Úgy tűnik, a Belsőség kollektív tudatalattija ezt a hétvégét az utólagosan beépíthető tempomatoknak szentelte. Esküszöm, egy büdös szót se szóltunk egymásnak, de hetek óta eldöntött tény, hogy ma ezzel fogok szívni.
Kicsit messzebbről kezdeném, azokkal az időkkel, mikor még Ladával (sőt: Zaporozseccel) hasítottam az utakon, és a klíma, ülésfűtés és tempomat szentháromsága számomra csak autós újságokban létezett. Abban a szilárd hitben éltem, hogy ezek teljességgel felesleges, haszontalan vackok, s kizárólag az elkényelmesedett, kövér bajoroknak szerezhetnek némi örömöt. Nekem ugyan nem.
Később úgy adódott, hogy nagyon sokat kellett vezetnem nagyon unalmas autópályákon, s amikor az ember a sokadik óra után megpróbálja a teljesen elgémberedett lábát tehermentesítendő ballal nyomni a gázt, azért csak eltöpreng a tempomat létjogosultságán. De van ennél egy sokkal komolyabb érv: szabálytisztelő emberként igyekszem betartani a sebességkorlátozásokat, odaérni viszont csak oda kell még ma. A közös halmaz a maximálisan megengedett legnagyobb sebesség, s ennek pontos betartását hihetetlenül kényelmes az automatikára bízni.
.jpg)
Tíz éve dolgozom a szakmában, s ez idő alatt sikerült annyi lóvét összeharácsolnom, hogy megengedhetek magamnak egy nyolcéves, negyedmilliót futott, kilencven lóerős ánégyest. Hogy végül miért vettem meg pont ezt a tempomat nélküli vacakot, egy hosszabb történet. Tény viszont, hogy előtte érdeklődtem a márkaszervízben: 70 rugó körül belerakják a gyárit tokkal-vonóval. Sok pénz vagy kevés, nézőpont kérdése. De ha egyszer lehet olcsóbban…
Kicsit megtúrva a netet többféle megoldást is találtam. És bár irigykedve olvasom a Csikós kolléga heroikus küzdelmeiről szóló beszámolókat, szerettem volna bizonyos mértékig kordában tartani a szopást, ezért döntöttem egy viszonylag bizalomgerjesztőnek tűnő, gyári alkatrészeket, az összes szükséges kábelt, egyéb biszbaszt és részletes leírást ígérő cég mellett.
.jpg)
Korrekt módon, rendben jött a cucc. Médinhángeri, szuper. Amellékelt leírás első oldala alapján nem tűnt túl vészesnek a dolog: kábé az állt rajta:
1. Szedje szét 2. Tegye be 3. Rakja össze
Hogy ebből hogy és miért lett egésznapos szívás, arról lesz most szó.
.JPG)
A kormány levételéhez 12mm-es torxfejet kellett kölcsönkérni, minden más szerencsére akadt otthon. Első és legfontosabb dolog: akkusaru le. Aki kereste már halálra vált, kétségbeesett arccal a tizes kulcsot a füstölgő autó mellett, tudja, miről beszélek. Nem kívánom senkinek.
.jpg)
Légzsák óvatosan ki, kormány le, burkolat szét. Megy ez, mint az ágybasz@rás. Kormányelfordulás-jeladó le, kapcsolóegység szintén. Régi indexkar ki, új be, két csavar. Ha így megy tovább, talán még az uszodába is eljutok délután.
.jpg)
.jpg)
Nem jutottam. A részletes, képekkel illusztrált leírás ugyanis ezen a ponton gyakorlatilag véget ért. Egészen pontosan két mondatnyi utalásba torkollott, miszerint a tűzfalnál a reléblokk dobozát felnyitni, 15 pólusú stekkert széthúzni, drótokat behúzni, majd mindent összerakni. Eddig az elmélet.
.jpg)
A gyakorlatban a reléblokk dobozának a felnyitása is vetekszik egy közepesen bonyolult nőgyógyászati beavatkozással, s akkor még nem is sejtettem, hogy mindez csak az előjáték. A dobozban néhány relé és a vezérlőegység társaságában mosolygott rám egy csomó stekker. Szép színesek, hogy minél könnyebb legyen megkülönböztetni őket egymástól. A leírás azonban szemmel láthatóan színtévesztők számára készült, így nem is traktált ilyen információkkal. 15 pólusú és kész, így a következő negyedóra a csatlakozók számolgatásával telt, közben halk fohászokat mormolva, hogy lehetőleg csak egyetlen egynek legyen 15 lába.
.jpg)
A hosszú évek tapasztalata alapján azonban mindez teljesen felesleges volt, hisz első pillanatban gondolhattam volna, hogy a leghátsó, legbelső, legnehezebben elérhető lesz az. Bingo.
Húzzuk szét a stekkert, és az aljzatot vezessük vissza a lábtérbe. Anyád. A leghátsó, legbelső stekker kis, bepattanó műanyag füleit alig félórás kínszenvedéssel sikerült a megfelelő helyzetbe hozni, így az aljzat szépen kicsusszant hátrafelé.
Félig.
Aztán tovább egy millimétert se. Próbáltam szép szóval, fenyegetéssel, erőszakkal: csak nem mozdul. A pedálok alá limbózva kiderült miért: a lábtérben levő reléboxon ül fel. Igazán szólhattak volna. Szar helyen van, de nincs mit tenni, le kell bontani a reléboxot. Azaz csak kellene, mert az egyik csavar egyáltalán nem hozzáférhető… hacsak le nem bontunk egy másik reléboxot (a francba ezt a sok elektronikát már!). Kezdem megérteni, miért hallgat minderről oly diplomatikusan a leírás: ha az elején látja az ember, talán neki sem áll.
.jpg)
Ekkorra már alig volt olyan kábel az autóban, ami ne került volna valamilyen formában az utamba, pedig csak négy nyavalyás tyúkbelet kellett a helyére húzni. Az aljzatot persze nem lehet a lábtérbe visszavezetni, mert a kábelkorbács német precizitással rögzített. Akár Jack Bauer, csak hanyatt fekve, könyékig a pedálok között, remegő kézzel próbáltam a megfelelő helyen használni a csípőfogót. Péntek tizenharmadika szerencsére már a múlté, így a drótok megúszták, az aljzat pedig újabb 5-6 centiméterrel közelebb került hozzám.
.jpg)
A Rubik-kocka és egy kisebb puzzle keresztezéséből született aljzatot szétbontva már csak a helyükre kellett cuppantani a tempomat kábelének megfelelő érintkezőit, s kezdődhetett az összerakás.
Közben a nap csendben alábukott a horizonton, kezdett hideg lenni, s a járókelők is egyre bizalmatlanabbul méregették a több sebből vérző, sötét alakot a szétbombázott Audiban. Az összerakás másnapra maradt hát.
Tempomattal álmodtam, s hajnali hétkor tettrekészen pattantam ki az ágyból. Az összeszerelés meglepően gyorsan ment: nem nagyon lehet elszúrni semmit. Összes stekker a helyén, burkolatok, kormány. Már csak a kódolás van hátra.
.jpg)
Audiéknál a vezérlőegység szoftvere alapból tartalmazza a tempomat funkcióit, csak a gyári teszterrel meg kell üzenni neki, hogy most már nézegetheti a kapcsolókat. A leírásban szerencsére említik a megfelelő kódot. Nem húzom tovább: kész, működik, tökéletes! :-)
.jpg)
Legközelebb teszkós tolatóradar lesz müsoron. De nem mostanában, az tuti…
* A fényképek a Sony vadonatúj, DSC-S950 típusú kompakt digitális gépével készültek. Egész életemben nem csináltam annyi beégett, szétkontrasztolt, életlen, grízes, szar képet, mint az elmúlt két hétben. A forgalmazó szerint hülye vagyok, miért nem vettem drágábbat.
