Jól sikerült a rajt, ez meglehetősen ritka, mert nehéz úgy 6000 felett tartani a fordulatszámot, hogy a nyolcezerbe ne nyaljon bele. Különben menthetetlenül kipörög a kerék és jó eséllyel eljön mellettem a mögöttem álló sor. Az mínusz két pozíció.

De most jól sikerült, besoroltam az első mögé, tudtam jól, hol tudok gyorsabb lenni, valami miatt értelmetlenül belefékez a célegyenes utáni kanyar törésébe, ott elmegyek. (Coca-Cola)

Most azonban szándékosan szélesre húzódott a szemét, pedig ott akartam mellé kerülni, ezzel a következő kanyar belső ívére is, ott elmehettem volna. Nem kockáztattam, ha összeér a két kerék, vége mindennek.

A Shell kanyart így mögötte tettem meg, tán egy pillanatra hozzá is értem a kocsi orrával, de ezen a ponton elég elvenni a gázt, maximum egy kicsit fékezni, a kanyar döntött és jó ívben adja ki a rövid egyenesre, onnan padló az átkozott Dunlop-hídig. A híd után aztán szinte végig trepni, iszonyatos tempóban, de előzési lehetőség nélkül, egyszerűen ha elhagyom az ideális ívet, hogy előzzek, akkor elmegy a kigyorsításon. (A videón nem én szimulátorozom, ráadásul a pályamodell sem valami pontos, vessék össze a felső, valós képpel.)

Oran Park Raceway, az átkozott. Rossz minőségű, hullámzó aszfalt, dobál, ráz, a rázókövek magasan vannak a Formula BMW-nek és formaautóval nagyon gyors. Csaknem 70 százaléka padlógáz közeli, vagy éppen csak alatta, de a Dunlop utáni kanyarkombinációkba egyáltalán nem lehet belátni. És ez a legrosszabb, el kell hinni a kanyarról, hogy ott van, olyan ívben, ahogy érkezünk.

Talán a hídnál a legrosszabb ez, hiszen a konstrukció jobb oldali utolsó oszlopát megcélozva kell fordulni már magán a hídon, hogy hajszálnyival elsuhanva mellette szinte egy ívben gyorsíthassunk a Momo kanyarig.

Eddig egyetlen pálya sem követelte meg ennyire szigorúan az ideális ívhez való ragaszkodást és ez nagyon-nagyon idegőrlő. Elég egy kanyart elrontani, kiesni a ritmusból és az egész kör mehet a levesbe. Más pályán egy, maximum két kanyar lesz elrontva, itt nem.

Én mindjárt az első végén rontottam.

A célegyenes ráfordító, döntött Recaro belső ívén próbáltam elmenni. Tudtam, hogy ott poros és csúszik, tudtam, hogy nehéz lesz kigyorsítani, de ha balra helyezkedem, akkor a végén meglehet. De nem számoltam azzal, hogy a vonatozásban, ezen a rövid pályán pláne (alig 2,62 kilométer), még nem melegedtek meg a gumik. Hiába a 0,5 fokos negatív kerékdőlés, az 5 fokkal meredekebb hátsó szárnyállás miatti plusz leszorítóerő hátra, a rövidre vett kettes fokozat megtette a magáét és a gumik elvesztették a tapadásukat. Márpedig egy ilyen apró drift is nagyon sokat árt, rengeteg időt lehet vele veszíteni.

Egy picit csúsztam csak meg, elég volt.
Nem értem már utol, hiába futottam meg a verseny leggyorsabb körét, második lettem.

Mindez persze nem ilyen gyorsan történt. Az egész, rohadt Oran Park-i verseny fél tizenegy-fél kettő között zajlott. Pedig csak leültem, hogy meglegyen a bajnokság következő versenye. Meglehetősen rövid, sprint jellegű versenyek, gondoltam max. egy óra alatt végzek vele. Éjfélkor már láttam, hogy baj lesz, mert feladni nem fogom, akkor bukom a pontokat, márpedig meg kéne nyerni a bajnokságot, csak úgy léphetek tovább.

Úgyhogy vissza, időmérő-verseny-időmérő-verseny és így ment ez körbe-körbe, amíg meg nem csíptem legalább a második helyet.

Természetesen a szimulátorozásról van szó, gondolom, leesett mindenkinek. Olyan 4-5 évvel ezelőtt elég keményen nyomtam, törtem sorban a kormányokat, aztán a folyamatos hardverfejlesztés már kezdett túl sok pénzt kihúzni a zsebemből és abbahagytam, akadtak fontosabb dolgok is az életemben, ez pedig csak szórakozás, ezzel csak a nagyon profi szimulátorosok tusnak pénzt keresni. Én pedig nem vagyok az, az élő élményt úgysem pótolja semmi.

Ha jól emlékszem a tavalyi költözéskor akadt kezembe a GT Legends, a GTR2 és az RBR, aztán valahol megláttam olcsón a WTCC: The game-et, ezt is megvettem (már csak a 75 turbo és az E30 M3 miatt is). A SimBin-es cuccokban még nem csalódtam, de a folyamatos küzdelem a hardverrel rávitt arra, hogy beszerezzek egy használt konzolt, a Race Driver3-at és a Forza Motorsportot.

Na azóta azon kaptam magam, hogy éjjelente, a Family Guy alatt már azon töröm a fejem, hogy vajon milyen végáttétel-leszorítóerő kombót kéne kitalálni Adelaide-re, hogy a hosszú, gyors szakaszon ne legyek túl lassú, ám az első sikánba és az azt követő kanyarba ne kelljen fékeznem. Vagy a Brands Hatch ereszkedő, Paddock Hill-jére úgy belőni a Caterhamet, hogy elférjen és ne pattanjon el mindjárt a fordulás után a rövid fenék…

Mert ezt csak egy Jason Plato tudja összeszedni (elsőkerekessel persze), én pedig nem vagyok az.

Szóval elkapott a dolog megint, sok, régi reflex és pályarajz visszajött, játszani jó bizony és nem is volt gond sokáig. Csak aztán jött a szemét Oran Park és majd’ kitéptem a maradék hajam, mire valahogy sikerült értékelhető eredményt elérnem.

Pedig minden szemétsége ellenére van egy hangulata, illetve az egész ausztrál brutál-motorsportot lengi körül egy sajátos, kicsit vidéki, kicsit egyszerű, de nagyon kemény és látványos versenyszellem. Én például órákig képes lennék elnézni egy-egy V8 Supercars-futamot, ahol már évek óta dúl a Ford-GM párharc.

Ráadásul a kontinensnyi ország (vagy országnyi kontinens?) adott már annyi bajnokot a motorsportnak, hogy világos legyen mindenki számára: Ausztráliában tudnak vezetni. És szeretnek is, hiszen a földrész méreteihez képest elhanyagolható lakott területeken 17 állandó versenypálya, 21 salakos/murvás vagy részben aszfaltozott Speedway és legalább három tucat egyéb létesítmény van, ahol bárki próbára teheti magát.

Sajnos ott sincs kolbászból a kerítés, az 1962-óta versenyzésre használt Oran Park már nem létezik. Egy ocsmány lakópark (mi más?) épült helyette. Utáltam a pályát, de azért bánom is, még úgy is, hogy valószínűleg soha nem jutottam volna el oda. Mínusz egy versenypálya mindig rossz hír.

De azért nem dőlnek kardjukba az ausztrálok. Addig főleg nem, amíg pl. Eastern Creek-i GP pálya napi bérlete (9-17.00) 135 dollár csupán (27 285 Ft) 20 dollárért garázzsal.
Ilyenkor mindig tudatosul bennem, hogy milyen jót tesz a konkurenciaverseny annak, aki ki szeretne menni autózni egyet és nem a közúton bontogatná szárnyait…