András küldte el nekem az alábbi képeket, az Evo Klub fórumán tűntek fel. Egy Stockholmban élő tag küldte be őket. Nézem az elsőt, másodikat és lassan szúró fájdalom születik a szívem környékén. Majd a bosszúság, a tehetetlenség és a kérdés: miért?
Fordok. Sierrák, Escortok. Mindenféle rendszámmal, anélkül, állnak és várják a véget a szabad ég alatt, hóban-fagyban, sárban, esőben. Cosworth mind, legalábbis annak tűnnek, fordosok, javítsanak ki.
.jpg)
Nagyon-nagyon szomorú és lehangoló látvány ezeket a remek autókat így látni. Az elmondások szerint a Stockholm melletti telep környékén négy éve már semmi mozgás. Csak a rozsda csámcsog halkan a jobb sorsa érdemes autókon. Azokon, melyeket még legnagyobb ellenfeleik is tiszteltek, mindegy, hogy túraautó-bajnokságról vagy raliról beszélünk, azokon, melyek a gyártónak megszámlálhatatlan győzelmet szereztek és ritkák ma már. Gyári állapotban pedig egyre többet érnek.
Emlékszem, mennyire megdöbbentő volt tudatosítani a Lány sportautó-múzeumban egy Sierra Cosworth RS500 mellett állva, hogy ezzel valakik anno versenyeztek, egymástól pár centiméterre 200 km/órás sebesség fölött is, 500 lóerővel. Mint Steve Soper és Andy Rouse.
Persze, versenyautók, de a képeken látható, halkan porladó utcaiakhoz is dukált a kesztyű. Nem beszélve az Escort RS Cosworth-ról. Nézzék meg a nehéz természetű Carlos mestert aztán számolják össze, hányszor futott végig a hideg a hátukon.
Ó, ha lenne sok pénzem, ha lenne nagy trélerem, ha lenne csarnoknyi garázsom. Csupa HA. De nincs, menteni nem tudok egyet sem. Ott maradnak tán örökre, mint út szélén a kereszt: itt örökre elment valaki.
