A földből kiásott, másvilágról visszahozott kis AE86-os nem adja magát könnyen. Úgy látszik most, hogy két évnyi laza pipa után Bandival együtt visszahoztuk az élők sorába (és nem győzzük megköszönni mindenkinek, akihez ideig-óráig beköltöztünk emiatt) most úgy döntött, hogy ragaszkodni fog az élethez.
Néha nem értjük mi sem, honnan van ekkora lelke, de az biztos, hogy minden befektetett munka ellenére sem hasonultunk meg és hűen ragaszkodunk eredeti célunkhoz: élményautót csinálni olcsón. És ennek megfelelően is használjuk, aki kilátogatott bármelyik idei pályanapunkra, az tudhatja, hogy nincs simogatás és finom öblögetés: kapja az ívet rendesen.
És megy. Néha-néha megeszi a fékbetéteit, egy-egy hátsó gumit vagy némi olajat, de megy. Keresztben-hosszában, kicsattan a lelkesedéstől, mint egy öregecske, Alzheimeres pulikutya, aki megfeledkezett arról, hogy már nem hároméves kis csahos. Naná, hogy fülig ér a szánk benne és imádjuk. Most, hogy – úgy tűnik – üzembiztos lett, ideje egy kicsit finomítani rajta.
Mivel október huszadikán egy ereszd-el-a-hajam-jellegű csapatást tervezünk a Kakucsringen (infó hamarosan), így ideje lett felkészülni és egy kicsit fejleszteni, mert voltak dolgok, melyek nem tűrtek halasztást.
Elsősorban a komplett kipufogórendszert kellett alóla kiszórni. Illetve talán túlzás is annak nevezni, maradjunk annyiban, hogy levegőjárta vasoxid-láncokat kellett kiseperni. Egyrészt már irgalmatlan repedtfazék-hangja volt, másrészt az utasteret annyira telenyomta kipufogógázzal, hogy attól könnyeztünk, nem az örömtől. Ez gáz.
Elkezdtünk költségvetést gyártani Bandival. Mintegy negyvenezer forintból le tudtuk volna hajtatni a csöveket (mondjuk sok fojtást nem terveztünk bele), a csomagtartóban úgyis ott van évek óta a patent ezres Yamaha-dob, ami bevált megoldás ezekben a körökben, azzal összerakjuk és kész.
Ehhez azonban ki kell műteni a régit illetve legjobb lenne az egész autót elvinni a kipufogóshoz, mert csak az a tuti, ha mindjárt melegében alá tudjuk próbálni. Itt millimétereken múlhat minden, ha feszül vagy nem illeszkedik valahol pontosan, akkor előbb utóbb baj lesz ebből.
És akkor, mint derült égből az áldás, úgy ért minket Kristóf e-mailje, aki éppen egy AE86-os szobrot építtet és az alatta lévő kipufogótól megválna. Az egésztől, a leömlőtől a végdobig. Ronda, de nem fúj ki, ideadja, csak menjünk el érte a szerelőjéhez. Ilyen nincs, azonnal röffentettem a hombárt és már pakoltam is befelé a koszos, pókhálós, foltos csöveket. Nagy köszi érte!
Nagyon megörültünk, mert már szemre is jónak tűnt és bár tény, hogy helyenként nem szép a hegesztés, de felületi rozsdán kívül sehol nem volt rajta kifújásnyom, megvolt minden rögzítőkampó. Pár milliméterrel nagyobb átmérőjű, mint a gyári, mégis súlyos kilókkal könnyebb, mert a középső dob szinte nincs, a végén pedig egy sosem hallott (Bosi) márkájú dob meredezik. Király.
Egy vasárnap aztán kiautóztunk Tibihez a műtőbe (nem véletlenül becézik így a műhelyét), leosztottuk a melót és betoltuk a beteget a makulátlan műgyantára, szinte szégyelltük magunkat, ahogy egy-egy darab sár vagy rozsdapor hullott a földre.
Bandi nekiállt, hogy kiműtse a felső kuplung-munkahengert, mert cicereg belőle a fékfolyadék és nem csak a vezető lábterében ideiglenes jelleggel található műanyaglapot, hanem a cipőink talpát is megmarja. Alulról viszont a kipufogó olvaszt. A művelet amúgy nem bonyolult, csak türelem kell hozzá, mert a fékszervó-dobot is le kell húzni. Azt még nem tudtuk, honnan lesznek karmantyúink, de Bandi Zöld Karmantyús Doboza (ZKD) csodákat rejt, hátha akad ilyen is.
Közben lebontottuk a régi rendszert, ez sem volt nehéz, hiszen nem bíztuk a véletlenre, és a gyors szerelhetőség érdekében ún. drótozás segítségével pótoltuk a rég elporladt kampókat és füleket. A vége szépen le is jött, de a leömlőhöz felnyúló első résszel óvatosan kellett bánni. Kicsit művészkedni kellett a racsnival, de végül engedtek a csavarok és ki tudtuk fűzni.
Nem csoda, hogy semmit nem tompított: orrán-száján dőlt a kipufogógáz, amiből a folyamatosan dús keverékkel üzemelő motornak köszönhetően van is bőven.
Mivel még valamikor a hőskorban (emlékszem, a Volvóm csomagtartójában hordtam hónapokig anno) vettünk még Prokee-tól sortömítést, most előkerítettem, Bandinak Sipos úr szállította a roppantós tűzkarikákat, tömítőpasztánk volt, minden adott egy remekül működő kipufogórendszerhez.
A leömlőre érdemes vigyázni, pláne az összerakásnál, mert előbbi öntvény, viszont a blokk és a hengerfej alumínium, a kemény acélcsavar könnyen beleszakad vagy kihúzza a menetet belőle, viszont lehúzni le kell, mert a sortömítés mellett nem fújhat ki. Erre mondják, hogy szakadás előtt negyed fordulatig.
A felfekvő és illeszkedő felületeket simára csiszoltuk, vigyázzunk, hogy ha lehet, ne fújjuk tele porral a kipufogó-csatornát, dugózzuk le ronggyal inkább, amit ne hagyjunk benne.
Tömítés, paszta ide-paszta oda és már drótoztuk is felfelé a kifújásmentes, patent kipufogó-rendszerünket. Bandi túllendült a karmantyú-problémán, abszolút flottul ment minden, meg is lepődtünk, hogy újabban nem futunk rejtett aknákra, lehet, elfogytak? Nem, csak tartja még magát a kis dög.
És akkor nézzük sorban a teendőket:
- a két hátsó gátlót kiszereltük pikk-pakk, mert az egyik Bilstein háza ütést kapott és megszorult benne a dugattyú, a másik pedig annyira elmelegedett, hogy finoman megégett a gátlószár felülete. Mindkettőt 40-50 N/mm keménységű rugókhoz lövik be és újítják fel Kárászyéknál, ahová Bandi már el is vitte őket. Ezekhez illeszkedő rugókat kell szereznünk hátulra, mert most olyan kemény az autó feneke, hogy folyamatosan elpattog.
- elöl vagy mélyebbre ültetjük, vagy a hátulját emeljük egy kicsit vissza, inkább az előbbi és akkor a gyári rugók megmaradnak, ha netán egyszer havon vagy murván megyünk vele. Az eleje még ezekkel a Szivák-féle rugókkal is puha, ezeken is javítunk egy kicsit, de alapvetően a túlkormányzott viselkedést, amit jelenleg is fixen tud, azt szeretjük.
- az anyósülés jobb hátsó sarkát kicsit meg kell emelni, mert lejt (komoly gond, mi?)
- valamiféle padlókárpitot kéne eszkábálni bele még a tél előtt és egy közdarabbal közelebb hozni a kormányt a fix üléshez.
- tapasztalt AE86-használókra hallgatva applikálunk egy rendes olajnyomás- és olajhőmérőt is hamarosan.
A jó az, hogy most – mivel már annyi boldog percet okozott – egyáltalán nem esik nehezünkre megint aláfeküdni és úgy tűnik, egyre inkább összeszokunk Bandival, már szinte túl könnyen megy minden. És ez mindig gyanús. Na mindegy, október huszadikán a Kakucs-ringen kiderül…
