Ezt is megéltük, Tádé újra gurul. Mikor legutóbb a kazánházból jelentkeztem, még meglehetősen hiányos beltérrel lapított, várta a szélvédőst. Közben jött a bénából sántává avanzsált Transporter, addig a 28-as kiköltözött az udvarra, nekünk pedig nem maradt más, csak az imádkozás, hogy ne most zúduljon le egy kiadós tavaszi zápor. Mázlink volt.

Egyik délelőtt megjött a szélvédős profi és pikk-pakk ki-be rakta a szélvédőt és a hátsó üveget. Peti eközben a kárpitos patentekkel rögzítette a tetőkárpitot, így már szépen feszül, nem gyűrődik körbe a széleken. Mivel én hétközben általában a szerkesztőségben lopom a napot, így este hazaérve mindig egy újabb elkészülési fázissal szembesültem. Tettestársam melózott rajta keményen. Szépen összerakta az ajtókárpitokat, húzta a vezetékeket, kicserélte a hűtőt, a zárakat és a kormányoszlopot, így már egy kulccsal nyitható minden és indítható a gép. A beltér kezdett autóra emlékeztetni. Munka után bekapcsolódtam én is, hiszen szorított az idő, a találkozóra mindenképpen készen kell lennie. Menet közben persze merültek fel gondok, a küszöbdíszlécek két vékony alumínium csíkja borzasztó sérülékeny, így korosan meg pláne, ráadásul a világításkapcsoló-konzol egyik rögzítőfüle is le volt törve és a jobb első ajtókárpiton végigfutó felső panel is görbe volt, el volt csavarodva, befelé hajlott. Autóba vágódtunk, aztán Petiéknél Óbudán felkínlódtuk magunkat a padlásra a temérdek alkatrész és üveggyapot közé. Kukáztunk megfelelő cseredarabokat, hónunk alá kaptuk a Disco Box lemezjátszót és visszahúztunk a város másik végébe.
A lemezjátszó-elhozatal is legalább olyan fontos volt, mint az alkatrész, hiszen remek LP-ket leltem a bérelt házban, többek között jó öreg (Bon Scott) AC/DC-t, Black Sabbathot, de önsanyargatásképpen hallgathatnánk Póker Gyuri-felvételeket is. Zenével jobban megy a munka.

Tudtuk, hogy a vezetőülés rugói töröttek, jellemzően a bal oldalon, ott kapja a nagyobb terhelést ki- és beszálláskor. Volt egy hibátlan ülésünk Peti régi 35i-jéből, azt bontottuk szét és húztuk rá Tádé huzatát. Inkább időigényes mintsem idegölő munka volt, a kis fémpántokat óvatosan kell visszahajlítani, ha sokat mozgatják őket, eltörnek és nem szorítják az üléskárpitot a vázhoz. Megoldottuk és amíg Peti a lámpakapcsolót és az alsó műszerfalpanelt bűvészkedte a helyére, addig snájdig deréktámaszt fabrikáltam az ülésbe egy 5 centi vastag szivacs és sniccer segítségével. Príma lett, ahogy maga a műszerfal is. Érdekes tanulság, hogy a hibátlan E28, E34 műszerfal olyan ritka, mint a lilapettyes fehér holló. A huszonnyolcasoké reped, nehéz ellene tenni bármit is, az utód harmincnégyeseké pedig vetemedik, ezt főleg a légbeömlők körül látni. Ezen is van már egy apró hajszálnyi, de nem könnyű észrevenni. Ettől függetlenül még bosszantja az embert.

Miután visszacsavaroztam az üléseket a négy-négy 17-es fejű csavarral, jutott eszünkbe, hogy be kéne vezetékelni az ülésfűtést, hátha egyszer az a szerencse ér, hogy találunk fűthető darabokat, nem hempereg minden sarkon az ilyesmi. Na, újra ki minden és 10 perc múlva vissza. Eszméletlen egyszerű, logikus és szerelhető az öreg bajor. Minden csatlakozó világos, mindennek ki van alakítva hely és működik is, mint egy gigászi Lego Technik.

Mivel Petinek kezdett tele lenni a hócipője a vezetékeléssel, így az ISO-csati bekötése rám maradt. Igaz ugyan, hogy a modern, USB-s autórádiót kívánta a műszerfal, mint halott a csókot, de végül is nem OT-s autónak készül, hanem mindennapi közlekedési eszköznek.
Végre-valahára, hajnali fél háromra kész lett a barna beltér. Az E12 váltógomb nosztalgiából maradt meg, ahogy a békebeli H-matrica maradvány a hátsó szélvédőn.

De a pezsgőbontás még messze volt. Be kellett rakni az új LUK kuplungszerkezetet, amihez persze le kellett engedni a motort, lehúzni a váltót. Na pontosan eddig jutott a kuplunggal Peti este tízre, mire lekerültem az aknába, persze nem lazsált, kicserélte a lengőkarokat mindkét oldalon (az egyik 86-os volt még, a másik 97-es). Duplán megszívtuk, hiszen amellett, hogy az ötsebességes Getrag nem éppen könnyű (persze messze van az 540 automatájától, ami kb. 124 kiló), de még az akna korlátaival is szembesülnünk kellett. Hiába áll felbakolva az autó, nem lehet benne felegyenesedni. De leülni sem, ahhoz már túl mély. A nyelestengelyre rápróbáltuk a kuplungtárcsát, nagyon finoman játszva, de passzentosan rácsusszant, ahogy kell. Ez eddig kerek, de kétrét görnyedve, egy kézzel az öntvényt nyomva felfelé, másikkal ide-oda mozgatva a kihajtást (berakott első fokozatban) már nem is annyira vidám dolog. Vörösödő fejű barátom elöl tolta, igazgatta, én meg hátul szuszogtam, mint tót a pinán. Nem akart sikerülni az Istennek sem, így letettük az egész miskulanciát és egy gyógyító dohányrudacska közben kitaláltuk, hogy miből gyártsunk központosítót (ekkor még azt hittük, hogy emiatt nem akar a helyére menni, erőből meg az ilyesmit nem ajánlatos megoldani). Végül egy tízes és egy 17-es crovafejet szerkesztettünk össze egy elflexelt imbusszal, egyik vége pontosan illeszkedett a főtengely végi lyukba a másik pedig a kuplungtárcsáéba. Öreg hiba, megfizettük az árát, hogy megfeledkeztünk a központosítóról, de remekül sikerült a műtét, alig két-három sornyi hophophop és elharapott bszdmg után már helyén is volt a váltó. Persze kiderült, hogy nem nyomtuk eléggé felfelé először, ezért nem ment. Levezetésképpen a délután megkezdett felniket pucolgattuk még, embertelen kín volt már, még a fogkefe-Ultraderm kombó is csak hosszas dörzsölés után hozott némi eredményt. Aznapra letettük a lantot, elég volt.

Másnap, mire hazatámolyogtam, már összeállt az öreg. Elmondhatatlan érzés volt végre a napsütésben látni, ahogy 26 évét lerázva magáról hetykén áll a kertben, nem csálén lóg kiomlott belein, mint kortársai java része. Motorja, ha nem is halk, de remek kondícióban van, nem zavaró a hangja (naná, sorban a hat henger, hiába dízel) a váltó patent, finoman rugózik át az úthibákon, nem zörög, nem csörög a beltér, minden működik, az ajtók röviden puffannak, a kárpitok feszülnek, benne van a megfoghatatlan érzés, örülünk neki.

Pedig még az új viszkokuplung csak most érkezik a hűtőventilátorra.
Ma meg is járatjuk, vár ránk egy Budapest-Pozsony-Budapest táv. Maximálisan megbízunk a gépben, és hiába néz szigorúan, szemében nincs harag. Jó volt, sokat tanultam, ami mindig hasznos, jöhet az 540i.
Bort, bluest, békességet.
oMm az aknából