Egy végtelenbe tűnő grillkolbász- és pisiszünetben valahol Kungur és Ufa között feltettem magunknak a kérdést, hogy vajon csak megszoktuk már az új Mazda3 formáját, mert a 6-oson már bőven kiálmélkodtuk magunkat, vagy nem is néz ki olyan jól, mint a 6-os. Arra jutottunk, hogy állat, csak nincs időnk nézegetni, mert állandó rohanásban vagyunk, és toljuk neki, ahogy kiadja.

A dizájnnal kapcsolatban az volt még meg, hogy a 3-as nem hasonlít a 6-osra, inkább valamiféle általános Mazda-mix, némi Alfa-behatással. Nagy öröm, hogy néha tényleg összenő végül, ami összetartozik, a Mazda és az Alfa közösen csinál valamit – oké nem ezt, hanem a következő MX-5-öst, de valami alfás ebben is van. Nem konkrét elemek, csak a hangulat – az a két, elfelé futó domborítás az oldalán, a morcos orr, meg a hozzá illően szigorú hátsó lámpák. Magam sem hiszem, de eddig egyszerűen nem volt lehetőség rendesen lefotózni, mert vagy harminc ember szaladgál az autók körül, vagy épp úton vagyunk, előbb-utóbb remélem, szerét ejthetem, addig is nézegessék a bemutatónk fotóit.

A futóművet már egész jól leteszteltem: helyenként 170-nel nyomtuk az országúton – az eligazításon és a menet közbeni adó-vevőzésnél is mindig azt emelik ki, hogy a záróvonalon történő előzés az óriási para, ez az országúti 150 valószínűleg nem akkora gáz – ilyen, ha egy országnak nem nagyon van autópályája. Döngetünk tehát, és azt már megállapítottam, hogy a Mazda3 futóműve kényelmesnek kényelmes, mert a rossz utak sem igazán fájnak, de sportolásra is maximálisan alkalmas. A fő, hogy a típusból szerencsésen kiölték azt a fajta unalmat, ami 40%-kal szívta le mindig az életerőmet, hogy inkább magamba lőttem volna, mint hogy írjak még egy Mazda3 tesztet. Jó lett vezetni.

A tempó itt kényelmes 150.

A belső dizájn nem elemeiben, de kivitelezésében hasonlít a Mazda6-éra: szépnek is mondhatnánk, ha nem tudnánk róla, hogy létezik a világon VW Polo. Most tényleg, még csak nem is a Golf, ami kategóriatárs és új, hanem egy VW-konszernes, több éves kisautó. Nem az anyagokkal van a baj a Mazdánál, egyszerűen csak a rajzzal, és nem a konkrét formákkal, hanem az átgondoltsággal. Más vonalakat kéne húzni, más felületeket kéne találkoztatni, más szintezéssel, és kész. Ez nem is kerülne pénzbe, egyszerűen csak vissza kéne kúrni a terveket a dizájnereknek, és mutatni nekik egy Golf, vagy A3-belsőt, azzal az utasítással hogy ne formákat koppintsanak, hanem rendezőelveket.

A benzinkúton egy kedves közép-ázsiai juhászkutya alaposan megvámolta a CX9-es kísérőautót

Nem fogják motor nélkül megvenni, ahogy már korábban írtuk, mert az elég nagy túlzás, a motorja miatt viszont valószínűleg igen. Itt a vezetési élmény velejét a futómű adja, a motor csak az erőt biztosítja. A kétliteres Skyactive-nak az ereje nem vérpezsdítő, a hangja sem különösebben jó, de ha bátran forgatjuk, mondjuk 4500 és 6500 között, rájövünk, hogy valójában 120 ló sem kell a dinamikus autózáshoz. Érdekes ez a 14-es kompressziójú szívómotor, de tényleg. Ma a sok szemkinyomós autózással, sok hegy-völggyel és 120-150-nel felment a fogyasztásunk 6,7 literre. Alaposan megterhelt autóval, odabent laptopot, telefont és kameraakksit töltögetve. Alig hiszem el. Egy anyám-jelegű úrvezető nem venne észre a motoron semmi különöset, csak úgy megy, és kész, de ínyenceknek nagyon ajánlom a kipróbálását. Már ezres fordulaton is van benne erő, ma reggel a kunguri jégbarlangtól jövet emelkedőn, 1000-es fordulat körül sem kezdett csörögni vagy fuldokolni, és országúton tényleg kéri 80-90 között a 2-est, de akkor úgy indul meg, hogy az ember önkéntelenül azt mondja: hohó!

Nem tudom, ez a jégnyúl mennyire komoly

Kungur fő nevezetessége ellenben nem a Pugacsov-emlékoltár, hanem a jégbarlang, ami időrendben 70 évvel előzi meg Pugacsovot. Meg nyilván néhány földtörténeti korszakkal, hiszen egy karsztbarlangról beszélünk, amiben egyfelől nőnek a cseppkövek, másfelől a magas talajfagy-szint miatt az első száz méteren ugyanúgy a barlang falára fagy a pára, mint a mélyhűtőben. Kicsit lejjebb aztán átmegy sima karsztbarlangba, én meg cseppkőbarlang-trollba; a tolmács csaj elveszti a fonalat, amikor az idegenvezető a sztalagnáthoz ér, de én szerencsére készültem. Ezt kapd ki, anyukám; a sztalagtit fentről le, a sztalagmit lenről fe, a sztalagmát meg nyilván az oszlop. És az ilyen tudálékos strébert a német kollégák még meg is tapsolják, őrület, mindig tudtam, hogy Baden-Badenbe kellett volna születnem.

A kunguri cseppkőbarlang a tényleg szép jéglerakódásokon, meg a szokatlan hidegen (mínusz 5 fok) kívül inkább virtuális dolgokról nevezetes. Egyrészt maga Nagy Péter cár (kommunista olvasóink kedvéért: Első Péter) rendelte el a feltárását 1703-ban. A három feltárt, és hamar látogatottá vált útvonal közül az egyik azzal futott be, hogy még a 18. században elesett benne egy külföldi hercegnő, aki viszont hamarosan férjhez ment. Ezért aztán az terjedt el, hogy ennek a járatnak férjhez menesztő hatása van, bár hogy a házasulandóknak el is kell-e esni, illetve hogy ehhez viselhetnek-e védőfelszerelést, sajnos nem tudom. Az azonban biztos, hogy a kunguri jégbarlangot inkább olyasmikkel adják el, mint a NASA a Mars-nézegetést: egyik szikla teknősre hasonlít, a másik meg krokogyil.

95-ös benzin? Nyet!

Oroszországban sok a vörös csillag – itt vagy nem önkényuralmi jelkép, vagy az, de az önkényuralom jó, értem?, és mielőtt elfelejtem, el kell mondanom, hogy minden, amit a Sztalagmit Hotelről a neten írtak, igaz. Tényleg nincs wifi (gyakorlatilag), tényleg kétszemélyes a lift, amiből csak kettő van, és mindkettőben tíz emeletnyi a nyomógomb, miközben a szálloda öt emelettel bír. A szobák nagy részében tényleg nincs rendes sötétítő függöny, és az ágyakon paplan, csak üres huzat, a recepción tényleg három olyan csaj van, aki egy kukkot nem beszél angolul (és más idegen nyelven), és Péter szobájában volt lyuk a plafonon. Ezek közül egyedül a wifi hiánya fájt, egyébként ezerszer jobb egy ilyen kalandtúra, mint valami végsőkig cizellált rendezvény.

A szélvédőn nincs, de a CX-7-es gumiszőnyege alatt megtaláltuk az alvázszámot

Még egy retrospektív információ, amiről a tyumenyi kirándulás alatt lemaradtam, mert nem figyeltem az idegenvezető nénire: a nagy kék állandó cirkusz mellett, ami előtt elfutottam, van valahol egy emlékmű, ami a híresebb tyumeni bohócokra hívja fel a helyiek, és a Tyumenbe látogatók figyelmét. Basszus, de most tényleg, ezek ennyire keményen antiszemiták? Vagy a kommunizmusban egyszerűen nem volt menő egy Amerikába szakadt művész, a Szovjetudió összeomlására meg egyszerűen feledésbe merült, hogy itt született a sztenderd jazz Mozartja? Emlékmű a bohócoknak, coki Irving Berlinek? Na mindegy, ők tudják, én biztos használnám a csávót, nála kisebb nevekre is alapítottak már milliárdos profitú búcsújáró helyet.

Még egy érdekesség, illetve érthetetlenség a Skyactive-ról. A Skyactive nem egyszerűen egy 14-es, tehát kiugróan nagy kompressziójú motort jelent, hanem egy komplett rendszert. A Skyactive-hoz tartozik, hogy a különleges motor speciális kipufogó-leömlőket kíván, ezért a tűzfal kicsit távolabb van a motortól. Ez eddig semmi különös, nem lett tőle kevesebb a hely, vagy rosszabb a súlyelosztás, csak úgy mondom, mert a Skyactive-hoz tartozik. A leglényegesebb, amivel a Mazda súly csökkent, a nagy szilárdságú acélok használata. Megnéztem a papírt az autóban, hány kiló az autónk: 1280. Lővei Gergőnél most volt egy Octavia 1,2 TSI, és azt mondja, az 1200 körül volt. Akkor hol itt a súlycsökkentés?

Pisiszünethez egysoros vonalban sorakozó

Hátul szarul, illetve egyáltalán nem szól a hifi, ami pedig Bose, és az első üléseken már a lenyűgöző kategóriát súrolja. Még a fossá kompresszált MP3 is jól szól, a fájdalomküszöbig sem torzít, egy rendes CD-vel letépheti az ember fejét. Volt időnk tökölni vele, míg Ufába értünk, elöl fantasztikus, hátul semmi, bár simán lehet, hogy ez is csak szoftverhiba, amit a forgalmazásig észrevétlenül kijavítanak. Egyébként kérdezgettük a német, osztrák és szlovén kollégákat, melyik autónak mi baja van, de úgy tűnik, nekünk jutott a beteg ló. Még a repedés nélküli szélvédősök háromtagú elit klubjába sem kerültünk be.

Egy kis dugi-Ikarus

Baskíria fővárosába, Ufába váratlanul hamar érkeztünk meg, este hatkor már a dugóban álltunk - Ufa már komoly, egymilliós nagyváros. Nyoma sincs Tyumeny kedélyességének, már néhány óra alatt is érezni a nagy, morcos orosz rosszkedvet. Érdekes, mennyire rosszul becsüljük fel a távolságokat és a lehetőségeket. Napóleonnak és Hitlernek egész jó térképek álltak rendelkezésükre, mi is annyit nézegethettük a Google maps-et és a Youtube-ot, meg az EnglishRussiát, amennyit csak akartuk, mégsem ugyanaz belenagyítani egy műholdképbe, és elakadni egy húsz versztányi kátyúmezőn. Mi szerencsére csak végigzúgunk az országon, nem kell hídfőket kiépítenünk, partizánháború sem bontakozik ki a hátunkban, mégis kiszámíthatatlan, hogy az aznapi hétszáz kilométert a tervezett helyett plusz, vagy mínusz két órával teljesítjük 

Egyelőre ennyit láttunk Ufából

Ufa tehát nagy, és ha választhatnék, ezerszer inkább élnék Tyumenyben, mint itt. A szibériai oldalon minden lassúbb, nyugodtabb és jókedvűbb volt, az autósok hihetetlenül udvariasan vezetnek, nagyon figyelnek, hogy megálljanak a zebránál - itt már kemény evolúciós káosz megy a forgalomban. Olaszosnak is mondhatnánk, ahogy kétsávos utakon körforgalmak előtt a felezővonal közepén nyitnak egy spontán harmadik sávot, de ebben a porban-zajban nagyon más a légkör. Ez már sokkal régibb város, mint Szibériában bármi: még Rettegett Iván építtette az alapjául szolgáló erődöt 1574-ben. Ufát is ostromolták Pugacsov kozákjai és a baskír felkelők, de Ufa is megúszta, mert felmentették a kormánycsapatok.

Találós kérdés: hogy mondják oroszul, hogy MacDrive?

Ufa leghíresebb szülötte Rudolf Nurejev balett-táncos volt, bár a szülöttség relatív, hiszen édesanyja a Transszibériai expresszen hozta napvilágra valahol Irkutszk magasságában, amikor férjéhez utazott, aki Vlagyivóosztokban szolgált. A baletthoz végképp nem konyítok, de akik igen, azt mondják, Nurejev hozta be, hogy a férfi táncosok nem csak afféle kiegészítő emberek a balettben, és légies könnyedségére, művészi kifejezőkészségére már az első nyugati uurnéján döbbent elragadtatással reagált a közönség. Mint sok nagy művész, Nurejev is öntörvényű zseni volt, már amennyiben öntörvényűség, hogy valaki leszarja a politikai tiszt utasításait, és kapcsolatba lép külföldiekkel, végül pedig, ahogy akkoriban mondták, disszidál. Állítólag maga Hruscsov pártfőtitkár adott utasítást a KGB-nek a likvidálására, de Nurejevet végül egy másik betűszó, az AIDS ölte meg. Addig is boldogan élt dán táncos partnerével.

A 15-ös számú autó, egy CX-9-es, némi rágcsival

Ufa arról is nevezetes, hogy a polgárháború idején itt élt és írt újságot Jaroslav Hasek, a Svejk szerzője. Hasek még 1916-ben vonult be abba a hadseregbe, amit később Csehszlovák Légiónak hívtak, és a fehérek oldalán foglalta el Ufát. Nagyjából a nagyapám is így járt egyébként, csak ő 16 évesen vonult be, végigharcolta az első világháborút, de utána pont a másik oldalra került: az ő ráadása a Tanácsköztársaság volt. Végül persze Hasek is a vörös oldalra került, dezertált a Csehszlovák légióból és a vörösöknél lett politikai tiszt, amiből otthon aztán származtak is kellemetlenségei, de őt meg a szívroham vitte el.

Ufai Mazda-klubosok, szevasztok!

Ufában nem városnézés a program, hanem találkozó az ufai Mazda Klubbal, akik valahol az ufai M0-s környékén várnak ránk egy parkolóban szép alakzatba fejlődve mi is leparkolunk kétsoros vonalban, aztán a két csapat elkezdi egymást fényképezni, és megkezdődik a frontbarátkozás. MIvel az ufai mazdások leginkább párosával jönnek, csinálok is néhány képet az elméletem igazolására, hogy az orosz pároknál szinte mindig sokkal szebb a nő, ha lesz idő, abból is összerakok egy posztot. Idő viszont nincs. Ezt a posztot (meg az előzőt is) azért tudom csak összekalapálni, mert hárman magyarok elkérjük magunkat a vacsoráról, és visszajövünk a szállodába, melynek az otthonon Hotel Azimut a neve, viszont nyugati értelemben profi, kódolatlan a wifi, és a recepción beszélnek angolul. Hiába, ez már nagyváros, aminek előnyei is vannak.

Dobozos kockaLada gyanús elemekkel

Ufának volt még egy sztárja, bár ő csak orosz szinten sztár; itt született Natalja Kovsova második világháborús szovjet mesterlövésznő, aki csak a moszkvai csatában több mint háromszáz német katonát ölt meg. Nagyjából azt csinálta, mint Vaszilij Zajcev, akiről az Ellenség a kapuknál című kiváló Sztálingrád-film szólt Jude Law-val a főszerepben, de ő nem élte túl, már 1942-ben meghalt, amikor sebesülten egy lövészárokban rekedt, aztán amikor a németek elfoglalták, felrobbantotta magát az utolsó kézigránátjával. A Wikipédia szerint nemrég egy halászhajót is elneveztek róla, de ennek itt most hirtelenjében nem találtam nyomát a neten 

Az ufai Mazda-klub sorakozója

Akartam még ma könyvajánlót is, de sajnos indulnunk kell - a mai programban szerepel városnézés, de Kazanyban. Ha valaki szeretne házi feladatot: mit jelent Kazany neve? Egy kis kötelező, mély orosz nyírfapornóval búcsúzom:

Az út további posztjait csokorba gyűjtve megtalálod ezen a linken.