Mit nem hozott a Jézuska karácsonyra?

  2011. december 28. - Koncz János Címkék: karácsony kéne kívánság garázs koncz flotta

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Már csak a fluxuskondenzátor hiányzik!
2014-04-03 14:18:11

Jelentem, elkészült. Három és fél év után roncsaiból újjáépült Botond barátom (a Totalcar-közösség

Jól mondta Buddha: az élet szenvedés
2014-03-28 17:12:16

Éjfél lehetett, amikor úgy az ezredik kanyar után felültem a sötét alvósbuszon a fogorvosi székemből, hogy

KRESZ nincs, csak a csodás nők
2013-04-04 15:12:09

A karibi szigetvilág egyik legnépesebb államában, a Dominikai Köztársaságban, a gyönyörű tengerpartok, az

Na, ez már nem megy terepre!
2012-09-03 15:22:26

Kész a kübelesített Tramp, jelentem. Több munkát tettünk bele, mint terveztük, de kevesebbet, mint kellett

A karácsonyban többek között az a jó, hogy lehet álmodozni, forgatni szabadon a fejünkben a gondolatot, hogy mit is kérnénk a Jézuskától. Én például egy Álomgarázst állítottam össze magamnak.  Sose lesz persze ilyenem – de jól is néznénk ki, ha minden vágyunk teljesülne!

Ábrándozásomat csak egyetlen tényezőtől igyekeztem szabaddá tenni – a publikum elvárásaitól. Nem azért álmodtam meg ezt a kollekciót, hogy mások elismerését kivívjam vele, hanem olyan autókat szedtem össze gondolatban, amelyekről gyanítom vagy tudom, hogy jól érezném magamat a társaságukban.

AMG 3 resize

Egy igazán ütős gyűjtemény nyilván egy háromkerekű Benz-replikával kezdődne, és aktuálisan mondjuk egy új Camaróval végződne, de mivel még álmaimban sem vagyok Jay Leno, az autók számát 100 helyett 10-re korlátoztam. Ez végül kínkeserves helyzethez vezetett, mert kapásból összeírtam harminc típust, amit rövid gondolkodás után kiegészítettem negyvenre, így azután harminc kedvencemet ki kellett húzni a listáról. Olyan gyönyörűségek estek ki, mint a Mini Moke, a Rolls Royce Siver Shadow, az Auburn Speedster, a Ford Edsel, a Datsun 280Z vagy a Volvo P1800. És le kellett mondanom egy teljes Corvette-sor kirakásáról is.  Sebaj, a tíz, ami bent maradt, bőven kárpótolna a többi harmincért is.

Tehát, tegyük fel tehát, hogy a Jézuska varázsolt egy tízállásos garázst a kertem végébe – nyissuk ki sorban az ajtókat, nézzük, milyen autók rejtőznek odabent.

Miura 2 resize

1. Lamborghini Miura
Ilyen volt az első Matchboxom.  Hétéves voltam, a mandulaműtétem után anyám elvitt egy játékboltba, hogy választhatok valamit. Volt egy körbeforgó polcocska a pulton, tele mecsikkel, fel se értem rendesen. Anyám azt mondta, hogy ilyen kis holmit nem vesz ilyen drágán (28 forint 1966-ban, az szerintem manapság olyan 2000 forintnak felelhet meg). Sírtam, egy ember odajött, felemelt, a polcot körbepörgettem, a Miurát levettem, és ő kifizette anyám helyett. Ma már tudom, hogy a világ egyik legszebb sportautójának modelljét választottam ösztönösen, és dédelgettem, őrizgettem hosszú éveken át. Nyílt a két ajtaja, kanyarodott a kereke, a fiamnál veszett nyoma, bár lehet, hogy megvan valahol, a leendő unokáknak elrakott játékok között. Az idén májusban Los Angelesben, a Petersen autómúzeumban végre élőben is láthattam egyet.

Miura 3 resize

Ma is gyönyörű, a születése évében, 1966-ban lélegzetelállító és lehengerlő lehetett.  A járóképes vázat a Lambo három mérnöke, Gian Paolo Dallara, Paolo Stanzani és Bob Wallace konstruálták és építették a szabadidejükben, a karosszériát a Bertone fiatal dizájnere, Marcello Gandini tervezte.  A 350 lóerős, V12-es, keresztben beépített motor a sofőr és az utas fejétől pár centire ordít, elválasztó fal nincs, a hátsó ablakot egy redőnyszerű elem helyettesíti, hogy a termelődő hő a réseken át utat találjon a szabadba. Miurát vezetni valószínűleg kényelmetlen és klausztrofób feladat lehet, de ki merem jelenteni, hogy bármely pillanatban készen állok erre a gyötrelemre. Úgyhogy az Álomgarázs első állása a Lamborghini bikáját illeti, melynek színe csakis okkersárga lehet.

Miura 1 resize

2. Humvee
A sportkocsi mellé terepjáró mindenképpen kell a gyűjteménybe. Nyilván több típuson is elgondolkodtam, a Land Rovertől a Land Cruiseren át Pajeróig – de igazából csak azért, hogy tovább tartson az ábrándozás. A Humvee-nak ugyanis az én szememben ebben a műfajban nincs ellenfele. A polgári változat, a Hummer H1 is irgalmatlanul jól néz ki, de az Álomgarázsban egy katonai kivitel lakna, egy HMMWV, (High Mobility Multipurpose Wheeled Vehicle – vagyis nagy mozgékonyságú, többcélú kerekes jármű), amit több mint harmincféle kivitelben gyárt 1985 óta az AM General az amerikai hadsereg megrendelésére.

Humvee 1 resize

Ezek közül is a ponyvás kivitelt választanám, amit le lehet csupaszítani nyáron – így teljesebb lenne az élmény, hogy az ember egy minden akadályon átcsörtető  dinoszaurusz hátán lovagol.  Az erőt ehhez egy 6.5 literes, nyolchengeres dízelmotor adja, 515 Nm-es nyomatékát négyfokú automataváltó továbbítja három differenciálművön át a négy független felfüggesztésű kerékhez. A portáltengelyes konstrukciónak köszönhetően a hasmagasság 40 centiméter.  Tudom, tudom, hogy katonai változatokhoz hozzájutni elég nehéz, ezek hivatalosan nem kerülhetnek polgári forgalomba, mert nem teljesítik a közlekedésbiztonsági előírásokat – de egy ilyen apróság nem állhat az álmodozás útjába.

Humvee 2 resize

3. Lincoln Continental Mark II
A Mark II-es Lincoln alkotói az 50-es évek legszebb és legelegánsabb amerikai autójának létrehozására törekedtek. A terv sikerült, ám ezért szó szerint nagy árat kellett fizetni: a „personal luxury car”, (európai fogalmak szerint: egy jól felszerelt GT) gyártásának két évében a legdrágább személygépkocsi volt az USA-ban, kétszer annyiba került, mint egy Cadillac, és még a Rolls Royce is csak köszönhetett neki. A Ford tervezői az akkor általános túldíszített stílussal szemben a sallangmentes eleganciára törekedtek, így adva európai ízt az amerikai óriáskupénak. Ezt erősítették azzal is, hogy nem az USA-ban mutatták be először, hanem az 1955-ös párizsi autószalonon.

Lincoln 3 resize

A szervokormánnyal, szervofékkel, elektromos mozgatású ablakokkal és ülésekkel felszerelt autó nagyrészt kézi munkával készült, igen szigorú minőségi előírások szerint. A magas ár sem fedezte az előállítási költségeket, a Fordnak minden egyes eladott autón mintegy ezer dollár vesztesége volt. Ezért a gyártást két év és háromezer eladott példány után leállították. Egy szépen felújított Lincoln Continental Mark II ma úgy hetven-nyolcvanezer dollárt kóstál – de az ár nem befolyásolhatja az ábrándozást: ennek a kivételesen gyönyörű amerikai luxuskupénak az Álomgarázsban a helye!

Lincoln 1 resize

4. Hot rod
Nos, ha már Amerika, hát nincs amerikaiabb autó egy hot rodnál. Persze, ezek között az egyedi tervezésű és építésű jószágok között sok a giccses-csicsás darab: hogy még véletlenül se hibázzunk esztétikai vonalon, csakis egy rozsdás, barkácsolt szarnak kinéző, vadigazi rat rod jöhet számításba, amelynek műszaki állapota persze tökéletes, menetteljesítménye elismerésre méltó, a hangjától pedig lerázódik a csajokról a bugyi. Egy igazi rod természetesen amerikai alapokra épül: alváz, V8-as benzinmotor, choppolt-ültetett fülke a 30-as évekből, hangtompítás nélküli kipufogók, emberi koponyát formázó sebváltógomb.

Hotrod 1 resize

Rat rodot a legjobb lenne itthon építeni, kiélvezve a projekt minden lépését. Ez egyáltalán nem lehetetlen, én is ismerek két csapatot, akik szépen meg tudják oldani a feladatot. A rodozás egyetlen hibája, hogy ma az ilyen épített gépek nemigen kaphatnak rendszámot Magyarországon, ezért egy jó kis magánút is kéne. Sebaj, jövőre kérek a Jézuskától egy nagyobb birtokot, saját pályával és egy kifejlett tölgyesen átkanyargó szerpentinnel. Nincs izgalmasabb autó egy rozsdás, ütött-kopott rat rodnál!

Hotrod 2 resize

5. Jaguar E-type
A rozsdás rod-roncs mellé állítsunk az Álomgarázsban valamit, ami a közmegegyezés szerint is gyönyörű.   Annyira igéző, hogy a látványa szinte fizikai gyönyört okoz. A múltkor elkéstem a barátomtól, mert időben odaértem ugyan, de a háza előtt ott parkolt egy pöpec állapotban levő, OT-rendszámos, British Racing Green színű szépség, és én vagy negyedóráig jártam körbe-körbe körülötte. Lehet, hogy még a nadrágomba is nyúltam volna, de folyton jött az utcán valaki. Miután a gyűjteményben már van egy kupé (a Miura), ezért a Jag-ből a kabrió kivitelt választanám (OTS, Open Two Seater, ahogy a művelt angol mondaná). Az 1961-től gyártott első szériából választanék, azon még a karosszéria felületébe illeszkedő plexi takarta az első lámpákat.

Jaguar 2 resize

Később V12-est is szereltek az E-type-ba, de ekkor még csak sorhatossal gyártották. 4200 köbcenti, 290 lóerő, elég lesz az, úgy érzem.  Fényképekről nagyon nehéz megítélni egy autó valós kiterjedését. A Lincoln például SOKKAL nagyobb, mint a képek alapján gondolnánk, az E-type meg kisebb, illetve, élőben még egyfajta érzékcsalódásnak is áldozatul esünk, mert a lapossága miatt kisebbnek érződik a valós méreteinél is.  A Jaguar E-type az idén ötvenéves, és még maga a szőrös szívű Jeremy Clarkson is a legszebb brit autónak minősítette, éppen csak himnuszt nem énekelt róla. Ha neki jó, hát jó lesz nekem is.

Jaguar 3 resize

6. Ford Ranchero
Az Álomgarázs hatodik állásába egy hatodik generációs Ford Rancherót tolunk be. Amerikában imádták ezeket a pickupokat, amelyek úgy néznek ki, mintha egy személyautóról a B oszloptól kezdve levágták volna a fülkét, és a helyén egybefüggő platót alakítottak volna ki. És a látszat nem csal, mert valóban ez történt. A kategória legismertebb típusa a Chevrolet El Camino, de a Ranchero szorosan ott liheg a nyakában. Egy darabig hezitáltam, hogy a varacskosdisznó-orrú hetedik generációt válasszam-e inkább, de azután győzött a klasszikus vonalak iránti vonzódásom. A halszájú, ikerlámpás Rancero 6 a Ford Gran Torino alapjaira épült, az eredmény egy csodás öszvér, ami egyszerre nagyon fickós és végtelenül elegáns.

Ranchero 1 resize

Háromféle kiszerelésben gyártották 1972 és 1976 között. A hathengeres alapot ugorjuk át, sőt, az egyszerűbb V8-asokat is, és törjünk a csúcsra: az én Rancheróm Cobra-Jet tuningos, négyfokú manuális váltóval felszerelt kivitelű legyen. Mire való egy ilyen gép? A klasszikus, netán összkerekes pickupokkal ellentétben terepre nem igazán lehet menni vele, a plató terhelhetősége is mérsékelt. Jaszkarizni, korzózni, na, arra viszont kiválóan alkalmas.

Ranchero 2 resize

7. BMW 645i
Tessék, már megint egy luxuskupé, csak nem a régi szép időkből, hanem a közelmúltból. Hajítsanak bár rám hatalmas köveket, vessenek a mókusok elé, szögeljenek ki a vár kapujára, akkor is vallom, hogy a legszebb BMW ez a kortárs 6-os. Tudom, hogy sokan irtóznak a Bangle-korszak teremtményeitől – szerintem viszont az egyik legizgalmasabb formai korszaka volt ez a BMW-nek, tele hülyébbnél hülyébb formai ötletekkel, amik rendkívül szórakoztatóak, ugyanakkor ott van bennünk az elemi brutalitás, ami a márkát népszerűvé és kívánatossá tette. A hatoson például ilyen elem a csomagtartó-tető kiöblösödése. Ez teljesen megtöri a klasszikus kupéformát, de pont ettől lett izgalmas, egyedi a megjelenés, és nem utolsósorban méretes a csomagtartó, ami egy GT esetében nem hátrány. GT=Grand Turismo, ugye, vagyis keleti kényelemben megyünk dinamikusan akár hosszú utakra is.

BMW 1 resize

Akkor pedig a csomagoknak kell a hely. A sors úgy hozta, hogy elég sokat vezethettem egy ilyen 4400 köbcentis, 333 lóerős, benzines V8-as szívómotorral hajtott  hatost – mit mondjak, hiányzik.  Természetesen önerőből nem tudnék ilyet fenntartani, és különben is kábé úgy való a magyar utakra, mint egy ufó a Tau Ceti negyedik bolygójáról – de most álmodozunk, ugyebár, tehát minden lehetséges, még egy 645-ös birtoklása is. Sőt, tőlem M6 is lehet, egye fene.

BMW 3 resize

8. Mercedes Benz 300 SEL 6.8 AMG
Egyszer régen egy állólámpás Merci kupét különlegesnek mertem nevezni, mire Csikós kolléga harsány kacagás közepette letorkolt. Az AMG 6.8, na, az például különleges, mondta. És természetesen igaza volt. Miután megismerkedtem a típussal, elmondhatom, hogy négyajtós autóra még nem kívántam rá ennyire. Az 1967-ben alapított német tuningcég, az AMG első látványos dobása volt ez az átépítés, legalábbis a nagyvilág ennek a versenygépnek köszönhetően ismerte meg a kis vállalkozást, miután 1971-ben a belgiumi Spa-Francourchamps-i pályán megrendezett 24 órás autóversenyen a Hans Heyer - Clemens Schickentanz páros megszerezte a 6.8-assal  a kategóriaelső és az abszolút második helyet. Az AMG a 300-as Merci tömegét lecsökkentette, a motor nyomatékát feltornászta 650 Nm-re, a futóművet átépítette.

AMG 2 resize

A maga korában ez volt a legnagyobb végsebességű (285 km/h) autó, a képességeiről csak annyit még, hogy 900 méteren belül elérte a 200 km/órás sebességet. Az autót 1972-ben eladták egy francia abroncsgyártó vállalatnak, ahol mérőkocsinak használták, majd nyoma veszett, valószínűleg szétbontották. Ahogy a típus legendája nőtt, az AMG persze épített a gyári múzeum számára egy replikát, és magángyűjtők is jó pár utánzatot összeraktak. Ha mégse tudna ilyet organizálni a Jézuska, egye fene, egy sima, benzines, V8-as W108 is elég lenne, olyan, mint a Sipos Úré, amibe szintén bele vagyok szerelmesedve, mióta megjártuk vele nyár elején az ornbaui Meredes-fesztivált.

9.Buick Riviera Boattail
Már megint Amerika, ismét a hetvenes évek, és az egyik legszebb kupé abból az időszakból.  Már a Buick Riviera 1966-70 között gyártott második generációja sem nézett ki rosszul, de az 1971-ben bevezetett csónakseggű harmadik generáció mindent visz. A formatervezők eredetileg azt a feladatot kapták, hogy a kisebb méretű A platformra tervezzenek egy látványos kupét. Ők a csónakfenekű  1963-as Corvette Sting Ray-hez fordultak ihletért, és épp elégedetten hátra akartak dőlni, amikor jött az ukáz, hogy most rajzolják meg ugyanezt a jóval nagyobb E-body platformra.

Buick 3 resize

Ekkor páran nyavalyogni kezdtek, és az egykori csapatból többen máig elhibázottnak tartják a Boattail formáját.  Hát, tévedni emberi dolog, mondhatnánk, ízlésekről vitatkozni viszont roppant szubjektív tevékenység.  A Riviera Boattail számomra egy ikon, a legszebb, bár kétségkívül kicsit barokkos amerikai fullsize kupék egyike, egy kéttonnás klasszikus, naná hogy benzines, 7.5 literes V8-assal, háromfokú automataváltóval, hátsókerék-hajtással, és természetesen vinilborítású tetővel. Sajnos az statisztikából az derül ki, hogy a fogyasztók egy része a fanyalgó tervezőkkel értett egyet, mert az eladások a második generációéhoz képest visszaestek, és a frissítésekkel, fejlesztésekkel sem sikerült évi 34 ezer fölé növelni a darabszámot.  Enyhe vigasz, hogy a negyedik generációs, csónaksegg nélküli Riviérákból még ennyit sem adtak, el, a hetvenes évek második felében a benzin drágulása miatt már leáldozóban volt a nagy cirkálók kora.

Buick 1 resize

10. Morgan Threewheeler
Hogyha én majd megöregszem, nekem is lesz Velorexem - mindannyian ismerjük ezt a cucilizmusból ránk maradt mondókát.  És tényleg elfogadnék egyet, ám az Álomgarázs utolsó állásába mégsem a Velorex, hanem igen távoli rokona, egy vadonatúj, 2011-es Morgan Threewheeler kerül. Már a róla készült első fénykép az őrületbe kergetett, és ez az izgalmi állapot egyre csak fokozódik. A típussal egy régi hagyományt elevenített fel (nem kis részben a törzsvevők nyomására) a brit manufaktúra. Igazság szerint már a Morgan első, 1909-ben piacra dobott modellje is háromkerekű volt, az első két kerék között elhelyezkedő, 7 lóerős Peugeot-motor a hátsó kereket hajtotta. 1936-ig csak háromkerekűeket gyártottak, akkor mutatták be Párizsban az első Morgan 4/4-est (4henger, 4kerék).

Morgan 1 resize

Az új Threewheeler-t egy V2-es, 115 lóerős, injektoros, léghűtéses motorkerékpár-motor hajtja, amit az amerikai S & S szállít a kies Britanniába. A 115 lóerő és 190 Nm nyomaték több mint elég a 400 kilós autócskába, vagy mibe, és a V2-es egység orrdísznek se csúnya, a hagyományoknak megfelelően burkolás nélkül dohog-csetteg az autó elején, a hangorgia garantált. Az egész gép, úgy ahogy van, őrületes, ha egy ilyen a kezembe kerülne, azt mondanám, megérkeztem, sehova tovább, a keresésnek vége.

Morgan 3 resize

És vége az álmodozásnak is, az Álomgarázs megtelt. Jövőre talán továbbfejlesztem, de hogy milyen járművekkel, még nem tudom. Aludjunk rá néhányat, mondjuk úgy 360-at. Villany leolt, önműködő garázsajtó lecsuk, az agy tovább pörög.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr383498431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lxa 2011.12.28. 21:54:23

Attyaúristen a Stratos! Hogy hagyhattam ki!!!

www.youtube.com/watch?v=wmZOXTFLE_Y

TSiga · http://alfaamore.hu 2011.12.28. 21:54:35

Lista?
-A Lambo egyértelmű
-Peugeot 205 T16 utcai
-Ur Quattro
-Citroen SM
-Stratos (teljesen mindegy, hogy eredeti, vagy kitkar)
-AMG Red Pig
-Alfa Giu GTAm
-Auto Union Typ C
-Alfa 155 V6TI
-Az enyém gyárira rendbehozva (155 2.0TS 8V)

Ennyi. A +1 talán egy tartálykocsi lenne tele benzinnel...

Mumia 2011.12.28. 21:55:16

Hát ebből a listából a Miura-n kívül egy se kéne, de a 10-es listámon az se szerepelne.

Ha már lamborghini akkor Countach 25th anniversary.
1. Skoda 130 RS Monte Carlo
2. Lamborghini Countach 25th anniversary
3. Lotus Espirit V8
4. Ferrari Testarossa 512tr
5. Dodge Charger 2006
6. Mercedes A190 Twin
7. Citroen XM
8. Opel Calibra Turbo 4x4
9. Honda Prelude 1997
10. Ford Mustang Mach 1 1972

Pasas 2011.12.28. 22:00:54

Esetleg egy Airstream lakóbusz, legalább 30 éves.

redriot77 2011.12.28. 22:14:51

Sok jóízléssel összeállított lista van itt, talán az enyém is idefér:

1. 1927 Bugatti Type 35B
2. 1949 Hudson Commodore
3. 1956 Continental Mk II (nekem is nagy kedvencem)
4. 1966 Ford Mustang (coupe, de nem fastback)
5. 1967 Ferrari 275GTB
6. 1969 Dino 246
7. 1970 Alfa Romeo 2000 GTAm
8. 1973 Porsche 911 RS
9. 1981 Audi quattro
10. 2011 Lexus IS (rohangálós autónak :)

Whale001 2011.12.28. 22:32:03

Sziasztok,
Nagyon jo a lista, a mi fank alatt is szivesen fogadtuk volna, de szerintem egy par darab kimaradt. Ebbol az egyik a Pontiac GTO. Mondjuk 1968 bol, mert az jo evjarat......
udv Balna

1kutya 2011.12.28. 22:35:58

@gyvy: mellette?:-DDD

de hamár és megkövetem Koncz kollegát, mert az enyémben is van műanyag:

nissan silvia 1.8 turbo
subaru legacy Rspec B
toyota mr2
bmw 635csi (e24, csak a miheztartás végett:)
audi urquattro
AR 75 v6 america
ferrari 250 gto (hogy ez eddig senkinek?)
maserati biturbo s
citoen sm v6 (mivel mással, mint maser motorral)
aston martin dbs v8

stb...

B.GY. 2011.12.28. 23:11:12

Nekem ezek kellenének így hirtelen:)
1.Ford Capri MK 1
2.Bmw 2002 Ti
3.Bugatti Veyron
4.Lotus Omega
5.Porsche 911
6,Karmann Ghia
7.K70
8.Citroen Gsa kombi
9.Manta A
10.T34 közlekedni a magyar utakon:)

boldogito 2011.12.28. 23:11:51

2 megjegyzés.

Jó írás, de (vagy inkább csak úgy elmondom),hogy Koncz Úr tavaly karácsonyi cikke örökre bekerült a TC cikkek top 3-ba.totalbike.hu/magazin/2010/12/25/apam_gyere_vissza_nem_kerek_mast_karacsonyra/

Persze ez nem ennek a cikknek a becsmérlése, hanem annak a hozsannázása :)

2:

3 járműnek van fix helye az én hasonló garázsomban:
1: Mercedes SL 300 Gullwing
2: Citroen DS (forgólámpás)
3: Audi R8

cukorrépa 2011.12.28. 23:13:01

borzongatóan szép kocsik. mondjuk a hetvenes évek filmjeinek (az abban mutogatott autóknak) formavilága tűnik uralkodónak a válogatásban, de lehet, hogy ez marhaság.

egy kicsit az az érzésem, nem is tíz kocsiról, hanem tíz másik életről álmodozunk itt...

Seca81 2011.12.28. 23:23:29

Nem tudok hosszú kommentet írni! A blogmotor elmehet a jó buzi qrva anyjába!!! Már bocsánat...

Alf (törölt) 2011.12.28. 23:26:34

@boldogito: így van. az kemény cikk volt, nem is merem még egyszer elolvasni, max, ha egyedül leszek.

Seca81 2011.12.28. 23:27:54

Amúgy a cikk kiváló! Talán most sikerül hosszabbat írnom!

Tényleg fasza kis lista, ízléses, kiváló autók!
Az én listám kicsit más...

1: Ferrari 288 GTO
2: Ferrari 458 Italia
3: Mazda RX-7 FD
4: Mazda 929 5. gen.
5: Toyota Supra Mark 1
6: Infiniti FX-45
7: Nissan GT-R
8: Buick Riviera Boattail
9: Oldsmobile 442
10: Lancia Beta Coupe

Természetesen lenne még 1-2 jelölt, de jelenleg ezekért ölni tudnék...

Burgermeister 2011.12.28. 23:31:57

Van egy rossz hirem.
Az összes GM EV-1et megsemmisitették. Hogy miért? Most nem ez a téma nem irom le.

Az enyém:
BMW 850i
Volvo 850 T5R
Jaguar E type
Porsche 928
Venturi Atlantique
TVR Cerbera 4.5
Roush Mustang 1999
Mercedes Benz 560SEC
Mclaren F1
Lincoln Mark VIII
Ferrari F50

ááááfaszkivanez11

inkább20as lita kéne
akkor beleférnék:)

tamas.litz 2011.12.28. 23:35:20

Nos, akkor az én szerény kis listám, természetesen eredeti állapotban egyik sem pimpelve:
-Dodge Challenger SRT8 (az új, mert imádom a nyers faragatlan formáját)
-Mercedes-Benz W126 valami jóféle V8-as benzinmotorral (mert ebben minden anyag az, aminek látszik)
-Ford Gran Torino 1976 (mert kell egy igazi retro vas az USA-ból)
-Citroen DS (szerintem még ma is szenzációs a forma)
-Mercedes-Benz E63 AMG (nem tehetek róla, de eszméletlenül tetszik a várható benzinszámla ellenére is)
Porsche 968 (azok az előbukó fényszórók, döbbenetes)
Lada 1600 (a régi négy körlámpás kivitel törtfehérben igazi Lada "szaggal")
Volvo XC 60 az asszonynak télre-nyárra :-)
Ferrari 599 GTB (a Ferrarit egyszerűen nem lehet kihagyni)
Citroen C5 Tourer V6 HDI Excliusive (a gyökér magyar utakra mindennapi pihentető használatra)

Seca81 2011.12.28. 23:35:49

Pár éve szemezgettem egy Beta Coupe-val, fel is hívtam az emberkét, nagyon gondolkodtam h megveszem tőle, jó fejnek tűnt. 1-2 apróbb hibával, de hál' Istennek esztétikailag közel patent volt, az utolsó pillanatban sajnos elvitték az orrom elől...
Hosszú ideig depressziós lettem :) de megfogadtam h ameddig élek, egyszer szereznem kell egy Beta Coupe-t!!!

www.mercadoracing.org/imagenes-anuncios/38/324793/vendo-lancia-beta-coupe-2000.jpg

tamas.litz 2011.12.28. 23:38:17

Bocs, természetesen a Porsche az 928-as lenne...:-)

C@raVWelle 2011.12.28. 23:47:04

A Jaguár, és a Merga nekem is bennt állna, de még lenne mellette, egy Vw T1 de luxe, és egy T3 Multivan syncro. meg még 5 másik vw, és egy Csepel teherautó:) na így nem lenne nehéz élni...

unclesam2 2011.12.28. 23:53:09

@Burgermeister:
Az összes GM EV-1et megsemmisitették. Hogy miért? Most nem ez a téma nem irom le.

Ezért írtam drága, hogy az a non plusz ultra. :-(

R.I.P:

www.theautochannel.com/news/2010/07/08/486200.2-lg.jpg

Tomihuszár 2011.12.28. 23:56:13

Nincs semmi gáz a BMW 645 CI-vel. Komoly gép, sztem tényleg egyedien jól néz ki. A motorja meg olyan amilyet bárki megkívánhat. KÉNE!
Bár a régi 635 is nagyon patent gép!)
A 850 annyival nagyobb-nehezebb, hogy amiatt nem kéne.

unclesam2 2011.12.29. 00:02:10

@unclesam2:

Múzeumokban még látható kibelezett üzemképtelen kasztnik.
Ennyi maradt ebből a csodából! :-((

media.treehugger.com/assets/images/2011/10/ev1-plugged-in-electric-car-234.jpg

tailor13 2011.12.29. 00:05:25

Kövezzetek meg, de az enyém kicsit más :)

1.AE86
2.Silver Shadow II.
3.Dodge Charger (hazárd megye lordjai, stb... :) )
4.Merci W201 EVO
5.AE92 GTi
6.HiJet valami jóféle turbós motorral (pl Charade Gt ti :) )
7.W124 250D
8.Lada 2106
9.Trabi 601S kombi :)
10. 1.6os Stift, teszkóba járni :)

Alf (törölt) 2011.12.29. 00:13:43

@unclesam2:
Kb így lett első a világ legszebb autója szavazásán is, ahol nagy gyárak autótervezői szavaztak. Szinte senkinél nem állt első helyen, de senki nem tudta kihagyni a listából, és így megverte a csodasportautókat :)

Nekem olyan szinten első helyen áll, hogy a többi autó utcahosszokal követi, szóval a 10-es listámon valójában az első 5 helyen a DS áll. Elfogult vagyok, nem kicsit...

unclesam2 2011.12.29. 00:22:52

@Alf:

Azért a Charles de Gaulle páncélozott DS-ére kiváncsi lennék :-)

Sajnos annyira megelőzte a korát, hogy nem igazán tudott elterjedni.Plussz a gyártással is voltak gondok.

Alf (törölt) 2011.12.29. 00:30:15

@unclesam2:

Azért az az 1.500.000 darab, amit gyártottak belőle, nem kevés. Sőt, igazából abban a korban inkább soknak nevezhető.
Hollandiában rengeteg van, nehéz úgy egy napot eltölteni egy városban, hogy ne látnál 1-2 példányt! Nálunk persze nem túl sok van, errefelé inkább a német autókat favorizálják és favorizálták. Az én listámon meg egy olyan sincs, bár egy Karmann Ghia vagy valami cápa BMW azért elférne :)

Rocko- 2011.12.29. 00:34:39

@Pajkos kisdömper: még hengerfejet is lehet kérni.

qmatch 2011.12.29. 00:36:13

Volt szerencsém tegnap kicsit beszélgetni egy amerikai-magyar úrral, bizonyos Lacival.
Alkalmazott autószerelőként dolgozott a Nagy Vízen túl, ma már nyugdíjas, 80 éves.
New Yorkban él, de van egy háza(cskája) Floridában - úgy vettem ki, hogy előfordul ez "arrafelé" nyugdíjas autószerelőkkel...
Semmilyen anyagi függősége nincs, ellenben van egy 7 autóból álló veterán flottája, amivel elbíbelődik a műhelyében.
Na, ezt szívesen kiveséztem volna, de amatőr rádión így is sok volt a majd' egy órányi beszélgetés, és különben is, sok minden másról is szó esett.
Majd legközelebb, ha találkozunk.

unclesam2 2011.12.29. 00:51:41

Ha amcsiban relatíve annyiba kerülne a benya mint nálunk, egy az hogy lázadás lenne minimum, kettő nem mászkálnának big blockos 386-os meg mittomén milyen fantázianevű szörnyszülöttekkel hajtott tanknak csúfolt autók.
Nem mondom azt, hogy bontóba az összeset de annyira mosott az agyak hogy 5 méter hossz alatt nem autó amibe beülnek.
Vett egy srác 6 literes chevy motoros akármit.Persze karbist.
Pestre egy 200 kilóméteres úton 3x kellett megállni tankolnia.
Erre mondják:okos.

unclesam2 2011.12.29. 00:56:47

Persze az itt szereplő autók legnagyobb része nem arról szól,hogy mennyit fogyaszt 100-on.
Az azonban mindenképpen ámerika szégyene, hogy az autóik nagy hányada még a mai napig is egy Ford T modell technikai szintjén áll.(Lásd pl. újjáépítők)
Mondom ezt úgy, hogy már az ötvenes években voltaz autóikban légkondi,szervófék, elektromos ablak stb. :-)))

BBSTi 2011.12.29. 01:01:57

Phű, mennyi gyönyörű autó, a képek és a linkelt videók fantasztikusak, van ízlésetek az biztos :D
Az én listám:
1.Nissan Skyline GT-R R-34, (balkormányos, párat az arabok átépítettek, www.uaeboost.net/Images/Skyline/R34Silver_Front_2.jpg)
2.Nissan GT-R 2012, ha már...
3.Lamborghini Aventador LP700-4
4.BMW M5 F10
5.Lamborghini Gallardo SuperLeggera LP560-4
6.Nissan Titan V8, körbelámpázva, körberácsozva 3 tengelyes lakókocsival :D
7.Volvo FH16 750, mert szeretem a kamionokat is
8.Opel Insignia SportsTourer OPC, hogy hamar megforduljon az menyasszonyom a bevásárlásból ;)
Igazából ennyi.
Ha poénra veszem, a 9. és 10 helyre kérnék egy Audi R8GT-t és egy Bugatti Veyron-t és hogy egy jót röhögjek rajtuk, ezek mellé minden reggel odaállítanám a Nissan GT-R 2012-t :D

FF 2011.12.29. 01:09:16

A lista egy részével egyetértek, más részét el tudom fogadni, de hogy A HUMMER JÓL NÉZ KI? Pláne irgalmatlanul? Bármelyik fajtája? Böszme dögök mind.

unclesam2 2011.12.29. 01:12:06

@FF:
Akkor már inkább egy Lamborghini LM002.
Nagy, böszme, ronda .Kit érdekel ha mögötted egy 12 hengeres Lambo motor forog :-)

www.wspr-racing.com/lamborghini/lm002/car1.jpg

unclesam2 2011.12.29. 01:14:39

És még így is megfutja a 200-at. :-)

unclesam2 2011.12.29. 01:24:25

Kit érdekel ha mögötted egy 12 hengeres Lambo motor forog :-)

Bocs. Nem mögötted, elötted.

www.italiaspeed.hu/tipus/lamborghini/lamborghini_lm002

dhrbikes 2011.12.29. 01:26:45

Bár érdekes formája van, de a Jaguar E Type nekem nem jön be, nekem túl sok az első kerék és a szélvédő, ajtó között az üresség, ha onnan kivágnának 20 centit, akkor talán.
Amúgy meg:

Veyron
Cayman S
valami kicsi turbós mondjuk Clio RS
A7
Oldsmobile Aerotech
207 WRC
RCZ
és néhány praktikusabb autó:
C63 AMG kombi
Phaeton 6.0 W12
C5 3.0 V6 HDi kombi
C6 3.0 V6 benzines
CX 2400 GTI első szériás

Bocs, 12 lett :)

dhrbikes 2011.12.29. 01:28:46

@phrascarica: Ez tényleg jó vételnek tűnik!

unclesam2 2011.12.29. 01:43:57

@dhrbikes:
csak az átíratási költség 228kWx720ft = 164160 ft. Nem semmi !

Rocko- 2011.12.29. 02:06:32

@RÁMBÓGECI: és hol ír a posztban az LM002-ről?

RÁMBÓGECI 2011.12.29. 02:07:49

@unclesam2:

mondjuk ha nem zavar, a humvee-t a lamborghini LM002-ből csinálták...

RÁMBÓGECI 2011.12.29. 02:11:22

@Rocko-:

az lesz később az alapja a humvee-nek...

Rocko- 2011.12.29. 02:12:21

@RÁMBÓGECI: ja, ezért keztdék a humvee-t 1984-től gyártani, az lm002-t meg 1986-től.
ezek a köcsög amerikaiak nem átallottak időutazni is, hogy az lm002 nagyszerű formatervét lemásolhassák.

kék madár 2011.12.29. 02:25:05

Mazda MX5
Maserati Spyder 1989
Jaguar E convertible
Maserati Ghibli 1968
Chevrolet Corvette C1 1962
Lancia Thesis
Ferrari 328
Lamborghini Countach
Ford Mustand Convertible 1967
Alfa Romeo 8C
hat egyik se csaladi auto : )

RÁMBÓGECI 2011.12.29. 02:25:59

@Rocko-:

és biztos vagy a hülyeségedben...?

RÁMBÓGECI 2011.12.29. 02:38:08

@Rocko-:

"The Mimran brothers also decided to insist in the direction - certainly innovative for the period - of large high-performance off-road vehicles. Also in 1982, the engine was judiciously moved in front of the cockpit, culminating in the prototype known as the LMA, an acronym that, according to different interpretations, may mean 'Lamborghini Motore Anteriore' or 'Lamborghini Militare Anteriore'."

forrás: www.lamborghini.com/en/company/history/1981-1987/

botibmw 2011.12.29. 05:54:39

karácsonyra:
bmw e30 m3
bmw 2002
bmw e46 m3 gtr
porsche gt3 rs
ferrari 288 gto
lamborghini countach
charger 1967böl
niva 4x4
vfts
skyline r35
meg egy benzinkút

TCrown 2011.12.29. 06:59:34

Az én 10-es listám:
Ferrari FF

:)

ruhaszarito 2011.12.29. 07:09:35

Sikerult a posztban felsorolni azokat az autokat, amelyek kozel nekem egyik sem kene :)

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2011.12.29. 07:13:53

Renault Thalia
Fiat Multipla
Skoda 120L (csakis hasmenés színben)
Dacia 1310 TLX
Polonez
Suzuki Swift 1.0
Pontiac Aztek
Tavria
Opel Sintra
Zastava

ruhaszarito 2011.12.29. 07:20:05

Nalam:

1. Nissan GT-R
2. Aston Martin DB9
3. Bugatti Veyron Super Sport
4. BMW 1 M Coupe
5. Lamborghini Gallardo Performante
6. Lamborghini Aventador
7. Jensen Interceptor
8. Lotus Esprit Mk3
9. Honda NSX
10. Porsche 911 (993)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.29. 07:40:00

Tényleg nem rossz kis gyűjtemény :)

Autószerető 2011.12.29. 08:25:36

@SomyTomy: Végre valakinél szerepel a két kedvencem. :)
Nem tudom hirtelen, mi lenne a 10-es listámon, de Karman Ghia és T1 biztosan. :)

Garp 2011.12.29. 08:55:38

Na akkor en hadd irjak egy elerheto, gazdasagis listat:) :

5 szemelyes Fiat alkovos lakoauto
928
350SE '70-es evek kozepe-vege
R30
LandCruiser hj60
Rover 3500 V8 rhd
635csi
Super7 Hayabusa
Estelle Cabrio
Vw karmann-ghia

Na ha ezek kozul barmelyik beesne holnap hozzam mar boldog lennek.

Rocko- 2011.12.29. 09:44:33

@RÁMBÓGECI: és te a sajátodban?
en.wikipedia.org/wiki/Humvee
In service 1984 – present
en.wikipedia.org/wiki/LM002
Production 1986-1993

és akkor mégegyszer: a fenti listán csak egy darab lamborghini szerepel. a miura.

tamas.litz 2011.12.29. 09:52:02

@BBSTi: Jajjj, a Nissan GT R az én listámról kimaradt, pedig az egyik kedvencem...De mivel cseréljem fel? Nem lehetne 20 autóból álló álomflottát összehozni? :-)

foolproof 2011.12.29. 10:03:37

Nagyképű leszek, de 2010/11 nekem, kicsi korától ótóínségben szenvedő embernek motoring heaven volt. Na jó, nem kell nagy dolgokra gondolni, de a változatosság igenis gyönyörködtet. Őket ütöttem: Samurai, Terrano, Navara, Patrol GR, CR-V, E38 740i-730d, malacpassat, mind más és más, de a legjobbak maradtak a háznál, a többinek meg cest' la vie.

A posztoló közel járt személyes favoritomhoz, csak nekem az 1-el korábbi Riviera teccik qrvára. Mivel én a 80'okban voltam gyerök, ezér azak a vasak teccenek igazán.
Vigyázat! Szubjektív lista és nem fontossági sorrend!

1: Audi V8
2: W124 E500
3: E34 M5
4: Sierra Cossie
5: Lotus Omega
6: G Merc. (min. 320)
7: C126 (min. 500)
8: W126
9: quattro
10: 959

Gyengébb lottóötös egyik fele qkázva, másik fele állagmegóvásra költve- Check.

Amikor a friccek még built cars to last.

GGG77 2011.12.29. 10:07:57

@1kutya: "ferrari 250 gto (hogy ez eddig senkinek?)"

Dehogynem... :)

Phrascarica 2011.12.29. 10:08:14

@unclesam2:
"csak az átíratási költség 228kWx720ft = 164160 ft. Nem semmi ! "
ha még idén átíratnád akkor 180.000 Ft lenne, tehát ezzel speciel jó jársz :D

GGG77 2011.12.29. 10:15:44

@malenykij polgar: Anti-toplista? :)

Nálam:

1. Zaporozsec
2. Tavria
3. Oltcit
4. Renault Thalia (első széria)
5. BMW X6
6. BMW 5 GT
7. Mercedes ML (első széria)
8. BMW 7 (Bangle széria)
9. Ssangyong (talán az összes)
10. Hummer (H1 kivételével az összes)

Phrascarica 2011.12.29. 10:17:44

@GGG77: és a Ssangyong Rodius, az hogy hogy nem fért bele???

foolproof 2011.12.29. 10:41:05

Jah, back to normal, Tesco economy pack:

1: Corrado VR6
2: Audi 200 2.2
3: SWB Pajero
4: w124 kombi D
5: E30 325i
6: Scorpio Cossie
7: Mazda MX-5
8: Charade GTti
9: Supra 3.0
10: 1600 Zsiguli

redriot77 2011.12.29. 10:47:06

Nem is tudom hogy felejthettem le a listáról két remekművet:

1. Singer 911
www.auto-hd.com/singer/singer-911-2011/pictures/

2. Mechatronik M-Coupé 55 AMG
www.youtube.com/watch?v=ChxXwfvB24k

Bár azon is csodálkozom hogy eddig még senki nem írta legalább az egyiket. :)

Koncz_János 2011.12.29. 11:46:37

@Garp: Ha csak egy maradhatna? A Lambo, nyilván.

Koncz_János 2011.12.29. 12:06:29

@unclesam2: Az első tízből valóban hiányoznak a japánok és a franciák. Bennem is csak akkor tudatosult, amikor Bende direktor úr angolszász túlsújt emlegetett. A harmincas listán jónéhány szerepel pedig, a Datsun 280Z, a Nissan GTR, a kocka Toyota Land Cruiser, a Citroen DS, a Citroen Méhari, stb.
Ja, és mindezek mellé napira, szaladgálósnak egy Toyota Priust választanék.

Koncz_János 2011.12.29. 12:08:30

@Merida001: Hosszasan hezitáltam, hogy régi vagy új hatos legyen a listán. Aztán úgy döntöttem, hogy az újnak nagyobb az örömfaktora.

Kopasz Szuzukis 2011.12.29. 12:14:32

Az én listám ótói elférnek egy akkora garázsban, mint amekora a Buicknak kell:

1. Messersmitt TG-500
2. Peel P50 (annyira, de annyira ronda, hogy már tetszik)
3. Trabant P50 (szigorúan a két színű változat)
4. BMW Isetta 300
5. Messersmitt Kabinroller KR-200
6. Mazda R-360 Coupe
7. NSU PRINZ III
8. Zündapp Janus
9. Velorex Oskar
10. Vespa 400

De lenne még néhány benzinbolha, amibe szívesen beleülnék.

y Azvedo 2011.12.29. 12:43:21

Oldsmobile Toronado, 66-69. :-)

Rocko- 2011.12.29. 13:00:58

@malenykij polgar: @GGG77:
Volvo 440
Suzuki Baleno
Mercedes Benz 300D
Opel Astra Caravan H
BMW 520 (E28)
Nissan Sunny
Mazda 323
Mitsubishi L200
Fiat Panda Van
Peugeot 504

Adam31 2011.12.29. 14:04:22

Az én listám a következő:

1. Ford Focus RS 2009
2. Ferrari FF
3. Ferrari 458
4. BMW 8-as
5. Ford Escort RS2000
6. Porsche 911(2000 utáni)
7. Porsche Panamera
8. Ferrari 550 Maranello
9. Ford Focus ST
10. Audi Coupé

Az látszik, hogy Ferrari és Ford túltengésem van :D

Motordoktor 2011.12.29. 14:17:10

1. Singer 911
2. (eredeti) Empi GTV bogár
3. (eredeti) Oettinger cabrio bogár
4. széria 911 1971 még a dupla tripla Weberekkel
5. legyen kész az enyém ;-)

Több nekem nem kell.

RÁMBÓGECI 2011.12.29. 14:17:53

@Rocko-:

ok... megadom magam, legyen neked karácsony!

...és legyen a listán csak egyetlen lambó, hisz a humveenek semmi köze sincs az 1977-es lamborghini cheetah kincepcióhoz...

de hát tudod, az amcsik lehet, h időutazni is tudtak már, mint ahogyan saját kútfőből teremtették meg az atomot, a rakétát, a sugárhajtású gépeket és persze a számisztógépedet is, amin nyalhatod a seggüket...

en.wikipedia.org/wiki/Lamborghini_Cheetah

ja! és a fenti linkemnek ez a forrása:

en.wikipedia.org/wiki/Humvee

de ők is biztosan rosszabbul tudják mint te!

mester...

Motordoktor 2011.12.29. 14:18:35

@boldogito: Jó írás, de (vagy inkább csak úgy elmondom),hogy Koncz Úr tavaly karácsonyi cikke örökre bekerült a TC cikkek top 3-ba.totalbike.hu/magazin/2010/12/25/apam_gyere_vissza_nem_kerek_mast_karacsonyra/

Ezt a cikket a szerkesztőség és talán az egész ország megkönnyezte, beleértve magamat is.

Rocko- 2011.12.29. 14:23:41

@RÁMBÓGECI: "It was built on contract from Mobility Technology International, which in turn was contracted by the US military to design and build a new all-terrain vehicle."
gondolom nem nehéz kitalálni, hogy ha egy adott terv van egy céljármű tervezésére, akkor a pályázók igencsak hasonló pályaműveket fognak beadni. lásd VÖB buszok.
egyébként nem nyalom én senki seggét, szimplán azt akartam felvázolni a csőlátásod elé, hogy:
- egyetlen Lamborghini van a listán
- egy korábbi gyártású kocsi nem másolhatott egy későbbi gyártásúról.

és én nem vagyok mester, ellenben attól te meg egy nulla vitakultúrájú seggfej.
részemről off.

unclesam2 2011.12.29. 14:29:03

@RÁMBÓGECI:
Szerintem emiatt ne menjetek ölre.
Mondjuk azt, hogy volt hova nyúlni az amiknak mikor a humit kreálták.
Nekem akkor se kéne, mert ebben az autóban annyi az örömfaktor, hogy az én autóm az erősebb azt jöhet bármi nekem úgyse lesz bajom.
Boldog Új Évet!
Merjünk Nagyot Álmodni!
Üdv!

RÁMBÓGECI 2011.12.29. 14:35:28

@Rocko-:

ok...

akkor összefoglalva:

tehát 1984 előbb volt mint 1977...

aztán: "nulla vitakultúrájú seggfej"

lennék én, te pedig ellenben -mint a fenti szavak is alátámasztják-
biztosan egy végtelen kifinomult vitakultúrával rendelkező nem seggfej vagy...

majd tanulok tőled mester..

Beard 2011.12.29. 14:37:58

Nekem csak egyállásos álomgarázsom van. Alapfeltétel, hogy platós autó foglalhatja el. Első számu jelölt az EL CAMINO, de a RANCHERO is beállhatna egy rövid duzzogás után!

morfozis 2011.12.29. 14:38:03

Honda civic vti
Honda NSX
Mitsubishi 3000 Gt
Nissan Skyline R34
Nissan 200SX
Nissan 300ZX
Mitsubishi Fto
Toyota Supra
Mercedes ML
Mercedes w123 coupe.

Megőrülök eme autó csodákért...!!!!

RÁMBÓGECI 2011.12.29. 14:38:59

@unclesam2: én nem vitázok, csak megmertem említeni, h "két" lambó is van a 10-es listán...

de az itt kommentelők többsége amint látom egyben önálló autó-történelmet is kreál magának...

köszönöm!

és Nektek is Boldog Új Évet!!

Hurri Kán 2011.12.29. 15:16:08

@1kutya:
Szeretem, ha kéznél van, ami kell. :D

Aston DBS??? Pfejj, mostantól magázódunk. :DDD

@Motordoktor:
Hebmüller Cabrio a bogárból már nem is jó? :)

Nesebar 2011.12.29. 17:56:51

Az enyém:

1. Zaporozsec 968M
2. Tavria 1100
3. Trabant 601 Hycomat
4. Citroen Visa
5. Barkas 1000
6. KRAZ "M-es" zárolt
7. Zastava Yugo
8. Syrena (lengyel belbiacos tenyészlény)
9. Szuszita (ugyanez, csak izraeli)
10. Puli

Hát nem édesek?!

mükkemakk 2011.12.29. 21:11:44

Az enyém:

Tatra 603
BMW isetta
Ferrari 250 GTO
Corvette 1963
Bugatti Royale
Citroen DS
De Lorean
Honda CRX Vti
BMW E30 M3
Mercedes 300 SL
Alfa Romeo Zagato
Talbot Lago

A csajomé:

Panamera Porsche
Audi A7/Q7
BMW M3 (új)
Wrangler Chrysler JEEP
Ferrari Enzo
Nissan 370Z
Toyota Land Cruiser
Hummer H2 (sárga)
Dodge Viper (új)
Ford Mustang (új)

Ezért nincs közös autónk....

Dennis01 2011.12.29. 23:44:30

Latom, a hulye blogmotor megint szetvagta a kommentemet, kezdjuk elolrol:
Amerika: - 1958 Plymouth Fury
- American Graffiti hot rod
Anglia: - MkI Austin Mini Cooper S
- Jaguar E Type V12
- Jensen Interceptor
Japan: - Toyota AE86 Sprinter Trueno
- Mazda RX-7 FC Savannah
- Mazda RX-7 FD
Olaszo.: - Alfa Romeo Giulia
- Alfa Romeo 75
- Fiat 127
- Fiat Argenta Volumex
- Lancia Delta Integrale

Ennyi eleg is lenne az autos nirvanahoz.. :)

Alf (törölt) 2011.12.30. 11:07:37

@mükkemakk:

A csajomé:

1. Volvo 1800ES kombi!!!
2. Airstream utánfutó
3. Oldalkocsis motor
4. BMW 3 E21 1975
5. Valami cabriolet
6. Valami erős, ami elbír egy utánfutót
7. Világoskék
8. Traktor
9. Villanyautó
10.

:)

Motordoktor 2011.12.30. 15:11:07

@gyvy: Nekem a Hebmüller túl öreg, sokat kellene vele dolgozni, mire megiramodna. ;-)))

ikszipszilonze 2011.12.30. 23:05:38

@dhrbikes: clio RS tenyleg kicsi, de nem turbos.
ha mar tenyleg kicsi, ellenben turbos, akkor egy abarth 500 Esseesse.

last barons 2011.12.31. 12:43:58

@unclesam2: Talán nem kétezerért kellene bele tankolni.

Merida001 2011.12.31. 16:37:08

@Koncz_János:

Menetteljesítményre egyértelmű, meg amúgy is gyönyörű az új 6-os, csak a cápa vonalat a 6-os emelte ki még jobban a sorból anno. BUÉK!! Jó a cikk egyébként! :)

dhrbikes 2011.12.31. 17:30:58

@ikszipszilonze: Tényleg, abban 2,0-s szívó van, na akkor marad a 207 RC :)

Alf-ex 2012.01.05. 15:48:48

Sziasztok, búcsúzom!

Kb 4 évig voltam olykor lelkes olvasótok, kommentelőtök Alf néven.

Nem trollkodtam, aki visszaolvassa a kommentjeimet, láthatja.

A domsjöi történetben felajánlottam segítségemet is, stb stb.

A fékszerelős posztba beírt poénos ironikus hozzászólásom, melyben az iróniát más kommentelők sikeresen meglátták, nem tetszett a moderátornak, és KITILTOTT.

Úgyhogy sziasztok, jó újságírást.

g4400 2012.01.26. 12:58:45

Alpina B6 3.5 (E30 Coupe)
Dodge Challenger V8 1970
Audi Quattro 20V
Wiesmann GT
Chevy Corvette C4 ZR-1
Porsche 928 GTS
Alpina B12 6,0 (E38 facelift)
MB 500 SEL (W126) (akár valami mai dízelmotorral)
Ferrari 308 GTS (Magnum :-) )
Visualtech Growler E (Mert szép.)
süti beállítások módosítása