Az 5-ös BMW egy…

  2008. december 10. - TóthZé Címkék: vélemény bmw

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kicsi vagy nagy? 911-essel ralizni jó.
2009-12-20 14:15:00

Szögezzük le az elején. Az előbb bejött a dolgozóba az Éva, a feleségem és aranyvasárnap ide vagy oda a

Egy év nirvana
2009-11-08 09:57:00

Eseménydús volt az elmúlt pár hónap a hátsókerekes, kocka Corollával . Karc nélkül megúszta a két

Hazaértek az extrém Insigniák
2009-09-30 08:25:58

  Kipróbáltuk az Opel Insigniák Ecoflex, 4x4 és OPC modelljeit, végre hazai pályán. Jó móka volt.

Magyar dráma Imolában
2009-09-19 13:39:00

Az élet a legjobb rendező, ilyet hollywoodi forgatókönyvírók egész hada sem találhatna ki. Az előzményekről

 

…káprázatosan jó sportlimuzin, erős motorral, kényelmes utastérrel, ami finoman, csendesen suhanva falja a kilométereket. …átkozott vacak, amely gyenge is, rángat is, kirázza a lelket, és még simán üldögélni benne is kínszenvedés. Mindkét, az aktuális E60-ast értékelő leírás igaz lehet, attól függően, hogy az újautó-konfigurátorban a vevő mely rubrikák mellé tette az ikszet.

Vélemények az azonos című cikkünkről.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr76814242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karexxrookie 2008.12.10. 06:12:17

hat ebbol olyan 500 komment lesz h az 7szentseg....a bmw szar-e vagy jo arra mindig van akik harapnak.
Ettol fuggetlenul az %os bmw az en szememben nem sok...sima sedan...kcisit dragan....azt jonapot.

lally 2008.12.10. 06:31:47

Na, ilyen az érem másik oldalát megmutató írás kéne még jó sok. Fábiától Lexusig. Nagyon kíváncsi lennék az elhallgatott dolgokra.

csavarkulcs78 2008.12.10. 06:54:00

Ezek szerint a kézi váltó is szándékosan lett rosszabb. Akkor ez nem valós alernativa. Egy ilyen prémium gyártótól
nem ezt várná az ember. Ha én olyan redneck vagyok hogy szeretek kézzel váltani, és van rá elég pénzem, akkor legyen megfelelő szinvonalú a kézi váltó is. Nem hiszem hogy elfelejtettek váltót gyártani.

Kopasz Mercis 2008.12.10. 07:07:28

Nagyon elszaladtak az árak. Egy kotu 5-ös (530i) felextrázva 20 millió.

kkn 2008.12.10. 07:12:38

Azért aki hegyvidéken lakik, annak jól jöhet az összekrékhajtás.
Pláne, hogy a tulajok többsége nem autózza ki a kocsi határait, és nem érzi majd, hogy "nehézkes".
Meg még igazából viszonyítási alapja sincsen, mint egy autós újságírónak, aki sokféle autóban ül hónapról hónapra, míg a tulaj esetleg pár évente cseréli le, és a vezetési szokásai nem nyújtanak neki ilyen mérvű tapasztalatot.

Mivel többször olvasok olyan kritikákat szakújságíróktól, amik csak számukra kirívóak, de az átlag felhasználónak, aki csak a saját autóját ismeri, annak fel sem tűnik majd, max, ha neki kellemetlen esetleg az előző autója után, amiben az véletlenül jobb volt.

Paó 2008.12.10. 07:16:41

:) Hódító Hódok.
nem melesleg, ezért a cikkért a márka fanatikusok szét fogják kúrni a fenekedet.
legalább 100 újabb gyűlölet levelet generáltatok .) na azok gyüjteménye érdekel a hó végén.

ps3peter 2008.12.10. 07:17:06

Hehe, jópofa cikk, minden szavával egyet tudok érteni, csak én ezt már egy kicsit korábban leírtam...
totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=79078
Egyébként apró adalék, hogy a Navi Professionalhoz már néhány hónapja van Magyarországot ismerö térkép.

Shadowbull 2008.12.10. 07:39:58

"Esetleg a sátán dízeles csatlósainak megbocsátom, ha az 530d-re szavaznak, a pokolban úgyis gázolajos üstben rotyognak majd ezért. "

Ez jó volt :)))

sb

Spiritmonger 2008.12.10. 07:49:54

na, a tisztelt cikkíróval simán egyetértek abban, hogy csak a benzin a személyautó üzemanyaga, de itt vége

ami szerintem nem helyénvaló a cikkben, és javításra szorul az alábbi kiegészítések során:

1, a BMW nem autómárka, hanem jellemhiba
2, fehér, heteroszexuális férfi számára egyetlen alternatíva van, a manuális váltó, az automatát hagyjuk meg a rokkantaknak, a nőknek és a buziknak
3, az összkerékhajtás mindenképpen kell, ahol lehet, nem véletlenül kínálják, olyan szintű biztonságot ad a menet során, amit semmiféle elektronikus kütyü
4, az autóban a legnagyobb extra a tolótető, különösen, ha üveg. csak kinyitja az ember, nem kell a klíma, valamint felnőtt ember méretű sofőrök, ha a lámpa alatt állnak meg, akkor a tolótetőn keresztül simán látják a zöldet, nem kell vonaglani előre az ülésben

elsőre ennyi, majd lesz úgyis, aki ebbe beleköt, akkor jön a többi

Ex Termesz · http://karvolt.blog.hu 2008.12.10. 07:55:20

a tolótető a legnagyobb királyság nyárestén, tavasszal, ősszel, vétek lenne kihagyni. hja, nem is vagyok 2 méter magas, hogy az a -6cm fejtér számítson :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.12.10. 08:13:33

Ezt a szürke utasteret úgy bírom... Soha semmi bajom ne volt a szürke utasterekkel, nem azt nézem hanem az utat :D

Egyébként az én autómban (nem Bömbi :( ) is van tolótető. Na most alapból sem egy nagy dögről van szó (Escort) de én elférek benne, és 180cm vagyok...

Egyébként 5-ös BMW nem kéne, nekem túl nagy. M3, az inkább, nem olyan nehéz mint az 5-ös, és elférek benne.

Kopasz Mercis 2008.12.10. 08:22:33

"Egyébként 5-ös BMW nem kéne, nekem túl nagy."
:)))))))))))))))

Kisbandi 2008.12.10. 08:29:36

Ez f@sza kis komment gerjesztő cikk :):)
1, Automata váltó verhetetlen. lehet kézzel is váltani, ha valaki főnökösködni akar az autója fölött. Ezek a mai automaták nem a 20 éves mondeokból valók. Csak a ruppótlanok fikázzák az automatát, mert sajnálják érte a pár 100ezret. Aki meg egy 10-15milliós autóval menőzik a szerpentinen, annak csak gratulálni tudok.
2, Tolótető verhetetlen. Főleg a panoráma tetős. Egyet kell értsek az előttem szólóval. Kizárólag tűző napon nem lehet használni. Amúgy este, tavasszal, nyáron, ősszel, télen is (bukóra állítva)
3, BMW verhetetlen :) Főleg az erősebb motorokkal
4, Aktív kormány verhetetlen, teljesen más kormányozni, mint a sima autókat. Itt érzed az autó fölött az irányítást.
5, Memóriás ülés verhetetlen
6, Professional hifi verhetetlen (az én süket füleimnek :) )
7, 4 kerékhajtás verhetetlen, bár nem feltétlen szükséges
8, alapmodellt soha!!!! Csak ami tele van extrákkal, mert attól lesz autó az autó.
9, xenon és angel eye verhetetlen

Nekem 325i kombi van, 220 LE-vel. És VERHETETLEN, a fentiekkel megpakolva:):)

ui. Fogyasztása verhetetlen (13l) de nem érdekel.
220-al úgy megy az autópálya kanyarban, hogy fel sem tűnik, míg a 4kerekes Audival már veszem el a lábam.
Fikázni csak az fikázzon, aki sok ezret beletett ilyen autókba. Vagy maradjon a Puntójában. És csókolom.

Redline (törölt) 2008.12.10. 08:44:29

A "kiszakadó" runflat gumikra néhány példát, ha lehetne. Az autót "elrontó" extrákkal kapcsolatban is jó lenne néhány konkrétum.

Amúgy ez vmi bevett módszer a Totalcarnál, hogy ostobaságokat hordtok össze a cikkben valamelyik elterjedt márkát céltáblául választva, hogy minél több hozzászólás szülessen?

2008.12.10. 08:56:50

"Diesel is the Satan's fuel." dallamú Jeremy Clarkson-mondást sikerült többször sajátként idézni, ha jól látom. Nagyon eredeti..

Kopasz Mercis 2008.12.10. 09:01:21

"Fikázni csak az fikázzon, aki sok ezret beletett ilyen autókba. Vagy maradjon a Puntójában. És csókolom. "

1. Bár hősszú évek óta automata váltós kocsim van, azért ha csapatni akarok a kéziváltóssal megyek. Közlekedni automata, autózni kézi.
2. Veri a kabrió.
3. MX5
4. Kormányozni nem az első, hanem a hátsó kerekekkel kell. :)
5. Csak ha többen is használjuk a kocsit. Egy személy egyszer beállítja az ülést és otthagyja.
6. A motort kell hallgatni nem a zenét.
7. Gondold át mégegyszer.
8. Pár versenyző vitatkozna veled.
9. angel eye: utólag beszerelve :)

"325i kombi van, 220 LE-vel. És VERHETETLEN," MEGALOL

ui. 16-19 liter (nyertem?)

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.12.10. 09:02:03

@Spiritmonger 2008.12.10. 07:49:54

2, fehér, heteroszexuális férfi számára egyetlen alternatíva van, a manuális váltó, az automatát hagyjuk meg a rokkantaknak, a nőknek és a buziknak

ez mekkora LOL!

mr.editor 2008.12.10. 09:05:01

Szerintem nem szarrágók a prémium gyártók. Az extrák némelyikének fejlesztésén (itt a komolyabb extrákra gondolok pl parkolási asszisztens és sávelhagyási) többszáz mérnök dolgozik éveken keresztül mire bekerül az autóba.
Ennek ára van és ezt meg kell fizetni a vevőnek.
Ezek az árak csak a kelet-eu vásárlóknak magasak, mert nagyon keveset keresnek, sajnos.
A cikk egyébként a magyar autós társadalom 5%-ának szól, mert a többieknek soha nem lesz pénzük új 5-ös BMW-re, max 10-15 évesre amit viszont nem ajánlok alacsony jövedelműeknek.
Más.
Ez a cikk megint egy nagyon szűk rétegnek szól, egyre inkább érthetetlen a TC gárdája, kinek akarnak ők megfelelni. Az olvasók 95%-a szerintem furcsán nézett pl. a civic 2.2 ctdi fikázásánál is.

zöldi 2008.12.10. 09:09:58

Psmith 2008.12.10. 09:01:21

"Közlekedni automata, autózni kézi."

Itt az igazság. Nekem csak egy kocsim lehet, az közlekedni kell. Ez kézi váltós, de soha többet. Kuplungolon, aki akar, egy hintázó családi szedánban. Én nem akarok. Lehet buzizni :DDD

flin 2008.12.10. 09:15:59

a napfénytetőnek csak a legnagyobb előnye és hibája maradt ki a felsorolásokból :)
- 80 fok az autóban, tető kinyit, klíma lábra és lefelé irányítva. pár perc alatt kinyomja fent a meleget.
- esővíz elvezető a két A oszlopban, por-víz-por-víz-por-víz... eltömődik-kirohad-beázik-csöpög a fejedre-tócsa a lábadnál. nem egyet látok tél környékén leragasztva körbe valamivel. 5-6 éves kortól lehet rá számítani.

Redline (törölt) 2008.12.10. 09:21:17

Flin, nemcsak hogy mindennek van előnye és hátránya, de még az emberek ízlése, pénzügyi lehetőségei és szükségletei is különbözőek.

Ezért aztán meglehetősen szánalmasak az ilyen "majd én megmondom a frankót, hogyan konfiguráld az autód" cikkek.

flin 2008.12.10. 09:26:01

Redline nyilván, de itt egy olyan autóról van szó, aminek a vásárló rétege elvileg olyat extrákat engedhet meg magának amiket akar.

btw a megoldás, h időnként ki kell fújatni kúton vagy gumisnál :)

th0mek 2008.12.10. 09:32:31

az alulmotorizált autó népbetegség.
szerintem itt nálunk legjobban az 514i menne :) persze szigorúan leszedve a típusjelzést...

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 09:33:00

Hááát..
Fapad gyári ülés, meg ceruzavékony kormány, meg szar kéziváltó?
Ugye most csak a 10-12-15 milliós hasonló kocsikhoz viszonyít a szerző, és nem abszolút értelemben okfejt?

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 09:35:52

"Amúgy ez vmi bevett módszer a Totalcarnál, hogy ostobaságokat hordtok össze a cikkben valamelyik elterjedt márkát céltáblául választva, hogy minél több hozzászólás szülessen?"

Természetesen.
Akkor több 14-es dísztárcsa fogy a webshopból. Elvileg.

Auto-InterCont 2008.12.10. 09:38:12

Én emlékszem rosszul, hogy az E60-asokból az 520i eleinte 6 hengerrel és 2200 köbcentivel volt kapható?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2008.12.10. 09:46:25

Temaba vago cikka a nemet autokrol, avagy melyik az igazi nemet premiumkocsi?

raerunk.blog.hu/2008/12/05/a_steinemannok_oroksege

Auto-InterCont 2008.12.10. 09:46:26

Utána néztem. Bizony 6 hengerrel jott az alap benzines és nem is volt 520d sem a modellciklus elején. Az, hogy az 520i 4 hengeres, annyira elkerulte e figyelmemet, hogy majdnem beírtam ide, hogy csak egy 4 hengerese van az E60-nak és azt lehet csak simán 520d-nek nevezni.
Ez nagyon elkerulte a figyelemet.

Bandi NL 2008.12.10. 09:48:21

"az alulmotorizált autó népbetegség"

ez meg hanyszor fog itt elhangozni, a kotelezo 514i/516i peldalozassal?

miert nem lehet ezt is rahagyni az autot megvasarlo emberkere, hatha az uj otoset a kenyelem/biztonsag/presztizs/etc miatt vasarolja, es nem azert hogy pirostol pirosig versenyezzen tuningcivicekkel, vagy szalagkorlatot szinezzen a szerpentinen?

cs0ki 2008.12.10. 09:48:49

és az új Volvo S80 hol marad? szerintem simán fleveszi a versenyt akármelyikkel.. :\

2008.12.10. 09:51:11

Két napja azaz két napja egy BMW szervízben egy új ötös állt bent. Nem hivatalos márkaszervízről van szó, mert a tulaj nem oda viszi, hanem egy magán szervíz ami 99%-ban BMW-kkel dolgozik. A probléma: rángat, hidegen nem indul. Egy új autó, ami nem is a legolcsóbbak közül való.

sunblind 2008.12.10. 09:52:06

hú de ritka, hogy manapság valaki nem dízelszopó ... aszittem egyedül leszek ezzel lassan ezen a bolygón ... veszenek a nagy, nehéz, felfújt műanyag, lézerrel a fogyasztóra faragott újautók!

Shadowbull 2008.12.10. 09:54:15

"16-19 liter (nyertem?) "

Ne rohogtess mar. 16 literrel egy M5 is eljar. Sot.

sb

mr.editor 2008.12.10. 09:55:56

Matiz
Garanciális a BMW nem?
Addig nem vinném maszek szervizbe, oldja meg a márkaszerviz a problémát ingyen.

Pista Bácsi 2008.12.10. 10:01:30

13 oka van, hogy nem veszek BMW-t.

1: Nincs rá pénzem

a többi 12 ok felsorolásától akkor eltekintek...

(Nem is lehetek sikeres ember :-))

Auto-InterCont 2008.12.10. 10:02:31

Matiz 2008.12.10. 09:51:11
Ennek csomó oka lehet. Nem mondom, hogy autót csak márkaszervízben érdemes javítani, de ha nem oda vitte, akkor valószínüleg már lejárt a gari. Nem lehet tudni hány kilómétert futott az autó, milyen volt a karbantartás. Magyarországon nagy divat a legolcsóbb gázolajat tankolni, hogy spóroljunk, pedig a gyártók felhívják a figyelmet arra, hogy csak kénmentes tankolható.
Nekem az jön le sokszor, hogy kell a nagy autó, mert nagy puncimágnes van benne. Kintrol nem látszik, hogy mennyit futott. A szervizen spóroljunk, mert a Béla a szomszédban 2000-ért meg pár üveg sörért lecseréli az olajat. A buszos Feri meg tud gázolajat 180-ért. A gumi kopott ugyan, de kinek van pénze rendszeresen cserélni a 19-es felniken azt a kurva drága gumit?
Aki prémiumautót vesz, mert annyira igényes, az legyen igényes a karbantartásra is. Ha nem így tesz, akkor utána lehet fikázni, hogy egy csomó baja van mindig.
Még folytatom, ha valaki félreértett volna, de most szólt a csajom, hogy kész a reggeli.

Humphrey 2008.12.10. 10:12:25

olyan opció miért nincs a szavazótáblán, hogy 'hidegen hagy'?
mert nem ócskavas, aki ezt mondja, hülye, a világ egyik legjobb autója. csak nekem nem kéne.
nem is azért mert bmw, csak mert nem jön be; a Z, a 6os, 7es igen, de a mainstream 'beérkeztem' bmw, köszönöm nem.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2008.12.10. 10:17:15

Én speciel hétszentség, hogy vennék bele tetőablakot, mert a klímát nem kell mindig minden áron használni, és a plusz fény is jól esik télen, magas meg nem vagyok. És abban is le van maradva a szerző, hogy a navi nem használható magyarországon: aki most megy mercit vagy bmw-t venni, az már rendes, fullos hazai / K-Európia térképpel kérheti aztat.

És akkor ezzel el is érkeztünk a cikk bajának gyökeréhez. Én speciel hasonló ízlésű vagyok, mint a kedves szerző, ezért látszólag igaznak is érezhetném mondandóját, csakhogy van itt egy komoly gond. Nem azt mondta meg TZ, hogy mit vegyünk bele, ha jó áron akarjuk továbbadni a kocsit, nem is azt, hogy mely extrák működnek (én tudok rendesen beszélni angolul, így nekem működik a beszédfelismerő is) és melyek nem. Ehelyett egy látszólag tanácsadó, általános érvényű igazságokat megfogalmazó cikkben valójában megírta, ő milyen autót venne.

A legeklatánsabb példa: értem én, hogy az 530i szimpatikusabb mint az 530xd, nekem is az. De talán nem véletlen, hogy a legtöbb ez utóbbiból fogy - eladni is azt lesz a legegyszerűbb. Szóval akkor most tanácsod adunk, vagy álmodozunk? Mert ha utóbbi, tessék az autónánia rovatba tenni......

Ez így megint elég gyenge. Ismét nem jó másra, mint klikkvadászatra bmw ügyben.

Fiery 2008.12.10. 10:18:28

Kisbandi: a Prof. HiFi nem verhetetlen, a Logic7 jobban szol ;)

Az uj motorokkal a 325i/525i 10 liter alatt fogyaszt. Aki nem hiszi, jarjon utana.

A napfenytetot pedig szellozesre is hasznalja az ember, tehat a 40 fokos kanikulat es a 0 fok alatti fagyokat kiveve mindig jol jon.

Fiery 2008.12.10. 10:22:24

"A legeklatánsabb példa: értem én, hogy az 530i szimpatikusabb mint az 530xd, nekem is az. De talán nem véletlen, hogy a legtöbb ez utóbbiból fogy - eladni is azt lesz a legegyszerűbb. Szóval akkor most tanácsod adunk, vagy álmodozunk?"

Hasznalni vagy eladni veszed az autot? :) Raadasul, ha hasznaltan veszed, az 530i pont az altalad vazolt ok miatt joval olcsobb lehet, tehat azt kell megvenni, es a dizelt meghagyni a 7-esnek meg a Mercedeseknek (ahova valo SZVSZ).

Humphrey 2008.12.10. 10:34:04

egyébként a post egy komplett baromság: a szerző magának konfigurálhat autót, de kijelenteni, hogy a csak és kizárólag 'x' verzió a tuti, nagyon gáz: a bmw tudja, hogy milyen embereknek akar autót eladni a szerző látványosan nem.

aki pedig bármilyen összefüggést lát a klima és a napfénytető között az csak a két felszerelés lényegét nem érti.

(én soha nem veszek autót gyári üvegtető nélkül)

Kopasz Mercis 2008.12.10. 10:34:14

flin 2008.12.10. 09:26:01
"Redline nyilván, de itt egy olyan autóról van szó, aminek a vásárló rétege elvileg olyat extrákat engedhet meg magának amiket akar."

Azért ez nem teljesen így van. Nagyon szarul esik az embernek mikor egy 14 milliós autóra még 6 milliót (majdnem még a felét!) kell rákölteni, hogy ténylegesen különbözzön egy középkategóriától. És akkor még nem is engedted el magad nagyon.

Tom74 2008.12.10. 10:35:29

"aki nem kéri az üveg tolótetőt. Miért ne kérné? Mert az egyébként sem igazán hatalmas fejtérből elvesz legalább hat értékes centit, ráadásul a klíma mellett soha nem lesz nyitva"

Na ez az, amit sosem fogok megérteni, miért kapcsolja itthon mindenki össze a napfénytetőt a klímával...
A napfénytetőnek nem(csak) a szellőztetés a funkciója.
Tágasabbá és hangulatosabbá teszi a teret, billentve kellemes légmozgást biztosít -klíma mellett is-, 30 fok alatt pedig bármikor kinyitva kellemes élményt ad. Én gyakran használom napsütéses téli napokon is, hogy lágyan simogassák a sugarak a buksimat...
Hozzáteszem, hogy a minap a BMW Welt-ben tett látogatás alatt nem láttam egyetlen kiállított autót sem, aminek ne lett volna napfényteteje.
Mindenképp kötelező extra, kerül amibe kerül. Nekem. És mindenkinek ajánlom.

Bambano 2008.12.10. 10:39:03

Én vennék szívesen bmw-t, ha nem lenne drága a propeller az orrán és nem lenne olyan rossz híre a vásárlóközönségének itthon.

Viszont 1.6 tonnára 210nm meg 170 ló az nagyon rotfl, elég kézifékes cucc lehet az 520i :P

Rocko- 2008.12.10. 10:42:33

Spiritmonger 2008.12.10. 07:49:54
"2, fehér, heteroszexuális férfi számára egyetlen alternatíva van, a manuális váltó, az automatát hagyjuk meg a rokkantaknak, a nőknek és a buziknak"
haha, régen én is megvetettem az automatát, legyen annak, aki dugózni akar. aztán kipróbáltam Sabc 540-esét, és asszondom: nem olyan rossz dolog az automata. ettôl függetlenül csakis manuális váltósat vennék, de az automata nem bûn.

th0mek 2008.12.10. 09:32:31
712

Humphrey 2008.12.10. 10:12:25
"olyan opció miért nincs a szavazótáblán, hogy 'hidegen hagy'?"
van: bármit, csak ne BMW-t.

Fiery 2008.12.10. 10:43:17

psmith: "Nagyon szarul esik az embernek mikor egy 14 milliós autóra még 6 milliót (majdnem még a felét!) kell rákölteni, hogy ténylegesen különbözzön egy középkategóriától."

Raadasul akkor ott a dilemma, hogy 14+6 = 20M Ft, amiert mar belepot nyerhet az ember az igazi uberlimuzinok vilagaba is, hiszen 20M-ert mar 7-est is adnak. Persze ahhoz is kell me'g extra, de valahol ertheto, ha valaki azon tunodik, inkabb egy extrasabb 5-os vagy egy "alap" 7-es; vagy egy extrasabb 3-as vagy egy "alap" 5-os.

Valamint, ha peldaul valakinek csak 520d-re futja anyagilag, de egy extrasabb 3-as kilove, mert mondjuk nem fer el benne (190-200 centis magassagnal mar az 5-os a kenyelmes), akkor nem kellene azert karhoztatni, hogy "eladja a lelket", es az 520d-t valasztja.

Kopasz Mercis 2008.12.10. 10:44:36

morphine · designpumpa.blog.hu/ 2008.12.10. 10:17:15
"aki most megy mercit vagy bmw-t venni, az már rendes, fullos hazai / K-Európia térképpel kérheti aztat. "

Azért nézd meg jól azt a térképet, pont azok a kis falusi, kisvárosi utcák nincsenek benne amik rendes térképen sincsennek meg.
Ellentétben egy IGo-val vagy a Garminba való naviguide-el.

2008.12.10. 10:48:12

Nem, én azt a vonalat próbáltam lovagolni, hogy az új autók már nem annyira jók, mint a régebbiek. Bátyám BMW-je (előző hármas) ugyanabba a szervízbe csak olajcserére áll be. És az udvaron mindíg vannak ilyen új csodaautók, alkatrészre, erre-arra várva. Na ere próbáltam utalni.

Rocko- 2008.12.10. 10:48:39

Bandi NL 2008.12.10. 09:48:21
képzeld, nagy motoros autókkal is lehet lassan menni. :)

Fiery 2008.12.10. 10:49:25

psmith: az iGO mindenkepp jobb valasztas, de szamomra egy 10-15 millios autoban butat mutatnak a szelvedore tapasztott navigaciok. Ofcoz az iGO Limousine jo valasztas lehet, de ha mar valaki 6-700 ezret adott (extra felar) a BMW-fele Prof. Navigacioert, akkor mar inkabb azt hasznalja, amig nem sziv tul sokat a BMW-fele terkep gyengesege miatt :)

Shadowbull 2008.12.10. 10:50:22

"Nagyon szarul esik az embernek mikor egy 14 milliós autóra még 6 milliót (majdnem még a felét!) kell rákölteni, hogy ténylegesen különbözzön egy középkategóriától."

azert 14 millaert mar otthon is eleg jo 5-ost lehet venni.

sb

mv3 2008.12.10. 10:50:44

Napfénytető nélkül nem szívesen vennék utazólimuzint. Sőt, lassan semilyen autót nem vennék elhúztható tető nélkül, az előző kettőn nem volt, és sokszor hiányzott. A mostnai autóm keresésénél az egyik legfontosabb szempont volt (automata, napfénytető, klíma).

Auto-InterCont 2008.12.10. 10:52:38

Én a következö extrákat nem rendelném az autómba:
Esö szenzor, automata világítás, faberakás, parkoló automatika, baloldali elektromos tükörállítás /nem mintha lehetne így kérni/, 17-esnél nagyobb felni, tetö csomagtartó.
Még biztosan van pár dolog, amit nem kérnék akkor sem, ha bármennyi pénzbol gazdálkodhatok, ugyanis vagy nem tetszik, vagy teljesen feleslegesnek tartom.
Ahol viszont nem spórolnék:
Xenon, biztonsági berendezések, hüthetö-füthetö bör komfort ülések, M-es multikormány, navi. A 2 zónás automata klíma egyértelmü, ezért sem írtam be.
A többi számora nem fontos extra, vagyis így nézne ki, ha én választanám meg az extrákat. Azonban, mivel nem veszek új autót, így sok kompromisszumot kell kötni.
Automata, vagy manuális váltó? Legyen automata, aztán, ha akarom majd intézem én kézzel a vezérlést.

Fiery 2008.12.10. 10:52:38

Matiz: a legfobb problema a modern common-rail turbodizelekkel van. Ha jo uzemanyagot tankolsz bele, vigyazol ra, akkor nincs gond, de ahogy masok is irtak, nalunk divat az olcso dizelt belenyomni, aztan lehet csodalkozni, ha a porlasztocsucsok mennek a levesbe. A regi, nem turbos dizelekkel nincs ilyen gond, meg persze a benzinesekkel sem.

A regi, 2-300 ezer km-t autokkal meg nem kellene peldalozni, mert azoknak mar a felet kicsereltek idokozben, es egyebkent sem feltuno, ha egy 10-15 eves auton neha tonkremegy ez-az. Mig egy 1-2 eves autonal skandallumszamba megy az ilyesmi, holott ugyanugy benne van a pakliban, hiszen ki tudja, hogy mennyit futottak valojaban (visszaporgetett, kicsit lezuzott jahreswagenek meg hasonlok ugyebar).

Shadowbull 2008.12.10. 10:54:32

"190-200 centis magassagnal mar az 5-os a kenyelmes"

Ugyanmar. Ultel mar E90-ben?

Nekem tokeletesen kenyelmes az is.

4 felnott siman elutazik abban is akarhova.

Meg magam moge is be birtam ulni..

Pont az a gond szerintem, hogy az 5os nem annyival nagyobb, mint amennyivel dragabb.

sb

Bambano 2008.12.10. 10:57:24

Nem tudom, mit nyomjátok ezt a kéziváltó dolgot, egy merev bot rángatása kifejezetten nem hetero pasik dolga:)

Fiery 2008.12.10. 10:59:03

Shadowbull: E90-em van :) Es egy 190-200 centis vezeto mogott mar nem olyan kenyelmesen ulnek a magasabb emberkek. Ofcoz egy coupenal nem lenne ez tema, hiszen ott nem nagyon ulnek be a hatso ulessorba, de egy 4 ajtos limuzinnal igenis el kell ferni a vezeto mogott is egy magasabb felnottnek. Aztan meg ugye ne feledjuk, hogy ha gyerekulest raksz a hatso traktusba, a kalimpalo gyereklabak jobb, ha nem verik szet az elso ules hatuljat, tehat megint nem art, ha van labter boven hatul.

Nekem eleg a 3-as meretben, de ha az 5-os olyan formaju lenne, mint az uj 7-es, akkor mar siman lehet, hogy inkabb egy 5-ost valasztottam volna.

loláb 2008.12.10. 11:03:02

Auto-InterCont · www.autointercont.com/ 2008.12.10. 10:02:31

Minden szavaddal egyetértek.

A tetőablak szerintem is jó dolog. Régebben volt egy tetőablakos, klímátlan 316-osom, most egy klímás astrám. A bmw-ből sose hiányoltam a klímát, ellenben az astrából hiányzik a tetőablak.

Shadowbull 2008.12.10. 11:05:14

Fiery 2008.12.10. 10:59:03

Nekem meg volt E90/E91, gyerek is van, es 193 centi vagyok.

Mi tokeletesen elfertunk benne. A csomagterrel nem voltunk kibekulve.

Amikor eloszor ultem az E60-ban, kicsit csalodtam, mert nem volt annyival nagyobb, mint ahogy vartam volna.

Ha tetszik az uj hetes, es szeretned egy szammal kisebb kivitelben, vard meg az F10-et :)

sb

Humphrey 2008.12.10. 11:06:05

Rocko-:
nem, az nem ugyanaz: a 'bármit csak ezt ne' az egy elég erős elutasítás.
én nem utálom az 5öst, sőt, szerintem nagyon jó autó. és főleg nem szeretnék 'bármit'...
nekem csak egyszerűen, semlegesen egy 'köszönöm nem' elég.

Spiritmonger: engem a kéziváltósban többször buziznak le (jó, mert az kabrió), mint a 'férfias', de automata business-lépcsőshátuban. Mondjuk, akit az érdekel, hogy mit gondolnak róla a piroslámpánál, annak biztos jól jön valami péniszhoszabbító, én köszönöm elvagyok nélküle. (egyébként ez a 2. tételed -bocsánat- de hihetetlenül provinciális suttyóság is)

Kopasz Mercis 2008.12.10. 11:06:35

Auto-InterCont · www.autointercont.com/ 2008.12.10. 10:52:38
"Én a következö extrákat nem rendelném az autómba:
Esö szenzor, automata világítás, faberakás, parkoló automatika, baloldali elektromos tükörállítás /nem mintha lehetne így kérni/, 17-esnél nagyobb felni, tetö csomagtartó.
Még biztosan van pár dolog, amit nem kérnék akkor sem, ha bármennyi pénzbol gazdálkodhatok, ugyanis vagy nem tetszik, vagy teljesen feleslegesnek tartom."
Ezért jó a konfigurátor. Szinte csak olyan dolgokat soroltál fel amit én kötelező extráknak gondolok. :) Jó, a faberakás, parkoló automatika nekem is felesleges.

Shadowbull 2008.12.10. 11:07:44

Auto-InterCont • www.autointercont.com/ 2008.12.10. 10:52:38

Pedig az esoszenzor okos dolog. Az is biztonsagi berendezes.

sb

Auto-InterCont 2008.12.10. 11:08:34

loláb 2008.12.10. 11:03:02
Auto-InterCont · www.autointercont.com/ 2008.12.10. 10:02:31

Minden szavaddal egyetértek.


Micsodaaa??? Neked is szólt a csajom???
:D :D :D

Kisbandi 2008.12.10. 11:14:36

psmith: persze, lehet minden pontra ellenérvet is mondani, én napi szinten vezetem, jól jön az automata, 2 gyerek van, kicsi a mazda, és többen is vezetjük. És visszaáll a tükör is a memóriával :)
fiery: tudom milyen a Logic7, de én már süket vagyok :) És a legtöbbször be sem kapcsolom, csak elvagyok a kocsiban

fogyasztás: az átlag, az 13.1, amit mutat a computer. Egy 1000km-es pálya-országút kombot 140-es átlaggal 9 literrel megcsinál. Le lehet vinni a fogyasztást, de én városban járkálok vele, 1-2 km-ekre, vagy dugóba. És amíg nem megyek 60-nal, addig fogyaszt a legtöbbet.

Napfénytető úgy jó ahogy többen is írták. Autópályán, városban, bárhol már csak a szellőzés miatt is nyitva van, nagyon kellemesen járatja a levegőt. A ventillátor, klíma be sincs sokszor kapcsolva. Majd ha be fog ázni, meg eldugulni, akkor én is anyázni meg átkozni fogom :)

És inkább egy telerakott kisebb autó, mint egy fapados nagyobb.

De az 5-öst se dobnám vissza azért.

Auto-InterCont: azért az esőszenzornak semmi baja nincs. És a tetősínnek sem. nem utazol síelni meg bicajozni a családdal?

További "felesleges" extrák, amik nélkül elvezettem a Samarámat meg az Opelemet is:
- tolatásnál leforduló jobboldali tükör
- tolató radar elöl-hátul
- fűthető ülések
- maradék hő befújás (ez jól jön most télen)
- sötétedő külső-belső tükrök

Auto-InterCont 2008.12.10. 11:15:11

Shadowbull 2008.12.10. 11:07:44
Persze biztonsági, de amit a kormány elengedése nélkül egy mozdulattal tudok vezérelni, azért nem adnék pénzt.

A multi kormányt írtam, és az is kényelmi/biztonsági extra.
A baloldali tükorállítás leggyorsabb módja pedig a kézi. Ha éppen jobb oldalra van kapcsolva, akkor át kapcsolod és utána egy lassú villanymotor mozgatja. Teljesen feleslegesnek tartom. Jobb oldalon viszont nem csak, hogy kell a motoros, hanem olyan kell, ami tolatásnál úgy fordul, hogy a padkát lásd.

Kopasz Mercis 2008.12.10. 11:29:17

Auto-InterCont 11:15:11,

Nem érem el a baloldali tükröt se az ülésből.

"Jobb oldalon viszont nem csak, hogy kell a motoros, hanem olyan kell, ami tolatásnál úgy fordul, hogy a padkát lásd. "

Pont ez kapcsolom ki alapból. A padkát úgyis érzi az ember, viszont ha le van fordítva nem látod tolatásnál mi van mögötted jobbra. Feltéve ha tükörből tolatsz, a sípoló segéddel.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 11:31:40

Mi a fene az, hogy "business-lépcsőshátú"?
Az ilyenektől fakadok sírva..
A szegény, elmaradott országokban még élnek a státuszszimbólumok, nálunk ez éppen az autó. Mi a Stage2-n vagyunk: önmagában az, hogy VAN, már nem szimbólum. A kulcsszó a MILYEN.
Nyugaton (az igazi nyugaton) fel se tűnik az embereknek egy 50-60 milkás sportautó, vagy egy német überszedán.. Ők nem ez alapján mérnek.
Itthon egy "business-lépcsőshátúval" te vagy a király a szarhegyen.
Köszönöm a figyelmet.

Zombika 2008.12.10. 11:32:20

Nekem egy 530XD-m van. Nem újonnan vettem, nem is ilyet kerestem. Sima 530D-t akartam venni, de egy ismerősöm megszorult, és nagyon jó áron adta a fél éves autóját, 15,000 km-mel.
A cikkírónak többé-kevésbé igaza van, 1-2 apróságot pontosítanék:
dízel-benzin: ez előtt az autó előtt volt 330i-m és 330d-m is. Mivel többnyire városban (vagy max autópályán) használom az autót, keveset szerpentinezek, ezért számomra a menetteljesítményük kb. egyforma volt. A benzines magas fordulaton valamivel több lóerőt ad le (272 vs 231), de alacsony fordulaton a dízel agyonveri nyomatékból. 80-ról 120-ra gyorsítani, 2 visszaváltás nélkül jobb a dízel. 0-ról 100-ra gyorsulás közel ugyanannyi.
Városi fogyasztásban a dízel 10-11 liter, a benzines 16-17 liter, persze "rendesen" használva. Nem is a pénz a lényeg (de az is), hanem hogy 350 km-enként jársz tankolni, vagy 600-anként. Nagyon idegesítő, hogy mindig amikor rohannál vhová, akkor be kell állni tankolni. Ezért akartam 530D-t.
A X-drive tényleg felesleges, nem sokat tesz hozzá a hátsókerékhez (nem járok egy évben 10-szer sielni a hegyek közé), viszont növeli a fogyasztást, a rugózatlan tömeget, jobb nélküle.
Az autón van M-csomag (18-as, defektmentes kerekek, sport futomű), hülyeség, ha én rendeltem volna, akkor nem lenne, tényleg ütnek miatta a komolyabb kátyúk. Nem nevezném vesekő-lerázónak, még így is jobb, mint mondjuk egy Ford Focus, de macskakövön, nagyon szar úton nem méltó az autóhoz.
Vastagabb kormány, komfortülés kell, navi nem létszükséglet (fél éve tényleg van M0. térkép is), de nélküle szerintem nehéz lesz eladni pár év múlva. Ez olyan, mint a kandalló a 80 millás házba: én nem használnám, de kell az eladáshoz :)

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 11:34:08

Az hol dolgozik, aki váltogatja a 330i-t, 330d-t, 530XD-t?

Auto-InterCont 2008.12.10. 11:37:52

psmith 2008.12.10. 11:29:17
Hamar ki fog derülni, hogy a BMW nem is olyan hülye, hogy ennyire részletes extra-listája van!

Kisbandi 2008.12.10. 11:14:36
Nem járok síelni és az autónak más formája lesz töle. Az enyémen van, de mivel használt autókat veszek, így nem szereltetem le! :D
Nem mondom, hogy elcsúfít egy kombit, de tetösín nélkül nekem mégis csak szebb egy Touring.
Igaz nekem E-91 esem van. És, hogy képes vagyok kompromisszumokra? Soha nem akartam Touringot. De ez volt olyan árban és állapotban, hogy elhoztam. Nincs benne bör és xenon sem, de szeretem.

Zombika 2008.12.10. 11:39:16

Saját cégem van :)
A két 3-ast csak béreltem pár hónapra, mielőtt meghoztam a döntést, hogy milyet vegyek. Rájöttem, hogy a 3-as kicsi nekem (190 centi + feleség + gyerek)

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 11:42:33

Ha abból így meg tudsz élni, akkor meg is érdemled..
Szektor??

lack 2008.12.10. 11:45:56

az igaz h a becsuletes szemlyauto uzemanyaga a benzin...
..de attol eltekintve szerintem vegyen mindenki dizelt..es aztan lesz csak elvezet mikor 20 liter benzin annyiba fog kerulni mint 5 liter gazolaj :)..huhuuuu..a motor nemis fog 4000 alatt porogni akkor nekem ;)

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2008.12.10. 11:46:03

Először két tárgyi tévedés van az írásban: Az igazi 5-ösben (hathengeres modelektől felfelé) alapba jár a kétzónás klima és a xenon.
Nagyon egyetértek a szerzővel a motorok és a négykerékhajtással kapcsolatban. A diesel motor a traktorokba, a négykerékhajtás meg a munkagépekbe való.
Én 2 évig járkáltam egy 525i tipusú M csomagos bömivel. Kéziváltós volt és szerintem rohadt jó. A futómű tényleg kemény, de valamit valamiért. egyébbként a belső dizájn elfogadható, a sport üléseket pedig kimondottan kényelmesnek találtam. A hifi jól szólt........ennyi....ja igen és minden kilómétert amit megtettem élveztem.:-)))))

Shadowbull 2008.12.10. 11:47:12

Auto-InterCont

Akkor jon nagyon jol, ha beterit vizzel egy szembejovo kamion, aztan amig megtalalod a kapcsolot, vakrepules van.

A szenzor meg azonnal torol.

sb

Zombika 2008.12.10. 11:47:43

Ingatlan.
Nem én vagyok a nagyfiú, aki megveszi-megépíti eladja őket sokmilliárdért (ők porschéval, ferrarival, astonnal járkálnak), én csak tanácsokat adok nekik, hogy hogy lenne a legjobb. Löknek érte "pár morzsát", de még mindig jobban jövök, ki, mint ha egy bankban tenném ezt, "öltönyös rabszolgaként". (egyébként azt is csináltam sok-sok évig, nem vagyok már fiatal)

Zombika 2008.12.10. 11:49:24

mint ha = mintha
persze :)

Shadowbull 2008.12.10. 11:49:34

"Nyugaton (az igazi nyugaton) fel se tűnik az embereknek egy 50-60 milkás sportautó,"

Dehogynem.

Csak itt nem irigykednek, hoborognek, nem kopkodik le, nem huzzak meg az oldalat.

Hanem orulnek ha latnak egy ilyen autot.

sb

TylerDurden 2008.12.10. 11:52:27

az benne a jó, hogy írtak egy semmiről sem szóló cikket és mégis nagy látogatottságot és klikkszámot generálnak vele. így kell ezt csinálni! profi.

Negrogo 2008.12.10. 11:54:36

Errol az E60-rol csak annyit, amugy ha varasobn cirkalok az M csomagos E39-el akkor nem egy uj 5-os tulaj irigykedo pillantasat velem felfedezni. ne meg persze sok mas markat vezeto egyenet... szar erezes lehet az, hogy a regebbi pengebb!

Ma peldalul hosok tere fele a liget utani zebran athalado nep kozul egy fiatalember megallt, hogy szurjon egy kepet az autorol. Kell ennel tobb egy 10 eves autonak?:)

Humphrey 2008.12.10. 11:56:11

AnyádnakPalánkot 2008.12.10. 11:31:40
azt hiszem nekem szólt a felfortyanás :)

- középkategóriás 4 ajtós prémiummárka (mint az 5, E, A6) tipikusan cégautó: saját használatra ilyet nagyon kevesen vesznek, így értettem.
- németországban is, hidd el -itt élek- feltűnik egy '50-60 milkás sportautó', csak nem ez alapján mérnek. simán eljárnak -pláne mostanában- 6-8 vagy akár 10+ éves jó autókkal is. a bajorok talán nem, de itt igen.
- "Itthon egy "business-lépcsőshátúval" te vagy a király a szarhegyen." nos igen, van egy ilyen faktor is otthon/itthon. Zombika pl az előbb írta: "Sima 530D-t akartam venni, de egy ismerősöm megszorult, és nagyon jó áron adta a fél éves autóját, 15,000 km-mel." talán eleve elég lett volna egy Mondeo.
- egyáltalában nem gondolom, hogy az autó státusszimbolum.

Auto-InterCont 2008.12.10. 11:57:04

Shadowbull 2008.12.10. 11:47:12
Igen, ez biztosan így van. Nem is akarok ebbe belekötni, csak elmondom a véleményemet. Egy kamion elég nagy ahhoz, hogy idöben észrevegyem és tudom, hogy az beterít. Törlök és ennyi. Viszont a szenzor arra is reagál néha, amire nem kellene. Egy alig nedves szélvédö, ami még inkább poros és ezért nem törölném le, a szenzor már töröl.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 11:57:41

Nem felfortyanás volt ez, inkább megvilágosodás..
Ne vedd magadra :)

Shadowbull 2008.12.10. 12:08:40

Auto-InterCont

En is ismerek olyat, ki utalja az esoszenzort, mert sose ugy torol, ahogy o szeretne.

sb

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 12:10:24

Bevallom őszintén, amikor olaszban a kúton beállt mellénk a fekete Aston, és kipattant belőle a tőlem nem sokkal idősebb full lebarnult rózsaszín inges playboy, kellett fél óra, mire lehiggadtam..
A düh nagyon szar dolog, ha nem párosul hatalommal.

Shadowbull 2008.12.10. 12:19:27

Nem vagy elegedett az eleteddel?

Akarsz rola beszelni?

sb

Shadowbull 2008.12.10. 12:27:15

Kar.

Pedig sirhatnal a vallamon.

sb

Humphrey 2008.12.10. 12:35:33

"Bevallom őszintén, amikor magyarban a kúton beállt mellénk az ezüst Focus, és kipattant belőle a tőlem nem sokkal idősebb egészséges, h&m inges srác, kellett fél óra, mire lehiggadtam..
A düh nagyon szar dolog, ha nem párosul hatalommal."

... ezt nagyon sok nálunk keletebbre élő fiatal bekommentezheté (ha lenne internete, autója és pénze utazni).

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 12:40:06

Engem nem érdekel, milyen házban lakik, milyen csajai vannak, hova utazik évente hányszor.. Engem csak az autója izgat.
Szerencsére.
Az bosszant, hogy nekem reális esélyem nem sok van, hogy legyen egy olyanom.. Akármit csinálok. Nyilván a prémiumképességekkel rendelkezőket honorálják prémium (igazi prémium, nem Passat-szintű prémium) bérrel, ők azok, akiknek még neadjisten lehet is ilyene.
Tehát ha valamihez nagyon értesz, akkor azt értékelni fogja a piac.
De most meséljem el, hogy arról a srácról mi jött le, vagy ne?
Itthon kb a Kadett GSI-kkel járnak ilyen fazonok, és igazából ez az, ami rohadtul bosszant. Nem a kocsi puszta létezése.. Én is örülök, ha látok nagynéha egyet.
Konklúzió: az ország el van baszva.

Shadowbull 2008.12.10. 12:42:30

Erdekes ha en ilyet latok, akkor nem duhos leszek, hanem azon kezdek el agyalni, hogy mit kellene NEKEM csinalnom, hogy ilyen autom lehessen.

Igaz mostanaban mar nem gorcsolok ezen annyit, jo igy ahogy van.

sb

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 12:45:58

Én mindig azt próbálom kitalálni, hogy mivel foglalkozhat. Általában oda lyukadok ki, hogy: gazdag család sarja; drogdíler; kurvákat futtat és fegyvert árul; pornófotós, esetleg ezek egyedi kombinációja.

Negrogo 2008.12.10. 12:47:43

anyadank...

az ilyen autokat sose azok vettek es veszik akik ezert hosszu evek alatt megdolgoztak. valahogy ala kerult az most mind1 hogy. viszont ezert van az ha en latok ilyet es meg arcoskodik is az illeto csendben mosolygok rajta. viszont ha olyan volt, hogy egy parkoloban egy vadi uj m3 cabrio allt es jott oda a tulaj aki ilyen jo 35-40 koruli volt es nem a "valalkozo" akkor siman megdicserem es beszelek is vele ha ideje engedi o meg a hazak kozt porgeti fel 8 ezerig mert szepen kertem:) es nem anyzom magamban.

Humphrey 2008.12.10. 12:49:46

nincs igazad: Astonnal (és tsaikkal) nem olyanok járnak akik 'csak' prémium képességekkel rendelkeznek: bérből -semmilyenből (a világ nyagon kis számú csúcs-csúcs vezetőit leszámítva)- ilyet nem veszel akár hova születsz.
vesznek viszont: sztárok (nem celebek), sikeres vállalkozók (akik bevállalják, hogy most fél év alatt a vagyonuk akár 80%ban is elolvadt - te képes lennél elviselni épp ésszel?) gazdag vállalkozók gyerekei (és itthon? apuci kedvence a 3as bömbivel, ismerős?), ja és bűnözők.

építs fel egy sikeres vállalkozást egy fél életet beleölve, tegyél kockára mindent a sikerért, és a fiadnak akár lehet is astonja.

Csubakka Junior 2008.12.10. 12:51:31

,,Bevallom őszintén, amikor olaszban a kúton beállt mellénk a fekete Aston, és kipattant belőle a tőlem nem sokkal idősebb full lebarnult rózsaszín inges playboy, kellett fél óra, mire lehiggadtam..''

Biztos valami NBII-es focista volt.

Seca81 2008.12.10. 12:52:38

Engem sem érdekel ki milyen kocsiból pattan ki. Nézek egyet, és kb 10 másodperc alatt el is felejtem.

Unokatesómék voltak Svájcban a varnyúval :) Na azt rendesen megnézték, mindenki odaállt fényképezkedni mert még sosem látták a keletnémet csodát :)
Nyugatra már le se szarják a több 10 millás kocsit, lehet, hogy megnézik egy pillanatra mert mondjuk ritka, de sztem a többségnek full közömbös.
Én még itthon sem nézem meg a vadi új csodamasinákat, egy öreg XJ, vagy amcsi vas sokkal jobban izgat. Számomra a luxus kocsik - "húde szép" és kb ennyi. A régi Mustangot körbejárom, lefotózom, beszélek hozzá :)))

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 12:55:07

Írtam is, hogy a vállalkozóktól semmilyen kocsit nem irígylek.
Aki képes ebben a világban talpon maradni, sőt ennyi profitot termelni, az megérdemli a munka gyümölcseit.
Ez mindig úgy van, hogy az igazi nagy szakítás igazi nagy kockáztatással is jár.
A két pólus kiegyenlíti egymást.
Aki csak középen lötyörészik, az meg ne sírjon, hogy középszerűre telik neki.
Én még bármi lehetek.. Felsőoktatási tanulmányaim közepén járok :)
Egyetlen kérdés van, lesz-e hozzá kedvem? (rohadt lusta vagyok, hosszú távú vágyak hiányában meg főleg)

Shadowbull 2008.12.10. 12:55:56

Van egy ismerosom, asszem meg nincsen 30, havonta tobb milliot kereshet nettoban.

SAP-tanacsado.

Lehetne neki is Maseratija, ha akarna.

Megelegedett egy zsir uj 325d-vel. Azt is lizingeli.

Van egy masik, a faterjaval 7-8 ev alatt csinaltak egy ceget, asszem mostmar az evi milliardos forgalmat suroljak, es dinamikusan nonek.

Neki A6-osa van, papanak A4. azert nem dragabb autokat vettek, mert ugy vannak vele, inkabb uj gepekbe teszik a penzt.

Van egy harmadik ismerosom, tobb mint tiz ev alatt rakta ossze a ceget, kabe 80 alkalmazottja van, forgalmuk tobb mint egymilliard evente. ML Mercije van.

Az hogy neked csak ilyen foglalkozasok jutnak eszedbe, az azt jelenti, hogy nem ismersz eleg sok embert, vagy tul sok akciofilmet nezel, esetleg ezek kombinacioja.

sb

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 12:58:28

Ezt mondom, prémium képességekhez jár a prémium zsé.

w a s d 2008.12.10. 13:00:16

Ha a Ford, az Opel, meg a többi tömeggyártó nem állt volna át elsőkerékhajtásra, akkor nem irigyelném ennyire, akinek telik BMW- re.:D

Shadowbull 2008.12.10. 13:02:28

"Felsőoktatási tanulmányaim közepén járok :)"

Hajaj.

Remeljuk jol valasztottal.

sb

loláb 2008.12.10. 13:02:59

Kár ilyesmiken izgatni magatokat. Annyi pénzzel kell elégedettnek lenni, amennyi van.

Én viszont azóta röhögök a cl65amg-s, meg sl-slk-s cicababákon, amióta megtudtam, hogy a mercedes drágább autóit itthon 99%-ban férfiak vásárolják :)

www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059 2008.12.10. 13:05:01

Shadowbull 2008.12.10. 12:42:30

"Erdekes ha en ilyet latok, akkor nem duhos leszek, hanem azon kezdek el agyalni, hogy mit kellene NEKEM csinalnom, hogy ilyen autom lehessen."

Nagyon jó meglátás, szerintem ott a pont.

Seca81 2008.12.10. 13:05:49

Jöttünk haza tesóm szalagavatójáról nemrég a VW T2-vel. 76-os vas, sokan megnézik, elismerően mosolyognak, tetszik a többségnek pedig nem "szalonállapotú".
Mellénk állt a pirosnál egy Ignis-es, 2 tipikus buzigyerek akik apucitól kölcsönkapták az esti e-klubra.
Sokáig nézik a T2-t, egyszer csak megszólal az anyósülésen lévő: az őskorból jöttetek bazemg!?
Nem szoktam idegeskedni vezetés közben, de akkor elszállt az agyam. Átkiabáltam ide nem illő mondatokat, közben zöldre váltott és röhögve odébbáltak. Azt hittem szétrobbanok, kb fél óráig őrjöngtem. Ilyenkor legszívesebben kiszállnék és akkora tüzijátékot rendeznék vállamon az RPG-vel, hogy aug 20 is megirigyelné!
Nagyot csalódtam akkor.

Seca81 2008.12.10. 13:09:45

Addig nyújtózkodj amíg a takaród ér...
Nem kell irigykedni a gazadagokra, a többségük lelki szegény, mindig többet akar. Tisztelet a kivételnek.

Pales 2008.12.10. 13:10:15

16 hónapig volt egy majdnem alap E60-as 530-as dizelem. Mese, álom, gyönyörüség. Nyilván aki még nem ment ilyennel az a benzinest dicséri, de az 500 Nm egy csoda. Soha semmikor erőlködés, csak finoman nyomod és megy, pont ahogy akarod, nincs emelkedő, nincs teher, nincs zaj, kanyar, semmi - csak megy mint egy álom. Az "alap" üléssel soha bajom nem volt, 1200 km után pihenten szálltam ki az autóból. Ha egy autónak annyi az összes hibája, hogy nincs pohártartó (az enyémben nem volt) akkor az elég jó eredmény. Volt 528-as benzinesem is, az is jó volt, de csak jó. Az is ment, de nyomni kellett, érezted, hogy dolgozik, erőlködik, meg is volt az eredménye, de a könnyedség az nagyon hiányzott.

Shadowbull 2008.12.10. 13:10:33

"egyszer csak megszólal az anyósülésen lévő: az őskorból jöttetek bazemg!?"

Hogy ez mekkora poen :))))

Ne haragudj, de tenyleg nem mindenki lelkesedik az oreg vasakra.

En sem.

sb

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 13:10:47

A piaci törvények alapján nem jót választottam, viszont élvezem a dolgot.. :)

Seca81 2008.12.10. 13:13:59

Én pl rep szerelő/műszerész leszek, ez az utolsó évem, tudom, hogy nem fogom degeszre keresni magam de leszarom. Élvezettel csinálom, jó társaságban, remélem elég sokáig. Kell egy jó csaj aki nem a pénzemért van velem (a nem létező pénzemért:))-ilyen már van tehát öröm és bódottá! Az, hogy vágyakozom erre-arra, veszek hülyeségeket (pl anno az RX): fiatalság bolondság...

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 13:14:12

A szuzuki igniszes racsing bunkókat szóra se érdemes méltatni.
Ugyanúgy, mint amikor a tízéves utcakölyök szól be.. Nem kell azokkal foglalkozni, akik nincsenek veled egy súlycsoportban.

Seca81 2008.12.10. 13:15:47

sb: Nekik poén is volt, nekem már nem annyira. Nem is kell, hogy mindenki rajongjon érte. Ha nem tetszik neki inkább kussoljon. Gyökér népség...

Seca81 2008.12.10. 13:17:34

AP: ja, igaz, csak eddig még nem szólt be senki, ezért kaptam föl a vizet. Pedig nem szoktam.

www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059 2008.12.10. 13:18:31

Amúgy van, aki rendszeresen használja a pohártartót? Mert gondolom a többség üveges üccsit vesz út közben, nem mekdonáldszos pohárban kér kólát. Én szerintem mióta van saját autóm, poharat a pohártartóba még nem raktam...

A cikkről
1. Egy dolog az álmodozás, és a realitás.
2. Aki leszólja a mai dízeleket (főleg BMW dízeleket), az nagyon ért hozzá, vagy kibicnek semmi sem drága alapon játszik.
3. Kár volt kiemelni pont a BMW-t, mert ugyanez szerintem megfigyelhető Audinál és Mercedesnél is. (R8-ban elkérni 200ezer forintot elektromos ülését? Vicc...)
4. Magyar népbetegség, hogy aki nem 300 lóerővel és 20 millióért vesz utazólimuzint, azt leszarrágózzák. Ohhh, főleg ha még dízel is... Kíváncsi lennék, közülük hányan keresték már meg egy 15 milliós autó árát...

Auto-InterCont 2008.12.10. 13:19:15

Seca81 2008.12.10. 13:05:49

Veletek volt a T2 és be mertek szólni?
Kitépett gerincek fölött mondta volna egykoron, hogy Astala Vista, Baby!

Seca81 2008.12.10. 13:20:36

www.... Amúgy van, aki rendszeresen használja a pohártartót? Mert gondolom a többség üveges üccsit vesz út közben, nem mekdonáldszos pohárban kér kólát. Én szerintem mióta van saját autóm, poharat a pohártartóba még nem raktam...

Az az amcsik mániája. Anyuci beviszi a mekibe a családot, kijönnek a még meg nem ivott kólával és lám: ott a 20 pohártartó. Nálunk ez nem annyira elterjedt.

www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059 2008.12.10. 13:21:22

Seca81 2008.12.10. 13:13:

"Én pl rep szerelő/műszerész leszek, ez az utolsó évem, tudom, hogy nem fogom degeszre keresni magam de leszarom."

Lehet többet ér valamit szívvel-lélekkel csinálni, és mellette boldognak lenni, mint valamiért éjjel-nappal kaparni, gazdagnak lenni, ámde "üresnek" lenni :-)

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 13:21:25

Ott nem értem a dolgot, hogy álltatok valahol, odagurultak mellétek, sokáig nézték, majd megszólalt az egyik.
Ha én állok pl egy lámpánál, akkor kb leszarom, ki áll mellettem, sőt azt, hogy hova néz, vagy beszél-e.
Lehet, hogy a szuzukisoknak ez úgy jött le, hogy

"állt egy rozsdás fos a lámpánál, mint nem is sokkal később kiderült, benne két ősemberrel. odagurultunk. a benne ülők először is jól megnézték a kocsink szép színét, aztán sokáig időzött rajtunk a szemük, közben lesték minden szavunkat.
mi barátkozni próbáltunk, egy viccel ütni el az egyre kínosabb hallgatást. ők nem értették a viccet, de mindegy is volt, mert váltott a lámpa".

Shadowbull 2008.12.10. 13:22:04

"A piaci törvények alapján nem jót választottam, viszont élvezem a dolgot.. :)"

Sohasem keso valtani.

Es ezt halal komolyan mondom.

sb

loláb 2008.12.10. 13:22:45

seca81,

81-es vagy, repülőgépműszerész növendék, vitorlázórepülsz, és van egy rx-7 esed? Mert akkor valszeg ismerlek...

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 13:24:34

A baj ott van, hogy ez az egy dolog érdekel. És hogy ebből jól megélni nehéz.
(de azé' nyugi, nem bölcsész leszek:P)

Seca81 2008.12.10. 13:25:05

Auto-InterCont · www.autointercont.com/ 2008.12.10. 13:19:15

:)))

AP: este volt, lehúzva az ablak mert a fűtés néha szarozik :) Sokan voltunk, ne párásodjon. Érted. Este nem látszik, hogy rozsdás, sőt azt, hogy milyen állapotban van vszínű csak mi tudjuk, kívülről, főleg este nem egy csúnya látvány :)


"állt egy rozsdás fos a lámpánál, mint nem is sokkal később kiderült, benne két ősemberrel. odagurultunk. a benne ülők először is jól megnézték a kocsink szép színét, aztán sokáig időzött rajtunk a szemük, közben lesték minden szavunkat.
mi barátkozni próbáltunk, egy viccel ütni el az egyre kínosabb hallgatást. ők nem értették a viccet, de mindegy is volt, mert váltott a lámpa".

Ez tetszik!

Auto-InterCont 2008.12.10. 13:25:15

Seca81 2008.12.10. 13:17:34

Nekem nagyon tetszene a T2, de hidd el, ezen kár kiakadni!
Lesznek nagyob pofonok is az életben. Lehet, hogy a mostani csajod nem a lovéért van veled, de, ha elhagy majd egy lóvésért, akkor érzed magad gyomron rúgva!
Kívánom, hogy ne így legyen, csak azért írtam le, hogy nézd már meg min háborogsz!
Két töketlen egy kökemény Ignisböl leszólja a kocsidat, te meg ezen kiakadsz?

Seca81 2008.12.10. 13:27:35

loláb: ööö, majdnem. Volt RX-em, nem vitorlázórepülök, viszont 2 oszttársam igen, de nem tudom, hogy lenne-e RX-ük? Arról már tudnék :) És 85-ös vagyok, a mocim 81-es :)

subtotal 2008.12.10. 13:28:17

Nekem eddig 5ös kombik voltak.
E34 520i és E39 525d
Biztos vannak náluk jobb, reálisabb, elszállósabb választások is, de nekem megfelel a mérete (195cm magas vagyok), a dinamikájuk, a fogyasztásuk (főleg a 8.2l dízel városban) a mindennapokra.
Az E39 felszereltsége pedig már több, mint elég. Bővebb vélemény a "Csatahajó" címszó alatt a Népítéletben.
Tetőablak nekem is kellene, úgy gondolom még elférek alatta. De mikor vettem az autót a kiválasztotban pont nem volt.
A dízelt elitélőkkel pedig az a gondom, hogy álmaikból indulnak ki (szerpentinezek, meg huzatom ezerrel), valójában ezek az esetek kis százalékában fordulnak elő. Bár a Tátrában én élveztem a dízelt is.
Alkonykapcsoló jó dolog, nem létszükséglet, de én beleraknám nem prémium autókba is, mert sok lámpa nélkülit látni este errefelé.
Aut. ablaktörlő jó dolog szerintem, pályán változó időjárásban jó szolgálatot tesz. De néha tényleg nincs a helyzet magaslatán.
Xenon kell, de amíg nincs nem hiányzik.
17es papucs szerintem is a max.
Bőr nem kell, automata ízlés kérdése közepesen motorizáltaknál, nagymotoroknál attól függ mire szeretnéd használni.
Ami a legfontosabb: ha lehet kombi legyen: nem kér enni a puttony, szerintem jól néz ki, praktikus.

Azt pedig, hogy a BMW jellemhiba, nem minősítem. Minősítette a hozzászóló saját magát.

Seca81 2008.12.10. 13:30:38

Auto-InterCont: Igen, akkor kiakadtam mert sosem szóltak még be. Főleg a T2-re nem. Ezért lettem idegbeteg.
Lesznek csalódások az tuti, nem is vagyok felkészülve rájuk pedig már átéltem 1x. Előző csajom a 42 éves főnökével csalt meg, na akkor is idegbeteg lettem! :)))

Seca81 2008.12.10. 13:34:07

Egyáltalán egy autóra azt mondani h jellemhiba... Nem is értem.

Shadowbull 2008.12.10. 13:35:16

Na szep, kiderul hogy az egesz banda ilyen tejfelesszaju :)

Azert majd ha legkozelebb belemkottok, azert jusson eszetekbe, hogy nehanyan mar elvegeztek az egyetemet :)

sb

Seca81 2008.12.10. 13:36:18

Basszus most veszem észre, hogy leírtam az önéletrajzom! Most ti jöttök! Viszont én lépek, további jó kánvörzésön-t :)

Shadowbull 2008.12.10. 13:36:23

"Előző csajom a 42 éves főnökével csalt meg"

Hmm. Nincs meg a cime?

titkarnot keresek...

:)))

sb

loláb 2008.12.10. 13:36:50

Nem, akkor nem ismerjük egymást.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 13:37:10

Ez a veszélyes az ilyen helyekben, az ember hajlamos mindenfélét elárulni magáról.
Én is alig győzök hazudozni..

Seca81 2008.12.10. 13:38:05

sb: köszi :)
Egy hatéves is lehet autóbuzi :)))

loláb 2008.12.10. 13:38:12

Shadowbull 2008.12.10. 13:35:16

bezony, van aki kettőt is...

Shadowbull 2008.12.10. 13:40:03

"bezony, van aki kettőt is... "

Bolcseszkar nem er :)

sb

Seca81 2008.12.10. 13:40:27

sb: Titkárnőt? Max porszívónak jó. De annak nagyon :)

AP: akkor várjam a házamra a SCUD rakétát? :)
Nem hinném, hogy ide bűnözők írogatnak...

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2008.12.10. 13:43:38

AP, ne irígykedj.
Belöled is lehet tehetös ember. Nem kellenek hozzá über-prémium képességek. Csak nézz körül, hogy milyen emberek járnak drága autókkal, egyiknek sincs a kesztyütartóban a Nobel-díj.

A gazdag család sarját sem fikáznám. Mindenkinek megvan a maga baja, még ha nem is látszik a rózsaszín ingjén meg a kocsiján.

w a s d 2008.12.10. 13:44:49

"bezony, van aki kettőt is... "

Van, aki meg elkezdett kettőt is, de be még egyiket se fejezte, pedig lassan már illene neki...:D

ommm 2008.12.10. 13:47:22

:D
jó lesz ez.
csak benzinre menjen az a minimum hat henger.

loláb 2008.12.10. 13:47:48

shadowbull,

Nem olvasod figyelmesen a kommentjeimet. Ennyi helyesírási hibával hogy lehetnék bölcsész?:)

w a s d 2008.12.10. 13:50:48

@ malenykij polgar 2008.12.10. 13:43:38
Neki is vannak persze problémái, de olyan dolgokat tehet meg, mert van pénze, ráadásul felfoghatatlanul sok, amiről én ha 3 milliárdot nyerek a lottón, akkor kezdhetek álmodozni.

The Good Boy 2008.12.10. 14:01:11

Bár látom a beszélgetés más irányba ment el, mint az eredeti szándék volt, én azért a cikkre (és néhány ezzel összecsengő kommentre) reagálnék.
Szóval, ha prémium autót vennék egyszer (nem vágyom rá, öszintén), akkor nekem a vastag "M" kormány, a memoriás sportülés, távolságtartó tempomat, xenon, automata, bluetooth kihangositó, max légzsák,összes biztonsági 3 betűs, szolártető és head up display lenne az alap, de nem kérnék bele esőérzékelőt (volt már olyanom, és nem nyerte meg a tetszésemet, ezért nem is igazán használtam), sportfutómüvet (magyar utakra? LOL), malomkerék méretű felniket (ugyancsak a magyar utakra?), parkoló segédet (mire mindent leokézol, meg kiválasztod a menűben, már rég bent állok a parlokóhelyen, annyira lassú még a tecnológia, ráadásul én a bevásárlóközpontok parkolóiban is mindig messze állok meg, ahol más már nem igen, mert utálom, amikor rányitja a patentül mellettem álló az ajtót a vasamra- igy oda már automatika sem kell:), navit (ott az igo-s kézikütyűm, tökéletesen megfelel), hangfelismerőt (van kezem). Ja és nem vennék fekete autót soha:)
Hirtelen ennyi jutott eszembe.
Rgyébként számomra jobb választás mondjuk egy Toyota Camry 2,4 hybrid full extrával (relativ a full), bőrrel, mondjuk Usából 0 km-el, 6,7 - 7 milkáért. Én következő autóban csak automatában gondolkodom és a Prius, Civic hybrid, Insight vonalon maradva (persze ott alap az aut. váltó), vagy egy szép fehér Camry (kizárolag igazoltan 0 km-es, sérülésmentes).

Auto-InterCont 2008.12.10. 14:01:19

Seca81 2008.12.10. 13:36:18
Basszus most veszem észre, hogy leírtam az önéletrajzom! Most ti jöttök!

42 éves vagyok, van két gyerekem és egy odaadó feleségem. Saját cégemben dolgozok és egy 19 éves titkárnövel csalom a feleségemet. A csaj szenzációs! A helyesírás nem az erossége, de egyéb képességei alkalmassá teszik a poszt betöltésére. Sokat utazom a munkám miatt, ide általában a titkárnömet is magammal kell vinni.
Holnap takarítónö casting lesz, most átnézem a fényképes önéletrajzokat.

Auto-InterCont 2008.12.10. 14:04:18

The Good Boy 2008.12.10. 14:01:11

Nézzünk egy Camry-t?

Gyur'ma 2008.12.10. 14:10:31

"navigációs rendszer, ami itthon nem használható."
Itt szeretném eloszlatni a tévedéseket efelől. Igenis használható, mind a 2008-as beta verzió némi fordítási hibával, mind a 2009-es ami ha jól tudom közel 90% lefedettséggel bír kis hazánkba. Egyedül a most futó Business navi-hoz nem létezik Mo.-lemez, de a face-lift előtti verziókhoz elérhető. Én nem tapasztaltam semmi negatívumot, az E60 kézi váltójával kapcsolatban, pedig közel egy éve meg van. A szerzővel teljes mértékben egyet tudok érteni, mind az "alap" ülés, mind az "alap" hifivel kapcsolatban. Szerencsére elég jól felszerelt példányra sikerült szert tenni (530i Benzines,6 hengeres, Kézi váltós- nekem alapfeltétel volt) benne van a komfortülés ( fűtéssel, szellőztetéssel, masszírozással) és a LOGIC 7- es hifirendszer is. Érdemes ilyet keresni, vagy újonnan megrendelni, mert nem bánja meg az ember. Van napfénytető is benne, szerintem egy nagyon praktikus dolog, de az előttem szólok ezt már kifejtették. Fogyasztás vegyesen 10l körül mozog, ami szerintem teljesen elfogadható.

Auto-InterCont 2008.12.10. 14:12:15

Hogy a kategórián belül maradjunk:
Most nézem az új E osztály kiszivárgott képeit és, ha jól látom alulra tettek egy kis bazári ledsort. Nem tünt fel még a markatingeseknek, hogy ez az utóbbi idok egyik leggagyibb sufni-tuning megoldása?
Szakadt Ladán, Suzukin, Kián stb láttam már az audiasító tuning elemeket.
Na én ezt tuti nem kérném sem az E osztálynál, sem az A6-nál!

ommm 2008.12.10. 14:18:42

Auto-InterCont · www.autointercont.com/ 2008.12.10. 14:12:15

Figyelj!

LED sor
Lengyel rendszámos
3 ajtós (hatchback)
Daewoo
Lanoson
+
14 colos fekete lemezfelnik
szürke szín
kilóhatvan a sztrádán.

Kicsit meg is inogtam, hogy jó bolygón járok-e...?

Gyur'ma 2008.12.10. 14:19:43

@ The Good Boy 2008.12.10. 14:01:11

Az eső érzékelő jár a xenon fényszóróhoz, így az mindenképpen lenne benne... szvsz. egy teljesen jól működő dolog a BMW-ben. A parkolás segéd alatt a tolatóradart (PDC-t) érted? Mert azt egy gombnyomással, vagy a váltó R-fokozatba kapcsolásával tudod aktiválni, és akkor mind akusztikus mind pedig grafikus jelekkel segíti a parkolást.

Rocky 2008.12.10. 14:21:49

Hali!

Mint autós újságíró (mármint a cikk írója) persze ilyen autókkal találkozik naponta.

DE, kérdezem én, a mai Magyarországon, hány embert érint ez a kérdés? Milyen felszereltséggel vegyem meg álmaim autóját, a BMW 5-öst?

Én olyan 5000 emberre gondolok maximálisan, de lehet sokkal kevesebb, mivel 2007-ben összesen 1600 körüli volt az összes BMW eladás.
Ebből az ötös kb. 300 darab lehet.

Másik meg hogy anyagilag ki engedheti meg ezt magának? És ha igen akkor is minek?

Szeretem az autókat (egy 18 éves középmotoros autóval járok: mr2), de a családi kb. havi 500 ezres nettó kasszából sosem jönne ki/vennék egy ilyen drága kocsit.
Hány családnak van ma ilyen magas bevétele?

Ébresztő emberek, ez maximum amerikában elérhető az átlagembernek!

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 14:27:48

Kedves cikkíró.

Hatalmas marhaságokat sikerült a totálcárra böfögnöd.
Senkinek sem egyforma az ízlése. Abban egyetértek, hogy a dízel a csöves pózerek játékszere, ráadásul tényleg nem illik ebbe a kategóriába, legfeljebb a VW poloba. De az, hogy az 550i szar, mert drága fenntartani, az már gáz. Akinek nincs pénze, az 520d-t vasz. S akkor írd le, hogy nem kell az ötösbe manuális, amikor nem csak álom lesz neked egy ilyen autó.
Nekem ötösből csak 20i van, ilyent kerestem városi autónak, mert csend van benne (nem jön be az autóstársak dízelhangja) és elég nagy is.
Nem mondom, hogy rakéta, de azért 170 ló elmozgat valahogy egy ekkora autót. Sőt azt is ki merném jelenteni, hogy az úton levő autók 70 százalékánál gyorsabb. Mondjuk az enyém hathengeres, és szép a hangja.
Nem azért védem, mert hűdegyors, tényleg nem az, ezért vannak 325i-m mellette, mert az az utazóautó. De milyen világ ez, ahol 170 le nem elég egy autóba?
A többi gyíkságot nem is említem, messziről látszik, hogy soha nem voltál, és leszel ennek a kategóriának a vevője.
Üdv

Fear_and_spend 2008.12.10. 14:34:06

Lehet, hogy ma még nevetséges, de kizárólag azért kerestem 530d-t mert a károsanyag kibocsátása kisebb, ezért a 'zöldindexe' alacsonyabb, vagyis jobb. Ajánlom mindenki figyelmébe: www.whatgreencar.com/. Nem kaptam még meg az autót, tényleg olyan rossz az alap hifi hangja? Egyébként a 198 centimmel semmi sem volt eddig jobb, mint a bogárhátú, a fejem mindegyik autó tetejét súrolja. Mondjuk vezethetnék félig fekve is. Most hármasom van, kilenc éve használom (316i), azt hiszem a legnagyobb különbség az ötösben a csomagtér nagysága lesz, plussz a mögöttem ülô kisgyerekemnek lesz esélye lerakni a lábát. A vezetô helyének nagysága annyit azért nem nô mint vártam volna.

subtotal 2008.12.10. 14:34:52

megszaLott
"a dízel a csöves pózerek játékszere, ráadásul tényleg nem illik ebbe a kategóriába"
Ezek szerint a kategória vevőinek több, mint 70%-a "csöves pózer" és olyan motort választ ami nem illik ebbe a kategóriába.
Nagyon érdekes dolgokat lehet itt hallani...

subtotal 2008.12.10. 14:37:25

bocsánat, hallani = olvasni

Pasas 2008.12.10. 14:39:28

Emberek. Ne felejtsük el az 535d-t. Na az igen. Egyébként inkább vennék egy fullos 3-ast, mint egy fapados 5-öst.

loláb 2008.12.10. 14:47:29

Kedvelem amikor a 8-12 éves benzines felsőkategóriás autókat birtoklók nevezik csöves pózernek a vadonat új dízel luxusgépek vásárlóit.

Harmatos Libaf.s 2008.12.10. 14:48:27

Nem értem mért fikázák egyesek enyire a Dieselt WTTC-ben fölényesen Diesel autó vezet és a bömös is tervezgeti h leváltja a benzines gépeit dízelre .Le Mans on is dízel vezet több éve és a DAKAR-on is dízel a menő már(a Mitshusok is már kezdenek dízellel járkálni:)) szal nem nagyon kéne pofázni h traktor motor meg minden hiszen ezek szerint 3 helyen traktorokkal verik meg a "sportautókat" -,-XD jelenleg 2 olyan verseny van ahol nem dízel vezet ez a WRC és a F1 no mindegy csak enyi van bár szerintem idő kérdése és ide is be fognak jönni :P abban jobbak a benzinesek (még:)) h jobban lehet őket porgetni és hangjuk általában szebb de azért oda bax egy macsi PICK UP ban lévő 6 lityós diesel kevés jobb érzés van mikor a kipufogója a lábad előtt van és szó szerint remegsz a hangjától isteni egyszerűen :)Bár azért mondom inkább benzinseknek vannak szebb hangjaik de egy jó kipufogóval csodákat lehet művelni és alapvetően ez az egész izlések és pofonok kérdése :P
a BMWre visza térve nekem 530xd kéne :P:) h ne legyen baj ha sielni megyek :)

Shadowbull 2008.12.10. 14:48:38

" Lehet, hogy ma még nevetséges, de kizárólag azért kerestem 530d-t mert a károsanyag kibocsátása kisebb, ezért a 'zöldindexe' alacsonyabb, vagyis jobb."

Hat ugye. A dizelbol jelentosen tobb karosanyag jon ki, mint egy benzinesbol. Eleg csak a nitrogenoxidokra meg a koromra gondolni. Jo, az uj dizeleken mar van koromszuro.

A CO2 meg nem karosanyag. (Tudom, uveghazhatas, globalis felmelegedes, blabla)

Ugyhogy ezt szerintem zoldszempontbol eltoltad :)

Zoldszempontbol amugy is max. biciklit vehettel volna.

sb

Fear_and_spend 2008.12.10. 14:52:30

Van már biciklim, csak nem tudom vele a családot Balatonra vinni.

29 Palms 2008.12.10. 14:58:19

Gyúrj egy kicsit és fog az menni. :)

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 15:01:32

loláb

Az meg sem fordult a fejedben, hogy nem jünnek be az új autók. Az E60 formáját még mindig emésztem.
Ha nagyon összeszedném magam, és eladnám mindhármat, csak összejönne egy új dízel-pózer, de nem vágyom rá. Pedig mindenképpen olcsóbban jönnék ki.
De egy új egyen-BMW helyett jövőre egy 850i-re spórolok.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 15:05:17

És így 25 évesen nem látom értelmét, hogy egy új BMW-t kínozzak. Ezekkel, amikor kedvem szottyan, körbecsúszok egy-egy körforgalmat, és nem idegesítem magam, ha elcseszem.
Apropó, azért mondtam, hogy ötösbe is elmegy a manuális, mert abban van kuplung. Én kuplung nélkül szédülök. Persze dugóban nem így gondolom:)

The Good Boy 2008.12.10. 15:09:05

Gyur'ma 2008.12.10. 14:19:43

"A parkolás segéd alatt a tolatóradart (PDC-t) érted?"

Nem! A Park. assistra gondolok, tudod, ami helyetted bekormányoz a megfelelő helyre... A radart azért meg tudom különböztetni tőle (márcsak azért is,mert az elöző vasban az is volt, kikapcsoló gombbal együtt:).

Auto-InterCont · www.autointercont.com/ 2008.12.10. 14:04:18
"The Good Boy 2008.12.10. 14:01:11

Nézzünk egy Camry-t?"

Várjuk meg, mit hoz a jövő év, lesz-e rá elég cash:)
Meg ufo civic tulajként azért kiprobálom elötte az Insight-ot (civic hybrid és PriusII. már tesztelve, referenciának). Utána jöhet csak a Camry, mert félek love lesz belöle első (látásra kivülről már az) próbára:)

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2008.12.10. 15:15:11

Pasas 2008.12.10. 14:39:28

"Egyébként inkább vennék egy fullos 3-ast, mint egy fapados 5-öst."

Ülj be egy 3-asba a jobb egyre és próbáld meg kinyitni a kesztyütartót.

Akármilyen "fullos", a 3-as kicsi.

Rocko- 2008.12.10. 15:32:14

lawrence 2008.12.10. 14:48:27
ja. melyik utcai kocsiban van a le mans-i motor?

Bell & Sebastian 2008.12.10. 15:39:53

Van a látókörömben kettő diesel 3l-es 5-ös, egy év különbséggel vették. A fiatalabb javára 1l a fogyasztásban, fényév az ülés ergonómiájában, futómű hangolásában. 1m-ről tök egyformák. Nem mind arany... Ugyanakkor a gyors változtatások miatt sosem érik be, előtte leváltják. A szoftverekhez meg senki sem ért, de minden borzasztó drága. Az árához mérten sok hibát képes produkálni egy "hétfői" v. "pénteki" példány, már csak a bonyolultsága okán. Erősen szervízhez kötött, gyorsan avul.
De a BMW-nél az 5-ös a húzóágazat. Főleg Amerikában. Biztosan beleképzelik a Messert, vagy a Királytigrist, vagy a 88-as löveget. Bárhogyan is van, Freud Dr. tudná. (Neki és Mórickának mindenről csak "AZ" jutott az eszébe.) Felmágnesezve.

loláb 2008.12.10. 15:41:06

megszaLott · e36fanatics.hu/carpics/6_5.jpg 2008.12.10. 15:01:32

Noha rád reagáltam, nem csak és kizárólag neked szólt az irónia. Nem akarok vitát kezdeni, de tele a blog olyanokkal, akik az tizenéves egymilliós audi/bmw/merci volánja mögül prolizzák le az új olcsó autók tulajdonosait. Ami szerintem nem kicsit vicces.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 16:07:08

Szerintem aki tisztességesen meg tud venni kp-ra, fenn tud tartani és tankolni egy E46 330i-t pl., az nyugodtan prolizhatja azt aki azért vesz új dízelt, mert a fogyasztás-spórlásból majdnem futja a havi törlesztőre 10 évig.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 16:08:47

És az munkahely-szórakozóhely előtt sokkal nagyobbat lehet villantani a bank dízelautójával, mint egy 6 éves kifutott kisrakétával.

SsPL71 (törölt) 2008.12.10. 16:21:40

Szerintem meg azért kell a tetőablak, hogy fentről lássa a jó Isten, hogy ki az a barom aki ilyen autót vett. :)

benkoo 2008.12.10. 16:22:17

azért a kényelmen vitatkoznk:D mindenki nézzem meg a youtube-on a C6 és az 5 összehasonlítását kényelem terén a lóversenypályán.

Auto-InterCont 2008.12.10. 16:23:10

The Good Boy 2008.12.10. 15:09:05
Lássuk mit hoz a jövö. Nekem is tetszik a Camry nagyon. Amerikai autó európai üzembehelyezését megoldjuk. Elsö autónál a hajam téptem, de ma már tudjuk mit és hol intézzünk.

SsPL71 (törölt) 2008.12.10. 16:27:34

lawrence 2008.12.10. 14:48:27

NASCAR kimaradt, meg még sok más. ChampCar...stb.

Hasta la Vittoria Siempre 2008.12.10. 16:44:58

Aki az E60-as 5-öst szidja, az vagy irigykedik, vagy németből hozatta 300000km-rel, esetleg nem tudja tovább fizetni a részletet:)

karexxrookie 2008.12.10. 17:02:07

Hogy a BMw dizel legyen e vagy benzines rohadtul nem erint.Ceges autok (Suzuki Grand Vitara 2.0 D)dizel...es ugy megyen...legalabbis nekem nagyon teccik ahogy gyorsul....sajatnak visz benzines...nem egykettes mocit...egyhat...sok varos miatt...fogyasztas is turheto...de azert az 500 az meglesz.

subtotal 2008.12.10. 17:19:24

"Szerintem aki tisztességesen meg tud venni kp-ra, fenn tud tartani és tankolni egy E46 330i-t pl.," az nem fogja prolizni azt, aki dízelt vett. Másért veszik meg, más elvárásokkal. Több ésszel.
A 850i-hez sok sikert kívánok, egy 840i nekem is csiklandozza az agyamat (bár lehet egy 8-asban prolis a 8 henger).

Kopasz Mercis 2008.12.10. 17:52:57

OFF

Seca81 2008.12.10. 13:09:45
"Nem kell irigykedni a gazadagokra, a többségük lelki szegény, mindig többet akar."

Mikor ilyeneket olvasok mindig egy lúzer kispöcsű faszit látok magam előtt. Látom a csóringereket a mounika sóban, na az mind egy lelkiekben megáldott aranyember.

ON

Seca81 2008.12.10. 13:20:36
"Amúgy van, aki rendszeresen használja a pohártartót? Mert gondolom a többség üveges üccsit vesz út közben, nem mekdonáldszos pohárban kér kólát. Én szerintem mióta van saját autóm, poharat a pohártartóba még nem raktam..."

Nyáron rendszeresen útba ejtek egy mcdrive-ot egy light coláért.

Seca81 2008.12.10. 18:25:02

psmith:

Látom tovább nem is olvastad az írásom, csak azt vágtad ki amibe beleköthetsz. Bravó :)

Az általad kivágott szöveget nem én írtam, olvass feljebb kicsit.
A kettővel előttem lévő kommentre reagáltam. Ez most nem jött be.

GGG77 2008.12.10. 18:32:53

Ilyen is ritkán van, de 100%-ig egyetértek a cikkel.
Kiegészítve azzal, hogy turbódízelt kb semmilyen autóba nem rendelnék, nemhogy egy BMW-be.
Az 500 féle elektromos szirszart sem nekem fogják eladni az tuti (sávelhagyásra figyelmeztető rendszer...akinek 4 anyja van annak!!!), inkább a belteret csinosítom belőle.

kocapecas 2008.12.10. 18:53:51

vki írta hogy "propelleres" autó. láttam egy dokumentumfilmet a bmw z4-es gyártásáról és abban azt mondta egy koma aki egy vezető beosztásban dolgozik a bmw-nél, hogy a cégnek valóban van repülős múltja, de a logó a kék-fehér kockás bajor zászlóra utal nincs semmiféle propeller ez tévhit. aszonta:) egyébiránt bmw-ből 3-ast merciből e-t kell venni. áoudit meg vegyen az akinek nyóc anyja van. AP még nem is dógoztál osz má temeted magad:D tudod meg lett mondva: "el lehet menni" :))))

GGG77 2008.12.10. 19:01:35

BMW embléma egyrészt utal a propellerre, másrészt a bajor színekre is. Amúgy szerintem a top5 (Mercedes, Porsche, Alfa Romeo, Ferrari, Fiat) autó logo között van. Hoppá ez már 6! :)

Kopasz Mercis 2008.12.10. 19:27:55

Seca81 2008.12.10. 18:25:02
"Amúgy van, aki rendszeresen használja a pohártartót? Mert gondolom a többség üveges üccsit vesz út közben, nem mekdonáldszos pohárban kér kólát. Én szerintem mióta van saját autóm, poharat a pohártartóba még nem raktam...

Az az amcsik mániája. Anyuci beviszi a mekibe a családot, kijönnek a még meg nem ivott kólával és lám: ott a 20 pohártartó. Nálunk ez nem annyira elterjedt."

Nyáron rendszeresen útba ejtek egy mcdrive-ot egy light coláért.


Tessék nehogy megsérüljön a kis érzékeny lelked.

Seca81 2008.12.10. 19:32:20

psmith: tőled nem fog megsérülni hidd el :)

Így már értelmes a cáfolat, addig nem volt az míg az én írásom nem volt ott. Addig ne vágj ki szöveget és főleg ne kommentáld míg nem tudod ki is írta...

GGG77 2008.12.10. 19:34:17

Logokrol beszéltem. Nem az autók közé tettem egyenlőségjelet.

Harmatos Libaf.s 2008.12.10. 19:34:26

Rocko : Hát ahogy nézem kb 10-15 év de lehet kevesebb :P a többi verseny cuccok is kb enyi késéssel jönnek .

ssPL71: amm a Champcar és a Nascar és a többiek az amerika ,amerika az külön világ mi európában élünk ahol a dízel a nyerő( de én nyugottan ösze engednék egy Le Mansi Audit v egy Peugeot-t egy Nascar bajnok kocsival :P:D-,-) de ezek mind nemzetközi versenyek és ha neked nem elég az h a nagy BMWt megverte a kis dízel seat(első 3 helyen dízel kocsi áll a ponttáblázaton aszem :)) és a VW touareg 2.5tdi vel megverte idáig minden alkalommal az amerikai Chevy small blockos aszem 400 de tudnak többet is :) pacis Hummmert a Dakaron akkor nem tudok veled mit kezdeni. Aszem benne volt a top 15ben(tavaly) a VW meg v 10 helyel előtte. A Magyar Dakaron meg aszem 6ik lett a Hummer a VW meg első :)
Amúgy meg az idei Baja 1000-n(amerikaiak Dakarja ) indult a VW dízel szörnyaz a 5.5 V12 tdi es és váltó hiba miatt lett csak a 13.k:P És ha jártál már az USA ban akkor tudhatnád h a Pick Up truckok(nah és miből van még mindig túlnyomó részben a legtöbb hát pick up) nagy részében DÍZEL! van :P:)A benzin csak a sport autótkban maradjanak. Bár örülök h lesz V12es dízel Audi R8. Jah és nem szabad elfeledkeznem a kis polákról sem amiben aszem 1.9TDi van és többek között leverte a Lambót nah enyit erről :D:D:D:D

Seca81 2008.12.10. 19:35:41

Neked viszont nehogy megsérüljön a kis gyomrocskád a nyári rendszeres két liter Light Cola-tól...
Kötekedő...

Seca81 2008.12.10. 19:40:41

Ha valaki látta a Fedezd fel Forrester c. filmet, az elején a főszereplő srác felvázolja a BMW propeller történetét egy BMW tulajnak.
Én úgy tudom csak repülő motorokat gyártott, repcsit nem.
Jó kis film, ajánlom mindenkinek.

Shadowbull 2008.12.10. 19:47:45

lawrence 2008.12.10. 19:34:26

Miert is hasonlitjuk a TURBOdizelt a SZIVObenzineshez?

Audi V12-es 6 literes biturbo dizel, 500Le, 1000Nm.

Mercedes S65AMG V12 Biturbo benzines, szinten 6 literes, 612 lo es 1000Nm.

Mindkettonel a maximalis nyomatek korlatozva van a valto miatt. Viszont az S65 AMG alig van feltoltve, egy benzines turbonal a kabe 100Le/liter az semmi. Olyan 130-tol kezdodik a moka, es 150-tol a nehezseg. (motorkonstrukcioja valogatja).

Viszont a dizelek manapsag olyan 100Le/liter korul jarnak, az a csucs.

Egyetlenegy elonye van a dizelnek, az pedig a hatasfok, es emiatt az alacsonyabb fogyasztas.

Nade sportkocsiban ez nem igazan szamit.

V12TDI R8 meg valoszinuleg nem lesz, mert nincs hozza valto.

sb

torzio-4 2008.12.10. 19:50:56

nem értem hogy autós újságírók mi a fenét lovagolnak a nyomatékon?

nem a nyomaték gyorsítja az autót hanem a teljesítmény. ami számít és különbség az esetleg az a nyomaték illetve inkább a teljesítmény jelleggörbe.

a klíma meg az üvegtetö ütköztetése is nagyon nagy baromság, olyan mintha azt mondaná, hogy minek egy házba ablak amikor van benne lámpa...

a cikk jó, és egyetértek vele, csak ezek az érvek komolyan sántítanak.
nem a tartalommal vitatkozok hanem gyakorlatilag olyan mintha a szerzö az autópiacos szlengböl vette volna át az indoklásokat ezeken a helyeken...

Kopasz Mercis 2008.12.10. 20:00:08

torzio-4 2008.12.10. 19:50:56

Nyomaték szorozva fordulattal = teljesítmény

A nyomatéktól függ a gyorsulás, a teljesítménytől a végsebesség.
Kb.

Harmatos Libaf.s 2008.12.10. 20:01:17

no mindegy sz hadjuk az egészet ez ojan h Szöszi v barna mindenki vegyen azt amit akar szive joga. De azért már felkéne ébredni h a dízel az már nem az 20 évvel ezelőtti büdös irgalmatlanul lassú f.s ami volt, igen is felveszi a versenyt a benzinesekkel és mint látjuk sok esetben megveri őket. És ha meg aszongyátok h hülye az aki BMW-t dízellel vesz akkor mért van az h szinte a BMW fejleszti a legjobban a dízeljeit?! és(Dakaron BMW nyert először dízelautóként szakaszt :P) És a BMW nyugott szívvel pakolja a dízelt a 6s bömösbe stb stb és meg kell hagyni h mennek is sőtt már BMW Alpinaban is van dízel bár a hülye friccek csak 2literest tettek bele -,- nah mindegy hagyuk abba ezt a témát aszondom :)

karlov 2008.12.10. 20:02:29

Nekem az 5-ös olyan komprumisszumos autó,ebben már elfér a család,még elég sportos, disel mert azt lehet szinte csak kapni(persze nem szalonbol) Belső kialakíttása eléggé sokféle,tehát lehet csemegézni.
Használtan állapot hát én 3 hónapja keresgélek de még nem találtam meg azt ameliyk árban és értékben harmóniában állna egymással.

Negrogo 2008.12.10. 20:06:03

psmith 2008.12.10. 20:00:08

Most viccelsz ugye? :)

Egy mai 1.6-os dieselnek a nyomataka legalabb 200Nm vagy tobb de mindossze 90 lo. Vegyuk alapul akkor a 520i-t ami ugyanennyi nyomatek de 170 lo. Szerinted ugyanugy gyorsulnak? :D

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 20:07:42

Egyértelműen a bajor zászló részlete van a logón..
Én is a propelleres verzióban hittem, egész addig, amíg meg nem láttam a zászlót.

Grand Theft Ata 2008.12.10. 20:08:28

Ex-bemutató autó, M-es 525d-vel közlekedem és megkeseríti az életem a
- nem előredönthető hátsó ülés. Ráadásul a kartámaszt lehajtva, a takaró bőrt letépőzárazva feltáruló
- sílécalagút be van hegesztve!! ARGH!!!! Kombit ide!
Dízelként
-150 ezer kilométerenként a turbó tönkremegy és az olyankor biza' kőccséges.
- Hóban használhatatlan, havazás=munkamentes nap.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 20:10:33

Muszáj mindenre ráaggatni egy címkét?
Ez ilyen autó, az meg amolyan..
Ezek az új ötösök A tökéletes kocsik.
Mindenre jó.. (ezzel párhuzamosan még az Impreza futott ezzel a címkével, de mióta elbaszták a formáját és olyan lett mint egy Hyundai, megszűnt tökéletesnek lenni)
Aki meg azt mondja, hogy a kétliteres szívóbenzines gyenge, hát, azt irígylem, de szólok, hogy ő kevéssé állhat a valóság talaján. Mondhatni még több Lada Samarával találkozunk az utakon, mint gyenge 520-as BMW-vel. :)

Kopasz Mercis 2008.12.10. 20:14:47

Nem viccelek. A nyomaték gyorsítja az autót. Viszont a gyorsulás nem csak a nyomatéktól függ, hanem mondjuk a váltóban levő áttételtől is. Meg a tömegtől. Meg hosszú távon, hogy hányszor kell váltani.
Kb.

Negrogo 2008.12.10. 20:17:13

Grand Theft Ata 2008.12.10. 20:08:28

Te se vagy tajekozott latom mar bocs!
A fix merev hatso fal miatt sokkal merevebb a kasztni. Ezert nem lehet elore hajntani az ulest mert minek is mikor nagy a csomagter plussza azert az alagut, hogy ha vmi hoszabb cumo van beferjen.

A diesel temahoz nem mondok semmit mert en se bizok az hosszutavon az uj kattogosokban. Enyim sor6os benyas.

Viszont a havas egyenlo munka mentes nap. :D En olyankor meg talan gyorsabban kozlekedek mint szarazon. ASC off es kereszte ahol lehet...imadom mikor csuszik.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 20:20:27

Ha a lóerő gyorsítaná az autót, akkor a lóerő maximum elérésekor ugrana meg igazán, nem?

Chalez 2008.12.10. 20:22:32

Nekem BMW 1-es tapasztalatom van. Próbáltam "fapad" 116i-t és viszonylag fullosat is 6 hengerrel. A különbség ordított. Az előbbi inkább egy jól sikerült kóreaira emlékeztetett a basic ülésekkel és kipp-kopp belsővel. A másik egy űberbrutál vadállat luxuskompakt. Nem tudom, hogy lehet ilyen különbség az alap és a full verzió között, de tény, hogy a BMW nagyon ért hozzá. Ennyire még a csillagosok sem tudják lezülleszteni a belépőmodellt, pedig ők aztán tudják mitől döglik a légy a műbőrkárpit-kurblis ablak vonalon...

www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059 2008.12.10. 20:24:40

...aki 10-15-20 millióért vesz 5ös dízel BMW-t, az utána ne legyen már annyira fillérbaszó, hogy nem tud kiköhögni 200ezret egy turbócserére... szerintem...

subtotal 2008.12.10. 20:28:01

Úgy látom, itt majd mindenki kihegyezett BENZINES sportkocsikkal, mit kocsikkal, rakétákkal közlekedik a suli és a szülői ház között.
Én beülök majd holnap reggel is a semmirevaló olajkályhámba, és bár tudom hogy egy csöves-pózer vagyok, ráadásul minősíthetetlen, hogy 5 éves lelakott szart vettem, ami ráadásul jellemhibámból adódóan BMW, és még 3 literes sincs (de legalább nem 4 hengeres, fú az a mai magyarországon már a legalja), de ebben fogok mutatkozni az utcán.
És majd keresem azt a sok, 8-10-12 hengeres BENZINES csodabringát körülöttem, hogy gyorsan eltakarodjak előlük, lekapcsolom a motort is, nehogy fülükbe jusson akár véletlenül is a duplaszigetelt üvegen keresztül a dízelkerregés...

Negrogo 2008.12.10. 20:29:02

en nem mondtam, hogy a loero gyorsitja!:) az a gyar altal megadott pillanyatni maximalis teljesitmeny.

de nehogy mar a nyomatek gyorsitson.:D
a 170 lovas 210nm benyas jobban gyorsul mint egy mai 2 literes 150 lovas tdi aminek a nyomateka meg joval 300 felett van. valahol akkor santit amit irtok nem?

www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059 2008.12.10. 20:30:37

subtotal 2008.12.10. 20:28:01

Ez jó volt :-) (mellesleg teljesen egyetértek)

ommm 2008.12.10. 20:31:37

mennyi?husz! 2008.12.10. 20:29:02

Mielőtt elharpódzna a vita csak annyit, hogy NE keverjük a rugalmasságot a gyorsulással.

Negrogo 2008.12.10. 20:34:19

subtotal

nem kell kifigurazni. nekem is volt diesel. 2,4-es sor6os. aki ert a bomoskohoz tudja melyik motor. az meg motor volt. semmi gond nem volt vele 360 ezer km utan se. el lett adva. most mar joval 450 felett jar es mindig megy. viszont a msot 2,8-as sor6 benyas van. eszembe nem jutott volna dieselt hajtani. az legujabbak meg mennek mint az allat de kivancsi leszek 10 evesen mit produkalnak majd.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 20:43:59

Valaki írta, hogy a lóerő gyorsítja..

subtotal 2008.12.10. 20:44:55

mennyi?husz!
Nem igazán neked szólt, hiszen neked is csak sor6 és még 3 liter sincs :)
Félreértés ne essék, nekem is volt sor6 benzin, igaz csak 520i, imádtam a hangját, nem volt vele semmi baj, ahogy ezzel a dízellel sincs.
A problémám a "dízelt soha - ne is lássam, szar mind" tipusú beszólásokkal van. Azt például kevesebben írogatják, hogy az E60 530i-nek is vannak gondjai, német szaklapokban lehetett róla olvasni.
Peace...

Seca81 2008.12.10. 20:50:20

Jók ezek az új dízelek, csak ne lenne az a ronda kerregő hangjuk. Haverom apja cserélte le a TDI Passat-ját PDTDI-re, sokkal hangosabb a PD, nem tom miben más, nem értek ehhez. Belülről is hallottuk a kerregést, menet közben zenével már okés.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 20:51:47

Az egyedüli dolog, ami miatt nem mernék sose ilyenre vetemedni, ha eltekintünk a pénz hiányától, az az, hogy 100.000km után vége a dalnak, jönnek a hibák.
Bocsi, de egy Wartburg is elment ennyit szétbontás nélkül, csak annak a motorját 1 nap alatt aprópénzből meg lehet generálozni, aztán megy tovább..
Szóval hogy a technikai fejlődésnek az íve, az valahogy lelohadt.
Van még olyan dízel, amit nem sportolni terveztek, hanem sokáig elketyegni? Amiben nem 6500 baron megy a nafta?

Gomulka Béla 2008.12.10. 21:01:05

Szeretem a dízel hangját.

Gomulka Béla 2008.12.10. 21:03:00

Imádom az Ági hangját!

Auto-InterCont 2008.12.10. 21:09:41

Hát... pár komment itt meghaladja a képességeimet. Kiszállok!
Jó éjt mindenkinek!

Grand Theft Ata 2008.12.10. 21:12:36

mennyi?husz!
A fix merev hatso fal miatt sokkal merevebb a kasztni. Ezert nem lehet elore hajntani az ulest mert minek is mikor nagy a csomagter plussza azert az alagut, hogy ha vmi hoszabb cumo van beferjen.

- 50 ezerér' lehet kérni dönthetőre az ülést és pl a bringámat pont be tudnám rakni a kocsiba, ha dönthető lenne az ülés. A sílécalagút is be van hegesztve, nem nyitott, így benyújtani sem lehet semmit a kocsiba.

mennyi?husz!
En olyankor meg talan gyorsabban kozlekedek mint szarazon. ASC off es kereszte ahol lehet...imadom mikor csuszik.
- télen addig ment a járgány havon, amíg a szomszédok tolták az utcában, saját erőből off. Kedvenc kéziváltós hármas kombimmal igazi örömautózást lehet csapni télen, csak az ötös ilyen béndzsa az automata váltójával, pedig van ám benne téli üzem, Dynamic Traction Control néven. Első hónál szakértő mód benyomtam eme gombot és ugyanúgy állt tovább a kőkemény M-es futóműves-optikás ötös. :) Viszont jót beszélgettünk az autótologatásban kimelegedett szomszédsággal.

sunblind 2008.12.10. 21:14:12

marhaság fogyasztásról vitázni, amikor mindenki máshogy vezet. Volt nálam 39es 528i, majdnem egy hétig, mánuellgetríbe, és 14.5-15.5-et evett budapesten tavasszal, és szerettem, mert igen jó kocsi. A kuki nyolcéves VTi-m, viszont az én elvárásaimhoz sokkal jobban passzol, és 11.5-et eszik, pedig egyhat szopó. Szóval értem én, és elhiszem, hogy az 530i 10-et eszik valakinek, de akkor miért nem elég tényleg egy 520d, az enne háromésfelet.

qualitaet 2008.12.10. 21:35:34

"Hitem szerint a gázolaj a sátán és a teherhajók üzemanyaga, egy négyhengeres dízel pedig soha nem lesz eléggé finom járású és vibrációmentes egy tízmilliós prémiumautóhoz."

Hidd el, egy 535d sem. Kétszer volt ilyenem és diesel autóm. Először és utoljára...

"Ráadásul az 5-ös BMW súlyelosztását a hathengeres, vagy annál is nehezebb motorokhoz optimalizálják,"

Egy percig se izgasson, hogy már az E34-esek is 50-50%-os(a világon elsőként) súlyelosztásuak voltak...

"Nem az M5-re gondolok, az árban, tudásban is külön kategória, hanem a V8-as benzinesekre. A négy, illetve 4,7 literes motorok (540i és 550i) ugyan sportos menetteljesítményekhez segítik az 5-öst, de mind az ár, mind a fenntartási költségek úgy megugranak velük, ami már erős túlzás."

Ennek azé'(ahogy amindig ittas Horn mondaná) fuss neki még egyszer...
Példának okáért az 550-est 15000 euróval olcsóbban vettem nyáron két évesen nagyjából azonos km-rel mint az előző, akkoriban másfél éves 535d-t ezt megelőzően.
Igaz hat kilóval több volt a regadó.
A dieselek menetrendszerűen beszaró és hoorrorisztikus pénzekért javítható hibáiról - amik Damokles kardjaként- lógnak a levegőben- nem is beszélve.
Új V8-ról még nemigen hallhatál(no régiről sem sokat) ami bemutrázott volna.

"Fölösleges, 95%-ban tökéletesen kihasználatlan, ezért durván pazarló ez a túlzás, ami egy 6-os kupé hedonizmusához vagy egy 7-es fölényes luxusához talán illik, de az 5-ös az arany középút BMW-je."

Látszik, hogy nem sok közöd volt ilyen autóhoz. Nem az jelenti a kihaszálást, hogy mindenkinek a szájába hugyozunk a lámpánál, vagy letakarítod a bahnon.
A lassú tempónál is élvezetes nyomaték, erő és kiegyensúlyozott járást nem 95 hanem 100%-ban is lehet élvezni."
A Hatos nekem kicsit nyálas a Hetes meg ronda(a facelift nem annyira) mint a bűn. Az is csak 760i-ben ér valamit.

"Ezért két motor közül szabad választani: 525i vagy 530i."

Annak aki a kategóriában nagy jóindulattal is csak átlagos menetteljesítményeket(aut.),akar annak igen. Ráadásul ha nyomod neki az aut. váltóval való "szenvedés" közepette símán megesznek 13-14 litert.
(550 16-17l:)

" Esetleg a sátán dízeles csatlósainak megbocsátom, ha az 530d-re szavaznak, a pokolban úgyis gázolajos üstben rotyognak majd ezért."

Hát igen. A kapzsiságot is említik a tízparancsolatban. Nem is marad büntetlen.

De előtte véresre vakarják a seggüket azt azt csikiző rezonanciától, és ingüket gatyájukat ráköltik úgy 150-200 ezer km körül:)))))))))))))))
Olcsón és gyorsan nem lehet autózni, ez nem fér a fejükbe:)

qualitaet 2008.12.10. 21:38:56

Többit majd holnap...

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 21:45:43

subtotal 2008.12.10. 17:19:24

Nem proli a 8 henger a 8-asba, csak ritka:)

A dízelimádók meg el kell fogadják, hogy a traktorhang és a folyamatos motorhibák mellett gyíknak is nézik őket sokan. De legalább beszélhetnek a többi dízelistával, hogy kinek milyen keveset fogyaszt a dízelluxusautója:P

Itt nem azt baszogatom, aki 2-es golffal klattyog, vagy bármilyen más hétköznapi autóval, de a dízel, és a presztízs nem fér össze.
Tisztelet a másik kivételnek, aki évi 100K km-t autózik, netán lopja a gázolajat.

mv3 2008.12.10. 22:06:36

Kevés kiábrándítóbb autós vonatkozású dolog van, mint amikor egy drága autónak odalépnek és nagy fekete korom marad utána. Nem tudom elképzelni, ha a tulaj belenéz a visszapillantóba nem pironkodik, hogy mekkora dinnye.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 22:23:49

"És ha meg aszongyátok h hülye az aki BMW-t dízellel vesz akkor mért van az h szinte a BMW fejleszti a legjobban a dízeljeit?!"

Mert sokan vannak, akik szeretnek béjemvével megjelenni, de tankolni már nem annyira. Spúr banda!

subtotal 2008.12.10. 22:25:51

megszaLott
lehet, hogy a presztizs és a dízel neked nem, de az 5ös, a prémium minőség és a dízel nekem igen.
mv3
az a helyzet, hogy mikor odalépsz, nem igazán hátrafelé sasolsz :). De elárulom, az enyémből ha tényleg odalépsz, szürke jön. Akkor jön fekete, ha nagyon gyorsan nyomod a pedált.

Szerintem, amiről qualitaet és mások is beszélnek, az ennek a szegmensnek egy szűk szelete, és inkább luxus, mint prémium. Filléreskedően flancolók itt is vannak, ajánlanék egy gyors mustrát, mondjuk az eladó 540i-k között. Lehangoló.

Szerintem pedig az, hogy egy autón egyszerre minden elkezd tönkremenni, nem az autóról, hanem a gazdá(k)ról mond ítéletet.

www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059 2008.12.10. 22:37:24

Én tényleg nem akarok senkit megbántani, nem ez a szándékom vele, de kiakasztó, amit itt néhányan bemutatnak.

Nem hiszem, hogy ma Magyarországon akkora nagy jó lét lenne, amely indokolná azt, hogy itt sokan a szó szoros értelmében lefikázzák a modern dízelmotorokat. (Az már részletkérdés, hogy ezt egy ezer éves leharcolt, széthajtott öreg szarból teszik meg [95%], vagy egy szinte új, jó autóból. Mellékes.) Amit hallásból tudnak ezekről a modern dízelekről (mivel nem használják őket, honnan is tudhatnák), tényként hangoztatják.

Sokan ennyire szarják itt a pénzt, hogy nem számít évente az a pár százezer forint, amit pluszban eltankolnak?

Füstöl gyorsításkor (koromszűrő?)? Azt a kurva életbe, összedől a világ, de komolyan. Hogy néhányan mekkora urak itt. Otthon is biztos csak aranykilincset fogdoznak, hogy ennyire finnyásak...

Kerregnek? Hát ha valaki direkt ezt hallgatja egész nap, akkor biztos zavaró, de annak is gratulálok.

Mikor valaki egy csak úgy, direktben le csöves-pózerezi a dízelt "luxus"autó vásárlókat? Már bocs, de eszem-faszom megáll az ilyen emberektől.

Távol álljon tőlem az arcoskodás, de mikor egy W12 A8-asból átülök nagy ritkán a lányom 2.0 PD TDI A3-asába, én nem verem így a nyálam, sőt...

Nagyon komoly értékrendbeli gondok vannak ebben az országban, azt hiszem. Ahol leszaroznak egy 530d BMW-t... Eszméletlen.

Nem akarok én kioktatni senkit, és akinek nem inge ne vegye magára, de néhányan elgondolkozhatnának magukon...

Seca81 2008.12.10. 22:52:29

qualitaet: úgy gondolom volt az e34 előtt más kocsi is ahol 50-50% volt a súlyeloszlás. Azért nem veszek rá mérget mert nem tudom mikor gyártották az első e34-est. Apropó mikor?

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 22:53:37

Mennyiből lehet most venni olyan használt BMW-t, amin nem fog 50.000km alatt szétesni se a motor, se a váltó, se a difi/fék/kormány/stb, és amikor odalépsz neki, akkor muszáj, hogy vigyorogj?

Shadowbull 2008.12.10. 22:58:29

kerdes hogy nalad hol van a vigyorgasi hatar.

200 lonal vagy 400-nal?

sb

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 23:04:41

www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059 2008.12.10.

Mindenkinek lehet véleménye. Az enyém az, hogy a dízel és a prémium osztály nem fér össze. És ahogy itt látom nem vagyok egyedül, de tényleg kevesen vagyunk ilyen maradiak ebban a dízelesedő világban.

Ha trabantom lenne, akkor is ezt mondanám. És ne mondd, hogy nem spúrság egy 20 millás autónál üzemanyagon spórolni évi 200 ezret.

Rocko- 2008.12.10. 23:05:08

kocapecas 2008.12.10. 18:53:51
www.logoblog.org/bmw_logo.php
www.bmwdrives.com/bmw-history.php

lawrence 2008.12.10. 19:34:26
"Hát ahogy nézem kb 10-15 év de lehet kevesebb"
akkormeg?
"Bár örülök h lesz V12es dízel Audi R8."
pffff

torzio-4 2008.12.10. 19:50:56
"nem a nyomaték gyorsítja az autót hanem a teljesítmény."
ahham.

AnyádnakPalánkot 2008.12.10. 20:07:42
és direk megtévesztésre gyártottak repülőket. :PPP

Gomulka Béla 2008.12.10. 21:01:05
:DDDDDD

Seca81 2008.12.10. 22:52:29
87.

Shadowbull 2008.12.10. 22:58:29
nem a lovaknál kezdődik, ugye.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 23:05:53

AP. Amiről te beszélsz, az egy jó állapotú E30 325i, sperrel.
Én is szeretnék egy olyant:)

Seca81 2008.12.10. 23:06:46

Itt van egy! Igaz ez a régebbi, de ennél szebb vonalvezetésű, arányok szempontjából is tökéletes kocsit még nem csinált a BMW. Nálam benne van a top 5-ben...

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 23:07:55

sb: 400? ne vicceljünk, nem költözött belém Colin. Legyen jó 130, de az egészséges.

e30 325i, sperrel, jól hangzik, ezeket valami márkaklubos oldalról érdemes levadászni?

Nem mintha aktuális lenne, de nem döglök meg anélkül, hogy ne lett volna.

Seca81 2008.12.10. 23:08:07

Sorry, pont a lényeget hagytam ki...

www.hasznaltauto.hu/2596823

Seca81 2008.12.10. 23:09:16

Rocko: 87-ben? Akkor valaki már megelőzte...

www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059 2008.12.10. 23:09:18

megszaLott 2008.12.10. 23:04:41

Ha neked ennyit jelent 200.000 megkeresett magyar forint, akkor tényleg bagatel...

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 23:09:32

Seca: nagyon csinos, de én ehhez nyikhaj vagyok. Képzeld el ezt rákenni valami szalagkorlátra.

Gomulka Béla 2008.12.10. 23:16:19

Valaki világosítson már fel végre, hogy mi az a prémium (-autó)! Az, hogy többet teszek (dolgozom, hajtok, esetleg svindlizek) érte, ami által lesz (megveszem, esetleg ravaszul és olcsóbban) - és akkor mi lesz? Utaztam ilyenekben, mint stoppos, természetesen. Kicsit gyorsabban odaértem ugyan, de többek közt azért egyetemista az ember, hogy ne kelljen folyton odaérni; majd aztán, ha végeztem és odabilincseltettem magam a gályapadhoz, és attól fogva úgyis másról szól a világ. Csendesebbek voltak ugyan, de a legjobbakat úgyis kamionsofõrökkel lehetett beszélgetni. Hosszú távokon ugyan elõny a fenti kettõ együtt, de én vagy sok helyen megállok megnézni ezt-azt (egy hosszú út felbontható tetszõleges számú rövid útra, ld. még a körmozgást), vagy repülök. (Százhuszadmagammal, de rohadt gyorsan. Áldja meg a magos Devla a Tony O’Reilly-t.)

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 23:20:49

www.
Te azt mondod, 200.000-ért hajlandó lennél klattyogást hallgatni, ha alig hallatszik is, és elfogadni egy kis plussz rezgést az életedbe, és azzal a tudattal élni, hogy traktor bújt a motorháztetőd alá, akkor minek mászkálsz W12-vel?

Én pl. még nem engedhetek meg magamnak V12-t hétköznapra, de dolgozom rajta. De még kissé sok, addig sorhattal mászkálok, és minden gyorsításnál a hangjában gyönyörködöm.

Shadowbull 2008.12.10. 23:21:28

"nem a lovaknál kezdődik, ugye. "

Valahol megiscsak el kellene kezdeni a szortirozast...

"Legyen jó 130, de az egészséges."

Pont annyi a Mondeom. Sok mindent el lehet rola mondani, az igaz, de hogy nem fog el a vigyorgas amikor lenyomom a gazpedalt, az is tuti.

Inkabb a permanens kellemetlen erzes a dizelhang miatt :)

Amugy alaptetel, loerobol sose eleg. Plane ha mokakocsi a cel.

A masik meg az, hogy barmennyi lovat meg lehet szokni, ez olyan mint a heroin. A vegen mar csak azert losz, hogy ne legyel szarul, de a kezdeti euforikus elmeny mar par hasznalat utan eltunik :)

sb

Shadowbull 2008.12.10. 23:22:56

"mi az a prémium"

Ertektobblet.

Aztan vagy benne van, vagy nincsen, vagy erzed, vagy nem, vagy van ra szukseged vagy nincs.

De szerintem alapigazsag kellene hogy legyen: ha a premiumautora sporolnod kell, akkor az nem neked valo.

sb

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2008.12.10. 23:24:33

Gomulka Béla 2008.12.10. 23:16:19

"Utaztam ilyenekben, mint stoppos, természetesen."

A kormány mögött kellett volna, akkor éreznéd a normál meg a prémium közti különbséget.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 23:26:44

Itt érdeklődj:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9000991

Csak nehogy azt találd mondani, hogy a Hondád úgy gyorsul mint egy 325i, mert akkor letépik a fejed, és egy üres nagyházas diffiben küldik el japánba.:D

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 23:27:28

Speciel én nem akarok az út menti oszlopokkal Laokoon-csoportot alkotni.
Bőven elég a 120-130, sőt sok is közútra.
Ismerem magam, tessék nekem hinni :)
Forgalomban, három sávot keresztbe, hármasban 5500-as fordulattal, szakadó esőben, 70 lóerővel, lendületből? [X] Megvótmá

Shadowbull 2008.12.10. 23:31:30

Esznekul 70 loval is kinyirod magad, attol nem ment meg, ha 130-ra korlatozol :)

De ahogy gondolod.

Mongyuk azert vezetni megtanulni sose art.

sb

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2008.12.10. 23:32:04

Néha röhögök, néha sziszegek a hozzászólásaidon. De remélem, sosem leszek ott a kis családommal, amikor az ilyen produkciókat forgalomban mutatod be - a Te érdekedben.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 23:35:33

Ennyire furcsa, hogy valaki nem hatvanas, mégse akar csillió lóerős autót?
Általában az szokott lenni a gond, hogy fiatalok iszonyú erős kocsikkal mászkálnak, és kiugrik alóluk..
Majd ha már meglesz a 9 millió kilométerem :)

Összeget még mindig nem mondtatok. Ezek a jó E30-ak árban hol vannak?

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 23:37:39

"A vegen mar csak azert losz, hogy ne legyel szarul, de a kezdeti euforikus elmeny mar par hasznalat utan eltunik :)"

Esküszöm, annyira igazad van. Amikor 3 éve (22 évesen) megvettem az E36 325i-t, azt hittem ez maga a halál a kaszával. Aztán megszoktam, és mostmár felfele kacsintgatok.

De a nyáron megtörtént, amitől mindig féltem. Lassan megszokottá vált, hogy a negyediket 160-nál kapcsolom. Aztán már csak az kellett, hogy előttem fékezzenek, és sikerült lerövidítenem egy dácsiát fél méterrel. Az E36 szerencsére megúszta apróbb sérüléssel, és újra a régi fényében ragyog:)

De azóta sem szédülök benne, és ugynígy nem fogok szédülni erősebb autóban sem.

Gomulka Béla 2008.12.10. 23:40:15

“mi az a prémium"

Ertektobblet.

Mi az az érték?

….

“De szerintem alapigazsag kellene hogy legyen: ha a premiumautora sporolnod kell, akkor az nem neked valo.”

Pont ezen gondolkodtam a városba menet, hogy annál gázabb nincs, mint ha valaki megszakad azért hogy prémiumautója (tényleg, akkor mi is az?) legyen. Szakadjon meg hogy Rolls Royce-a legyen. Szakadjon meg hogy GT 2-ese legyen, Ferrarija, Caterham-ja. De egy béemvé?!

……

“A kormány mögött kellett volna, akkor éreznéd a normál meg a prémium közti különbséget.”

Utasnak lenni, az a különbség!

Seca81 2008.12.10. 23:41:45

Nézegetem a narancsos oldalt, kicsit drágállom az E30-akat.

Shadowbull 2008.12.10. 23:43:39

"Esküszöm, annyira igazad van."

Naja.

Tapasztalatbol beszelek.

A 120-as Skodatol az uj RS6-ig bezarolag elegge szeles a skala, amit vegigzongoraztam mar.

sb

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 23:45:44

Nem nagyon látok a használtautón. De itt van ez:

www.hasznaltauto.hu/2543165_bmw_e30_1989

Lealkudod 400-ra, ráköltesz 250-et, és kész is.
Ilyenben nem láttam még motorhibásat.

Én is ilyennel kezdtem a hülyegyerekeskedést, 18 évesen, a kicsengetési ajándékpénzből:)
Igy visszagondolva jó, hogy 1 év ráborult egy kémény egy udvaron, mert hanem én is szereplője lettem volna a lánglovagoknak...

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 23:45:49

Én se szeretnék senkit kiirtani, annyit semmi se ér. Anyámat se szeretném a saját temetésemmel szórakoztatni post mortem, plusz ráhagyni egy csomó kártérítési igényt..

Shadowbull 2008.12.10. 23:46:12

"hogy fiatalok iszonyú erős kocsikkal mászkálnak, és kiugrik alóluk.."

Altalaban nem ez szokott lenni a gond.

Hanem az, hogy nem az utviszonyoknak meg a szabalyoknak, de legfokeppen nem a sajat tudasszintjuknek megfeleloen vezetnek.

sb

Shadowbull 2008.12.10. 23:47:58

"Mi az az érték?"

Barmi, amit te annak tartasz.

"De egy béemvé?!"

Tudnek neked olyat mutatni, amire te is azt mondanad, hogy ez mar igen.

Lehet hogy nem er meg 30+ millat, de akinek nem szamit, miert ne vegye?

sb

Shadowbull 2008.12.10. 23:51:27

Erre a premiumsagra csak annyit, talan mar meseltem: Az asszony imadta a Bravankat anno, sokat vezette. Alap fapados volt, meg szervo sem volt benne.

Utana fel evig jart az E91 318i-vel, utana meg beult a Mondeoba.

A Mondeo is jol felszerelt, de megis azt mondta, hogy mar tudja, miert dragabbak a BMW-k.

Na ez a premium. Ha megerzed.

Es megerzed, hidd el. Persze nem egy full fapad 1esben, de azert siman azonositani lehet a premiumsagot.

Ezt ketsegbevonni nem erdemes.

Aztan persze az mar mas kerdes, hogy neked kell-e, ill. annyiert kell-e amennyiert adjak.

sb

Gomulka Béla 2008.12.10. 23:52:20

Velõs. Ahogy Bush mondta: nem a szennyezés árt a környezetnek, hanem a levegõbe és a vizekbe jutó tisztátlanságok.
Ha mindenki az útviszonyoknak, de legfõképpen a (nagyon nehezen mérhetõ és kifejezhetõ) tudásszintjének megfelelõen vezetne, akkor a/ fele ennyi ember se volna az utakon és b/ itt-ott leállna a forgalom. Tudod hogyan sztrájkolnak a japán repülésirányítók? (Városi legenda?)

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 23:53:19

"Hanem az, hogy nem az utviszonyoknak meg a szabalyoknak, de legfokeppen nem a sajat tudasszintjuknek megfeleloen vezetnek."

Én pl. csak a sebességkorlátozást nem tartom be, kivéve a nappali 50km/h-t sűrűbben lakott helységben. Szerencsére általában éjjel megyek mindenhová.DE az útviszonyokra figyelek: két hónapja voltam Németországban, és a qurva köd miatt nem mertem végsebességet próbálni:)
Ja, és ha szabálysértés körforgalmakban driftelni, akkor komoly bűnöző vagyok.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.10. 23:54:00

Az, hogy kiugrik alóluk, nem ugyanazt jelenti?

Egy ideje már fogalmazgatom, hogy én nem is szoktam veszélyesen csinálni eztet, meg hogy az az egy eset amit fent írtam, na az a kivétel, de egyrészt úgyis hülyegyereknek tart már mindenki, másrészt úgyse hiszi el senki.
Mondom, annyit nem ér, hogy anyagi kár vagy sérülés legyen belőle.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 23:56:17

Seca81 2008.12.10. 23:48:32

Ezek szépek, de el lehet aludni bennük. Kivéve a 324-ben, de abban sem a gyorsaság miatt:))

Seca81 2008.12.10. 23:57:56

sb: Legendet/Acura RL vagy a Maximát lehet prémiumnak nevezni? Felszereltségben, biztonságban, teljesítményben közel vannak a BMW-hez, persze az árban egyenlően... Ráadásul jól is néznek ki.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.10. 23:58:10

Te AP.
Nemondd már, hogy a VTi-t nem forgatod leszabályzásig amikor csak lehet!

Seca81 2008.12.10. 23:58:58

Tudom, egyik sem rakéta, de mind patent!

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.11. 00:01:38

Nyomatékból megyek vele, 2200-nál váltogatok.
Akkor még keveset is fogyaszt, és ami a lényeg, belefér a nagybevásárlás.

Gomulka Béla 2008.12.11. 00:02:07

"Mi az az érték?"

Barmi, amit te annak tartasz.

És amit te annak tartasz?

….

Tudnek neked olyat mutatni, amire te is azt mondanad, hogy ez mar igen.

Lehet hogy nem er meg 30+ millat, de akinek nem szamit, miert ne vegye?

Bizonyára, a technikai magasröptûséget, a mérnöki munkát és találékonyságot nagyon nagyra becsülöm. Lepárolva, a következmények gyakran elborzasztóak, de errõl rendesen nem a mérnök tehet. Ami a 30 millát (az jó sok pénz, most számoltam ki; Mercedes-bõl van sokkal drágább is,jut eszembe) illeti, illetve a 30 millás autót, gyûjteni arra már nem lehet. Valakinek van rá pénze, valakinek meg nincsen. De prémiumautó alatt rendesen a 318 meg az 520 i-t értik a népek. Elektromos ablekemelõvel.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.11. 00:03:16

"Nyomatékból megyek vele, 2200-nál váltogatok." :DDDDDDDDDDDD
Gondolom vicc volt.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.11. 00:04:48

Nem, komolyan.
Sose értettem azokat, akik magukat és másokat veszélyeztetve felelőtlenül száguldoznak, sokszor a törvényre fittyet hányva.
Én is ugyanoda érek, csak három perccel később, és kevesebbe kerül.
Úgyis olyan kicsi az ország, hova sietni? Hova nem elég a 90?
Úgyis utolérem mindet az első ároknál, vagy legkésőbb az első lámpánál..

Pasas 2008.12.11. 00:06:27

Annak idején én is E30-al kezdtem (320i), és most szeretnék ismét egyet, de az árak úgy el szaladtak, hogy meggondolandó. Az E21-ről nem is beszélve.

Malenykij polgár: amíg egymagam vagyok, szerintem elég a 3-as, ha lesz kiccsalád, jöhet az egy számmal nagyobb (kombi).

A benzines-dízel vitáról csak annyit, hogy 300ft fölötti üzemanyagárnál is volt 180-200ft-os gázolaj. Viszont az igaz hogy a 200.000ft-os turbó, használt autónál is 200.000ft.

Shadowbull 2008.12.11. 00:09:25

"Az, hogy kiugrik alóluk, nem ugyanazt jelenti?"

Nem feltetlenul.

Az azt jelenti, hogy a kepessegeik hianya miatt nem tudjak biztonsagosan vezetni a nagyon eros autokat.

Pedig azokra is az az egyszeru szabaly ervenye, hogyha nem nyomod a gazt, akkor nem megy :)

Marpedig az ilyen leesett az utrol tipusu balesetek mindig azert vannak, mert a jogyerekek padlot nyomtak.

Es ebbol a szempontbol majdnem mindegy, hogy Suzuki Ignis vagy 530i.

Nyilvan a nagyon eros autok nagyon rovid idon belul gyorsulnak nagy sebessegre, ez valodi veszely.

De onuralom nelkul egy Nissan Micra is idozitett bomba.

sb

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.11. 00:09:37

AP
Az az érzésem, hogy:
1. Itt figyelnek a zsaruk téged
2. Nagyon ilyesző élmény lehetett a korlát
3. Beléptél a hit gyülekezetébeű
3 és fél. Jehova tanúi közé.

Shadowbull 2008.12.11. 00:10:30

"Legendet/Acura RL vagy a Maximát lehet prémiumnak nevezni? "

Az Acurat biztosan, Legendet talan, Maximat nem hiszem, bar az ujakat nem ismerem. Van egyaltalan uj?

sb

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.11. 00:12:55

"a kepessegeik hianya miatt nem tudjak biztonsagosan vezetni a nagyon eros autokat"

Akkor mégiscsak egyről beszélünk. Ez nálam a "kiugrik alóla", csak én parasztosan szoktam fogalmazni.
Milyen szint az, ahol már ki lehet jelenteni, hogy biztonságosan képes erre valaki?
Úgy a Walter Röhrl körülbelül, nem?
A többinek meg csak szerencséje van..

ps3peter 2008.12.11. 00:13:12

Mi a prémium?
Az a megfoghatatlan indíttatás, ami miatt eladtam mélyen áron alul egy tökéletes állapotú C Vectra 3.0 V6 cdti-t alig 100ezer km-rel, hogy beülhessek egy ugyanolyan korú, háromszoros árú, kétszeres fogyasztású 530i-be. A Vectra se volt gyenge (177 ló, 400Nm), vagy lassú, abban is volt navi, telefon, stb, és mégis sokkal jobban érzem magam... És nem arra vettem, hogy ebben milyen menö leszek, hanem MAGAMNAK, MERT EZ TETSZIK...

Shadowbull 2008.12.11. 00:14:24

"Bizonyára, a technikai magasröptûséget, a mérnöki munkát és találékonyságot nagyon nagyra becsülöm."

Ezekben az autokban szerintem nem elsosorban a mernoki munkaval szembesulsz eloszor.

Hanem a dizajnerekevel, az ergonomusokeval, meg akik a belteret csinaljak, boroket valogatjak, anyagokat, illatokat terveznek.

"Valakinek van rá pénze, valakinek meg nincsen."

na ez az. Es a "nincsen" poziciobol fikazni azokat, akiknek van, kicsit visszas.

"De prémiumautó alatt rendesen a 318 meg az 520 i-t értik a népek. Elektromos ablekemelõvel."

Lehet az is premium. Akar a jelveny miatt is lehet premium. Ha neked az ertektobbletet jelent, es hajlando vagy erte tobbet fizetni, akkor miert ne lenne az?

sb

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.11. 00:15:38

Bocsánat egy gyöngyszem..
Hummer H2: Keep it real!
totalcar.hu/nepitelet/index.php?op=itelet&cat_id=70778
Faszán bírja a várost, csak a vizet nem szereti! De azé' nagyon real.

Ijesztő gyík vagy, én meg paranoid skizofrén.
Egyébként bármilyen karakter bőrébe bele tudok bújni, ha akarok. Kíváncsi vagyok a reakciókra. Gyakorlatilag számítógépes játék. El ne hidd egyetlen szavamat se. :P

Shadowbull 2008.12.11. 00:17:38

"Milyen szint az, ahol már ki lehet jelenteni, hogy biztonságosan képes erre valaki?"

Ez nem abszolut tudaszint. A tempohoz, korulmenyekhez, manoverekhez kell viszonyitani.

sb

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.11. 00:20:52

Tudod te azt, hogy mire gondolok..
Amikor arra használnak egy ilyen szörnyeteget, amire tervezték.
Nyilván igaz amit írsz, mert egy parkolóban vagy reptéren valószínűleg én is kiválóan tudnék menni mondjuk egy M5-össel, de éjszaka Parádsasvártól az elágig már nem annyira.

Seca81 2008.12.11. 00:21:19

sb: Ja, van új de asszem csak az amcsinknál árulják. Meg persze a japóknál... Szép nagy vas, árról nem tudok mit mondani, USA-ban sokkal olcsóbbak az autók.

Mentem! Jó éjt!

Nores 2008.12.11. 00:22:00

a szavazógépben ugye az legalsó a szokásos poénos válaszlehetőség?

mert amúgy épeszű ember ilyet nem jelöl meg...

Long Johnny 2008.12.11. 00:28:02

Hejj, de regen jartam erre.
Ekkora Bullshitteket mar regen olvastam. Valoszinüleg mindenkinek nagyon jol megy. En diesel parti vagyok, hathengeres es haromliteres autoban. Gondoljatok, hogy egy sorhatos dieselnek nem lehet szep hangja? Szerintem lehet, csak maskepp kell kicsit ertekelni a dolgokat.
Kedves Megszallott, lehet, hogy nem fer össze a diesel es a premium (szerinted). Igaz en nem autozom evi 100ekm-et, hanem csak 60-65-öt de hidd el ez is eleg nyomos ok arra, hogy valaki dieselt vegyen. Amugy nekem nem evente 200eft a sporolasom es ha "csak" 200eft volna akkor is a dieselt valasztanam es elhallgatnam a "traktor"-omat. Tudom ezt a penzt ertelmesebb dolgokra is költeni. Peldaul egy turbora amit eddig nem kellett cserelni. Söt a motorhoz nem kellett nyulni, csak a futomühöz de az se volt veszes. Amugy e65 730d es mar van benne közel 300ekm. Ujonnan vasaroltam es nemhiszem, hogy valami holmi pozer volnek. Azert sikerült megnevettetned es ezt köszönöm, remelem reggel a bmw emblemas bögredböl iszod a kavet :-) Amugy nagyon szep az e39 a turboragos kepeden, gondolom, hogy a tied. Majd akkor fillerbaszozzal le valakit amikor kicsereled a hatso gumidat valami ujabbra mert mar ranezesre is van vagy 20 eves. Biztosan sokba került a benzin es nem maradt gumira :-) Nah, ne vedd szemelyesen csak nezzel kicsit körbe es akkor megtudod, hogy a penz az penz es mindenki ott sporol ahol tud.

Shadowbull 2008.12.11. 00:28:54

"Nyilván igaz amit írsz, mert egy parkolóban vagy reptéren valószínűleg én is kiválóan tudnék menni mondjuk egy M5-össel, de éjszaka Parádsasvártól az elágig már nem annyira."

Ugyanmar, az M5-ot anyam elvezetne, pedig neki nincs is jogsija :)

Csak a gazt kell nyomni, meg a feket, mint a dodzsemben :)

Ha nem nyomod nem megy, hiaba padlozod, bekapcsolt elektronikanal ki se forog a hatso kerek.

Persze csapatni vele, az mar mas teszta :)

sb

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.11. 00:36:12

Az a gumi nem régi, csak koszos. Mert használva van.

Gomulka Béla 2008.12.11. 00:36:23

“Mi a prémium?
Az a megfoghatatlan indíttatás…MERT EZ TETSZIK”

Hogy nekem milyen kuuuurva jó! (Micra, karburátoros.)

…..

“Hanem a dizajnerekevel, az ergonomusokeval, meg akik a belteret csinaljak, boroket valogatjak, anyagokat, illatokat terveznek.”

Az ergonómus, az ok. A dizájn gusztus kérdése, és én nem szívesen hagyom magam rábeszélni. Inkább egy ingerszegény belsõ (itt szép a táj), mint egy nekem nem tetszõ de hetvenkedõ formaterv/dekoráció.

……

“na ez az. Es a "nincsen" poziciobol fikazni azokat, akiknek van, kicsit visszas.”

Megint a régi lemez. Nincsen, mert nem látom okát annak hogy küszködjek érte. Ha látnám, volna.

….

“Lehet az is premium. Akar a jelveny miatt is lehet premium. Ha neked az ertektobbletet jelent, es hajlando vagy erte tobbet fizetni, akkor miert ne lenne az?”

Na, itt elakadtam. Nekem értéktöbbletet az (is) jelent, hogy ne kelljen küszködnöm a megszerzéséért. Így viszont olyan értéktöbblethez jutok, amiért nem kell többet fizetni. Illetve: fogalmilag kizárt hogy többet kelljen érte fizetni. Akkor most hogy van ez?

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.11. 00:40:01

Hogy meg tud sértődni az ember, ha beleborít egy zsák pénzt egy autóba, ami ráadásul dízel, aztán valaki meg nem ájul el tőle.
Tudom, hogy rossz hasonlat, de a 730d, olyan mint a 316i, csak kicsivel feljebb.
Gondolom választanod kellett egy rendes ötös, vagy egy alap hetes közt:P

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.11. 00:42:46

Na ha most elkezditek leszarozni meg lefapadozni a 730-as bmw-t..

Shadowbull 2008.12.11. 00:42:48

"Megint a régi lemez. Nincsen, mert nem látom okát annak hogy küszködjek érte. Ha látnám, volna."

Ez nem feltetlenul rad vonatkozott.

"Akkor most hogy van ez?"

Ugy van, hogy nem akarod megerteni :)

Erted te, mirol beszelek.

Neked ezek a dolgok nem jelentenek ertektobbletet, nincs is semmi gond.

Onmagaban a jel nekem sem.

Viszont egy csomo mas dolog meg igen.

Az mar mas kerdes, hogy fizetni nem vagyok (most) hajlando erte.

sb

Shadowbull 2008.12.11. 00:44:08

Na megyek aludni, mert holnap koran kellnek a joszagok, oszt ehesen bognek majd kifele az istallobol.

sb

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.11. 00:50:04

AP
Egy hetes nem lehet fapados, azért írtam hogy alap. Bár láttam már manuális klímás E38-at. Miféle lelkiállapota van annak, aki olyant rendel?

Gomulka Béla 2008.12.11. 00:52:22

Értem, csak arra akartam rámutatni, hogy az egész prémium-dolognak erõs marketingszaga van.

Jóccakát.

Long Johnny 2008.12.11. 01:03:05

"Tudom, hogy rossz hasonlat, de a 730d, olyan mint a 316i, csak kicsivel feljebb.
Gondolom választanod kellett egy rendes ötös, vagy egy alap hetes közt:P"

Nincs semmi sertödes, csak jo volna ket labbal a földön allni!!! Volt/van több hetesem es javareszt mind diesel (740d-730d-728i) volt. Nem kell elajulni, csak annyit szerettem volna neked mondani, hogy nem mindenki a motorhang (de a diesel se szol rosszul) es egyeb mas "szorakozas" miatt vesz autot. Van akinek fontos az, hogy hosszu tavokat lehessen megtenni egy autoval stresszmentesen. Biztosan egy 5-ös is nagyon jo auto (volt E39 es sajnos nem volt jo) es megfelel erre a celra, de amig nem volt 5-ös feletti kocsid addig nem is tudsz mindehhez erdemben hozzaszolni. Elnezest ha tevednek! Amugy biztosan rosz hasonlat de az 520i is csak egy 316-os csak feljebb. Es talan a 325-ös is csak egy 118-as (d?:-)) csak feljebb :-)) Es nem kellett valasztanom, szerencsere vagyok annyira szerencses, hogy sajat magam allitottam össze az autot. Azt kertem bele amire nekem szüksegem van pl: allofütes, börkarpit, navi-prof, logic7 es komfortüles. Ennyi a fontosabbak közül.
Biztosan lehet "innen es onnan" is közeliteni az autozas temajat. Nem akarok ebbe veled különösen belemenni, megertem a szempontod es neked fontos, hogy "sportos" legyen a kocsid. Nekem pedig az a fontos, hogy nagy legyen (mert ott erzem magam biztonsagban), fogyasszon viszonylag (merethez kepest) keveset mert fillerbaszo pozer vagyok (amugy 8,0-8,5 között fogyaszt) es legyen a szamomra eleg dinamikus. Ezt mind megtalaltam. Nekem (mondom nekem :-)) ez ami szamit.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.11. 01:13:03

Most egy pár percre emlékezzünk meg a Polo/Yaris/Clio/Corsa/Swift pilótákról, és szálljunk le a földre.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.12.11. 01:32:23

a 325-ös is csak egy 118-as :DDD

Felfogtam. A pózerséget visszavonom:)
Sok mindenben igazad van, de sosem fogunk egyetérteni, mert én ortodox dízelgyűlölő vagyok.

jjjajjj 2008.12.11. 03:49:51

Elhiszem, hogy a korom nem zavarja azokat, akik a jobb oldali pedállal a füst mennyiségét modulálják ahelyett, hogy haladnának! Csak minket, akik szívjuk...

Ciri 2008.12.11. 05:38:12

"Értem, csak arra akartam rámutatni, hogy az egész prémium-dolognak erõs marketingszaga van."

Nem Béla, te csak egyszerűen nem akarod megérteni.Amikor már a prémiumságot megkérdőjelezed (ami ugye valljuk be létezik, akár tetszik, akár nem), ott már nagyon irigység szaga van a dolognak.

Ha viszont tévedek, akkor te tényleg nem használtál még huzamosabb ideig (vagy egyáltalán bármedigg) prémium autót.
Akkor viszont addig kár rágódnod a kérdésen.

Gomulka Béla 2008.12.11. 07:41:08

A prémium kontra marketing témán: vagy objektív paraméterek összessége teszi az autót prémiummá, és akkor megérti a magamfajta sosevolt-béemvéje típus is (annyi fizikát még én is tanultam, vagy egyénileg ítéljük meg hogy a kocsi prémium-e. Ha objektív paraméterekrõl, akkor listázzuk õket. Az ergonómia (mint komplex dolog) biztosan a listára kerül. Más?
Ha szubjektív paraméterekrõl van szó, akkor viszont nézze már át mindenki,hogy vajon az õ ötlete volt-e hogy ez vagy az tetszik neki, vagy valaki mondta!
Én tudom és értem hogy mi a prémiumautó. Ti tudjátok és értitek?

Gomulka Béla 2008.12.11. 07:43:52

Ez maszatos lett. Korrekció:

Gomulka Béla 2008.12.11. 07:51:00

A prémium kontra marketing témán: vagy objektív paraméterek összessége teszi az autót prémiummá, és akkor megérti a magamfajta sosevolt-béemvéje típus is (annyi fizikát még én is tanultam). Vagy egyénileg ítéljük meg hogy a kocsi prémium-e?
Ha objektív paraméterekbõl áll össze a kép, akkor listázzuk ezeket a paramétereket! Az ergonómia (mint komplex dolog) biztosan a listára kerül. Más?
Ha szubjektív paraméterekrõl van szó, akkor viszont nézzan magába mindenki, hogy vajon az õ ötlete volt-e hogy ez vagy az tetszik neki, vagy valaki mondta! (Ha nekem tetszik a karburátoros Micra fapadossága, akkor a karburátoros Micra ezáltal prémiumautó lesz. És mert ez egy nagy és sokszínû világ, jó eséllyel mindegyik autó prémium. Valakinek, valahol.)
(Egyél szart, tízmilliárd legy nem tévedhet – csak mielõtt valakinek eszébe jutna felvilagosítani hogy a Mercedes-t mindenki nagyon szupernek tartja.)
Én tudom és értem hogy mi a prémiumautó. Ti tudjátok és értitek?

Gomulka Béla 2008.12.11. 08:29:50

Na, ez a vízmelegítõ / állófûtõ, ez prémium. Eltekintve persze ettól, hogy akinek Bugattija van, az tartsa fûtött garázsban.

ommm 2008.12.11. 10:18:32

AP: dobj egy emilt privátban, ha tényleg érdekel a dolog.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.12.11. 10:38:08

Ööö most azonnal semmiképpen, de köszönöm.
Csak elvileg kérdezem, mivel itt sok olyan emberke gyűlt össze, akik tudják is, miről beszélnek. (nem a teszkós xenon-kékled-ződneon-barna kula stílus képviselői)

Long Johnny 2008.12.11. 11:00:05

Kedves Megszallott!

"Felfogtam. A pózerséget visszavonom:)
Sok mindenben igazad van, de sosem fogunk egyetérteni, mert én ortodox dízelgyűlölő vagyok. "

Köszönöm! Nem is volna szep ha mindenki egy velemenyen volna :-)

Üdvözlet egy katolikus fillerbaszotol akinek az okoz örömöt ha minnel kissebb a fogyasztasa :-)))

ommm 2008.12.11. 11:11:46

AP: küldtem emilt a minap, megkaptad?

SsPL71 (törölt) 2008.12.11. 11:46:03

Prémium: Piaci értékében, szolgáltatásaiban, egyéb paramétereiben (méret, teljesítmény...stb.) többet nyújt mint egy "átlag" vagy a nagy többség által elvárt igényeknél.

Volt kis béjemvém(318 E30), vezettem nagy béjemvét(535i), voltak más típusú, kategóriájú autóim is, de a bmw az BMW, ezt addig nem tudja felfogni az akinek nem volt, vagy nem használta még.

Egy béjemvénél azt is méretezik például, hogy milyen legyen pl. a kuplung "pedálerő".
Egy suzukiban is méretezik, csak másként, sajnos erezni is lehet a különbséget.
Egy béjemvében nem csak ezt az egy dolgot méretezik ilyen módon, hosszas kísérletezgetések eredménye minden kapcsoló, kar, pedál, kilincs és egyéb autó működtető kezelőszerv kialakítása, anyagminőség és féleség választás.
És igen egy alap bmw is jobb komfortot és minden mást fog nyújtani mint egy alap ford.
Még gurulni is máshogy gurul.

SsPL71 (törölt) 2008.12.11. 11:50:25

Meg onnan is megismered a prémium márkát, amikor megmutatják a számlát a szervizben.
Hogy miért drágább egy prémium autóhoz egy ugyan olyan(hasonló) alkatrész mint egy suzukihoz, azon el lehetne gondolkodni.
Én sejtem.

The Good Boy 2008.12.11. 12:22:53

Az tetszik, hogy néhány kommentelő nem birja elképzelni, hogy van a földön olyan ember, aki nem vágyik "prémium" autóra, és rögtön lefikázzák, hogy sosevolt prémiumja, meg lecsórózzák, meg micrázzák...
Én például nem valószinű, hogy valaha is vennék "prémium" autót, több okból is: Sajnálnék egy autóra 10+ milkát letenni (jelenlegi gazdasági helyzetben ez az érték nálam 7,5 milka, a fölött értelmetlennek tartom, de talán még ez az összeg is az), sajnálnék szervizdijra kétszer-háromszor annyit kifizetni, mint egy nem prémiumra. Sajnálnék cascora többszörös összeget kifizetni. Sajnálnék két tonna vashoz és plusz 2/4 hengerhez tartozó magasabb fogyasztást pénzelni. Szarrágó vagyok, vagy forintba**ó? Nem tudom. De:
Szeretem azt, ha ment közben max a szélzaj, és a gördülési zaj szürődik be (tudom dupla üvegnél a nagy prémiumnál még ez sem), 100-nál is normál hangerővel lehet beszélni, viszont mellette töredéke az autó fenntartása, mert pl. az öreguras, korán felkapcsolós, nem padlógáz-satufékes autózás nálam 6 liter olcsó benzinben nyilvánul meg, és nekem ez a fontos. Gyakorlatilag 1-2 elözést leszámitva itt magyarhonban nem lehet kihasználni a többszáz Le-t, azt az 1-2 elözést pedig kibirom 1-2 perccel később nyugodtan is. Többször járok a német autobahnon, nem szerencsés emberként amerre én járok ott igen ritka a határtalan száguldás, mert korlátozva van a tempo, de 160 km/h-nál többre hosszútávon sem vágyom, pedig autóbuzi vagyok és szeretem a sebességet, de nem a hétköznapokban.
És mielött köpködés lenne: volt szerencsán többször E30-hoz, elöző 525d-530d-hez, elöző 750i-hez, C és E classe-hoz, Ferrarihoz, Porschéhoz, Lotushoz (Scaniahoz::)) stb.
Aki itt a gyönyörű 6-8 hengeres hanggal jön, annak annyit, hogy én két autóban értékeltem a motorhangot: F360 Modenaban és a Lotusban. De ezek alapban nem mindennapos közlekedési eszközök, hanem játékszerek. Hétköznap én teljes csendben és nyugalomban szeretek utazni, ahova ne szürődjön be se kerregés, se vényóc.
Ja és mielött nekem esik valaki: Amikor elöször kiszálltam a 750i pilotaüléséből, akkor az volt az első mondatom, hogy most ültem életemben elöször AUTÓban.
Ettől függetlenül a prémium kategóriát meghagyom a sikeres embereknek, jól menő pénzembereknek, celebeknek (izé, hiresnek gondolt embereknek), maffiozóknak, nagyravágyóknak.
Én mint már vagy 200 hsz-el fentebb irtam tökéletesen el leszek egy csendes hybrid honda vagy toyota volánja mögött 5-6 literes fogyasztással. Nekem ez az igényem, több nem kell.

The Good Boy 2008.12.11. 12:32:53

Ja és még annyit, hogy kb. fél éve elkapott a "veszek egy komoly autót" magamnak gondolat, és nézegettem elég sok 1-2 éves S80-at és S-type-t (meg kevés saab 9-5-t, de tudom az nem komoly vas:), de aztán rájöttem,hogy az nem én lennék, nem tudnék azonosulni velük, nem tudnám szeretni határtalanul.
Egy dologra volt jó ez az agymenés, hogy belezugtam az igényes faberakásos/világos bőrös (angol)belsőbe, pedig a bőr ülés számomra idegen és visszataszitó. De én ilyen vagyok.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.12.11. 15:46:41

A cikk írója pár kérdésben picit téved.

XDrive. DTC nyomva tart, 5 mp múlva 4x hajtás kikapcsolva. Erről egy helyes kis sárga piktogram tudósít. Lehet hátsókerekezni. Én nem tudom, hogy ő mennyit jár olyan utakon, mint én, pl. Bulgária, hegyek közt, takarítatlan utak, nem kell tél, elég a latyak is. Két kerékkel, akár első hajtással senki, sehova. Xdrive – kipörgésgátló kikapcsol, megy.

Manuális klíma. Voltam olyan paraszt, és a nejemnek azzal rendeltem a bimert. Mert képtelen voltam neki elmagyarázni, hogy az automata klímánál csak beállítjuk a hőfokot, és kész. Nem, ő minden alkalommal, amikor beült (az előző kocsijáról van szó), beállította a 16 fokot, majd amikor már jégcsapok voltak mindenhol, feltekerte. Aszongya nem szereti, pont. Jó, akkor manuális klíma. A különbséget másra költjük.

Alap HIFI. Bár az én kocsijaimban professional van, de a business (ez az alap) is ugyanolyan jól szól, csak a szolgáltatásai mások. A szerző nem tudja, miről beszél. Egyébként meg minden relatív, a prof. is szar tud lenni egy bizonyos szintnél. És bármi szar tudni lenne, stb. stb. stb.

Navi. A 2009/2 már nagyon részletes Mo-t ad. Akár egy Garmin. A korábbiak csak nagy vonalakban, főutak, Bp. stb. Hát igen, pénzbe kerül. És akkor mi van?

Egyébként a szerző a saját véleményét adta elő, így nem is kell vele vitatkozni, hiszen azért szép az élet, mert nem vagyunk egyformák.

Más. Az ember nemcsak azért vesz dízelt, mert keveset fogyaszt. Ez jó érzés, de nem elsődleges - nálam. Hanem azért mert szereti a 6hengeres bímer dizel hangot, és a bugyijába élvez az 580 Nm-es nyomatéktól. (Ja, két keréken nehéz leadni, ezért is jó az xDrive, ugye, ugye?) És szeretem a benzinesek hangját is. Ahogy szeretem a töltött káposztát és a meggyes-mákos rétest is. Pedig igen más karakterek. Egy fasság ilyesmiről vitát nyitni. Mármint miért fasz, aki szereti a töltött káposztát, és a dízel hangot. Aztán. Milyen füstölés könyörgöm!!! Karbantartásmentes részecskeszűrő van a mai ilyen bímerekben. Lehet papírzsepivel törölgetni a kipuf kimenetét. Hófehér marad. Ja, hogy széttaposott, szarrá tuningolt dízelről van szó? Az más, az füstöl, mint állat. De nem erről beszélünk.

Prémium??? Kijafaszt érdekel! Aki azért vesz bímert, mert azt halotta, hogy prémium, az egy sznob fasz. Ezért ne vegyen. Azért vegyen, mert élvezetes vezetni, olyan, mint egy sínautó, pl, stb. Ja, ha élvezni akar, akkor bizony fizetni kell. De van olyan is, aki egyszerűen szereti egy adott márkában felhasznált anyagokat, vagy a kocsi szagát. Én pl. (NEM RÖHÖG!) szeretem az új rönyók szagát (is). Ez is egyfajta perverzió.

Az, meg aki becsmérli a másik kis kocsiját, suzukit, vagy kispolskit, tök mindegy, gondoljon arra, hogy a (lenézett) csákónak ott állhat a garázsban egy ultrabrutál valami. Csak praktikusabb volt az adott helyzetben a kiskocsit előkapni. Én pl. rendszeresen furgonnal járok (nem hurcolok semmit), csak az elől van, és lusta vagyok. A haverommal meg sokszor megyünk a neje suzi csobbantójával, mert tök praktikus, kis aranyos autó, amiben elférünk. Pedig neki is ott áll a garázsban az 530-as. Vagy ha nem über brutál kocsija van otthon, akkor meg szép háza, lakása, jókat eszik, vagy bejárja a világot, vagy egyszerűen csak boldog, nem érdekli milyen kocsija van, csak el akar jutni ából bébe. Erre megfelel akármilyen 4 kerekű. Ezen az alapon bárkit is lenézni hihetetlen primitívség. Még akkor is az, ha a lenézett igazából csóró, és azért jár azzal, amivel. Mi is csórók vagyunk (pl.) egy Csányihoz képest. Minden relatív.

www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059 2008.12.11. 16:48:15

megszaLott · 2008.12.10. 23:20:49

Évente alaphangon beletankolok olyan 2,5 millió Ft-ot az A8-ba, szóval az a 200ezer Ft nekem aztán nem oszt nem szoroz...

Engem csak az zavar, hogy néhányan úgy kezelnek 200ezer forintot ma, mint holmi aprópénzt... (Ne vedd magadra, általában olyanok teszik ezt, akiknek valójában oszt-szoroz az a pénz, csak maguknak sem vallják be.)

Engem aztán nem érdekel, hogy mennyit fogyaszt az autóm, ha szeretem. Ha netán vennék mondjuk 4.2es dízel A8at, azt azért tenném, mert az is fölényesen erős a többi közlekedővel szemben, nagyon nagyon minőségi autó, tetszik, és Audi :-)

Szóval itt nem a fillérbaszásról van szó, hanem arról, hogy egy 525i BMW-ből valaki leskótoz egy 730d tulajt. Érdekes, furcsa, (számomra) visszás helyzet. Ennyi.

De ezen nem fogunk összeveszni, valószínűleg egyikünk sem fogja meggyőzni a másikat :-)

Szép napot!

Agr3ssor 2008.12.11. 17:10:04

"Az, meg aki becsmérli a másik kis kocsiját, suzukit, vagy kispolskit, tök mindegy, gondoljon arra, hogy a (lenézett) csákónak ott állhat a garázsban egy ultrabrutál valami. Csak praktikusabb volt az adott helyzetben a kiskocsit előkapni. Én pl. rendszeresen furgonnal járok (nem hurcolok semmit), csak az elől van, és lusta vagyok. A haverommal meg sokszor megyünk a neje suzi csobbantójával, mert tök praktikus, kis aranyos autó, amiben elférünk. Pedig neki is ott áll a garázsban az 530-as. Vagy ha nem über brutál kocsija van otthon, akkor meg szép háza, lakása, jókat eszik, vagy bejárja a világot, vagy egyszerűen csak boldog, nem érdekli milyen kocsija van, csak el akar jutni ából bébe. Erre megfelel akármilyen 4 kerekű. Ezen az alapon bárkit is lenézni hihetetlen primitívség. Még akkor is az, ha a lenézett igazából csóró, és azért jár azzal, amivel. Mi is csórók vagyunk (pl.) egy Csányihoz képest. Minden relatív."

De szükségünk van e dunyhára a szó nomád értelmében? Lófaszt! Akkor mik vagyunk? Fogyasztók... (Harcosok klubbja)

Igazából pont elgondolkoztam, hogy a biztonsági felszereltséget leszámíva mennyivel lenne hasznosabb nekem egy prémiumautó... Vagy akár egy öregebb prémium autó, amit esetleg meg is tudnék fizetni. És gyakorlatilag egyáltalán nem...
Kényelem: Hát a fene tudja... Az én 16 éves gyári kagylóüléseim után a haverom 740i-je, egy kifejezetten kényelmetlen autónak tűnt... Pedig hosszú perceket töltöttünk az optimális beállítással... Sikertelenül... De a nekem nem megfelelő poziciókat el tudta menteni a memória... Ez dícséretes...
Teljesítmény: Jelenleg Magyarisztánban a rohadt sok autó miatt esély sincs kihasználni akár 170 lóerőt sem... Max autópályán éjszaka... Tehát nekem a 140 bőven elég...
Métetek: 430 literes csomagtartó... Nem ipari célra... Tökéletes! És mivel szedánom van hátul a hely több, mint kielégítő...
Presztizs kérdés: Rengeteg autóbuzi ismerősöm van. És egyhangúan észrevettük, hogy, manapság egy 5-ös BMW-n meg sem akad a szeme egy átlag járókelőnek... Egyszerüen annyira mindennapos egy 5-ös, vagy egy A6-os, hogy már ki sem tűnik a sok átlag kisautó közül. Pesten a nagykörűton kábé fél percenként elhalad egy ultrapersztizs atomkocsi... És a kutya nem foglalkozik vele... Ide jutottunk... És az a probléma, hogy ezeket az autókat többnyire (tisztelet a kivételnek) tahó felvágós bohócok vezetik... Ezért a közvélemény is eszerint ítéli meg őket...
Úgyhogy nekem nem lenne előnyös egy ilyen autó... Ha 10millákat kellene elszórnom, akkor inkább Impreza-Evo vonulatban gondolkoznék...
Akinek meg a Bimmer jön be, az vegye azt... És legyen vele nagyon boldog!! Nekem nem... És szerintem hasonlóképen sokaknak nem... Ha az ember "prémium" kocsit vesz, én azt egyáltalán nem tartom fejlődésnek/feljebb lépésnek... Kinek mi. Nekem nem kellene... Vagyis de... Eladnám, és az árából vennék 3 tökéletesen elegendő autót...

Norbergh 2008.12.11. 18:17:25

Úgy látom kicsit későn kapcsolódom be a kommentelésbe, de sebaj. A cikk túl szubjektív, pár helyen tárgyi tévedésekkel, hasznos tanácsoktól is sikerült megkímélni, egy dolog igaz, az alap ülés tényleg szánalmas. Perpill egy fekete M-packos 330 coupém van, ami otthon a krómokkal meg a 18-as M felnivel még mindig sok irigy eber szemét szúrja, ahol élek átlag autó. Bár szeretnék nem a pokolba kerülni, az autóm mégis dízel. Ezelőtt benzines turbóim voltak, szóval először én is csodálkoztam magamon :) Valaki mintha írta volna, h nyugaton egy 50-60 millás autó fel sem tűnik. Hát azért feltűnik, de nem irigységet vált ki, mert itt nem kötődik hozzá a gondolkodás, hogy biztos egy bűnöző ül benne. Hozzátszem, hogy otthon nem véletlenül nem vettem BMW-t. A néhány aranyműves jaszkari sikeresen lenullázta a márka amúgy jó imidzsét. Holott sok BMW-s ugyanúgy a normális emberek táborát gyarapítja. Páran írták, hogy a dízel kerreg... bizonyára az ősdízelek hangja ivódott a fületekbe :) ezek nem Uno dízelek a 80-as évekből... a mai dízelek közül a négyhengeresek tényleg kerregnek valamennyire, de azért hathengertől felfelé nem beszélnék kerregésről, sőt. Aki egy sorhat dízel hangjára azt mondja, hogy kerregés... bizonyára egy F430-ból ült át... a dízel lényege nem feltétlenül a spórolás. Simán jobb vele levezetni 1200 km-t az autópályán, mint egy hasonló teljesítményű benzinessel, csendesebb, nyomatékosabb és takarékosabb. Azt azért még takaréskosság témában megemlíteném, hogy mikor a magyar oldalakon a hirdetéseket nézegetitek, a kintről behozott dízeleknél ha az éves futásteljesítmény 30 ezer alatti, az gyanús. Itt egy kétéves dízel átlag 80 ezret futott, de nem ritka a 130-140 ezer sem. Mindenki azt hisz el, amit látni szeretne, de csodák nincsenek. És még egy dolog, látom itt sok srác V8 meg V10 benzinessel tolja a sztrádán... akkor szívesen várom egy hazaút összehasonlító tesztre, a bahnon lehet tolni legálisan. Ez a "kerregő" sorhat 330d 200-as tempomattal kerek 7,4 litert fogyaszt (az egész úton 6,9 szokott lenni az átlag)
Pár hozzászóló gondolkodásmódja és kommentjei meg... csak gratulálni tudok, osztani az észt arról amit max újságban látott vagy a teszkó parkolóban...
A BMW power legyen veletek. Písz.

gyerek9.3 2008.12.11. 18:29:25

Agr3ssor:

Kényelem: Hát a fene tudja... Az én 16 éves gyári kagylóüléseim után a haverom 740i-je, egy kifejezetten kényelmetlen autónak tűnt...

hát ehhez azért hozzá szolnék...nem tudom mien 740-esbe ültél de egy 7esre azt mondani h kényelmetlen elég érdekes dolog.... ha még egy 3asra mondanád h kényelmetlen azt mondanám hogy oké mert az azrét jóvel kisseb is szűkebb ,meg az üllés is más .... de egy 7esre ,h kényelmetlen hátt... ekkorát ne kamuzzunk.......

gyerek9.3 2008.12.11. 18:36:14

jah megjegyzem...szerintem még a 3as kényelmével sincs baj...bár az alap üllés télleg nem egy 5* :S

Gomulka Béla 2008.12.11. 18:51:18

Norbergh, lebuktál. Hehe

GGG77 2008.12.11. 19:03:07

Amúgy tavaly egymás után ültem egy 3-as és egy 5-ös vezetőülésében. Ezerszer inkább egy sorhatos benzines, szépen felszerelt 3-as, mint egy gyengébb 5-ös. Nekem bőven elég méretben a 3-as (180 cm vagyok).

Gomulka Béla 2008.12.11. 19:20:16

Nordberger: vagy mégse?

SPL, a felsoroltak: ergonómia. De akkor hívjuk is úgy, ne prémiumnak!

Megjegyzem, ha egy japán átlagautógyártó nem hároméventi új és általában kétes formatervekre verné el a pénzét, akkor futná neki jobb ergonómiára.

foolproof 2008.12.11. 19:35:18

Ertem en, hogy premium, meg minden, de a franc gondolta volna, hogy ennyire nagy a jolet Mo-n. Csak ugy ropkodnek a millerek, mikozben hivatalosan az evi atlagfizetes 2 M HUF a langoktol olelt kicsiny hazaban. Vagy nemhivatalosan azert kicsit jobban megy a szeker?

Eddig komolyan azt hittem, hogy kisse erzeketlen dolog szocialis szempontbol 10-20 millas kocsikkal jarni egy olyan helyen, ahol tobbmillioan a letminimumon vagy alatt tengodnek, - mikozben a "premiumsagra" koltott extra penzbol lehetne pl. adakozni is egyes honpolgarok fagyhalalat megelozendo- de most mar teljesen megnyugodtam. Nagy a jolet, hiszen mar a nep ecceru villanymediuma, a Totalcar is kozepkategorias propelleresekhez ad hasznos tanacsokat. Jovore meg valoszinuleg Aston-Workshop lesz az egyik indulo blog neve.

Kapitalizmus, Balkan mode, version 0.1. Ahogy anno Rakosi alatt kerdezgettek az emberek: Tessek mondani, ez mar a kommunizmus, vagy lesz meg rosszab is?

Nem mennek bele a dizel-benzin hitvitaba sem, engem igazabol egy kerdes erdekel az 5-os biemdabljuval kapcsolatban: mi a peloert kaphatnak az amcsik kezivaltos E60 M5-ost is, mig a Ajropaban csak az SMG-t eroltetik? Nem forditva kene lennie?!

Shadowbull 2008.12.11. 19:42:31

"mi a peloert kaphatnak az amcsik kezivaltos E60 M5-ost is, mig a Ajropaban csak az SMG-t eroltetik? Nem forditva kene lennie?!"

Allitolag kifejezetten az amcsik kertek, hogy legyen ott kezivaltos.

Europaban meg nincs ra tul nagy igeny, ezert nem is szerepel a kinalatban.

Mondjuk egy M5 kezivaltoval olyan mint egy pornoszinesz farok nelkul, egy gitarhos gitar nelkul, es meg sorolhatnam a hulye hasonlatokat.

sb

Shadowbull 2008.12.11. 19:43:30

"lehetne pl. adakozni is egyes honpolgarok fagyhalalat megelozendo"

Adakoznak eleget az adojukbol.

Aki nem akar, ma sem fagy meg Magyarorszagon.

(hu ezert mit fogok kapni)

sb

foolproof 2008.12.11. 19:52:28

Mondjuk egy M5 kezivaltoval olyan mint egy pornoszinesz farok nelkul,..."

Michelle Wild, anyone?

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.12.11. 19:53:15

foolproof

>mikozben a "premiumsagra" koltott extra penzbol lehetne pl. adakozni is egyes honpolgarok fagyhalalat megelozendo

Azért van olyan bímer tulajdonos, aki igen komoly adót fizet. Csak nálunk van ilyen sztereótipia, hogy aki ezzel jár, biztosan adócsaló, vagy simlis. Sokakban fel sem merül, hogy egy ilyen kocsiért nagyon keményen kell dolgozni egyeseknek. Napi 8-9 helyett 14-16 órát. Azt nem irigyli senki. Szóval ezt a demagóg szöveget inkább mellőzném.

A homlessekről meg annyit, hogy jó részük magának köszönheti a sorsát. Egyszer az utcán, a Keletinél az KFC-nél megállított egy ilyen tag, hogy enne valamit, kér egy kis pénzt. Mondtam neki, várjon egy picit, bementem a KFC-be, vettem neki egy felső combot, meg egy sültkrumplit, és juicet. Amikor a kezébe nyomtam, a földhöz vágta, és elküldött a paraszt kurva anyámba.

Most lehet előadni az álhumánus dumát.

Gomulka Béla 2008.12.11. 19:55:59

Bull adóznak bizony. Mások meg lopnak az adóból.

Nõi pornószínészek?

Gomulka Béla 2008.12.11. 19:59:19

“Sokakban fel sem merül, hogy egy ilyen kocsiért nagyon keményen kell dolgozni egyeseknek. Napi 8-9 helyett 14-16 órát.”

Na, ettõl nem prémium!

foolproof 2008.12.11. 20:11:10

Azért van olyan bímer tulajdonos, aki igen komoly adót fizet" Gondolom, telik is ra a kicsi pizecskejibol szegenykenek, ugye? Ha meg nem, irany a Kajman-szigetek.

“Sokakban fel sem merül, hogy egy ilyen kocsiért nagyon keményen kell dolgozni egyeseknek. Napi 8-9 helyett 14-16 órát.”

Szar allasuk van, sajnalom oket. Keressenek jobbat, ahol nem kell gurcolni a propellerert.

Egyebkent aki kepes 14-16 orat dolgozni nagyon kemenyen, csak azert, hogy neki premiumautora is fussa, az meg is erdemli. A premiumautot, a csodalatomat nem.

Agr3ssor 2008.12.11. 20:14:02

" gyerek9.3 2008.12.11. 18:29:25
Agr3ssor:

Kényelem: Hát a fene tudja... Az én 16 éves gyári kagylóüléseim után a haverom 740i-je, egy kifejezetten kényelmetlen autónak tűnt...

hát ehhez azért hozzá szolnék...nem tudom mien 740-esbe ültél de egy 7esre azt mondani h kényelmetlen elég érdekes dolog.... ha még egy 3asra mondanád h kényelmetlen azt mondanám hogy oké mert az azrét jóvel kisseb is szűkebb ,meg az üllés is más .... de egy 7esre ,h kényelmetlen hátt... ekkorát ne kamuzzunk....... "

Figy... Relatív kényelmetlenséget mondtam... Vágod... Valamihez képest... Valami UTÁN, annak TŰNT...
Most vagy azt akarod mondani, hogy a 7-es a legkényelmesebb autó, vagy én nem értem ezzel mi volt a célod...
Nekem pl. jobb volt a 740i, mint a 3-as Mondeo, az új Passat, 3-as 4-es Golf, Megane Monaco, Phase II-es Laguna... De a saját kocsim üléseihez képest nem!!! Ezen mi olyan bicskanyitogató???

Egyébként egy őskövület 7-8 éves 740i-ről beszéltem...

karexxrookie 2008.12.11. 20:15:33

Sok melo ide premium auto oda..mindeki olyat es akkorat ves maganak amilyenre vagyik..rosszab esetbe amilyenre a penztarcaja engedi.
Hogy most en heti 37 orat melozok azt keresek 1200 eurot..megtehetnem h BMW-m legyen...de inkabb nem..valami ocsobb megteszi.
Majd ha lesz csalad meg gyerkocok..akkot talan valami nemet..addig visz jo a frenskebil a danok szerint.(francia oto)

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.12.11. 20:22:55

Foolproof

>hol nem kell gurcolni a propellerert.

Én nem ismerek olyan tarkabarmot, aki ezt tenné egy bímerért. Vagy te igen? Ez már melléktermék, mármint a bímer.

Én nem arról a bímer tulajról beszélek, akinek gatyára se tellik. Mert olyan is van. Én is azt vallom, hogy házikó, család rendesen etetve, gyerek iskoláztatva, stb, sok minden még, aztán a végén, ha fussa rája, akkor egy bímer.

Előítéletes vagy. Ráadásul tájékozatlan. Ez a propeller dolog városi legenda. El kell menni Munkenba, és a bímer muzejumban elmondják neked a címer történetét.

foolproof 2008.12.11. 20:40:15

Alibiman, van alibim, ne izgulj. Kepzeld, Mo-n egy ember sincsen olyan tipusu, amilyent te nem ismersz! Sot, az egesz Balkanon sose nem is volt!! Micsoda dolog, ez kerem? Valakik meg kozben jol lejarattak a propelleres image-t, hat nem felhaborito?!

>Ez már melléktermék, mármint a bímer."

Ahhoz kepest nagyon nagy indulatok fortyognak -itt a forumon legalabbis- ezzel a mellektermekkel kapcsolatban.


>Ez a propeller dolog városi legenda. El kell menni Munkenba.."

Erdekes, meeg angolszasz nyelvteruleten is inkabb Munichnak-nak irjak. De hat en eloiteletes vagyok, raadasul meg itt, faluhelyen is megfertoztek azok a csunya varosi legendak, hogy a devla essen belejuk!

Varosi legenda vagy nem, sokfele igy hivjak azt a bizonyos jelvenyt a tajekozatlan autos ujsagirok.

Remelem, mindenki csak annyira eloiteletes meg tajekozatlan, mint amennyire en. Biztos ezert tart itt az orszag, ugye.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.12.11. 20:48:29

Egyébként nekem fura attitüd az, ami néhány posztból süt, miszerint, ha valakinek jobban megy, nagyobb háza, autója, drágább ruhája, stb. van, az biztos lopta, csalta, rabolta. Fel sem merül, hogy megdolgozott érte, örökölt, nyerte a lottón, stb. Ne adj Isten, netán tehetségesebb, szorgalmasabb nálam, hiszen ha nekem nem futja bímerre, akár másnak sem futhatja. Ezt fájdalmas lenne beismerni. Inkább lesznobozzuk, vagy lehülyebuzizzuk.

Én úgy látom, van aki meg proletár diktatúrát szeretne. Éjjeli, 50-es évekre jellemző börkabát-Pobjeda kombi államosítást. Egyenlő keresetet mindenkinek. Legyen az egyetemi adjunktus, vagy 6 elemit végzett segédmelós.

Igen, van aki 10x annyi pénzt keres, mint én. És 10x annyi adót is befizet, mint én.

Csak egy autóról van szó, mégis egy társadalomtudós hihetetlen aranybányára lelne az itteni sok flusztrált poszt tömegben. Szomorú és tragikus. :-(

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.12.11. 20:55:20

Foolproof. Senki sem úgy születik, hogy mindent tud. Én is úgy tudtam korábban, hogy a propellert szimbolizálja a bímer embléma. Ezt csak alátámasztotta, hogy a II. VH alatt rep. motorokat gyártottak. Aztán Munkenban, a bímer muzejumban felhomályosítottak, hogy az embléma eredete a bajor címerben leledzik. Soha nem volt köze a propellerhez. Ők már csak tudják.

Azt, hogy az angolnyelvü oldalakon mit beszélnek, nem venném készpénznek. Sok baromság elhangzik ott is. Got it?

foolproof 2008.12.11. 20:56:53

Alibiman, ne csodalkozz, Kadar nepe el es virul, sajnos meg egy jodarabig! Siramaiddal egyertetek.

ommm 2008.12.11. 21:01:07

alibiman 2008.12.11. 20:55:20
Oké, ezt úgy nagyjából mindenki tudja (remélem), a "propelleres" megszokásból jön már. Mégsem mondhatja, hogy "címeres" :))
Písz

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.12.11. 21:06:49

Ommm, ez teccik. :-) Visszalépek a propelleres pártba. Télleg jöbb, most hogy így izlelgetem... propelleres... címeres... propelleres...

Vicc nélkül, logikus, amit mondasz.

foolproof 2008.12.11. 21:11:22

Dear alibiman, no offence, but I cannot recall any article from my admittedly poor memory, written by anyone, let alone a car journalist, which contained the word: "Munken". Your comment made me curious about this word. Is it your invention or is it a common phrase? Would you enlighten me with the meaning of it, please, don`t leave me in the dark! Thank you so much, mate!

subtotal 2008.12.11. 21:24:45

Egyébként én sem értem ezt a BMW-t vett biztosan nem tisztességesen kereste és egyébként is egy pózer hülye: a szomszédomban két ember is vett újonnan BMW-t, az egyik egy 318d-t (E90), a másik pedig pár éve egy 525i-t (E39). Mindkettő 50es évei vége felé járó orvos. Én pedig vettem 29 évesen egy 5 éves E39 525d-t, úgy hogy minden egyes fillér adózott jövedelemből származott-származik. Nos, ennyit a sztereotípiáról. Persze én is tisztában vagyok vele, hogy sok olyan humanoidra megtévesztésig hasonlító lény is használ ilyet, sajnos ezeket sokkal könnyebb észrevenni (M-Packet-19es felni-Fullbőr-Tv-Nagyzene, esetleg ültetés-kályhacső-nagyspoiler).

Gomulka: a prémium-ot nem csak egyértelműen materiális dolgok jelenthetik. Az is az, hogy ténylegesen testre szabhatod az autót: többféle űlés-kormány-díszítés-szinkombináció, külső megjelenés lehetséges, nem kell pakkokban megvenni az extrákat, itt jelennek meg leghamarabb a technológiai újítások (aktív kormány, head-up display, etc.), tartósak az anyagok, a minimálisnál igényesebb megoldások azokon a helyeken is, ahol nem látszik, nem avul el a forma. Nekem ezt jelenti a prémium, szivesen kifizetem. Van, aki a lakásban igényesebb, van aki az étkezésben vagy a szórakozásban. Vagy lakás-lakás tök mindegy, egyre megy? Biztos van olyan, akinek igen.
Kommersz rum vagy Bacardi mindegy? Végülis elintéz mindkettő előbb-utóbb? Kocsma vagy bár?
A legtöbb ember valamiben igényesebb, mint az átlag.
Az a szerencsés, akinek sehol nem kell kompromisszumot kötnie. Aki ezt mások kábítására használja, az csak azt tudja mások szerint mi a jó, azt nem neki mi.
Ha te nem érzed az értéktöbbletet, akkor ne vedd meg, teljesen érthető az érvelésed.
Én viszont szeretem, hogy tökéletesen kézre áll a váltó (tudni kell jól kezelni, elvárnak a manuálisok egy bizonyos határozottságot), huzatmentes a klíma, precíz a kormány, nem zörög a beltér, jó menetdinamika. Ha nyomod neki szép a hangja szerintem, nem fárasztó hosszú úton sem.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.12.11. 21:25:40

Hmm, the reason is HOFI. Ő tanította meg nekem, hogy Munken, az Munken. To be more precise: Münken. De ez már részletkérdés. Hosszú unalmas útjaimon Hofit hallgatok. Megvan mind. A hozzám hasonló öreg csókák biztosan emlékeznek erre.

Shadowbull 2008.12.11. 21:39:08

"Michelle Wild, anyone? "

Tudtommal a Vad Kati meg mindig szineszno es nem szinesz :)

sb

Shadowbull 2008.12.11. 21:44:31

alibiman 2008.12.11. 20:48:29

120%-ig egyetertek.

sb

Shadowbull 2008.12.11. 21:45:45

alibiman 2008.12.11. 21:25:40

Van akvariumod?

:)))

sb

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.12.11. 21:48:18

Subtotal, igazságod vagyon. Egyébként meg hülyeséget írtam pár sorral fejjebb. Mert az is teljesen normális, hogy valaki szakadtra melózza magát, megvonja a szájától a falatot, hogy megvegye kedvenc autóját (bímer, merdzsó, tökmind1), hőn áhított baromi drága HIFIjét, vagy elmenjen egy féléves délamerikai körútra. Miért ne?

Utaltál egy apróságra, amit elfelejtettem megemlíteni a cikkel kapcsolatban. A felesleges apró extrákra gondolok, meg arra, amit írtál a felszereléssel kapcsolatban. Néha kényszerhelyzetben van az ember, már ha nem hülye. Ha összeraksz egy új kocsit a bmw.hu-n, akkor világos, hogy páldául a navit érdemes pakkban venni, mert rengeteg pénzt lehet megspórolni. Egy 530-asnál, ugyanazért a felszereltségért akár 1 millával többet is kifizethetsz, ha nem pakkot veszel. És a pakkal télleg sok apró felesleges extrát is kapsz.

Írod, nem zörög. Nem a faszt nem. Kicsit gyere a Jászberényi útra, majd a bímer is zörögni fog. Persze zörgés és zörgés között lényeges különbségek vannak. Ez igaz. De néma csend nincs. Sőt, néha az apró nyiszogásoktól a falra tudok mászni. A csomagtér takaróm hátsó leffentyűje (vagy mi) hozzáfekszik a hátsó ajtóhoz. Bizonyos rázkódás esetén picit csúszkál rajta. baromi idegesítő. A bőrülés, bármennyire is ápolod, a börre jellemző módon, ott ahol a müanyag elem alá oldalt bemegy, picit szeret nyikorogni. Ez nem nyikorgás, csak nem találok rá jobb szót.

Az üres T34-es, biztosan nem zörög. Az való ide.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.12.11. 21:50:21

Shadowbull 2008.12.11. 21:45:45

Még heteró vagyok, dehát az idők változnak, ki tugggya mi lesz. :-)))

subtotal 2008.12.11. 21:58:36

Ismerem a Jászberényi utat, bár én debreceni vagyok. Szar utak viszont midenhol vannak. Keresd fel a Thomas Mann-t ha itt jársz és van benned egy kis önkínzási hajlam ;).
Azért az, hogy néha meg-meg zörren egy durva bordán, nem ugyanaz, mint a folyamatos ciripelés.
Bőrröl nem tudok nyilatkozni.

subtotal 2008.12.11. 22:01:34

Ja, amit elfelejtettem: nekem csak az ajtózsebben és kesztyűtartóban lévő cuccok zörögnek ha olyanok. És kombi végében a padló alatt lévő üregben tároltak. Revideálnom is kellene lassan ezeket a nem gyári kiegészítőket :)

foolproof 2008.12.11. 22:04:06


Tudtommal a Vad Kati meg mindig szineszno es nem szinesz :)

sb

En balga meg azt hittem, hogy csak egy sima sexual object! Hiaba, mindig tanul az emberfia valami erdekeset.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.12.11. 22:06:45

subtotal 2008.12.11. 21:58:36

Najó, persze. Én csak világossá akartam tenni, hogy a "nem zörög", az nem azt jelenti, hogy nem zörög. Nehogy valaki csalódjon, aztán rohanjon garos szervízbe, hogy ez a hulladék bömös zörög, mint állat. Meg ugye attól is függ, mennyire kemény a felfüggesztés. Az enyém nagyon, pedig nem M, csak terepjárónak láccó tárgy, amihez kell a keményebb rugózás, különben felborul, mint a szar.

Na, most kiderült, hogy még attól is nagyobb buzi vagyok... Jelentem, még nem vagyok kopasz, de ami késik, az nem múlik. :-) És tetoválásom sincs. Kigyúrva sem vagyok, az nem izom..., az háj...

The Good Boy 2008.12.11. 22:09:12

Jól látom, hogy a bmw tulajok egy része személyes sértésnek veszi, ha van olyan ember, aki tényleg nem vágyik a cimeres-propelleres gépre? Sőt mi több nem tartják olyan überfrankónak?
Ez van, mint már fentebb többen irták, nem vagyunk egyformák (szerencsére). Én elismerem, hogy jó gépek, de nem kellene. Ennyi. Attól még lehet jó. Az az igazság, hogy a bmw tulajok (mint a német prémiumautó gazdák) nagyrészt márkahűek, és soha nem váltanának más márkára (főleg nem a konkurens német szekerekre). Ezt el lehet fogadni, de nekik is el kell azt, hogy nem mindenkinél bmw-nek hivják az istent!
Mellesleg, hamár mozgalom kezd kialakulnibelöle, én is közlöm,hogy rendesen megdolgozok minden fillérért, forintra pontosan befizetek minden adónak hivott sarcot és tehetetlen dühvel nézem a sok adócsaló élősködő (papiron munkanélküli/minimálbéres) tetvet, akik helyett is én fizetek.

Shadowbull 2008.12.11. 22:10:04

"En balga meg azt hittem, hogy csak egy sima sexual object! "

AZ nyilvanvalo, hogy nem az eszeert szeretjuk :)

sb

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.12.11. 22:10:42

subtotal 2008.12.11. 22:01:34

Az enyimben van egy tipushiba, amiről fórumokon is szoktak beszélgetni. A gumikéder, ha száraz, akkor szeret zizegő hangot adni rossz úton. Ezért néha kicsit be kell kenni szilikonnal. Ilyenkor nosztalgiázom, a fehér kombi ladámra emlékezem.

Shadowbull 2008.12.11. 22:13:38

The Good Boy 2008.12.11. 22:09:12

Ha nem vagysz ra, hat nem vagysz.

Nobody's perfect...

:)

sb

loláb 2008.12.11. 22:14:22

...Mindkettő 50es évei vége felé járó orvos....

Ők aztán annyi adót befizetnek a paraszolvencia után, hogy az ihajj!

Én tényleg szeretnék látni egyszer öt olyan embert egymás mellett aki ADÓZOTT jövedelemből tizenöt milliós autót vesz.

Shadowbull 2008.12.11. 22:21:18

A 15 millas auton van mar eleve nehany milla ado.

Abbol csak jut a hajlektalanoknak.

Amugy meg igazad van, nyilvan nem fizet be mindenki mindent, sot.

De azert eleg sokan eleg sokat fizetnek. Megha nehol itt-ott "optimalizalnak" is.

sb

The Good Boy 2008.12.11. 22:35:18

loláb 2008.12.11. 22:14:22
"...Mindkettő 50es évei vége felé járó orvos....

Ők aztán annyi adót befizetnek a paraszolvencia után, hogy az ihajj!"

Ez igy van,meg a sok mostanában siró-rivó hires szinész, meg zenész, akik elsirják magukat, hogy 30-40.000.- Ft a nyugdijuk, meg hogy ki van velük b@szva.
Persze ezek is elfelejtik a sok zsebbe rakott hakni pénzt a falusi kultúrokban, meg a soron kivül kiutalt új autót, amire a pórnépnek éveket kellett várnia, meg a külföldre (najó cocialista földre) államipénzből történő haknis kiruccanásokat. Persze ezek a lovék sehol nem jelentek meg (max. a takaros balatonparti kulipintyókban), ezért lett minimál közeli a nyugdijpénz.
Hú de eltértem a hogyan ne vegyek bömöst témától:)

loláb 2008.12.11. 22:39:33

"A 15 millas auton van mar eleve nehany milla ado."

Kérdés, hogy melyik állam adóbevétele az a néhány milla.

"...De azert eleg sokan eleg sokat fizetnek..."

Igen, ez így van. De nagyon kevesek fizetnk MINDEN után. A vállalkozó, aki zsebbe adja az alkalmazottainak a minimálbér feletti részt, meg akik lichtensteini, meg andorrai rendszámmal veszik at autót, meg aki számlát vesz...

Szóval sorolhatnám még. Persze ennek sok esetben nem a kapzsiság az oka (de sok esetben az is ok), hanem hogy ilyen adó mérték mellett a KKV-k többsége egyszerüen NEM TUD nyereségesen működni...És még mindig jobb, ha trükköznek kicsit a minimálbérrel, mintha egyáltalán nem alkalmaznának.

loláb 2008.12.11. 22:45:48

"...meg a sok mostanában siró-rivó hires szinész, meg zenész, akik elsirják magukat, hogy 30-40.000.- Ft a nyugdijuk, meg hogy ki van velük b@szva.
..."

Nahát őrájuk aztán olyan magasról sz@rok, hogy az csak na! Majd akkor talán (?) foglalkoztat a gondjuk, ha egyszer végig tudok nézni egy mai magyar filmet anélkül, hogy valami rossz burleszk jusson az eszembe...

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.12.11. 22:49:47

The Good Boy 2008.12.11. 22:09:12

Talán nem is gondolod, hogy milyen kényes témát érintettél. Igen, bizonyos szempontból én is (mondhatom, hogy mi is? vagy ez már osztályba sorolást jelent?) kissé flusztrált vagyok néha. Tudod, az ember ledolgozik mondjuk 30 évet, van egy tárgy, amire folyamatosan vágyik. Ez történetesen nem egy drága, ritka bélyeg, amit otthon, kései órákban, titkon, babusgatva elővesz, és csodálja, hanem sokak által értékét gyorsan vesztő méregdrága autó. Méghozzá olyan, ami némi kivagyiságot is sugároz. Ha tetszik, ha nem ez így van. Nos, tehát állandóan vágyakozik, de mindig van valami más, fontosabb,amire költeni kell, ezért vesz egy olyan kocsit, ami szépen beleszürkül a tömegbe. Minden vásárlást hatalmas lemondásként él meg. Aztán eljön a leszarom pillanat, azt mondja, most én jövök! És összerakja, megrendeli, várja. Megvan! Ül a kocsiban a piros lámpánál, és egy viszonylag fiatal párt lát egy igazán szakadt autóban. A 4-5 éves gyerek (gyerekek) hátul. A vezetőn látszik, hogy halálosan kimerült, nem a mai meló miatt, hanem a véget nem érő napi harcok miatt, hogy fentartsa azt a keveset, amit eddig összeszedett. Az asszonykán is látszik a törödöttség, ő is kiveszi a részét szopásból rendesen. Valamikor szép lehetett, de most már megtörte ez a pár év. Tekintete fakó, révedező. A vezető átnéz. A szemében némi megrovást vélek felfedezni. Mintha azt mondaná: Mi van te köcsög, fogalmad nincs róla, mit kell nekem naponta robotolnom, hogy minden ki legyen fizetve, és még kajálni is tudjunk. Biztosan a Rózsadobon laksz te buzi. Fizetnéd be rendesen az adódat, te minimálbéres. Én befizetem, mert alkalmazott vagyok, nem úgy mint te, mocskos adócsaló. Szégyenérzet suhan át az agyamon. Vajon valóban megérdemlem én ezt a kocsit a jelen helyzetben? Mindent megtettem a lehetőségeimen belül, hogy hasznos tagja legyek a társadalomnak? Nem lehet, hogy én is okozója vagyok annak, hogy ez a jobb sorsra érdemes kis család valódi közdelmet folytat minden nap? És ehhez hasonló hülyeségek motoszkálnak a fejemben. Ilyenkor már bánom, hogy nem a furgonnal jöttem, közhelyekkel nyugtatom magamat, hogy rendesen fizetek adót, rendszeresen támogatom az egyik gyerek kórházat, ha a koldus magyarul válaszol, akkor adok neki pénzt, stb.

A bajt csak tetézi egy ilyen csit-csat, ami itt folyik, mert az emberen elhatalmasodik az érzés, hogy valamit mégis rosszul csináltam -tunk?

Az ilyen gondolatok miatt az ember náha hajlamos arra, úgy gondolja, mindenki ellenség, mindeki utálja, aki nem olyan autóval jár, mint ő. Még az is felmerül, mivel kisebbségben van, lehet hogy a többség gondolja jól. Ezért olyan áthallásokat hall, amik tulajdonképpen kevésbé jellemzőek. De mégis ennek megfelelően regál. Legalábbis a másik "oldal" (pl. te) így gondolja.

Csak egy dologról feledkezik meg néha a "másik oldal". Mi van akkor, ha én is (mi is) így kezdtem (tük), mint ez a pár, és azért gondolom azt, hogy mit gondol, amikor átnéz, mert én is ilyen faszságokat gondoltam a kispolákban ülve. És lehet, hogy én is igazságtalan voltam akkor. Ha gazdagnak születtem volna, akkor biztosan nem lennék flusztrált.

Shadowbull 2008.12.11. 23:23:11

alibiman 2008.12.11. 22:49:47

Nekem errol az a velemenyem, hogy mindenkinek a maga csatajat kell megvivnia.

Ha meg a masok problemajan is gorcsolnek, megbolondulnek, eleg nekem a magam baja.

sb

The Good Boy 2008.12.11. 23:25:38

Alibiman!

Azt hiszem kissé elbeszélünk egymás mellett. Szóval én pl soha senkit nem irigyeltem azért ami van neki, soha senkinek nem turkáltam a pénztárcájában. Ha valakit, akkor engem nem húz fel a 20 éves takony az új 911-be. Mert vagyok olyan autóbuzi, hogy csak az autót látom, meg benne egy árnyat aki lehet 20, vagy 40 esetleg 50 éves.
Ha valaki tisztességes munkával és adózott jövedelemmel veszi meg a gyerekkori álmát, az nálam dicséretes, mert kitartott mellette. Én nem tartottam ki, igaz nem volt miért, mert azonkivül, hogy minden nap más kocsira vágytam gyerekként, felnöttként sem vagyok márkahű, úgy vagyok vele, ha valami megfog azt veszem meg, nem csak az aktuális autóm márkakereskedését látogatom meg, vásárlás elött. És inkább 2-3 évente cserélek újra, ha már lejár a gari (na amit kapok a használtautó fanoktól, mint lúzer milliókat ablakon kidobó:)
Szóval nem ellened irtam,hanem a sztereótipiákba pontosan beleillő személyekről.
Egyébként én is sokat gürizek, a feleségem is, de én inkább jól próbálok élni a hétköznapokban, mint hogy egy prémium vasba ruházzak kétszer-háromszor annyi pénzt, mint amennyit hajlandó vagyok autóra költeni. Mivel a kettő együtt nem megy (bár már nekem is erősen érlelődik, hogy vegyek egy régi restaurálni való dögöt unalmas perceimre, hála a tc pozitiv behatásainak:), nem erősködöm, inkább havonta legalább egyszer eltöltök a családdal valami szép helyen egy hosszú hétvégét szinvonalas körülmények között, meg amikor kedvem van beülök egy szinvonalas étterembe (akár egy héten többször is) és nem az étel árát nézem, hogy a kétezer forintos tankolás után még mennyi maradna (mert van aki ilyen áldozatért cserébe tart fenn prémium vasat). Lássam a családom arcán az elégedettséget és az életörömöt, nekem ez az első. Egyébként mint fentebb irtam 10+ milkás autót (mai árakon számolva) sose vennék max 7,5-ig. De ez az én problémám.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.12.11. 23:42:48

The Good Boy 2008.12.11. 23:25:38

Abszolút értemm, amit mondasz. És szerintem ez így helyes, azaz így is jól lehet élni. Mindekinek van valamilyen dilije. Van aki vasba öli a pénzét, más festménybe, vagy az élet "apró", bár néha igen emlékezetes örömeit élvezi. Ahogy te is teszed. Lesz mire emlékezned. És ez jó.

Az autó restaurálás engem is megkapott már, sokszor érzek erős csábítást. Dehát az idő, ez az, ami nincs.

Gomulka Béla 2008.12.12. 00:01:54

Na, na, na! Mi ez a poshadt barátkozósdi, bágyadt egyetértés?! Harc!

ommm 2008.12.12. 00:03:54

alibiman 2008.12.11. 21:25:40

:D
Halló, itt Müntychen...halló, itt Müntychen...

Csak arra nem emlékszem már, hogy vívó vagy úszócsarnokból jelentkezett-e?

Hogyne vótam katona én is...
:D
Autóban, megvan, nem lehet megunni. Mind. Zseni.

www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059 2008.12.12. 10:01:27

alibiman 2008.12.11. 22:49:47

Szívemből beszéltél. Ehhez nem is fűznék többet.

qualitaet 2008.12.12. 23:14:36

A fene egye meg pont most nem értem rá...

Azért befejezem a tegnapelőtt kezdett véleményem:

" Már megvan a tuti motor, kell hozzá egy jó váltó és egy jó hajtáslánc. És itt is menthetetlenül el lehet baltázni a dolgot."

Akkor baltáztam el amikor anno először 535 d vettem.:))))
Amikor ismét "rendes" autóm lett olyan érzés volt mint amikor egyszer megkerült az elveszett kölyök német juhászom, vagy mintha visszavarrnák a leszakadt kezem.


A BMW kézi váltói mostanság annyira rosszak, hogy lassan rángatásmentesen is nehéz lesz velük kapcsolgatni."

Sajnos már az első hatgangos (V8, V12) váltóknál is elég távol voltak(és vannak) a fokozatok. Már anno, tizenévvel ezelőtt is idegesített.
A régebbi, négy vagy hathengeresekéhez képest tényleg rosszabb.
De a "rossz"-ról valószinűleg nincs igazi tapasztalatod mert nem próbáltál például egy kézi váltós A6 3.0 TDI -t.

"Az 5-öshöz egyébként is automata illik, ami kényelmes, de ha kell, elég gyors is, ráadásul bármikor átvehetjük felette az irányítást."

Valóban ott a Steptronic, de attól még a büdös életben nem lesz olyan nyers és direkt mint a kézi.Persze ízlés dolga... De nem mellékesen az aut. váltók is átvehetik a zsebed fölött az irányítást. Lévén, hogy manapság 100-150 ezer körül azok is széthullhatnak.

" Bízzanak bennem, még a többszörös magyar ralibajnokok utcai BMW-iben is automatikus a váltó, és nem véletlenül."

Micsoda hülye példa - már bocsánat!
Olyan mintha egy ponósztár mondaná meg, hogy melyik a jó csaj.
Mellesleg lefogadom, hogy mind diesellel szúrja. Akkor az a jó versenyautó?!

(Próbálj ki egy "rendes" motorú kézi váltóst:)


" Az úgynevezett Run Flat gumik megerősített, ezért rugalmatlan oldalfalai sokkal gyakrabban szakadnak ki, mint a hasonló méretű, ám hagyományos gumik. Tehát defektesen is tudjuk használni az abroncsokat, amire szükség is lesz, mert sokkal sűrűbben durrannak el. Igazi hülyeség, nem?"

Ebben az utolsó szóig igazad van!!!!!!
A dobálást még meg lehet szokni, meg valamelyest kompenzálja a jó úton való élvezet, viszont a nyomvályúkban való sétálásnál nincs dühítőbb.
Hol van már ami anno csakis a BMW-nél létezett: Totális kényelem miközben úgy állt az úton mint a Katiban a gyerek.
(E32,34,39 gyári Sportfw +225- ös kerék, vagy E38 750i pusztán csak új gátlókkal szintúgy széria 235-ös gumi)


"De van még egy pár extra, amit hülyeség megvenni − szerintem. A hangfelismerésnek például megvan az a rémesen idegesítő szokása, hogy nem ismeri fel a hangot."

Nekem is volt a korábbiakban és most is van lévén használtan vettem mind.


" Ennek pont a háromszorosát spórolja meg, aki nem kéri az üveg tolótetőt. Miért ne kérné? Mert az egyébként sem igazán hatalmas fejtérből elvesz legalább hat értékes centit, ráadásul a klíma mellett soha nem lesz nyitva."

Jesszusom! Ettől a kapitális ökörségtől -ismételten bocs- már évtizedek előtt is a falra mászott Apám.
Mi a fészkes fene köze van a Schiebedachnak a klimához?!!!!
Előbbit gyönyörű tavaszi vagy őszi napokon ,nyári estéken nyitja ki az ember, nem dögmelegben...
Semmi közük egymáshoz.
A tető egy fontos élvezeti extra. A légkondiról meg Fater 26 évvel ezelőtti örökbecsűje jut az eszembe :

"Kisfiam! A klimaberendezés olyan szerves tartozéka az autónak mint a kipufogócső!!!!"

"Viszont hosszú távon könnyen meghibásodhat, lehet vele gond bőven."

Ha egy borult szart veszel kétségkívül.

Nem kapitális hülyeség, de szerintem felesleges a sávelhagyásra figyelmeztető csipogó, az aktív, a kanyar külső oldalán a testet megszorongató ülés, az ajtók zárását segítő automatika és a navigációs rendszer, ami itthon nem használható. Ezek jelenlétükkel éppúgy megkeseríthetik az életünket...

A tudatlanság keseríti meg az életünket.
A gyári navik már 2006 vége óta használhatók idehaza. Igaz az újabbakban csak egy éve.

"minimális szivacsréteggel tömött, nulla oldaltartású és nehezen állítható hokedliken "

Nekem is sportülésem van az az igazi, de azért ilyen kritikát még a legrangosabb nyugati autós médimok sem fogalmaztak meg még soha BMW ülést illetően.

"Hasonló lehet a helyzet a ceruza vékonyságú kormánykerékkel és a fazékhangú alaphifivel."

Ez már az E38 bevezetése óta érthtetlen.
Csakis M-sportkormány...
No meg LOGIC 7:)

qualitaet 2008.12.12. 23:21:33

Bocs az idézőjeleket kifelejtettem, meg azt is ,hogy a beszédvezérlés tök felesleges, a büdös életben nem használtam én sem.
Az első magyar(kalóz) navi meg az E60-at és a 6-ost kivéve már nem 2006 hanem 2005 végén is működött mindegyik gyári naviban.

Gomulka Béla 2008.12.14. 10:34:06

A fenti recept a kifogástalan BMW 5 konfiguráció. Nekem pont ez a kombináció ne tetszik, mellé meg nem akarok nyúlni, úgyhogy inkább nem is veszek.

waffen55 2008.12.15. 00:20:20

Sziasztok!

8 éves voltam amikor az édesapám kivitt a Német Szövetségi Köztársaságba, pontosabban
egy München nevű "városkába". Eddig semmi izgalmas más is járt már ott. Viszont mi egy olyan ismerősünkhöz látogattunk el aki nagyon érdekes helyen dolgozott egy bizonyos gyárban... Asszem valami autókat fabrikáltak benne és a gyár bejáratánál négy henger alakú építmény fogadott (ez egyébként érdekes, mért nem hat). A bácsi a nem éppen németes dr. Csók László nevet
viselte és valami 5-ös kasztninak volt a vezető tervezője... :) Egyébként ez a cég repülő motorokat gyártott és gyárt a mai napig is, sőt ezekkel kezdte (második Vh-s körökben ki ne ismerné a híres csillag motort) úgy tudom ezé a cégé a Rolls Royce válalat is ami a szintén gyárt repülőgépeket-motorokat csak az Usában... Tudom, hogy amit leírtam nem tartozik szorosan a témához de hátha vkit érdekel. :)

Gomulka Béla 2008.12.17. 19:18:24

A Rolls Royce autó márkanév az ovék, nem az egesz pakli. És amit a Rolls Royce autóból csináltak, az félresiklás. Sokkal inkább mint a VW Bentley-k.

HB. 2009.01.10. 08:05:22

Soha nem gondoltam volna, hogy egy uj 528
ennyi kellemetlenseggel fog jarni !
süti beállítások módosítása