Mindig veszek pályamatricát, tényleg, mindig. Az M6 építésekor kétszer éves matricát is vettem, mert a régi hatos forgalma elviselhetetlenül lassú volt - a tőlem normális esetben négy percre lévő munkahelyemre háromnegyed óra alatt értem be reggelenként. Pályán meg öt perc volt.

Eddig egyetlen alkalommal büntettek meg, az utolsó éves matricám lejárta után egy nappal. Egyszerűen azt hittem, harmincegyedike van, de elseje volt. Szívtam a fogam, fizettem, és azóta sokkal jobban figyelek.

Aztán egy csendes szombat este, tíz óra tájban, borotválkozás közben Árpád hívott telefonon, és megkérdezte, milyen messze van tőlem Székesfehérvár. Árpád, basszus, ha ezt így, ilyenkor kérdezed, mit mondjak? Közel.

Árpádné Dorci, plusz Piri, plusz kutya az M7-esen, leállósávban, mert a nagyra becsült Panda elfáradt a nagy utazásban. Hát, nem ez volt az esti terv, ágy vetve, film bekészítve, ráadásul reggel nyolcra Tibbynél jelenésünk van, megyünk a BMW-ért. De ha muszáj, akkor indulunk. M7 55-ös kilométerkő, Pest felé, valahogy megtaláljuk őket.

Természetesen gyors ellenőrzés, utoljára tíznapos hetijegyet csütörtökön vettem, az még simán jó. Szerszámok, lámpa, géprongyok az E32 csomagtartóba, aztán huss.

Nem ragozom, gyorsan kiderült, hogy a vezérműszíj szakadt el a Pandán. Egy új szíjat keríteni szombat éjjel nem is lett volna olyan óriási feladat, de a leállósávban éjjel lámpafénynél jelre rakni a vezérlést - hát, nem fogtam bele. Árpád és barátja elindították a mentőexpedíciót, mi pedig abban maradtunk, nem hagyjuk egyedül éjjel az autópálya mellett Dórit és Pirit. A Pandát és a jó ötven-száz méterrel mögötte álló BMW-t leraktuk a füves padkára, és letelepedtünk a pályától jó messze, a fűre, a romantikus csillagfénybe. Vártunk és vártunk, hessegettük a szúnyogokat, nagyjából két órát, amíg megjött a felmentő sereg.

Hopp, mégegyszer: nagyjából két órát.

Majdnem pontosan éjjel egy volt, amikor Árpádék kötélre rakták a Pandát, és végre mi is visszaültünk a BMW-be.

Majdnem pontosan éjjel egy.

Másnap.

Ez akkor persze nem esett le, eszemben sem volt, hogy a legközelebbi lehajtón eltűnjünk a pályáról. Meg is lett a jutalma, egy héttel később megérkezett az Autópályakezelő csekkje - jogosulatlan úthasználatért legyek olyan szíves gazdagítani az államkasszát 16000 Ft-tal...

Sajnos jogos egyébként, nincs is értelme fellebbezni. A kezelőnek nincs mérlegelési jogköre, az adott pillanatban nem volt érvényes úthasználati jogosultságom, így jár a büntetés.

Nem is panaszként írom, csak jelzésként. Egyrészt azért, mert egy gyors szerkesztőségi körkérdés után kiderült, nem az egyetlen vagyok, aki így járt. Másrészt pedig jelzem, hogy az ellenőrző kamerák bizony éjjel is jól látnak, nem érdemes abban bízni, hogy a sötétség leple alatt meg lehet úszni ilyesmit.

Ez van. Én fizetek, ti pedig figyeljetek - jobban, mint én!