Az új-zélandi kormány közlekedésbiztonsági kisfilmje olyan, mint egy horrorfilm, amiben egy ponton reménykedsz, hogy elkerülhető a vég. De a pont nem ott van, ahol gondoljuk. Akkor már késő. Elképesztő, hogy hogyan vezetnek az emberek. Kétféleképpen osztályozom a dolgot magamban.
Az első a homályökör metódus, amikor fel sem fogják, hogy a többi közlekedő is létezik. Látnak valami hangyákat talán az úton, de fogalmuk sincs. Nyilvánvalóan ezek az emberek, akiket az autó technikai kezelése annyira leköt, hogy a közlekedés többi résztvevőjére nem marad szellemi kapacitásuk. Skodás papa, középkorú női sofőr, mindannyian láttunk ilyen sztereotípiákat tápláló vezetőt. Nekik általában önbizalmuk sincs, lelkük mélyén tudják, hogy ez nekik nem való, igyekeznek a közlekedés időtartamán túlesni. Mégsem ők a veszélyesebbek.
Sokkal rosszabbak azok, akik azt hiszik, tudnak vezetni. Nem is a tudásukkal van gond, hanem annak megértésével, hogy nem ők vannak egyedül az utakon, nem az övék az út és a többi közlekedő nem alsóbbrendű lény, aki köteles meghúzódni, eltakarodni, szublimálni. Rengetegszer látom, hogy gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják a többi közlekedőt. Tipikus, hogy azt hiszik, ha elsőbbségük van, az alsóbbrendű úton közlekedő személy nem is létezik. Rá már nem kell figyelni. Ő nem hibázhat. Nem dughatja ki az autó orrát. Nem nézheti be a távolságot.
Apróság, hogy ha tévedünk abban, hogy a másik köteles tévedhetetlennek lenni, mert azt hisszük, elsőbbséggel rendelkező istenek vagyunk, akkor esetleg meg is halhatunk. Erről szól a filmecske. És amit mondani akar, az az, aminek alapvetően bele kellett volna verődnie mindenkinek a fejébe, mielőtt autóba ül. Az elsőbbség nem halhatatlanság. A te autód nem felsőbbrendű. Nem halsz bele, ha akár az elsőbbséged tudatában is odafigyelsz. Igen, lehet ún. óvatossággal közlekedni még országúton is, gondolni arra, hogy esetleg kihajtanak eléd, így egy elképesztő varázslatos trükköt alkalmazni.
Ez az ún. fék-készenléti állapot. Tanítják az autósiskolában, csak úgy látszik, nem eléggé. Mész az országúton, látod az autót és elveszed a gázt. Sőt, átteszed a lábad a fékre. Valamennyire lelassulsz, veszítesz a menetidődből rettenetes pár másodpercet azzal, hogy odafigyelsz, és nem teli gázzal közelíted meg. De ha kihajt eléd, életben maradtok. Tudom, hogy nagy fáradságnak tűnik, de nem az.
Ehhez képest már az átlagos városi közlekedésben sem veszik el a gázt, amikor a mami szeretne átmenni az úton. A sofőr-terminátor halálos pontossággal kiszámítja, hogy az adott sebességgel pont elmegy az úton botorkáló nyugdíjas előtt/mögött két centire. Ha megbotlik, meghal, nem gond. Ha benéztük, szintén. Autókkal ugyanez a játék, aztán ha csattanás van, akkor az lesz a baj, hogy miért fékezett a köcsög, hogy volt pofája nem adni elsőbbséget hátrafelé, miért dugta ki az orrát, biztos túl gyorsan jött a jobbkezesben.
Csak oda kéne figyelni. Csak el kéne venni a gázt, ha kell, és az elvárható minimális óvatossággal közeledni. Nincs még az autókban olyan számítógép, amely a többi közlekedő pozícióját kiértékelve jelez, ha veszélyhelyzet van. Jelenleg az autót vezető személy ez a számítógép. Alkalmasnak kellene lennie erre, ezért van engedélye, hogy autót vezessen. Nem a szerencsén kellene hogy múljon, hogy hazaérünk, hanem azon, hogy kontroll alatt tartottuk az autót és a közlekedési szituációkat. Akkor nem lenne gond, ha véletlenül valaki hibázik. Mellesleg ha valaki hibázik, az általában legalább nem szándékos, szemben azzal, aki a többi közlekedőt semmibe veszi és azt hiszi, övé az út.
Az elsőbbség senkit sem tesz sérthetetlenné. Se téged, se azt, akit odafigyelés hiányában megölhetsz. És hogy a KRESZ szerint ki volt a hibás, az nem fog nagyon vigasztalni.
