Álltunk ott, mint az a bizonyos testrész a lakodalomban és bambán nézelődtünk Kopasszal, a Becsületesnepperrel. - Te, Pista, itt egyre többen vannak. - mondta és én csak hümmögtem magamban. Papp Tibi fél órával a nyitás után már csak a placc sarkában talált helyet, pedig a Baleno nem egy Kraz, nem kell sok neki.

Kellett ez, nem jut más eszembe, csak annyi, hogy kellett ez, mint egy falat kenyér. Igaz, nincs show, nincs csöccsel szélvédőmosás és csörömpölő, idegesítő zene, nincs hatalmas büfésarok és nincs szőnyeg meg füst vagy fények. Mindezt azonban kompenzálja a tény, hogy nincs belépő sem, csak a Hungexpo négyes kapuja mögötti hatalmas tér, kaviccsal-fákkal és fűvel, lelkük mélyén egyforma emberekkel. És amit én nagyon szeretek: a gyerekzsivajt, a csillogó szemű srácokat, a motorozó kisembereket, akik még alig látszanak ki a földből, de már tapogatják a krómkilincset és másznak mindenbe. Tartják bennem a reményt, hogy nincs még veszve minden.

Ennyi az egész, amit itt láthat itt az, aki eljön és valójában ennyi elég is. Akinek nem, az nincs itt, nem jön el, mert ez nem _az_ a buli. Valójában ez nem is buli, csak egy parkoló tele autókkal-motorokkal-bringákkal, gyerekekkel-idősekkel, chillout-hangulat szintetikus narkó nélkül. Időközben pedig talán az ország legnagyobb, rendszeres autós találkozója lett belőle több száz résztvevővel. És mi így szeretjük: mosollyal, elképesztő gépekkel és mindenkivel, aki eljön és nem hülye, nem zavar másokat az őrületével, csak szájtátva barangol az elképesztő - és olykor meghökkentő - gépek között.

Ez a Parkoló Parádé, felnőtt a gyerekünk és jár. Köszönjük nektek, és persze folytatjuk.

Kattintsatok a képekre, talán átjön a hangulat és ha kevés, akkor az esemény Facebook-oldalán találtok még rengeteget, köszönhetően fotósaink tucatjának. És ha ott voltál, lájkold ezt a posztot!