Tételezzük fel, hogy akadnak önök között olyanok (mint én), akik szeretnek horgászni. Sőt, mákjuk van, hiszen a „Hónap csontkukaca”-fotópályázaton megnyerik a fődíjat: egy kanadai horgásztúrát.
Szóval ott üldögélnek a dokkoknál alkalmi túravezetőjükkel, mikor az felajánlja, hogy ruccanjanak el a közeli szigetre repülővel, mivel remek pisztrángos-vizek vannak arrafelé.
Úgy is lesz. Minden rendben, szép az idő, szél sem fúj, szépen száll a műlégy, villan a zsír új Mepps, sosem látott méretű húsos pisztrángok torpedóteste megcsillan a napfényben.
Ezt a csendet és nyugalmat, a természet milliónyi illatát-neszét kevesen ismerik, pedig csodálatos dolgok ezek.
Aztán a kísérő hirtelen a homlokára csap: azta=+%/=(!/ hétszentségit, a csali! A gépben maradt!
Kérdőn néz rá, miért baj ez? Aztán már csak azt látja, hogy hanyatt-homlok rohan a derékig érő csizmában árkon-bokron át.
De már késő. Medve úrék megtalálták a konzervet. És fel is bontották.
Gép nélkül ugyan vissza lehetne menni, tán egy csónakkal, na de mégsem hagyhatják ott az immáron kevésbé értékes gépsárkányt?!
Szerencsére az embernek vannak barátai, akik egy pár pótkereket és egy fél doboz duct-tape-et hoznak, örökké emlékezetessé téve ezzel a kanadai horgásztúrát.
