodálom, hogy szárazon elélveztetek... A videó meg nem szar, kit érdekel, hogy nincs megvágva? Így a jó, ahogy van.
(Vajh' mikor vezethetek én is - énisénisénis! - egy ilyen talicskát?)

Rocko- 2010.06.28. 09:13:01

@Shadowbull: Te is Ferrari szalon MELLETT dolgozol? :)

swt (törölt) 2010.06.28. 09:34:01

@comp: "Eszem ágában sem volt ellenérvelni"

Nem is tudnal, tekintve, hogy erdemben nem tudtal reagalni semmire, amit irtam.

"mindig jót röhögök a magadfajta mindent halálosan komolyan vevő"

Nem vettem semmit halalosan komolyan, csak megcafoltam az ostobasagaidat. Amire persze ervek es tudas hijan kostolgatas a valasz.

"mindent mindenkinél jobban tudó okostojásokon. (Valóban én lennék az!?)"

Igen, valoban te lennel az, aki hulyesegeket hordott ossze a tulelektronizaltsagrol, merg a Lamborghinit korullengo kodrel. Ezek a hulyesegek csak a fejedben leteznek, a szaraz prozai valosag az, hogy minden elektronikus alrendszernek konkret haszna van, es konkret ugyfeligenyek alapjan kerul az adott modellbe, nem disznek.

"Pedig ezt kapd ki, a te véleményedre is ugyanúgy szarnak."

Valoban. De nem is en okoskodtam arrol, hogy mit es hogyan kene csinalnia a Ferrarinak.

"Ha meg olyan kurvaokos mérnök lennék mint aminek te beállítod magad, szerintem jobb dolgom is lenne mint itt edukálni a népet."

Ez az egyik hobbim, hogy idiotakkal foglalkozom :)

Shadowbull 2010.06.28. 09:45:27

@Rocko-: Tortenetesen szemben egy Aston Martin / Bentley-szalon van. Kozvetlenul mellette egy Porsche-szalon, es azzal egy epuletben pedig egy Jaguar-szalon :)

sb

nem kéne... 2010.06.28. 10:01:04

@swt:

szerintem neked inkább az a hobbid, hogy idióta vagy, he?
:))))

a távoli rokon 2010.06.28. 10:06:50

nagyon jo írás, jo a video is. volt szerencsem egy 360 Modenat kiprobalni, vannak erosebb, gyorsabb, megbizhatobb etc. gepek is, de a Ferrarik feelingben utolerhetetlenek. Ennyi.

hakapeszimaki1986 2010.06.28. 10:11:05

Fater főnökének 360 spider-e van,múltkor azzal állt be elénk a bejáróra.Hogy is mondjam Ferrarit csak egy bizonyos személyiségtípus vesz...konkrétan a legronyrázósabb feltűnési viszketegségben szenvedő majmok.Kicsit meglepődött,amikor látta,hogy nem estem hanyatt a vastól,hanem azt kérdeztem,hogy milyen gyakran írja ki reggelente,hogy service...
Nekem Tesla Roadster kéne 3ad ennyi pénzért.Bármelyik Ferrarival felveszi a versenyt 200ig,aztán hazamegyek és bedugom a konnektorba.A legdrágább része az akkumulátor kerül annyiba,mint egy Ferrari szerviz.

filléres 2010.06.28. 10:17:01

Drága Zsolti!Tudod,hogy szeretem az írásaidat téged is nagyra tartlak.De ha elütik a nagyit,papát.anyut.aput.asszonyt.gyereket,tesót és még sorolhatnám nem boicsi a ferrarisnak.,vagy igen mert méreg drága szekér volt?mert szerintem kurvájul mindegy,hogy ki ölte meg.Akor is szomorúak leszünk vagy nem?

Shadowbull 2010.06.28. 10:25:49

@hakapeszimaki1986: "Ferrarival felveszi a versenyt 200ig,aztán hazamegyek és bedugom a konnektorba."

LOL :)

A Tesla Roadster az egy villanygokart, az igazi sportkocsikhoz nem sok koze van, mert kanyarodni nem tud.

Az autokhoz, meg amugy a vilaghoz is sikhulye, divatzold celebeknek valo, 15-tel gurulni a sajto ele.

sb

mükkemakk 2010.06.28. 10:27:46

Nekem jó lenne bármilyen régi /pl 348 TB/ Ferrari, hétvégére kitűnő autó, jól meghajtanám vasárnap délelőtt. Kimennék vele a reptérre vitorlázni egy kicsit amíg a többiek csodálják a kocsim én eltekerek csőrlésből a kisvassal. Kb. erre való. Esetleg néha elvinném a kölyköt oviba, ne cikizzék hogy bicajjal hordom.

Újat kivagyiságból se vennék, biztos jó az autó, de ami körüllengi (adócsaló, politikus, bűnöző) az nem szimpatikus. De M5-st sem ugyanezen okból. Amúgy közel ennyiért már jó repülőt is adnak....az meg tényleg zsivány dolog.

Phrascarica 2010.06.28. 10:48:30

@mükkemakk: "Amúgy közel ennyiért már jó repülőt is adnak....az meg tényleg zsivány dolog."
A repülővel csak az a baj hogy nem látják hogy ki ül benne, aki meg látja -repülőtéri személyzet, többi repülőgéptulaj- az meg látott már jobbat is, ha meg nem akkor biztosra veszi hogy csak a pilóta vagy :)

b.f. 2010.06.28. 11:06:10

Kéne, jobban, mint bármilyen másik autó. És jó lenne mellé egy 308 GTS meg egy 512 TR is :)

mükkemakk 2010.06.28. 11:16:31

@phrascarica: Basszus ez az autó -ha a kivagyiságot leszámítjuk- igazából arra való, hogy a pályanapon csapass vele, előzz, kicsússz...nem a villantás a tervezők fő célja, luxus sportkocsi ez a kevésbé kényeztetős fajtából.

Az más tészta hogy az ownerek magamutogatásra használják, + csajozni. Lehetne benne 350 es Jawa blokk a'la velorex, a célközönség akkor is megvenné, mert drága státuszimbólum:-) és elklötségelhető.

Az M5 -M6-is erre való csak az polgáribb használhatósággal (a kombiba belefér a robi kapa).

efroland 2010.06.28. 11:18:46

Hát ez beszarás...
Kábé tizenháromszor néztem meg ezt a videót, és a tizedik környékén az asszony elkövette azt a hibát, hogy hozzámszól: "legalább halkítsál. Lécci."
Ez nem igaz. Ez nem lehet. Itt halkítani tilos. Miután abbahagytam, mert ugye egy Ferrari hangját nem unja meg az ember, beültem a G Astrámba, és némi sírhatnék közepette azonnal be a bazi bevásárló központba, és megvettem a Test Drive Unimited játékot, haza, telepítés, némi keresgélés a neten (savegame után), és max hangerőn Ferrári hangot hallgattam estig...
Szerintem válok...

BocaNegra 2010.06.28. 11:37:05

Bazmeg, álló f*sszal olvastam végig. :P
A qrva anyját, de kéne egy ilyen autó! :)

ziza133 2010.06.28. 11:41:07

Na ez egy JO cikk volt!
Vegre (a keretes resz) melyebb technikai infokat is olvashattam, ugyanakkor atadta az erzest (mar amennyire lehet) milyen is lehet egy ilyen FERRARIT vezetni.
Gratulalok!
Reg olvastam vegig TC tesztet, de ezt elso betutol utolsoig.

vmaast 2010.06.28. 12:11:57

@phrascarica: Na itt ugrik a kacsa a tepsibe, ha neked tényleg csak az a lényeg, hogy lássanak a villantós vasban ;-)
Ettől már csak egy lépés a vállból kilógatott bal kar :DD

Autószerető 2010.06.28. 12:24:16

A Pólus Centernél is Ti pörögtetek?
Autós találkozó volt s egy ilyen kis vas vagy 10x elgurult a Pólus körül. Láthatóan tesztelték.

Amúgy a bevezetőben szereplő mondat ismerős.
Jeremy Clarkson mondott hasonlót az 1001 lóerős Bugatti tesztje után.
Most teszteljen újra Ford Focust? :)

_Zol_ 2010.06.28. 12:29:54

Klassz cikk.
A videot tenyleg keptelenseg kivarni:(
(Csak kulfoldrol ilyen vacak?)

Elgondolkodtatok mekkora poen lett volna Hawaii ingben, parokaban, Magnum P.I. bajusszal tesztelni?

Phrascarica 2010.06.28. 13:40:04

@vmaast: "Na itt ugrik a kacsa a tepsibe, ha neked tényleg csak az a lényeg, hogy lássanak a villantós vasban ;-)"
értelmezzél már egy kicsit szöveget! hol láttad azt leírva az hogy NEKEM ez a lényeg?

Phrascarica 2010.06.28. 13:44:30

@mükkemakk: "Basszus ez az autó -ha a kivagyiságot leszámítjuk- igazából arra való, hogy a pályanapon csapass vele, előzz, kicsússz...nem a villantás a tervezők fő célja, luxus sportkocsi ez a kevésbé kényeztetős fajtából."
Hát szerintem meg elmentek otthonról annak aki egy 70 millás autóval játszik kicsúszósdit, arra vannak sokkal jobb célszerszámok is, úgyhogy marad a kaszinó elé érkezős villantás a Ferkának valamint a garázs és a szerviz közötti szentháromság :D

zoz.g3 2010.06.28. 13:50:47

Nagyon jó a cikk,átjött az Ferrari érzés.. Nem hiába mondta Jeremy Klarkson.." A Ferrari Isten kicsinyített mása" :)

hakapeszimaki1986 2010.06.28. 13:54:32

@Shadowbull:
"A Tesla Roadster az egy villanygokart, az igazi sportkocsikhoz nem sok koze van, mert kanyarodni nem tud."
www.youtube.com/watch?v=ZVdRgcgz-9g

Azért nem olyan rossz ez egy "villanygokarttól",ami 130LE-vel gyengébb és olcsóbb 15milkával az R8-nál.
Lehet,hogy 3millió az akku hozzá,viszont mennyiért lehet összerakni egy ugyanilyen teljesítményű (288LE)
belső-égésű hajtásláncot? Gyanítom,hogy amennyivel drágább az akkucsomag,annyival olcsóbb a villanymotor...arról nem is beszélve,hogy mit kell szervizelni egy elektromos hajtásláncon?? Könnyen lehet,hogy az akkucsomag ára is behozható az élettartamát jelentő 160.000km-en egy hasonló teljesítményű belső-égésű motor szervizén.
Divatzöldségről szó nincs,egyszerűen tetszik,ellennék én 390km hatótávval,4órás töltéssel ezer forint árú áramból.Miért fáj ez neked?

Phrascarica 2010.06.28. 13:59:00

@hakapeszimaki1986: nem egy R8-al kell hasonlítani -mivel ott azért meg kell fizetni a szinházat is- hanem egy Lotus Elisszel, és nem hinném hogy egy ekkora akkucsomag 3 millkából kijön, legfeljebb a gyártónak, de az neked 12M lesz az már biztos :-(

Phrascarica 2010.06.28. 14:16:02

@hakapeszimaki1986: Ja, nem olyan rossz, de egy Lotus Elise egy kicsit gyengébb motorral is jobban menne ezen a pályán a R8-nál.
A másik pedig hogy az akku árát igencsak alábecsülted, az a 3M inkább 13M lenne szerintem, és a 390km az hegyről lefelé értendő.

ave 2010.06.28. 14:19:01

Nagyon jo, hogy az indexet a kormanyra tettek igy tenyleg annyira utba esik.

Nem is ertem elozeskor miert nem hasznalja emberunk. :|

Phrascarica 2010.06.28. 14:20:05

szar ez a blogmotor 15 percig semmi aztán mindkettő :)
arra azért kíváncsi vagyok hogy ki akar egy ilyet hallgatni?
www.youtube.com/watch?v=AY-EhnWzcg8&NR=1&feature=fvwp

halszájú 2010.06.28. 14:47:05

Szvsz kevesebb több lenne.
Mármint az érzelmi kitörések. A testnedv, meg Natalie Portmann már devalválódik.
Kezd zavaró lenni, van benne valami egocentrikusság.
Egyszer-kétszer még olvasható (Oldtimer svéd Merci meg az Alfa (nem)teszt) de most már minden Csikós cikk valahogy önmegfigyelésre képtelen és lassan átmegy autisztikusba.
Meg is érthetjük, millióból egy vezethet zsír új Ferrarit, ami biztos nagyon sokaknak érdekes is lehet, de az ember szeretné elsősorban a Ferrarit nézni nem pedig egy gyermeki elme szinkretikus ujjongó gondolkodási (vissza)fejlődését.

Elnézést.

comp 2010.06.28. 14:52:21

@swt:
Akkor adok egy jó tanácsot: Ne vitatkozz hülyékkel, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
Feladom, te győztél.
:)
Amúgy te biztos valami ferrari marketinges vagy. Vagy inkább értékesítő egy buzuki szalonban a frusztráltságodból ítélve.

Joey AK 2010.06.28. 15:26:19

@donphobos: Egyetértek. Előzés közben pedig illik indexelni, persze ez már ómódi, ostoba, rosszindulatú, szőrszálhasogató dolog, amit nem illik megjegyezni.

cintu 2010.06.28. 16:12:48

@halszájú: Van benne igazság, sajnos. Ami az elején szimpatikus, a végére unalmas lesz.

A videó pedig ismét BORZALMAS. Ha nem megy kis pénzből jól, akkor ne csináljátok sehogy. És nem fikázásból írom, én lennék a legboldogabb ha itt magyarul láthatnék jó teszteket, de folyamatosan csalódnom kell.

hakapeszimaki1986 2010.06.28. 16:20:36

@phrascarica: Nekem kimondottan tetszik ez a vadászgép hang :),persze a sorhatot és a V8-at is csipázom,ez más,de bejön. Padlógázon ilyen,ha nem bántod nincs hangja.A kedvencem nem is a 0-60 mph,hanem a 60-110mph ezt lehet rugalmasnak nevezni..
Állítólag a gyárnak kerül 10-12.000euroba kb. az akku. A Tesla azt ígéri,hogy 5000$-ért adnak másikat a garancia lejárta után.
A hatótáv persze erősen lábfüggő,mint minden autónál...az exige-el nem lehet bekajáltatni a tankot 150km alatt..dehogynem.

Phrascarica 2010.06.28. 16:35:18

@hakapeszimaki1986: Tehát a gyár megveszi 10-12000€-ért és eladja neked 4000€-ért?
Viccelsz, bolondozol? SZVSZ ennyiért legfeljebb kicserél néhány rossz cellát.
Nekem tetszik az elektromos autó, nincs sok ellenvetésem, de megvárnám amíg használhatóvá és árban elérhetőre fejlesztik.

sunblind 2010.06.28. 17:01:45

@Csikós Zsolt:

@nem kéne...:

... úúde kösz. Bár ki kellett józanodnom, hogy felfogjam. Csudi egy masina ez a robbanómotor.

hakapeszimaki1986 2010.06.28. 17:17:17

@phrascarica: Én sem azt mondtam,hogy újat,hanem másikat :)
Ha tényleg átvehetik a tulajok a 10.000 megrendelt Model S-t 2012-re,50.000$-os alapáron,akkor talán lehet hinni,hogy ez teljesen életképes dolog.Én szurkolok nekik.

www.teslamotors.com/models/
Ez sem egy csúnya autó,ráadásul ipari árammal 45perc fulltöltést ígérnek.Meglátjuk..

Anti-Journalist 2010.06.28. 17:41:23

Szevasz Csiklos es kis Bunk-omm!

Utoljara akkor irtam a nivotlan cikketekhez valamit is , amikor egy 50 eves veteran autot nem tudtatok haza benazni Svedorszagbol.
Most sem tudom sajnos megallni, hogy irjak.

Igazabol csak az erdekelne engem ,hogy kinek a rokona kellettel ,hogy legyel ,hogy ujsagirassal foglalkozhassal?

Miert nem kellett nektek fotos iskolaba jarnotok ahhoz ,hogy pl . ilyen autokat prezentaljatok?!
Az osszes kep annyira bena ,hogy egyszeruen nem is tudom miert pazaroltatok erre az idot.
Szinte az osszes kep idetlen szogbol van fotozva, neha meg homalyosak is es a hatter kornyezet meg egyszeruen hanyinger kelto. Meg egy kis Polski eseteben is az lenne , plane egy kozel 60 millios autonal az.
Egy lepukkant gazos terkoves tetoparkoloban homalyos Ferrari.
Talan a legertelmetlenebb foto amelyiken latni tobb dolgot is de hozzateszitek;" talan az egyetlen dolog amit nem probaltunk ki rajta"

Sosem fogunk rajonni mi lehetett az. Na kb. ennyire ertelmes a komplett cikk.

Tovabba:
Szeretnek par ritka ertelmes es nagyon muvelt beszolast megemliteni a videobol:

" beul a paraszt"

Nem beult a paraszt hanem beultek a
parasztok!
Amig eljartok egy fotos iskolaba , kozben nyugodtan megtanithatnad vegre a haverodat ertelmesen -erthetoen, artikulaltan tajszolas nelkul magyarul beszelni.

Nem eleg ,hogy nem erti az atlag magyar polgar ,hogy mit akar de meg faszsagot is brekkeg mind az autok mukedeserol de meg az egyes funkciok fontossagarol is.
Mintha Ferrari mernok lenne Maranellobol.

"ha lenne egy ilyen autom , felszednek egy not , megfognam a segget es lemennek a garazsba Ferrarizni"

Orszag -vilag elott ritka tisztesseges es intelligens beszolas ez a felesegedre es a gyerekeidre nezve.

" egy impotens bunko lennek"
Te mar az vagy baratom, nyugodj meg!!!
Akinek egy Ferrari kell ahhoz ,hogy not kapjon... ( allitasa szerint) , az mar az!

De higyj el nekem valamit:
Ferrarival sem kapnal not!
A tobbi primitiv beszolast mint:
"a lanyoknak benedvesedne a bugyijuk" vagy az ,hogy az auto egyes funkciojat kritizalva te nem a " rossz" vagy " gyenge" kifejezest hasznalod hanem konkretan le"szarozod"" ... szar, meg bunko," ne haragudjatok de kibaszottul szanalmas taho kis senkik vagytok!!!
Ehhez a szakmahoz mindenesetre biztosan.

Tovabbi jo benazast ti anti-autosok!

Ui: annal a resznel amikor egy igenytelen Olasz autot amelynel 60 millios vetelarnal Fiat" alkatreszeket talalsz benne...ezt egy Porsche turbohoz akarsz hasonlitani... erre mar szavak sincsenek!!! Tenyleg keress mar valami magadhoz illo munkat ,amihez esetleg ertesz is!

Anti-Journalist 2010.06.28. 17:45:26

@Anti-Journalist: Es termeszetesen ezt a regisztraciomat is nyugodtan tilthatjatok!

Ettol semmit nem valtoztattok azon a tenyen, hogy egyszeruen tehetsegtelen bunkok vagytok primitiv beszolasokkal.

Tudom ,hogy Csikos csak tobbnek nez ki mint amennyi es igazabol nem is annyira oreg... de ebben a korban se akarjon mar super cool lenni mert nagyon gaz!!!

Reap that ass (törölt) 2010.06.28. 17:46:53

Háát...kövezettek, buzizzatok...nem izgatnak a visító hangú autók...

Én nem tudok kiszeretni a nem rég megkaparintott Sl63 AMG Carsson -ból...Lassan már benne is alszom :-D

Nem tudom van-e még a világon olyan autó amiben még 1x úgy fogok vigyorogni mint napközis a tibi csokira, mint mikor ezt a vasat először bepöccintettem...

Mindezek ellenére csodálatos vas ez is, fizesse meg akinek tetszik és örüljön neki :-D

Harmatos Libaf.s 2010.06.28. 17:50:48

CSikóS a mi Jeremy Clarksonunk!:) Nagyon jó főleg az a mondat kavalkádod h felszednék egy scajt felvinnéd a szobára rácsapnál a seggére és utánna bocs lekell mennem a parkolóba :D:D:D könnyeztem (én is azt csinálnám :)))

Csikós For President !!!!

Anti-Journalist 2010.06.28. 18:05:16

Legnagyobb Ferrari reklam amit eletemben hallottam:

Beul a paraszt!"
Tisztelt leendo 458 italia tulajdonosok!
Ha vesztek egy ilyen jarganyt , parasztta valtok!

Vegyenek, vegyenek!!! Amig a keszlet tart!

ommm 2010.06.28. 18:06:49

@Anti-Journalist: Nem unod még...hmmm...gyökér? Ha már ilyen szintet vársz el, kapd is meg.

Anti-Journalist 2010.06.28. 18:12:14

A "GYOKER" szot csak leirni tudod vagy kimondani is??? :))

Anti-Journalist 2010.06.28. 19:12:44

Csiklos!

Mielott Ferrarival mennel csajozni...
Feher polohoz, vilagos nadraghoz ne fekete zoknit vegyel fel sotet oltonycipovel...
Mert elegge NDK-s hatast keltesz, mintsem ferrarist!!! :))))

Ha nem haragszotok meg erte.. ezt a szep 458 italiat prezentalo videot cikkel egyutt elkuldom olaszorszagba a Ferrari PR osztalyara.

antimason (törölt) 2010.06.28. 19:14:06

zu risiken und nebenwirkungen lesen sie die packungsbeilage und fragen sie ihren arzt oder apotheker

kds 2010.06.28. 19:37:00

Kedves szerzők,
A kommenteket látva én is hozzászólok, nekem nem volt különösebb bajom se cikkel, se a videóval (azon kívül, hogy 120Mb (!!) és az indavideo egy fos). Sőt tetszett az egész, abszolút megértem az elragadtatást, és nekem bejött a közvetlen stílus is, meg a poénok. Szerintem nem baj, hogy nem technikai részletekben meg -elemzésben merült ki a dolog, aki erre kíváncsi az úgyis megtalálja interneten.

Az ócsároló kommentek elég szánalmasok, viszont talán annyiban van egy csöppnyi igazuk, hogy a vulgáris beszédmódot lehetne kicsit mérsékelni. Gondolok itt pl. a szarra, a parasztra, meg a nedves bugyira. Igazából nem volt vele bajom, és biztos vagyok benne, hogy akik ezen ennyire fennakadtak, ugyanígy beszélnek a hétköznapokban, de azért ezt mégiscsak ország-világ látja-hallja-olvassa. Maradjon ugyanilyen közvetlen, meg minden, csak egy csöppnyit vissza lehetne venni, és ezt konstruktív kritikaként mondom.

Akinek a tájszólással van baja, hát arra meg nem tudok mit mondani. Ezzel az erővel egy franciának is be lehet szólni, hogy mér használ olyan ronda torokhangot az R helyett.. Talán, mert az az anyanyelve, nem?
Amúgy akkor már hadd kérdezzem itt meg, hogy honnan jön a tájszólás? Csak kíváncsi vagyok, mert nekem nem ismerős.

Hajrá a további sok jó cikkhez/videóhoz!

ui: Paco de Lucia, nem olasz, spanyol, tehát "pákodeluSZia"

vmaast 2010.06.28. 19:48:34

@phrascarica: Ne szívd már magad komám! Ennél több szmájlit nem tudok soronként rajzolni. Értsd a poént, tovább élsz ;-)

kds 2010.06.28. 20:12:13

@Anti-Journalist: Fekete pákónak meg Kukinak (nem tudtam, hogy így hívják, de azt hiszem tudom, kire gondolsz) mi köze a tájszóláshoz? Ezek nem magyarok és ezért csak próbálkoznak magyarul beszélni. Szerintem sem vicces, és egyetértek, hogy nem lenne keresnivalójuk a médiában. A tájszólás egy teljesen más téma, és nem összekeverendő a műveletlenséggel.

Anti-Journalist 2010.06.28. 20:19:29

@kds: Talan csak annyi a kozos bennuk meg a Tc-s munkatars kozott ,hogy mindketto vagy mindharom bantja a fulemet amikor kinyitja a szajat.

Tudod a tajszolasnak meg annyi koze van a mediahoz, hogy pl. Ausztriaban olyan nemetet beszelnek az emberek amit a nemet nem is ert!
De ha egy Osztrak tv csatornara kapcsolsz pl nemetkent akkor erteni fogod amit mondanak az osztrakok mert hoch deutsch-ot beszelnek mint pl nemetorszagban.
Nem nagyon latok olyan tv -adot amugy Magyarorszagon sem ahol Szogodiesen beszelnenek! Erted?
Tehat ha lemesz Szegedre es egy helyi radiot befogsz az autodban nem ugy fog beszelni a musorvezeto mint ahogy amugy beszelnek a varosban pl. a kozertben!

Gondolom ez neked eddig nem tunt fel!

konti10 (törölt) 2010.06.28. 20:38:09

Mostanában kijut a jóból! Nehogy kiégjetek.

Sword 2010.06.28. 21:17:31

Huhúú :DDD
Ez nagyon kellett már gyerekek!!
Mást nem is tudok hozzáfűzni.

Shadowbull 2010.06.28. 22:06:54

@Anti-Journalist: Mindig elcsodalkozom a Joisten talalekonysagan, hogy annyi kulonbozo budosgyokeret birt teremteni erre a foldre.

De te dijnyertes vagy mindkozul, egy kapitalis peldany, akinek szinte mar csak eszmei erteke van.

sb

Shadowbull 2010.06.28. 22:20:11

@hakapeszimaki1986:

Ezt mar lattad?

www.youtube.com/watch?v=C2jv39qUXeA&feature=related

Annyira dognehez, hogy alig bir kanyarodni, a tesoja rohogve korbeautozza. Arrol nem beszelve, hogy vagy kimerul, vagy tulmelegszik, ha egy kicsit megprobaljak sportosan hasznalni.

Ezzel a 458 Italia-val egy lapon emliteni nemhogy dilettanizmus, hanem egyenesen blaszfemia.

sb

comp 2010.06.28. 22:25:28

@Anti-Journalist:
Mert aki ilyen autót vesz Magyarországon az TC-t olvas. Főleg amiatt nem fogja megvenni a kocsit amilyen cikk jelent meg róla.
Uggggyanmáááár...

alfás 2010.06.28. 22:43:56

Egy mátyásföldi villában kb. 2 hónapja lakik egy ilyen autó. Germán rendszám van rajta. Hiába, úri környék...

kds 2010.06.28. 22:47:36

@Anti-Journalist: A magyar vidéki adókat nem igazán ismerem, de nyilván te se csekkoltad le az összeset, hogy ezt kijelenthesd.. A probléma szerintem az, hogy a legtöbb embernek az ugrik be ha tájszólást hall, hogy 'paraszt'. És a negatív értelemben. És ezzel főleg csak mi magyarok vagyunk így, hiszen nézd meg hányféleképpen beszélik a németet, az angolt, a spanyolt, és nem hiszem, hogy egy chilei leparasztozna egy andalúzt, mert nem ejtette az sz-t a szó végén.

Az, hogy neked bántja a füled, megint más dolog, nem tetszhet mindenkinek minden egyformán.

GGG77 2010.06.28. 22:53:22

Vannak autók, és van a FERRARI. Ennyi, nem tudok többet hozzáfűzni. Ja, jó a teszt, de az urak tollából jó szokott lenni!

Phrascarica 2010.06.28. 22:54:08

@alfás: és saját lábán jött?
Kaszinóban volt-e már?
Szervizben volt-e már?
:)

GGG77 2010.06.28. 22:58:27

@Anti-Journalist: Már a svéd túra idején mondtam neked, hogy menj el dugni. Akár pénzért is.
Úgy látszik nem mentél, még feszültebb és még hülyébb vagy.

Phrascarica 2010.06.28. 23:00:02

@Anti-Journalist: azért ezt így kijelenteni úgy hogy semmit nem tudsz róla kicsit erős, mert ugye pl. itt van ez:
velvet.hu/celeb/hcdb/adatlap/reisz_andras
www.youtube.com/watch?v=TQZs8zaehJw
NA UGYE, hogy ebben sincs igazad...

a márk 2010.06.28. 23:29:09

nesztek bameg zéro toleranszijé...
remek a videó, főleg amikor Pistának torkán akad a szó, mert nem is tudja mit mondjon. simán csak beletapos a gázba és kihúzatja 73ésfélig ugye, mert az a mákkszimmum.
nem értem. a fostartály arcú emberek nem látják a táblát?
Ne itten fostartálykodjál!
ez persze nem egy ikúharcos hozzállás, de sajnos a hülyék mindíg győznek a tapasztalatukkal. emiatt nem is küzdök kiatartóan. káoval győztem...
Csikos4prez
u.i: nem mellesleg nem értem mi baj a tájjellegű beszédmóddal,hisz nem mindenki a városban él.

dr.oid 2010.06.28. 23:56:17

The incredible adventures of Mr. O(nanizer) and Mr. Oooommm:D Navégre, lesztek ti még hángérien Clarkson, Hammond and May Co. ha így folytatjátok. Nemsokára mindenféle autógyárak által megbízott cicababák kopogtatnak a szerkesztőség ajtaján és esdekelve könyörögnek, hogy próbáljátok ki a legújabb fejlesztéseket:D)))

dr.oid 2010.06.29. 00:31:34

epigramma:

Nem kell többé nő,
nem kell többé szex,
marad ítéletnapig a recska,
mert megbabonázott
a sárga mezőben nyihogó,
kalimpáló fekete lovacska.

Glg 2010.06.29. 08:55:49

király cikk volt...nagyon jól átjött, libabőrös lett a hátam ahogy olvastam. az ilyen élmények hátránya hogy utána mindig erre fox vágyni amikor autóban ülsz...és úgy nem egyszerű élvezni bármi mást ami nem jobb ennél a kocsinál

klingy 2010.06.29. 09:29:18

boccsmá a trollkodásért, de a legjobb emlékeim szerint, ami lehet csalatkozik a Mugen S2000-nek 2000cm3-re jutott 260 le. az 130le/l teljesítménye volt, nem csak 127... 8D

Shadowbull 2010.06.29. 10:34:10

@klingy: az nem a 2,2-es valtozatbol volt? Nemtom csak kerdem.

tuning-izek egyebkent sem szamitanak.

sb

ommm 2010.06.29. 11:37:59

@Anti-Journalist: Na, most már tényleg elég. Kritikát lehet elfogadható formában is előadni. Ez a tiéd nem az, kérlek, ne olvass minket!

cintu 2010.06.29. 12:30:21

Így kell kevés pénzből jó Ferrari videót készíteni. Így kell a Gopor kamerát értelmesen használni. Egy autós újságíró pedig igenis tudjon autót vezetni.

www.evo.co.uk/videos/supercarvideos/253603/ferrari_599_gto_video_review_road.html

29 Palms 2010.06.29. 12:41:16

klingy,

De az 2157 köbcentis volt, és csak 247 lóerős. A literteljesítmény így csak 114,5.

Nekem valami limitált szériás Mugen-NSX rémlik még az évezred elejéről ami elérte a 140 LE/litert, dehát ezzel majd valóban akkor számoljunk, ha ezt a Ferrarit is megtuningolja valami elmebeteg. :)

Ciri 2010.06.29. 17:09:45

@29 Palms:

A sima s2000 nem 2 literes volt, 240 lóval?

29 Palms 2010.06.29. 19:05:56

Ciri,

A sima igen.

2004-től az AP2-es verzió már elérhető volt 2.2-es motorral is, 242 lóerővel. A teljesítmény nem nőtt számottevően, de nyomatékosabb volt alacsonyabb fordulatszámtartományokban is, és nem pörgött el 9000-ig, csak 8200-ig. Az eredeti 2 literes motor is gyártásban maradt, a 2.2-es Európában elég ritka, USA és Japán volt a fő piacuk.

foolproof 2010.06.29. 22:15:54

Egy ZR1-esbe kéne behajítani ezt a 'nagyongyorsanváltót', plusz két pofás turbót rá, oszt mingyá' kiderül, who's the Daddy! Az aprón meg örökbérletet venni a nordslájfra vagy mire.

29 Palms 2010.06.29. 23:17:14

@foolproof,

De duplaturbó van gyárilag, valami Callaway Sledgehammer, már csak egy váltót kell venned, behajítod egy lusta szombat délután két sör között, azt hadd szóljon. :)

A ZR1-re meg a Lotus lehet büszke, mert abba ők tervezték a motort, a féket, a kormányművet, a futóművet, a kipufogórendszert, meg úgy általában mindent, kivéve a kasznit, a kormányt meg az üléseket. Aztán odaadták a motor terveit a GM-nek, akik nem tudták legyártani, nem lévén hozzá megfelelő technológiájuk azidőtájt. Ezért kiadták bérmunkába egy hajógyárnak. Mindettől még nagyon jó autó, de ha már szóba került, akkor ne feledjük el méltatlanul hogy a ZR1 esetében a daddyt Lotusnak híjják. :)

klingy 2010.06.30. 07:48:27

@Shadowbull: nekem még az AP1-es rémlik és mintha mellette láttam volna 260 le-t. de internetország olyan mint 1 pletykás falu...

@29 Palms: hát ja. sanszos, hogy lesz szerintem challenge változat, és az még ezt is üti majd.

w a s d 2010.06.30. 12:15:36

@29 Palms: Gondolom, nem a mostani ZR1 nyomórudasát tervezte a Lotus.

@klingy: Ennyi erővel ott a Caterham Superlight R500:

Engine: 2.0-litre Caterham Powertrain (CPT) Ford Duratec
Max Power (bhp/rpm) 263bhp @ 8500rpm
Max Torque (lbs ft/rpm) 177 lbsft @ 7200rpm

www.caterham.co.uk/assets/html/showroom/superlightr500.html

29 Palms 2010.06.30. 13:32:58

@F/

Azt mondja itt mellettem a Corvette-bolond kollegám hogy ZR1-ről csak a boldog 90-es évekre és C4-re asszociálunk, minden más csak tévedés lehet. :)

A Caterham-ben meg az a legjobb, hogy rengeteg ellenérvet lehet rá találni, ezért sokkal könnyebben megnyugszik a lelkem hogy nekem sosem lesz ilyen...

w a s d 2010.06.30. 13:49:18

@29 Palms:
:D

A Caterham meg csak a LE/liter arány miatt.

kran72 2010.06.30. 14:04:53

Hétfőn délután Siófokon ott parkolt egy szürke színű,magyar LOS rendszámú a parton!!!!

Nash vs. Keynes 2010.07.02. 12:23:29

Amore motore :)
Az urak szentmisét celebráltak őszentségének a Ferrarinak. Amen.

Djorkaeff 2010.07.04. 22:42:14

Anti-Journalist:
Király vagy apám, kevés ilyen idiótát ismerek, aki ennyire nagyvonalúan és fasz módra képes rendbe tenni minket, parasztokat. Remélem a továbbiakban is képes vagy eme színvonalat fenntartani, komoly veszteség érné autós társadalmunkat ha bármennyit is engednél belőle.
Én egy kis szerencsétlen állatorvos vagyok csak, akit erősen izgatnak a gépek, motorok, általában a mechanikus akármik. Ezért nem is igen tudok hirtelen hozzád hasonló okosságokat kiböfögni, neadjisten az általad elvárt szinten cikket írni, miegymás. Az viszont bizonyos, hogy erősen hasonlítasz azon oktatóimra, akik az egyetemi éveim alatt csak a régi, fejbekúrt, elavult és használhatatlan (bár meg kell mondani, hogy az évszázados vaskalaposság időszaka alatt igen szép formába rendbetett)és iszonyatos méretű információhalmazt tudtak csak továbbadni. Igazán használható információik nem voltak, éppen ezért mindegyikükről tudtuk, hogy bármilyen minimális praxist nem voltak képest vinni, egy nyavalyás herélést nem voltak képesek korrekten, gebasz nélkül elvégezni.
Szóval nyomasd csak az okosságaidat, édesapám, reméljük, hogy legalább még egy hozzád hasonlót kitermelsz a minket olvasgató társaságból, ne mondhasd, hogy hiába ürítetted magvaidat.
Idióta!
Ami a Pista tájjellegű megnyilvánulásait illeti: én valami hasonlóan jó akcentussal rendelkező vidékről származom (Moldva), sajnos Pesten végeztem iskoláimat, így ákcentusomat mostanában igyekszem csak fejleszteni. Ezért téged csak sajnálni tudlak, hogy annyi szürkeállományod sincs, hogy a Pistához hasonló tájszólásokat gyakorló embereket lenézed (és az teljesen mindegy, hogy ezt otthon, vagy a médiában gyakorolja az illetőt, egyaránt értékes).
Eccóval: húzd fel magad, apám, okoskodj, mi meg csak röhögünk!

Szakibandi 2010.07.22. 11:05:45

Amikor elősször láttom ezt a autót a ujságbo, minnyá összeszűkűt a gyomrom a három kipufogócső láttán. A cikköt elóvasva még több lött a nyál a számbo. Kéne.
(ez kérem szönci tájszóllás, hasonló a szegedihö, de egy másik országbo van)

Skyline_GTR 2011.09.21. 12:12:59

Én azért összeereszteném egy új R35 GT-R -rel!!!
Az az etalon, nincs jobb!!!!!!!!!!!

Shadowbull 2011.09.21. 12:17:25

@Skyline_GTR: Mar hogy a faxba ne lenne nala jobb?

Eleg sok van.

Tobbek kozott a fenti auto is.

sb

ommm 2011.09.21. 16:01:33

@Skyline_GTR: Puding próbája az evés, először próbáld ki mindkettőt, hamar rájössz a különbségre... :)
süti beállítások módosítása