Az autó, amiről szó van, 1999-ben született. Akkor talán a legfrissebb Windows már lejátszotta a relatíve fiatal MP3-as formátumot, a profi digitális fényképezők pedig a 2 megapixelt karcolták, bár ilyet még Magyarországon élő ember nemigen látott. Én akkoriban még filmes fényképezőt vettem, és az Avensisre nem úgy tekintettem, mint leendő autómra.
És ez volt az az év, amikor a Bosch Aerotwin ablaktörlő megszületett, ha jól emlékszem,valamelyik Merci kupé kapta meg először, de mindegy is. Tudják, az az egybegumi ablaktörlő, amit ma már mindenki másol. Persze ez sem egyetlen gumidarab, belevulkanizálnak egy rugót is, ami a megfelelő ívűre feszíti a gumit. És egészen szédítő árkülönbségekkel lehet megkapni a mai másolatait. A családban már fordult meg ilyenből a legolcsóbb, és képzeljék: egy hulladék volt, nem is kicsit.
A Toyota még a teljesen klasszikus, úgynevezett csuklós ablaktörlő lapátokat rendelt a beszállítótól az Avensishez, és elég ideje van nálam ahhoz, hogy ismerjem az összes rigolyáit. A bal 53, a jobb 45 centis, de a bal oldalra elvileg olyan kéne, amin van egy kis légterelő. Amikor megvettem az első olyan lapátot, amin nem volt, megtudtam miért. 130-nál már a lapát elugrál, tehát ez nem luxus, hanem létszükséglet. (Azon most nem cseszném fel az agyam, hogy mitől lesz ugyanaz a lapát tripla árú, mindössze attól, hogy ráapplikálnak egy fostos ívelt műanyag lapot két kapoccsal.)
Elég sokféle ablaktörlő-lapátot végigpróbáltam már. Amíg a kocsi fiatal volt, én meg bohó, megvettem a drága, légterelős Bosch-t hozzá, ami már új korában csíkozott, majd megdöbbentően rövid élettartam végén drámai csikorgások és elpattogások közepette lehelte ki a lelkét.
A Valeókkal jobb volt a tapasztalat, már ami az elejét illeti: szépen töröltek, de mintha az utóbbi években elég hamar elkopnának. Igaz, még kopottan sem pokol a használatuk, csak fokozottan romlik a kilátás. Hozzáteszem, az átlagnál kényesebb vagyok erre. A nagynéném az én 6-8 hónapos, kukaérett lapátjaimmal kihúzna még pár évet. De nem vagyunk egyformák, ez nem is teszt, csak szubjektív tapasztalatok egy konkrét autótípushoz.
Ami meglepett, úgy másfél éve, a barkácsáruházi szutykok között találtam valami Alpin Prémium jelzésű lapátot, drágább volt az alapnál, de volt rajta légterelő. Nem a szokásos, amit valahogy ráapplikálnak, hanem magát a fém váz anyagát sajtolták légterelő alakúra, de már ez is elég volt ahhoz, hogy autópályán is normálisan töröljön. Ráadásul kibírt egy egész évet, és ha jól emlékszem, valójában pofátlanul olcsó volt, pláne, hogy párban adták. Ezért is nem emlékszem a pontos árára, mert két éve volt, de kétezer-párszáznál nem volt drágább.
Azóta ez eltűnt a boltokból, és megint kereshettem újat. Alapból a legtöbb helyen a légterelő nélküli verziókat árulják olcsón, de utána már ezek az Aerotwin-stílusú, egybegumi Bosch-kópiákat lehet venni.
Egyelőre nem szeretnék ilyet, nem spórolásból, hanem egyszerűen azért, mert az Avensis-en még a kampós végű karok vannak, és az újabb fajtájú lapátokkal és a szükséges az adapterrel együtt mintha magasabban állnának a karok, aztán a franc tudja, hogy fog törölni (az eleve ilyen lapátokhoz tervezett ablaktörlő karok másféle, alacsonyabb mechanizussal kacsolódnak a lapáthoz). Nincs kedvem egy olcsóbb okostelefon árát kidobni erre, és a kísérletező kedvem is hiányzik, pláne, ha tudom, hogy alapvetően egy kétezer forintos barkácsáruházi cucc is elég lenne. Ha lenne.
Talán ezért örültem meg az Auchanban vagy a Tescóban – emlékszik már a fene – ezeknek a Goodyear márkájú lapátoknak, 2500/Stückért. Most az jön, hogy a kenyér meg a tej mellől nem veszünk semmit, de én veszek. Például azért, mert nem kell szaladgálni utána, és azt sem értem, hogy miért ne lehetne például márkás olajakat megvenni. Ugyanaz, mint az autósboltban, esetleg olcsóbb. Belemegy a morzsa? Belecsorog a tejcsi? Baromság. Ugyanez igaz az akkukra, ablaktörlőkre is. Igaz, rendeset kell venni és tényleg a specifikációnak megfelelőt.
Azt ugyan nem hinném, hogy a Goodyear ablaktörlő-bizniszre adta a fejét, simán liszenszelésről lehet szó, netán rendeli valakitől a lapátokat. Nyilván ócska cuccokhoz egyik cég sem adja a nevét, ha nem ér nyakig a kaki, márpedig a nagy gumigyáraknál nem ér addig.
Azért tetszett meg a Goodyear, mert klasszikus felépítésű lapátokról van szó, de műanyag a mechanizmus, amely kicsit légterelő-profilú. Egy csomó autógyár egyébként a mai napig ilyen, műanyaggal vázú lapátokat használ, nem álltak át Aerotwinre, nyilván megvan ennek az oka. Aztán kibontottam, és dobtam egy hátast: élvédő műanyag van az ablaktörlő gumin!!! Ez aztán igényes, barátom!. Az egyikhez kétféle, a másikhoz háromféle adaptert adtak.
Nem mondom, a szerelési útmutató egy kalap szar. Egyszerűbb lenne, ha egy Youtube-videó URL-jét írnák rá, mert a kampós végű karra kissé unortodox módon kell rögzíteni azt az adaptert, amit aztán a lapát műanyag házába kell bepattintani. Csak a legfontosabb mozdulat hiányzik az ábráról, de szerencsére olyan pici a kép, hogy amúgy is mindegy.
A lényeg: rájöttem, hogy kell. Akkor jó, ha még az a kis fedél is bepattan, ami az adapteren az aprócska rést is letakarja. Ez ám a tökéletes aerodinamika! Az ember kéjesen nézegeti, hiába na, nem szarral gurigázunk.
Aztán megjön az első párás reggel, szinte extázisban törlök egyet az ablakon.
Izé, jól látom, hogy az ott egy csík? Meg az is? Oké, nem túl zavaró, de viszonylag háklis vagyok erre, aminek az az oka, hogy ugyanott, vagyis a kenyér, a tej meg a Goodyear ablaktörlő mellett ezerötért ott figyelt az alap Valeo, ami egyáltalán nem csíkoz új korában. Csak hát azon nincs légterelő.
Sajnos azóta az időjárás nem szállított megfelelő esőt, amikor autópályáztam, de most volt egy próbám. Eső nem esett, ablakmosással pótoltam. Az áramvonalas lapátot nem szívta fel az üvegről 130-nál sem a menetszél, nem ugrált, az a pár halovány csíkocska sem súlyos gond, ha nem romlik, együtt tudnék vele élni. Az viszont aggaszt, hogy a bal oldali lapát az alsó jó pár centin gyakorlatilag hozzá sem ér az üveghez. Semennyire. Valószínűleg az alsó végen már nem termelődik elég leszorítóerő, vagy van ott valami szerencsétlen turbulencia.
Ezek a lapátok valójában megütnek egy közepes szintet, de egyszerűen nem kompatibilisek a Toyota Avensis áramlási viszonyaival és a szélvédő görbületével, pedig nem egy gömbakvárium. Attól tartok, előbb-utóbb kénytelen leszek átállni az egybegumis lapátokra, ha tetszik, ha nem. A fene egye meg, pedig már azt hittem, hogy megtaláltam a tutit.