2. iGAZ barát találkozó - 2008

  2008. szeptember 15. - Égő Ákos Címkék: volga

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Így szeresd a Saabod
2008-10-19 09:32:00

2000-ben alapítottam a Saab 900 Klubot , és azóta minden évben, ahogy közeledik az aktuális találkozó

Hogyan tankoljunk 59 litert a 45 literes tankba?
2008-10-16 23:34:00

A varázspöcök egy szelep, ami a tágulási tartályból engedi ki a levegőt. Ha nem állunk meg 45 liternél

Segédeszköz a követési távolság megtartására
2008-10-06 02:10:00

A találmány lényege, hogy a km/ó érték mellett a m/s értéket is feltüntetik egy kombinált skálán. Így a

Kályhatisztítás tolatókamerával
2008-09-24 14:51:00

Már legalább három éve a garázsban pihen a napellenzőbe épített monitor és a tolatókamera. Azt hiszem

Tavaly mély nyomot hagyott a Volga találkozó, nem hagyhattuk ki idén sem.

Szombaton tizenegyfelé érkeztünk Csepelre a rendezvény első állomására. Többen voltak, mint amire számítottak, még Szlovákiából és Csehországból is érkeztek Volgások.


A GAZ-14 hátul

A sarokban néhány Trabant és Pannónia is meghúzódott, egy gyönyörű RUS-412 rendszámú 412-es Moszkviccsal is találkoztam. Nagy érdeklődés fogadta a különböző generációs Csajkákat. Nekem egy  GAZ-13 volt életem első autója de azt sem bánnám ha az utolsó is az lenne. Bár most már a fiatalabb (GAZ-14) jobban tetszik, abban akár fel is ravatalozhatnak.  


Csak hogy jó legyen a gulyás

Az UAZ-os blokk szélén rotyogott a gulyás az álcahálós sátor mellett. Persze, hogy egy UAZ után kötött gulyáságyúban készült. Itt aztán békésen elfért egymás mellett a Lenin szobor és az Árpád sáv.

Szinte mindegyik résztvevő jármű gyönyörű állapotban volt. Még a csőrös UAZ-ok között is sok hibátlan volt. Volt, aki vizslával, volt, aki komplett csapatrádióval érkezett.  


A legelső regisztrált

Legalább öt  M21-et számoltam, ennyit még nem láttam egy helyen. Ráadásul az OT-0001 rendszám is egy ilyen Volgáé.


Érdemes megnézni hátulról is. Képek a galériában.

Feltűnt a sorban egy egész új Volga a GAZ-3111. Hú, élőben még jobb, mint a képeken. A tulajdonos viszont sokat panaszkodott, azt mondja tízezer kilométer után széthullik. „Ez már nem az a Volga”-  hallom sóhaját. A motornak állítólag van valami köze a BMW-hez és nincs is rá panasza, csak minden másra. Nemrégiben a bal hátsó kerék mozdult ki a helyéről tíz centit.


A szamuráj felni még elmegy, de a szín...

Több autón is láttam a Nivás  és ezek szerint Volgás körökben is népszerű Suzuki Samuraj króm felnit de szerintem egy régi dísztárcsás eredetivel nem veszi fel a versenyt. Ráadásul a dísztárcsa megint divat.


Aki figyel a részletekre

Hú, divat... Sokan méltó módon az eseményhez öltöztek. Akadtak terepruhás rohamsisakos közlegények és számomra azonosíthatatlan tisztek. A szervező Ibos Árpi is szokás szerint valami orosz tiszti felöltőben szaladgált, a kedvencem mégis a polgári vörös csillag fülbevaló volt.

Nem maradtunk sokáig, ráadásul láttam itt ólálkodtak az autóbuzik is, gondolom ők is beszámolnak az eseményről. Nekünk meg nagyon kellett menni a Viking Találkozóra. Azért készítettem 77 fotót, fogyasszák szeretettel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr22663763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prokee · http://prokee.blog.hu 2008.09.16. 00:26:52

"Mindegy, arra akartam kilukadni hogy a (nyugat)németek két ízben szó szerint LEKÖPTÉK a trabantot az autópályán."

Ismerted qualitaet apukáját ? :DD

Égő Ákos · http://etanolblog.hu 2008.09.16. 00:27:06


Hoppá, ezek szerint nem nagyon voltál még bogár találkozón.

De igazad van ezeket az embereket jól meg kellett volna büntetni, illetve iszonyúan megverni, hogy egy életre megtanulják mit jelent a vörös csillag és a szovjet egyenruha.
És különben is, hogy gondolják hogy szovjet autóval járnak egy olyan járművel ami önkényuralmi jelképhez kötődik.

John Connor 2008.09.16. 00:27:52

Edelweiss, nem gondoltam volna, a tegnapiak utan, hogy igazat fogok adni neked, pedig a szivembol szolsz.

Arra is kivancsi lennek, ha a fent emlitett kubelwagenek, meg osztottablakos kaferek kozt, a "nosztalgia okan" masiroznanak akkor hany bejelentes erkezett volna az elso 10 percben.
MErt a "tolerancia" szintje sokkal magasabb a voros csillaggal szemben, mint a horogkereszttel szemben.

Ego Akos! mi ez a KETTOS MERCE? Nem erzed? Te ujsagiro vagy ha jol tudom, neked peldat kellene mutatni nem?

prokee · http://prokee.blog.hu 2008.09.16. 00:29:16

"akkor en is gondtalanul mozoghatnek Wehrmacht-egyenruhaval Kübelwagenek kozott?"

Meg fogsz döbbenni ! Előfordul. Nem is szokták őket megköpdösni, amíg a szigorúan ontopic találkozón teszi ezt.

( F*szért kell itt politizálni ? )

irmuska 2008.09.16. 00:32:47

"Ismerted qualitaet apukáját ? :DD"

MERDE!! - azért annyira nem vagyok öreg! :-)

John Connor 2008.09.16. 00:33:19

"Hoppá, ezek szerint nem nagyon voltál még bogár találkozón."
-nem voltam meg valoban, de kepeket lattam, itt a totalcaron, talan az sem kizart, hogy azokat is te fotoztad. Magyarorszagon biztos hogy nem latsz horogkeresztet Bogar talalkozon.

"De igazad van ezeket az embereket jól meg kellett volna büntetni, illetve iszonyúan megverni, hogy egy életre megtanulják mit jelent a vörös csillag és a szovjet egyenruha. "
- Csak annyira kellett volna veluk "elbanni", amennyire akkor bantak volna el, ha WErmacht egyenruhaban, SS karszalagban, kezeiket a magasba emelve Heil hitlert koszonve elbantak volna veluk. De legalabb neked nem kellett volna az idezett mondattal asszisztalni.

"És különben is, hogy gondolják hogy szovjet autóval járnak egy olyan járművel ami önkényuralmi jelképhez kötődik. "
-ezt senki sem allitotta, miert forgatod ki a a szavaimat?

John Connor 2008.09.16. 00:35:24

"Itt aztán békésen elfért egymás mellett a Lenin szobor és az Árpád sáv."

- nem irok ujat a forumozoknak, de ha az emberi hulyeseg a racionalis szamok halmaza, akkor a magyar hulyeseg a komplex szamok halmaza.

qualitaet 2008.09.16. 00:48:14

"65 éves korában elhunyt Richard Wright, a Pink Floyd billentyűse. Halálát rákbetegség okozta!
Óriási veszteség! Nyugodjék békében!
"
Hmm. Én ezidáig azt hittem, hogy az ezoterika csak a jó csajok hülyesége.
Úgy látszik van némi telepátia mégiscsak, mert a 116-os kapcsán az előbb, fél órával ezelőtt jutott eszembe, az az időszak, meg hogy anno a Bátyám mennyit üvöltette a "Shine on your crazy diamonds"-ot meg a"Money"-t.

Szerettem én is igaz csak a "The Wall"-ig. Utánna picit egysíkú...De azért béke poraira.

"osztottlampaskent meg komolyabb:"

He-he :)))

Itt valószínüleg olaj lesz a tüzre,de az E12 előtt Fater 108-assal szúrta.:)

"a disztarcsa sajnos a tobbnek latszani akaras szimboluma lett. telen a fekete acelfelnikre senki nem tesz mar tarcsat."

Inkább olyan "keleties".
Emlékszem szó szerint könyörögtem pont egy müncheni haveromnak anno,hogy: "vedd már le a buta "káppékat!". Mennyivel jobb az összhatás ha kicsit "gebedt". Pláne ha fekete és tiefer+"langstrecken-kosz" :)

qualitaet 2008.09.16. 00:52:25

"Ismerted qualitaet apukáját ? :DD "

Nem ,de mi köze ehhez Apámnak, te nyomorult proletár?

Égő Ákos · http://etanolblog.hu 2008.09.16. 01:05:03

Na akkor még egy utolsó mondat, ebben a témában.

Pont az a lényeg, hogy egy ilyen találkozón ha úgy érzik viccből felvehessék az egyenruhát, hordhassanak Lenin képet, csillagot, a fene tudja micsodát. Ne akadjanak már ki az emberek hogy micsoda szentségtörés, önkényuralmi jelkép stb.
Ugyan ez a helyzet bármilyen más találkozón. Engem az sem érdekel ha Wehrmacht-egyenruhában söröznek a bogár találkozón, vagy vikingnek öltöznek egy Saab rendezvényen.

qualitaet 2008.09.16. 01:07:55

Ezzel a BKV-ellenőr pacekkal amivel ott figyelsz a fasza kis blogod elején a trabszarból, nem csoda ha néhanapján megköpködnek...

qualitaet 2008.09.16. 01:23:30

"Engem az sem érdekel ha Wehrmacht-egyenruhában söröznek a bogár találkozón, vagy vikingnek öltöznek egy Saab rendezvényen."

De azért hetekig sápítoztatok a Nagy Magyarország-os matricán, ami ugyebár messze nem önkényuralmi jelkép.

De azért a vörös csillagos fülbevaló a KEDVENCED. Amint írtad volt.
Ha jól emlékszem ez volt a kifogás tárgya, nem pedig a találkozó résztvevőinek viccelődése.
Engem speziell nem zavar, hogy ezt írtad, értem a tréfát.
Ettől függetlenül megnézném én azért a fejeteket ha egy tudosító egyebütt a kedvenceként aposztrofálná a horogkeresztes fülbevalót!

irmuska 2008.09.16. 01:27:40

Richard Wright - Isten nyugosztalja!
Nagyonnagyon szerettem a Pink Floydot 15 - 17 éves koromban (aztán jött a jazz!! elmosott minden mást...) - tavalyelőtt (?) összeálltak egy koncertre, jobbak voltak mint valaha.
Ó de kár.

irmuska 2008.09.16. 02:04:56

"Emberek, egy Volga találkozón vagyunk, ahol szovjet egyenruhás emberek mozognak bazi nagy vörös csillagos autók közöt."

akkor en is gondtalanul mozoghatnek Wehrmacht-egyenruhaval Kübelwagenek kozott?

kizarolag a nosztalgia okan, termeszetesen.

^ pontosan.
Óriási különbség: míg a fasizmus egy lezárt, leírt, lepecsételt, gyalázatos 'történelmi periódus' (lerágott csont), a kommunizmus viselt dolgairól k**vára nem tud semmitse a liberális demokrata "nyugati" közvélemény máig sem (vagy csak nem akarja tudomásul venni), olyannyira hogy... (na mindegy. Edelweiss, az (ex-nyugat)németség jobban van eleresztve mint a többi, 'osztatlan' népek? Puszta kíváncsiság...)

Kifordított kacagány 2008.09.16. 02:48:31

Edelweiss 2008.09.15. 23:46:14
Pedig egy megfelelő autón egy megfelelő dísztárcsa sokkal jobban mutat, mint egy akármilyen alufelni.

John Connor 2008.09.16. 00:01:36
nincs igazatok, mikor párhuzamot vontok a két önkényuralmi jelkép közé. lényeges különbség van a kettő között. és nem az, hogy melyik idejében mennyien haltak meg okkal, vagy ok nélkül. a horogkereszt tündöklése és bukása rövid ideig tartott és szinte kivétel nélkül több kellemetlen emlék kötődik hozzá, mint kellemes az emberek fejében. a vöröscsillag alatt viszont megszületett és felnőtt egy generáció. azok akik a gyermekkorukat a vöröscsillag alatt élték le számos kellemes emléket hordoznak a korról. mert gyereknek lenni jó, függetlenül attól, hogy mit tettek vagy nem tettek a felnőttek. ezek a jelképek számos embernek a gyermekkorát is jelentik és bizony minden ember szeret a gyermek és tini éveiről nosztalgiázni. elhiheted, ott azoknak az embereknek ezek a jelképek a fiatalkort jelentették és nem a gulagot. ezt annak aki nem élte át nehéz megérteni. csak azt nem értem, ha nem élted át, akkor mire a gyűlölet, amivel másokat támadsz? ja, hogy a történelmet a győztesek írják? igen, épp most írod(a vörös csillag veszített, ha még nem tűnt fel). többek közt azzal is, amit bele akarsz magyarázni mások nosztalgiázásába. nem mondom, hogy nem kell elítélni azt, ami akkor rossz volt, de ne akard már másoknak megmagyarázni, hogy milyen volt az életük akkor fiatalon.
(és ha már itt tartunk, a mai jelképekhez is ezrek, milliók vére tapad, azokat se használjuk tovább?)

qualitaet 2008.09.16. 00:48:14
nemtom mennyiben keleties a dísztárcsa, mikor szinte nem lehet olyan amcsi filmet látni, ahol egy jó kis autós üldözés közben ne repkednének szanaszét:)

Gomulka Béla 2008.09.16. 07:36:26

Ismeroseim, Kelet-Németországban, '87-ben óriási Lenin-jelvényekkel parádéztak, reszegen. (Nekem, nem veluk voltam, a jelvényes rész nem jott ossze.) Sájze Kommuniszt, mondották nekik a humorérzékben lubickoló poroszok. Hát ezért más az odaát barna ingben pózoló, mint nálunk a szovjet egyenruhás viccesember.

Gomulka Béla 2008.09.16. 08:14:08

Kacagány, a Bullit-ban (sose láttam; forrás: Clarkson) a Charger-rol osszesen hét dísztárcsa esik le uldozés kozben. Van ebben valami bollywood-i, nem?

Alhazred 2008.09.16. 08:20:47

már a fülbevalós képnél éreztem, hogy a kommentek fele erről fog szólni.

[] (törölt) 2008.09.16. 08:22:00

"De igazad van ezeket az embereket jól meg kellett volna büntetni, illetve iszonyúan megverni, hogy egy életre megtanulják mit jelent a vörös csillag és a szovjet egyenruha."

senkit nem akartam sem megbuntetni, sem megverni, honnan veszed ezt a baromsagot?

vannak bizonyos jelkepek, amikhez millioknak eleg szar elmenyei fuzodnek, netan e jelkepek viseloi meltoztattak legyilkolni a fel csaladjukat. tudjuk ugye hogy kik viseltek voros csillagot, es mintha az arpadsavos karszalag sem a Jezus Szive Szeretetszakkor jelkepe lett volna. aztan amikor megpenditi valaki, hogy azert ezeket a jelkepeket idoszeru lenne elasni, akkor mindig akad 1-2 elmeroggyant, aki felteszi az "de ez nem azt szimbolizalja" kezdetu lemezt.

ahelyett, hogy a foldhoz vernetek a seggeteket oromotokben, hogy mind a szvasztikas, mind a voroscsillagos szakosztaly eltunt vegre a tortenelem sullyesztojeben, hulyesegekkel hergelitek egymast.
mi a tokomre jo ez?

Gomulka Béla 2008.09.16. 08:29:48

Felszabadult viccelodés,Edelweissem! Mert vége, elmúlt, kampec. Én is eldúdolgatom a Producers-bol a Springtime for Hitler and Germany / Winter for Poland and France-ot, és munkasordalokból komoly gyujteménnyel rendelkezem (fejben, a kazetta elveszett; egy ferencestol kaptam), de az Árpádsávos fiúk ÚGY GONDOLJÁK. Ezért vagyok, kissé elnézobb a szovjet tányérsapka iranyába. (A raj-gazon virító gárdista zászló meg, korulmények és valóság ide vagy oda, hatalmas poén.)

[] (törölt) 2008.09.16. 08:34:35

irmuska:
"Edelweiss, az (ex-nyugat)németség jobban van eleresztve mint a többi, 'osztatlan' népek? Puszta kíváncsiság..."

nem ertem a kerdest. kifejtened?

Kifordított kacagány:
"Pedig egy megfelelő autón egy megfelelő dísztárcsa sokkal jobban mutat, mint egy akármilyen alufelni."

izlesek es pofonok. szamomra a fekete acel oszintebb ;)
nyaron meg ugye alut rakok ra.

prokee:
"Meg fogsz döbbenni ! Előfordul. Nem is szokták őket megköpdösni, amíg a szigorúan ontopic találkozón teszi ezt."

te is meg fogsz dobbenni, de nekem a budos eletben nem jutna eszembe olyan infantilis hulyeseg, hogy egyenruhat huzzak veterantalalkozora. hogy az onkenyuralmi jelkepekrol ne is beszeljunk.

Gomulka Béla 2008.09.16. 08:53:19

Edelweiss, ok meg húznak egyenruhát, ez van. A GAZ találkozónak van másodlagos jelentése, ahogy fentebb kifejtettem. És milyen nyomorult élet az, ahol az ember - ha kedve tartja, tartaná - nem lehet infantilis?!
Volgája kulonben sem volt az átlagembernek. (Maszek zoldségeseknek volt. A Szakcsinál MINDENT lehetett kapni! Egyszerre bomlasztották és ápolták a rendszert; ha a Kádár-rendszernek szobrot kéne állítani, a maszek biztosan része volna. Lehetne/kéne egy is egy ilyen infantilis, felszabadult, idétlen szobrot csinálni. A vérmezoi Kun Béla emlékmu volt hasonlóan, izé, komplex. Esernyos szufrazsettek, kalapos polgárok, a levegoben úszva. Kozépen Bélus, lámpaoszlopba kapaszkodva. Jó szobor, kár volt onnan elcincálni. Mindossze a Bélát kellett volna 180 fokkal elfordítani, hogy más irányba mutasson mint amerre a tomeg megy, és most csudájára járna a világ.)

Pala 2008.09.16. 08:56:49

VW Bogarak találkozóján meg Hitler-szobrok mellett, horogkeresztes díszletek között készül az ebéd?

[] (törölt) 2008.09.16. 08:58:34

"Mert vége, elmúlt, kampec. ... de az Árpádsávos fiúk ÚGY GONDOLJÁK."

az a nehany tucat ostoba futballhuligan nem fogja atvenni a miniszterelnoki szeket, nyugodj meg. kommunista allamok viszont sajnos nagyonis leteznek tovabbra is.

foolproof 2008.09.16. 09:01:01

Koszonom, Bierwerbung ur, hogy felnyitottad artatlan szemeidet. De kepzeld, Mo.-n meg afrikaiak is elnek, egyrol biztos infoim vannak, olyan hulye akcentussal enekli az Addideadidit c. munepiesch dalocskat! Ki gondolta volna?! Munchenrol nem is beszelve! Ott mar egyenesen magyarfertozesrol beszelhetunk, szegeny torokok( vagy mar a svabok is?!) mar menekulnek is hanyatt-homlok a rettenetes, mindentudo gyaurok elol!


Bar ertelmetlennek latom a hitvitakat, annyit azert megjegyeznek, hogy meg mindig jobb letunt rezsimek ocska emlekeiben paradezni( ha really just for fun), mint fosni Bin Laden-ektol. Szerintem az un. europai kulturkorre joval nagyobb veszelyt jelent a muszlim befolyas, mint a letunt eszmek. Mert bizony az iszlam egy un. forradalmi vallas, es a forradalom erdekeben sokminden megengedett. Ehhez kepest a nacizas-komcsizas csak vihar a biliben. Mert bizony ez a "clear and present danger", ahogy debil tabornok mondjak a Top Gunban. Mivel Mo.-n egyelore a benszulotteknek is eleg szarul megy, nem fenyeget a bevandorlas nagyon, de ne higgyuk, hogy ez orokre igy marad. Legyen barmennyire tre a szitu a langoktol oleltben, azert mindig egy fokkal elhetobb hely, mint pl. Kelet-Afganisztan, Iran, stb.

Kaput, konyec, ussetek.

[] (törölt) 2008.09.16. 09:02:23

"És milyen nyomorult élet az, ahol az ember - ha kedve tartja, tartaná - nem lehet infantilis?!"

vannak dolgok, amik meg viccnek is rosszak.

Rocko- 2008.09.16. 09:17:54

látod-látod prokee. nincs BMW-d, csak Trabantod, nem lehetsz igaz ember. még megis köpködnek. sôt, a pöcsöd is kicsi, bütyök.
viszont kijöhetsz a napfényre! :D

foolproof 2008.09.16. 09:24:38

Te prokee! Mindig meg szerettem volna kerdezni, melyik a legjobban sikerult tipus a Trabant-Wartburg kulturkorben? A Melkus nem erdekel!;-) Szoval melyiket tartottad volna erdemesnek tovabbfejlesztesre?
Koszi, elore is.

prokee · http://prokee.blog.hu 2008.09.16. 09:25:53

qualitaet:
Én is szeretlek :)

Edelweiss :
"te is meg fogsz dobbenni, de nekem a budos eletben nem jutna eszembe olyan infantilis hulyeseg, hogy egyenruhat huzzak veterantalalkozora. hogy az onkenyuralmi jelkepekrol ne is beszeljunk."

Különbözőek vagyunk. Neked elveid vannak, nekem élményeim :)

prokee · http://prokee.blog.hu 2008.09.16. 09:31:19

foolproof:

Ezekből szinte bármit:
totalcar.hu/magazin/kozelet/trabant50/

"Élő" típusokból pedig az 500-as volt a maga idejében egy nagyon korrekt, relatíve modern autó. Ha onnan folyamatos (és sikeres!) termékfejlesztéssel töltötték volna a következő harminc évet, akkor... nos... akkor most nem volna miért szeretnem a típust :DDD

tomnemtom 2008.09.16. 09:38:06

ismertem egy embert, ő is ilyen szinten volt meggyőződve, hogy mindig mindenben nála az igazság, ezt mindenkinek hirdette.
egyszer úgy adódott, a főnöke jelenlétében találkoztam vele.
ez jutott eszembe a "viszont kijöhetsz a napfényre!" mondatról.

Alhazred 2008.09.16. 09:40:11

pont ez a különbség. a vöröscsillagos fülbevaló és társai egyrészt nem más mint egy utolsó rúgás annak a szaros, bukott rendszernek a földön fekvő holttestébe (kibaszott költői vagyok), egy vicc, gúny; másrészt persze lehetséges némi nosztalgia is, mert sokaknak azért nem volt olyan rossz az. de! egyáltalán nem akarják restartolni recsket, meg a többit.

aki viszont horogkeresztet hord(ana), az általában úgy is gondolkodik, mint azok, akik hetven éve hordták.

a 3111-es volga ellenben rettentően ronda.

foolproof 2008.09.16. 09:55:08

Amugy a voroscsillag-fulbevalos holgy lehet, hogy csak nagy Heineken-fan, de nem akart egy kozonseges uvegkupakot felaggatni!;-)

[] (törölt) 2008.09.16. 09:57:51

"Koszonom, Bierwerbung ur"

akar vicces is lehetnel, agrarmernok ur, ha rendelkeznel egy bizonyos alapmuveltseggel:
en.wikipedia.org/wiki/Leontopodium_alpinum

"hogy felnyitottad artatlan szemeidet. De kepzeld, Mo.-n meg afrikaiak is elnek"

Schwaben tortenelmi tartomanya Bajororszagnak, es a fennmaradt irasos emlekek szerint legalabb 1700 eves. ugyhogy hiaba jossz nekem itt a negerekkel, meg a tobbi muveletlen ostobasagoddal.

mielott okoskodni probalsz, olvass elobb. a jelek szerint radfer.

foolproof 2008.09.16. 10:29:24

Bocsi, Herr Havasi Gyopar, de a sokfele konnotacio kozul nekem a pias jott be legjobban, remelem nem haragszol, ugye? Meg hat valahol megiscsak noi nev, mar ha az USA a mervado?

De valoban, ezek a franya bajorok szemtelen egy nepseg , van pofajuk ratenni a szoros mancsukat a svab tortenelemre is! Hat ezeknek semmi sem eleg?! Meg megerjuk, hogy a kek-feher (kerek)zaszlot is kituzik Unterturkheimben! A magyar "agyelszivasrol" nem is beszelve!

Egyebkent svab nemzetisegi ontudat nem is letezik mar? Mindig csak azok a cunya bornadragosok, azok poffeszkednek! Bar elnezve a svab nyomort, gondolom, azert annyira nem banjak az eloskodo bajorok elnyomasat!

Egy megvilagosodott expat agrarmernok.

Rocko- 2008.09.16. 10:32:47

látod foolproof, Edelweiss, egy kedves, virágot szeretô ember. és aki egy havasi GYOPÁR az rossz ember nem lehet. :D
és ne bántsad szegényt, védett faj. :)

gin74tonic 2008.09.16. 10:45:32

suzuki felni a volgan:) mondjuk szep, csak hat...! Nem gondoltam volna ennyi vologya megmarad ilyen szep allapotban, gratula!

ommm 2008.09.16. 11:06:25

Uff...ebbe jól belefutottam.
Elnézést kérek ez esetben, a 2101-es dupla Dell'Orto-s 120 lóerős Lada teszt elmarad.

Szovjet a rohadék.
És különben is, egy hétre befekszem a kórházba transzfúzióra, végre meghozták a bajor vért.
Kocka akarok lenni!

prokee · http://prokee.blog.hu 2008.09.16. 11:10:38

"meghozták a bajor vért."

Kék-fehér ? :)

Rocko- 2008.09.16. 11:11:57

és egy propeller forgatja. :)

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2008.09.16. 11:38:24

Hát... időm csak este lesz végigolvasni, de azért komoly, hogy hová jutottatok az iGAZ BARÁTI!!! találkozótól.

Pereljétek be a Heinekent!

Ja, és ajánlom mindenkinek Moldova György, A munkásosztály filmet forgat novelláját!

A gyereket meg meg fogom verni, ha mégegyszer török basának öltözik;)

Kifordított kacagány 2008.09.16. 14:06:45

Gomulka Béla 2008.09.16. 08:14:08
útközben egész biztosan néhányat visszaszereltek:)

Alhazred 2008.09.16. 08:20:47
persze, mert ez a legnyilvánvalóbb módja annak, hogy leszóljuk a másikat amiért az merészel olyant tenni, ami nekünk nem tetszik.

Edelweiss 2008.09.16. 08:22:00
mindenki viselte akkoriban. vagy azért, mert muszáj volt, vagy azért, mert elhitte a nagy álmokat amit aztán nem valósított meg senki. akkoriban az emberek jelentős részének nem azt jelentették ezek a jelképek amiről szerinted szólnak és most sem azt jelenti nekik. mint ahogy az árpádsávos zászló sem a nyilasokról szól, még akkor sem, ha vannak akik ezt hiszik. és igen, jól írta le Égő Ákos, jól megfért egymás mellett a leninszobor és az árpádsáv. ugyanis ők nem köpködtek a másikra, mint ahogy az most itt folyik.
szerintem nem kellene ennyire jelképekben gondolkodni. mint azt írtam is már, akkor minden jelképet eldobhatnánk már eláshatnánk jó mélyre, hogy elő se vegyük többet és akkor nem maradna egy sem.

Edelweiss 2008.09.16. 08:34:35
van amire nem tehetsz alufelnit, mert nem illik hozzá, de egy krómozott dísztárcsa igen. azt sem tudom elítélni, akinek szimpatikusabb a lemezfelni, de azért fel szeretné dobni vizuálisan valamivel(ennyi erővel azt is el lehetne ítélni, aki fehérre festi). szerintem senkiről nem lehet megmondani, hogy ez tetszik-e neki, vagy csak azért csinálja, hogy többnek lássák.
egyébként mit szólsz a pörgettyűs, vagy a ledes felnihez?

Edelweiss 2008.09.16. 08:58:34
és menjünk oda, öljük le őket? csak azért, hogy végre ne kelljen komolyan venni a vöröscsillagot? ugyan már.

foolproof 2008.09.16. 09:55:08
na ja, akkor most már a sört se szeressük, csak mert önkényuralmi jelkép van rajta?

ommm 2008.09.16. 11:06:25
írd csak meg nyugodtan, kubában biztosan értékelni fogják:)

Sanyi. 2008.09.16. 11:38:24
az hagyján, ha felképeled, leveszi, de ki fogja levenni a holdat az égről? vagy az asztrológusok mikor fogják törölni a szimbólumaik közül?

ommm 2008.09.16. 14:31:30

Kifordított kacagány 2008.09.16. 14:06:45

Nincs elfelejtve :)

qualitaet 2008.09.16. 17:06:00

horogkereszt tündöklése és bukása rövid ideig tartott és szinte kivétel nélkül több kellemetlen emlék kötődik hozzá, mint kellemes az emberek fejében."

Rövid ideig tartott mégsem felejtik el (nagyon helyesen) a rémtetteket.
Németországra addig soha nem látott gazdasági fejlődés és társadalmi jólét köszöntött. Akkor alapozták meg a német ipar máig tartó hírnevét és tudását.Tehát tévedés a csupa kellemetlen emlék. Nagyon sokan pozitív emlékeket őriztek. Mégsem tartom szalonképes dolognak ennek kapcsán a nácikat méltatni.

" a vöröscsillag alatt viszont megszületett és felnőtt egy generáció. azok akik a gyermekkorukat a vöröscsillag alatt élték le számos kellemes emléket hordoznak a korról. mert gyereknek lenni jó,"

A vörös csillag nem Kádár Jánost (akiről világnézetemtől függetlenül számos jó dolgot írhatnék) és a nevével fémjelzett, Brezsnyevet az orránál fogva vezető és a Nyugatról cupákolt pénzből viszonylagos jólétet, konszolidációt és szabadságot teremtő, a világon egyedülálló rendszerét fémjelzi.
Hanem Lenint, Sztálint, Brezsnyevet, Ceausescut, PolPot-ot,Kim Ir Szen-t, Mao-t és még sorolhatnám a tömeggyilkosokat.
Valóban jó volt gyereknek lenni ott ahol BMW-d,házad, butikod lehetett gyakorlatolag háborítatlanul.
De nagyon rossz volt gyereknek lenni pl. anyukámnak amikor a villájukból kitessékelték az AVH-sok, rossz volt gyereknek lenni "gulagos" szülők árvájaként, vagy bármely kommunista,nyomorgó országban.
Az, hogy nekünk milyen gyermekkorunk volt aligha vígasz a világon megölt milliók és meggnyomorított,évtizedekre tönkretettt országok számára.
Ez egy elég buta érv. Képzeld el, ha ilyen alapon idealizálnánk a '30-as éveket.
Pont ez a kettős mérce indította a vitát. Ez AZ UNDORÍTÓ dolog, NEM az a hovatovább jópofa vicc amit a találkozón csináltak.

qualitaet 2008.09.16. 17:23:36

"Szerintem az un. europai kulturkorre joval nagyobb veszelyt jelent a muszlim befolyas, mint a letunt eszmek. Mert bizony az iszlam egy un. forradalmi vallas, es a forradalom erdekeben sokminden megengedett."

Egyelőre a világra a legnagyobb veszélyt pont az ilyen ostoba érvekkel alátámasztott amerikai "demokrácia és szabadságexport" jelenti

Hasonló ideológiával gyikolta amerika halomra vagy tette földönfutóvá ártatlan emberek millióit Koreában, Vietnaban, Boszniában, Irakban és Afganisztánban.
Hogy a legutóbbi grúziai provokációról ne is beszéljünk.
Bármilyen alantas eszközt is képes már bevetni a végletekig eladósodott és a gyakorlatilag csőd szélén álló, a világon egyre-másra befolyást veszítő USA a fénysebességgel fejlődő és gazdagodó Oroszország ellen.
Egyelőre még egy iszlám ország sosem támadt Europára és kulturkörére.

qualitaet 2008.09.16. 17:33:04

Alegújabb kori történelemben ,természetesen...

Alhazred 2008.09.16. 17:37:03

iszlám ország nem is, de fanatikus muzulmánok annál inkább (london, madrid, kísérlet a németeknél, stbstb), aminek egy átlagmuszlim egy átlagmuszlim országban bizony lelkesen tapsikol.

isti77 2008.09.16. 17:40:24

"Aki kiakad egy vörös csillag fülbevalón az meg is érdemli."

Tudod Ákos, mostanában nagyon nagy divat nálunk ezeken a dolgokon kiakadni. Kurva érzékenyek vagyunk, na.

De azért a kőolajat meg a gázt még elfogadjuk ezektől a rohadékoktól (vegyék megtiszteltetésnek).

Van egy zsidó ismerősöm, BMW-vel jár. Legközelebb felvilágosítsam, hogy választott - és nagyon kedvelt - autómárkája valaha mást is gyártott világszínvonalon? Bár lehet, hogy már tud róla.

Alhazred 2008.09.16. 17:42:30

(befejeztem, el sem kellett volna kezdeni)

qualitaet 2008.09.16. 18:05:57

"De azért a kőolajat meg a gázt még elfogadjuk ezektől a rohadékoktól (vegyék megtiszteltetésnek)."

Ti ajándékba kapjátok?! De jó nektek.
Intézhetnétek ilyen okosságot nekünk is..

foolproof 2008.09.16. 18:47:39

"Egyelőre a világra a legnagyobb veszélyt pont az ilyen ostoba érvekkel alátámasztott amerikai "demokrácia és szabadságexport" jelent"

Ki irt Amerikarol? Addig en el se akarok latni. Csak tudod, abban az orszagban, ahol eppen vagyok, (egy sziget, es sokat esik az eso) az fiu ujszulottek leggyakrabban Mohamed nevre hallgatnak. Es ok meg a szuleik pont leszarjak, hol elnek, mert nem tartoznak sehova. Nem is akarnak. Es talajtvesztett, hazatlan, segelyekbol elo embereket nagyon konnyu am befolyasolni. De gondolom, pl. Berlinben/Parizsban/Brusszelben is vannak keruletek, ahova kendo nelkul (feher)anyu mar nem igen teheti be a labat, de egyaltalan feher ember sem szivesen. Nagyon helyesen irtad azt a "legujabb kori tortenelemben" kitetelt. Csak sajnos a tortenelem most is zajlik, es egyaltalan nem vagyok biztos abban, hogy Europa nyeresre all benne.

USA-rol meg csak annyit, hogy ha Reagan nem szopatja le Gorbiekat az SDI-vel meg egyeb fegyverkezesi manoverekkel anno, meg mindig te lennel a legmenobb a kornyeken egyeduli BMW-fahrerkent.

volgapierre 2008.09.16. 19:45:16

A Volgákról, Csajkákról és egyéb GAZ-gyártmányokról is akar valaki beszélni, kérdezni? Csak úgy kérdezem...

John Connor 2008.09.16. 21:12:48

a horogkereszt tündöklése és bukása rövid ideig tartott és szinte kivétel nélkül több kellemetlen emlék kötődik hozzá, mint kellemes az emberek fejében. a vöröscsillag alatt viszont megszületett és felnőtt egy generáció. azok akik a gyermekkorukat a vöröscsillag alatt élték le számos kellemes emléket hordoznak a korról. mert gyereknek lenni jó, függetlenül attól, hogy mit tettek vagy nem tettek a felnőttek. ezek a jelképek számos embernek a gyermekkorát is jelentik és bizony minden ember szeret a gyermek és tini éveiről nosztalgiázni. elhiheted, ott azoknak az embereknek ezek a jelképek a fiatalkort jelentették és nem a gulagot.

Kedves Kiforditott Kacagany!
Nagyon el vagy te tevedve, baratom. A Tanacskoztarsasag 133 napja alatt kb 300 embert vegeztek ki (!!!) A politikai okokból bebortonzottek, internaltak, tuszkent fogva tartottak szamat 2-5 ezer fore becsulik a torteneszek. A masodik vh után a szovjet hadifogsagba esett magyar katonak számát 400-430 ezerre teszik, további 200-220 ezer civilt pedig kenyszermunkera vittek vagy internaltak. A rakosi-korszakban halalos itélet miatt vagy a bortonviszonyok miatt kb 2 ezren haltak meg. A birosagok 387 ezer embert ítéltek szabadsagvesztesre, vagy helyeztek rendori felugyelet alá, a rendorség pedig 850 ezer penzbirságot rott ki. Az 1956-os forradalom és szabadsagharc leverese utan kb negyszaz embert vegeztek ki, 16 ezret iteltek fegyhazra, 13 ezer "megbizhatatlant" internaltak.
Ezekrol a TENYEKROL neked fogalmad sem lehet, hiszen te sem eltel akkor. Te nosztalgiaval emlekszel a komcsi idokre, de a 80as evek mar csak amolyan lightos valtozat volt (megjegyzem, en is akkor voltam teenager, szoval hasonlo koruak vagyunk). A kommunizmus igazi arca a fent emlitettek voltak. Nem abban az idoben kapta hazank a legvidamabb barakk elnevezest, hidd el. Ha te erre nosztalgiaval tudnal emlekezni, akkor gratulalok.

"ezt annak aki nem élte át nehéz megérteni. csak azt nem értem, ha nem élted át, akkor mire a gyűlölet, amivel másokat támadsz? "
- nemtom hogy jossz ahhoz hogy vadaskodj rolam, mikor azt sem tudod ki vagyok es hogy mikor eltem.

"ja, hogy a történelmet a győztesek írják? igen, épp most írod(a vörös csillag veszített, ha még nem tűnt fel). "
-neha korul kellene nezned magad korul. Hahaha!!!! A voros csillag veszitett, hahaha! Nem tudom mit szolnal, ha eszak koreaban kellene elned a voros terror alatt, vagy Kubaban. Arrol nem is beszelve, hogy a vilag legnepesebb orszagaban mi tortenik, amirol vagy kapunk hirt, vagy nem. Az epp lezajlott "olimpiai jatekok" ami meg viccnek is rossz, egy csuf parodia. Jo lenne jobban tajekozodnod mielott nyilvanvalo ostobasagokat irsz. Pedig barcsak igazad lenne!

[] (törölt) 2008.09.16. 21:16:47

"Van egy zsidó ismerősöm, BMW-vel jár. Legközelebb felvilágosítsam, hogy választott - és nagyon kedvelt - autómárkája valaha mást is gyártott világszínvonalon? Bár lehet, hogy már tud róla."

felsorolhatnal nehany nemet konszernt, amelyek NEM voltak erintettek a hadiiparban. marcsak azert is, mert koztudott teny, hogy haboru idejen kb csak ebbol lehet megelni (meg elelmiszerbol es ruhabol). tudod, amikor potyognak a bombak, nem az az emberek legnagyobb problemaja, hogy vegyenek-e uj autot.

Schindler meg edenyeket gyartott a Wehrmachtnak, gondolom o is haborus bunos.

qualitaet 2008.09.16. 21:17:10

"az fiu ujszulottek leggyakrabban Mohamed nevre hallgatnak. Es ok meg a szuleik pont leszarjak, hol elnek, mert nem tartoznak sehova. Nem is akarnak. Es talajtvesztett, hazatlan, segelyekbol elo embereket nagyon konnyu am befolyasolni."

Légy nyugodt, ezt a Veres Janinál senki sem tudja jobban.

"De gondolom, pl. Berlinben/Parizsban/Brusszelben is vannak keruletek, ahova kendo nelkul (feher)anyu mar nem igen teheti be a labat, de egyaltalan feher ember sem szivesen."

Teljesen igazad van. De az általad elmondottak , meg az európai terrorista merényletek nem egész kettőszáz áldozata messze nincs arányban azzal a ténnyel, hogy az USA által megszállt országokban NAPONTA több,ártatlan polgári lakost mészárolnak le mint ahányan összesen meghaltak az Európában, terrorcselekmények áldozataként.
Arról a tényről sem célszerű megfeledkezned, hogy a madridi és a londoni terrortámadások azután következtek be, hogy az USA belerángatta az egész NATO-t az iraki háborúba, kvázi válaszként.
Ily módon az európai áldozatok, elesett katonák is az USA áldozatai.
A magyar adófizetők pénzén a Magyar Honvédség is küldött cspatokat...
Oda ahol elvileg Saddam atomfegyvereinek kéne lenni.
Nos, nemhogy atombombát de még egy kiégett fűtőelemet sem sikerült találni.
Ellenben van rengeteg olaj amit el tud rabolni az USA Iraktól.
Európa vesztésre áll valóban javarészt a korábbi feltétlen amereikai seggnyalásnak köszönhetően.
A seggnyalás része az álszent amerikai dorgálások feltétel nélküli elfogadása is, amikor több európai állam megpróbálta szigorítani a bevándorlási szabályait de az "emnesztíinernésnöl" mindig lerasszistázta őket. Ez is az ő föztjük és persze Európával zabáltatják meg.
Ajánlom figyelmedbe a The Guardian (amely ugyebár aligha iszlamista szócső)viszonylag friss cikkét az amerikaiak által fogvatartott több száz tíz év alatti(!)és többször megerőszakolt gyerekekről.

"USA-rol meg csak annyit, hogy ha Reagan nem szopatja le Gorbiekat az SDI-vel meg egyeb fegyverkezesi manoverekkel anno, meg mindig te lennel a legmenobb a kornyeken egyeduli BMW-fahrerkent.

Reagant a legnagyobb politikusként tartom számon.
A fegyverkezési manőver nem egyenlő más országok leigázásával.A hidegháború és az embargó nyilván ismeretlen fogalom számodra.
Volt azért még egy pár száz BMW Magyarországon, igaz általában gyengébben motorizáltak.
Ellenben mentesült volna a nyugati társadalom, no meg a munkaerőpiac jó pár millió, élősködő kelet-európai bevándorlótól, akire ugyebár az égegyadta világon semmi szükség nem mutatkozott.
Pár ezren biztos itthon kellet volna maradjanak.

Köztük te is.

qualitaet 2008.09.16. 21:20:49

"Schindler meg edenyeket gyartott a Wehrmachtnak, gondolom o is haborus bunos"

Teller Ede meg ATOMBOMBÁT.

Mégsem jut eszébe senkinek sem háborús bűnösként jegyezni.

John Connor 2008.09.16. 21:25:41

Alhazred 2008.09.16. 09:40:11
"pont ez a különbség. a vöröscsillagos fülbevaló és társai egyrészt nem más mint egy utolsó rúgás annak a szaros, bukott rendszernek a földön fekvő holttestébe (kibaszott költői vagyok), "

Kedves Alhazred !
Mit szolsz hozza, holnaptol horogkeresztet hordok a fulemben, mert egy utolsot bele akarok rugni abba a bukott romlott rendszerbe. Megbotrankoznal rajta ugye?

KETTOS MERCE

[] (törölt) 2008.09.16. 21:26:22

"a világon egyre-másra befolyást veszítő USA a fénysebességgel fejlődő és gazdagodó Oroszország ellen."

az odaig oke, hogy az USA szekere mostanaban nem megy annyira, de azert a befektetok sem tapsikolnak az abszolutisztikus orosz allamtol:
index.hu/gazdasag/vilag/kivo080914/

"Egyelőre még egy iszlám ország sosem támadt Europára és kulturkörére."

de.wikipedia.org/wiki/Reconquista
meg mintha par ezer kilometerrel keletebbre is lett volna valami turbanos alberlo 150 evig ;)

John Connor 2008.09.16. 21:28:13

Gomulka Béla 2008.09.16. 08:53:

"Mindossze a Bélát kellett volna 180 fokkal elfordítani, hogy más irányba mutasson mint amerre a tomeg megy, és most csudájára járna a világ.) "

Es szerinted egy Goebbels szobornak mennyire jarna csodajara a vilag? Ennyit a mindenhol jelen elvo kettos mercerol.

John Connor 2008.09.16. 21:29:57

"Legyen barmennyire tre a szitu a langoktol oleltben, azert mindig egy fokkal elhetobb hely, mint pl. Kelet-Afganisztan, Iran, stb."

Kedves Foolproof!
Jartal az emlitett orszagokban, vagy elhiszel minden maszlagot ami omlik a medianak nevezett szennybol?

prokee · http://prokee.blog.hu 2008.09.16. 21:35:59

Még jó, hogy csak Indapassal lehet kommentelni.

Anélkül csak jönnének ide offolni a hülyék, politikával, meg zsidózással, meg apámfaszával.

Még jó, hogy csak Indapassal lehet kommentelni...

qualitaet 2008.09.16. 21:36:56

Annyiban szereték még a GAZ-témához visszakanyarodni, hogy fél óra múlva , 22:00 -kor folytatódik a Duna tv-n a "Pétervári banditák"-c. orosz filmsorozat.

Amellett, hogy a legeslegjobb produkciók közt tartom számon tömény realizmusa és kiváló dramaturgiájának köszönhetően, a fel-fel bukkanó posztszovjet gépek miatt is célszerű megtekinteni!!

qualitaet 2008.09.16. 21:40:22

"meg mintha par ezer kilometerrel keletebbre is lett volna valami turbanos alberlo 150 evig ;)"

Halkan és csendben megjegyzem, hogy 17:33-kor sieteve hozzátettem, hogy a legújabb korban...:)

John Connor 2008.09.16. 21:43:25

qualitaet 2008.09.16. 17:23:36


qualitaet 2008.09.16. 21:17:10

Egyetertek.

[] (törölt) 2008.09.16. 22:00:39

"Anélkül csak jönnének ide offolni a hülyék, politikával, meg zsidózással, meg apámfaszával."

csak halkan jegyzem meg, hogy trianonos / romanos / voroscsillagos / szlovakos / frankonmegmondos posztok helyett talan lehetne ertelmesebb dolgokrol is irniuk a blog szerzoinek. autokrol, peldaul.

dehat agyilag ennyire telik.

toto92 2008.09.16. 22:15:31

Edelweiss 2008.09.16. 22:00:39

Szerintem ez a post autókról szólt. Csak hála (legfőképp) neked elment a "keleti találkozón szentségtörés-e vörös csillagos fülbevalót viselni" irányba.

John Connor 2008.09.16. 22:34:27

"csak halkan jegyzem meg, hogy trianonos / romanos / voroscsillagos / szlovakos / frankonmegmondos posztok helyett talan lehetne ertelmesebb dolgokrol is irniuk a blog szerzoinek. autokrol, peldaul."

-ehhez nem tudok mit hozzafuzni, hiszen a lenyeget leirta

[] (törölt) 2008.09.16. 22:40:13

ha en lennek az egyetlen, aki fennakad ezen, elfogadnam, hogy en vagyok a hulye.

Rocko- 2008.09.16. 23:35:19

felsorolhatnal nehany nemet konszernt, amelyek NEM voltak erintettek a hadiiparban.

Rocko- 2008.09.16. 23:36:24

mármint:

Edelweiss 2008.09.16. 21:16:47
"felsorolhatnal nehany nemet konszernt, amelyek NEM voltak erintettek a hadiiparban."
Audi pl. :-)

Edelweiss 2008.09.16. 22:40:13
az most lényegtelen, h fennnakadtál. :D

Rocko- 2008.09.16. 23:40:22

prokee · www.prokee.hu 2008.09.16. 21:35:59
óóó, én csak egy captchat tennék be: írjon le a BMW-n kívül más márkát. :)

Gomulka Béla 2008.09.16. 23:40:44

Ejha!

John Connor: nem a Béla volt jó, hanem a szobor. Teszek rá hogy ki állt a kozepén, lámpaoszlopon és -ba kapaszkodva. Akár ki is szedhetnék.

Qualitat, Reagan nem nyerte meg a fegyverkezési háborút. Az U. S. A. nyerte meg, és éppen o volt az elnok. Mielott Bush, a W., hatalomra jutott, Reagan volt a vicces elnok. A Guardian, bár nyilván igazat mond, és gebedjen meg minden pedofil, részrehajló. Nem baj, de nem árt tudni.
Biztos vagy te abban, amit Kádárról leírtál? Nekem gyanús, hogy az ilyen "csak Kádár ne haljon meg, mert addig jó nekunk amíg o tartja a hátát Moszkvában" típusú magánvélemények mindig is hármas-ugyosztály-szagúak voltak. Gyanítom, hogy nekunk pont ez a kirakatszerep jutott, ami. Mázlink volt, ennyi. Bár, ami azt illeti, Gorbacsov idején (emlékszel, hiszen alig vagy fiatalabb az Irmánál) kilenc elott nem lehetett szeszt kapni. Csehszlovákiában kilenc elott nem lehetett bort és toményet kapni. És úgy általában, a cshek folott/alatt úgy ment el a szocializmus, hogy a cívis méltóságukból nem veszítettek semmit. Látni lehetett hogy bolsevizmus van, érezni ellenben nem.

Alhazared, csak egyetérteni tudok. A bolsevizmus hullája még meleg, bele-belerúg hát az ember. A hitlerizmus hullája (az a néhany árpádsávos fiú, például) csak budos.

Ami a háború elotti nemzetiszocialista német fellendulést illeti: egyrészt volt mirol fellendulni. Másrészt: mihez vezetett a fellendulés? Harmadrészt meg Roosevelt is meglengette a New Deal-t, az infrastruktúra bovítése azóta is használt recept.

Gomulka Béla 2008.09.16. 23:46:41

Qualitat, mielott félfeértenél vagy megbántódnál: nem a te véleményed hármas-ugyosztály-szagú, hanem a mondanivaló és a megfogalmazás. Annyi embertol hallottam én annak idején, és annyira egyformán fogalmazva, ez a Kádár-meg-ne-haljon lemezt, hogy lehetetlen volt nem gyanút fogni.

Foolproof, te TÉNYLEG agrármérnok vagy?!

qualitaet 2008.09.17. 01:36:07

az odaig oke, hogy az USA szekere mostanaban nem megy annyira, de azert a befektetok sem tapsikolnak az abszolutisztikus orosz allamtol:"

Vissza is viszik azt a pénzt don't worry.:) A növekvő gazdaság adta csábító (vagy annak látszó) lehetőségek visszacsalogatják.
De ha még sem, a nemrég felfedezett, soha nem látott oszét gázmezőkből némi kooperációval pár év alatt visszatermelik azt a 20-ast.
(Egy volt MOL-os vezető haverom a Gazpromnál van most. Ő mondta, hogy valami irdatlan a lelet.)
Viszont a Fannie Mae-s és a Freddie Mac-es, 5000 milliárd dolláros "okosság"-ból hogy jönnek ki arra kiváncsi lennék.
És akkor a többi "húzóágazatot" nem is említettem, mint ahogy a mai nap gyöngyszemét, a Lehman Bros-t sem:)

Qualitat, Reagan nem nyerte meg a fegyverkezési háborút

Béci nem figyelsz. Folproof írta nem én :

"USA-rol meg csak annyit, hogy ha Reagan nem szopatja le Gorbiekat az SDI-vel meg egyeb fegyverkezesi manoverekkel anno"

Ettől függetlenül Reagan tette a legnagyobb lépést a csillagháborús programmal, amivel a ruszkik ha belerokkannak sem tudtak volna lépést tartani.

"A Guardian, bár nyilván igazat mond, és gebedjen meg minden pedofil, részrehaj
ló."

Ja. Csak a legkevésbé sem iszlám irányba.

qualitaet 2008.09.17. 02:09:06

"Biztos vagy te abban, amit Kádárról leírtál? Nekem gyanús, hogy az ilyen "csak Kádár ne haljon meg, mert addig jó nekunk amíg o tartja a hátát Moszkvában" típusú magánvélemények mindig is hármas-ugyosztály-szagúak voltak. "

Túl sokat nem írtam, de ezt az "addig jó nekünk"-öt legkevésbé sem.
Ettől függetlenül hidd el, egy Brezsnyev-féle primitív állatnak és környezetének nem könnyen ment le a torkán ami itt folyt.
Ez a kirakat is egy baromság.
Nem tartoztak azok magyarázattal senkinek.
Én nem Kádárt méltattam, de azért nem felejtem el milyen volt itt és a környező országokban. BG kivételével jártam mindenütt. Mindenütt szürkeség, esetenként éhinség, addig itt pezsgő kultúrális élet és összehesonlíthatatlan életszinvonal.
Amíg itt a "hős" Demszkynek kiszúrták a kerekét vagy max. kapott két fülest, addig fele ennyiért SU-ban, RO-ban vagy NDK-ban az egész családot kiirtották vagy internálták volna.

A III/III -nak a létezéséről sem tudhattál te anno, nemhogy a szagáról.Maradjunk ennyiben.
Amúgy meg lehetne annyi sütnivalód és tudhatnád, hogy azok sosem nyílvánítottak véleményt, ellenben a tiédre/máséra annál kíváncsibbak voltak.
Később meg sietve átálltak vagy lapítottak mint szar a füben, de semmilyen körülmények közt sem sopánkodtak...Nem is igen volt rá okuk mert ha valakik, ők tudták hova kell nyúlni vagy mit köll/lehet privtizálni.
Ez az egyszerü ,mindent fekete-fehérben látó proletariátusra volt jellemző.
Pl. akik megkajálták 2006-ban,hogy "Dübörög a gazdaság" meg hogy "Minket irigyel a Nyugat." Gondolom, emlékszel.

qualitaet 2008.09.17. 02:14:31

És úgy általában, a cshek folott/alatt úgy ment el a szocializmus, hogy a cívis méltóságukból nem veszítettek semmit. Látni lehetett hogy bolsevizmus van, érezni ellenben nem"

Na mennyé má!

Gomulka Béla 2008.09.17. 07:44:55

Qualitat, Reagan egy báb volt. A csillagháború valóban végleg kinyírta az óniót.
A Guardian annak a kozéposztalynak szól, akik ugyan éppúgy kaparnak a fillérért mint bárki más, de nam akarják hogy ezt más is észrevegye. Mást veszek, konzervatívabbat, én a balos. (Nem mintha ez számítana.) Hogy a volt gyarmatokról bekoltozott moszlim lakossággal mit kezdenek a britek, az legyen az o bajuk. Elég sokkal tartoznak ezeknek a volt gyarmatoknak és a lakosság utódainak.
A három per háromról, így név szerint, nem tudtam. De nem kellett kulso tanács ahhoz, hogy megszagoljam a propagandát. Szeretnék bizonyítékot látni arra, amit mondtál. Addig viszont továbbra is úgy gondolom, hogy ezek hazudtak.
A csehek irányában elfogult vagyok, végtelenul civilizált ország és nép. '89-ben adódott alkalmam korbeautózni egy kicsit (Trabant kombi), és nekem ez a benyomásom támadt. Nem a tolulós, géemkás, ki-a-gazdagabbas Magyarország, nem a rettenetes, mindenki-gyan us-mindenkinek NDK, hanem a nyugalom és deru, udvariasság és humor.

foolproof 2008.09.17. 09:13:06

"Gomulka Bela 2008.09.16. 23:46:41"

Az hat.

[] (törölt) 2008.09.17. 09:34:57

"Audi pl. :-)"

ez igazan vicces :)
a tobbiek kedveert: 1932 es 1964 kozott nem volt Audi, Auto Union volt.

a Junkers Jumo 211et es a DKW RT125ot meg tudjuk ki gyartotta, es kinek ;)

Rocko- 2008.09.17. 09:57:29

és a gyárat lebombázták. ergo nem volt köze a hadiiparhoz.

Rocko- 2008.09.17. 09:59:18

a dKW az DKW a Junkerst meg a Benz. ;)

Alhazred 2008.09.17. 10:16:27

Connor, sikeresen félreértettél, de hagyjuk a picsába, szerintem.

qualitaet 2008.09.17. 16:28:13

"Szeretnék bizonyítékot látni arra, amit mondtál."

Őöö,egészen pontosan mire is?

"Addig viszont továbbra is úgy gondolom, hogy ezek hazudtak."

Ne bolondozz, azt hiszed én másképp látom?!
Hogyne, hisz az egész rendszer és eszme alapja a hazudozás. De a hazugság és az életszínvonal az két külön fogalom.
Én Kádárt - másokkal ellentétben - a többi kortárs diktátorhoz hasonlítom és nem az európai demokrácia mércéjével minősítem.
Mint ahogy a korbeli Magyarországi életminőséget,lehetőségeket is az akkori
szocialista országokéval hasonlítom össze.

Hofit idézem, 1973-ból:

- "Jó estét kívánok elvtársak! Én a Magyarországi Szocializmus vagyok!

-Se bajáátom, se jokonom, se ismerősöm nincceen!"

-:)))))))))))))DDDDDDDDDDDDDD

- Mit röhögsz ,bogaram?? Ne röhögjééé'!
-Ha röhögni akarsz, mennyé a szomszédokhoz..."

"A csehek irányában elfogult vagyok, végtelenul civilizált ország és nép."

Ezzel tökéletesen egyetértek.

"deru, udvariasság és humor."

Az utóbbi példátlan, máig fetrengek a röhögéstől az általam imádott cseh vígjátékok egyedi humorán.
De ez édeskevés volt ahhoz, hogy ne érezd a jóval keményebb diktatúrát (tán pont ez is fejlesztette az intellektuális humorukat), hogy az egyéb téren is sokkal szigorúbb törvényeket,és nem létező gazdasági és fogyasztási lehetőségeket ne is említsem.

qualitaet 2008.09.17. 16:35:26

"Elég sokkal tartoznak ezeknek a volt gyarmatoknak és a lakosság utódainak."

Végre valaki! Azt bírom még, amikor az álszent angolok ezek után intéseket osztogatnak más országoknak külpolitikai kérdésekben.

qualitaet 2008.09.17. 20:38:08

"a nemrég felfedezett, soha nem látott oszét gázmezőkből "

Kazah az az oszét,én meg egy figyelemetlenül író balfasz vagyok.

Gomulka Béla 2008.09.17. 21:23:33

Qualitat, én meg széltébe-hosszába újságoltam az oszét gázmezok hírét. (Na jó, egy kollegának meséltem el.) De a gázzal való osszefuggés megvan: nézd meg a térképen Azerbajdzsán, a Fekete temger és Dél-Oszétia elhelyezkedését.
Tudja fene hogy mi tesz egy diktátort jobbá a tobbinél. Aláírom, Kádár nem volt elmebeteg mint Ceausescu, de nem is a népakarat tette oda ahova kerult. A piaciasabb gazdaság fo célja pedig a nép nyugton tartása volt, nem Kádár mély humanizmusa. És azok a guruló dollárok se jottek rosszul. Kellett a lóvé a Sakálnak meg az Arafatnak. Én attól tartok, a cseheket azért nem engedték Moszkvában a magyar útra menni, mert 68 nagyjából ugyanerrol szólt, és féltek a kovetkezményektol. Az NDK pedig annyira véghetetlenul mesterséges és természetellenes állapot volt, hogy nem mukodhetett normálisan. Szornyu hely volt, szép de szornyu.

Foolproof, de komolyan?!

Gomulka Béla 2008.09.17. 21:25:42

A figyelmetlenul író balfasz én vagyok. azok a mellégépelések!

[] (törölt) 2008.09.17. 21:46:50

"a dKW az DKW"

nem. a DKW az Auto Union resze volt akkor, es bizony ok gyartottak az RT125ost a hadsereg szamara.

"a Junkerst meg a Benz. ;)"

tevedes, a Jumo 211es 5 kulonbozo gyarban is keszult. ezek kozul az egyik az Auto Union lipcsei uzeme volt (Taucha, a nehai MiMo-gyar). ennyi maradt belole:
home.fotocommunity.de/strs/index.php?id=470100&d=8595258

qualitaet 2008.09.17. 22:03:40

"Qualitat, én meg széltébe-hosszába újságoltam az oszét gázmezok hírét."

Bocs, már tegnap is Kazahsztánt akartam
írni, csak a Grúz balhé járt az eszemben.

"A piaciasabb gazdaság fo célja pedig a nép nyugton tartása volt, nem Kádár mély humanizmusa."

Hogyne. De a fent említett lehetőségeken felül az évenkénti Nyugatra utazás ,(az esetleges "állandó kilépő"-ről nem is beszélve) vagy a korlátlan BC számla lehetőségével történő "nyugton tartás" százszorta szimpatikusabb volt a cseh modellnél, ahol ugyebár ilyesmiről nem is álmodhattak. Nem állt volna semmiből akár a környező országok receptjei szerint nyugton tartania.
Arról nem beszélve, hogy bármilyen "szocialista-trip" után öröm volt haza jönni. Én ezt Kádár erényének tartom, és eme nézetemben nemigen ingathat meg senki és semmi, bármennyire is jobbos vagyok.

foolproof 2008.09.17. 22:05:40

Gomulka Béla 2008.09.17. 21:23:33

Komolyan, de kezdek zavarba jonni, kedves Belam. Miert, csak nem te is?;-)

Secnir 2008.09.17. 22:11:46

"Feltűnt a sorban egy egész új Volga a GAZ-3111. Hú, élőben még jobb, mint a képeken. A tulajdonos viszont sokat panaszkodott, azt mondja tízezer kilométer után széthullik. „Ez már nem az a Volga”"

ez a legszebb. tulajdonos, 10.000 km, és P-s rendszáma van. eh.

qualitaet 2008.09.17. 22:15:01

Én nem értem ezt a hitetlenkedést!
Foolproof mester valóban agrármérnök módjára nyilatkozik gépészeti kérdésekben :)
Légy nyugodt pl. a lótetű nemesítés tárgykörében mindannyiunkat lemosna a pályáról...

foolproof 2008.09.17. 22:22:51


"qualitaet 2008.09.17. 22:15:01
... a lótetű nemesítés tárgykörében mindannyiunkat lemosna a pályáról..."

Akkorat, mint te magad vagy, azert nekem is feladna a lecket.

Gomulka Béla 2008.09.17. 22:24:21

"Arról nem beszélve, hogy bármilyen "szocialista-trip" után öröm volt haza jönni." Nekem nem, illetve Csehországból nem. Nagyon jó ott a sor! Bulgáriából meg Jugoszláviából se: hiányzott a tenger. Engem csak kádárilag tartottak nyugton, nem tudom milyen volt a husaki vagy honneckeri nyugalom. (A titóiról volt fogalmam: meztelennos újság és Tito kép egy és ugyanazon kirakatban, Rovinjban, hát azon elnevetgéltunk egy darabig. Ehhez hasonló kombinációt csak a tiranai rádióból hallottam: Moszkva utcáin Bibliakat és pornográf magazinokat árusítanak, mondta a néni vagy a bácsi.)

"a lótetű nemesítés tárgykörében mindannyiunkat lemosna a pályáról... " Engem nem!

qualitaet 2008.09.17. 22:37:31

"Akkorat, mint te magad vagy, azert nekem is feladna a lecket."

Szó se róla.De legalább végre megadatna a lehetőség éredemben is hozzászólni.:)

irmuska 2008.09.19. 02:49:21

"nem ertem a kerdest. kifejtened?"
^ (bocs) - miszerint a németek talán valamennyire jobban informáltak-é a "működő szocializmus" tényleges valóságát illetően, a megosztottságból fakadó hírközlésnek köszönhetően?
Egyes (angolszász) országokban meghökkentő a tudatlanság. Különösképpen egy konkrét (30 - 40 - 50es, magát "fölvilágosult liberális"-nak és 'iskolázott'nak tartó) demográfia körében, akik máig is ǵy hiszik hogy a szocializmus a létező világok legjobbika. (Nagyjából a Guardian közmondásos olvasóközönsége (ezt megintcsak nem kötekedésnek szánom, a Guardian volt messze a legjobb orgánum a 'new labour/classless society'-nak való benyalást megelőző időkben (Thatcher alatt kb. az egyetlen!), mára ebből kb. csak az irodalmi melléklet maradt, meg a soványka tény hogy őket még nem vásárolta föl a Murdoch-sajtó. Jó 6 éve hogy átváltottunk a Sunday Times-ra, nem azért hagyja oda az ember a kies Pannóniát hogy bolsi zsurnalisztikát olvasson...).

irmuska 2008.09.19. 03:16:04

(...nem utolsósorban Jeremy Clarkson-nak (sunday times) köszönhető a Guardian-olvasók közmondásossá tétele...)

szakacsze 2008.09.28. 22:21:55

Szerintem érdemes lenne 3111 replikákat építeni, egy ennyire ritka autónál talán nem elvetélt ötlet. Szerintem műanyagból ezt a kasznit is szépen fel lehetne húzni, mivel szvsz itt inkább a külső számít, maga a formaterv egy kuriózum, odáig is elmennék hogy csak a vezetőoldali ajtó legyen nyitható a többi meg vakajtó lenne, (a csomagtérajtót is beleértve, a hátsóülések lehajtásával lehetne pakolni), a kaszni szilárdsága miatt, az egészet egy bukókeretre építeném, ami ugyan belülről jelentősen csökkentené a teret, de fő a biztonság.
süti beállítások módosítása