Ez volt a kötelező mondat, ha egy-egy kevésbé szokványos, sőt, egyenesen ritkának mondható autó vagy motor tűnt fel a Sukoró végi kanyarban. A hét végén ebben a kis faluban gyűlt össze a hazai, tiszta szívű autóbuzi-társadalom. Nem jó hír a rosszakaróinknak, hogy megint jó volt nekik.
Kissé szkeptikus voltam, hiszen a kommentek számából kiindulva nem vizionáltam nagy tömeget. Az olvasók aztán rácáfoltak erre, hiszen lényegében szombat reggel óta szállingóztak. Egyedül, kettes-hármas csoportokban, de jöttek. Kora délután azon kaptam magam, hogy elvesztem a tömegben. Autók-motorok, diskuráló vagy éppen olajos kézzel szerelő emberek jöttek szembe, általában vigyorogva vagy sűrűn baszdmegelve.
Valami apró, de nagyon fontos dolgot találtunk és tartottunk meg mind a mai napig, mégpedig azt a finom, de mindenkiben gyökerező mélységes egyetértést, ami csak és kizárólag egy ilyen márkafüggetlen találkozóban van meg. A közös lelkesedést szinte minden iránt, aminek kereke és motorja van. Ehhez persze olyan emberekre van szükség, akikben ez a tulajdonság elnyomja az esetleges fikázhatnékot és a bunkót.
Kell-e mondanom, hogy egytől-egyig ilyenek voltak mind? Mindegy, hogy Škoda Rapid vagy DeLorean DMC, Nissan pick-up vagy szinte nemlétező T2-es Pannónia esetleg 400+ lóerős Seat, egyforma sáskahadként lepte el a tömeg mindet. Örültünk egymásnak, a közös hobbinak, a gépeknek.
Nehéz lenne megköszönni egyenként mindenkinek. Azoknak, aki már régen visszajárnak és azoknak is, akik most jöttek el először akár úgy is, hogy az információ tőlünk független csatornákon jutott el hozzájuk. Azt hiszem, senki nem sértődik meg, ha mégis kiemelem autókrossz Európa-bajnokunkat, Szabó Krisztiánt és csapatát, akik az összkerekes versenyszöcskét is lehozták és a Jogokat a nádi poszátáknak-mozgalom tagjainak halálsikolyai közepette megmutatták, mitől is döglik a légy. Ingyen és bérmentve, baráti alapon. Azt majd külön elmesélem az unokáimnak, hogyan sikerült másfél kiló sarat a fülem mögött hordanom, miután fordulhattam vele egy kört.
A képek az igazán beszédesek, de azt hiszem, a tisztesség megköveteli, hogy az egész társaság nevében megköszönjem a pickapu-Kifordított kacagány duónak és kuktáiknak az életmentő sültet, nőinknek a türelmet és az embert próbáló takarítást, na meg persze minden barátomnak azt, hogy ismét bebizonyítottuk, hogy a legjobb bolti pancsolt szar sem ér a tisztességes házi pálinka nyomába.
Képgaléria itt, itt és itt is. Ha tudni akarja, ki vitte el a Találkozó legszélesebb háta és a Találkozó legszimpatikusabb hülyéje címet, akkor kattintson valamelyik képre. (Köszi mindenkinek, aki megosztotta.)
