Na végre: M0 keleti kapcsolat Feriheggyel

  2008. szeptember 25. - Koncz János Címkék: budapest m3 m0 közlekedéselmélet m5

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Már csak a fluxuskondenzátor hiányzik!
2014-04-03 14:18:11

Jelentem, elkészült. Három és fél év után roncsaiból újjáépült Botond barátom (a Totalcar-közösség

Jól mondta Buddha: az élet szenvedés
2014-03-28 17:12:16

Éjfél lehetett, amikor úgy az ezredik kanyar után felültem a sötét alvósbuszon a fogorvosi székemből, hogy

KRESZ nincs, csak a csodás nők
2013-04-04 15:12:09

A karibi szigetvilág egyik legnépesebb államában, a Dominikai Köztársaságban, a gyönyörű tengerpartok, az

Na, ez már nem megy terepre!
2012-09-03 15:22:26

Kész a kübelesített Tramp, jelentem. Több munkát tettünk bele, mint terveztük, de kevesebbet, mint kellett


Kétszer is jártam hétfőn Ferihegyen: egyszer korán reggel, családi ügyben, egyszer dél körül, immár hivatalból, hogy az önök szeme lehessek, kedves olvasók. A lényeg: mindkét alkalommal az M0-án mentem.

 
Dombnak fölfelé kapaszkodósáv nyílik

Sok rosszat el lehet mondani az M0 korábbi szakaszairól és teljes joggal – de a frissen átadott keleti ív, ez egyelőre nagyon jónak néz ki, több szempontból is. A legfontosabb, hogy az M3-ason kelet felől érkezők végre gond nélkül és kellemes gyorsasággal juthatnak el a ferihegyi repülőtérre.


Gyorsan rátaláltak az autósok

A fóti elágazásnál felhajtunk az M0-ra, attól kezdve a reptérig tartó harminc kilométer egy kellemes suhanás. Egyértelmű útburkolati jelek, logikus sávbeosztás a bejövő és kimenő forgalomnak, információk minden fontos ponton, immár EU-szabvány kék táblákon, rendezettség és tisztaság. Ha nem ment volna el mellettem két motoros és több BMW is legalább százhatvannal, és nem kezdtek volna máris bele egymás 2 km/óra sebességkülönbséggel történő előzésébe a kamionok, azt hihettem volna, hogy nini, végre Európában vagyok.


EU-kékek a táblák

Az M3-on Pest felé közeledve hajnalban még hezitáltam, kipróbáljam-e az M0-t, vagy menjek a jól bejáratott belvárosi kerülővel, de a város felé tartó, Fótnál teljesen belassuló, tömött két sávban vánszorgó kamion- és furgontömeg meggyőzött, hogy érdemes kipróbálni a (fél)körgyűrű nyújtotta alternatívát.


Új pálya, régi sport

Az M3 és Ferihegy autópályás összekötése valóságos áldás – ebben alighanem egyetért velem mindenki, aki araszolt már egyre idegesebben a Hungárián vagy az Üllői úton, ragadt be baleset miatt a gyorsforgalminak csúfolt, nyomorult kis kétszer egysávos, korlátok közé szorított valamin, vagy, mindezt elkerülni akarván alsóbbrendű országutakon kanyargott Gödöllő és a repülőtér között.


Az utolsó pár kilométert autóúton tesszük meg

Ennek most, Északkeleten lakó honfitársaim, számunkra vége, nagyjából úgy jutunk el Ferihegyre, ahogy mindig is szerettünk volna. A nyereség időben, üzemagyagban is egyértelműen mérhető, de legalább ilyen fontos, hogy kevésbé stresszesen szállunk ki a reptéri parkolóban. És ez remélhetőleg így lesz akkor is, amikor a mostaninál jóval nagyobb lesz a forgalom a 2x2, egyes szakaszokon 2x3 sávos pályán.


Közel a cél

Örömöm az eget veri, tényleg, de egy kérdésem azért van: nem lehetett volna ezt a pályaszakaszt megépíteni már 20-30 évvel ezelőtt?!

Az M0 új szakaszának kopó rétege nem aszfaltból, hanem betonból készült, ez a mérnökök szerint sokkal jobban bírja a terhelést. Nekem alapvetően bejön, bár a lapok szintbe marása nem lett mindenütt tökéletes, főleg hidak, felüljárók illesztésénél bólogat az autó. A frissen érdesített felület egy érdekes parajelenséget produkál: a vékony barázdák kicsit megvezetik a kerekeket, így gyakran kell finoman korrigálni a kormányon. Abroncstól és futóműtől függően ez valószínűleg másképpen jelentkezik a különféle típusoknál, és ahogy kicsit bejáratódik, bekopik az útfelület, el is fog múlni.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr30678979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rognork 2008.09.25. 12:55:39

a korábbi szakasz is ilyen (M5-Üllő), az is nagyon fasza. ez a kis gumizaj, meg a helyenkénti koppanás meg elmegy, ha cserébe nem lesz vályús nyárra.

pzs79 (törölt) 2008.09.25. 13:10:54

Reméljük nem azért bólogat az autó, mert a híd magasabban van, mint maga az út - az M35 debreceni felüljáróit már meg kellett csinálni, mert a srácok nem tömörítették le eléggé a töltéseket, azok meg egy év alatt megsüllyedtek, lehetett újra aszfaltozni. Ettől függetlenül szerintem ez most Mo. legjobb autobahn szakasza.

WP12 2008.09.25. 13:10:54

"Örömöm az eget veri, tényleg, de egy kérdésem azért van: nem lehetett volna ezt a pályaszakaszt megépíteni már 20-30 évvel ezelőtt?!"

1. Jobb későn, mint soha...

2. Sok minden történhetett volna másképp 20-30 vagy akárhány évvel ezelőtt.

vagodeszka 2008.09.25. 13:32:01

Remélem megélem azt a napot amikor az M0-as körbeér!

qmatron · http://fattyboom.blog.hu 2008.09.25. 13:37:00

Nincs infoja valakinek, hogy a Dunaharaszti és talán Gyál közti szakaszt mikor adják át, hogy a nyugat felől érkezőknek ne kelljen rámenni az M5-re?

JaniV 2008.09.25. 13:41:15

Az M7 gyönyörű (és szerintem felesleges) völgyhídját valahogy ide, a budai oldalra kellett volna megépíteni. Akkor már teljes lenne a gyűrű!

nincs_nick 2008.09.25. 13:50:07

A (vas)beton autópályákat csak elkezdik itt is végre újra felfedezni. Nemrég volt a Discovery-n egy műsor a Chicago-i autópálya felújításáról, melyet szintén vasbetonból készítettek és olynra is cseréltek. A mérnökök szerint 40(!) évig nem kellett a régihez nyúlni és legalább addig nem kell majd az újhoz sem. Ráadásul ott egy kicsit durvább körülményeknek van kitéve az út, mind forgalomat, mind az időjárást tekintve. Nálunk meg két évente újrahúzzák szinte a teljes M3-as kopórétegét...

ShwartzWazul 2008.09.25. 13:53:37

No, a nagy hallelújázáshoz én is beszállnék.
Rákoscsaba-Külső Váci út eddig 1 óra - 1 óra 10 perc körül volt megtehető. Ma reggel M0-án a sebességhatárok szigorú betartásával 25 perc. Na ez a nem mindegy.

Viszontdeazonban! A betonra felfestett útburkolati jelek esőben alig látszanak. Van egy rész, ahol a 3 sávból kettő lesz, de úgy, hogy a két szélső húz beljebb. Már a leállósávon mentem, mire észrevettem hogy arrébb kéne menni. Egyszerűen nem láttam az esőáztatta betonon a felfestést.
A másik ami kissé megrázott, a beton érdesítése (talán az M2-M3 környékén), ami nem merőleges, hanem - elvileg - párhuzamos a haladási iránnyal. De nem az. Először azt hittem, defektem van, aztán meg azt, hogy a hátsó futóművel van gond, de kiderült, csak az érdesítés vezeti meg a kerekeket, amitől kissé táncos kedvűnek tűnik a járgány. Szerencsés esetben ez a marás hamar elkopik, bár számomra kérdés, mi lesz itt, ha lefagy a tél elji ködpára. Mert lehet, hogy a beton tartósabb, de így meg jobban fog csúszni.

ipari_fostalicska 2008.09.25. 14:15:01

Nem fogsz elszállni a betonon télen sem.

bervas · http://mt10.blog.hu 2008.09.25. 14:15:23

Engem az zavart, hogy
- Nem láttam "Autóút" vagy "autópálya" táblát,
- cserébe nem láttam megengedett max sebesség jelző táblát sem az M5-től egész az M3-ig. Kivéve a 3-as út aluljárója.

Azaz mennyi legyen a max tempó, ha mazsola az ember?
M5 felől 80 km/h az utolsó tábla, feloldás sehol.
M3 felől semmi tábla a sebességre.

Kicsit pontosítani kéne, mielőtt a rend éber őrei rákattannak a sebességmérésre.

bervas · http://mt10.blog.hu 2008.09.25. 14:16:54

Az érdesítés tényleg csalós... a kocsinak dübörög az első futóműve, a motor tolja a hátulját. Ha kopik, jobb lesz.

ajax 2008.09.25. 14:27:44

sziasztok!
a beton útpálya( ha rendesen megcsinálják) sokkal tartósabb mint az aszfalt,de sokkal drágább is.bár kérdéses mennyire jó minőségben csinálták meg,mert mondjuk németkenél,osztrákoknál elég tartósak beton pályák,de nálunk nemnagyon megy úgy semmi mint nyugaton:S
felfestést meg lehet orvosolni esetleg más szín használatával ami esőben is jól látszik. fagyás pedig egyáltalán nem lesz rosszabb mint egy aszfalt kopórétegű úton mivel oldalesés el fogja vezetni a vizet,és a pálya érdessége is gyorsan le fog kopni.
remélem végre egy tartós autópályát építettek.de ez majd csak pár év múlva derül ki

ShwartzWazul 2008.09.25. 14:30:39

A Tarcsai út felől az M3-as felé a felhajtón van kirakva az autóút tábla, de innentől a Megyeri hídig én sem láttam. Lehet, hogy máshol is a felhajtón van?
Asszony akkor jött rá, hogy minimum autóút, amikor meglátta a 100-as korlátozást. :-)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2008.09.25. 14:34:24

Egy megjegyzés, különben egyetértek: a kamionok 1km-es különbségű előzgetése a korlátozó elektronikák miatt európaszerte sport, én még az isteni némeotrszágba is tapasztaltam ilyet, a kamionban benne ülve, és szőke kékszemű német volt a sofőr, aki tette. Muszály nekik, punktum, amíg ki nem tesznek ilyet tiltó táblát (és az új, rendes szélességű M0-ra minek, a régire kéne) addig csinálni fogják mindenütt.

gecofeco 2008.09.25. 14:36:26

"kevésbé stresszesen szállunk ki a reptéri parkolóban"
De csak addig amig meg nem látod a 300 ill. 400 Ft/ negyedórás parkolási díjat!

sharlax 2008.09.25. 15:19:13

Azt viszont magyarázza már meg valaki, hogy amióta átadták ezt a részt, azóta miért van egyre nagyobb torlódás a Szerencs utcától a Ligetig?

fishermansfriend 2008.09.25. 15:22:08

Sebesség: az autóút tábla az összes felhajtó legelején van. Az Pest felől felhajtva az M5 felől a 80-as táblát feloldja a Szeged felől becsatlakozó felhajtó (szerintem).

efhábé 2008.09.25. 15:26:43

keleti szakasz nagy királyság. Belvárosból járok haza kistarcsára. Eddig késő este is legalább 40-45 perc volt az út, most már m3-m0 20-25 perc. Jóóóóóóóó.
Ja, és egyébként minden felhajtónál ott a tábla, hogy autóútra hajt fel az ember, azaz 110km/h a megengedett sebesség az új szakaszon.

efhábé 2008.09.25. 15:28:41

sharlax, lehet, hogy azért, amiért én is megpróbáltam valamelyik reggel a megszokott útvonal helyett az M0-M3 verziót. mondjuk nekem egyszer elég volt, befelé maradok a szokásos útvonalamnál, azt már eléggé kidolgoztam és csiszolgattam :)

Stock 2008.09.25. 15:31:15

meg vagyok hatva, hogy elkészült! nem ironizálok, komolyan!

de azért rengeteg az átgondolatlan részlet:
ahogy valaki már előttem említette abszolút nem derül ki a megengedett sebesség...
a defekt szerű érzést én is tapasztaltam, az tényleg mókás.. :)
semmilyen tábla nem jelzi hogy van kihajtó Gyálnál! csak az M5-öst írja meg a matricát.... ez több mint gáz!
arról ne is beszéljünk, hogy az lett beharangozva, hogy mostmár a nulláson mehetünk a hetesig! nah ez undorító kamu!!
amúgy nem tudja valaki kell az M5-ösre matrica, ha a nullástól pest felé szeretnék menni??
aztán ami szintén átgondoltalan, hogy az M3-as csomóponton túl 80 (az addigi ki tudja mennyi helyett) :) ami abszurdul lassú! :(

efhábé 2008.09.25. 15:33:35

Stock, hogyne derülne ki, ott a tábla, hogy autóút. mindegyik autópályán ingyenes a közlekedés az M0-ig (M7-en érdig), úgyhogy M0-tól befelé nem kell matrica.
És miért ne lehetne végigmenni az M7-ig? A régi és új szakasz között van egy kis rész, ahol rávisz az M5-re, de attól az még folyamatos útnak számít, csak éppen közös szakasza van az M5-nek meg az M0-nak.

hbe 2008.09.25. 15:34:20

Azért lehet talán nagyobb a forgalom azz M3 bevezetőn, mert ugyan aki M3-ról megy délre, az marad a körgyűrűn, viszont cserébe szerintem sokan akik Kelet vagy Dél-Kelet-Pestről vagy a környéki agglomerációból Észak-Pestre vagy Budára jártak be, azok nem a Kerepesin, Jászberényin vagy egyéb más egysávos sugárirányú úton jönnek be, hanem kimennek a gyűrűig majd visszajönnek ott.

fosdapass 2008.09.25. 15:34:44

Milyen pálya srácok vannak itt: délelőtt családi okból Ferihegy, délután a munka; van aki oda van ragasztva a világ kapujához, mert Nagyon Fontos Fehér Ember. Úgy írigykedem rája innen békésacsáról, meg sárszentbúbánatból. Ide nem lehetne elhozni az emnullást, hogy én is bekapcsolódhassak a világvárosi oberkozmopolita ferihegyi véráramba? Luxusprostik, jappán üzletemberek, fernándóalonzó, ó gyere már ide emnullás és vigyél hozzájuk!
És lehetőleg a nemlétező alomínyiomkerekes hetesemen, mer akkor teljes az alfahím-érzetem kérem.

Stock 2008.09.25. 15:42:21

köszi efhábé!

biztos bennem van a hiba, hogy nem vettem észre a felhajtón... pedig tényleg kell lennie, ha enyien mondjátok :)

nekem ez így nem olyan gömbölyű, hogy rávisz az M5-re... mert a kommuniké úgy hangzott, hogy: az M0-áson haladhatok addig, az meg még nincs kész... :)

(ezzel a melyik autópálya honnan fizetős mindig bajban voltam)
logikus lenne, hogy a 0-ig ingyenes, de nálunk mi logikus? :))

nekem mindig hiányzott a pályákról, hogy egy csomó felirat hirdesse táblán, aszfalton... hogy utolsó kihajtó, innen matrica! már néha az is megfordult a fejemben, hogy a büntetésre játszanak, de aztán ezt elvetettem.... ki tenne nálunk ilyet? :-DD

fishermansfriend 2008.09.25. 15:49:10

Ja mégegy, van, hogy Üllő - Ócsa vonalon megyek haza a 20-ad rangú úton, és nem értem ott miért érik egymást a kamionik, mikor párhuzamosan megy az M0?

bervas · http://mt10.blog.hu 2008.09.25. 16:01:15

Hacsak nem a kurvák miatt... :-)

.com 2008.09.25. 16:08:18

Fosdapass
epito hozzaszolas mufajban alkottal
csak igy tovabb, ez a jo es szep ut amit valasztottal.
addig sem foglalod a nullast

Harmatos Libaf.s 2008.09.25. 16:16:12

könyörgöm mé nem lehetett ezt az utat már 20 30évvel ezelőtt megcsinálni olcsóbban és mér nem lehet három v annál is több sávban megcsinálni és nagyobb sebesség korlátot mert ez így szánalmas h mi fojik itt persze toom én azé nics nagyobb sebesség korlát mert akkor a kormány jó kis pénztől esne elmert nem lenne anyi speedelés de hát ne legyünk mindig peszimistág és többet akarók (persze kell az is :P) örüljünk neki h jobb lett vmi és reméljük sokáig jó lesz :P:)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2008.09.25. 16:38:05

djuk az is elég gáz hogy ha a régi 0áson megyek az M5 felé semmi tábla nem jelzi hogy merre van az m3 as,az m2 es,stb.csak az M5 van kiírva.Amúgy mentem az M6 új szakaszán és királyul ki lehet kerülni Érdet ,meg Diósdot,a régi 7 es helyett,és nem is hosszab sokkal.Ugyhogy aki a régi = en jön Velence felöl annak érdemes ráhajtani majd diód után ismét ráhajtani a hetesre(csak 500 métert kell menni a 0 on ehhez)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2008.09.25. 16:39:25

ja és az M6 oson nem kell fizetni a Martonvásár/Érd dél kihajtóig.

princza · http://princza.com 2008.09.25. 16:41:28

Én csak MC-nek hívom :) majd ha összeér akkor lesz M0.
Addig nekem ez az M0: princza.com/hu/node/43

akiak 2008.09.25. 18:03:53


na akkor mostmár tudom miért járt "összevissza" a kocsi, amikor kipróbáltam az új szakaszt...
tényleg ideje volt már,hogy megépítették...

Kopi3.14 2008.09.25. 18:08:51

Akik remenykednek a korbeeresben: korbe fog erni, amitn a pozsonyi es becsi polgarmesterek aldasukat adjak ra. Mert a bekasi, ...szentendrei polgarmesterek ellenzik, de nagyon, hogy nehogyma rajtuk keresztul menjen az a nagy forgalom...

kriszkoczi 2008.09.25. 18:43:22

princza

Igazad van, most még csak MC. Bár az M5-től az M1-ig elég életveszélyes. Általában csak hétvégén lehet rajta közlekedni, vagy még akkor sem. Gondolom ezt a szakaszt jóval korábban és jóval kevesebb autóra tervezték, csakhát a "nagyemberek" akkor még nem gondoltak arra, hogy az évek múltán talán majd több autó is használná. Hát igen, délután Érd felől a Halásztelki lehajtó miatt áll a 6-os mindkét irányba, áll az MO, meg az egész környék. Nagyon jó.
(De tudjátok mit, rendezzünk olimpiát, mert az biztos menne ennek az országnak :-) )

Ocvt 2008.09.25. 18:49:28

fosdapass 2008.09.25. 15:34:44

Azért nem minden fenékig tejfel...
Pl. az új szakasz még nincs rajta az IGO8-on!!! Tudod milyen kétségbeejtő mikor nézem a képernyőt és a nyíl a semmiben száguld??? Tudja valaki mikor lesz frissítés??? ;)

Rapa 2008.09.25. 19:40:23

Kíváncsi vagyok, milyen szájízzel fogjuk olvasni ezt postot 10 év múlva.

Az, hogy az M5-nek és az M0-nak van közös szakasza, nem érdekesség. Pl a Berlin déli elkerülő Magdeburg felől A14, aztán a közös szakasz A115 és az A12 a folytatás Frankfurt Oder felé. Vagy Milano északi elkerülője (Tangenziale Nord) az A4 része. Tehát eljutsz az M0-án az M7-ig, de még az M1-ig is.

Arról pedig szokjunk már le, hogy az egymást előző kamionokat fikázzuk. Azzal, hogy téged feltart 1 picit, buksz maximum 30-40 másodpercet. Viszont ha ő menne 90-nel és az előtte haladó kamion csak 88-cal megy, az egy 600 km-es távolságon nem 30-40 mp-es csúszás.

Az M5-M1 szakaszt pedig nem kevesebb autóra tervezték, hanem csak a fél pálya van kész. Nézd meg a fölötte átívelő felüljárókat! Kihagyták a helyet a másik pályának is. Mivel a lustaság nagy úr, most nem keresem meg, de van itt a TC-n egy cikk erről.

Rapa 2008.09.25. 19:45:17

Egyébként örömmel látom, hogy végre a magyarok is kezdenek rászokni, hogy nem a külső, hanem a belső sávból nyílik és oda is zárul a kapaszkodó sáv. Illetve a kapaszkodó sáv a külső, csak a + sáv a belső. Na mind1, úgyis értitek. Így a lomhább járgányoknak miután felküzdötték magukat a púpra, nem kell megszenvedni a besorolással is.

wartburger · http://pecoshop.fw.hu/ 2008.09.25. 20:40:49

Rapa!

Nem szokunk le! Ha én 40km sebességkülönbséggel érkezem, ne vágjon be elém egy köcsög kamionos. Arról már nem beszélek, hogy szaros éves 200eFt-ért tönkreteszik az összes autóutat és autópályát! Megmérték, hogy egy egy 25 tonnás kamion pont 10000-szer akkora kárt okoz mint egy személyautó! Naponta járok az M0-on az M5-M1 viszonylatban.

zalkapone 2008.09.25. 20:56:57

Én itt lakom Üllőn, és igen, ez fasza, hogy elkészült! Végre most már csak akkor kell bemennem Pestre, ha tényleg akarok!
Bervas!
Szerintem ezek miatt a "lányok" miatt még az amúgy igénytelenségükről elhiresült román sofőrök sem jönnek le az M0-ról...

Davidomb 2008.09.25. 21:33:19

Sziasztok.
Rapa kommetjéhez szólnék.
Tényleg jó a belső gyors sáv.
Viszont az a baj, hogy "mi" Magyarok nem szeretünk balra tartani (NEM POLITIKA!!!). Valaki meg tudná nekem magyarázni, hogy miért van ez így?
Főként autópályán lehet tapasztalni, de szerintem az amúgy szuper új MC-n (M0) is fogjuk tapasztalni. Három sáv?! Király!!! Külső sáv üres, mért is menne ott valaki, hisz mindenki siet. Középső sáv: tömve, sebesség 110-120 km/h. Te a szabályos, előzgetsz 130-140-nel, jön a gyors 150-170-nel, ilyenkor hova mész? Beleálsz a fékbe és besorolsz a középsőbe. Vagy amit tilos, és átmész abba a sávba amibe a középső sávban haladó nézelődő tömegnek kellene mennie, a külsőbe!!! Jobbról előzni tilos!!!
Könyörgöm, ha mindenki a baloldalra sorol, hogy lehet balról előzni???

A témához kapcsolódva, tökönszúrhatná minden ellenkező magát, mert már régen járhatnánk az új szakaszon, ha ezek nem lennének. Szuper az út, remélem 10 éven belül kész lesz a régi szakasz másik oldala is. :-)

Ocvt 2008.09.25. 22:17:18

Rapa 2008.09.25. 19:40:23

Valóban...ha 88 helyett 90km/ó-val többel megy a kamion az 600 km-en már majdnem 10 perc. Ezért tényleg jó móka a 600km alatt több száz autót feltartani. Persze mindenkinek a maga ideje a fontosabb.


Az tényleg jó, hogy a belső sáv nyílik, de sajnos sok helyen még mindíg szembe megyünk a fejlődéssel...

Pl. Kerepesin kifelé a McDonalds után a külső szűnik meg, csakúgy mint a Szentmihályin a Pólus után. Mindkettő új útszakasz.
Ezzel csak az a gond, hogy a lassúak/birkák már jó előre besorolnak a belsőbe lassítva azt. A gyorsak/pofátlanok meg kint száguldanak a külsőben.
És itt fel is borult a közlekedés rendje mind a "jobbratarts", mind pedig a "belső előzősáv" -dolog

Ivóke 2008.09.25. 22:35:48

Kiprószáltam tegnap oda és ma visszafelé Rákosrettenetes-Váci út (Donnau Plaza magassága) útvonalat. A hagyományos útvonal 18km (Pesti út-Nagy Lajos-Mogyoródi-Hungária-Lehel-Fáy-Váci út) és kb. 50 perec. Ugyanez Pesti-31-es-M0-Külső Váci-Váci 31km és 37 perc. Jelenleg tényleg nagyon jól járható, igaz tényleg fura a felmarás, de örülök hogy végre valahára elkészült. Apró szépséghiba (erről nem tehet az M0), hogy reggel befelé a külső Váci nagyjából a Hungráriával vetekszik, így nem teljesen éri meg a történet főleg a +km-ek miatt. Viszont kétségtelen, hogy sokkal nyugisabb és időnként így fogok reggel beautózni ha relaxálni szeretnék. :) Hazafelé viszont bő 45 perc volt az út. Ez viszont már tényleg gáz, mert hazafelé az alternatív útvonalamon ez ugyanennyi idő és kevesebb km. Viszont érdekes, hogy reggel az alternatív útvonal nem működ.. 55-65p.

Mindnesetre öröm-bódottá'. Kellett ez már nagyon, a Norris híd átadásával már tényleg majdnem teljes lesz a kánaán. Remélem a folytatás is menni fog kormánytól-párttól-bőrszíntől-Nap-Hold együttállástól függetlenül.

Világbéke!!
:)

Rapa 2008.09.25. 23:12:39

wartburger!

Nem szeretnék itt vitázni és offolni, de mint említettem, a személyautós max 30-40 mp-et bukik, a kamion pedig állításod szerint 10 percet. A pkw-s mit fog lekésni ennyi idő alatt? Az lkw-s viszont ezen a 10 percen símán lekésheti a raktár nyitvatartását és és Pitestiben töltheti a 7végét. Jó, ez szélsőséges eset, de talán szemlélteti a fél vs. 10 perc dolgot. Végülis csak 20×-osa.

Tegyük fel, Németországban szabályosan megyek 180-nal, Te előttem mész 140-nel, előzöl egy autót, aki 130-cal megy. Akkor Te egy utolsó paraszt vagy, mert feltartasz engem pár másodpercig? Nem. Majd befejezed az előzést visszamész a külső sávba és én szépen nyugodtan megelőzlek mutogatás, villogás és dudálás nélkül, mert nem késtem le semmiről. A hozzáállásodból arra következtetek, hogy Te ezzel ellentétes módon próbálod nevelni a kamionosokat, akik persze jól körberöhögnek.

Ezt pedig, hogy 1 kamion 10 000× jobban rongálja az utat? LOL
Maximum hony tonna? 40. És egy személyautó? Vegyünk egy könnyebbet, akkor is 1 tonna. Most ott tartunk, hogy a kamion 40× annyira rongálja az utat. Hány kereke van egy személyautónak? 4. És egy kamionnak? 10. Ha az iker kerekeket külön számoljuk, akkor 12. 12/4=3
Vagyis itt 3 a kamion javára. 40/3=13.33
Vagyis kb 13× károsabb egy kamion mint egy személyautó, de ezt így matematika szerint hülyeség kiszámolni. Viszont még közel sem annyira hülyeség, mint a 10 000.

Ha pedig nem tetszik, hogy közlekednek a kamionok, akkor Opelért menj Németországba, Sony-ért menj Japánba, stb. Szerinted a billentyűzet amin írsz, hogy került a gyárból a nagykerbe?

iejé 2008.09.25. 23:52:34

Kedves wartburger!

Nem a kamionok a hibásak szerintem,hanem akik létrehozták a pályát.A moszkvai,vagy a római,de akár a berlini körgyürű miért nem olyan amilyen ezekszerint?Pedig hidd el,hogy ami forgalom ott van naponta az Bp-hez képest kismiska.Nekem az a 2,vagy 3 km/h-s különbség tartósan nagyon sokat jelent,mert én nem 200 km-t megyek pl,hanem 2500-at.Ennyivel szorozd be erős túlzással azt az időkiesést.Bele se merek gondolni hogy ha tényleg behozzák az előzni tilost pályn akkor mi lesz.:(:(:( Mert sajnos gyakran vannak olyan járgányok is amik 60-nal,vagy 70-nel pöfögnek...

Rapa 2008.09.25. 23:54:51

Na igen. Ha van 1 szekér ami 60-nal döcög, akkor mögötte megy a 15 km-es sor 60-nal.

Piotor 2008.09.26. 00:00:14

Hi!

Én úgy tudom, hogy minden pálya a Pest megyehatárig free. Cáfoljatok. Az M0 meg pláne.

Komolyan mondom, hogy könnyes a szemem, ha csak arra gondolok, hogy ez a rész elkészült, pedig az autópályákon még rosszabb a helyzet, mint a főutakon. Szinte. De legalább nem kell bemenni pestre. 1xűen sok az autó. Másodharmadrendűn lehet dinamikusan menni, de ott is csak míg el nem szállsz a gödrök miatt.

Aki meg a jeleket esőben kritizálja, az menjen ki a berlini külső gyűrűre pl, azt találja ki a zuhiban, meg a vízfüggönyben, hogy a 6 sávból melyikben van. Ne legyünk már telhetetlenek, de kitalálhatnák igazán a tetves napelemes LED-es útburkolati jeleket... :D

zazoo 2008.09.26. 02:12:01

re: Stock 2008.09.25. 15:42:21 (nincs kint a tábla hogy 'mosthúzzállehanincsmatricád')

az M7-es en én úgy tapasztaltam hogy minden utolsó lehajtó előtt négyszer van kint (2000m, 1000m, 500m, most) hogy jobbra simahetes, egyenesen M7 matrica, + van egy kiegészítőtábla hogy egyenesen matrica, jobbra ki nemmatrica. A fehérvári elkerülő előtt biztos, kifele Érdnél úgy emlékszem ugyanez, M3ason és M1-esen is mintha így láttam volna, de majd cáfolnak az okosabbak. Szóval nincs ezzel baj, aki figyel le tud menni mielőtt megszívja. Próbáld meg ugyanezt Szlovéniában, Szlovákiában vagy a cseheknél... na ott a rávezetőtáblák is olyanok hogy megszivassanak :)

nagyo78 2008.09.26. 07:53:43

Az senkinek sem tűnik fel, hogy az első képen a lámpaoszlopok tetejétől méterekre lebegnek a lámpák a levegőben? Ez valami francos nyugati újítás? :)

fogash 2008.09.26. 08:32:36

"Nekem az a 2,vagy 3 km/h-s különbség tartósan nagyon sokat jelent,mert én nem 200 km-t megyek pl,hanem 2500-at."

Legálisan 8órát (2x4 +30 perc pihenő?) vezethetsz egy menetben. Feltéve, hogy VÉGIG tudod tartani a +2kmh sebességed (ami ugye egy irrealitás, mert nem tudsz mindig azonnal előzni), egy teljes napi vezetéssel 8órax2kmh=16km-rel kerülsz közelebb a célodhoz. Egy 2500 km-es túrán...

"Ennyivel szorozd be erős túlzással azt az időkiesést."
A hiányzó 16km-t 80kmh-val haladva további 12 perc alatt teszed meg. TÉLLEG MEGÉRI BAZEG! :(

Én viszont hosszú kilométereket baktatok a "kamionverseny" mögött, 130 helyett 80nal, ami nekem 50kmh veszteséget jelent. Lehet, hogy én csak 130kilométerre mennék (Győr-Bp), de az én átlagsebességem azért lesz 100kmh alatt, mert a 80nal előzgető kamionok miatt nem tudom a 130at tartani.

Tehát én (meg a többi sokezer autós) bukok azz 1 órás túrámon 18 percet (+30% idő) azért, hogy te nyerj a 8 órás utadon 12 percet (-2,5%idő). Hát b*meg, tényleg jó, hogy előzgetitek egymást!

"Bele se merek gondolni hogy ha tényleg behozzák az előzni tilost pályn akkor mi lesz"
Az M1-en már van pár hosszabb emelkedő, ahol kint van a teherautóval előzni tilos tábla, de minden kamionos sz@rik rája... :(

Rocko- 2008.09.26. 10:09:28

Piotor 2008.09.26. 00:00:14
"Én úgy tudom, hogy minden pálya a Pest megyehatárig free. Cáfoljatok. Az M0 meg pláne."
rosszul tudod. :)
az M0 ingyenes, pont ez a lényege, a többi viszont nem. pláne, hogy a megyehatáron nincs mindenhol lehajtó. :D
egyébként tessék, itt van bővebben:
www.autopalya.hu/engine.aspx?page=dijmentes
persze új M6-os nicns benne, gondolom nullás északi része sem.

Rapa 2008.09.26. 10:27:35

fogash!

Részletkérdés, de nem 8, hanem 9 órát mehetnek egy nap. 2×4.5. Tegyük fel, hogy így van, ahogy írtad. Akkor is joga van előzni. Te is megelőzöd a lassabbat, ő is. Neki ez picit tovább tart, mivel hiába görbíti ki a padlólemezt, akkor akkor se fog 90 fölé menni. Ő is fizetett a pálya használatért, többszörösét mint Te. Sajnos kénytelen vagy elfogadni, hogy szerves részei a közlekedésnek és szükség van rájuk.
Az M1-es előzni tilos szakaszain pedig inkább a külföldi sofőrök előzgetnek. A magyar félti a jogsiját.
Ezzel kapcsolatban pedig ott a Velence-Monfalcone közti A4-es szakasz. 12 tonna fölött tilos előzni és az egész távolságon egy összefüggő kamion sor látható.
Ez kell ide is? Külső sáv kamionok, belső sáv személyautók? A kamionok közé nem húzódik ki a paraszt, mert fosik tőlük, mindenki a belső sávban megy és nem sokkal haladnak jobban mint a kamionok. Akkor mit nyertünk?
Legyen előzni tilos, a kamionok mennek majd 90 helyett 70-nel, a személyautók pedig 130 helyett 90-nel. Akkor melyik a jobb? Hogy most mész 130-cal és időnként maximum 1-2 percre lassítanod kell 90-re, vagy folyamatosan 90-nel akarsz menni?
Halkan megjegyzem, hogy a 2×3 sávos autópálya a válasz a problémánkra.

nagyo78 2008.09.26. 10:36:19

De most tenyleg! Én nem értem ezeket a lámpákat, segítene valaki?

guest_ 2008.09.26. 11:14:51

A kamionos előzés témához: nem értem, miért nem képes ilyenkor az előzött levenni a lábát a gázról vagy kikapcsolni a tempomatot pár másodpercre, hogy az a szerencsétlen vissza tudjon menni ha már kijött és 10 autó feltorlódott mögötte? Ennyi lenne az egész, és nem szívatnának minket kilométereken át. Vmi kamionos segíthetne megértenem ezt.

Rapa 2008.09.26. 11:50:51

A válasz a közlekedési morálunkban rejlik. Miért nem engednek be a sávba? Előzésnél miért nem segítenek? Dugó esetén miért mennek a leállósávon? (ez pkw szokás) Ha lerohadok, miért nem áll meg senki? stb stb. Erre mindre egy a válasz. Mert általános jelenség, hogy félelmetesen buták az emberek és nem látják át, hogy sokkal jobb és gördülékenyebb lenne minden egy kis előzékenységgel.

iejé 2008.09.26. 11:53:37

Kedves fogash!

Röhejesnek fog hatni,de sajnos ebben a munkában nagyon gyakran perceken múlik nagyon sok minden.:( Lerakás,felrakás.Szóba állnak e még az emberrel,vagy már csak a köv nap hajlandóak foglalkozni vele,parkolóban lesz e hely,stb.A munkaidő ebben a szakmában nem dátumhoz,napszakhoz,órához kötött,hanem a koronghoz.:( Sajnos előre kell kalkulálni mindent hogy rugalmasan menjenek a dolgok,és bizony óriási szerencse szokott lenni,írhatnám hogy "ünnepnap" ha összejön minden terv szerint.Sajnos ezek a tények!Nem ellenséges hangnemben írtam,ezért kérlek Te se írj így!A "keleti" soföröknek nagyon nem mindegy hogy mikor hol és mennyit vannak fizetésügyileg.Míg egy "nyugatinak" ez nem biztos hogy izgalomra okot adó téma egyáltalán!Ez van sajnos.Ez a system hibája is talán!:( Viszont ha nem lennének az úton teherautók,akkor mit ennél,vennél?

_guest!

Mint mindenhol vannak itt is különböző soförök vannak.De a legtöbben úgy tesznek ahogy írtad.

lor 2008.09.26. 12:08:53

valami terkepszeruseg nincs veletelnul, hogy merre hol van hasznalhato elkerulo korgyuru?

vagy ez valos kepet mutat?
www.m0.hu/index_10300000.php

azaz tulkepp a csepeli 'M0'-on keresztul mar kerulheto a falu az M1-ig?

Rapa 2008.09.26. 12:40:54

Ha a csepeli M0 alatt a déli részt érted, azaz az M5-M1 szakaszt, az már nagyon régóta üzemel.

Kopi3.14 2008.09.26. 14:27:50

Lampakerdes: rem egyszeru, vannak a pisai oszlopok, azokra ultettek ra a kereszteket, amelyek vegen van a lampatest. Nem bonyolult ez, elsore is egyertelmu. :)

fogash 2008.09.26. 14:31:27

"Akkor is joga van előzni."

Ja, de a kresz szerint megfelelő sebességkülönbséggel, amivel az előzést gyorsan be lehet fejezni. Persze nincs definiálva, hogy a "megfelelő" az 5, 10 vagy 20kmh, de semmiképpen nem az, hogy Komáromtól tatabányáig előzi egymást 2 kamion. :(

"inkább a külföldi sofőrök előzgetnek" nekem mindegy, kamion-kamion, feltart-feltart.

"Külső sáv kamionok, belső sáv személyautók?"
Lehet, hogy jobb lenne, én a stabil 130cal is jobban haladnék, még ha nem is is tudnék 150-160nal gurítani.

"a 2×3 sávos autópálya a válasz a problémánkra"
Az M7en látni, hogy a3sávoson sem haladsz jobban, mert a szgk nem megy ki a külsőbe, így legbelül ott sem tudsz 130 fölé menni. :(

"Nem ellenséges hangnemben írtam,ezért kérlek Te se írj így!"
Ok, a hangnem miatt bocs, de azért érzed, hogy van valami abban a napi 10 perces spórolásban...

"nagyon gyakran perceken múlik nagyon sok minden."
kb 2000 cikkszámot hoznak 80% Stuttgart környékéről, a többit északolaszból. 06-22ig van nyitva az áruátvételünk, de 21.45 után már nemigen kezdünk rakodni, úgyis itt fog aludni a kocsi.

efhábé 2008.09.26. 15:28:29

Rapa, én akárhányszor rámentem a pályára Olaszországban, mindig lehetett szépen tartani a 130-at, szélsőben kamionok, belsőben meg személyautók 130-cal, hibátlan megoldás. Képzeld el, mi lenne ott, ha nem lenne tilos 12 tonna felett előzni. Az egész pálya tele lenne kamionokkal, a belső is, mert folyamatosan egymást előzgetnék, úgyhogy a személyautók is 70-90km/h között haladnának.
Engem nem érdekel, hogy jut el az áru a boltba, az érdekel, hogy az autópályán haladni lehessen. Lehet szállítani éjjel, lehet kicsit bővebbre szabni a menetidőt, az sem érdekel, ha emiatt a bolt megemeli néhány százalékkal a cucc árát (mert nyilvánvalóan ezeknek költsége van, értem én és el is fogadom), de akkor is nonszensz, hogy az autópálya dugig van kamionokkal, amiknek 90 a max. megengedett és úgy előzgetik egymást, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. És persze, előzzön a kamionos, amikor utolér egy 60-nal vánszorgó bontószökevényt, de azzal nem is szokott gond lenni, pillanatok alatt megelőzi, de amikor 89km/h vs 90km/h, egyszerűen nem áll arányban egymással a megszerzett előny és az okozott bosszúság (azt már ne is számoljuk ki, hogy nemzetgazdasági szinten mit jelent az elfékezett és gyorsításra újra elégetett energia a szgk-kban.)

Rapa 2008.09.26. 16:12:21

80 a megengedett max sebesség autópályán. Azért mennek 90-nel mert
1. a rendőrség tolerálja (kivéve csehek)
2. az a 10 km/h különbség mondjuk egy Budapest-Madrid távon rengeteget jelent, ahogy az előzések is.
Ami tényleg parasztság az az, hogy pár méterre van már csak a személyautó, de én behúzok elé, ezzel intenzív fékezésre kényszerítve. Az is parasztság, hogy ha előzöm a lassabb kamiont, nem hajlandó lassítani. Csak pár másodpercig kéne 2-t lejjebb nyomni a tempomaton. A személyautósok részéről pedig az a parasztság, hogy ilyen esetben villognak, dudálnak, mutogatnak. Így kell viselkedni? Attól nem lesz jobb senkinek, esetleg jól kiröhögik, pláne ha még megpróbálja leszorítani is a 40 tonnás vasat. Találkoztam már ilyennel, főleg olaszok szokása. Szerintem senki sem halt még bele abba, hogy fél perccel később ért oda a családi vacsorára. Viszont nekem már múlt azon 7végém, hogy 5 perccel később értem oda. És felháborít, hogy ha én előzékenyen és toleránsan próbálok vezetni, akkor ezt miért nem kapom vissza? A Hungárián miért kell 2-3 percig indexelni, mire beenged valaki? Stockholmban nincs ideje az irányjelzőnek a 2. villanásra, már ott a hely. És ott is előznek a kamionosok.

iejé 2008.09.26. 16:34:56

Csak egy picit kéne objektívebben nézni a dolgok mögé és akkor nem menne a vita olyan dolgokon,ami a világ szinte minden pontján a közlekedéssel járó dolog.Még ha negatív dologot jelent is.Csak itt nálunk megy ilyen marhaságrol a vita.:( Én maximálisan Rapa véleményét osztom.

"Szerintem senki sem halt még bele abba, hogy fél perccel később ért oda a családi vacsorára. Viszont nekem már múlt azon 7végém, hogy 5 perccel később értem oda."Sajnos ilyenben már nekem is volt részem sokszor. Ez az egyik kulcsmondat ebben az egész előzgetős vitában.
"És felháborít, hogy ha én előzékenyen és toleránsan próbálok vezetni, akkor ezt miért nem kapom vissza?" -detto.

efhábé 2008.09.26. 16:41:07

Rapa, oké, akkor 80, de akkor miért van egy csomó teherautón 70-80-90 matrica? Vagy azokat buszokon látni? Na mindegy.
És igen, a pár méterre behúzás parasztság, de az is parasztság, ha az autó 2-300 méterre van, utána jódarabig senki, de azért a kamionos kijön a kocsi elé.
Azt mondjuk nem értem, miért parasztság, ha valaki nem lassít, gyorsítson, aki előzni akar. Ha nincs meg a normális előzés lehetősége, akkor ne előzzön. És igen, 2km/h sebességkülönbség az nem normális lehetőség.
Az meg tényleg hülye, aki egy kamionnal villog, dudál, meg megpróbálja letolni, normális ember másik kocsit sem, de ekkora vassal pláne nem jó kikezdeni :)
A hungárián szintén elmebeteg állapotok vannak, kamionok két sorban, persze, hogy senki sem akar beengedni maga elé egy kamiont, amikor a helyén elférne legalább 3-4 autó, akik normálisan meg tudnak indulni a zöldre, akiktől átlátni a forgalmat, nem jó ilyen nagy dögök mögött autózni. Egyébként sem nagyon értem, mit keresnek a középső (meg időnként a belső) sávban a kamionok a hungárián folyamatosan. Nyilván könnyebben be lehetne jutni, ha egyébként csak a külsőt használnák.

efhábé 2008.09.26. 16:42:12

kamionnak villog, nem kamionnal, félreütöttem

sanya18 2008.09.26. 17:54:51

Rapa: "Ezt pedig, hogy 1 kamion 10 000× jobban rongálja az utat? LOL
Maximum hony tonna? 40. És egy személyautó? Vegyünk egy könnyebbet, akkor is 1 tonna. Most ott tartunk, hogy a kamion 40× annyira rongálja az utat. Hány kereke van egy személyautónak? 4. És egy kamionnak? 10. Ha az iker kerekeket külön számoljuk, akkor 12. 12/4=3
Vagyis itt 3 a kamion javára. 40/3=13.33
Vagyis kb 13× károsabb egy kamion mint egy személyautó, de ezt így matematika szerint hülyeség kiszámolni. Viszont még közel sem annyira hülyeség, mint a 10 000."

ez nem igy van. pontos számot nem tudok mondani de nagyságrendekkel jobban rongálja az utat egy megrakott kamion mint 1 személyautó. olyannyirasőt (!!!!!!) hogy a burkolat méretezésekor csak és kizárólag a nehézforgalom nagysága számit (egységtengely/év, az egységtengely 10tonna)!! de ha nagyon akarod előtúrom a könyvet és szó szerint idézem majd :)

iejé 2008.09.26. 17:56:56

efhábé!

Szerencsére ennek talán mostmár vége!Hála az M0 keleti részlegének! :)

sanya18 2008.09.26. 18:04:38

áá meg is van:
ASHOO kisérlet, Finn-Shock féle korrelációs összefüggés:
2,6 tonnás tengelyterhelés esetén a próbaútpálya 10.000.000 tengelyáthaladás után ment tönkre, 10 tonnás tengelyterhelés esetén 100.000 áthaladás után. A személyautónak megfelelő terhelés meg valahol 3-400.000.000 áthaladás, de ez már nem is látszik a grafikonon.

Tydirium 2008.09.26. 18:07:08

Azt tudja valaki, hogy az új szakasz miért autóút, illetve az északi szektoron miért (továbbra is) 80 a maximum sebesség? Az új keleti szektor szemlátomást mindenben megfelel egy autópálya kritériumainak, max. 1-2 kanyar lenne húzós, de azt helyben is be lehet korlátozni. Az északi meg szintén kvázi autópálya, gondolom ott azért volt sokáig 80, mert ha a délin van korlátozás (teljesen jogosan), akkor ugye legyen az egészen 80. Na de most?

sanya18 2008.09.26. 18:11:08

amugymeg éljen az MC :)

Rapa 2008.09.26. 18:16:55

OK, legyen. De ha sokkal-sokkal jobban rángálják az utat, akkor is szükség van rájuk és elkerülhetetlen a forgalomban való részvételük. Szerencsétlen sofőr pedig ugyanolyan ember, mint bárki más. Mindenki más előz, ő miért ne tehetné? Mert kevés a sebesség-különbség? Neki ennyi jutott, viszont sietnie kell, mert vagy a 7vége vagy a fele fizetés ugrott ha nem.

sanya18 2008.09.26. 18:23:49

Arra nem is irtam semmit rapa :) én általában türelmes vagyok velük szemben. Bár amikor 10. perce megyek az előzést befejezni képtelen kamionos után az már néha bosszant :)

yard (törölt) 2008.09.26. 18:52:14

A "kapcsolat" csak papíron kapcsolat.
Az új szakasz átadása után egy nappal jó volt a Hungária, azóta folyamatosan romlik, illetve visszaállt mára a régi helyzet.(kamionok tömege).
Valami nem stimmel. Az M3 bevezető pedig fogadja a Miskolc felöli 2 sávot, Vác felöl 1 sávot, M5 felöl 1 sávot, mindezt begyűjtve 2 sávra, megfogva a Szerencs utcánál egy lámpás csomóponttal,(bár akkor a Kacsóhnál lenne nagyobb dugó, ahol 2 sávot is kell váltani a Nagy Lajos felöl érkezőknek, ha az Árpád híd felé kívánnak menni). Összefüggések nélküli "magyaros" közlekedésszervezés jellemzi az egész fővárost. Bízom benne, hogy az új híd átadása után kitiltják Bp-ről a kamionokat. A világon sehol nem hajthatnak be egy ilyen nagyvárosba ilyen monstrumokkal (nem akarok vitát indítani), és ilyen pofátlan (főleg ukrán-szlovák teherautósofőrökkel). A főváros logisztikai ellátásának maszlagát, pedig hagyjuk, máshol is működnek BP-nél nagyobb városok. Az is igaz, hogy a város szivébe sehol nem engedtek bevásárló központokat telepíteni(l. pl.Bécs SCS). Egyszerűen azt ami az emberek többségének rossz, az tiltani kell, ennyi az egész. A kamionosokat pedig büntetni kell mint az állat, hogy megszokják, MO-on rendnek kell lennie, hiszen az M0 jórészt nekik épült.

iejé 2008.09.26. 18:53:57

Igaza van az "ellentábornak" is!A nem kulturált viselkedés gáz.Az általánosításis gáz.:( Engem meg pl az zavar,amikor a "suzukis" felhajt a pályára és a kb 50-60km/h-s sebességével egyből bedönget a pályára a GYORSÍTÓSÁVBOL!Se tükör,se semmi.Esetlegesen erősebb fékezésre kényszerítve engem(lkw),mert nem számítok ilyenre(elméletben,mert gyakori sajnos).Na de ez már offtopic.

ps3peter 2008.09.26. 20:49:25

Simán bevezetném a kétsávos autópályákon a "tehergépkocsival elözni tilos"-t. Ugye a 10 percet már elöttem kimutatták, én inkább arra világítanék rá, hogy a kamionos az úton dolgozik, azaz függetlenül attól hogy 88-cal vagy 90-nel közlekedik pénzt keres. Ha pedig a munkáltató amiatt szankciókat alkalmaz a munkavállalójával szemben, hogy túl szükre veszi a határidöket, akkor nem kell neki dolgozni...

iejé 2008.09.26. 21:07:12

Átléptük az országhatárt! Juhééj! :) A táblán:"Csodaország"...

ohh_vazze 2008.09.26. 21:19:17

Már 3x használtam és jó. Nem tudom mikor teszik ki a trafikat, de kb. 130-al ment a banda végig. AMI VISZONT GÁZ: ha az M3-asról kanyarodsz rá, akkor nagyon kell figyelni az M0-asra kanyarodo sávra, mert az egyben valamelyik út rávezető sávja is az M3-as bevető részéhez. Szóval egy letérő és egy rávezető rész keresztezi egymást!!! Ráadásul elég rövid szakaszon. Ez akkor lesz gáz, ha tömött sorban szeretnének az M3-ről rátérni az M0-ra és arról a másik útról (Vácról?) sokan térnének rá az M3 bevezető szakaszára. Most még nem gond, de vannak rémképeim, mert már az első alkalommal kifogtam egy ilyet és erősen fékeztem az elém jobbról bevágó Bp. felé tartó autós miatt, miközben én csak rá akartam fordulni az M3-ról az új szakaszra. Aki nem hiszi, nyugodtan próbálja ki.

Rapa 2008.09.27. 04:39:43

ps3peter!

Magyarországon a fuvarozó cégek 99%-a teljesítmény arányosan fizet. Vagy km-enként x Ft vagy százalék. Tehát nyomni kell a gázt, hogy többet keressek. És már több soron elemeztem, hogy néhány percen napok múlhatnak. Arról is volt szó, hogy ha előzni tilos lesz, akkor nem 88-89-cel fognak menni a kamionok 90 helyett, hanem 70-nel és akkor már nem 10 percet buknak. Vagy mindenki húzzon külföldre dolgozni? Akkor majd járhatsz ki Nickelsdorfba kenyérét. Gondold ezt át mégegyszer!

Rapa 2008.09.27. 04:46:21

És, hogy ne csak offoljak:
Megint a már említett példákat hoznám. Az M0 egy közepes logikájú elkerülő lesz ha egyszer elkészül. A Milano körgyűrűtől biztos logikusabb és egyszerűbb, minden tervezési hanyagságával együtt, viszont a Berlin körgyűrűhöz viszonyítva siralmas.
De örüljünk, hogy létezik és örüljünk majd ha elkészül, mert könnyebbé, gördülékenyebbé teszi a fővárosban és környékén a közelekdést, sőt Miskolcról Szegedre is gyorsabban el lehet jutni. Az pedig csak hab a torán, hogy végre kivonulhatnak a kamionok Pestről. Vannak és lesz mégtöbb logisztikai központ a város peremén. Vigyék oda a nagy kamionok a cuccot, aztán hordják be kisebb autókkal a városba. Tény, hogy költségesebb és idő igényesebb, de cserébe kapunk egy élhetőbb fővárost.

ps3peter 2008.09.27. 11:14:01

Rapa!
Nickelsdorfba nem járok, mert messze van innen Frankfurttól :) Amúgy meg áruátvétel-vezetö vagyok egy multinál, és azért nem értem az okfejtésedet, mert szerintem a célállomásaid dolgozóin böven több idö múlik, mint az úton azzal az 1-2 km/h-val. Tehát ha te hozzám megérkezel mondjuk 8-10 raklap áruval, az tarthat 15 percig vagy 3-4 óráig is mire lerakodsz, attól függöen, hogy hányan vannak elötted, és mennyire gyors a lerakodás. Namost ehhez képest az a pár perc amit az úton hagysz nem oszt, nem szoroz.

Havona 2008.09.27. 17:23:50

Üdv!

Valóban ideje volt, hogy egy elkerülő út legyen Bp körül.
Olvasom az eddigi bejegyzéseket, de úgy érzem, valahogy a megoldásra senki nem érez rá.
Persze rossz a 2x1 sáv. Igen, kevés a régi 0-ás szakaszon a 2x2 sáv. A 2x3 sáv sem jó, mert az autósok nem rendeltetésszerűen használják.
Akkor talán a 2x7 sáv biztos jó lenne, nem?
Én inkább azon tűnődöm a dugóban, hogy miért nem lehet több mindent szállítani vasúton, vagy a mikróban elkészíthető popcornnak miért Csehországból kell ide érkeznie. Vajon miért kell naponta 40 km-t autóznom, minden nap munkába menet, miért csak Bp-en van élet. Ha a környező városokba nem csak aludni járnának haza az emberek, hanem élni is lehetne ott, ha a termelő és a fogyasztó kapcsolatát rövidre vagy rövidebbre lehetne zárni, akkor nem azon gondolkodnánk, hogy hány sáv kellene, hogy minden jármű a maga sebességével tudjon haladni. A hiba alapvetően a rendszerben és a fejekben van.

Davidomb 2008.09.28. 08:59:02

Sziasztok.

Amióta átadták én kb. 7-8 szor használtam ki az új elkerülő által nyújtott előnyöket.
Egy kicsit kerülő néha (hisz a nevében is bennevan), de szerintem az M5-től egészen az M3-ig zseniális.
Hibák?
Nekem semmi észrevételem nincs.
Lehet, hogy már annyira vártam, hogy kicsit elfogult vagyok. ;-)

Reménykedem abban, hogy megkapja az Autópálya jelzést, hiszen minden kritériumnak megfelel ez a szakasz.
A forgalom meg nem nagyobb mint bármelyik autópályánkon.
Egy- egy szakaszt kellene csak korlátozni (de azok le is vannak!), mint pl. a csömöri bevásárlóközpontnál azt a mmmm..va nagy kanyart.
De amúgy IMÁDOM.
És már látom (lelki szemeimmel), ahogy felhajtok itt "Rákosborzasztónál" és lehahjtok a Szetenrei útnál!!! :-)

Davidomb 2008.09.28. 09:01:24

Bocsi: Szentendrei útnál!!!

Davidomb 2008.09.28. 09:18:25

Kamionos vs. Autós.
Úgy veszem észre, hogy ez az MC (M0), megoldás és probléma is egyben.

Én azt mondom kamionosok ide vagy oda, az MO-ás nekik készült vagy "nekünk is",
mivel használatba vették az új elkerülőt a nagytestű autók is, így remélhetőleg kicsit kevesebben lesznek bent a városban.
Ahogy az autópályákon, majd itt is kerülgetjük őket, és kivárjuk az 5-10 perces előzgetéseket. Nekünk ez jutott.

Én elég sokáig jártam Frankfurtba dolgozni(igaz több mint 10 éve), csak két hetente, hétvégére jöttünk haza.
Ott azt tapasztaltam, hogy az előzött kamionos rávillantott az őt már megelőző társára, amikor már biztonságos távolság volt közöttük a besorolásra.
Mivel 2-3 m is elég, hisz úgyis gyorsabb, tehát pillanatról-pillanatra nő a táv köztük, de már nem tartja fel a többi autóst.
Vajon használják ezt a segítséget a magyar utakon is?
Itthon ezt nem láttam még!

Néha, ha nagyon sietnék, én is szidom szegény kamionosokat.
De....!
Már mint régebbi hozzászólásomban említettem a "BIRKA autósok" engem inkább felidegesítenek mint a kamionosok! Lsd: jobbra tartás!
Három sávban a kamionos csak 5-10 percet megy a középsőbe, de a hétvégi k....gök, véletlenül sem mennek át a szélsőbe, pedig tök üres.

Ahogy többen említették már előttem: A rendszerben és a közlekedési morállal van a probléma!!!
Amíg az autós kidobja az ablakon a már számára felesleges szemetet, és hasonló apróságok, addig hiába építenek nekünk szép új utakat, nem fog semmi változni!!!

Szép napot mindenkinek! :-) Alex

zlaboncz 2008.09.29. 13:59:52

Már 3x használtam és jó. Nem tudom mikor teszik ki a trafikat, de kb. 130-al ment a banda végig.

A hétvégén már kint volt. Két helyen is mértek, fentről a hídról. Az egyiknél ráadásul egy 100-as sebességkorlátozó tábla hatálya alatt.

Z.

dansun 2008.09.30. 21:32:55

Sajna nálunk nem csak azért kátyúsak az utak mert szarul csinálják meg, hanem mert az éghajlatunk miatt valami irdatlan sok a fagyás-olvadási ciklus. Remélem ezt a beton jól megcsinálták és bizonyítani fog. Amúgy arra is van megoldás hogy esőben látszódjon a felfestés:
indafoto.hu/dansun/image/762299-7d0edf76/37389
Egy kis fekete sáv is kell a két oldalára.
süti beállítások módosítása