Ez sem volt egy rövid nap, az biztos, ellenben sikeres, hiszen Óbudáról kikerült jól megérdemelt műhelyébe a Patkány. A szívem szorult el, mikor láttam, hogy ott áll és várja, hogy menjen és én - ahányzsor azóta ott jártam - megint cserbenhagyom. Na de most!
Petinél volt egy tréler, mivel egy jó állapotú E34-bódét, ami ott állt nála, ki kellett vinni a telepre szépen elbontani, így egy füst alatt (illetve inkább kettő alatt) már kivittük a pókot is. Egyszerűen imádom a formáját így, lökhárító nélkül dö kár iz pöpec. Nekem. Másnak csak egy ócska vacak, de elhihetik, hogy miután felfújtuk a gumikat és kapott egy töltött akut gond nélkül beindult, és olyan simán, halkan, finoman járt, hogy az valami hihetetlen.
![p01 p01](http://kep.index.hu/1/0/176/1769/17692/1769205_3979087e4c65bd8095b2fe9231219599_wm.jpg)
Töltés persze nincs, de már nem is lesz, mert lassan nekiesünk és szétszedjük. Nem bírtam ki, hogy némi melegedés után meg ne forgassam a telep porában. A mai nap legszebb öt perce volt, pedig csontig fagytunk, megfáztunk, konrkétan tele volt a tökünk a trélerezéssel, de megérte. Imádom ezt az autót, de nagyon. Ő is engem, tudom, nagy lelke van. A motort szépen eltesszük, kár lenne elkótyavetyélni, ha már ilyen rendben van. Köszönöm a figyelmet, éjszakai villámposztunkat olvashatták.
![p02 p02](http://kep.index.hu/1/0/176/1769/17692/1769209_0e89a03e1ec86e5ac61abec583298bda_wm.jpg)