Sokan bele sem mernek kezdeni, hiszen még a csapból is a demagóg baromságok folynak: roncsautók országa vagyunk, nem lehet már autózni, drága szórakozás, veszélyes, be van tiltva, bajod eshet, stb. A falnak megyek tőlük és azoktól, akik ezen lovagolnak, miközben sokan közülük a Facebookon álmodoznak és posztolják a rommá ültetett, milliós tuningautókat, osztják a tudást nyakra-főre és mindent tudnak mindenről, de a valóságban csak megeszik a sok hülyeséget és ülnek otthon, mert ott nem érheti őket baj. Mozduljatok ki, srácok, múlik az idő! A világ odakint van, túl a romkocsmákon és a monitorokon.
Veszélyes? Persze, hogy az. De mi a veszélyesebb? A szintetikus szar, amit elszívnak a gyerekek vagy egy visszafordító kettesben, nyélgázon egy versenypályán? (Oké, ez is demagóg, de talán rámutat arra, mennyi sokkal rosszabb dologra költünk sokkal többet.) Mi tesz emberré és szociális lénnyé? Az élet a Facebookon és a millió lájk vagy egy hengerfejcsere a haverokkal? Mi a kidobott pénz? 96 ezer forint egy rongyos, alap, szimulátor ülésért-vázért, vagy egy ugyanennyiért vett öreg, de valódi autó? Ja, hogy ezért tenni kell és ezzel munka van? Akkor nem neked való, de soha többet ne jöjjön nekem senki azzal, hogy valódi autóval jó autózni csak sok pénzből lehet, mert élből hajtom el a fenébe. Kérdezzék meg a srácokat, akik négyen-öten istápolnak egy öreg kombi Sierrát és autózzák szét az agyukat fillérekből. Vagy azokat, akik egymást segítve rakják össze egy-egy alkalomra a zsebpénzüket és jönnek el Miskolc mellől csapatni egyet Ladával. Gondolom, azt senki nem feltételezi, hogy BAZ-megyében suttyomban talicskával tolják a lóvét egyik kocsiszínből a másikba.
Igen, lehet rá költeni sokat, a látvány akkor még szebb lesz, de a szórakozási faktor az fix. Ebben azért vagyok teljesen biztos, mert a legutóbbi Faluvégi Faroláson, melyet sikerrel költöztettünk el a létező legjobb helyre, egyformán jól érezte magát mindenki. Az ősöreg profi és a fiatal szárnybontogatók is. A fater kölcsönautójával vagy a saját, filléres vackaikkal, netán drága versenytechnikával.
Ez a fajta autózás összeköt. Az autózás kimozdít és egymás mellé állítja az embereket, az efféle örömautózásban pedig az a legjobb, hogy egyáltalán nem szül irigységet és ellenségeskedést. A létező legtávolabb áll a tizenéves aggyal megáldottak márkafanatizmusától és a szájkaratéval kombinált cicaharctól. Mert ez nem csak a gépről szól, hanem az érzésről.
Ez valódi, nem szimulátor, itt szag van, munka van, kudarc és öröm, társaság és egymás segítése. Sok pénz kell hozzá? Emberek, itt 200+ ezer forintokat hajlandóak fizetni telefonokért és tévékért. Hagyjuk már, inkább csináljuk minél többen, mert már nem lehet sokáig, aztán nem lesz majd mit mesélni az unokáknak, ha megöregszünk. Augusztusban - remélem - többen leszünk.
Addig is itt van hat galéria, ráadásul tolta a tartalmat a Cars and Girls és tele van vele a Facebook is (ezek itt Ferkó Zoltán remek képei). Kicsi, nagy, öreg, fiatal, itt egy volt mindenki egy napig és hatalmas köszönet jár nem csak azoknak, akik kilátogattak és akik így megfértek egymással, hanem Szása bácsinak, aki ennyire a kezünk alá játszott ezzel a remek kis hellyel és a fair-korrekt hozzáállásával. Cowboys from Hell!
