Leginkább csak összefüggő történetek, epizódok maradtak meg abból az időből. Kirándulások és szalámicsempészet az ózdi piacról, Martignac-konyak, mint cserealap, kora reggeli sorbanállás a banánért, olykor két-három óra a hentes előtt, ha éppen jött valami friss. Decemberben narancsot hozott a Télapó, a kamionosoktól vásárolt Siggi-kakaópor féltve őrzött kincs, május elsején pedig a zacskós sárga limonádéval a világból ki lehetett űzni a padon ücsörgő, zsémbes vénasszonyokat.
![IMG 4497 resize](http://kep.index.hu/1/0/335/3354/33543/3354318_05360ad740121279181d700eaa71adad_wm.jpg)
Szó se róla, a kis szocialista tisztesség megvolt, apám mindent megtett érte: nagy lakás, autó, hétvégi horgászat, télen, vagy ha rossz idő volt, akkor zenehallgatás a gyémánttűs Dual-Videoton-kombón. Ennek mindig örültem, mert anyám lemezeivel ki lehetett kergetni a világból, Csepregi Éva hangjától már rosszul lettem, a Dolly Roll miatt többször is elszöktem a szomszédba.
De a fater, na az más volt. És a végén szinte mindig léggitározás lett belőle. Azokat a lemezeket szerettem. Furamód leginkább azokat, ahol hallhatóan gitároztak. Tűzkerék, HBB, P. Mobil, Led Zeppelin, Queen, volt ott minden. Aztán egyszer iskolában, a nagyszünetben lenyírta a hajam két tanítónő, én pedig hazaszöktem (nem volt nehéz, az iskolával átellenben laktunk). Aztán annyira emlékszem, hogy az éjszakai ügyelet után alvó anyám a frottír hálóköntösben, engem csuklómnál maga után vonszolva, jobb kezében a vastagtalpú, ortopéd klumpával szó szerint rárúgja az ajtót az igazgató elvtársra. Nem tudom, hogyan élte túl az az ember, de azok után már nem nyúltak a hajamhoz.
Évekkel később aztán már tudtam, kicsoda Aczél György, tudtam, hogy mi volt az a TTT-lista és megértettem, miért kacagtak fel apám és barátai, ha egy-egy sör mellett valaki szóba hozta az Eddát, mint hűdekemény zenét, vagy a különböző beat-zenekarokat. Mert akkoriban csak az volt a tiszta és igaz, ami tiltott volt. Az ilyen államilag tolt vackokon csak nevettek.
És ideát nem egy alapvetően jóléti társadalom háborúellenes mozgalma volt a nagy dolog narkóval, Volkswagen-kisbusszal és szabad kufircolással. Itt a rendszerbe be nem illeszkedőkről volt szó. Azokról, akik rámutattak, akik nem álltak be a sorba és akiket üldöztek az Aczél és a kommunista kultúrpolitika kutyái. Virág, fű és béke-szeretet? Nem. Gumibot, kövidinka, üldözés és elutasítás. A kemény srácok farmerben jártak, hosszú hajjal és a Budai Ifjúsági Park fogalom volt.
Ez a rezsim és a nyomás, amit minden, épeszű emberre gyakorolt, aztán olyan ikonikus zenészeket és zenekarokat termelt ki, melyekhez foghatót azóta sem. Ezek aztán magas hőfokon lángolva villantak fel, hogy örökké beégjenek a magyar zenébe, mint például Radics Béla, minden idők legnagyobb magyar gitárosa (akinek a roadja Tátrai Tibor volt), vagy az ős-Beatrice, amelyik a P. Mobillal karöltve azon versengtek, hogy melyiket tiltják ki több megyéből vagy a Hobo Blues Band, a tiltott zenekar, akiket annak idején meghívtak egy brit blues-turnéra és a kommunista kőfejek az Első Emeletet küldték ki helyettük. (Két hét múlva zavarták őket haza.)
![blacksheep](http://kep.index.hu/1/0/335/3354/33543/3354330_ceb6a9bed6cbef7cb0bac9c26ee91228_wm.jpg)
Hogy Szomjas György milyen trükkel érte el azt, hogy filmet csinálhasson egy kitalált zenekarról, tudni nem, csak sejteni lehet. Az bizonyos, hogy nem csak a nosztalgikusoknak kötelező. Betekintés egy világba, korrajz, remek zenével, az alapműveltséghez mindenképpen hozzátartozik.
Mint hívőnek a templom, olyan ez mindenkinek, aki szereti a rock'n' rollt. Kopaszkutya a Fővárosi autósmoziban, zsíroskenyérrel és utolsó cigarettával. Csak egy pokróc kellhet, némi piramisszegecs és ezerötszáz forint, minden más van a helyszínen. Csak nagyfiúknak-nagylányoknak, a zene péntek este él! Kapunyitás nyolckor, kezdés kilenckor. Élő kopasz kutyával a belépés ingyenes. Gyertek, csibészek!
Az utolsó 100 komment: