Talán hat hétig jártam így, törött hátsó lámpával. A szerkesztőségi teremgarázsban tolattam még le, aztán jártam közben tesztautóval, motorral meg a Mazdával. A zúzás után nem sokkal megrendeltem az alkatrészt a netről, de pár nap után elkezdtek jönni a szokásos szarakodós emailek, hogy a hitelkártyámat nem az Egyesült Államokban bocsátották ki, okéztassak le valamit a kibocsátó pénzintézettel, vagy micsoda. A lényeg, hogy ha még plusz szaladgálást igényel, nálam a legtöbb nem életmentő dolog azonnal behal.

Viszont Omm még korábban üvöltözött velem, miért nem a Prokee-nál rendeltem meg, úgyhogy vártam egy hetet, hátha megjön Amerikából, és megrendeltem Prokee-nál. Úgy, hogy nem kellett azonnalra, csak öt nap alatt, 15 ezer forint volt, amire nyilván Prokee nem tette rá szemérmetlen jutalékát, de még úgy is olcsó, hogy külön bura és külön foglalat nincs, csak komplett lámpatest. Ennyibe kerül egyébként egy új Swiftre való bura is, foglalat nélkül. Nem rossz egy japán terméktől, ami körbeutazza a fél világot, vagy tán az egészet is, mire eljut hozzám.

Nálam az autóbaleset általában ilyesfajta letolatásokban merül ki. Nyolc éve például letolattam egy Kia Rio bal hátsó lámpáját (egy betonoszlop ólálkodott a holttérben). Kicsit meghorpadt a fényezett műanyag lökhárító, eltört a lámpabura, 170 ezer forint volt. 2001-ben még a 25 ezer forintos önrész hallatán is tágult egyet a pupillám, most meg tessék, egy jó japán Tehénnel azonos törést nyolc év múlva, biztosítás nélkül majd’ a feléből kihozok.

Arról se feledkezzünk meg, hogy az átszerelés Balázs Viktor főmunkatárssal ebédre menet pont másfél perc volt. Két csillagcsavar, két tartópöcök, ennyi. Viktor azt mondta, egyszerűen imádja, hogy Amerikában mindent ilyen faxnimentesre, egyszerűre terveznek, hogy a hülyék is tudjanak érvényesülni. Ráadásul a lámpatest külső üregre csatlakozik, tehát ha porrá törnénk a műanyagot, attól még nem fog beázni a karosszéria.

Kedvelem a Tehenet.