Eredetileg a Csepel Autógyárról akartam írni, de végül egy Légoltalmi bunker lett belőle. Nem gond, önmagában is érdekes, bár valamivel kevesebb autófílséget tartalmaz.
Gyerekként naponta HÉV-eztem el a gyár mellett, és bámultam eleinte a narancssárga Volvókat, aztán a járóképes buszalvázakat, és hihetetlen izgalommal töltött el, hogy egy igazi autógyár mellett lakunk. Itt nőttem fel, a barátaim szülei a gyárban dolgoztak, apám pedig helyőrségparancsnok volt Szigethalmon. Talán nem kell elmesélnem, milyen pozíció volt ez akkoriban. Elég csak annyit elmesélni, hogy tíz-tizenegy lehettem, amikor szólt, hogy ha repülni akarok, felvisznek az oroszok egy kétüléses MIG gyakorlógéppel.
Nem lett belőle semmi, engem ugyanis egyáltalán nem izgatott holmi hülye vadászgép, amikor a földön sokkal érdekesebb dolgok történtek. De hiába, az Autógyárba sosem jutottam be.
Aztán tizenhárom lettem, és elköltöztünk. Huszonöt évig szinte be sem tettem a lábam Szigethalomra, csak a még mindig ott lakó nővéremet látogattuk meg néha.
Tavalyelőtt pedig úgy alakult, hogy visszaköltöztem, három gyerekkel. Három olyan gyerekkel, akik legalább olyan érdekesnek találják a valamikori gyárat és környékét, mint amilyennek én láttam. Arra gondoltam hát, megírom a történetét. Na nem afféle bővített Wikipédia-szócikket, sokkal inkább arról írok, amiről mások nem szoktak.
Például a méltatlanul ismeretlen Pestvidéki Gépgyárról, amely félig-meddig sikeresen álcázott hadiüzemként civilben mérőműszereket és olajégőfejeket gyártott, a privatizációra jelentkező reménybeli új tulajdonos mégis igen meglepődött, mikor megtudta, hogy persze, persze, de itt valójában a világ egyik legnagyobb MIG21-javítóbázisa, vagy a Varsói Szerződés legnagyobb tudásanyaggal rendelkező Mi8-as szakembergárdája az érték. A PG-ről, amely a kecskeméti KÖRÜ-vel közösen kifejlesztette azt az égő olajkutak oltására alkalmas eszközt, ami egy lánctalpas alvázra szerelt repülőgép-hajtóművel egyszerűen elfújta a tüzet.
Vagy a Dunai Repülőgépgyárról, amely a Weiss Manfréd Művek hadiüzemeként német repülőgépeket és azok motorjait szerelte össze.
Vagy arról, hogy a Csepel Autógyárnak saját HÉV-vonala volt, ami sajnos ma már nyomokban is alig látható, bár a gyártelepi vízdarut még körbecsodálkozták a gyerekek.
Volna tehát téma rendesen, de a központ mégiscsak a Csepel Autógyár lett volna. Ezt azonban valamiért mély elzárkózás övezi. Sokáig nem értettem, miért, aztán egészen véletlen kiderült: a helyi politikában téma lett, hogy az önkormányzatra és az Ipari Parkra ráerőltessenek egy szabadon látogatható, állandó gyármúzeumot. Érhető hát, hogy mindenki kerüli a témát, és nem találtam segítő emlékezőket.
Aztán közben én is elköltöztem, szóval így nem írtam én meg a Csepel Autógyár Minden Eddiginél Részletesebb és Szerteágazóbb Történetét.
Persze azért született belőle ez-az. Itt van például rögtön a Tököli Repülőtér valamikori légoltalmi bunkere. Ez ugyanis nem a valamikori gyár területén, hanem a Sziget Center Bevásárlóközpont területén, a T-köl Kft tulajdonában van. Az ingatlan kezelője igen segítőkész volt, rövid egyeztetés után Göbölyös kollégával már a kocka mellett álltunk.
A bunker 1943-ban épült, és 1944 nyarán már rendesen meg is szórták bombával, amikor a szövetségesek a Weiss Manfréd Műveket (Csepelen) és a Dunai Repülőgépgyárat (Horthyliget, később Szigethalom) támadták. A bunker jól ellenállt a robbanásoknak, eltekintve attól a kis malőrtől, hogy az áramellátást biztosító kábeleket a föld alatt nagyjából egy méterrel vezették el, és így az első néhány bomba cafatokra tépte azokat. Így bár tök sötétben, de élve vészelték át a gyár dolgozói a bombázásokat.
Aztán a háború után csak állt a Pestvidéki Gépgyár kerítése mögött. A PG közben Dunai Repülőgépgyár lett, amely a katonai megrendelések elmaradása miatt sokáig vegetált. A szűkös anyagi helyzet miatt az Európa-szerte ritkaságszámba menő méretű sárkányhangár ingatlanadóját sem tudták fizetni, így a gyár területének Szigethalom felé eső részét áruba bocsájtották, az óriási hangárt pedig lebontották.
Ez a sors várt volna a bunkerra is - ha lett volna rá vállalkozó. A bunker egyik falán több próbát is tettek, a levegős bontógép fél napi verte a falat, aztán feladta, és levonult.
Jöttek robbantók is. Felmérték a terepet, aztán fogtak egy térképet, és húztak egy kellemetlenül nagy sugarú kört, ahonnan minden lakót és a teljes áthaladó forgalmat el kell tüntetni, komolyabb időre. Mivel a Csepel-sziget legfőbb, megkerülhetetlen hosszanti közlekedési tengelye, a ráckevei HÉV és nyugtalanítóan nagy számú lakóház bőven a körbe esett, erről az eshetőségről is lemondott a tulajdonos.
A bunker tehát állva maradt, a sárkányszerelde helyén pedig egy Tesco épült. A gyár téglakerítését csak az építkezés vége felé bontották el, ami a bunker szempontjából nem volt igazán előnyös megoldás. Az átláthatatlan fal fedezékében ugyanis szabad volt a rablás. Eltűntek a nyomásálló ajtók, de itt-ott még a rézkábelek is, amelyek értelemszerűen falon kívül futnak az épületben. A vezetékekben akkor még lehetett áram, a zabráláshoz a megfelelő látási viszonyokat az akkortájt becsavart és mai napig látható sajátmárkás izzók biztosították.
Ahogy a vasajtók eltűntek, szabad lett a bejárás a hajléktalanoknak is, a faajtókat, bútorzatot már ők tüzelték el. Számtalan helyen letépték a falon kívül, csövekben futó kábeleket, nyilván néhány száz forintra sikerült konvertálni.
A kocka alapvetően háromszintes. A két oldalsó főbejárat a középső szintre vezet, oldalanként három-három nyomásálló ajtón lehet bejutni. Az emeletre vezető két lépcső alján két-két nyomásálló ajtó helye látható.
Az objektum közepén egy függőleges akna található. Mielőtt bejutottunk volna, több, egybehangzó forrás is állította, hogy lift volt benne, ezért nem személyi, hanem nagy értékű anyagi javak tárolására alkalmas óvóhelynek mondták. Közelről megvizsgálva azonban kiderült, hogy ez kizárt. Gépészetnek semmi nyoma, egy kis létra, nyomásálló szakaszoló ajtók és kevéske elektromos kábel volt csak az aknában. Koppig másztam, és ez alapján úgy tűnik, csupán egy bejárható, az óvóhely gyors átszellőztetésére alkalmas légakna lehetett, esetleg egy komolyabb légszállítású ventillátorral. Mindenesetre az akna vége már a tetőn látható félgömbben van. Négy irányba megy el szellőzőakna, amik derékszögben torkollnak más aknákba. Nem ember-méretűek, nem bejárhatóak, de a beltértől hermetikusan elzárhatóak.
A középső szinten négy, fent hat terem van, amelyeket emberek fogadására építettek, tehát személyi óvóhely lehetett az eredeti rendeltetése. A fenti hatból kettő kisebb. A nagyok többszázas termek, tehát jelentős tömeget tudott fogadni az óvóhely. Ha a Csepel Autógyár területén lévővel hasonlítjuk össze, ez is legalább 2000, de inkább 2200 fő befogadására alkalmas lehetett.
Az egyik oldalról lehet bejutni az alsó szintre. Itt lehetett a gépészet és a híradós szoba, meg valószínűleg az óvóhely parancsnokának lehetett egy önálló szobája - ez relatíve kicsi, és saját vécéje van. Apropó, MINDENHOL vécébe botlani, és ezek sima házi fajanszok, lefolyóval, ellentétben például a Csepel Művekben találhatókkal, ahol a tőzegvécé volt az általános. Hogy hová gyűjtötték a keletkező anyagot, nem tudjuk.
Az alsó szinten van egy négyszögletes aknafedél, ami láthatóan és feltűnően nem illeszkedik párhuzamosan a falakhoz, valami mást követ. Mivel minden környékbeli ismerősöm szerint titkos alagutak vannak az óvóhely alatt, ez kifejezetten érdekesnek tűnt. Lemásztam, az irányt belőve szervizalagút lehetett a Csepel Autógyár és a repülőtér irányába (pontosabban anno a Repülőgépgyár és a reptér felé). Nem titkos menekülőalagutak persze, hanem csak szimplán kábelek, csövek lehettek benne valamikor. Ezeket nem fedeztük fel alaposabban, hiszen kicsi, alacsony járatok, és részben szemét borítja őket. Bár a környéken erős a legenda, hogy ezekben át lehetett jutni a gyárba, (egyesek szerint még a Csepel Művekbe is, ami innen egyébként több, mint tíz kilométer) az is lehet, hogy nem is vezetnek pár tíz méternél messzebbre.
Már csak azért sem, mert a gyár felé eső oldalon van egy toldalék-épület. Ennek egyetlen bejárata le van hegesztve. Nyomásálló ajtók voltak rajta valamikor, most egy lemez zárja csak. Nem találtunk összeköttetést a nagy kockával, pedig a képeken látható, hogy valami átmegy fejmagasságban. Az összekötő "híd" alatt is van egy aknafedél, lehegesztve. Nagyjából abba az irányba esik, amerre bentről az alagút megy.
Egyébként ebbe a kis átjáróba vezet ki bentről egy "bújós" vészkijárat.
A gépészet szinte teljesen hiányzik. Jól láthatóan lánggal vágtak ki rengeteg dolgot, és ami ott maradt, nem kímélték. Még lámpákat és konnektorokat is szereltek le, sőt, csöveket is bontottak ki. Meg is lepődtünk, hogy volt még olyan cső, amiben otthagyták a réz idomokat...
Az épület egyébként világítás nélkül belülről TÖKSÖTÉT. Nem úgy értem, hogy elég sötét van, és hát nehéz tájékozódni, meg kell szokni, hanem TELJESEN SÖTÉT. A főbejáratok lépcsőjén még csak-csak bejut némi fény, de az első sarkon túl kikapcsolják a világot. Mi aggregátorral, hosszabbítókkal és reflektorokkal készültünk, de voltak pillanatok, amikor szétrúgtuk-széthúztuk a dugókat - ilyenkor elég idegesen kapkodtunk, és áldottuk az előrelátást, hogy akkus kézilámpákat is vittünk.
A bunker még ebben a lerabolt állapotában is lélegzetelállító. A fojtogatóan sötét helyiségek, a külső hőmérsékletet hónapos késéssel követő klíma, a valaha volt szigorú katonás rend nyomai egyaránt felpörgetik a képzeletet és az adrenalint. Nem csoda hát, hogy nem tudtam kihagyni a tetőre mászást sem. Még úgy sem, hogy mérsékelten tériszonyos vagyok, a létra pedig korántsem volt bizalomgerjesztő.
Már felkapaszkodni is nehezen sikerült, de megküzdöttem vele, Göbi kompakt gépével feljutottam a tetőre. A legjobb pillanatban ahhoz, hogy a naplementében elkészüljön ez a kiváló zárókép, és hogy a gyerekek hónapokig tartó irigységét kivívjam.
Aki pedig maga is szívesen megnézne egy hasonló, de felszerelt bunkert, keresse Leventét, a tavasz közeledtével hamarosan újraindítja bunkertúráit.
FIGYELEM:
A tököli légókocka magántulajdon. Azt felnyitni, megmászni a tulajdonos vagy az ingatlan kezelőjének engedélye nélkül tök tilos. Ha azonban a bunker hasznosítására megfelelő ötleted van, vagy a bunkerre néző üzlethelyiséget szeretnél a Sziget Center Bevásárlóközpontban, szívesen segítenek.
