Walhalla. Az óskandináv mitológia szerint a hatalmas csarnok, ahol Odin az elesett hősöket, harcosokat gyűjtötte maga köré (ezeket a valkűrök kísérték kapujáig), hogy ha eljön a világvége (Ragnarök), akkor vele együtt küzdjenek meg a gonosszal.
Walhalla. Az a monumentális és masszív emlékcsarnok, a Holtak Csarnoka, melyet I. Lajos bajor király trónra lépése után 1830 és 1842 között építtetett Leo van Klenze tervei alapján Regensburg mellett, hogy a Duna fölött magasodva hirdesse a germán és német nép nagyságát, emlékeztetve azokra, akik dicsőségre vitték.
Több, mint 130 szobor és mellszobor, valamint 65 emléktábla (ha nem volt hiteles korabeli ábrázolás az illetőről) található odabent a csarnokban. Ami mégis igazán megdöbbentő, az az épület nagysága és ha megnézik, akkor rájönnek, hogy a masszív és örökké tartó dolgok nimbusza már régen ismert volt a 123-as Mercedes előtt is.
Na ide, ehhez az éjszaka tökéletes horrorfilm-helyszínhez másztunk fel tegnap este Csíkkal. Parkolója két futballpálya méretű sík aszfalt, peremén tán féltucat, párás ablakú autóval, a helyi fiatalok kedvenc fickenplatz-a ez, pedig ha tudnák, hogy statisztikát bárhol csinálhatnak, de csapatni csak ilyen helyen lehet... Nincs már ezekben élet, egy valamirevaló hazai Ladás-brigád egykettőre megmutatná nekik, mire jó egy ekkora méretű tér a városon kívül...
A parkolóból több út is vezet felfelé, mi egy sáros, kis csapáson mentünk, egyenesen bele a koromsötét erdőbe. Eszméletlen volt az apró derítőlámpa fénykévéjében, a Blair Witch-project estimese ehhez képest. Aztán hirtelen a semmiből előtűnve ott tornyosul előttünk ez a hétemeletnyi magas tömör kőtömb, messzire világít fehérsége az éjszakában. Döbbenetesen gigantikus és nagy. Egyben gyönyörű. Minket is megérintett.
Ne gondolják ám, hogy könnyű beszélni egy hidegben fagyott mellbimbóra csíptetett mikroporttal. Mondtam én mindig is, hogy nem egyszerű meló ez. Ja, hogy dagadtak vagyunk? Kérem, nagy testben nagy lélek lakik, ezt mindenki tudja... Ma 230 kilométernyi hegymenet, kemény lesz.
