Mintha az embernek dögkutat ásnának az erkélye alá, olyan nekünk Imi MX-5-öse a szerkesztőség előtt. A tulajdonost szeretjük, és tudjuk róla, hogy a tömegközlekedés és a vasút megszállottja, azonban egyik sem mentség a bűnös elhanyagolásra. Mintha az individuális transzporttal szembeni minden viszolygását saját kabrióján engedné lecsapódni: törött orr, rohadó küszöb, foszló kárpit, kővel kitámasztott bukólámpa. Mindez egy centiméteres porréteg alatt, a szerkesztőséggel szemben ugyanis tereprendezést végeznek hónapok óta. És Imi itt parkol. Nyitott tetővel.

Mindazonáltal izgatottan várjuk az exkluzív tartósteszt eredményét; hamarosan olyasmit tudhatnak meg tőlünk, amit senki mástól. Imi ugyanis bő egy hónapja ideiglenes használatra szánt mankókerékkel jár. Még egy ismerősünk se tekerte kilométerek ezreit egy vészmegoldásnak szánt szükségkerékbe. Reméljük, a tesztperiódus zárópillanata során nem sérül meg annyira informátorunk, hogy ne tudja megosztani a tapasztalatait.

Korábban olvashatták, hogy Winkler főszerkesztő mennyire dédelgeti saját piros Miatáját, van hát miért fortyogni a világ igazságtalanságán: mindkét autó azonos esélyekkel indult, és azonos hűséggel szolgálja gazdáját. De van az úgy, hogy valakinek egyszerűen a szívás jut osztályrészül. Ha felénk jár, és látja Imi Miatáját, paskolja meg szeretőn a farát. Aztán ne felejtsen el kezet mosni. Alaposan.

P.S: A fenti témához dalszövegkedvelőknek az alábbi csemegéket ajánljuk:

Az egyiknek sikerül a másiknak nem
A sors olykor nem tudja mit akar.
Az egyiknek kiderül s a nap fénylik fenn,
a másiknak nem jut csak zivatar.

(Zerkovitz Béla: Az egyiknek sikerül)

I am a lonesome hobo
Without family or friends
Where another man's life might begin
That's exactly where mine ends

(Bob Dylan: Lonesome Hobo)