Hiszen ezen a történeten jót nevettünk mindannyian, köszönjük ismeretlen olvasónkank a jópofa, életszagú sztorit, ami Winkler cikkére érkezett. Nagyjából ismerős volt a helyzet számunkra. (A továbbított e-mailben nincs név.)
Tavaly augusztus, nászút, éjjel kettő, jövünk visszafelé a Pointe du Raz-tól (Bretagne legnyugatibb csücske), a szállás még 400 km (mert jó ötletnek tűnt -magyar hasonlattal élve- este hatkor elindulni Szegedről Nagykanizsára, úgy, hogy a szállás meg Nyíregyházán van...), tankolni kellene, de kút meg sehol a nagy breton pusztában, s az asszony is egyre "konstruktívabb" ("Miért nem tankoltunk idefele?", "Mi lesz, ha elfogy a benzin?", stb") Elő az iGo, kút keres, van egy Quimper-ben, a pálya mellett. Kb 40 km, mutató már haldoklik, nincs mégegy esély. Persze végig veszexünk, mert Ő hülyén navigál én meg nem jól vezetek, de végül odaérünk, ott a kút, győztünk! Beállunk az oszlophoz, a kocsi már inkább lefullad, mint leáll, kiszállok, körülnézek: tiszta Orczy tér, csak teljesen kihalt, de szinte érzed, ahogy figyelnek. Kutas nincs, de nem félek, Siennaban ugyanez volt, majd gyűrök be egy 50-est, és győzünk! ...s nem. Csak kártyát fogad el.... Nézek az asszonyra, de látom rajta, hogy itt most minden áron tankolva lesz. Ott állsz éjjel kettőkor, egy rosszarcú környék kellős közepén, egy rikító piros Camaro kabrióval, benne a feleséged és a kutyád, az övtáskádban kétezer euró, s akkor vedd elő a bankkártyádat, s told bele egy gépbe 2500 km-re otthonról.... Na akkor kicsit egyedül éreztem magam. Végül betettem, sms egyből, hogy 180 euro zárolva(!), tankoltam 55 litert (ekkora a tank), de akkor már leszartam. Kártya vissza, irány a szállás, s csak másfél hét múlva jött meg a zárolás feloldása és a tényleges terhelés 80 eurorol...
De azért élmény volt:)
:D
