Az új Audi S1 bemutatóján jó kis betétprogramokat találtak ki az unatkozó újságírók ébren tartására. A legjobban természetesen mindenki Stig Blomqvistot várta. Már csak az a kérdés, ilyenkor utólag mit ír az Audinak leadott számlájára? 200 újságíró beszaratása, SZJ924010, alanyi adómentes?

Stig nyugisan melegítette az S1 motorját, közben az irodában elhangzott a kérdés, ki hol és mivel szeretne kezdeni. Lehet az (új) S1-esekkel befagyott tó jegén kirajzolt pályán csapatni, vagy
- közúton közlekedni S1-esekkel, vagy
- ugyancsak közúton kipróbálni az S3 kabriót.

Vagy - és én itt már meg is kezdtem az araszolást tyúklépésben a pult felé -, be lehet jelentkezni Stig Blomqvistnél egy taxikörre egy eredeti S1-gyel, melyen nem replika-alapon áll Walter Röhrl neve. Sikerült elsőként bejelentkeznem, bár hogy ennek mi értelme volt, nem egészen tiszta - egy Stig Blomqvist nyilván harmincadszorra is képes tizedmásodpercre ugyanolyan időt menni. Viszont a pálya esetleg romlik, vagy Blomqvist azt mondja, meggondolta magát, és ennyi pénzért sem hajlandó ezeket a majmokat fuvarozgatni; mégsem árthat időben bejelentkezni.

Egy próbafülkében felvettem az egyébként rettentően meleg tűzálló overált - nem is értem, Stig hogyan bírta ebben egész nap-, a balaklavát, rá a sisakot és a HANSt. Nekem már beszállás előtt melegem lett, Blomqvist még késő délután komfortosan kávézgatott a szettben. Na mindegy, bemásztam mellé, becsatolgattak, néhányszor rákérdeztem, forog-e már a képrögzítő berendezés, de így is lemaradt a beszélgetésnek az a része, hogy ha Stig régi ralivideókat nézne, de az autókról eltüntetnék a matricázást, felismerné-e magát pusztán vezetési stílus alapján.

Nem vártam konkrét választ, hiszen fogalmam sincs a raliról, de el tudtam volna képzelni, hogy tök könnyű a kérdés. Kiraktam még a facebookomra is, hátha jönnek mindenféle ötletek. Nem jöttek, érdemben legalábbis. Aztán Stig Blomqvist hümmögött és gondolkozott, már amennyire a hümmögés és gondolkozás kivehető egy harmincéves raliautóban az intercomon át. De végül arra jutott, hogy valószínűleg nem tudná megkülönböztetni magát, nemhogy Walter Röhrltől, de még Michelle Moutontól sem. Pedig ő, mármint Stig ezzel az autóval világbajnok lett.

Hangos, krákogó, nyüszögő, nyunyogó, és persze csattogó; hangos, de valahogy nem az az elsődleges, hogy az ember elégedetten állapítsa meg, mennyire jó is az öt henger. Az utcai, homologizációs SportQuattro ezerszer jobb volt, és persze nem csak azért, mert az én vezettem, és nem mondták, hogy vigyázzak rá. Amikor visszatértünk, persze mindenki arra volt kíváncsi, beszartam-e. Sajnos nem, pedig szerettem volna - eleve ugye nem a saját cuccom volt rajtam. De a 68 éves világbajnok elég nyugisan vezetett. Amikor megkérdeztem, hogy ha a versenytempó 100%, akkor ez mennyi, egyértelmű választ adott: 75.

Ha netán nyugdíjasnak tartanák a tempót, vagy nem hiszik el, hogy ez a bácsi a két lábon járó rali-történelem, akkor itt egy kis ízelítő abból, milyen, amikor időre megy. (a szerk. megj.)

Bónusznak pedig a skandináv dizájn két szép példája. Az első azt mutatja, hogy az ösztönös dizájnzseni olaszokhoz hasonlóan a svédek is úgy hoznak létre magasabb esztétikai minőséget, hogy nem görcsölik túl a külsőségeket.

Egy kevésbé túlgondolt mécsestartó a rödöni templom cintermében, ami afféle VIP-temető a templom mellett.

Rödön városának temploma.