Öreg Lexus vs. fiatal Audi

  2014. június 30. - Perkó Rudolf Márk Címkék: audi lexus kopás kapcsolok

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

A Belsőség a Totalcarra költözött
2015-07-31 16:04:54

A blog 2015 augusztus 1-től ezen a címen megszűnik, DE a Belsőség nem áll le, sőt. Mostantól a

Kinyomtattuk a Totalcart
2015-07-13 14:40:12

Bár korábban létezett a Totalcar nyomtatott kiadványként is , most nem erről van szó, csupán egy kérésnek

Legyél kísérleti nyúl!
2015-03-28 16:25:40

Korábban már egy kérdőív formájában kifaggattam az olvasókat , hogy mi, hogyan változzon a TC címlapon, de

Sokféle tuning, sokféle embernek
2015-03-26 10:59:19

Szombat délután fél egy felé indultam kifelé a Hungexpóról. Hiába volt kiírva az üvegajtóra, hogy kijárat

Állandó téma a gombok és kapcsolók kopása az autókban. Peka Amerikából küldte nekünk a képeket és a magyarázatot. Úgy látszik, szereti ezt a témát. Fogadjátok szeretettel:

Sziasztok!
Érdekességből küldök pár fényképet, ami két egymás mellett álló autóban feltűnt egy árverésen. Az egyik egy 2005-ös Audi A8L 105 ezer mérföld van, a másik egy 1994-es Lexus LS 220 ezer mérfölddel. Mint látható, az Audiban 9 éves korára a gombokról, kapcsolókról lekopott a festék, illetve a feliratok és a jelek. Egyébként megkímélt, szép autó volt.
2005 AUDI 8L (2)Ezt a jelenséget már más német presztízs márkáknál (főleg Porsche) is tapasztaltam. Az ok, hogy nem anyagában színezik a műanyagot, hanem festik, méghozzá elég gyenge minőségben. A Lexus 20 éves, azaz 11 évvel idősebb az Audinál, erősen lestrapált, még az ülés is szét van vágva késsel. Érdekes, hogy az itt lenézettebb japán autóban nincsenek lekopva a kapcsolók.

1994 LEXUS LS (2)A média jellemzően az Audik minőségét állítja mércének, de nekem úgy tűnik ez a mérce igen alacsony, talán még a kínaiak is jobbat csinálnak. Várom a hozzászólásokat, hogy ez nem igaz, csak egyedi eset, de szinte minden nap tudnék küldeni hasonló képeket Audikról. Porschékről.

Üdv! Peka

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr196458269

Cifu78 2014.06.30. 17:58:10

Az összehasonlításhoz gratulálok. Gondolom az is feltünt, hogy a Lexusban a kapcsolóknak nincs háttérvilágítása, míg az Audi esetében igen, ezért van fehéres (a fényt részben átengedő) anyaga, amin van egy fekete festék, "kihagyva" a piktogramnál. Persze lehetne "anyagában szinezni", csak ugyebár eme esetben az átengedett fény mennyisége nulla.

A fene ezekbe a hülye németekbe, hogy nem találták fel a fényt átengedő, fekete színű műanyagot. Bezzeg a japánok megoldották... :P

Azon gondolkodom, hogy az ilyen direkt troll hírek berakása után meglepődik bárki is, hogy annyi troll poszt van? ;)

Bjorn El Jorgmondsohn 2014.06.30. 18:05:38

Kopás, nem kopás, kivánom mindenkinek hogy üljön át egyszer egy Audiból (-Németből) Lexusba (-Japánba) és hamar tudatosul hogy hiába a látvány, a kopás.. ha egyszer egy 20 éves Swift kapcsolói jobb érzetet biztosítanak mint egy Lexusban a mai napig..
Míg az Audik ,,A'' osztályosításától hoznak több mint elvárható szintet! 90-es évek közepe.. Ez a kapcsoló a 90-es évek közepén ? Egy Lexusban?

tizenhatkarakter 2014.06.30. 18:18:39

szerintem az audinál a ludas az előző felhasználó, 9 év alatt sok körömvágást megspórólhatott

x5z4 2014.06.30. 18:23:49

A Lexus egyértelműen jobb autó, általánosságban sokkal jobb márka, gondoljunk csak a hibrid modellekre, amelyek esetén a városban lassan haladva csak a villanymotor hajtja az autót. Az audi semmivel sem jobb a volkswagennél.

h.pityu 2014.06.30. 18:29:03

Egész egyszerűen nem lehet, hogy az audi szarabb minőségű kocsikat visz a tengeren túlra, mondván, hogy az amcsi kocsik finoman szólva sem ütik meg az "echte" európai(német) minőséget?

kzolee 2014.06.30. 18:29:43

Tudok fotózni a garázsban 29 éves BMW fényáteresztős, anygában színezett ablakemelő kapcsolót ami hibátlanul üzemel és nincs elkopva.

Georgexy 2014.06.30. 18:31:20

Érdekes az áteresztő műanyag elgondolás csak épp sántít.
99-es Honda Accordomban világít a gomb és mégsem kopik.
Az Audi 2005-ös volt ugye. 2006-os corollában újnak látszanak a gombok ma is.
És világítanak. És nem került 40 millába mint az audi. Szóval asszem nem trollkodás a cikk. 100%-ig igaz.

Cifu78 2014.06.30. 18:33:30

@h.pityu: Az én Mark V.-ös Golfom echte európai, és korban a fenti Audihoz fogható, de sajnos a kapcsolók (fényszórókapcsoló, ablakemelő kapcsolók, stb.), amelyeknek háttérvilágítása van, mind ilyen kopásokkal "büszkélkedik". Ez sajnos ilyen, a festékréteg tartósságának a kritikája jogos (de ez nem azonos azzal, hogy Eistent megszégyenítő megmondóemberünk anyagában szinezett kapcsolókért kiált), és nem csak Volkswagen-család betegség, de más gyártók (pl.: BMW, Citroen) is küzdenek vele.

ftibi 2014.06.30. 18:37:39

A két felsorolt márkát nem vágom, de a német W124 250D-m idex kapcsolóján is lekopott a felfestés így 25 év után. De más gondom nemigen van vele.
Kidobjam? :)

FDToth 2014.06.30. 18:38:02

@Cifu78: van a gombnak háttérvilágítása, az a kis átlátszó csík az (oválon belül) (aaszem zölden ég)

Gpety 2014.06.30. 18:43:33

Sajnos a német autók egykori minősége mára nem csak a gyorsan megkopó kapcsolóknál dőlt meg. Itt meg nem is a Lexus vs. Audi témáról van szó, nem is márkáról. Egyszerűen csak arról, hogy ha egy középkategóriás autóban meg lehet az ilyen pitiáner dolgokat rendesen oldani, akkor egy luxusautónál had legyen már ez alap.

BitPork 2014.06.30. 18:46:46

Még a lexusban is van kopogós , taknyosan csúszós felületű igénytelen tapintású kapcsoló. Tényleg nem kopok. De akkor cserélem az enyémet inkább mint taknyoshalat pöcögtessek :)

BitPork 2014.06.30. 18:48:27

MOD: "kopik" akart lenni

Imperial 1969 2014.06.30. 18:51:03

En nem vagom ezt a Totalcaros Amerikai piacos autok iranti ellenszenvet. Ha olyan igenytelen az Amerikai piac, akkor miert kellett letrehozni az olyan Luxus markakat mint a Lexus az Acura vagy az Infiniti....??? (Mikozben az Europai piacnak tokeletessen megfeleltek a fapados Hondak vagy Toyotak...)

Lehet venni premium es fapados felszereltsegu autokat is a vasarlok igenyeinek megfeleloen. Nehogy azt mondjatok nekem, hogy egy 1.4 es Golf vagy Polo olyan nagyon igenyessen kivitelezett auto. Mindkettohoz volt szerencsem ! Soha tobbe nemet Autot ! Maradok a Japanoknal....

Leadfoot 2014.06.30. 19:00:09

Látom elkezdődött már a hitvita a német/japán technika felsőbbrendűségéről.

Egy ilyen kopás viszont igencsak használatfüggő lehet. (Eleve, ki a fene nyomogatja ennyit a záró/nyitó kapcsolót? És miért?) Gondolom mindenki látott már patika 350ezret futott kocsit meg olyan 90ezret futottat, aminek totál le volt rúgva a bele.

Frankye_budapest 2014.06.30. 19:04:18

@Cifu78: Már rég megoldották ezt a problémát. Fekete műanyagon átmegy fényt áteresztő müanyag teljes vastagságban. Együtt kopnak viszont drágább.

Never 2014.06.30. 19:12:39

Valami nagyon fura ebben az Audi kapcsolóban. Nem 3 évig használom az autókat, és volt már szerencsém a VW csoport több járművéhez is, de eddig közel sem sikerült ilyen kopást csinálnom. A ténylegesen gyengébb minőséget is mutató Ford kapcsolóknál is csak az S-Max elektromos kézifék kapcsolója (pontosabban "füle") kopott meg ennyire, de az ismerten vacak.

Nem tudom, hogy mit kellett csinálni ezzel az Audival, hogy így nézzen az ki. Lehet, hogy valami rossz rutinból mindig a gyűrűs ujjával nyomta meg az előző tulaj a gombot. Az tényleg lehozza a festést (és azt az anyagában színezett gomb tényleg sokkal jobban viseli).

Lexust még nem használtam tartósan, ezért nem tudom, hogy az hogyan öregszik - de VW vonalon eddig pozitívak a tapasztalataim.

rATdrAgOn 2014.06.30. 19:12:41

A német "tökéletesség". Ühü. Ha már "prémium", akkor bizony el lehet játszani, hogy anyagában fényáteresztő az a gomb, csak akkor ugye az picit dobja az árat. Más téma - billentyűzetek - ott is az igazi - ezerévet - kibíró darabok gombsapkái is olyanok, hogy a felirat nem matrica, nem festés, hanem anyagában van ott. Rohadt pontos fröccsöntőszerszám, meg gépek kellenek hozzá, de cserébe nem kopik ilyen látványosan. Mire meg elkopna, addigra meg már régen az user is "elkopik". Ódi. "prémium". Röhögni ér? :)

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2014.06.30. 19:16:30

@Cifu78: bocs, de egy G Astrán is világít a kapcsoló, pedig anyagában színezett (szerintem). Jogos a cikk, milyen ciki már, hogy lekopnak a gombok, ilyen csúnyán? :\ Undorító. És sztem a Lexus ablakemelője is világít a kis gödör alján, az a csík.

roadkiller123 2014.06.30. 19:23:10

Most minden Audi utáló itt van látom kárörvendeni, mert egy ismeretlen figura ilyeneket Indiából (!) lefényképez egy agyonhajtott Audit, amit abszolút nem kiméltek, és tengervizes kézzel fogdosták a kapcsolóit.

Most a nagy kárörvendők emeljék fel a kezüket, akik ültek ilyen A8-ban. Ha igen, akkor ki látott ilyen kopott Audit? Na?

Tudom irta hogy kivételesen megkimélt - Indiában gondolom ez jelenti a kiméletes használatot.

jujdejo 2014.06.30. 19:24:39

igaz se nem audi se nem lexus, de egy 2006os B6 passatomban(2.tdi bmp motorkod tipushiba) tavalyra sikerul szetkopnia az ablakemelo illetve a vilagitaskapcsolonak, mondjuk ez kevesbe zavart, az viszont kegyetlenul hogy leallt az olajpumpa ezert lokhettem el a motort ugy ahogy volt, bezzed a tartalek 2001es focusomban se a kapcsolo nem kopik, pedig van hattervilagitasa, se a motor nem ment meg, sot az akksi az eredeti es a klimaja se volt feltoltve 13ev alatt...szamomra hatalmas csalodas volt a vw, szanalmas

Scaleo 2014.06.30. 19:30:37

"A média jellemzően az Audik minőségét állítja mércének, de nekem úgy tűnik ez a mérce igen alacsony, talán még a kínaiak is jobbat csinálnak."

És ezt néhány kapcsoló kopásából sikerült is megállapítani. Elképesztő, mennyire sötét vagy.

arthur877 2014.06.30. 19:31:16

@Cifu78: A fekete anyagban lehet egy piktogramnyi kivágás(csak a szerszámot kell úgy csinálni hozzá) és ebbe a "lyukba" aztán olyan színű műanyag betétet tesznek, amilyennek csak láttatni akarják az visszajelzés színét...

dieselrocket524 2014.06.30. 19:31:39

hát igen az E34 ben is világitanak a gombok és nem kopotak 1992 es és 400 000 futot az auto :)

ParaZita2 2014.06.30. 19:34:46

@ftibi:
:)
Ki ne dobd! Vagy ha igen, akkor jelezd, nekem kell! :)
//Van egy 29 éves 190D (2.0), kicsit kopott, kicsit ütött, kicsit zajos, de bármikor jön-megy, és működik (elektromos eblakemelők, tető, automata, stb. Egy szuper kis "traktor".
W124-esre nagyítanám, ha valaha megérné cserélni, de nem szívesen válnék meg ettől a kopott kis "csotrogánytól".//

Rocko- 2014.06.30. 19:35:18

látom ez az ember nem tudott kinőni ebből a verbális faszverésből. :)))

stofilol 2014.06.30. 19:50:59

@ftibi: w124es és nincs vele gondod ?:D

nem folyik olaj sehol? nem rezonál a kardán-difi? nem szól a difi? nem nyekegnek a müanyagok? nem rángat a kupplung felengedéskor? ha automata nem ránt váltáskor? ha automata már csak padlózásra vált vissza vagy karral? nincs szétülve a vezetőülés? elektromos fejtámlát láttál már müködöképest? nincs letörve a könyöklő? nem nyekeg a kuplung kinyomó? szívótorkodat leszűkítette már a korom vagy lekötötted már évekkel ezelőtt, csappantyúkkal együtt? ha autómata a klíma mikor müködött utoljára rendesen? motortakarók, kiemelve a termosztátos oldalsó rostéjokat, megvannak még? elektromos antenna? elektromos tető müködik?hátsó bölcső kirohadva? stb

haggyál már a merciddel....jóég.

kapitális 2014.06.30. 19:55:41

@roadkiller123: Fuss neki ennek a cikknek még egyszer, de most ne hagyd ki azt a részt amiben leírják hogy a képek USA-ból vannak.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2014.06.30. 19:58:48

@roadkiller123: nem tudom, honnan szeded, hogy Indiából, amikor az első sorban le van írva, hogy Amerikából. Ja, várjál, Kolombusz, te vagy az? :D
@jujdejo: igen, és lehet köpködni folyton a Fordra, nem tudom miért orrolnak rá sokan.

w a s d 2014.06.30. 20:05:34

A 2T Trabant meg sokkal jobb, mint bármelyik, mert még a lehetősége sincs meg, hogy a víz-, benzin-, vagy olajpumpa tönkremenjen. (Ahogy a Lexus kapcsolójáról sem kophat le a puha bevonat.)

badboy70 2014.06.30. 20:07:19

@Cifu78:
Hülye vagy! Volt hármas golfom,annak anyagában színezett ablakemelő gombja volt, a gomb közepén zölden világító piktogrammal.Tehát megoldható(még cégen belül is meg tudták oldani két generációval előtte),csak a szarrágó svábok így spórolnak maguknak pénzt,a sznob paraszt kárára.

JMC 2014.06.30. 20:09:32

@Jean-Baptiste Emanuel Zorg: Ezen a Kolumbuszos beszóláson akkorát röhögtem, hogy kicsordult a könnyem. Like :)

nyomasek 2014.06.30. 20:15:16

@Jean-Baptiste Emanuel Zorg: Hogy miért? Mert ahogy eléri a 250-300 ezret, porrá omlik. Legalábbis a dízel. Úgy kezdődik hogy EGR, aztán turbó, a kettőstömegű, majd a slusszpoén az adagoló. Ez így szép sorban az autó ára mégegyszer. Talán ezért :) Persze a benyás lehet tovább húzza.

Miki-oooo 2014.06.30. 20:20:24

97-98 körül tért át az Audi/VW erre a festett gombos megoldásra. Az előtte lévő modellekben sohalenemkopós gombok vannak :) Szóval nem azért balfékek, mert elfelejtették, hogy hogyan lehet tartós gombokat gyártani, hanem azért, mert egy ilyen látható elemen fillérbaxtak.
A vicc az, hogy egy első generációs A8-ban nem kopik le a fentiek miatt (1994-).

Blogerovac 2014.06.30. 20:22:07

Az egyik egy gép, a másik egy műszer. Nyilván egy géptől nem vár sokat az ember, szóval nem értem a meglepetést ;)

gumifust 2014.06.30. 20:33:29

@Cifu78: Tehát akkor nem is lehetne megcsinálni egy luxus gyártónak egy pár szép világító gombot tartós darabként ?

rATdrAgOn 2014.06.30. 20:35:14

@gumifust: Mert drága. :D Amúgy is 3-4-5 évre tervezik azokat is, utána úgy is veszel másikat. :D

simi0419 2014.06.30. 20:37:35

@stofilol: Jó nagy pusztulat lehet amiről beszélsz, de ez téged meg az előző gazdáját jellemez csak.
Huszonéves sok százezer kilométert futott autótól várod el hogy nulla ráfordítással hibátlan legyen?
Járjál busszal, azt nem neked kell szervizelni!

ftibi 2014.06.30. 20:41:30

@stofilol:
Barátom, ezek még ezután jönnek biztos, eddig még nem. Igaz még csak 348000 km van benne :)92-ben került hozzánk 100.000-rel. Képben vagyok! :) Alaptípus, nincs minek elromolni :) Tekerős ablak, klíma nélkül, kéziváltós! Voltak, vannak frissebb autóink is, de ilyen tökéletes egy sem!
Megvárom, mikor kezd rozsdásodni (a gyári kipufogót is):)

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2014.06.30. 20:42:36

@nyomasek: hát, nézd, nagyon sok Ford életútját láttam/látom, én is egy Fordot hajtok (céges), és a cégnél mindenki olyat hajt. Fiesta, Focus, C-max, Mondeo, Ranger, Trasit, van itt minden, és mind dízel. nem egy fut 300-350 ezer felett, egy autóért se kellett még menni, hogy ottmaradt az út mellett. 2-3 hét alatt sikerült eladni 2 Mondeot is, közel jártak a 300 ezerhez, semmi bajuk nem volt, talán az egyiknek a kuplungja volt rossz (ezt mondták), vezettem, használható.
Fiesta elmegy 5,5 literrel, Mondeo 6,5-rel, oké, a Ranger megeszi a 10-et, de ezen kívül szerintem elég gazdaságos.
Még jó, hogy nem bemondásra dönt több száz vagy ezer cég, sok százezer vásárló, amikor kiválaszt egy márkát.

Én is itt vagyok 2014.06.30. 20:43:55

@stofilol: 1989-es a 124 amit hajtok. A válaszom,. Nem

XXL 2014.06.30. 20:48:55

Ok.azt nem vitatja senki, hogy megkoptak a gombok, de! mielőtt belemennénk, hogy minden Audi szar, és csak a Lexus a minőség, higgadjunk le egy kicsit. Tudja azt valaki, hogy a gyökér amerikai tulajdonosa nem direkt b@szta szét, mert ne mondja nekem senki, hogy ennyire megkopik egy gomb. A 20 éves E34-ben világítós gombok vannak, és csak ki vannak fényesedve a használattól. Szerintem a kocsinak annyi a baja, hogy az amerikai tulajdonosa rohadtul nem vigyázott rá, mert ott magasról leszarják, hogy vigyáznak-e rá vagy nem. És zárszóként, sose legyen nagyobb baja ennek a kocsinak azon kívül, hogy megkopott egy gombja. Mennyi egy olyan gomb, 15-20 dollár, ki nem szarja le?

Prezi 2014.06.30. 20:50:20

Hello ól!
Jó ez a gomb téma, nem először.
Jelentkezem tanár úr kérem, készültem, harmadik audimat 'koptatom' 2005 A4, nincs kopás az ablakemelő gombján. 222e km van benne és nem mondhatjuk, hogy nem használták az ablakot, mert a bal elsőt kellett már bowdenezni, mivel első tulaja igazgató úr volt, mélygarázsba meg csak belépővel jut le az ember. A közvetlen környezetemben is volt van lesz jó pár audi, azok sem kopottak. Értem én hogy sz*r audi, de senkinek nem tűnt fel, hogy mennyire rendellenesen kopott meg ez a gomb a fotón? (környezetével mi van?) Nekem baromira gyanús, hogy valami ratyi műszerfal ápoló simán megmarja a festéket. Mondjuk én nedves babatörlővel takarítok, nem volt még bajom vele.
Amúgy lehet fikázni bár mit, de itt már beszállítókról beszélgetünk, senki nem maga reszeli a 2B csarnokban a kapcsolóit....

Opel P1 · http://www.pbcomputer.hu/ 2014.06.30. 20:56:41

Az olcsó F Astrákban, vagy a régi Swiftekben ez mind megoldott volt.
Ha valaki még nem jött volna rá: szándékosan készítik ilyenre a kapcsolókat az Audiban, ezt a jelenséget hívjuk ma úgy, hogy tervezett avulás.
Filléres dolog, de az átlagfelasználó eldobja miatta a használati tárgyát, és vesz helyette újat. Nem csak az autóknál van ez így, szinte minden használati tárgyon van egy ilyen rész, ami miatt csúffá válik az "egész".

stone pit(er) 2014.06.30. 20:57:58

Nyilván, ha egy autóról jók a vélemények, vagy rosszak azért az mond valamit.
Bár a kapcsolók kopottságának nem sok köze van a teljes képhez. Nekem egy 2004-es Lagunám van. Gyönyörűek a kapcsolók és nem csak az ablakemelőknél. LED-es világítással.

Rocko- 2014.06.30. 20:58:24

@Cifu78: a tények sosem rengethetik meg az elvakultságot.

@tizenhatkarakter: jah.

@h.pityu: sőt, az autó átadásakor a szalonban még bele is szarnak a hátsó ülésre.
miből gondolod, hogy egy prémium autógyártó szánt szándékkal a saját presztizsét rombolja? szerinted egytől-egyig hülyék vezetik a céget?

@rATdrAgOn: a képeken anyagában fényáteresztő gomb van, a többi részen feketére festve. még kérdés?

totyy528 2014.06.30. 20:59:54

@kzolee: én 35 évest tudok fotózni:)))))

rATdrAgOn 2014.06.30. 21:02:45

@Rocko: Remélem érted az átlátszó festett műanyag és mondjuk a következő technológia közötti különbséget: deskthority.net/wiki/Double-shot_molding
még kérdés?
(Igen, bárminél használható, sokkal drágább mint a festék).

andand 2014.06.30. 21:06:03

Hasonlitsd össze a 1994-es Lexust az 1995-ös Audival. Csodák csodája, az Audiban nem kopnak a gombok (és háttérvilágítás is van). Sajnos az a technologiát "elfelejtették".

Walnuts 2014.06.30. 21:06:09

A régi "strapabíró gombokat" a minőség érzet oltárán áldozták fel nem szarrágóságból.
A minőség pedig egyik gyártó szótárában sem a strapabíróságot jelenti.
Az Audi mellett az Lexus is és más luxus autó gyártók is ebben a szellemben tervezik a beltereket és pont beleszarnak hogy a ruppótlan prolik mit gondolnak a célközönség által elhasznált tizenéves romokról.

peugeot405 2014.06.30. 21:22:14

VW csoport tagjainál a belső ajtófoganytyúk kopása is a világításra vezethető vissza? Lehet szépíteni a dolgokat,de ez nem jött össze nekik..
Vagy mindenki gyűrűvel, karlánccal, vagy esetleg boxerrel üti-vágja az autóját?

zolika59 2014.06.30. 21:24:49

Az iga, hogy a Lexus-on nem kopott a felirat, viszont nincs is olyan a gombbon.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.06.30. 21:32:05

tulajdonkeppen miert is erdekes ez?

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.06.30. 21:34:27

a minoseg regen azt jelentette hogy orok elet + 1nap.

most a minoseg mast jelent: tobblet tudast a versenytarsakkal szemben es valami olyasmi nehez megfogalmazhato dolgot hogy "premium KINEZET", ahol talan a kinezeten van a hangsuly. Az idotallosag kikopott a "minoseg" idea alol.

SimonGábor 2014.06.30. 21:38:12

Az ezen az oldalon szarrálenézett f astrám gombjai világítanak, és nulla kopás van rajtuk. Majd 20 év és 300 ezer km után.

Rocko- 2014.06.30. 21:40:32

@Opel P1: jaja, tervezett avultatás, tiszta geciség. múltkor el kellett adnom egy kétezer négyzetméteres házamat, mert tele lett a kuka. hihetetlen, hogy az ingatlanosok is már így dolgoznak! átkozott karvalytőke!

kzolee 2014.06.30. 21:54:56

@totyy528: tényleg, a tied jóval idősebb. ;)

Shadowbull 2014.06.30. 21:56:15

ez az a mokus aki a multkor bebironyitotta hogy az Audi illesztesi hezagjai szarok a nemtom milyen amerikai ipari hulladeke meg kivaloak?

LOL.

Ennek ez a kattanasa?

Shadowbull 2014.06.30. 21:58:02

@Georgexy: hasznalattol fugg, hosszu korom, kezkremek, gyuruk, az ilyen teljesen elkoptatjak az ilyen feluleteket. Biztosan lehet sok ugyanilyen koru Audit talalni, amiben szinten nincs elkopva a gomb.

Shadowbull 2014.06.30. 22:04:57

@Opel P1: na vartam mar mikor olvasom az elso zsenit, aki bolcsen megallapitja hogy hat itten keren tervezetten avultatnak :)

átlagos felhasználó · http://gumikutya.blog.hu 2014.06.30. 22:07:06

Mennyi autószakértő! Meg ez a jappán-német harc! Nem hallottam ilyen vitákat óvodás korom óta! Nekem 4-es Golfom van, 125000 km-rel (tényleg), nagyon jó kis kocsi, de el kell ismerni, lerohad a belsejében a kellemestapintás-bevonat. És gusztustalan. Feleségemnek Toyotája van, annak meg a kasztniját kellett újjáépíteni a rozsdából. De legalább a belseje nem mállik. Melyik a jobb? Semelyik. De mindegyiknek van baja. Pötty.

Shadowbull 2014.06.30. 22:08:15

jobban megnezve a kepeket akadt egy masik tippem: valaki alaposan megtisztitotta a gombokat, valami tisztitoszeres szarral.

robin77roy 2014.06.30. 22:09:39

Tudjátok még melyik auto ablakemelö gombja nem kopik :

VAZ 2107

Tahhooo 2014.06.30. 22:13:23

Használati tárgy, mint egy toll, vagy egy sámli. A fogyasztói társadalom tagjai, (mi mind) meg megveszik, ha kell, ha nem...

turbo2 2014.06.30. 22:21:00

@Cifu78: A citroen Cx 86 óta használ világítős anyagában színezett kapcsoolót, és nem kopik.

Cifu78 2014.06.30. 22:22:21

Akkor így jártam... :D

Hota 2014.06.30. 22:29:56

A Volkswagen konszern autóinak többségében a belső műanyagok egy része a szebb megjelenés és jobb tapintás érdekében be vannak vonva egy külső műanyag réteggel. A minőségi hatás megvan, de sajna ez a fedőréteg puha és nagyon sérülékeny, ennyi. Audikban, Skodákban, Seatokban ugyanez a technológia megy, és ott is ugyanolyan sérülékeny, nagyon sokban málik le ez a cucc a belső műanyagokról.

turbo2 2014.06.30. 22:34:45

@Shadowbull:
Maradjunk annyiban, hogy aprémium gyártók időnként lesre futnak és jijönnek 1-2 kevésbé jól sikerült darabbal.
Ott se csak zsenik dolgoznak és a fillérb... nagyon is jelen van. Nem beszélve a marketing bullshitről. Lásd BMW "egy autó hátul hajt..." ,vagy nem. Mondjuk ott az e60-61. van abban bőven konstrukciós hiba.

internal_combustion 2014.06.30. 22:35:27

Tipikus nem oda való anyaggal való tisztításból adódó kopás. Ha használatból adódó kopás lenne, akkor ilyen "amőba- alakú" foltokban peregne róla a festék. Láttam ilyet (hondán). De ezen "súrolás" nyomai látszanak. Ilyet is láttam egy Fordon. A tulajdonos kétségbeesetten mutatta, hogy valami fertőtlenítős izével pucolta a középkonzolon a gombokat. Pont így nézett ki.

turbo2 2014.06.30. 22:36:51

@Hota: A bmw is használja ezt a kiünő megoldást. Az hogy lekopva milyen trágya kinézete van az már más kérdés.

takarék-láng 2014.06.30. 22:38:17

@Shadowbull: mindenhol megy a tervezett avultatas, nem csak az autoiparban. Lasd telefonok: loholnak az apple shopba az iphone 6-osert, pedig nem igaz, hogy a "regi" mar nem jo. Mivel tul surun jon ki az "uj" modell, ezert senki sem lesz kivancsi a regire. Tehat a gyaraknak sem erdekuk tartos termekeket gyartani, mert a vevok nem igenylik, hiszen ugyis megunjak hamar. Aztan hitelekbe, tulorakba verve magukat (es ennek kovetkezmenye az egymastol elhidegulo csaladok) lecserelik. Ki jar jol? Hat persze hogy a bankok (tulajdonosai).

Ui: a tv-k peldaja. Mar kint van a boltokban a hajlitott LCD tv. igaz meg 4000 eur, de lesz olcsobb is. Akkor ez azt jelenti, hogy a sik LCD tv mar elavult. A kepcsovesrol nem is beszelve. Az is tudott dolog mar, hogy mikor jon ki a kovetkezo ujabb dolog, ami elavulta teszi a hajlitott lcd tv-t.

Shadowbull 2014.06.30. 22:39:22

@turbo2: "van abban bőven konstrukciós hiba."

Te csak tudod :)

Shadowbull 2014.06.30. 22:42:20

@takarék-láng: csakhogy ennek semmi koze a programozott tonkremenetelhez.

Ez erkolcsi avulas, es tenyleg jelen van, viszont nem cel hanem a verseny kovetkezmenye. A szorakoztato elektronikaban boduletes verseny van, senki sem teheti meg hogy ne hozzon ki evente uj modellcsaladot.

gt-r 2014.06.30. 22:54:34

Ezt az audit valami nagyon igénytelen tulaj használta vagy csak lízingelte. Ez a gumis tapintású softtouch anyag amivel be vannak borítva a kapcsolók és még sok minden az a8-ban tényleg könnyen sérül, de azért nem ennyire, ehhez egy állat kell, normális embernél sosem lesz ilyen. Nekem pont ilyen autóm volt, nemrég adtam el, 9 év és 120e km után mindössze egyetlen egy apró pont sérülés volt a vezető oldali ablakemelőkapcsolón, a többin semmi, ezen kívül a műszerfali kis tároló fiók hólyagos lett ali 1 éves korában, ezt cseréltem kb 2e ft volt, azóta is hibátlan, az összes többi ilyen anyaggal bevont része az autónak.
Talán gyűrűje volt sok, vagy vastag karkötő.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.06.30. 23:03:41

egy kinai vaza, a Mona Lisa, az Orszaghaz az ertek.

itt hasznalati targyakrol beszelunk.

Ne csusszon ki alolunk a realitas szonyege pliz.

@Rocko-: az ujgazdag oroszoknal van az hogy ha beteg a nagymama vesznek egy masikat! :)

Don Tejbegríz a féllábú matrac · http://konyvespolc.webnode.hu 2014.06.30. 23:05:02

@robin77roy:
Én a szomszéd UAZán sem láttam még csak hasonló kopást sem, igaz fél disznót, cementes zsákokat etc. már igen.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.06.30. 23:05:40

@Shadowbull: O az. Azzal a belepoposzttal meg is adta a komolysagat a dologoknak amiket ir.

Amugy az audin az anyosules feloli kilincs, a nok meg allando harci diszben ulnek kocsiba szoval ez is lehet az oka a kopasnak - mindamellett nem erdekel hogy a japan vagy nemet auto e a jobb.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.06.30. 23:07:40

@gt-r: lizingcegek "bedolgo" karbantarto cegei erosek ajtopanelben es belteri mutyurokben, siman kicserelik az olcsobb dolgokat. ( meg ne felejtsuk el mielott lizingbe megy egy auto akkor nagyon vekony foliat tesznek az ajtonyitokhoz, ajtok sarkaihoz, stb bar gondolom ez otthon is igy megy. )

PLaca82 2014.06.30. 23:14:40

Több, mint 10 éve dolgozom ebben a szakmában, dekorált előlapokat és gombokat szállítunk sokféle autóba. Egy közös bennük, ha azt szeretnék, hogy nappal és éjjel is látható legyen a felirat, festeni kell a gombot, és a kívánt színt kilézerezni, ami átvilágít. Tehát a fehér felirathoz fehér gomb kell, és pl. fekete lakk rá. A lakk másik szerepe, hogy "jobb" érzés megérinteni/nyomni és elfed fröccsöntési hibákat is. A vastagsága 20-25 mikron. Annak ellenére, hogy komoly kvalifikációs eljárások után hagynak jóvá egy lakkot, és a gyártás közbeni előírások is igen szigorúak, leválhat a lakk. Tapasztalataink szerint az ún. "soft" lakkok hajlamosak erre, melyek egy puha felületet adnak, nagyobb minőségérzetet, sajnos néha pont az ellenkezőjét kiváltva... Könnyen sérül, és utána már válik le darabokban. De ezt elő lehet segíteni különböző szerekkel, pl. naptej az egyik legdurvább, beszívja a lakk a krémet, mint az ember bőre, és feldobja a lakkot. Ezt már (rég) a gyártók is tudják, módosították a vizsgálati eljárásokat és a felhasznált lakkokat. Ezek persze nem 1-2 hónapot vettek igénybe...

gt-r 2014.06.30. 23:16:17

@visszakettopadlogaz: Ezen az a8-on az ajtófogantyú is nagyon karcos, ami nálam szintén karcmentes még 9 év használat után.

PLaca82 2014.06.30. 23:21:02

Ez a soft lakk a 2000-es évek elején jött divatba, aztán 2010. körül követte a magasfényű fekete ún. "zongoralakk" aminél azt nehéz megoldani, hogy karcolás nélkül átadják a tulajnak...
Rossz belegondolni hogy fognak kinézni 10 évesen azok a betétek az autókban. Van már megoldás, UV fényre keményedő védőbevonat, persze futó típusokat már nem váltanak le olyanra.

2014.06.30. 23:24:29

audi 1 dologra jó, hogy az ember megelőzze.

PLaca82 2014.06.30. 23:28:20

A fenti gombok nem a nyomkodástól koptak le, funkciójukból adódóan sincsenek úgy igénybe véve, mint pl. egy ablakemelő gomb. Ott van az ajtó behúzója, nem tudom mit viselhetett az utas a kezén (boxer?), de legyalulta a lakkot a gombokról.
Ettől még az Audi nem rossz autó.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.06.30. 23:33:55

nekem nincs igenyem arra hogy vilagitson az ablakemelo gomb. Tudom hol van, osztonossen nyulok oda.

apropo: ki az aki mindig odanez??

gt-r 2014.06.30. 23:47:07

@visszakettopadlogaz: Nem nézek oda de ettől még jól néz ki hogy van háttérvilágítása a kapcsolóknak, de nemcsak azoknak hanem nagyon sok minden világít egy rendesen felszerelt a8 belsejében. Ezeket részben vagy teljesen ki is lehet kapcsolni, attól függ milyen fényprofil van beállítva.

Leporello (törölt) 2014.06.30. 23:52:06

Öööö.. 11 éves "fiatal" autó? Európa boldogabbik felén a nyolc-tíz éves kocsikat már lehetetlen eladni, legfeljebb exportra (mondjuk Kelet-Európába, Afrikába). Egy húsz éves Lexus nyilván lassan veterán, tehát átfordul a skálán és nő az értéke.

Grifter 2014.07.01. 00:04:12

Aki meg tud venni egy vadi új Audit vagy Lexust, pont leszarja, hogy 10 év múlva milyenek lesznek benne a kapcsolók. Addigra kétszer lecserélte egy újabbra.

Ez csak a 10 éves használt autót vásárlót érdekli.
Az autógyártókat pedig ez az állatfajta izgatja a legkevésbé.
(Más kérdés, hogy a japánok 'el vannak baszva' és kényszeresen minőséget gyártanak.)

decompression 2014.07.01. 00:06:25

@Cifu78: Nézz meg egy olaszt, és zokogj. Először fröccsöntenek egy áttetsző gombot, amiből kiáll a piktogram majd meg rá egy alig miliméternyi második fekete - vagy más színű - réteg. Húsz év alatt nem kopik el, de gyanítom hogy soha. ;-) És ezt nem tavaly találták ki, de nem is a huszadik században. A lényeg, hogy van műszaki megoldás a problémára, de az ész nélküli haszonmaximalizálás mellett egyeseknél sajna nem fér bele a 20+ milliós árba sem...

A VW konszern sajnos csak az első öt évre gyártja az autókat, ami a jellemző vásárlóbázist tekintve elég is. Őket nem zavarja, hogy tíz éves korára olyan mint a lefosott szar, mert addigra már minimum a harmadik gazdája nyúzza, és messze elkerüli a márkaszervizeket, nem fogja meglátni egy óvatlan vásárló. :-D

Daniel01 2014.07.01. 00:06:58

...a 35 éves mercimben pedig foggalmam sincs anyagában szinezett e vagy sem(világítanak a kapcsolók),egy fia kopás annyi nincs,pedig nem egymegőrzőtt autóról van szó..

dieselrocket524 2014.07.01. 00:20:24

@PLaca82:

"Egy közös bennük, ha azt szeretnék, hogy nappal és éjjel is látható legyen a felirat, festeni kell a gombot"

nem trolkodásnak szánom de én ezt napal is látom :)

kepfeltoltes.hu/view/140701/DSC_0533_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

és 20 és után is jol nézki pedig it klima sincs ezért télen nyáron nyomkodva van jo sokat :)

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.07.01. 00:27:35

@gt-r: 3ev hasznalat utan ket hete adtam le a ceges W221 s550-t, egyszer mentem be a menube hogy nyiljon ki teljessen a csomagtarto gombra is. Agyrem.

PLaca82 2014.07.01. 00:33:07

@dieselrocket524:
Festeni kell, majd kilézerezni a kívánt a feliratot.
Így a linkelt E34 ablakemelőgombokon is nappal fehérek, sötétben pedig narancs színűek az átvilágított feliratok.
Az még hagyományos lakk volt, bírja a strapát, mint írtam a soft lakk a kritikus.

gt-r 2014.07.01. 00:51:13

@PLaca82: Kár érte, mert tapintásra elég kellemes ez a soft lakk, de nem tudták elég tartósra csinálni, bár nálam kb hibátlan volt minden, de sok olyat láttam már ahol le volt kopva(nem így ahogy a képen).
Az új a8-ban mintha máshogy lenne, de ott is van pár idegesítő részlet, pl az űlés sinek nem burkoltsága, a külső kilincsek sokkal gagyibbak mint a D3-on, és a motortérben pár műanyag burkolaton látszik hogy nem az örökkévalóságnak készültek.
A belseje viszont elég igényes.

dieselrocket524 2014.07.01. 00:52:26

Igy már értelek de én inkáb ezeket nézegetem mint a családi A4 ben az elmálot és fel jöt puha soft lakkot. Minden VW csoporthoz tartozó autóban undoritó ahogy válik fel ez a réteg . Szomorú hogy elfelejtetek autót gyártani amit 1990 után terveztek már nem az öröké valóság meg 1 nap elven jöt ki a gyárból :S

gt-r 2014.07.01. 00:54:38

@visszakettopadlogaz: Az új D4 a8-ban ez menüből nem állítható, vag-com-al kellett a vezérlő kódoláson beállítani hogy a belső gombra is pl csukódjon is ne csak nyíljon a csomagtér, meg a táv gombját nyomvatartva is be tudom csukni.
Ebben van a fényes fekete lakk felület pár helyen a középkonzolon, még nem karcos(7e km) de kíváncsi leszek mikor lesz az, mert gondolom hiába vigyázok egy ilyen fényes lakkozott fekete felület hamar karcos lesz.

Lone wolf.. 2014.07.01. 02:05:32

Bárki aki dolgozik itthon az autó iparban megmondhatja hogy a német minőség egy kalap szar.Mármint " dolgozik", gyárt, nem pedig mérnökként irányítóként stb. segget nyal és szajkózza a propagandát.Hogy miket kiküldenek..atya ég és el is megy.Pár év alatt széthullik az egész szar.Csak a külcsínnyel foglalkoznak, ami nem látszik az mehet.Persze ez igaz a többi európai márkára is.

Péter 2 2014.07.01. 02:25:15

@PLaca82: ahogy már többen megjegyezték, nem, nem KELL. Akkor kell csak úgy, ahogy írtad, ha a felületi festéshez ragaszkodsz. Intarziás (double shot) gombokkal nem kell. De ez lassan kihal, és nem csak az autóiparban. 15-20 éve még nem találtál festett billentyűzetet számítógéphez, ma viszont már rég nem találsz intarziásat, még akkor sem, ha megfizetnéd. Itt is, ott is a tartóssággal nem törődő filléreskedés van mögötte.

Shadowbull 2014.07.01. 06:25:52

@Lone wolf..: "Mármint " dolgozik", gyárt, nem pedig mérnökként irányítóként stb. segget nyal és szajkózza a propagandát"

LOL. Nyilvan a sori gombnyomogato tudja a tutit, a mernokok mind hulyek :)

gigabursch 2014.07.01. 07:21:52

@Shadowbull:
Hogy van-e tervezett avultatás vagy nincs, az kettőnk között alighanem sose lesz megegyezés tárgya, viszont továbbra is fenntartom a véleményemet a "Luxusribanc vs. Luxemburg Hercegnője" kérdéskörben.
Bár itt mind a kettő a Luxusribanc kategória, csak mind a kettő máshol kopik jobban, azaz máshol ráncosodik hamarabb.
Ki a szeménél, ki meg a nyaka alatt, ki meg a hasán. Vagy csak befigyel egy-két viszér.

Ennyi...
:-)

Rocko- 2014.07.01. 07:35:24

@gigabursch: szerintem ez a tervezett avultatás témát le kéne zárni addig, ameddig valaki nem tudja tényekkel bizonyítani, hogy tömegesen, szándékosan úgy tervezték a gyártók a téremékeiket, hogy az meghatározott élettartam után tönkremenjen.
ameddig ez nincs igazolva, addig csak kocsmaszintű okoskodás és pletyka ez a téma.

Dester 2014.07.01. 07:36:51

A 92-es Calibrámban (ami németnek mondható szintén) még minden kapcsoló makulátlan, nincs lekopva ÉS világít is. Meg lehet ezt oldani tartósan is, és a németek is tudják a módját.

Norbert Pandur 2014.07.01. 07:40:49

Alapból én a japán autókat szeretem, de azért elismerem bogy ez a cikk eléggé sántít...
Ha csak a két kapcsoló elhelyezkedését nézzük, hogy az Audiban az ajtónyitó fülnél van a gomb amit valószínű sokat használnak, így nyílván jobban ki van téve az állandó behatásoknak már csak az ajtó belülröl történő nyitásakor is.Ha meg a gombot is gyakran használták,akkor persze hogy könnyen kopik. Ha mindkét gomb festett lenne,akkor is egyértelmű lenne ránézésre is,melyik kopna el előbb...Az más kérdés, hogy ilyen "minőséget" miért ad ki az Audi, hogy mázolgatják a gombot...

Void Bunkoid 2014.07.01. 07:45:52

A lexus koráról azért nagyon árulkodik a 90-es években szinte minden autót elöntő undormányos foscsi faberakás-utánzó festét.

Na annak kellett volna lekopnia iszonyú gyorsan. Én speciel levakarnám önként róla, mert rettentő, ilyen belsőjű autóból már csak a kazettás autórádió hiányzik földrengető-dübbentős csomagtartóba pakolt méteres basszusládával, amiből Coolio (vagy elektróbb jellegű felhasználónál Westbam vagy Scooter :D) üvölt.

gigabursch 2014.07.01. 08:04:52

@Rocko-:
Erről már egyszer SB-vel elég hosszas vitánk is volt.
Ketten kétféle állásponton vagyunk, nagy ügy... Az élet attól még megy tovább.
Tudod vannak olyan dologk, amiről nehéz cáfolhatatlan bizonyítékokkal rendelkezni, és csak részek vannak meg. Innentől több kimenetel, olvasat (kinek hogy tetszik) van, és ahogy - teszem azt - Téged nem győztek még meg arról hogy van, engem arról, hogy nincs.

saintVTi 2014.07.01. 08:25:49

@Imperial 1969: Azért, mert azzal a névvel, hogy Toyota és Honda, akkoriban a kutya nem vette volna meg az autót Amerikában...

x5z4 2014.07.01. 08:26:17

Egyértelműen jobbak a mai Lexusok, mint az audik, a legjobb hibridhajtást nyújtja a Toyota, 50km/h-ig csak a villanymotor működik, amely 200LE feletti is lehet.

Gácsfalvi Róbert 2014.07.01. 08:29:13

A Lexus a mérce minden autó számára!!! Legjobb autó csak itt nálunk a sok "sznob" bmw, merci..stb buzi!!!!!

Never 2014.07.01. 08:29:37

@etruszk: Hát erre a műköröm-dologra nem jöttem volna rá, pedig logikus. Ebből látszik, hogy mennyire nem vagyok tisztában a mostani valósággal...

Never 2014.07.01. 08:34:31

@x5z4: Lexussal nincs tapasztalatom, de hibrid hajtással van. A maga korlátaival együtt egy jó rendszer, de városban van elemében. Normál közúton vagy autópályán egy jó dízel, vagy pl. a Mazda-féle SkyActive lényegesen költséghatékonyabb alternatíva. A hibrid-hajtás műszaki szépségét tudom értékelni, de az én használati mintáimhoz jelenleg egy dízel jobban illik. Általánosan kijelenteni, hogy egyik vagy másik ezért vagy azért mindig jobb, nem lehet (ha napi szinten nagyrészt városban járnék csak, akkor hibrid - vagy egy Tesla S :) )

repeti 2014.07.01. 08:48:27

Pont ilyen ablakemelő- és "door lock" kapcsoló van a 95-ös Corollámban.

rashy729 2014.07.01. 09:03:45

Ne szólj szám, nem fáj fejem! Ne szólj szám, nem fáj fejem! Ne szólj szám, nem fáj fejem! Ne szólj szá...Fogadjunk hogy 10 perc keresés után lehet olyan 100 ezret futott Lexust találni ami szarabb bőrben van mint az az Audi!..P*csába, majdnem...

Csalfa Romeo 2014.07.01. 09:04:57

Ez az összehasonlítás olyan szempontból nem fair, hogy ha a Lexus 94-es, akkor az Audi is legyen 94-es, vagy ha az Audi 2005-ös, akkor ugyanilyen évjáratú Lexus-szal hasonlítsák össze. Biztos vagyok benne, hogy a Lexusok minősége is valamelyest romlott 20 év alatt, persze, hogy az ős-LS patent minőségű, ezt tudjuk is. Egy típushibája van: pixelhibás lehet a klíma kijelzője. Komoly hibafaktor. Ha jól tudom, megjelenésekor az akkori S-Merci bemutatása el lett halasztva, mert túl jó lett az LS. Mindezzel együtt gyanítom, hogy ez a kapcsoló-festési technika a VW-csoportra jellemző egyedül, mások nem alkalmazzák - vagy jobban megcsinálják a németeknél.
Kíváncsi lennék, hogy tartja magát egy kb. 2005-ös Caddy vagy Lincoln belső tere. Mivel itthon nem sokan mászkálnak STS-sel vagy MKZ-vel, ezért itthon nincs tapasztalat - az illető küldhetne képeket ilyen verdákról is. Szerintem úgy verik az Audit, mint annak a rendje. Ha ilyen "tökéletes" az Audi-minőség, miért vergődik az Audi mégis Amerikában?

nikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk 2014.07.01. 09:10:59

És ha tudnátok, hogy győrben az audiban milyen fillérbaszás megy, mikor egy egy alkatrész szériát megrendeltek, SOHA de SOHA nem vennétek semmilyen VW konszern terméket.

Telitalálat 2014.07.01. 09:11:59

A múlt héten volt szerencsém utazni egy ismerősöm 9 éves 330.000 km-t futott A4 1.9TDI autójával. A kocsi a sok használat ellenére nagyon egyben van, de a gombjai még ennél is ótvarasabbak voltak. Szerintem az Audi szégyene, hogy ezt a problémát nem tudja kezelni. Ugyanez jelentkezik természetesen a VW-ek esetében is, gondolom a csoport más tagjainál sem lehet jobb a helyzet. Sajnálom, mert a márkát jónak tartom, a VW csoport termékeit szeretem, de az a hiba nagyon látványos és VW csoport specifikus.

-trogerone- 2014.07.01. 09:18:23

a lowcost daciaban elerheto az anyagaban szinezett muanyag, kar, hogy ez nem alap minden autoban kategoriatol fuggetlenul...
a festessel azt erik el csupan, hogy x ideig kellemesebb a tapintasa(...) amikor meg rohadni kezd...akkor undoritooooo

Hurri Kán 2014.07.01. 09:32:10

Ja, a Lexus nagyon jó. Biztosan azért adnak belőle X darabot, Audiból meg 10X darabot.

Larry Silverstein 2014.07.01. 09:33:10

Egy időben a Fabiától az A6ig minden VW-ben koptak a gombok meg az ajtóbehúzó. Ettől még jó ótók meg a Lexus is az.

Larry Silverstein 2014.07.01. 09:34:14

@Hurri Kán: Hol? Magyarországon? AZ USAban meg fordítva.

Larry Silverstein 2014.07.01. 09:36:54

@Tamás Ocsovai: Jaja a mechanika teljesen okés, főleg az 1.9 TDIkben. Most volt nálam egy 2007es Octavia bérótó 457.000 km-rel, én is toltam bele egy ezrest, bár nem mondom hogy újszerü, de eléggé egyben van. Sőt ennek még a gombjai is egyben vótak.

madbalee 2014.07.01. 09:39:11

@Leporello: "Európa boldogabbik felén a nyolc-tíz éves kocsikat már lehetetlen eladni"

Tenyleg mennyi az atlag auto eletkor mondjuk Franciaorszagban, Angliaban, Nemetorszagban?

Na nemeteket meg is neztem. Az elmult 10 evben 7,8-rol 8,8-ra kuszott fel.

Brett Shaw 2014.07.01. 09:41:46

Tök általános Audikban ez a kopás. Az enyében is van 2 helyen a lámpakapcsoló és az MMI Radio gombja kopik enyhén. Ki lehet cserélni, ha nem tetszik pár tízezer forintért. Biztos, hogy nem valami tartós ez a bevonat, de sokkal 'minőségibb' érzet addig amíg rajta van, mint pl a fenti Lexus Dacia színvonalú gombsora. Valamit valamiért.

Brett Shaw 2014.07.01. 09:44:54

A cikkben lévő A8 gombjait meg jól megsikálták valamivel, nem túl életszerű a keresztirányú kopásminta a természetes használatból...

GGG54 2014.07.01. 09:45:06

Akkor most tekintsünk el a gomboktól, és nézzük meg a két márka utastereinek általános anyaghasználatát, az összeszerelés, az illesztések minőségét, az elmúlt 20 évben. Nos, ebből nem a Lexus jön ki jobban, még ma sem, pláne 10-20 éve.
Viszont egy 11, illetve 20 éves autónál nagyon rosszul tesszük, ha elvakult márkabuzik vagyunk, azt kell venni, amelyik a jobb állapotban van.

Shadowbull 2014.07.01. 09:48:41

@Csalfa Romeo: "miért vergődik az Audi mégis Amerikában"

Nem vergodik, evrol evre noveli az eladasait.

Hurri Kán 2014.07.01. 09:49:53

@Larry Silverstein:
online.wsj.com/mdc/public/page/2_3022-autosales.html#autosalesE

Igaz, csak egy havi adatot találtam, de kérlek segíts, mert én nem találom a Lexust. Okostóni.

Shadowbull 2014.07.01. 09:49:57

@nikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk: masutt gondolod nem ez megy? Dehogynem. Mindenki penzbol el, a Toyota is.

Shadowbull 2014.07.01. 09:51:45

@Larry Silverstein: globalisan. A 10x faktor azert tulzas, de talan 3x megvan az Audi javara.

alecwolf · http://autohistory.blog.hu 2014.07.01. 10:07:25

@Lone wolf..:
Azt hiszem némi keveredés van a "mérnök" fogalomnál.

madbalee 2014.07.01. 10:13:21

@Imperial 1969: Azert mert az amcsik kb. 80% azt hiszi, hogy a Lexus amerikai marka. This is marketing:)

DrSzoke 2014.07.01. 10:14:59

Nekem van egy Hiace-m.A 2 elso ules kozti hutodoboz gombjai alatt a feliratok alig olvashatora koptak. A 4 gombbol mar csak 1 van meg,a hutes pedig nem mukodik benne.Az lenne a kerdesem,hogy akkormostanakkor a zajudi a jobb vagy a hajesz? Meg lenne egy kerdesem.Nincs a kommentelok kozt egy pszichiater? A cikk irojaval kezdve es meg jo nehany embert alaposan meg kene vizsgalni,szerintem.

Shadowbull 2014.07.01. 10:18:10

@Larry Silverstein: ennek tortenelmi okai vannak, az Audi a 80as evekben teljesen kivonult az USA piacrol, es csak a 90es evek elejen ment vissza.

Walnuts 2014.07.01. 10:24:11

Fogjátok már fel hogy a tartósság rég óta már csak egy melléktermék és nem cél (Lexusnál és az összes többi gyártónál is)
Mindenesetre elképesztő hogy az ide kommentelők nagy része milyen infantilis ordenáré hozzászólásokat hány ide.
Már nem csak a lóerőkkel autóskártyázunk? :)

Epercsibe 2014.07.01. 10:26:37

A nok szeretnek mindent jol megsikalni, mert koszos aztan ez a vege. :)

Amugy a legszebb feluletu gombokat a Lancia gyartotta pl a Lybraba. Bar az is kopik sajnos. (Lybranal pl a mufa betetek minosegen sporoltak)

Nekem a BMW 3-as kalyhaezustozott sebvaltogombja a kedvencem. Jobberzesu vizipisztoly gyarto komolyabb, anyagaban szinezett muanyagot hasznal. Meltatlan ahhoz a kulonben eleg jo autohoz.

Larry Silverstein 2014.07.01. 10:31:40

@Shadowbull: Meg az hogy a dízel ódi a kutyának sem kell Európán kívül. Benzinesben meg a 4 hengeres fsi turbók szintén nem feltétlen menők arrafelé (még).

autobuzi 2014.07.01. 10:34:34

Nekem egy 13 éves Audi TT coupe autóm van, de semmilyen kapcsoló még nincs lekopva. A középkonzolon látszik, hogy valamikor korábban nő gazdája lehetett, mert össze van a nyitóbütyök környéke egy kis helyen karmolászva, de a színe így sem változott. Lehet, hogy a vitaindító egy már kínai gagyira lecserélt kapcsolóval találkozott.

h.pityu 2014.07.01. 10:47:00

@Cifu78:
Nekem is golf V van, 6 éves, 130 e van benne, ráadásul mivel kombi, így mexikóban gyártották. Számomra ez ismeretlen tünet, de golf IV-nél, octavia I-nél, passat b5-nél láttam hasonló kopást. Nem tudom, hogy hogyan készítik az V-ös kapcsolóit, de számomra egyértelműen más anyagból vannak, egyedül az ajtóbehúzó nyiszogása, ropogása zavar, de az nagyon.

Mokele-Mbembe 2014.07.01. 13:58:09

Aki azt hiszi, ez gáz, még nem látott 2003 után gyártott Saab-kulcsot.

Mokele-Mbembe 2014.07.01. 14:01:09

A 2004-es Megane-omban nyolcvanezer kilométer (négy év) után az egész belseje lehámlott (kézifékkar, könyöklő, stb.) Na az tényleg fosul nézett ki.

balogh_gabor 2014.07.01. 14:17:56

Akik szerint csak indiai halász kirepedezett olajos-homokos kezétől lehet ilyen a gomb, keressenek rá valami hasonlóra: "worn button audi"
Pl ilyen fórumokat találhatnak: www.audi-sport.net/vb/a4-a4-cabriolet-s4-forum-b6-chassis/176303-worn-buttons.html
Magam is ültem már ilyen Audiban (előző gen. A8), ahol több gomb is fehér volt már..
Lehet, hogy tényleg nem bírja a tisztító szereket, de ennyi idő alatt változtatni illene ezen a megoldáson.

daytona500 2014.07.01. 14:35:21

Kedves Peka ezt csúnyán benézte. "anyagában színezett" - olyan mintha értene hozzá, pedig két eltérő technológiával (végre! egy mondat ahol tényleg a "technológia" a helyes szóhasználat a technika helyett) készült dologról van szó. Az Audiban a világító jelölés miatt nem lehet anyagában színezni a gombot, a másik meg csak egy fröccsöntött bumszli, persze hogy nincs mi lekopjon róla.
Egyébként ez már ismétlés, pont a tc valamelyik fórumán egy szakmabeli pontosan leírta, hogyan is készülnek ezek a gombok, még a piktogram lézerezéséről is beszélt.

A sok tervezett elavulós okos meg ne okoskodjon, a tervezett elavulásnak köszönheti, hogy van egyáltalán munkája. Ha mindenki megvette volna 20 éve az autóját, ami "sose kop el", meg lenne 2 elnyűhetetlen farmerja, akkor mit csinálnánk mindannyian reggeltől estig? A kommentelés meg a klikkelés a közhiedelemmel ellentétben nem igazi gazdasági erő. A GDP-be se számít bele.
Nem találkoztam még olyan üzleti területtel, ahol a tervezett avulás ilyen vagy olyan formában ne lenne fontos tényező. Még a szolgáltatások, szoftverek is úgy vannak kitalálálva, hogy időről időre költeni kelljen rá.

A tervezett avulást az élet szülte, a jelenlegi civilizáció nem lenne fenntartható nélküle. Ha tömnénk ki a cégeket pénzzel újra és újra, miből adnának fizetést? Miből fejlesztenének okostelefont meg távolságtartó tempomatot?

turbo2 2014.07.01. 14:36:36

@Shadowbull:
Hát tudod 100.000 km és 5 év alatt előjött ez az.
És ez a 100.000 km nem az első 100.000 volt az autóban.
És ha másoknak is ugyanezek a problémák akkor talán nem a felhasználók a hülyék.

Egészen nevetséges hibákat tud produkálni egy "prémium" gyártó autója. És még meglepőbb, hogy milyen apró filléres dolgok okoznak sokkal súlyosabb problémákat, ami kitünő példája annak amikor minden darabot más tervez, az egészről semmit sem tudva.

Shadowbull 2014.07.01. 14:43:42

@turbo2: "És ez a 100.000 km nem az első 100.000 volt az autóban"

Azt hiszem azert ez egy lenyeges momentum :)

amugy meg fogalmad sincs mit jelent a konstrukcios hiba mint fogalom, maradjunk ennyiben.

Vitalij 2014.07.01. 15:18:03

Ugyan nem olvastam végig, DE!!! :D

Mi van ha a lexusban cserélve lett a gomb, és az audiban meg gyári???

És felesleges összehasonlítani, egy tizenéves autót egy huszonévessel, mert egy évtized alatt elég sok plusz alkatrész kerül bele egy autóba. Pl: légzsák, 20 éve még luxus volt, ma meg már ha nincs min. 10 benne akkor gáz a kocsi. ;)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.07.01. 15:19:28

@Hurri Kán: " Ja, a Lexus nagyon jó. Biztosan azért adnak belőle X darabot, Audiból meg 10X darabot. "

Idehaza. De annak is 80%-a kormányzati.

Vitalij 2014.07.01. 15:21:31

@daytona500: Biztos sok pénzed van, de én speciál örülnék, ha egy általam megvásárolható autóra nem kellene a véres verítékemmel megkeresett pénzemet rákölteni.

Persze ebben van valami, de az is igaz, hogy az ember leleményes, okos, igaz nem mindegyik... de biztos lenne másik munka helyette...

daytona500 2014.07.01. 15:51:14

@Vitalij: Ne vedd rossz néven, ez a modell nem rád, és nem az egyénre vonatkozik, hanem a globális társadalomra.
Mi, Magyarok kompletten nem ütjük meg a prémium gyártók ingerköszöbét. Az ő célcsoportjuk az, aki max. 3 évente új autót vesz tőlük, közepes felszereltséggel. Ezek nem mi vagyunk, hanem USA, Kína, Németo. Fr. Uk, stb.

Mi más szinten vagyunk rákényszerítve az újravásárlásra. Egy egyszerű mosogatószivacs is lehetne tartósabb, egy doboz mosóporba nagyobb tisztítóhatás is beleférne. Mindig minden gyár csak annyit fejleszt, amivel kicsivel jobb a konkurenseknél. Ha nagyobbat lépne, azzal a következő lépéshez a saját dolgát is megnehezítené.

Hajlamosak vagyunk a nagy okosságunkban megfeledkezni róla, hogy a Föld története során egyetlen emberi civilizáció sem maradt még fenn. A jelenlegi civilizáció már globális méretű és főképp gazdasági alapokon nyugszik, melynek két legfontosabb mozgatója az infláció és áttételesen a tervezett avulás. Ez nagyon komplex dolog, de pl. amint megáll az árak növekedése vagy vissaesik a kereslet azonnal jelentkeznek a problémák, lásd legutóbbi gazdasági válság.

K.Jani 2014.07.01. 16:03:05

Ennek az amerikai nindzsa warriornak , es mindenkinek aki szereti:
Vezetgess, ne haboruzz!

balogh_gabor 2014.07.01. 16:07:07

@daytona500: Aztán majd jön a fejvakarás, hogy tegyük helyre ezt a fene jó tervezett avultatást. Miből csináljuk a szemetet amit aztán hova tegyünk?
Bocs az offért.

Shadowbull 2014.07.01. 16:14:44

@bege: hagyjatok mar ezt a marhasagot. Meg a vegen beleelitek magatokak es elhiszitiek hogy a vilag tenyleg igy mukodik.

daytona500 2014.07.01. 16:27:20

@bege: Megy is a fejvakarás, ez hozta létre az újrahasznosítást.

daytona500 2014.07.01. 16:28:58

@Shadowbull: Márpedig így működik. Ha nem értesz hozzá, attól még nem marhaság. Te is a részese vagy.

gixeres 2014.07.01. 16:38:42

Márkától függetlenül mind pusztul manapság. Odakell figyelni az ápolásra meg a használatra és akkor sokkal késöbb fog. Egy ilyen kapcsoló 20-50€ között van, láthatóan nem természetes kopás. Borzasztó hogy ennyit rákell költeni 9 év után.

nikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk 2014.07.01. 17:28:26

@Shadowbull: a toyota azért utánajár ennek és amannak, persze ott is vannak izgalmak. Audinál csak a minél nagyobb profit a lényeg, a user le van xarva. Bírja ki a kocsi a garidőt és kész.

daytona500 2014.07.01. 17:30:36

@nikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk: Na pont a toyota... Aki tartja a rekordot visszahívott autók számában.

daytona500 2014.07.01. 17:40:45

Ne még ráérek, csináltam egy forgatókönyvet is belőle, hogy mennyire reálisak ezek a kijelentések.

Toyota:
"Toyota autókészítő munkás": Főnök, utánajárjunk ennek és amannak vagy csak a profit a lényeg?
"Toyota igazgató ember": A profit nem lényeg. Járjatok utána ennek és amannak.

Audi:
"Audi készítő munkás": Főnök, a user le van xarva, elég ha a garidőt kihúzza valahogy?
"Audi igazgató ember": Igen. Sose jönnek rá, keressünk iszonyú rengeteget, xarjatok le mindent és mindenkit.

PLaca82 2014.07.01. 17:51:54

@Péter 2:
Azért írtam, hogy lakkozni "kell" az elemeket, mert így kérik a megrendelők, és azért kérik így, mert ez az iparágban jelenleg alkalmazott technológia: lakkozás + lézerezés.
Minden autóban, Dacia-tól Rolls-Royce-ig. Költséghatékonyabb, mint a 2 komponenst egybe önteni, több mint 20 éve használják már ezt. Nem elhanyagolható az, hogy pl. egy 80-as évek beli autó komplett utasterében nem volt annyi nyomógomb, mint egy mai prémiumautó vezetőoldali ajtaján... Nagyon nem mindegy mennyi egy darab gomb költsége. Van olyan termékünk, ahol 18-féle verzióban kell szállítani a klímát attól függően, hogy hány zónás, milyen piacra szánják stb. A lézerezett szimbólumokban különbözik csak az előlap, sokkal olcsóbb a CAD-es lézerprogramon változtatni, mint drága fröccsöntő-szerszámokat tervezni, gyártani, karbantartani.
Mindezekhez jön még az, hogy szeretnének a gyártók "soft peel" hatást elérni a magasabb minőségi érzet érdekében.

Csak azért írom ezeket, hogy értsétek miért ezt alkalmazzák a gyártók, igen a költségek, de ez nem filléreskedés. Egyáltalán nem olcsó vagy egyszerű technológia, és sok a hibalehetőség, ott a fenti példa.

PLaca82 2014.07.01. 18:04:34

Járt nálunk korábban olyan klímaelőlap, amit több év használat után egy reklamáció keretében cseréltek ki az autóban, és visszakaptuk elemzésre, mint beszállítók. Az Ambi Pur autóparfüm ráfolyt és végigmarta a lakkozását, nem volt szép. Toyotáról beszélünk... Kiderült, hogy a kvalifikációs előírásokban nem szerepelt ilyen teszt, így senki nem vizsgálta, hiszen amikor készült az a norma, még nem voltak divatban ezek az illatosítók.
Volt még hátra több év a gyártásból, változtatás nélkül futott ki a termék.

rahsol (törölt) 2014.07.01. 18:26:16

Tenyleg senkinek nem tunt fel, hogy az Audi gombja hattervilagitott, az Lexuse meg egy vilagitas nelkuli gagyi fos, amirol nincs is mi lekopjon?
Ennek a fogyatekos fotelmernok Peka gyereknek miert kozlitek le az agymeneseit? Kit erdekel ez?

Csalfa Romeo 2014.07.01. 18:43:03

Amennyire én tudom, egy kocsi belső terének minősége nem számít komoly kritériumnak odaát. Nyilván az, hogy a festék lejön a kapcsolókról, az már az átlag amerikainak is szemet szúr, de az, hogy néhol olcsó részletmegoldások meg kopogósabb műanyagok is helyet kapnak, a kocsi megítélését negatív irányba nem befolyásolja.
Ebben az esetben is egy Amerikában élő magyar küldte a cikket - európai vér csörgedezik az ereiben, vagyis rögtön kritizálni kezdte az utastér minőségét. Csak mi európaiak vagyunk ennyire kényesek erre. Közben meg kíváncsi lettem volna az Audi tulajának a véleményére is. Lehet, hogy azt mondta volna, hogy "Who cares? I don't give a shit...":)

Manarola (törölt) 2014.07.01. 18:52:36

Megkérem Én is az asszonyt, hogy a körömreszelővel essen már neki a gomboknak. Majd írok erről egy baromságot.

Csalfa Romeo 2014.07.01. 19:02:51

@rahsol: Igen, az Audi gombja háttérvilágított(2005-ben), a Lexusé meg nem(1994-ben!). Mit csinált az Audi 94-ben? Még a közelében se volt annak, hogy mint prémiumgyártót emlegessék. Volt a 100-as meg talán a V8-as...hagyjuk már...ezekkel odaállni egy akkori LS mellé? Na ne röhögtess már:)
Viszont ha megfordítjuk, és a 2005-ös A8 mellé beállunk egy 2005-ös LS-sel(mert ugye ez az A8 versenytársa), akkor a Lexus semmivel nem marad el az Auditól(a beltér nem olyan "tökéletesre csiszolt" - muhaha, de ennyi), viszont az egész autót tekintve az A8-as csak a lábnyomát csókolgathatná a Lexusnak. Az Audinak van dízele, ezért EU-ban népszerű(sokan azt hiszik, hogy egy mai dízel ugyanúgy örökéletű, mint egy régi szívódízel), a hibrid-hajtás meg idegennek hat még sokak szemében errefelé, ezért nem annyira. Ennyi. De a Priust hajtó taxisok már rájöttek, hogy mi, merre hány méter...

Buntmetall 2014.07.01. 19:16:00

@➊: "audi 1 dologra jó, hogy az ember megelőzze."

Mond mivel szoktal 220+ LE-s A8-akat alazni? Csak nem a Swifteddel? :-)

wolves84lb 2014.07.01. 20:06:56

@GGG54: hát erre azt mondom, hogy LOL...ember, ülj már be egy lexus-ba...nekem 2004-es is200 executive van, vaj bőrrel...egy audi a4 csak szeretne olyan belsőt 10 évesen. Pont.

230k km van a kocsiban, de a gombok-kapcsolók-úgyalleszusammenMINDEN egyben van. Nem kopott. Nem nyöszörög.

Rocko- 2014.07.01. 20:59:47

@Csalfa Romeo: kicsit azért alaposabban is körbenézhettél volna Audi történelemből, ez így egyes.

@nikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk: ennek hogyan járt utána a Toyota?
totalcar.hu/magazin/kozelet/2010/02/05/hogyan_eld_tul_a_toyotad/
jaaaa, ez az amikor azt hazudták, hogy a szőnyeg miatt ragadt be a gázpedál? igen, valóban utánajártak.

gt-r 2014.07.01. 21:36:59

@Csalfa Romeo: 94-ben már volt A8-as, háttérvilágított kapcsolókkal amik nem koptak mert nem volt rajta soft touch gumibevonat. Nekem volt pár régi a8 is elég jó kis autók voltak a maguk idejében.

zobod 2014.07.01. 21:37:22

Az audit aligha érdekli, hogy kopott gombú autóban fog ülni 10-20 év múlva az adott modell sokadik tulajdonosa, aki márkaszervizbe sosem fogja vinni az autót, és új vevő sem lesz belőle.

Olvasnivaló 10-11 éves használt autók megbízhatóságáról, nem a kopott gomb a legnagyobb baj:

kocsi.ro/legmegbizhatobb_hasznalt_autok_tuv_2012#10_11_eves

vmaast 2014.07.01. 21:39:29

@Rocko-: Hát olyan nagyon nem téved... Az Audi az A sorozatig max. egy felfújt Vw volt, mostani szegmensétől több fényévnyi távolban. Kényelemben, dizájnban, technikában az nem verte csak agyon, aki nem akarta.
Más.
Az A8L festett kapcsolója meg nem a tervezett avultatás gyermeke, hanem a költségcsökkentésé. Más kérdés, hogy ezt logikusan, és profin csinálta Jürgen. Egy 2005-ös vas csak nálunk nagy szám, odaát már kétszer eldobták.

emgyé 2014.07.01. 21:42:40

Kár, hogy az audiban és a lexusban is csak egyetlen gombot mutatnak...... és csak egyetlen autó egyetlen gombáról van szó.
Nem hiszek én ebben. Az AUDI az AUDI, lexus pedig egy toyota... ennyi.

Rocko- 2014.07.01. 21:44:31

@vmaast: '94-ben már létezett A8.
előtte léteztek extrázott szériák (100 helyett 200 és V8, 80 helyett 90), illetve sportszériák (S2, RS2, S4).
tény, hogy még nem azt jelentette, mint ma, de azért jócskán nem felfújt VW-eket.

turbo2 2014.07.01. 22:04:57

@Shadowbull:
Tudom, hogy te vagy az ész és a mindenttudó..

Maradjunk annyibam , hogy nem te osztod az észt.

turbo2 2014.07.01. 22:21:07

@zobod: Hát például ez egy alapvetően téves hozzáállás a gyártók részéről.
Mert egyik gyártó sem tudja, hogy ki mit vett eddig és , hogy mit fog venni utána.
Ha valakinek rossz tapasztalata volt egy használt autóval , legyen az bármilyen is az erősen meggondolja , hogy újonnan megveszi-e ugyanannak a gyártónak egy másik autóját.
Nekem ezért meg sem fordult a fejemben az e61 után egy másik BMW. Pedig 2 évesen került hozzám és 5 évet lehúztunk eggyütt. De a prémium minőség időnként igencsak megkérdőjelezhető .
Persze lehet elégedettségi felméréseket végezni , de a minta eléggé kérdéses.

turbo2 2014.07.01. 22:25:40

@emgyé: ezen a vonalon haladva az audi csak a VW

remélemeztbeveszi 2014.07.01. 22:38:34

@Csalfa Romeo: Nem kötözködni szeretnék, de a Lexus a Toyota "luxusmárkája"-ként jött létre, az Audi viszont nem hozott létre egy külön márkát. Ilyen szemmel a Lexus valahol a Maybachhal kellene versenyezzen. Azt azért ne kívánd. Egyébként, ha már a 94-es verdákat nézzük, az Audi már túl volt néhány fogyasztási világrekordon a 2,5 TDI-vel (Moszkva-Berlin 1 tankkal), valami összkerékmeghajtást is barkácsoltak, volt valami rali VB is,meg hasonló apró semmiségek. Érdemes megnézni azt is, mennyi japó és mennyi német autó fut még abból a korból. A jelenlegi autóikban persze elkövetnek pár hibát, kopik a festék, ilyesmi,mondjuk emiatt én is utálom a szarháziakat, hogy ilyen életveszélyes hiba után nem hívják vissza évente milliószámra az Audikat... Ebben is a Toyota a jobb.

emgyé 2014.07.01. 22:50:02

@turbo2: És? A VW is jobb... :) De az A U D I önálló.

Mert megérdemled 2014.07.01. 23:38:47

@Shadowbull: Te shadow, nálad szűk látókörűbb, meggyőződéses droidot nem láttam még, persze semmi offense. Neked mindegy, hogy hány hülye mondja ugyanazt, nem érdekel, csak hajtogatod a saját véleményed, akár egy mantrát. Elsőre meg másodikra nem rossz, de ezredikre már kurvára unalmas.
Arról nem is beszélve, hogy a te véleményed kicsit sem tekinthető függetlennek, vagy objektívnek, már bocs....

Shadowbull 2014.07.02. 06:53:56

@bege: eleg annyi hogy tervezett avultatas nem letezik, senki nem gyart ugy muszaki cikket, hogy beletervezze a szandekos hibat, se autot, se telefont, se mast.

Eleg ennyit felfognod, utana mar sajat magad is at tudod gondolni, hogy akkor most hogy mukodhetnek a dolgok es mi miert van.

Shadowbull 2014.07.02. 07:11:08

@turbo2: ha tudod akkor meg mijafaszt vitatkozol? :)

Nagy valoszinuseggel te vagy a tipikus magyar hasznalt premiumvasarlo, aki megvesz nehany eves koraban egy lerugott, veres torku, nepperek altal ugy-ahogy reanimalt bezuznivalo hulladekot, aztan amikor valami megadja magat telesirod a netet hogy milyen szar minoseg :)

Shadowbull 2014.07.02. 07:15:00

@turbo2: "Ha valakinek rossz tapasztalata volt egy használt autóval , legyen az bármilyen is az erősen meggondolja , hogy újonnan megveszi-e ugyanannak a gyártónak egy másik autóját."

A hasznalt autot vasarlok siarami, kulonosen akik 10-15 eves koraban akarnak "minoseghez" jutni lehetoleg alacsony koltsegvetessel, igazabol senkit sem hatnak meg. Az uj auto vasarlok elegedettsege a lenyeg.

Ok meg a puha, jo tapintasu gombnak orulnek. Hogy 10 ev mulva hogy fog kinezni? Masodlagos. Plane hogy a fenti auto messze nem a tipikus pelda, ki tudja mi lett vele.

Shadowbull 2014.07.02. 07:18:35

@Mert megérdemled: Bizonyos dolgokban fuggetlennek tekintheto.

Erdekes latni hogy hogyan kepezik ki magukat az emberek mindenfele dologbol a neten, hogy aztan meggyozodesen vitatkozzanak rola, pedig maximum egy-ket szar cikket olvastak ill. megneztek egy konteos filmet, es maris tudjak mi hogyan es miert mukodik.

Nyilvan az ember megprobalja oszlatni a sotetseget, fogd fel ezt a reszemrol egy az emberiseg erdekeben vegzett karitativ tevekenysegnek :)

Csak lathatoan nincs foganatja.

Szabványok 2014.07.02. 08:12:29

Nem értem ezt az egészet.
2014-ben tényleg az az autóipar központi kérdése, hogy a 10 vagy a 20 éves autón mennyire látszik az ablakemelő kapcsolón a kopás?
Az összes többi kérdés meg van oldva, az autók olcsók, keveset fogyasztanak, kényelmesek, megvédik a bentülőket, gyorsak, csendesek, jeges emelkedőn kacagva mennek fel, soha nem romlanak el, de ha mégis, a sarki trafikban van olcsó tartalékalkatrész, 0 mindenféle emissziójuk, ellophatatlanok, nem korrodeál a karosszériájuk, 100ekm-t megy hamisított motorolajjal, csak egyetlenegy kérdés vár megoldásra, hogyan érjük el, hogy ne kopjon a filléres kapcsológomb?

Vettem már pár autót életemben, gondolkoztam sokat, milyen legyen, seregnyi szempontot figyelembe vettem a fordulókörtől a kerékméretig, biztonságtól a teljesítményig, hifijének hangjától a kilátásig, de két dolgot soha:
* Vajon az autó 20 éves, aggkorában mennyire lesznek szépek az ablakemelő kapcsolók?
* Ha előrehajolok és megkopogtatom a műszerfal műanyagát, akkor milyen hangot ad.

Szerintem a magyarországi lakáshelyzettel sem a devizahitelek, meg ilyenek a probléma, hanem az, hogy a Kontállux csengőgombomon 30 év után szinte teljesen lekopott a festés. Szólok is a Kúriának, hogy erről hozzanak visszamenőleges hatályú törvényt.

Szabványok 2014.07.02. 08:28:11

@Shadowbull: "eleg annyi hogy tervezett avultatas nem letezik, senki nem gyart ugy muszaki cikket, hogy beletervezze a szandekos hibat, se autot, se telefont, se mast."

Persze.
Másik oldalról közelítik meg. (És gyakorlatilag ugyanoda jutnak.)
Mert minden tervezés egyik kiinduló adta, hogy milyen időtartamra és futási teljesítményre tervezek.
10 évre, 20 évre vagy 30 évre? 100ekm-re, 200ekm-re vagy 400ekm-re? Természetesen adott karbantartási terv betartásával, azon alkatrészek ütemezett cseréjével, amelyekből műszakilag lehetetlen, vagy gazdaságtalan lenne ilyen élettartamút beletenni.
Magam részéről az elektronikában vagyok otthon, ott is az alkatrészgyártók, a technológusok mindenre megadják mennyit bír. Ez a relé 30e kapcsolást, az 1M kapcsolást. Melyiket teszed be az önindítóhoz? (Olyat nem lehet kapni hogy örökké működik!) Egy elkó élettartama nagyon véges. Automotive mikrokontrollerekből, memóriákból is ritka az amelyik 20 évig megőrzi a programot. Olyat meg senki nem gyárt amelyik örökre. A forrasztások (különösen az ólommentes forrasztások) élettartama is véges.

Nem ezt tartom genyóságnak a gyártó részéről. Hanem azt, hogy nem közli az autó várható élettartamát, várható futásteljesítményét, (természetesen adott feltételek mellett) és tervezett karbantartás-/alkatrésztámogatottságát.
Átadják az autót "élettartamra jó sebváltó olajjal, csak elfelejtik közölni, hogy mennyi az az élettartam. 100ekm, 400ekm, 1Mkm, 2Mkm? Ha a 3 éves prémiumautót elviszem a szervizben biztos lesz cserealkatrész, lesz képzett személyzet. De a 10 éves(!) Fordomra már mondta azt a szerviz, hogy ehhez már nem értünk, ehhez már nincs alkatrész.

madbalee 2014.07.02. 08:40:58

Az Audi az a Volkswagen aki BMW akart lenni.

A Toyota meg utanajar a dolgoknak, a sok millio visszahivott auto segitsegevel.

"Don't take life too seriously" :)

Shadowbull 2014.07.02. 08:48:41

@Szabványok: " Melyiket teszed be az önindítóhoz?"

Amelyikre szukseg van hogy a specifikaciokat teljesitsd.

" nem közli az autó várható élettartamát, várható futásteljesítményét, (természetesen adott feltételek mellett) és tervezett karbantartás-/alkatrésztámogatottságát. "

A karbantartasi utasitasban minden le van irva amit tudnod kell.

"De a 10 éves(!) Fordomra már mondta azt a szerviz, hogy ehhez már nem értünk, ehhez már nincs alkatrész. "

Az en Fordom is 10 eves, eddig meg mindig meg tudtak javitani.

Scaleo 2014.07.02. 08:58:36

@Mert megérdemled: Csak az a baj, hogy ennek a sok hülyének kereken 0 köze van az autóiparhoz; így aztán teljesen irreleváns, hogy milyen baromságokat hordanak itt össze elmebetegek konteóira, sarki kontár szerelők anekdotáira, szomszéd nagyanyja kollégájának az autójára, meg a rosseb tudja még, mikre hivatkozva.

Akiknek van bármi rálátásuk erre az iparágra, azok mind ugyanazt mondják, mint SB. Majd alkalomadtán nézz körül a világban, esetleg másféle fórumokon; ne féltucat kommentelőből extrapolálj az univerzumra.

balogh_gabor 2014.07.02. 09:00:45

@emgyé: nem jó a hasonlat, a Lexus az Toyota, az Audi az VW :)

balogh_gabor 2014.07.02. 09:09:12

@Szabványok: "Az összes többi kérdés meg van oldva, az autók olcsók, keveset fogyasztanak, kényelmesek, megvédik a bentülőket, gyorsak, csendesek, jeges emelkedőn kacagva mennek fel,"
Pont ez miatt meglepő ha egy filléres basz nem úgy viselkedik, ahogy a user várja.

Scaleo 2014.07.02. 09:11:57

@Szabványok: "De a 10 éves(!) Fordomra már mondta azt a szerviz, hogy ehhez már nem értünk, ehhez már nincs alkatrész."

Az jóformán ki van zárva, hogy egy márkaszerviz neked ilyet mondjon. Vagy ha mégis, akkor az egy szar szerviz; ha a többi is ilyen, akkor meg soha többé egy vasszöget se vegyél attól a gyártótól. Egy márkaszerviz minden szerelési utasítással rendelkezik, és nem csak 10 évre visszamenőleg. Alkatrész meg még veteránokhoz is kapható.

Egyébként ha évente márkaszervizbe hordod az autódat, akkor garantáltan cserélve lesz minden az előírt periódusok szerint. Normális gyártóknál a gépkönyvben is le van írva, hogy mit mikor kellene; de hát azt bogarássza a franc, ezért van a szerviz. Amire meg nincs konkrét csereperiódus, ott meg a szerviz ki is méri, hogy miben mennyi tartalék van, és mennyi idő múlva kell cserélni. Oké, Kontár Józsi a sarkon lehet, hogy nem, de egy normális márkaszerviz igen.

balogh_gabor 2014.07.02. 09:12:28

@Shadowbull: ""Melyiket teszed be az önindítóhoz?"

Amelyikre szukseg van hogy a specifikaciokat teljesitsd."

Ne mondd hogy a specifikációnak nem része hogy hány kapcsolást kell kibírnia minimum. Minimum egyet vagy 100.000-et? Bármennyit is, nehezen képzelem el hogy merő passzióból az elvárt minimum fölé mennének.

Münci66 2014.07.02. 09:13:58

Urak!

Bocs, hogy belepofa, de van némi saját tapasztalatom is.
Négy napja adtam el a régi Nissanom. 11 év alatt semmi sem kopott le az anyagában színezett gombokról, pedig használtam őket (én is kártyával jutok be a parkolóba)
Van céges Audink is néhány.Azoknál kettőben igen tré a gombok állapota, de más bajuk nincs ezen autóknak!
Az Audinál volt néhány év, amikor nem anyagában színezték hanem festették a gombokat. Amikor rájöttek, hogy ez nem időt álló megoldás, váltottak.Az újabb Audikkal (~2008 óta) nincs ilyen problémánk .

Tisztelettel, Münci

Shadowbull 2014.07.02. 09:17:25

@bege: Egy oninditonal az van megadva tobbek kozott, hogy hany inditast kell tudnia minimum. Hogy maximum mennyit tud az nem erdekel senkit. A teszteket is az eloirt ciklusszam elereseig vegzik, ha megvan akkor nem mennek tovabb amig tonkremegy a cucc.

balogh_gabor 2014.07.02. 09:30:42

@Shadowbull: akkor meg is érkeztünk :) Gyártó a szájíze szerint specifikálja az alkatrészeket, ha elég neki X indítás, nem fogja az X+Y indítást bíró önindítót választani több pénzért. Az autógyár részéről lehet hívni ezt költséghatékonyságnak is, a beszállító részéről meg élettartam tervezésnek. Az autógyár akkor jár jól, ha olcsón kapja az alkatrészt, a beszállító pedig ha mielőbb el tud adni még egy önindítót.

Rocko- 2014.07.02. 09:45:10

@turbo2: @Mert megérdemled: mi lenne, ha személyeskedés helyett - ami az érv nélküli vitázó utolsó mentsvára - tényekkel cáfolnátok meg, amit mond?
ha biztosak vagyok a saját igazatokban, akkor van rá bizonyítékotok is.

Csalfa Romeo 2014.07.02. 09:50:09

@remélemeztbeveszi: Még ennyi baromságot, atyaúristen:)Gratulálok! Rég röhögtem ilyen jót!

"Az Audi nem hozott létre külön márkát."

Persze, komám, mert az Audi maga egy külön márka! Az jól nézne ki: a VW-n belül van az Audi, és azon belül még egy almárka...

A Lexus vs. Maybach(noormális!?) részhez: A Maybach a Merci luxusmárkája, ami azért egy picit(de tényleg csak egy pöttyet) feljebb van pozicionálva egy Toyónál. Másrészt meg a Lexus köszöni, jól van, a Maybach meg R.I.P.:)

A visszahívásos dologra reagálva: szerinted azért, mert a Fiat vagy a PSA jóval ritkábban hív vissza, azért azok jobbak, mint a Toyota? Ne haragudj, de most is röhögök, miközben ezeket írkálom:)

Valóban kevesebb öreg japó van(nálunk!), mint német, ennek az oka: a rendszerváltás előtt nem lehetett japán autót venni nálunk újonnan, úgy, mint pl. egy Daciát(a Nissan pl. '91 óta van Mo.-on), miközben német meg már jó ideje volt. A japánra, mint egzotikumra tekintettek a magyarok, a német meg kézzelfoghatóbb volt. Gyanítom, hogy világszinten nem öreg németből futkos több(különös tekintettel Afrikára, Ázsiára).

Köszi még egyszer! You made my day!:)

Shadowbull 2014.07.02. 10:00:39

@Rocko-: ne csinald mar bakker, a szemelyeskedes a lenyeg :)

Rocko- 2014.07.02. 10:07:35

@Shadowbull: ja.
akkor a murva tanyád!

madbalee 2014.07.02. 10:08:20

@Shadowbull: Minden tiszteletem a tied, hogy ezt meg 1000X-re is el tudod magyarazni.

madbalee 2014.07.02. 10:11:47

@bege: :) azert ez nem ilyen egyszerö. Ugyanis ha egy alkatresz fostaliga lesz nagyobb darabszammal, akkor a beszallito lehet, hogy akar 5 ev tiltolistara is kerül egy gyartonal az adott területen. Es akkor meg ugrik rögtön jopar eladott darab, plusz a visszahivasbol is eleg tetemes reszt kell vallania lehet.

Shadowbull 2014.07.02. 10:16:30

@bege: "Gyártó a szájíze szerint specifikálja az alkatrészeket"

Persze. Miert, kinek kellene megszabnia az elvarasokat, ha nem neki?

"ha elég neki X indítás, nem fogja az X+Y indítást bíró önindítót választani több pénzért"

Persze hogy nem. Miert tenne? Ez a racionalis gondolkodas.

"a beszállító részéről meg élettartam tervezésnek"

Pontosan milyen ertelemben is kivanod hasznalni az "elettartam tervezest" mint fogalmat?

"Az autógyár akkor jár jól, ha olcsón kapja az alkatrész"

dehogy, az ar csak egy parametes a sok kozul. Altalaban veve az autogyar akkor jar jol ha megveszik az autoit. Ebbol meg sok mindent le lehet vezetni, de azt pont nem hogy szandekosan hibasra csinaljak.

Shadowbull 2014.07.02. 10:18:38

@Rocko-: na latod, hat nem erzed jobban magad maris? :)

Csalfa Romeo 2014.07.02. 10:36:21

@gt-r: A8-as 94 óta volt, LS meg 89 óta, vagyis a Lexus márka megszületése óta. Az Audi már az LS-re(meg a 7-es BMW-re, S-Mercire, Jag XJ-re) válaszul csinálta meg az A8-at, beletéve olyan megoldásokat, amivel felülmúlja pl. az LS-t is, ilyenek a háttérvilágított kapcsolók. Gondolom, az LS-t is korszerűsítették folyamatosan mindezek hatására, ez már csak így megy - kőkemény a verseny ma is, akkor is az volt.

w a s d 2014.07.02. 10:56:35

Engem speciel jobban érdekelne, hogy tényleg annyira halott- e a BMW- k kormánya egy ideje, amennyire egyes amerikai újságok írják (és hogy az újabb Lexusok és Cadillacek pedig kifejezetten jók ilyen szempontból, élénken, sok visszajelzéssel működnek). Még ha nem is vagyok potenciális vevő, és inkább csak az érdeklődés hajt.

@Shadowbull: "A karbantartasi utasitasban minden le van irva amit tudnod kell."

Pedig az akár tényleg érdekes is lehetne, hogy mennyi számszerűen a minimum élettartam, amire a gyár tervez. (Persze pl. egy TV esetében is érdekes lenne.) De ilyen adatot ritkán adnak meg. Amikor meg igen, akkor azt gondolják az emberek, hogy mekkora szemét ez a 3 hengeres Ford motor pl., mert nem tudják az adatot mihez viszonyítani, legfeljebb az ismert 300.000 km- t futott 1 db autóhoz, amihez képest meg kevésnek tűnik, amit a gyár mond.

(Az megint egy más dolog, hogy a vásárlók jó részének valószínű nincs igénye ilyen adatra.)

Shadowbull 2014.07.02. 11:03:24

@w a s d: azert nem mondjak el, mert az elvart minimalis elettartamhoz tartozik egy definialt hasznalati profil is.

Peldaul ha fekpadi motortesztet vegeznek, akkor elore megmondjak hogy a cel mondjuk X ora, ilyen es ilyen korulmenyek kozott, ilyen terhelesi profillal, minden parametert aprolekosan rogzitve.

Ugyanez van az auto teljes elvart minimalis futasteljesitmenyevel is, vagy azoknal az alkatreszeknel ahol uzemorat varnak el.

Ezek az adatok osszetartoznak, az egyik a masik nelkul nem ertelmezheto. Ezert nem mondjak el oket, mert az emberek nem tudjak hova tenni, es helytelen kovetkeztetest vonnak le belole.

Csalfa Romeo 2014.07.02. 12:31:34

@w a s d: Ezt olvastad már?

autopult.hu/kulfoldi-sajto/lenyeli-europa-az-amerikai-pitet-cadillac-ats-vs-bmw-3.html

A BMW-t ugye többek között a vezetési élmény tette naggyá. Na most pont ezen a téren veri az új Caddy ATS. A Cadillac márkát is fiatalítani akarják, mint mostanság a Mercit - úgy tűnik, jó munkát végeznek.

turbo2 2014.07.02. 12:49:48

@Shadowbull: Rocko - NEm személyeskedtem , eddig. De ha valaki a fáradságot se veszi, hogy elolvassa amit írsz csak mondja a magáét és mindenki más hülye az egy kicsit fárasztó és most már egyenesen röhelyes. És igen én vagyok a kurav nagy átlagos használautó vásárló aki 2 évesen megkapta a más céges autóját 102.000 kmm-rel és beletettem még 130.000 km-t most 7 éves és van benne 240.000 km. Ami SZERINTEM egyáltalán nem sok. És mindösszesen 2 ember használta, szervizelve volt rendesen és nem lett széthajtva. De persze okostojás tudja a tutit. Ehhez képest a prémium anyagválasztás következtében 3 évesen lepattogzott a sebváltóról a fémbevonat (mert nyilván egy fémgomb nem fér bele az árba), az ablakemelő kapcsolók környékén lekopott az összes festék, az ülések nyikorognak mint egy ócska sezlony. A tükörmechanika szar spiáter alkatrészei beszartak, nem lehet behajtani a tükröt (elektromosan) megjegyzem talán 10x lett összesen használva. A tetőablak (üvegtető) zörög mint a szar és természetesen beázik. A légrugó kompresszor tömítése az utólsókat rúgja, de csak kompletten cserélhető (lásd fos angol range rover ahol külön kapható a tömítés) , A gyári navi cd eldopta magáról a festéket, szétcseszve a navis fejegységet. A beázás összes vize a pótkerék alatt gyűlik fel, nem is tudsz róla, de legalább ott van az összes elektronika ami lehet, hogy 2-3 éve ázik a vízben és persze a felhasználó nem tud róla semmit csak ha már beszertak. Természetesen nem hiba akéttömegű lendkerék és a gumibetétes ékszíjtárcs mert ez nagyjából természetes elhasználódás, hogy szükséges-e az más kérdés, a régebbi sorhatos diesel se rezegte magát halálra.... De a szívósor pillangószelepeinek tengelye MINDEGYIK autónál kikopik eddigre és tesrmészetesen nem cserélhető csak egyben, ha szerencsés vagy és nem szorul meg majd törnek el a kerámia lamellák szétgyalázva a motort és a turbót. Nekem szerencsém volt d másnak nem. Viszont MINDENKI kicserélte már ki 100.000-nél ki 150 nél ki 200.000 nál. Ez az igazi mérnöki tervezés non plusz ultrája, egy állandóan mozgó alkatrész műanyagban csapágyazni... Mert egy 10 filléres bronzperselyre biztosan nem jutott pénz. Szóval ne gondoljuk már, hoyg az autógyárakban csupa mérnökzseni ül, meg egy német prémiumgyártó aztán mindenre gondol. Ha a gyártó azt gondolja, hogy akinek pénze van az hülye is az az ő dolga. Mégis inkább egy Mazda lett helyette. És a hibák nem a 7. évben kezdtek előjönni. Vajon mikor mer a BMW 7 év garanciát bevállalni mint az ótvar koreai???? Nagy hülye az a cégvezető aki ezek után német fosokat vesz céges kocsinak. Szóval nem vagyok sem átlagos sem magán felhasználó és ha egy troll általánosít az az ő baja. Nyilván összepisilné magát önsajnálatában ha kiderülne, hogy az a márka ahol dolgozik pont nem a világ közepe. És ha már itt tartunk az is nevetséges, hogy 50 eurót elkérnek 1-1 kapcsolóért ami legjobb esetben sem került a gyárnak 10 EURónál többe. Nagyon jó példa a BMW tükörlapja ami 117.000 Ft Ha elvonatkoztatunk a hatalmas innovációtól akkor az ugye tiszta, hogy ezért 4 db 19" színes LCD is kapható?? Hát he kelljen már sírva a hátamat ostorozni, hogy milyen szar is az autógyártóknak, mert nem képesek tisztességes TARTÓS fogyasztási cikkeket gyártani.

Ami meg a tervezett avulást illeti,az is az ha pontosan tudja, hogy a beépített alkatrészek biztosan nem fognak x évet, vagy üzemórát vagy km-t kitartani. Nem kell ahhoz hibát belerakni.
Ezzel csak az a baj, hogy a gyártók nincsenek rákényszerítve ennek nyilvánosságra hozatalára.
Az elektronikában ez már szinte tökélyre lett fejlesztve. A garanciális időszak lejárta után ugrásszerűen megnő a tönkremenetelek száma. És itt sem kell drága alkatrészekkel kalózkodni, hogy eddig tartson. Csak egy kicsit kevesebb hűtés, silányabb kondenzátorok és már kész is. A világ pedig most így működik, fogyassz , és fogyassz. A tartósság egyszerűen nem szempont.

Ezzel együtt magam részéről befejeztem, mert azzal aki nem olvas hanem mindent feltételez és prekoncepciókat gyárt nem lehet és nem is érdemes érdemben vitázni.
süti beállítások módosítása