Kárpitos Rezső fogalom a szakmában. Nehéz olyan felújító műhelyt találni, ahol ne cirkulálna éppen valami munkája, bár a magyar veterános élet erősen hasonlít egy átlagos méretű falura: nagyjából mindenki ismer mindenkit.

Szerkesztőségünkben például a Csikósnak bőrözött már egy autóbelsőt, bár borongásra hajlamos szerzőnk mindig csak abban az összefüggésben emlegeti, hogy Rezső három miliméterrel elszabta az ajtókárpitot, azért a Bianchi ajtaja nehezen csukódik (ellenben az ülés csodás lett). Amikor megvettem a Cougart, még nem tudtam, hogy az ülése már járt Kárpitos Rezsőnél – ő húzta át az üléseket Mustang Sanyinak. Lebontotta a régi, szakadt huzatot és varrt rá szép újakat. Aztán Vmax Zsolt nekem adta a Galaxie-járól a fejtámlákat, Rezső pedig beépítette. Amihez lefejtette az üléshuzatokat, hegesztett egy kicsit a szerkezeten, majd újravarrta a kárpitot.

Fejlesztésként még csinált nekem zsebeket a támlák hátuljára, mert amíg rászánom magam, hogy megrendeljem Amerikából a 800 dolláros eredeti középkonzolt, minden rakodóhely kincset ér. Rezső tehát már kétszer szedte szét és rakta össze a Cougar első üléseit, én pedig használatba vettem az autót, és azt a sajnálatos jelenséget tapasztaltam, hogy a fejtámla csúszkájának tokozása elkezdte támasztani a hátam felső részét, de ettől épp a derékrész horpadt be relatíve – afféle negatív deréktámasz képződött. Pokoli kényelmetlen ilyenben gubbasztani.

Úgyhogy az üléseknek csak szóltam, menjenek már el a Rezsőhöz, úgyis tudják az utat, és kérjenek magukba gerinctámaszt. Rezső tehát harmadszor is szétszedte és összerakta az üléseket. Minden jó is lett volna, de ahogy a Last Baronsnál csavarjaira szedték a futóművet, szilenteztek, zsíroztak, csavarokat cseréltek, keresztstabilizátort hegesztettek, lengőkart fejlesztettek, nem beszélve a motortérről, közben beszélgettünk Kölyökkel és Gézával. Szóba került ez, meg az, a hot rod kultúra, a street rod fogalma, az iparosok, és valahogy egyszerre csak oda lyukadtunk ki, hogy lehetne-e a Cougar ülésein egy kicsit kagylósítani?

Az első látogatásomkor ugyanis épp mutattak egy Polara-ülést, amit szépen bekagylósítottak, ez pedig elraktározódott a tudatalattimban. A rendbe rakott futóművel biztos nagyobbakat fogok kanyarodni, márpedig a régi, puding állapotban is rémületesen kevés volt az oldaltartás. Aki nem ült ennyire régi autóban, el sem tudja képzelni milyen ez; ehhez képest egy régi Trabant széke is Recaro. Tök sima, vízszintes. Nagyon rossz. A legkisebb kanyarnál sem tartja semmi a combot és a hátat, amire egy normális ülésben soha nem gondolnánk – manapság minden ülés ultra-kagyló a régiekhez képest. A Tehéné is.

Nem akarok hát kagylót, csak egy kis észrevétlen oldaltámasztást, amit Kölyökék meg is ígértek. Néhány vas ide-oda, és már kész is van. Egyszer kimentem Diósdra a Baronshoz, hogy csekkoljuk a vasak helyzetét (elsőre jó volt), aztán Rezső jött, elvitte a munkadarabokat, és két hét múlva már hívott is Kölyök, hogy menjek ki Rezsőhöz ülést próbálni. Rezső a negyedik kárpitvarrás félidejében, az ülőlap után leállította a Singert és megvárt a támlával.

Beültem. Mennyei! Elsőre kevésnek tűnt a deréktámasz, úgyhogy megvitattuk, rakhat még be másfél centi szivacsot, aztán hogy mi ott az az érdekes oldalkocsi, meg hogy jé, lecserélte a BMW-t egy Yamaha XJR 1300-asra, tehát márkatársak lettünk, igaz, az övé még porlasztós. Mire végigmondta a motorvásárlás történetét, elkezdtem érezni, hogy mégiscsak jó lesz ez a deréktámasz úgy, ahogy van. Állítható támaszos ülésekben is általában ez van, hogy eleinte maxra állítom a derékbúbot, aztán kicsit visszaveszek belőle. Jó lesz ez, már csak az van hátra, hogy végre a Cougarban tesztelhessem, de az is lehet, hogy el kellene kezdeni felvenni a téteket, mikor mennek az ülésel a legközelebb Rezsőhöz.