Szerkesztőségünk egy emberként borult földre az új Rolls-Royce Wraith előtt. Már az Égéstérben is hosszan lelkendeztünk egy korai gyári teaser-fotón, amin csak a tetővonal látszott, meg kell adni, a PR-részleg remekül csepegtette az anyagokat, elhitetve a szakmával, hogy itt valami egészen rendkívüli dolog készül.

Aztán álmélkodtunk a rendes, egészalakos képgalérián, ezeken a jó kis esős fotókon, melyeken maradéktalanul érvényesül a Wraith brutalitása. Nem mondom, hogy kívánom az autót, mert nem tudnék vele mit kezdeni, de javítana az életminőségemen, ha parkolna egy a közelben, hogy minden nap megcsodálhassam.

A Totalcar genfi különítménye élőben is láthatta, és nyugodtan mondhatjuk, Pista magán kívül volt, meg is adta neki a fiktív a Kiállítás Autója címet.

Ma is, ahogy jöttünk fel a liftben, az új Rolls volt a téma két emelet között. Nem is az előre nyíló ajtó, hanem hogy mennyire bátran hagytak a lemezekben hatalmas, sík felületeket, meg a színek tónusa, meg a fém és fényezett felületek ravasz keverése... Úgyhogy még egyszer rákattintottam a gyári képekre, hogy jól induljon a nap, eljutottam a Wraith faráig, és akkor egyszerre csak megrohant az ejnye, de ismerős-érzés, és az agyamban megjelent a felirat: AMC Marlin. A Marlin egy 1965-ös formaterv, sokak szerint erről koppintották a Dodge Charger első generációjának esetlen csótányhátát. Ez itt tehát a Rolls-Royce Wraith 2013-ban.

Ez itt pedig az AMC Marlin, 1965-ből.

Gondolom, az autódizájnereknél senki emberfia nem nézegeti gyakrabban a régi autókról szóló képeskönyveket, úgyhogy simán el tudom képzelni akár az öntudatlan koppintást, akár a szándékos lopást. És egyáltalán nem zavar: az ilyen témákat igenis tessék csak felmelegíteni.