A Margit körúton, a Machwart liget és a Széna tér között, egy udvarban volt egy kis kocsma kávézó, a Tommies. Mivel a baráti társaságunk több gimnázium között oszlott el, így ez lett az a hely, ahol a közösségi életünket éltük. Tanítás előtt, tanítás helyett, tanítás után, este, hétvégén, mikor hogy. Kávéztunk, söröztünk, pókereztünk, x-boxoztunk, honfoglalóztunk, meg persze néha tanulunk is. Aztán ez így ment tovább az egy egyetem első évében is.
Tavaszi nap volt, kora délután. A többiek zombi-üzemmódban GTA-ztak egy-egy kávé mellett, én pótcselekvésként a lépcső melletti számítógépen néztem a használt autókat 200 ezerig. És akkor megláttam. Rögtön írtam egy smst Marcellnek, hű barátomnak az autóbuzériában: Faltdachos A Corsa, 110-ért, szerelem.
Ekkor épp fél lábbal kifelé voltam a gépészkarról, a felvételit már leadtam műszaki menedzserre, alkalmi jelleggel dolgoztam egy közvélemény-kutató cégnél. A mindenkori zsebpénzeimből összespórolt összeg fedezte is az autót, sőt még maradt is volna. De a szüleim hallani sem akartak arról, hogy autót vegyek. Mégis, minek? Csak viszi a pénzt. Ha kell, úgyis kölcsönkapom a családi Renault Mégane-t. Állandó keresetem sincs. A házunk előtt áll meg három busz, és egy villamos, Budapesten úgysem járnék vele. Persze igazuk volt, de nekem akkor is saját autó kellett. Hazamentem, és határozottan anyukámnak szegeztem, hogy én mégpedig most autót veszek. Nagy meglepetésemre az volt a válasz, hogy felőle vegyem meg, de nem ért vele egyet. Aztán apukámtól ugyanez a válasz érkezett. Úgyhogy másnap elmentünk megnézni.
A hirdetésben első kerület volt megjelölve, a telefonban már Rákospalotára hívtak. Persze nem egyedül mentem. Jött velem Marcell, és elhívtam még Petit, szüleim keresztfiát, akinek az autók iránti vonzalmam nagyrészt köszönhető. Neki volt A Corsája, több is. Megérkeztünk a címre, családi ház, autószerelő műhely. A kapu előtt egy Alfa GTV, az autó teljes hosszában sárkánymotívumos matricákkal. A házigazda, az Alfa és a műhely tulajdonosa, őt bízták meg az eladással. Az autó a barátja fiáé, szerencsére ő is itt van. Hogy milyen a Corsa? Fehér, háromajtós, nyolcvanhármas, tehát a ráncfelvarrás előtti, egynégyes, injektoros(!) 60 lovas. Elektromos vászontető, elektromos ablakok, cd-s autórádió négy hatalmas csúnya metálkék Blaupunkt hangszóró, távirányítós központi zár. Csálé ütközőkkel és lámpákkal, csúnya festéssel, sok rozsdával, de még épp lyukak nélkül. Peti a próbaút után csak ennyit mondott: egyik Corsámon sem volt ennyire gyenge a fék, de ennyiért biciklit kapsz, megveheted. Félve megkérdeztem a gurut, hogy engedne-e az árból, mire ő mondta, hogy nyolcvan, és hozza még a téli gumit felnin. Naná, hogy igent mondtam.
A papírok aláírása után a guru rögtön invitált egy feles vodkára a ház mögötti fészerbe, a sikeres üzletre való tekintettel, de a későbbi vezetésre hivatkozva visszautasítottam. A hazafelé úton én voltam a világ egyik legboldogabb embere. Útközben felvettem a nővérem is a Váci úton, hogy elbüszkélkedjek a szerzeménnyel. Elhúztam a tetőt, le az elektromos ablakokat, szólt a rádió, az élet császára voltam. Igaz, minden nagyobb kanyarban hátracsúszott az ülésem, de ilyen apróságokon nem akad fenn az ember. Aztán másnap felhívtam a gurut, hogy ilyenkor hogy intéződik az eredetvizsga. Kicsit fanyalgott, de végül visszavittem hozzá az autót, és másnap megkaptam a friss eredetvizsgát, ingyen.
Első útjaim egyike egy ismerős-ismerőse fóti szerelőhöz vezetett, hogy csináljon féket az autóra. Háromezer forintot fizettem, a mai napig nem tudom, hogy ennyiből mit csinált, de onnantól megállt az autó. Nem harapott, de megállt. A bal hátsó sárvédő előtti részt ette a leginkább a rozsda, ezt alaposan visszacsiszoltam, lecinkeztem, majd később a vizsga előtt a szerelő lefújta fehérre, egész pofás lett. Az átíráson, a biztosításon és a teljesítményadón kívül összesen ennyit költöttem az autóra. Illetve mégsem, vettem rá egy GSI rácsot előre. Ne kérdezzék miért, nincs magyarázatom.
A nyarat az autó a társaság szolgálatában töltötte. A premier az volt, hogy elvitt ötünket táskákkal Sopronba, a Volt fesztiválra. Elég komikus látvány lehettünk a Széna téri pirosnál, ahogy mindenkinek az ölében egy 70-90 literes csővázas hátizsák, amik hely hiányában kilógtak az elhúzott tetőn. A következő napokban félig-meddig ebben éltünk, mivel a sátrakat tűzte a nap, volt hogy benne is aludtam. A kalaptartó, egy barna padlószőnyeggel bevont OSB lap, pedig bárpultként üzemelt esténként. Megkoronázásként a hazaúton napszúrást kaptunk az elhúzott tető miatt.
A következő két hónapot a Balaton körül cikázva töltöttük. Főként az Almádi-Balatonfőkajár-Szabadi-Sóstó vonalon. Az egyik ilyen út alkalmával tettem véletlenül ötösbe. A forgalmiban négy sebességet írtak, a váltógombon is ennyi volt, de a valóságban öt. Én csak örültem. Száztízzel ment, 7 litert fogyasztott, szólt a rádiója, a maga módján vagány volt. Persze voltak kevésbé dicsőséges közös pillanataink is. A vezető elektromos ablakát két leszakadás után kipöcköltem, ez már az eladásig így maradt. Az elektromos vászontetőből sínjéből hiányzott pár papucs, ilyenkor megszorult, és a dróthuzal elszakadt. Egyszer atomjaira szedtük, bezsíroztuk beállítottuk, de a második zárásnál ismét megszorult. Ettől kezdve kézzel húztuk-toltuk. Egyszer a riasztó-központizár távirányító is lemerült. Kulccsal kinyitottam az ajtót, beindult a riasztó, és le is szívta az akkut. Végül szirénázások közepette betoltuk. A Kertész utca lakói ennek érthető módon nem annyira örültek vasárnap éjjel.
Szeptembertől elkezdtem a műszaki menedzser szakot, lett állandó munkám, heti két-három napon poharat szedtem a Szimplában, és megszületett az elhatározás, hogy veszek egy T2-est. Aztán az sem úgy lett, de az egy másik történet. Meghirdettem a Corsát 115-ért. Másnap délután az Euro Center tetején eladtam 105 ezerért. Bálint és barátja, akik megvették igazi Opelesek voltak, volt már egy Daewoo Racer, Opel Kadett GSI, kabrió kombinációjuk, a Corsát szánták járkálósnak. Mellesleg lakatosok is. Szóval jó helyre ment az autó. (Bálint, ha olvasod megtaláltam a pót-távirányítót.) A téli gumikat pár hónappal később eladtam 15 ezerért, és a korábban a kalaptartót ékesítő két metálkék Blaupunkt a mai napig ott pihen a szekrényemben. Elviekben az egyik barátom Trabantjában fog további szolgálatokat tenni.
Utólag úgy tudom, hogy ilyen kombináció a gyárból sosem jött ki. Ráncfelvarrás előtti A Corsa nem volt 1.4-es 60 lóerős motorral, pláne nem 5 sebességes váltóval, és a műszerfal régebbi, a kormány újabb volt. Több autóból legózhatták össze, és a kilencvenes évek elején még ezt valahogy sikerült lepapírozni is. Szerettem. Nem vette el a kedvem az autózástól, sőt. Az elhúzható tető, és a lendületes kisautózás pedig azóta is nagyon hiányzik.