É(r)des Erdély

Közlekedési viszonyok az elcsatolt részen

  2008. augusztus 27. - Koncz János Címkék: románia erdély

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Már csak a fluxuskondenzátor hiányzik!
2014-04-03 14:18:11

Jelentem, elkészült. Három és fél év után roncsaiból újjáépült Botond barátom (a Totalcar-közösség

Jól mondta Buddha: az élet szenvedés
2014-03-28 17:12:16

Éjfél lehetett, amikor úgy az ezredik kanyar után felültem a sötét alvósbuszon a fogorvosi székemből, hogy

KRESZ nincs, csak a csodás nők
2013-04-04 15:12:09

A karibi szigetvilág egyik legnépesebb államában, a Dominikai Köztársaságban, a gyönyörű tengerpartok, az

Na, ez már nem megy terepre!
2012-09-03 15:22:26

Kész a kübelesített Tramp, jelentem. Több munkát tettünk bele, mint terveztük, de kevesebbet, mint kellett

 

Az éjszakában is bármikor felbukkanhat a szekér, jó esetben is legfeljebb egy szál pislákoló petróleumlámpával a hátsó tengely alatt.

Vélemények az azonos című cikkünkről.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr71635084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Caucescu Nicolae 2008.08.27. 09:29:29

Elcsatolt? A tiszáig Románia...

Kopi3.14 2008.08.27. 09:35:45

Bar a cikk azt mutatja, hogy az iro jart mar Romaniaban, azonban eleg komoly hibakat velek felfedezni irasaban. Es az, hogy szaguldozasi kiserltekrol beszel, illetve annak lehetetlensegerol szerintem kisse mar durva. Plusz a helyesirasellenorzot is megerszthette volna a publikalas elott.

Tíz kicsi indián 2008.08.27. 09:36:33

És nálunk is pénzt szednek a Halászbástyán és a Citadellán.

erno 2008.08.27. 09:40:30

A főutak jobb minőségűek mint itthon,Bukarestben a legnagyobb dugóban is beengedtek sávváltásnál és ha előzöl akkor lehúzódnak jobbra mint a Balkánon (Bulgária, Szerbia) szokás.

Yani · http://www.empamo.hu 2008.08.27. 09:51:10

...háténnemtom, minéltöbb szar daciát látok annál nagyobb vágyat érzek hogy szerezzek eggyet és felujitsam normális alkatrészekkel müköföképesre Jobbra mint a gyári.
Kár h nincs még rá pénzem de ha valakinek akad egy felesleges irja meg :)
felkeresem :P
Üdv.: Yani

ipari_fostalicska 2008.08.27. 09:59:13

erno: akkor mi két különböző Romániát láttunk. A főutakon talán újabb az aszfaltréteg, de hogy nagyon hamar tönkre is megy, az is biztos. Mert le van szarva az útalap, meg az aszfalt réteg vastagsága. Temesvár-Arad, Nagylak-Arad, ezek mind felújított utak, de már most látható, hogy nem lesznek hosszú életűek. Arad-Nagyvárad, na az meg kifejezetten rossz minőségű út.
Volt (és van) alkalmam nagyon sokszor a dugóban autózni Bukarestben. Úgy ragaszkodik mindenki a helyéhez, hogy csak nagy erőszakosság árán lehet sávot váltani. Ha van villamossín és lehet ott is autóval menni, akkor meg is teszik, így kerülik meg a sort. Az úttest jobb széléről balra kanyarodni egy többsávos úton szintén nem akadály. Lehúzódnak előzéskor? Persze, hiszen senki nem akar meghalni. Magyar jogsival gyorsan lehet alkalmazkodni, de megszokni sosem. Mindig résen kell lenni.

Airnold · http://volvosagok.blog.hu/ 2008.08.27. 10:14:23

Eddig se jártam arra, ezután se fogok...
:/

antars 2008.08.27. 10:15:14

Nekem a lakott teruleten levo kozlekedes tetszett a legjobban. 50-nel ott senki nem ment... jo pelda erre, hogy meg 60-as korlatozo tablat is lattam kieve lakott teruleten (hidfelujitas mellett volt, szoval tenyleg sebessegcsokkentes miatt volt kinn)

lanciabacci 2008.08.27. 10:15:19

OFF

öööizé, bordó, elsőrendszámtalan Mitsubishi Lancer EVO, M7: megfutja a 254-et, mi? :)

www.sonline.hu/index.php?apps=cikk&cikk=169636

ON

mustacsshe 2008.08.27. 10:15:47

Hát szrtem mindent jől irtak le, talán 1 picit tulozwa de a lényeg igaz. A főutak(E60) jók, a mellék utak nagyon rosszak. De ami kimaradt és szerintem egy undoritó ocsmányság az az hogy mindenki előszeretettel használja a dudát, ha kell (főleg)ha nem. Ha nem indul el walaki azonnal ahogy zőldre wált a lámpa 2-3 kocsi gondolkodás nélkűl "tüüt tüüüt". Ez sajnos egész Romániára jellemző, de Bukarestbe is, csak ott megszorozwa 100al. Wártam wlkit az utcán Bukaresbe(a központba), melettem az út szélén egy rossz monitor hewert, és néztem a forgalmat: eszméletlen, semmi rend semmi fegyelem: Káosz! a kocsik amikor megérkeznek a stophoz dudálnak eggyet, csak úgy semmi értelméwel.
Amúgy meg annyit jegyeznék meg, hogy hiába irta a cikk hogy igy előzgetnek meg úgy előzgetnek az emberek Romániában sokkal jobban betartják a kresszt mint Magyarországon, és az hogy trafp.ot észlelwén 30-40 re lassitanak ez nem Romaniába jellemző hanem Magyarországon (TISZTELET A KIWÉTELNEK!)...

vadparaszt 2008.08.27. 10:15:55

Engem csak a képek érdekelnek, az írás nem egy nagy szám. Szokásos sopánkodás.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.27. 10:17:33

Romániában is 2 emberfajt van: egy rendes, segítőkész, és egy maffiózó, szemét. Ugyanez van Magyarországon is.

Az új utakkal kapcsolatban sincs semmi új. Nemrég cikkezett az Index a 2-es főútról, amelyet 2 éve újítottak fel, és máris kátyúk jelentek meg rajta.

A BME is vizsgálódik, a szakértő kap nagy summa pénzt, oszt' 5 év szavatosság után lehet foltozgatni az adófizetők pénzéből.

Pedig csak be kellett volna tartani a műszaki előírásokat.

Turista 2008.08.27. 10:20:35

Nagy érdeklődéssel olvastam a cikket, tekintve, hogy az elmúlt években többször jártam Erdélyben, beautóztam Észak- és Dél-Erdélyt, valamint Moldvát.

Először is: autópálya ugye nemigen van, a főutak jobbak mint itthon, a mellékutak meg kiszámíthatatlanok. De szerintem némi rutin birtokában sokkal könnyebben boldogul az ember az utakon, mint itthon, mivel mindenki igyekszik odafigyelni a környezetére, és a lehető leglogikusabb döntést hozza az adott szituációban. Ez nem mindig esik egybe a hivatalos szabályokkal, de a legkevesebb fennakadást okozza a forgalomban. Mindig mindenki annyival megy, amennyivel éppen tud. Ha nem tud, vagy nem akar többel menni, akkor segíti a többieket abban, hogy meg tudják őt előzni. Nem szopatja őket, mint itthon sokan. Sokkal kisebb számban fordulnak elő az olyan autók, amikről itthon az ember messziről leveszi, hogy nő vezeti... Gondolom sok férfitásramnak ismerős az érzés. ;-)
A rendőrök nem packáznak az emberrel annyit mint itthon, nincs falu vége tábla előtt a bokorban lapuló trafis vámszedő. A magyar lakta területeken én kissé tragikomikus mellékszereplőnek láttam a románon kívül semmilyen európai nyelven nem beszélő rendőrt. :-)

A gyalogos szent, erre nagyon odafigyelnek, különben ugrik a jogsi. Viszont a gyalogosok is ennek tudatában közlekednek. Nem kell őket csalogatni a zebránál, miközben ellenkező irányban csodálják a szépen sütő napot. Viszont a falvakban sokszor nincs járda, az út szélén pedig sötétben is kizárólag fekete ruhában sétálnak, bicikliznek, ácsorognak. :-) Tehát sötétben tényleg hatványozottan kell figyelni.

Az út széléről elindulót, sávot váltót a legnagyobb dugóban is sokkal könnyebben beengedik, kifejezetten előzékenyek - járjunk akár magyarok, akár románok által lakott területen. Nem szivat senki a magyar rendszám miatt. (Itthon ugye hányan büdös románoznak amikor román rendszámú autót látnak, pedig sok esetben magyar ül benne...)

A parkolás sokkal barátságosabb, pl. Segesváron 4 lei egy parkolójegy, amit az angolul is beszélő parkolóőrtől kell megvenni, és egész nap, a város egész területére érvényes. Kerékbilincset, mikuláscsomagot nem láttam.

Hazatérve úgy éreztem, itthon sokszor feleslegesen szopatjuk egymást az utakon. Pl. a hegyi szerpentinen könnyebben lehet előzni a nagy forgalomban, mint itthon egy egyenes útszakaszon valamivel enyhébb forgalomnál. Ott ugyanis tudhatod, hogy ha nem is látod be tökéletesen az utat, akit előzöl és aki esetleg szembe jöhet, az segíteni fog. Itthon meg dudálunk, anyázunk, verekedünk, idegesítjük magunkat, mert szarjuk le, hogy mi van a másikkal...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.27. 10:21:00

Fent a magyarországi 2-es főútról írtam, természetesen.

Erdélyre visszatérve, a cikk nagyon jó, pontos látleletet ad az ottani viszonyokról.

Pöfi 2008.08.27. 10:21:47

Azért az tulzás h. Bukarestben nagy dugóban beengednének....Nagyváradon, Kolozsváron, Tordán, Marosvásárhelyen se engedek be! De akkor is a kedvencem mikor a leálló sávban és majdhogynem az árokban kezdenek el előzgetni a románok olasz rendszámmal.....:)

-VEL- 2008.08.27. 10:33:43

"Viszont egyenesen csodálatos, hogy Romániában az autósok tisztelik a zebrát, és elsőbbséget adnak a gyalogosoknak."

zséo 2008.08.27. 10:34:05

Ártándnál léptük át a határt Nagygalambos felé vettük az irányt már sötét volt,forgalom nagy volt vegyes személy és teherautó. Aztán jöttek a jó kis szerpentines szakaszok a kamion már már meg állt olyan lassan ment,szemből lefele forditva. Már hajnal volt mikor le fordultunk valami mellék utra,hogy ne kerüljünk sokat (inkább kerültem volna) 10-15km szakasz 15-20km/h sebeséggel óóóh a lengéscsilapitók!
Szentanna-tó felé az út szintén pocsék itt érdemes ovatósan báni a gázzal mert a váratlan kátyúk tudnak meg lepetést okozni. Hazza felé az E68-ason jöttünk végig aminek egyik igen hosszú szakaszát most csinálják az első út lezárásnál 5-10perc legalább pihenek a második bele fér,viszont amikor hatodszora vagy többször kellet meg állni az már sok volt (igy soha nem érünk hazza).
Viszont ha kész lesz az út minősége (ötös). Ahol nem voltak tiz kilométerenként út lezárások nagyon jó lehetet halladni sőt még élveztem is aszfalt jó minőség, kanyarok, élveztem.
Sok helyen tapasztaltam,hogy az út szélén közvetlen árok nem kicsi ezzel óvatosan.

Szép helyek vannak. Kár,hogy autópálya nincsen

Turista 2008.08.27. 10:42:02

Bukarestről nem tudok nyilatkozni, ott nem jártam.

Erdélyről és kicsit a Kárpátokon túlról tudok csak vélemyént alkotni. Erdély összes nagyvárosában, még délen is (pl. Brassóban, Nagyszebenben, stb.), vagy odaát Romániában (pl. Bákóban, Onyestben) simán beengedtek. Persze kommunikáció (irányjelzés, szemkontaktus, mozgás) kérdése is. Van, akit Pesten is beenged a többség, van, akit meg Simagöröngyösön a lelassult nénik is kikerülnek inkább. Engem zömmel beengednek, de itthon több "az én sávom, én megyek benne" mentalitású sofőr.

Az olasz rendszám viszont nagyon megy, a Kárpátokon átérve Moldvába szinte 1:2 az arány az olasz, néha spanyol, esetleg elszórtan német vagy brit rendszámú autók és a román rendszámúak közt.

Lackó 2008.08.27. 10:52:07

A "szent gyalogos" dologhoz lassan a magyaroknak is hozzá kell szokni...ha jól tudom szept. 1-től ez lesz az érvényes KRESZ-ben. Ha vki másképp tudja, pls jelezze. Itt spanyolban is vigyáznak a gyalogosra. Akár szgk, busz, teherautó...mindegyik megáll a zebra előtt, ha látja, hogy át akar menni vki. Még azt sem hagyják, hogy én engedjem el őket, amikor jönnek lendülettel és intek is neki, de ráfékez (néha keményen is) és átenged. Fél évet voltam itt, jövő héttől ismét Mo, bár a szabályok ua lesz, mint itt, de azért NAGYON körültekintő gyalogos leszek! És zebra előtt megálló autós (mert megszoktam már)! :-))

Arthur 2008.08.27. 10:52:17

Székelyudvarhelytől Homoródig olyan út van mint a bőr. Nem tudom hol mehetett a cikk írója, hogy döcögnie kellett. Igaz létezik egy másik útvonal is amelyet a pásztorok használnak a Szarkakőtől a Nárcisz mezőig, ott is el lehet jutni de nem ajánlom egy Swiftel nekivágni, habár ezelőtt néhány évvel egy régi hidraulikus Citroennel végigrobogtunk. A tordai hasadénál a belépő ára kb 300 ft. ugyhogy ez egyáltalán nem vészes, figyelembe véve, hogy az egy nemzeti park és a fenntartásának költségei vannak. Nem tudom melyik évben járt arra is a cikk írója de kb 150-200 méterenként kukák vannak felállítva amelyeket naponta kiürítenek. A szekerek a nemzeti utakról le vannak tiltva, csak speciális engedéllyel közlekedhetnek rajta, és csak akkor ha a szántóföld nem közelíthető meg másként. A falubeli gyalogosokra tényleg ügyelni kell. A Dácia ügyben is pontosítanék. Egyre kevesebb régi Dácia van mivel egy autópark felujítási program van érvényben lassan 2 éve az országban mely szerint minden 12 évnél idősebb autót beszámítanak minimum 1000 euro értékben új autó vásárlása esetén. A Dácia Logan elterjedését ez nagyban elősegítette. Az egyik képen egy régi Dácia van csuzlival a szélvédőjén, ami azt jelzi hogy az illető kezdő sofőr. Öszintén mint kezdő én sem vennék jobb autót mert ha megkoppintom nem fog a szivem összetörni, és azon meg lehet tanulni vezetni is. Ahogy egy régi román beszéd mondja: Aki Dáciát tud vezetni az minden autót tud vezetni.

Köszönöm.

Swordfish 2008.08.27. 10:53:53

Az a kék busz valami bányász járat? :)
Elég bizarr ha alagút akarna lenni, főleg a "Jószerencsét" felirattal.

Swordfish 2008.08.27. 10:55:46

Az a busz valami bányász járat? :)
Kicsit bizarr az az alagút vagy micsoda, pláne a "Jószerencsét" bányász jeligével...

Arthur 2008.08.27. 10:56:35

Az a kék busz a Parajdi sóbánya busza amely a turistákat leviszi a bányába. Nagyon élvezetes kirándulás, csak ajánlani tudom...

Swordfish 2008.08.27. 10:58:44

Boccs, valami nem stimmel ezzel blogmotorral... :(

Atty 2008.08.27. 10:59:24

Az E60-as eleg jo.
Bukarest utjai latvanyosan jobbak a Budepesti utaknal, bar a varos a centrumot leszamitva egy panel nyomortanya.
Sajnos a mellekutak tenyleg kiszamithatatlanok, es ami kulon szomorusag, hogy mindent penzt Erdelybol szivattyuznak ki azonban az egeszet Bukarestre koltik. A magyar regiok utjait meg szerintem soha nem is tervezik felujitani amig a lakosok magyarok.
Ja a lovaskocsik szornyuek, plane ejjel.

Atty 2008.08.27. 10:59:30

Az E60-as eleg jo.
Bukarest utjai latvanyosan jobbak a Budepesti utaknal, bar a varos a centrumot leszamitva egy panel nyomortanya.
Sajnos a mellekutak tenyleg kiszamithatatlanok, es ami kulon szomorusag, hogy mindent penzt Erdelybol szivattyuznak ki azonban az egeszet Bukarestre koltik. A magyar regiok utjait meg szerintem soha nem is tervezik felujitani amig a lakosok magyarok.
Ja a lovaskocsik szornyuek, plane ejjel.

paduc 2008.08.27. 11:11:11


...éltem 4,5 évet pesten erdélyiként. addig nem volt sok km a jogsiban. ott vettem autót és kb évi 3o e km vezettem.
ott szoktam meg a nagyvárosi alkalmazkodos vezetést . most ujra erdélyben élek járok mindenhová az országba. kb évi 5o e km.
nincs sok külömbség. talán annyi ,hogy itt sokkal körülményesebben tanulsz meg vezetni rosszabbak az autok ezért startbol jobban tudsz.
a kultura az ugyan az sajnos ujgazdagék föleg q7 és x5 leölnek az útról.
itt is van sok balaest halálos is de a volumenhez viszonyitva mi jobban vezetünk.

jó utat mindenkinek..............

cs0ki 2008.08.27. 11:19:51

mi végig jártuk romániát, egészen a tengerpartig, úgyhogy aki nekem azt mondja, hogy ott bármivel is jobbak a kölekedési viszony (akár az utak minősége, akár a mentalitás vagy akármi más) az egyértelműen hazudik, vagy saját magát hitegeti!

(na jó, talán bukarestben vannak értékelhető utak, de máshol...)

hwedcgh 2008.08.27. 11:22:32

Élnek kint rokonok, járunk ki sokat, vezetek kint eleget.
A cikk nem túl alapos...
Ami totál más, szerintem : Kolozsváron csúcsforgalomban annyi sávon mennek, ahány autó elfér, igaz, ha elkavarok így is mindig elengednek./egyszerű Corsánk van/
Körforgalmat tényleg nem tudják használni, necces helyzetbe szinte még csak itt kerültünk. Nem tudom biztosan, de talán kint a körforgalomba behajtónak van elsőbbsége, nem a bent lévőnek.

Ami még meglepő: országúton a többség bent közlekedik középen, a felfestett vagy fel nem festett felezővonalon a bal kerékkel, és így jönnek szembe, látják, hogy te a saját sávodban előzöl biciklist, gyalogost, parkoló autót, bármit, és a végén kell hatalmasat fékezned, mert a szembejövő a világért sem húzódna jobbra a saját sávján belül, hogy elférjen mindenki kényelmesen lassítás nélkül.Ez az első néhány utunkon nagyon furcsa volt de meg kell szokni hogy ne számíts a szembejövőre ilyen téren.
Haladni jól lehet, a sebességhatárt senki nem tartja be, nappal lakott területen legkevesebb 65-el megy a teljes forgalom, jól belátható szakaszokon 70-80, vagy amit az út enged, városon kívül 110-120 a ritmus. Éjjel lakott területen 80-90 az alap, mindenki így megy, kamionok is, lehet haladni.
Egy nappal 9 órás út a határtól éjjel 7 óra alatt letudható. Érdemes rátapadni valami kisbuszra, mikrobuszra, mert ismeri az utat,és nagyon-nagyon halad.
Traffipaxjelző hasznos, volt hogy megmentett, közvilágítás nélküli faluban mértek éjjel./Rendőr ne lássa meg mert kint büntetnek érte ha van a kocsiban/.
Hirtelen ennyi.

wiseguy 2008.08.27. 11:27:39

erdélyben ugyan még nem, de a balkánon többször vezettem, és egy biztos, a magyarországinál lényegesen kevesebb az öntudatára ébredt, de frusztrált zsellér, aki mindenáron megmutatja. Az emberek viselkedése általában kiszámíthatóbb, aki elenged az elenged és nem kezdd el szopatni, vagy visszaelőzni. ez, tapasztalataim szerint csak ebben az országban szokás...

inok 2008.08.27. 11:37:42

Rohadt Románok!

Kenseth 2008.08.27. 11:41:50

pár hete volt alkalmam kint vezetni úgy 8-900 kilométert, főként Brassóban és környékén, valamint az oda vezető E60-ason.
az E60 általánosságban pazar (egy részét nemrég csinálták, ez látszik), nem tudom, hogy egyáltalán láttam-e rajta kátyút.
városi közlekedés: elég tolakodós, én általában udvarias sofőr vagyok, beengedem a sávváltókat meg ilyenek, itt (miután követnem kellett valakit, mert ő tudta az utat) beálltam én is a tolakodók sorába, de ha egy autónyi szabad hely maradt tartósan az előttem levő és énközöttem, biztos lehettem benne, hogy előbb-utóbb bevált oda valaki - igaz, az említettek miatt tolakodtam én is, de egyetlen dudaszó/villogás emiatt nem volt egész héten.
városon kívül a hegyi utakon tényleg sok a kanyarban előzés, de igazán nagy vészhelyzet ebből is egy volt a héten, amikor rá kellett állnom a fékre, hogy beférjenek elém, valahogy azért mégiscsak akkor előznek, ha nem jön szembe semmi
még valami, ami szerintem kimaradt: a vasúti átjárók kivétel nélkül pocsék minőségűek, a legtöbbjük legfeljebb kettesben abszolválható, sőt, volt egy faluban egy bukkanó tetején egy előre nem jelzett (és a növényzet alapján (is) valószínűleg használaton kívüli) és a bukkanó miatt nem látható átjáró, akkora kátyúkkal előtte/benne/utána, hogy a kerék biztos kiszakad a helyéből, ha ötvennel belemegyek, itt szerencsém volt, hogy pont két kátyú közt haladtam, mert mire megláttam, a kormányt elrántani/fékezni már nem tudtam

valaki említette a rendőröket, kétszer találkoztam velük a héten: egyszer megállított, mert helyzetjelzővel mentem nappal a tompított helyett (beszélt angolul, szóbeli figyelmeztetés), egyszer Brassóban mi mentünk oda hozzájuk hajnal 1-kor, hogy egy lezárt híd miatt útbaigazítást kérjünk (egy kb. 8 fős, rendőrökből és civilekből álló társaság két rendőrautóval, köztük is volt, aki beszélt angolul, és miután megpróbálták elmagyarázni, merre menjünk, belátták, hogy túl bonyolult/nagy kerülő, úgyhogy az egyikük beült az autóba, és rendőrségi felvezetéssel egy kb. 10-15 perces (tehát valóban nem rövid) úton elvezetett minket a célunkhoz - mondjuk azt, hogy a rendőrökkel is meg voltunk elégedve.

Kenseth 2008.08.27. 11:47:59

ja még valami (bocs a double post-ért): sokkal kevesebb a kintfelejtett/értelmetlenül kirakott tábla, általában ha látsz egy 30-as/20-as táblát, érdemes tényleg lelassítani legalább 40-50-re és figyelni, mint az állat, jó eséllyel tényleg durva úthiba várható hamarosan...

Fodi69 2008.08.27. 11:52:01

Szerintem aki jó minőségű utakat akar látni, nyugodtan látogasson el Kolozsvárra.Meg fog lepődni.. Az utosó mellékutca is aszfaltos, lehet pislogni rendesen.Nem tudom Pest mikor éri el ezt a szintet, gyanítom sok évnek kell még eltelnie.

fd 2008.08.27. 11:55:00

Ami szerintem nagyon fontos, és kimaradt a cikkből: az útminőségre legjobban lakott területen _belül_ kell ügyelni. Kívül ugyanis az államé, belül viszont a településé, így igen erős váltások történhetnek a településtáblánál :)
Kolozsvár közlekedése katasztrófa, ahogy itt fentebb is írják, a 2+1 sávos úton 3-4 sorban mennek az egyik irányba, miközben az egyszem (természetesen záróvonalas) szembesávon is előznek, szóval óvatosan.
Körforgalom: sokáig a miénkkel ellentétes szabály volt, emiatt valóban fokozottan kell figyelni.
És egy esetleges útvonaljavaslat: a Kolozsvár-Szászrégen szakaszt a nemzetközinél sokkal jobb, gyorsabb és nyugisabb a mezőségen keresztül letudni, Kolozsvárról kifele Dézs-Nagybánya irányában, és pár kilométer után Apahidánál balra. 1-2 rövidebb falusi szakasztól eltekintve remek út, kevés forgalom.

fd 2008.08.27. 11:56:50

bocsánat, Apahidánál jobbra, természetesen :)

mustacsshe 2008.08.27. 11:58:38

hwedcgh! Romániában is szabad traffipaxjelzőt használni...!

NévnélküliNick 2008.08.27. 11:59:27

Háát, azért vitatkoznék, a ",hogy itt sokkal körülményesebben tanulsz meg vezetni rosszabbak az autok ezért startbol jobban tudsz" valamint a "itt is van sok balaest halálos is de a volumenhez viszonyitva mi jobban vezetünk"
Sokat járok a 4-es sz, főúton, az biztos, hogy a lehető legrosszabb helyen előznek a románok, és az autópályán is úgy nyomják neki, hogy majd' szét szakad az autó. Valóban 2 jól megkülönböztethető réteg van román rendszámmal, a halál lapukkan szarrá megpakolt kék dacia, és a Q7. Attól, hogy átjönnek a határon, azért ugyanúgy vonatkozik rájuk is a mi közlekedési szabályunk, én sem megyek ki Ausztriába és nyomom tövig a gázt, valamint csinalok 100 közveszélyes előzést/óra.
Kifejezetten rémálom a 4-esen vezetni. Nyilván szar az út arrafelé és itt kiélik magukat.
Továbbá a ködlámpa+tompított felkapcsolása is 100%-ig jellemző a román vezetőkre.
Nem jártam Romániában, de nem is szeretnék.
Minden jókat.

pipe · http://qerfgv 2008.08.27. 12:14:30

Csak részben értek egyet a cikkíróval.
Tavaly májusban jártam erdélyben. Szatmárnémeti-Kolozsvár-Marosvásárhely-Csíkszereda útvonalon. Előre féltem, milyen szar utakon kell mahd mennünk. Ezzel szemben nagyon jó volt az út minősége. Széles, sima, gyér forgalommal. (Kolozsvár viszont katasztrófa) Simán lehet 100-120-al haladni országúton. A Trafit mindig előre jelzik. Mivel Csíkszereda volt a főhadiszálás, bejártuk a környéket is. Lementünk egésszen a Törcs várig. Szintén nagyon jó volt az út. Brassó közlekedése is kiválló. Hazafelé Nagyvárad felé jöttünk Kolozsvárról. Na az szar volt. Hatalmas forgalom, nem volt értelme előzni a határig, mert összefüggő 80-al haladó kocsisor volt az egész. Itt már az út sem olyan jó.
Viszont:
Idén nyáron volt szerencsém átutazni dél erdélyen, le a bolgár határig.
Na gyerekek ezt az élményt senkinek sem kívánom.
Gyulánál léptük át a határt. Arad-Temesvár-Román-Bolgár határ az E79-en. Temesvárig széles, forgalamas, nem jól felfestett, (inkább fel nem festett)önnan pedig katasztrófa.
200 km-t kb 7 óra alatt tettünk meg.
Olyam szintű útfelújítás van, és úgy megoldva, hogy olyat még nem látott a világ.
Váltakozva hol csak egy hol mindkét sáv járható. Ami járható, azt is csak Lada Nivával, ovatosakank Tankkal ajánlom. Ezt nem tulzásként mondom. Normális autóval tilos arra menni, mert megszakad az ember szíve. Döcögsz 20-30-al, szó szerint, majd jön egy jobb szakasz. Megyünk 80-90-el (többel nem mersz), aztán a semmi előjel nélkül felszedve az aszfalt előtted, 15 cm mélyen. Képzelhetitek, milyet szolt alattunk a kocsi, 4 személlyel, csomagokkal dugig rakva. És ez nem 1x nem 2x történt meg. Ahol csak egy sáv járható, ott lámpa irányít. Nem 1-2 perc. 10-10 perc a várakozási idő, mivel a lezárás nem 100-200 m, hanem kilóméterek is lehetnek. Ez csak pár dolog abbol a borzasztó 7 órábol.
Hazafelé természetesen elkerültük ezt a szakaszt, hátha jobb lesz. Jobb is lett a Craiova-Déva-Nagyvárad útvonal. Ez előzőekben leírtakhoz képes 100x, de az északerdélyi viszonyokhoz képest sokkal rosszabb.
Ja, és ki ne felejtsem, hogy nem is az út szélén bandukolókra kell igazán odafigyelni. Azok az út szélén mennek. Rengeteg a akóborkutya. Na azok bárhol bármikor bármilyen méretben felbukanhatnak az út közepén.
Nekem ennyi a friss tapasztalatom.
Mindig szidjuk a magyar utakat. De összeségében nálunk fel van festva, ki van táblázva, túl van korlátozva, de biztonságban érzem magam. Pest kivételével szerintem a vidéki utak nagy része rendben van.
Odaát nincs felfestve, nem hívják fel figyelmedet a veszélyre, és még az út is bármikor eltűnhet előled. Ja és nem ismerik az útszéli prizmás oszlopocskákat. Vannak jó és rossz szakaszok. Zömében rossz.
Ne sírjunk, örüljünk, hogy olyanok az útjaink, amilyenek.

erno 2008.08.27. 12:25:50

Ipari fostalicska!

A Balkánon ha látják a visszapillantó tükörben az előző autót akkor jobbra húzódással segítik az előzést, sok helyen az utak is egy kicsit szélesebbek pár centivel. Egyébként meg ott látod a fejlődést míg itt csak visszafelé megyünk.

pityu 2008.08.27. 12:26:00

ajánlanám mindenki figyelmébe Kolozsváron az esti programokat a főtér környékén mert lehet hogy sikerült szemügyre venni 2 Aston Martin DBS-t ami azért szerintem egy kisvároshoz képest nem rossz teljesitmény!!!de ne értem hgy ha olyan szarok az utak akkor miért nem fossnak a kocsik miatt a tulajdonosaik!!!

Kulcsár-Székely Attila · http://kszattila 2008.08.27. 12:35:14

"Az viszont jó, hogy a főutakon sűrűn – ha nem is az Albániában tapasztalható gyakorisággal – találhatunk benzinkutakat, amelyek között sok az új építésű, shoppal, elfogadható tisztaságú mosdóval is rendelkező, kulturált állomás."
Azoknak írom, akik esetleg tovább mennének, netalán pld. a román tenger partra, hogy a Bukarest-Constanta autópályán ( ami igaz, hogy csak Fetest-ig tart, tehát Constanta előtt 70 km.-re vége ), 170 km.-en keresztül EGYETLEN benzinkút sincs.

sorhat 2008.08.27. 12:37:12

Hát én sem tervezem hogy meglátogatom azt a "szép" "országot". Eleget találkozom a szőrőstalpúakkal itthon is, a 81-esen nemegyszer volt halálfélelmem ezeknek köszönhetően.
Ahogy olvastam a hsz-eket itt és a szlovákrendszámos postban, úgy látom pár embernek gondja van a fogalmakkal.
Magyar az, akinek az van a személyi igazolványában, Magyarország meg rajta van a térképen.

ipari_fostalicska 2008.08.27. 12:42:59

erno: a visszapillantós részt nem írtad az előző hozzászólásodban. Igaz, ezzel a tükörbenézős, lehúzódós megoldással sem találkozom, tehát mindegy is.

erdélyi magyar 2008.08.27. 12:48:23

Pár tévedés a cikkből meg a kommentekből:

Aki tükörsima, széles és hibátlanul felfestett úton akar eljutni bárhová az országban, az megteheti, csak az ilyen utakon hatalmas a forgalom (pl E60, E85, E82, E81 stb.), a nagyobb városokhoz még le sem kell térnie ezekről az utakról (kezdve Kolozsvártól Bukaresten át egész Konstancáig). Akinek meg annyi az esze, hogy olyan utakat választ, ahol az itteniek max szekerekkel közlekednek, az ne sopánkodjon! Idővel a forgalom is csökkenni fog, részben az autópályának, részben a folyamatban lévő és nemsokára elkezdődő, de már meghirdetett mellék és elkerülőutak felújításának és építésének befejezése miatt.

A Daciák aránya a tíz évvel ezelőtti 70-80%-ról mára jóval 1% alattira csökkent, kivéve a parkolókat, ahol sok leereszkedett kerekű várja a végzetét. (Szerintem a cikkben szerepel a cikkíró által útközben látott összes Dacia fényképe...) Az autók döntően nagy többsége Logan, vagy annak kategóriatársa (pl Thalia, Aveo) vagy IV-es Golf, illetve kicsit fennebb: Passat, Octavia stb. A luxust errefelé az A4-es és magasabb kategóriájú Audik jelentik. Mercedes-t csak 10 évesnél idősebbet látni, BMW van új is. A legnagyobb és leggazdagabb városokban (Konstanca, Brassó stb) persze szép számmal vannak jelen a Benley-k és társaik is. Ezenkívül rendkívül szembetűnő (a cikkíró talán nem ért az autókhoz ezért nem vette észre...) a Santa-Fé-k elsöprő fölénye a terpjárók közt. ha szembejön egy SUV, 50% hogy egy Santa-Fé és 50% hogy bármi más, Niva-tól kezdve X5-ig. A Santa-Fé, pedig, mint tudjuk, nem annyira a kivagyiságával, mint inkább a jó ár/érték arányával csábítja a vevőket.

A körforgalom szabályai azt hiszem eltérnek a Mo-iaktól: mielőtt behajtanál a körforgalomba legalább 50m-el előre kell jelezni:
a. balra, ha a körgalomba való behajtást követően nem szándékozunk kihajtani az első kijáraton
b. jobbra, ha a körforgalomba való behajtás után a következő kijáraton ki is szeretnénk menni - ebben az esetben, ha van elég hely, akkor nem kell elsőbbséget adni a már bentlévőnek, amennyiben az nem ott akar kihajtani a körf.-ból, mint mi (hiszen nem keresztezzük egymás útját).
Ha az "a" eset érvényes, akkor miután elhagytuk az általunk választott kijáratot megelőző kijáratot a körf.-ból, kötelesek vagyunk az indexet balról jobboldalira változtatni, így jelezni, hogy melyiken fogunk kihajtani.
Egyébként pedig a körforgalomban egyetlen szabály van: balkézszabály. vagyis aki balról jön, annak van elsőbbsége.
Ezt írja a törvényben. Néha látok olyanokat, akik nem jelzik helyesen a behajtást/kihajtást, de olyannal, aki nem tudná hogy kell használni a körforgalmat, még nem! (olyat már láttam, hogy egy kamion forgalommal szembe kellett menjen egy körf-ban, mert olyan szűk volt, hogy másképp nem tudott volna átmenni rajta, de ettől még ő is tudta mi a törvény, csak a városi úthálózat tervezői nem álltak a helyzet magaslatán...)

erdélyi magyar 2008.08.27. 12:51:48

Ja még valami: a törvény tiltja a traffipaxok működését zavaró készülékek használatát, ellenben nem tiltja a traffi-érzékelő készülékeket. A rendőrség azt mondja: nem érdekli őket, hogy csak azért megyünk lassan, mert traffi van az úton és nekünk meg traffi-érzékelőnk, ugyanis ők csak azt akarják hogy menjünk lassan és ha ezt így lehet elérni, ám legyen.

csog demeter 2008.08.27. 12:52:55

Szerintem jó a cikk. Hasonló tapasztalatokot szereztem én is az elmúlt tíz évben utazgatva arrafelé. Az is biztos, hogy az utak minősége folyamatosan javul. Bár nem tudom megvan-e Nektek Korond előtt az a kis süppedés :-)

Dugovicus 2008.08.27. 12:58:10

Erdelyt latni kell es kesz.

erdélyi magyar 2008.08.27. 12:58:14

Amikor Mo-on vezettem, idegölő volt, hogy a Mo-iak mennyire bátortalanul előznek. Mi itt tudunk úgy előzni, hogy félkm-enként kanyar van, mert annyi kilátás elég egy előzéshez. Ott kint meg hiába van 5km nyílegyenes út, aminek csak a végén látszik hogy jön valami, vagyis 10-xer is be lehet fejezni egy előzést, mégsem mer senki a konvojból előzni. Borzasztó. és ilyenkor persze ha a sor végéről megelőzök mindenkit és még marad 2,5km távolság köztem és a szembejövő közt, akkor én vagyok a közveszélyes paraszt...vicc az egész...
Olyanok pedig, akik vagányságból, tényleg közveszélyesen előznek vannak itt is ott is...

erdélyi magyar 2008.08.27. 13:00:25

csog: sokat járok arra, ott élnek a nagyszüleim. Milyen süppedésre gondolsz, nem vagyok benne biztos hogy ugyanarra gondolunk.

Arthur 2008.08.27. 13:14:22

Na jo tisztazzuk a foglamakat. A korforgalom szabalyai ugyanazok mint barhol mashol Europaban. Aki a korforgalomban van annak van elsobbsege. A trafimero hasznalatat tiltja a torveny, ha ki van teve a muszerfalra nem torvenyellenes. A Korondi suppedo azert van meg meg mindig mert ott nagyon gyenge a talaj minosege es lecsuszott a fold az aszfaltal egyutt. Jelenleg geologia mereket folynak es egy oldalso tamasztekot ontenek oda hogy az ut ne csusszon tobbet el. Ha valakinek kerdesei vannak az erdelyi kozlekedessel kapcsolatban en valaszolok, itt elek miota a vilagra jottem.
P.S. "Magyar az, akinek az van a személyi igazolványában, Magyarország meg rajta van a térképen." szerintem kicsit el vagy tevedve a vilagban, de nem igazan lepodok meg az ilyensmin......sajnos mar megszoktam a magadfajtakat.

csog demeter 2008.08.27. 13:16:25

erdélyi magyar: ahogy Szováta Parajd felől érkezel Korondra... nem vagyok benne biztos, hogy már a lakott területen belül, de az biztos, hogy totál le kell lassítani. Talán még 30km-es sebességkorlátozás is van. (Két hete még ott volt) Nekem csak azért furcsa, mert addig és azután is kiváló az út.

Koncz János 2008.08.27. 13:19:52

Kedves olvasónktól, Sándortól kaptam egy csokor érdekes információt magánba. Miután hozzájárult, kiteszem ide is, csupa használható észrevétel szerintem.

Tehát:
- Mindenhol kamion. De rengeteg!
- A főútjaik jobb minőségűek, mint nálunk, sehol egy nyomvályú vagy kátyú.
- A mellékútjaikon két méter egyenes aszfalt nincs, mindenhol kátyú, szlalomozni kell. Egyszer egy hirtelen manővernél meg is csúsztam négy kerékkel, de nem volt vészes.
- Ha országútról van szó, a románok idióták. Lehetetlen helyen előznek, és leginkább ott, ahol tilos, pl. záróvonalon vagy beláthatatlan kanyarban. Egyszer állóra kellett fékeznem az autót, mert egy kamiont előzött szembe egy szürke Golf, és már nem is reflektoroztam, hanem villogtattam plusz dudáltam és lehúzódtam, de nem nagyon volt hova. Alig úsztuk csak meg és nem rajtam múlt.
- A zebráknál nagyon előzékenyek, mindenki megáll a gyalogosoknak. Gyakran fekvőrendőr is van a zebrák előtt, még főúton is.
- A kamionok falvakban gyakran csak harminccal mehet(né)nek, de gond nélkül előznek 50-nel közlekedő autókat is. Ha még a falu előtt előzted meg azelőtt 2 perccel, akkor is.
- Az autók ezekből a típusokból állnak: Dacia (új és régi), Volkswagen (általában Golf), Opel Astra, Daewoo Nexia. Ritkán egyéb típusok. Calibrával asszem néggyel találkoztam összesen, mind fekete volt.
- A városokban az utak borzasztó minőségűek.
- A sávok, mint fogalmak, nem léteznek. Az egysávos körforgalomban is két sávban közlekednek az autók. A biciklisáv a városban plusz egy forgalmi sávnak számít. Sok helyen egyirányú úton szembe közlekednek, de a káoszt elősegítik a rosszul felfestett nyilak is. Már ahol látszanak, mert általában nem látszanak.
- A táblák olyanok, mintha épp valamilyen Gizi néni kezétől függtek volna: ahogy épp sikerültek. A kedvencem a "dudálni tilos" tábla, ezer éve asszem még nálunk is volt.
- Emlékeztek még arra, hogy nagyon régen a fáknak az alját fehérre festették nálunk? Romániában még most is.
- A falvakban örülnek a magyar szónak és mosolyognak, érdeklődnek, a városokban meg fintorognak sok helyen.
- Van MOL, Shell és OMV kút is. Kétszer tankoltam MOL kúton, tele. Azért csak ilyen helyeken állnék meg, mert csak nagyobb kutakon fogadnak el bankkártyát. Itt amikor kérdeztem, hogy tudnak-e magyarul, egy "so-so" kézmozdulat volt a válasz, de sikerült elintézni mindent. A (95-ös) benzin minősége érezhetően gyengébb: az autó sokkal kevésbé megy, mint azelőtt.
- Nincs építészeti stílusuk. Összevissza minden, leszámítva a falvakban a székelykapukat. Van törökös újgazdag palota (gyakran több félkész is egymás mellett), gyönyörű templomok, pagoda-szerű építmények, szóval minden.
- Jó levegő csak ott van, ahol autó nincs. Különben vagy egy (természetesen dízel) kamion megy előtted, vagy egy ezer éves Dacia, iszonyat bűzt eregetve maga után.
- Benzinkutakon a WC sokszor kombinált és koedukált: kinn van az ajtón a férfi, a női és a mozgássérült jel is. Ebből már kitalálhattátok, hogy mindössze egyetlen ülő alkalmatosság van, vagy van egy piszoár és egy vécécsésze is, persze egy helyen. :)
- A ködlámpahasználatnak egyszerű szabálya van: akinek van, az használja. A "normális" tompítottat önmagában senki sem használja, csak a lúzer külföldiek. Vagy nem kapcsolnak lámpát, vagy helyzetjelző + ködlámpa, vagy tompított + ködlámpa.
- A mellékhelyiségek a benzinkutakon sokkal kulturáltabbak átlagban, mint Magyarországon.

Tyuxem · http://Tyuxem 2008.08.27. 13:21:09

40 éve mehetnék Erdélybe és azon túl. Nem mertem. Most is bizonytalan vagyok. Merjek-é? Azt hiszem pár évig még maradok. (Lehet tényekkel bátorítani, hogy ne már!)

Kamikaze 2008.08.27. 13:24:26

Ki nem szarja le, hogy milyenek az útak a románoknál? Rendes Magyar ember oda úgy is csak tankkal megy...

Koncz János 2008.08.27. 13:26:58

Sorhat:
"Magyar az, akinek az van a személyi igazolványában, Magyarország meg rajta van a térképen."

Szerintem te is tudod, hogy ez messze nem ilyen egyszerű. Legalább kétmillió honfitársunk él a szomszédos országokban. Ne kelljen már itt földrajz- és történelemórát tartani...

Inok: erre most mi szükség volt?

Koncz János 2008.08.27. 13:29:03

Tyuxem
"40 éve mehetnék Erdélybe és azon túl. Nem mertem. Most is bizonytalan vagyok. Merjek-é?"

Viccelsz? Persze hogy merjél! Erdély fantasztikus!

Turista 2008.08.27. 13:33:05

sorhat 2008.08.27. 12:37:12

Magadat minősíted... Azért picit gondolj bele: mi lett volna, ha teszem azt a Tiszánál húzzák meg a határt, és Te mondjuk debreceni lennél. Akkor Te és az utódaid románok lennétek, ugye? Gondolom Neked ez nem okozna nagy lelki törést... Hiába van a Te személyidben az hogy magyar állampolgár vagy, ennyit ér a tartalma... Az a baj, hogy sokan vagytok még ilyen "okosak".

A témához: kóbor kutya tényleg sajnálatosan sok van, és nagyon sokat el is ütnek. :-(

A dél-erdélyi útépítés már tavaly is ilyen volt, és még egy-két évig biztos nem merek arra menni, mert valami agyrém.

erdélyi magyar 2008.08.27. 13:52:46

csog: igen, most már leesett nekem is. egyszer jól odacsaptam a kocsi alját azon :( Valószínűleg ebben igaza van Arthurnak.

Arthur: kezemben a legújabb törvénykönyv, szinte szó szerint fordítottam a körforgalomra vonatkozó szabályokat,a melyek közül talán a "balkézszabály" és a jobbra jelzés nincs benne (illetve másképp van szabályozva) a KRESZ-ben, legjobb tudomásom szerint.

Tyuxem: Ami kapásból eszembe jut esetleges elrettentő faktorként:
1.ködlámpa használat tényleg úgy van ahogy leírták, de valójában annyira nem vakít, mint a hosszú fény.
2.szekerek, de főúton nem nagyon látsz olyat
3.nagyvárosokban soksávos úton figyelni kell, ha gyorsan akarsz haladni akkor szemfülesnek is kell lenni. A sávok 50m-enként elfogynak, majd újra szétválnak, tudni kell, hogy hová akarsz menni, mert ha későn jössz rá, talán már nem lesz időd bevágás nélkül letérni pl a következő kereszteződésnél balra. Gyakorlott vezetőnek nem jelenthet problémát azért.
4.ha letérsz a főútról érdemes megkérdezni merre menj, mert a helyiek mindig tudják merre érdemes menni, hol rosszak és hol jók már az utak
5.hétvégén kamionstopp van, hétközben viszont sok a roncstelepre való, sűrű fekete füstöt eregető 20-30 éves kamion, amik ráadásul gyakran csak vánszorognak.
Nagyvárosok közelében fokozottan érdemes arra is számítani, hogy reggel hatalmsa befelé tartó, du. pedig kifele tartó forgalom van, mert rengetegen költöznek ki a falvakra nyugalmat keresve, dolgozni meg persze a városokba járnak.
6.GPS sokat segít, érdemes olyat választani, amelyiken gyakran frissítik a térképeket és ki le lehet tiltani a földutakat benne. Tapasztalatom szerint a MIO-k nagyon jók, az IGO 8 gyakran rosszabb döntéseket hoz.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2008.08.27. 13:57:05

Én tavaly voltam Erdélyben utoljára, s amerre én jártam, arrafelé az utak jobbak voltak mindenhol, mint Csonkaországban.
Az ismerőseimtől is hasonlókat hallok.
Ott a Phare-pénzeket arra költötték, amire kapták. Nem pedig vezető politikusaink villájára, vagy hasonlókra.

szabi 2008.08.27. 14:11:47

Szóval Erdélyi magyar te vagy az a marha aki mindig balra jelez a körforgalomban. Csak azért, hogy tudd körforgalomban csak a kihajtást kell jelezni és az jobbra van. Romániában az a nagy gond, hogy az utak zsufoltak és mindegy, hogy BMW-d van vagy dácsiád a forgalom miatt ugyis egyforma a menetidő. Biciklis meg szekér rengeteg van tiszta egy szerencsejáték az autózás. Én nem értem azokat akik jobbnak itélik a romániai közlekedési viszonyokat mint a magyarországiakat. A kijelöletlen utjavitások és szörnyű vasuti átjárók szükségessé teszik valamiféle terepjáró vagy SUV használatát. Sportkocsival ne is próbálkozzatok.

bagoj ur 2008.08.27. 14:17:38

Voltunk idén kint, a cikk kb. felét én is tapasztaltam: mindenki tripla záróvonalnál, beláthatatlan kanyarban kimegy előzni, mert arra számít, hogy a megelőzött lehúzódik, a szembejövő meg majd vigyáz. Az a csoda, hogy csak 2 balesetet láttunk (valszeg azért van, mert meglepően jól tudnak vezetni). A kamionok konstans 90-nel mennek, ha utolér falun belül, dudál és leszorít. Én nem láttam sok überautót, Dacia meg Matiz viszont képtelenül sok van. Egy rakás biciklist láttunk. Kicsi kútnál ne vegyetek benzint, bár mi azért is bepróbáltuk 2 éve és semmi baja sem lett, de az ottani magyarok azt tanácsolják, hogy ha nem tudod hol érdemes, akkor nem érdemes kis kútnál tankolni. Szopatás az útmatrica (rovineta), amit nem lehet kapni de kötelező. Hála Istennek nem kellett éjjel vezetnünk. A parajdi sóbánya szerintem ultra szar, nem éri meg; ellenben Tordán mindenképp nézzétek meg! A Tordai-hasadék szép, és 3 lei méltányos ár. A Békás-szoros tényleg kaka. Összességében az emberek nagyon rendesek, a románok is. Szóval érdemes egy 4-5 napos túrát tenni, gyönyörű hely.

Stupid 2008.08.27. 14:17:40

Én is gyakran járok át, tankolni és kirándulni. Legutóbb (pénteken) tankoltan bankkártyával Petrom kútnál - az ottaniak szerint CSAK PETROMNÁL SZABAD TANKOLNI, MERT ANNAK A MINŐSÉGÉRE NAGYON FIGYELNEK - 277,-HUF volt litere a gázolajnak. Nálunk csak 20 Ft-tal lenne több?:-)) Éjjel valóban életveszély, de ilyet Békés-Hajdú-Szabolcs megyékben is meg lehet élni, aki nem hiszi, próbálja ki és tegye kockára a futóműve épségét, vagy kerülgesse a kivilágítatlan részeg biciklist, gödröket. Nevetséges, hogy meri az újságíró hasonlítgatni és kifogásolni az ottani utakat, járja be előtte a magyar alsóbbrendűeket! Sajnos azt is tapasztaltam, hogy kis hazánkban sokkal több a szemét bunkó az utakon, Erdélyben sokkal több az előzékeny még románban is, mint itthon magyarban. Jóllehet, Románia balkánibb ország egyelőre, mint Magyarország - bár igyekszünk mindenkinél balkánibbnak lenni -, de pár év és csak az öntudatunk fogja kenterbe verni őket, mint ahogy a szlovákokat, lengyeleket és sorolhatnám. Ott nem árulták ki az ellopott földet, oda nem engedik be a multit és leszarják a számukra kedvezőtlen EU normákat, szabályokat. Ezért viszik is valamire!!! Aki meg nem akarja látni Erdélyt, ássa el magát, mert van olyan csoda, mint a nyugat. Be kell lökni egy kis irredenta zenét és végigsírni az utat, amiért mindezt elvették tőlünk és amiről politikusaink is lemondtak. Aki nem lovagolt még a havasokban, addig ne haljon meg és q. gyorsan pótolja be, az úthibákat meg nézze el és ne a legvékonyabb jelzésű úton vágjon neki Erdélynek. Jó utat!

szabi 2008.08.27. 14:19:19

Ja és a tehéncsordákat kifelejtettem. Minden este és reggel az ut közepén hajkurásszák a riskákat az éppen arra haladó autósok nem kis meglepetésére de aki esetleg lemarad az atrakcioról az is kap tehénlepényt az autójára bőven nem kell egyéb illatszer.

Kenseth 2008.08.27. 14:21:30

a korondi süppedés megvolt nekem is, 20-as tábla van előtte - dehát sor van mögöttem, meg különben is, biztos indokolatlan (magyarországi reflexek, ugye), úgyhogy 50-60-ig visszavettem a gázt és ennyi - négy blokkolt kerékkel vágódtam bele, bár így azért annyira nem nagy tempóban, de nem sokon múlt...

bagoj ur 2008.08.27. 14:23:35

Erdélyi magyar: a Logan is Dacia... :-) Annyit láttam kint hogy már majdnem megtetszettek.

szabi 2008.08.27. 14:26:28

Egy másik érdekesség, hogy ahol lehet mindenki annyival megy amennyi a csövön kifér. Aki látott már 160-nal előző 1.4-es logan-t a hargita lejtőin az tudja miről beszélek.

Siebenbürgen 2008.08.27. 14:34:25

@ sorhat

Lehet hogy nincs magyar személyim, de inkább megmaradok "szőröstalpú románnak" mint egy beképzelt és előítéletes "Anyaországi" aki veri a mellét hogy ő nagy magyar, de valójában olyan messze áll még ettől mint Jeruzsálem Mekkától. A magadfajták ne is jöjjenek Erdélybe mert hegyet, kanyaros útat csak a filmekben láttak, a pusztán való hupákolás való az ilyennek.. bezzeg egy nagyob kanyartól már fosnál mint a mérgezett egér, de te jártasd csak a pofád és verd a melled te "nagy" magyar. Lehet hogy nincs annyi iskolád mint amennyi vakációm volt nekem, és tudom nem tehetsz róla hogy ilyeneket írsz, hisz győzike showt is többet néztél mint történelemkönyvet olvastál..

erno 2008.08.27. 14:35:32

Ipari fostalicska!
Nem Magyarországról írtam!
Stupid! Teljesen egyetértek, egyébként Bulgáriában is hasonló helyzet mint Romániában.

ZR 2008.08.27. 14:39:58

1., Mind a 4-es, de legfőképpen az E60-as ÉLETVESZÉLYES. Mind éjjel, mind nappal.

Egy ködös oktoberi éjszaka, mikor a kocsiban egy órára megálltunk aludni, mellettünk basztak el egy tehenet kb. hajnali kettőkor Kolozsvár és Hunyad között. Szerencsére kisteherautó volt, így a tehén nem repült be a szélvédőn. (Jól összefosta magát szegény.)

Nappal a sok köcsög I és E -s rendszámú román (olasz és spanyol vendég munkások) nyomják a gázt a vadi új Passatokkal, s belethatatlan kanyarokban előzgetnek. Kérdem én, ha egy gyerekes családdal szembe találkoznak, mi jár nekik ezért? Millió egyszer láttam olyat, hogy vészfékezéssel lehetett csak elkerülni a csatott, mert a köcsög csak azért is nyomta. Ezek ÁLLATOK. Szóval inkább Szatmárnémeti-Kolozsvár, az szintén jó út, de nyugisabb.

A kamionosok éjjel-nappal nyomják, falvakon át 100-l. Akit el kezdenek előzni, az inkább fékezzen be, s engedje el a barmot, mert végül lenyomják. A kamionosok a fő állatok a román vendégmunkások mellett. (2 millió román dolgozik külföldön, gyakran 1500-2000 km van mögöttük mire Erdélybe érnek!!!)

A lényeg, hogy figyeld a szembe jövőt, s a mögötted levőt mert könnyen kerülhetsz bajba. Ez nem sétagalopp.

2., Az erdélyi főutak állapota változó. Az egyik főút kiváló (pl.: Bucsin-i út, Sikaszón átmenő út) míg a másik kész agyrém (pl.: Szászrégen-Szováta). Hiába nézed a térképet, néha ami rövidebb, az a lasúbb. Vannak olyan utak, amik terepjáróval is járhatatlanok. (Gyergyó-Balánbánya)

3., A magyarországi vezetési stílus, morál messze jobb, mint a román. Nekem senki ne mondja, hogy mikor 400 km-t vezetek Erdélyben, onnan igazi felüdülés a 250 km itthon.

ZR 2008.08.27. 14:43:31

Ja és a cikk írónak: öreg 2008 van, ezt a cikket, kb. 2000 körül kellett volna megírni, akkor még aktuális lett volna, most már Te vagy az 1.000.000 csonkaországi aki fényképezőgéppel a kezében betévedt Erdélybe.

white power 2008.08.27. 14:47:17

Tudjátok mit, menjen a rabok bütykös fasza a román határon túlra, aztán ezekután meg is baszhatja az összes a túloldalon. Nem hiányzik a kaotikus közlekedés van belőle itt is épp elég!

Palvata 2008.08.27. 14:57:12

A cikk kellően tárgyilagos, ugyanakkor jó, hogy sok személyes megjegyzéssel él. A fotó-illusztráció kitűnő! A tendenciát én jobban hangsúlyozná: ...bár jóval hátrébbról indultak (az erdélyi részek) de hamarosan beelőznek minket!

Turista 2008.08.27. 14:58:07

ZR!

Aki fél az úton, és csak megúszni akarja a vezetést, annak gyalog, BKV-val, Volánnal, vonattal, repülővel érdemes közlekednie. Ha ésszerűen akarok haladni, és odafigyelek a többiekre, Erdélyben sokkal inkább várhatok viszonzást. Itthon sok a töketlen az utakon, akik csak a többieket akadályozzák, pedig akár partnerek is lehetnének a közlekedésben. Odaát csak az akadályoz, aki fizikailag nem tud mást tenni (pl. szekér, lassú régi Dacia), és az igyekszik minél kevésbé hátráltatni.

Tényleg sokszor vakmerőek az olasz rendszámúak, de a kamionokról nekem nincs ilyen rossz tapasztalatom. Néha érdemes - főleg éjszaka - nyúlként használni őket, csukott szemmel is tudják, merre megy az út.
Ha az ember nem csak 30 m-t néz előre, és azzal is tisztában van, hogy mi folyik mögötte, akkor nincs semmi ördögi az erdélyi vezetésben. Ha meg csak megyen magának előre, oszt lesz ami lesz, akkor jobb, ha itthon sem bosszantja holmi vezetésnek álcázott botorkálással a jobb sorsra érdemes autóstársait.

d.k.l. 2008.08.27. 14:59:19

Hát eddig sem vágytam oda, de ez a cikk is megerősített abban, hogy nem is menjek... Úgy látom ott is csak a lehúzás megy. Ezt a stílust meg megismertem itt Magyarországon, illetve Nyugat- Európában. Hegyek és szép erdők pedig nem csak arra vannak.

2008.08.27. 15:03:10

Frászt előznek. Száz év múlva se. Elég baj az nekik.

szabi 2008.08.27. 15:04:58

Hát abban igazad van, hogy magyarországon sokkal több a kalapos skodás stilusban 40-el tötymörgő utakadály.

Siebenbürgen 2008.08.27. 15:19:12

Elnézést mindenkitől akit esetleg megbántottam, akinek nem inge, ne vegye magára... de ezt el kellett mondanom, mert hamis kép él az erdélyiekről a magyarországiakban, és ez nem is meglepő, mert a sok vendégmunkás aki itt dolgozik (megjegyzem, a romániai társadalom legalja...) sok emberben ellenszenvet váltott ki, gondolván hogy az összes Erdélyi= mocskos román. Ez nem így van. Kritizálni a legkönnyebb, és Erdélyt árnyoldaliról bemutatni mint ahogy ezen cikk írója teszi a közzétett fényképekkel, de higyjétek el 5 évet éltem Budapesten, és volt szerencsém megnézni több magyarországi várost: lehet egy fokkal jobbak az itteni viszonyok, de baljós érzéseim vannak a jövőre nézve (lásd. gazdasági helyzet, államadósság és még sorolhatnám...)Visszatérve a témához: nem csak nálunk vannak járhatatlan utak. Jártam én már Heves megyében olyan romafalvakban hogy hálát adtam az égnek hogy ép autóval hazatérhettem ( az autólopásról ne is beszéljünk..). Csak annyit mondok hogy Erdélyt látni kell, az utóbbi 5 év gazdasági növekedése szemmel láthatóan éreztette hatását az életszínvonalban is. Jó, tudom, az embereket nem lehet egyik napról a másikra kicserélni, de Románia most azon megy keresztül amin a 90'es évek Magyarországa és ez csak jobb lesz, érezhetően javultak a körülmények és még fognak. Sajnos a magyarlakta vidékeket hanyagolják csak, az útakat a székelységben hagyják rombadőlni míg a bukarestiek bőr- útakon pöffeszkednek a mi adónkból (Erdély termeli ki a román GDP 2/3-át). Gyertek bátran és győződjetek meg személyesen. Lehet hogy közlekedési kulturánk még gyermekcipőben jár, és rosszak az útjaink, de mindezt kárpótolják szép tájaink, vendégszeretetünk és féltve örzött magyarságunk.

Arthur 2008.08.27. 15:32:47

siebenburgen....tiszteletem kuldom neumarkrol :)

Siebenbürgen 2008.08.27. 15:35:56

Arthur: egészséget! ugyszintén Neumarkt.. :D

Szaky 2008.08.27. 15:46:38

Hogy lehet összehasonlítani egy olyan ország közlekedését, Magyarországéval ahol nem is ismerik az autópályát? Ezt is csak a gyagyás magyarok tudják megtenni ...

erdélyi 2008.08.27. 15:56:58

Cikk szinte jó, vannak benne pontatlanságok.
A városok útjai a városok pénzétől függ, gazdag város, jó utak, a városon (településen) kivüli útak ezért rosszabbak, azt az állam kezeli. A főutak mindenhol jók.
Körforgalom: elsőbsége annak van aki bent van, bemenetkor balra index, ahol kimész jobbra.
Radardetektor használata szabad.
Gyalogosátjárónál jó vigyázni és elsöbbséget adni.

pityu 2008.08.27. 12:26:00

"...Kolozsváron ... sikerült szemügyre venni 2 Aston Martin DBS-t ami azért szerintem egy kisvároshoz képest nem rossz teljesitmény!!! "
azt a "kisvárost" Magyarországon csak Budapest körözi le, - lakosság, terület stb.,
kb 315 ezer lakossa van ... a 3dik legnagyobb város Romániában.

"...de ne értem hgy ha olyan szarok az utak akkor miért nem fossnak a kocsik miatt a tulajdonosaik!!!
- mert jók az utak!

Turista 2008.08.27. 16:42:07

Siebenbürgen: "Lehet hogy közlekedési kulturánk még gyermekcipőben jár, és rosszak az útjaink, de mindezt kárpótolják szép tájaink, vendégszeretetünk és féltve örzött magyarságunk."

A konklúzióval csak egyetérteni tudok. Minden "románozót" arra buzdítok, menjen csak el, nézze meg a saját szemével. Tudom, nem politikai a téma, elnézést, amiért kicsit OFF leszek: azért az elgondolkodtató, hogy a folyton lerasszistázott jobboldaliak döntő többsége vagy járt Erdélyben, vagy szeretne elmenni oda, és képes leküzdeni az állítólag benne szunnyadó előítéleteket, megismeri a románokat is, és nem feketén-fehéren látja a dolgokat. Akik meg lerománozzák a határon túli magyart, azokból buzog a romángyűlölet, de ők persze sosem lehetnek rasszisták, mert azok ugye hivatalból az ún. jobboldaliak. ON

Na, a közlekedés sem fekete-fehér kérdés. Ennyi.

stars7726 2008.08.27. 16:53:51

Látszik mennyire különbözőek vagyunk.a leírtakból mindenkinek más a fontos,mást emel ki.egyébként nyár tájékán-erdélyi-nek ajánlom,hogy látogasson le kiskőrös kecskemét térségbe...még pesten se látok olyan autókat,mint ott!amúgy az utak meg mindenhol szarok,itt is,és ott is.hülyék meg mindenhol vannak.

karlmann 2008.08.27. 17:17:32

Elég érdekes írás. A cikkíró sajátosan turmixolta össze a mai viszonyokat, a tíz évvel és a húsz évvel ezelőttieket. Az tény, hogy ott az átlagos tempó sokkal gyorsabb, nincs annyi bambuló-tökölő-városnéző mint nálunk. A gyalogosoknak is nagyobb a becsülete, de érdemesek is rá, mert nem az van mint nálunk, hogy ha megállok a zebránál bámulnak, mint vak kutya a holdvilágnál.

Az autópark sokkal színesebb, viszont igazán csak a nagyvárosokban látványos ez, a falvakban korántsem. Persze vannak ott is néhányan, de azok inkább olyan vállalkozók, akiknek pl. ott van telephelyük.

Valaki azt írta ott jobban vezetnek és bátrabban előznek. Ez nem igaz. Debreceni vagyok, elég csak bevásárolni menni és máris tuti találkozok egy román rendszámos autóval. Az irányjelzőt sokszor három sarokkal azelőtt kiteszik, hogy kanyarodnának. A körforgalmat egyáltalán nem ismerik, előzni meg olyan bátorsággal szoktak, mint a cigány lova: nem vak, csak vakmerő. Talán ezért van az, hogy a jól belátható négyes úton Püspökladány után hetente van egy halálos baleset román autó kontra kamion, minimum 4-5 halott román állampolgárral. Ja a biztonságot övet dísznek tekintik.

Előzéskor ritkán kapcsolnak vissza és az előzést mindenképpen befejezik: éve, vagy halva. Olyan még véletlenül sincs, hogy fékeznek és visszabújnak, mert közben rájönnek, hogy elbaltázták, nem dehogy, végigcsinálják egy hajtűkanyarban is. A főutak tényleg jók, de azért vigyázat, mert simán hajthatnak át rajta egy marhacsordát, és minden jelzés nélkül lehet bármilyen változás, pl. egy métert elfelejtettek leaszfaltozni és úgy van már három hónapja. A mellékutak teljesen a lutri kategóriába tartoznak. A tűrhetőtől a földútig van minden. A magasabb részeken általánosan igaz, hogy két kocsi tuti nem fér el egymás mellett korlát csak kevés helyen van. Általánosan igaz, hogy ahol vki. lenézett, annak nyoma marad, mert a korlátokat nem nagyon pótolják.

A vasúti átkelők kritikán aluliak. Sok helyen még mindig a régi jól bevált beton km-szelvény jelzők vannak, ezért sok helyen nem is lehet lehúzódni egy-egy elmebeteg előzőbajnok elől. Útburkolati jelek még az új utakon se nagyon vannak, a régiekről meg már rég lekoptak.

A szekerek és traktorok gyakoriak az, hogy ki vannak tiltva a főutakról senkit se érdekel, éppúgy, mint nálunk. A négyesen már a 80-as évek elején se lehetett menni kombájnnal, mégis mennek a mai napig is, ebben semmilyen különbség sincs. Ha vki. csak a megengedett 90-el bemegy egy hosszú beláthatatlan -egyébként 150-el is abszolválható kanyarba - és hirtelen maga előtt talál egy pótkocsis traktort, az éppúgy megszívta, mintha Romániában járna ugyanígy, mert a sebességkülönbség mindenképpen nagy. Nálunk annyival jobb a helyzet, hogy a traktorokon azért általában van világítás (nem mindig).

A teherautó sofőrök azt csinálnak amit akarnak és azt túrnak le az útról akit akarnak. Ha egy szembejövő teherautó előzni kezd jobb megállni, ha lehet. A régi jó öreg RO-MAN diesel teherautóból már szerencsére nincs annyira sok, mint régen, de ami megmaradt az még szarabb, mert olyan már csak a csóróknak van, akiknek semmire sincs pénzük. A jobb vállalkozások általában be tudnak újítani egy 80-as évekbeli teherautót.

sagittarius 2008.08.27. 17:31:45

Ez a poszt (meg a folytatása) is jól összefoglalja a romániai közlekedés lényegét; a kommenteket is érdemes elolvasni, nagyon tanulságosak :)))

csurtus.blog.hu/2008/06/07/romania_kozlekedesi_tanacsok_1_0

Koncz János 2008.08.27. 17:35:52

Siebenbürgen:
"Kritizálni a legkönnyebb, és Erdélyt árnyoldaliról bemutatni mint ahogy ezen cikk írója teszi a közzétett fényképekkel"

Szeretem Erdélyt, eszem ágában sincs lejáratni. Nagy örömmel láttam, milyen tempóban fejlődik. A cikk csupán tájékoztatni akar: kábé milyen viszonyokra számíthatnak azok, akik kocsival indulnak útnak.

csongi 2008.08.27. 17:43:40

No, mind szőröstalpú román kiegészíteném én is:
1.) főutakon, főleg az E-jelzésűeken a burkolat príma, viszont rettenetes forgalom van. Török kamionokkal különösen ajánlatos vigyázni. Főutakon szekeret csak nagyítóval lehet találni - faluban természetesen számolni kell velük.
2.) benzin legolcsóbb a Petrom, illetve a Lukoil kutaknál. legtöbb helyen 95 és 98 ólommentes kapható.
3.) kisebb székelyföldi városokban (pl. csíkszereda, udvarhely, gyergyó) minősíthetetlenek az utak, amúgy a másodrangú utak zöme agyonfoltozott, szétráz autót-utast.
4.) VIGYÁZNI a Kolozsvár-Torda, Brassó-Bukarest szakaszokon a traffikra. Van figyelmeztető tábla.
5.) vezetni úgyanúgy vezetünk, mint bárhol máshol. nem vagyunk se előzékenyebbek se bunkóbbak.
Kamionok általában jobbra jelzéssel szoktak figyelmeztetni, ha lehet előzni őket. Ködlámpa használatával valóban gond van. Körforgalomban való haladás szabálya néhány éve változott meg, ezért bénáznak sokan, korábban jobbkézszabály volt érvényben körforgalomban is, most már u.a., mint odaát. Jelezni csak jobbra, a kihajtásánál kötelező.
JELLEMZŐEN magyar rendszámú autó az, amelyik kigyorsít, ha melléje kerülsz előzéskor.
Kapaszkodósávos utakon ajánlatos a jobboldali sávban haladni ha szabad, mert a lefele jövők előszeretettel előznek, ha van záróvonal, ha nincs.
Igen, nálunk gyarkan használnak dudát - gondolom ez valami balkáni szokás - cserébe a közledekési rendőr is sípjelzéssel nyomatékosítja a jelzéseit.
6.) Amúgy nem hatódunk meg attól, hogy utáltok minket. Kölcsönös.

Siebenbürgen 2008.08.27. 17:55:31

@Koncz János

Akkor kvittek vagyunk, a sok tudatlan honfitársa (tisztelet a kivétel) ellenére énis SZERETEM MAGYARORSZÁGOT. Így szép ez, hisz magyarok vagyunk.

Siebenbürgen 2008.08.27. 18:02:05

@ Turista

Köszönöm.

p.s.: nem akartam hazafias fórumot csinálni és OFF lennni, de ugy látszik sokunkban forrnak az ilyen-olyan indulatok...

erdélyi 2008.08.27. 18:24:49

csongi 2008.08.27. 17:43:40

6.) megalol ...hahahahahhaaahahahhaha

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.27. 18:38:46

Emberek! Ide mindenki: www.mno.hu/portal/581490 !!!

Tudjátok mit? Vezessen a székely, a szász, a móc, az akárki ahogy akar! Ameddig van kolbász, nagy baj nem lehet.

Szabi 2008.08.27. 18:49:47

Szerintem azért nem kellene tulságosan felértékelni, eltulozni az erdélyi/romániai viszonyokat. Óriási a fejlődés az utobbi 10 évben de még van hová fejlődni. Én megértem ha egy civilizált országból érkező turista némi fenntartásokkal él romániával szemben és nem kellene rögtön kezdeni az erdélyi/magyarorsyági magyar vitát.

karlmann 2008.08.27. 18:54:55

csongi

Nem azért dudáltok, mert hatnékotok van rá, vagy balkániak vagytok, hanem azért mert régen nem lehetett! Nagyapám Erdélyben született, voltam már ott párszor az elmúlt huszonvalahány évben és tudom, hogy Csau alatt a rendőrök keményen bírságoltak érte. '87-ben, ha jól emlékszem 500 Lejbe került egy dudálás a családnak, Kolozsváron a nagybátyámék előtt a lakótelepen, mert a kukásautó sofőre bénázott.

Szabi 2008.08.27. 19:02:02

Csonginak
Nem a török kamionokkal van a baj hanem a románokkal.
Szekérhez nem kell nagyitó. Multkor egy 20 darabos karavánt láttam nagyvárad melett és a magányos szekerek bárhol és bármikor felbukkanhatnak.
Szerintem az utak Csikszeredában és Székelyudvarhelyen rosszabbak mint a nagyobb városokban mert a nagy városokban csak a központ van fölujitva a többi meg szar. Nagyvárad meg ugy néz ki mint a II világháború után.

Szabi 2008.08.27. 19:04:51

Az előbb azt akartam irni, hogy Csikszeredában meg Székelyudvarhelyen nem rosszabbak az utak mint a nagyobb városokban.

Siebenbürgen 2008.08.27. 19:09:15

Szabi

nem akar itt senki semmit felértékelni, de azért lássuk be az is túlzás hogy a képek egy nyomorban úszó kommunista Romániát ábrázolnak ahol megállt az idő..holott azóta változott itt egy, s más.. Gondolom te sem örülnél neki ha énis az összes Pesti lakótelepi Wartburgot, régi Skodát, Trabantot meg Ladát (mert hálistennek van bőven mindebből) lefotóznám és ezzel reklámoznám a hazád mondjuk olyan külföldiek előtt akik még sosem jártak Magyarországon, de tervezték.. szerinted ezek láttára meglátogatnák?? dobna az image-én rendesen...

Szabi 2008.08.27. 19:21:24

Én is erdélyi vagyok. Itt nem az autókról van szó mert a román autópark lassan jobb mint a magyar hanem az utakról. Pl. Rijekából Berettyójfaluig följöttem reggel 7-től délután 3-ig. Majd onnan éjel 2-kor értem Csikszeredába a végén már nemritkánn 180-körüli tempóval.
Egyszerüen nem lehet haladni. Az utak átmennek minden falun és közben még szlalomozol a biciklik meg a szekerek között. Hát ezen nincs mit szépiteni.

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.27. 19:37:01

"Én megértem ha egy civilizált országból érkező turista némi fenntartásokkal él Romániával szemben..."
Románia civilizált ország. Ezt így, látatlanban is kijelentem. Attól, hogy jobbak az útjai és magasabbak az átlagfizetései, egy ország még nem lesz civilizáltabb.

gyuri79 2008.08.27. 19:42:00

Siebenbürgen:

Minden tiszteletem,kicsit magaménak éreztem a kommentedet:)

Siebenbürgen 2008.08.27. 19:45:19

Igaz ami igaz, vezetési kultúránk az nincs. De fejlődőképes ország vagyunk. Autópályánk viszont lessz, ha minden jól megy 2010-re készül el az első 116 km az É-Erdélyi autópályából..persze én akkor hiszem, mikor látom:) Romániában soha semmiben sem lehetünk biztosak.
Itt olvasható:
automenedzser.hu/hirek/20080820_2010_eszak_erdeky_autopalya.aspx

Siebenbürgen 2008.08.27. 19:48:21

gyuri79:

akkor már 2en vagyunk :) Mára ennyi, én lelépek.. jó rallyzást határainkon innen, és túl..:))

Szabi 2008.08.27. 19:53:50

Hagyjál ezzel az autópályás maszlaggal. Már vagy 10 éve hülyitnek ezzel és most olvasom, hogy leaszfaltoztak 5 km-t. Hát nekem ezt többet ne emlegesd. Mult nyáron voltam Constanca fele az autópályán és ott láttam a leállósávban piknikező családokat és szamaras szekereket átszáguldani keresztben a pályán hát ettől az isten örizzen meg.

Siebenbürgen 2008.08.27. 20:02:08

Igen ám papa de amiről te beszélsz, az lenn van a dákoknál. Jártam már énis ott.. és akad barbár látvány bőven.. De itt Főleg Erdélyről volt szó (lásd cikk címét) és azért a kettőt nem lehet egy napon emlegetni.
Tiszteletem, minden jót.

Szabi 2008.08.27. 20:04:01

Oszt miért nem? Kolozsvár 70 %-a oltyán meg moldovai

kope 2008.08.27. 20:15:25

Udvarhely-Homoród sima út, nem tom mester merre mentél. A sok pálinka mi....oszt azt sem tudod kicsi csóró merre jársz. :-)
Vannak olyan utak amelyek Dacia vagy terepjáró kötelezettek Székelyföldön az biztos. Csak az a helyzet hogy ott van a kincs mester. Az emberek beszélnek egymással, pozitívak , behívnak kávéra, sütire, pálinkára, az állatok nem hallisztet esznek, a tej a tehénből jön, a csirkének nem penész szaga van, lehet gombászni, a víz forrásvíz. Este csend van, nyitva hagyhatod az ajtót.
Szóval aki luxuslimuzinnal vagy alacsony sportautóval jön, vagy azért hogy bámulja amit eddig nem tett meg és a zavarosban halásszon az maradjon is otthon. Jobb helyen van ott. Nem való ez a világ neki. Inkább az Operabál. Lehet intrikázni, politizálni egymás lábára lépni, és szart kavarni.
Én kifejezetten szeretem hogy van földút és a sok bunkója nem tud feljönni oda és tönkretenni ami még Csaunak sem sikerült.

Siebenbürgen 2008.08.27. 20:18:52

Ez sajnos így igaz:( az egy külön légió: a legrondább állatfaj a bukaresti után kolozsvári móc. De nem csak Kolozsvárból áll Erdély. És azért kultúrálódtak mellettünk..

Siebenbürgen 2008.08.27. 20:21:54

@ kope

Minden Tiszteletem. Ennél szebben nem is lehet fogalmazni:)

Szabi 2008.08.27. 20:29:55

Mondjuk az igaz, hogy Hargita és Kovászna megye egy kicsit más világ. Annak ellenére, hogy a román statisztika szerint elég szegény. De a székely nagy kopé adómentesen dolgozik és ezért ilyen szegény papiron ez a vidék. A valóságban talán románia legvagányabb része.

erdélyi 2008.08.27. 20:31:59

Sok magyarországi magyarnak az a baja, hogy az egy szent anyanzelvén kivül csak kézzel lábbal tud más nyelven (a filmek is szinkronizálva vannak úgye onnan se ragad) és soha az életben nem volt még a "kis"magyaroszág határain túl. Nyelvet nem beszél, más nem nagyon érdekli ami haátrokon túl van, infót csak a "népművelöktől" tud összeszedni, de onnan is csak a rossz ragad rá ... Sajnos.
A magyar nem egy tolleráns nép, sosem volt arról hires, hogy összetartó legyen.
Persze, hogy bárhol feldobodik ez a téma a 2 "tábor" egymásnak esik.
Akinek nem bekecse ne vegye magára ...

kope 2008.08.27. 20:32:28

És a pityókás kemencében sült házikenyeret, és friss ordás palacsintát még bele sem vettem. :-)))
NEM "KŐ" ÚT és kész. Több marad nekem.

erdélyi 2008.08.27. 20:34:43

@ de köö az út ... és még több lesz, ha ésszel dolgozunk ;))

Szabi 2008.08.27. 20:36:34

Mondjuk ez a Siebenburgi si gyengén áll nyelvek terén.

Szabi 2008.08.27. 20:39:59

"és még több lesz, ha ésszel dolgozunk ;))"
Csak a rendörség észre ne vegye

kope 2008.08.27. 20:41:09

NEM "KŐ" út.
Megisszák a kukujzapálinkát is ezek. Kár beléjük. A lekváros pánkóról már nem is beszélek.
Jah, nem tudom tudja -e valaki hogy az áfonya (kukujza) nem aszfaltos út mellett terem "nájlonvederben" hanem az erdőben.
Tehát nem KŐ út.

Szabi 2008.08.27. 20:44:05

Én tudom, hogy hol terem az áfonya meg a málna meg a szeder is. És van medve is a kukujzásban.

Siebenbürgen 2008.08.27. 20:47:15

kope: kifelejtetted a szép erdélyi menyecskéket:)de alekkváros pánkó az holtbiztos.

Zoli 2008.08.27. 20:52:37

A cikkíró Homoródon nem Homoródfürdőt érti (Baile Homorod), hanem Homoród falut (Homorod), az említett rémes útszakasz a kettő között fekszik. Itt évek óta felmerül a megjavításának a reménye, érdekes, hogy mindig éppen a választások előtt...

A cikknek van igazságtartalma, csak azt nem értem, miért a kóbor ebek miatti aggodalom: én itthon viszonylag ritkán találkozom velük, akkor is inkább az orrukat ütöm meg. De Magyarországra érve gyakolatilag az összes úton ott a "szarvasveszély" tábla. Gondoltam, csak paranoiásoknak, nem telt el 5 perc, úgy ugott át előttem 70-nél egy szarvas, hogy pillantani sem volt időm, nemhogy fékezni... A kettő azért nem ugyanaz a veszély...

Szabi 2008.08.27. 21:04:51

Nekem is volt egy találkozásom 140-nél egy fácánnal az M3-ason. A ködlámpám bánta.

Koncz János 2008.08.27. 21:11:13

Kópé:
az ordas palacsinta alighanem a világ legjobb édessége. Aki még nem kóstolta, nem tudja, mit veszített.

dedjewdj 2008.08.27. 21:30:59

Udvarhely mellett Homoródremete van, voltunk ott autóval 2005 nyarán,Fiestával.Egysávos, nagyon hangulatos, romantikus erdei út. A4-es-A3-as méretű kerek szikladarabokból áll az út, ami esős időben néhol patakmeder is egyben. Párszor felakadt a kocsi, pedig 100métereket kell 1esben menni, de nagy gázzal lejött, az alját jól összebarmoltuk. Ha jól emlékszem, valami laktanya melleti legelőn van az út vége, úgy érünk be Udvarhelyre. Az a rész akkor kezdett beépülni, hatalmas, gyönyörű családi házak voltak.

kamiont település előtt nem szabad megelőzni, mert úgyis rögtön visszaelőz belterületen, mert senki nem fog 50-55-el tökölni mint itthon, hanem legalább 65-70, vagy amit az út enged.Rá kell állni a kamionra és jó esetben 90-el végigdönget a városon, takar a traffi elől, és csak a város után előzni.

kope 2008.08.27. 21:36:34

Mondjuk az úttalanság adventure oldala meg hogy tavaly és idén is jött egy csomó 4x4 offroados meg quados. De hál Istennek korlátozzák őket, a helyi önkormányzat próbálja normális keretek közé szorítani a dolgokat. Kellenek ők is, csak viselkedjenek tisztességesen.
No szóval nem vagyok én annyira irígy. És ha akarjuk, ha nem az EU rendesen támogatja az útépítést. Épült új 20 km földút pl Korond és Székelyvarság között :-)))))
Tök jól járható.
Terepjáróval és Dácsiával :-))

kgyu 2008.08.27. 21:54:51

Nem hiszem, hogy romániai finomítású a MOL kutak benzinje,2006.-ig Ebesről láttuk el az összes ottani kutat.Azóta, gondolom másik itthoni telepről történik a kiszállítás.

sanya 2008.08.27. 21:57:51

OFF:
Mindig az önmérséklés határán... Ez már örök téma, kellene már rá egy JÓ FOGALOM. Tényleg, dobjuk össze az ÉSZT, alkossunk egy fogalmat/megnevezést: ki a f@sz az, aki büszke magyar voltára ÉS utálja a határon túli magyarokat? Hogy férhet meg ez ép ember fejében?
Hogy lehet a magyar mivoltat kizárólagosan birtokolni? Mintha valaki nemének végső és abszolút bizonyítéka a születési anyakönyvi kivonatba bejegyzett adat lenne. Csődöt mond minden klasszikus fogalom: jobboldali? baloldali? Részükről meg közös a névtelenség, az elbújás - még egy becsületes nicknévre sem futja. Vagy ha igen, valami grandiózus: fasza gyerek, csaszi, dögöjj meg xy, nonickname. Kérik, könyörögnek: nevezzetek meg, magam sem tudom, hogy ki vagyok...van egy személyim, meg egy autóm, meg egy térképem - tudom kezelni a gps-t. Jó vagyok Excelben, és ...
Nehéz nevet adni ...
Na mindegy, útjára indítok egy javaslatot (remélem kitaláltok ti is valamit).
1. Nem tudom nemzetárulónak tekinteni az ilyen embert. Miért? Elárulni csak olyan dolgot lehet, amellyel valaha egyet értettünk, ill. osztoztunk benne.
2. Legyen az ilyen neve: FATTYÚ. A fattyú megjelölés a feudalizmus korában a következőt jelentette: nemesi származású, házasságon kívül született, jogilag azonban elismert gyermek, akinek származását címerében a pajzson keresztben vezetett zsineg "fattyúzsineg" tette egyértelművé. Szóval jól dokumentált magyar. Aki ugyan ÁLLAMPOLGÁR, DE NEM A NEMZET RÉSZE (nem kell ugye magyarázni a családfát).

qualitaet 2008.08.27. 22:01:35

Jó,tömör és objektív cikk, kár, hogy a szerző nem állt meg Kőrösforrásnál(Izvoru Crisului) egy kis mititei-t kajálni.
Én mindig 16 db-t veszek. Négy a kóbor kutyáké, a többi az enyém.
Új nővel, üzletfelekkel, vagy távoli ismerősökkel nem ajánlott, mert a fogyasztását követő böffenetből adódóan egy életre leéghetünk.:)

"Mára átestek a ló túlsó oldalára: akinek van, folyamatosan használja a ködlámpáit. Ez bunkóság ugyebár, ám akad rá magyarázat: a szembejövők vakítása ellenére többet lehet látni, és könnyebb észrevenni a sunyin meglapuló, ám durva kátyúkat, amik még a legjobb utakon is ott leselkednek. És az éjszakában is felbukkan a szekér-probléma, rosszabb esetben maga a szekér, jó esetben is csak egy szál pislákoló petróleumlámpával a hátsó tengely alatt."

Tökéletesen igaz. A nappali ködlámpázás meg egyszerű kelet-európai feltünési viszketegség. Itthon is gyermeteg divat volt, majd ők is kinövik...
" magyarországi magyarnak az a baja, hogy az egy szent anyanzelvén kivül csak kézzel lábbal tud más nyelven (a filmek is szinkronizálva vannak úgye onnan se ragad) és soha az életben nem volt még a "kis"magyaroszág határain túl. Nyelvet nem beszél, más nem nagyon érdekli ami haátrokon túl van, infót csak a "népművelöktől" tud összeszedni, de onnan is csak a rossz ragad rá ... ."

...ellenben a pofája kurva nagy a semmire.

Ezt jól látod. De azért az erdélyi magyarok sem nyelvzsenik, ha a románt nem számítjuk.
(nem pesti patriotizusból mondom,sőt nagyapám Koloszvárról jött el 1940-ben.)

"képek egy nyomorban úszó kommunista Romániát ábrázolnak ahol megállt az idő..holott azóta változott itt egy, s más"

Mit kellett volna fotózni? A Gigi Becali házát, vagy a Plazákat? Netán a bankfiókokat?
Te mondtad, hogy Erdély nem csak Kolozsvárból áll.
Az erdélyi vidék a külföldi szemével ilyen.Nincs ebben szégyellni való. Képzeld el ha valahol Olténiában kattingatott volna egy putriban a fotós...Az is Románia( egészen pontosan az csak igazán).
Ezek a fotók a normál erdélyi életképek részei. A fejlődés óriási de azért nem kell elszállni, mert könnyen olyanná válhatsz mint a magyarországi magyarok.

Románia tényleg irigylésre méltó fejlődést mutat, de arról sem kéne megfeledkezni, hogy a gazdaság fejlődésének elsődleges titka az iszonyatos, hirtelen , túlzott mértékű és nagyrészt hitelekből generált fogyasztás és az erre spekuláló, rekordsebességgel beáramló extraprofitorientált külföldi tőke!!!

Az emberek most jól bevásárolnak műszaki cikkekből ,autóból , lakásból,ruhából utazgatnak szerteszét. A multik és a külföldi cégek meg terjeszkednek.Tehát nagy a fogyasztás.
De ez a folyamat véges. A piac hirtelen telitődni fog, a kereslet az újépítésű vagy ipari ingatalnok iránt is egyszer véget ér, a hirtelen, irreálisan megugrott fogyasztás meg drámaian csökkenni fog, végül a kör bezárul.
De a hiteleket persze a polgároknak évekig fizetniük kell.
A külföldi cégek egy része miután megcupálkolta Romániát elegánsan tovább áll, mint azt idehaza is tették.

Nálatok is robbani fog a rózsaszín lufi, csak nem akkorát, hisz Románia természeti kincsek tekintetében egy gazdag ország, itt meg lófasz sincs.
Meg ugye Európa legbénább politikusai is idehaza teremnek.

swarowsky 2008.08.27. 22:23:53

Jó a cikk jó, de nem fedi 100%-ban a valóságot... ez egy út egy élménye... de hajrá, sok ilyet még !!!

- én banyek 25 perc alatt átértem Kolozsváron csütörtökön és délután, és 3 sávban csak 3 sor autó volt. és aki azt mondja, hogy kicsi az nem a hegy felől jött... azok a motorfékes táblák azért ott elég jók.

- ami európaibb ott, mint itt, hogy a kapaszkodó sávoknál a belső sáv szűnik meg... a felújitott szakaszokon legalábbis

- Kolozsvár és Torda között a 4 sávon senki nem száguldozik... :-) van hatása a 10 doboznak :-)

- Szováta végén Parajd felé a benzinkuton mindíg tiszta a wc... de tényleg lehet ott balra fordulni be a kútra ???

-...és szintén itt a két 3km/h-val abszolválható vasúti átjárón látott már valaki vonatot ??? Én láttam 4 bőröndöt a sinek mellett a peronnak látszó köveken..., de hogy mire vártak....

-...az korrekt, hogy ott mérnek, ahol jelölik. A büntetésben sem az összeg a szopás hanem a procedura... vissza kell juttatni az igazolásokat annak a Politia Rulala-nak amelyik elkapott... és a sunyik már szürke G Astrából is mérnek.

Tényleg innen jut eszembe...mekkora faszság volt a nagy hír, hogy Orbán Viktor 16e huf-nak megfelelő pénzre büntették helyszínen. Ott nincs helyszíni...

-...ha stoppol a rendőr ne lepődj meg. Vedd fel nyugodtan, bár nagy valószínüséggel nem tud magyarul...

swarowsky 2008.08.27. 22:25:50

... ja és ha már Szováta , akkor szinte kötelező felmenni Vármezőre egy pisztrángebédre...

swarowsky 2008.08.27. 22:30:05

qualitaet jól látja a dolgokat...

annyi bank sehol sincs egy 300m-es körben mint Csíkszeredában...

Ja és nekem Petrom benzinnel kevesebbet eszik a kicsi, mint a kinti Mollal

sanya 2008.08.27. 22:30:38

(Szóval komolyan: én fattyúzni fogok. Szép magyar szó, töltsük fel új értelemmel.)
- Off vége... -

Nagyon izgalmas téma az erdélyi utak (minősége). Évek óta járok rendszeresen a Szolnok - Szereda szakaszon, rendszerint éjjel vezetek.
Ami abszolút ajánlás részemről: soha se hidd el, hogy az erdélyi utak jó minőségűek. Például: 100 esetből 1 fog adódni, de a vadi új út közepén oriási kátyúba hajtasz 120 km/h-val. Valami biztos tönkremegy (felni, futómű, stb.).
Mindig helyes az egészséges gyanakvás. Valahol egy rosszul kiépített vasúti átjárón, egy községhatárnál, vagy esetenként az árvíz által térképről is lemosott hiányzó 10m után belátod.
Közlekedés: mindenki rádvillant, ha kicsit erősebben világít lámpád éjjel az átlagnál, szembe meg távolságival és ködfényszóróval jönnek (fénykürtölni neked is szabad). Előznek mint a barom - ez ott virtus, anyaóban pedig presztízs.
Vezetéstechnikailag általában két dolgot nem tud a magyarországi autós:

1. szerpentinen vezetni
2. kátyúkat kerülgetni

Magyarországon az utak megépítése gondos mérnöki munka eredménye. A mérnöki tervezés szempontjai: lehetőleg max. sebesség, kilátás, kanyarok íve ne vezessen kisodródáshoz, stb. Az erdélyi utakat pedig oda rakták, ahova éppen tudták (aki nem hiszi, menjen emeletes busszal).
Erdélyben néhol olyan, mintha tereprallyn vennél részt - van aki szereti, van akit elriaszt (ajánlom a Marosvásárhelyt kikerülő utat), nekem 100% élmény.

Le a kalappal a cikk írója előtt, egészen a gyimesi részig elment - nem sokan járnak arra. Na azt még nem érintette meg a balkáni turizmus, vagy ha igen annyira rossz passzban, hogy az már jó. A békási szoroson pedig nem kell csodálkozni, mert átjáró a román és a magyarlakta vidék közt - az út széle kis Moldva-ízelítő.

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.27. 22:30:54

Qualitat, mi az a mititei? Jól hangzik.
Kodlámpázni Nyugaton is szokás. Ha van a parasztnak, használja is a barma, ne legyen kidobott az a pénz. Foképp, ha szépen sut a Nap.
Hogy a Gigi Becali kicsoda, már meg se merem kérdezni.

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.27. 22:38:04

A mititei már megvan. Nagyon jólhangzik!

sanya 2008.08.27. 22:39:38

A mititei (mititej) balkáni húsos nyalánkság, mustárral fogyasztandó. Grillen készül, van benne meghatározott arányban juh-, marha- és disznóhús. Nem összetévesztendő holmi grillrudacskákkal - szga ezt azért egyértelműsíti. Sörrel csúszik a legjobban.
További ajánlásaim:
Ősszel meg kell kóstolni a zakuszkát. Hasonló az ajvárhoz, de "teljesen más".
Kürtőskalács: frissen, melegen.
Juhtúró: bründzának is nevezik. Paradicsommal, húsfélével és burgonyakenyérrel az igazi.

qualitaet 2008.08.27. 22:41:18

"...ha stoppol a rendőr ne lepődj meg. Vedd fel nyugodtan, bár nagy valószínüséggel nem tud magyarul..."

Még ' 95-táján ugyanígy felvettem egy echte román fakabátot Bánfihunyadon. Viszonylag komoly autóval voltam, ő meg végig csak vigyorogva azt hajtogatta :" "Gyorsabban, gyorsabban"!!
A Szászfenes előtti egyenesben kilóhatvan körül kocsiztunk, a kanyarban lévő "post de control"-nál már három fogdmeg állt az út közepén,...gondolom bemérhettek.
Nem egyszerűen szerényültek amikor a szolgálatba érkező kollégájuk (főnökük ?)
szállt ki mellőlem, széles mosoly közepette...:))

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.27. 22:41:50

A Gigi Becali is megvan. Hogy mi milyen jól jártunk a Gyurcsánnyal!

kope 2008.08.27. 22:48:31

Mititei az magyarul miccs. Olyan mint a csevapcsicsa. Faszénparázson sült fűszerezett darált hús.

Gyimesbükköt, Gyimesfelsőlokot látni kell. A hideg futkároz az ember hátán ha a régi magyar határ vasutállomását, bakterházát látja amit idén újítottak fel.

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.27. 22:50:44

..meg kell kóstolni a zakuszkát. Hasonló az ajvárhoz, de "teljesen más"...

Ez szép! (Azt hiszem, tudom mirol van szó. Zemplénben is mondanak és foznek ilyeneket.)

A brinzát természetesen ismerem. Jó is lenne most egy kiló, rendesen csomagolva. (Zsírpapírban.)

A mititei osszetevoi kozul kifelejtetted a medvehúst.

(Jól van, ma olvastam az ojságban, link feljebb, és azóta is vigyorgok.) (Mint a mititei-suto kutyája a Qualitat-re.)

qualitaet 2008.08.27. 22:56:38

Sanya

A túrós puliszkát,a jellegzetes erdélyi padlizsánkrémet (vinette) meg a pukulbabot pirított hagymával kihagytad, a világ legfinomabb szilvalekvárjáról (bocsánat, erdélyben: Íz) nem is beszélve.
(A fene egye meg, hogy megéheztem!)

"Hogy a Gigi Becali kicsoda, már meg se merem kérdezni."

Egy senkiházi, primitív juhászból lett milliárdos futballklub-tulajdonos.Igazi bunkó,öntelt,felfújt hólyag oligarcha. Románia egyik leggazdagabb embere, aki félistenként miden második sporthírben benne van és a román média a Pro Tv-vel az élen naponta benyal neki a meleg szarig...

fd 2008.08.27. 23:00:49

swarowski: igen, jár ott vonat, 1-2 kocsiból álló piros motorvonat :)
persze nem az ujabb szériából, hanem ilyen kicsit hatvanas évek beli villamoska féle

qualitaet 2008.08.27. 23:02:54

"Mititei az magyarul miccs."

Nem. A román "mititei" szó többes száma.

"Mici" ejtsd: mics.

sanya 2008.08.27. 23:03:39

Ahhoz hogy eljussunk a túrós puliszkáig, kell tudni, hogy mi az, hogy túró (= juhtúró).
Vinettét majonézesen ajánlom, amit viszont nem hinném, hogy mindenkinek sikerült megkóstolni (ezért pedig szomorúan fog majd meghalni), az a túróval olajban pirított fenyőalj (= gombafajta, eső után nő fenyőerdőkben, nehezen tartósítható, ezért konzervben nem találni)

sanya 2008.08.27. 23:07:59

Házicsoki?

qualitaet 2008.08.27. 23:11:24

"Vinettét majonézesen ajánlom"

Még szép! Erdélyben csakis úgy fogyasztják!
Itthoni ízesítésre meg a régi tubusos ,kék-lila, pregnáns Univer-majonéz ajánlott.Az hasonlít legjobban az erdélyi házi majonézhez:)

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.27. 23:20:50

A Winetou-t én olajjal csinálom. Kár elfedni a padlizsán ízét, foleg ha elotte szenesre sutottuk.
A fenyolalj ugye azonos a fenyotinórúval? (Ami egy kicsi vargánya, és nem is igazán ritka. Szárítani is lehet.) Ami a felvetés filozófiai részét illeti, teszem azt egy pápua, aki soha nem fog hallani a fenyoalj-gombáról, viszonylag jó eséllyel fog boldogan meghalni. Szegény hargitaiak viszont, akiknek valószínuleg sose jon ossze hogy embert egyenek...

SZASZA 2008.08.27. 23:25:01

Na már megint az sok okoska akinek a fogalma meg nulla a magyarságrol mindenkit lerománozunk mert ugye a magyar parlament elött lehet és merünk magyarok lenni ott bátrak vagyunk de ha ki kell menni az országbol egy kicsit akkor már nem mernek megszolalni és azt is letagadják hogy valojában kik és honnan jöttek!!!Azért lehetne mit tanulni a szerbek meg a románoktol hogy hogyan kell össze tartani nem ugy mint a magyar!!!Szar ut az van itt is böven pesten vagy budán azért nem kell elhagyni a határt ugyhogy mindenki söprögessen csak a maga udvarán......
UI: Emlékezni kéne csak arra hogy amikor a román (foci)válogatott itt játszott Budapesten és a mérközés után megdobálták kövekkel meg szétverték a szurkolók busszait meg jo pár szurkolót hogy a visszavágon hány igazi nagyszájú magyar ment ell szurkolni bukarestbe mert ugye ott már nem mertek magyarok lenni csak itt............de nem ugy a Csikszeredai jégkorónk csapat Erdélyi (Székely) magyar szurkoló tábora akik elmennek Bukarestbe és végig szurkolnak a csapatnak elléneklik a magyar meg székelyhimnúszt és nem félnek magyarnak lenni!!! Ugyhogy enyit arrol hogy az a magyar akinek a személyi igazolványába az van irva te bunkó magyar paraszt!!!

sanya 2008.08.27. 23:27:30

A fenyőalj: "Népies neve: fenyőalja gomba. Megtörve narancsvörös tejnedvet bocsát ki, amely a levegőn megfoltosodik. Az egész gomba narancsszínű, nyomásra, sérülésre zölden foltosodik. Kalapja kezdetben domború, később középen bemélyedő, körbefutó sávokkal díszített. Húsa pattanva törik. Fenyőfák alatt terem, nyár végén és ősszel. Kitűnő ehető gomba, ecetesen salátának is nagyszerű."

lásd az oldal legvégén az ízletes rizikét
www.terebess.hu/tiszaorveny/termesztett.html

Peter 2008.08.27. 23:29:43

Gyonyoru hely lehet . Meg soha sem voltam . egyszer ha nagy leszek elmegyek . A kepek soran eszmeletlen szep lehet . Viszont ne felejtsuk el hogy Erdely azert van egy kicsit elmaradva ,mert Csahucseszku nem igazan torodott semmivel .
Viszont ha ugy fognak utakat epiteni erdelyben ahogy kaput faragni , akkor a vilag is felkotheti a gatyajat ,hogy produkaljon valami hasonlot!
erdelyben valoszinu hogy nincs aszfalt Magyarorszagon olyan aszfalt van amibol mindent kilopnak .Melyik a jobb???
Milyen szep lesz Erdely ha az emberek (turistak is) eljutnak arra a szintre hogy inkabb elviszem a szemetet az elso kukaig , minthogy eldobjam .Az sem egy rossz otlet mit itt Floridaban egyszeruen parkokba nem lehet bevinni eldobhato dolgokat ,mindent ( elelmiszert )olyan dobozokban vihetsz amit vissza is viszel !!!!
Nincs is szemet !!Kutyaszar se mint Pesten !!!!!!!!!Fekudj le a fube ,vagy kutyaszarba!!
Na udv

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.27. 23:33:57

Sanya, ez a gomba még nem volt meg. Innentol fogva tényleg fenyeget a szomorúan-meghalás veszélye.
(Nemrég kitaláltam, hogy vénségemre kibucba akarok vonulni. Tobb zokkeno is van, meg kell mondjam. De ha a kibuc nem is jon ossze, a fenyoalja meglesz!)

sanya 2008.08.27. 23:34:01

Peter!
A kapufaragás egy kihaló mesterség ...

Koncz János 2008.08.27. 23:34:12

Na, akkor én is mesélek. Régebbi sztori, úgy '85 körül történt. Mentünk Vásárhelyre Kányádi Sanyi bácsihoz négyen ez libafoszöld Zastavában, a barátom, én, meg a csajaink. Egyszercsak, úgy ötven kilométerrel a cél előtt a setét éjszakában megállított egy rendőr. Megértette velünk nagy nehezen, hogy nem kell dokument, hanem vigyük el Vásárhelyre. Beültettük a két (naggggyon jó!) csaj közé, és nekilódultunk. Eleinte nagy volt a csend, de aztán feljebb bátorodtunk, elkezdtünk beszélgetni, rövidesen már azt tudakoltuk a nőinktől, hogy bevállalnák-e ott hátul útközben a bajszos román rendőrt, és ha igen, milyen vigurákat látnak megvalósíthatónak. Vásárhely szélén megveregette a vállalamt hátulról a közeg, hogy itt jó lesz. Megálltunk, kiszállt, és vissaszólt, színtiszta, ízes magyarsággal: - Hát, köszönöm az ütat az elvtársaknak és az elvtársnőknek! :-)

sanya 2008.08.27. 23:35:31

Hát az az igazság, hogy én sem ettem még emberhúst ...

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.27. 23:40:51

Próbáld meg élo emberrel. Egész jó...

sanya 2008.08.27. 23:42:31

számomra az volt döbbenetes, mikor a román határőr magyarul kívánt jó utat a határ átlépésekor Erdély felé

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.27. 23:49:13

qualitaet
jót nevetem. :-))

Elmesélem az én esetem is.
Királyhágó után, vhol Kiskapusnál árokba borultam, 8 óra folyamatos vezetés után (2006).

Az asszistance-t hívtam, éjjel 10-kor, éjfél után 1-re ki is érkezett a tréler. Kvárra vitt be, de végül úgy döntöttem, hogy hozzuk át a kocsit Pestre, mert közelebb van.
Elindulás előtt jutott eszembe, hogy nem volt helyszínelés, mert ugye személyis sérülés nem történt, de a határnál mégiscsak jó lenne a jegyzőkönyv. Felhívtam a falusi rendőrt, szentségelt, hogy miért nem akkor, azonnal, végül belement, hogy vasárnap du. 6-kor legyek nála. 6-kor hívtam, hogy este 10-re mennénk. Micsoda? - üvöltötte - két napja nem aludtam, s maga vasárnap este 10-kor akar jkv-et?
Na, végül ő jött ell Kvárra, némi ellentételezését, a saját kocsijával, kivitt Kiskapusra (26 km), majd visszahozott a szervizbe.

A tréleres román sofőrnél vacsoráztam, cserébe idejövet megmutattam neki az M3-ast, hogy ne menjen mindig Szolnok felé, ha erre jár.

A román szervizes máig nem küldte el levélben a szállítási díjról szóló számlát, így azt a biztosítón nem tudtam behajtani.

A pesti szervizes meg túlszámlázott, mint az atyaisten, olyanokat írt be, hogy csak ámultam-bámultam, de mivel a kárszakértő beépített embere lehetett, a biztosító fizetett, mint a huszárkapitány. Azért az én 10%-om se volt aprópénz...

Románia, Magyarország, szerintem egykutya.

Tomi 2008.08.27. 23:55:09

off
Akkor a Gigi Becali a román Stadler? :)

on A leírtak a alapján a Kiskőrös-Kecel-Soltvadkert bermuda háromszög után teljesen otthon érezném magam ott is :)

Tisztelet minden kinti magyarnak, hogy egyáltalán életben tartják a nyelvet és a kultúrát.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.27. 23:59:43

Írok egy magyarázatot az anyaországiakról, akik erdélyi magyarokat románoznak: az ilyenek felmenői általában nem igazi magyarok, hanem bevándoroltak, és tudat alatt saját múltjukat próbálják így elásni, eltitkolni, a felmenőik által esetleg elszenvedett megaláztatásokat megtorolni.

Emellett, beírkálnak ilyen gyűlölködő szöveget a szoclibek is, hogy zavart keltsenek, vagy összeugrasszanak minket, mert ugye "Oszd meg és uralkodj!" egy ősi módszer.

Az igazi magyarnak a helyén van a szíve!

Poldi bácsi 2008.08.28. 00:06:06

SORHAT!

Hogy egy mekkora tudatlan nagy rakás szar vagy!

Siebenbürgen 2008.08.28. 00:45:59

Kedves qualitaet,

"Ezek a fotók a normál erdélyi életképek részei. A fejlődés óriási de azért nem kell elszállni, mert könnyen olyanná válhatsz mint a magyarországi magyarok."

Pont ez az ami zavaró számomra, mindjárt azt fogod bemesélni hogy Erdélyt a régi lepattant 1310-es Daciakkal kellene asszociálni?! Nem elég nekünk hogy egész Európa lopó, csaló, és koldus nemzetnek néz (lásd. Párizsi román kéregetők, spanyolországi dinnyeszedők, olaszorszagi fosztogatók stb.) a magyar média is gyakran felfúj egy-egy esetet amiből az egész Románia zsiványként lessz elkönyvelve..ennek többek közt ki issza a levét?az erdélyi magyar, őőő bocsánat, inkább "szőrőstalpú román". Egyszerű példa: a nemrég történt Blaha Lujza téri késelő erdélyi cigánygyerek esete, amikor a magyarországi TVző egy szomáliára hasonlító gyergyó környéki putrit lát, a RTLklub riportere meg úgy tudósít h nem meglepő ami a Blahán történt "hiszen ezek az Erdélyi körülmények". kérdem én, miért kell általánosítani??Hová akarok ezzel kilyukadni? ilyen híreknek köszönhetően azok is lemondanak Erdélyi látogatásukról akik még életükben nem léptek Erdélyi földre... Es a sok roncs 1310-es dácia is nagyban hozzájárul egy posztkommunista ország nyomorult sorsának megpecsételéséhez , ahol ámokfutók, dudáló parasztok közt káosz egy civilizát magyar polgárnak vezetni..( nem mondanék semmit ha 1-2 fotón szerepel, de az hogy 8-9 vagy 10 képen "tájba illő tárgy"-ként lett emlegetve nem kis cinizmust sejtet..)

Hát a fenti előzmények hatására várhatjuk a sok turistát, akik ilyen képek láttán nagy ivben kikerülik Erdélyt csak mert rossz időpontban kapcsolták be a Tv-t, vagy e blogot olvasták.(gondolok itt olyan hozzászólókra mint Sorhat és társai) Hidd el nem a gőg beszél belőlem,és nem is vagyok elszállva a "fejlődésünktől" de megelégeltem azt hogy folyton csak torzítva ismer meg bennünket a világ..Engem csak ez bosszant..

ZR 2008.08.28. 00:58:13

Turista!

Ne fárassz. Havi 10-15 e km-t vezetek, abból szezonban 7-8 ezret Erdélyben. Bp-Gyergyó-Bp között van hogy pár órát aludtam csak. Az összes kibaszott büdös kanyart ismerem az E60-noson, tudod mennyire fáj a monoton száguldás, mikor tudom még mennyi hátra van? :-)

1., Kamionosok egy része kibaszott köcsög, ha magyar, ha szerb, ha román, ha jó ég tudja mi. Mivel Romániában 100-l száguldozhatnak faluban, itthon meg max. 50-60-l, így kint nagy a pofájuk. Tudod hány balesetet láttam? Mikor a kamionos ráhúzta a kormányt direkt a szembejövő autósra? Erdélyben a kamionosok egy jó része 100-l előzni kezd kanyarban. Aki itthon megszokta a stabil 90-t, annak ez valszeg veszélyesnek tűnhet.

2., Az utak túlzsúfoltak, s emiatt mindenki hajt(ana). Romániában nincsenek lassuak, itt mindenki kibaszott gyors akar lenni, de hogyan, mikor jönnek szemből? Kb. két hete Hunyad után az első két gumim szaggattam, mivel egy emelkedős jobb kanyarban hirtelen elémvillant egy előző spanyol rendszámos verda. Épp hogy elmentünk egymás mellett hárman. Én, ő és egy kamion. A gumim szétment, s örülhettem, hogy nem mentem bele az árokba. Szerinted ez normális??? Normális , hogy minden utam alkalmával látok "hármas" előzéseket??? Ezeknek a barmoknak rég a sitten lenne a helye.

3., Ezt a hülye dumát, hogy nálunk lassuskodnak, meg tötyörésznek az autosok, felejtsd el. Itthon is lehet előzni. Kint hány balfasz tanuló vezetőt látni? 40-l megy a Matizzal a Gyilkos-tó felé. Kész vicc.

4., Gyalogosvédelem. Ez egy vicc. Mikor falvakban 100-l mennek, ott hol van gyalogosvédelem? Tudod hány erdélyi barátom hajt 80-100-l belterületen?????? Ez normális?? Hogy lehet így gyalogosra figyelni? Pár éve volt egy barátomnak egy fogadása, s 5 személlyel leért Gyergyóból Zetelakára 45 perc alatt fényes nappal. (Gyergyó-Csíkszereda-Fenyéd-Zetelaka). Ment kb. 120-130-l végig. 45 perc, ami normálisan kb. másfél-két óra. Szóval hol itt a gyalogosvédelem, az odafigyelés? Lehet én egy másik bolygón élek, de nem szívesen engedném el a gyerekem iskolába egy főutvonal melletti székely/erdélyi falucskában.

A kritikám elsősorban azért szól, mert sokan itthon hozzászoknak a belterület 50/60, külterület 90/100-hoz, s nem biztos, hogy jól tervezik a nyarálásuk, mert nem veszik figyelembe azt a fáradtságot, ami a megnövekedett vezetési figyelemmel jár.

Amugy meg én is csak azt tudom mondani, hogy nem lehet ugy meghalni, hogy valaki ne látta volna a Kárpátokat.

ZR 2008.08.28. 01:27:32

Siebenbürgennek igaza van abban, hogy ez a cikk, a valóság felét mutatta be, a pozítiv dolgokat csak érintgeti. Ez tipikus Index-s mentalitás, igazi liberális követelmény. Hisz ha belső tartalommal felruháznák az írást, akkor még végül fölébredne a sok agymosott pesti, s nem csak világpolgárnak, hanem magyarnak is érezné magát. Csoda, hogy az indexen Erdélyről szó esett.

Amúgy kivert a frász az É(r)des Erdély címtől. Érdes - édessel szóval játszani, mikor ez egy sokak számára szívmelengető dal címe.. enyhe parasztság. Meg Erdély amúgy is fájó pont. Mind az erdélyieknek, mind nekünk.

Kedves Koncz! Előtted a Kárpát-medence. Várjuk a Délvidéki, Felvidéki, Kárpátaljai beszámolókat.

Délvidék: Palics-Zenta? Temerin-Újvidék?
Felvidék: Rimaszombat-Vály völgye? Rozsnyó-Lucska?

stb. stb.

Van még sok szép út, érdekes sztorik. Lehet világot látni.

megint 2008.08.28. 03:21:56

sorhat, 10 év múlva lehet, hogy neked mondják ezt a "románok"

Alhazred 2008.08.28. 07:41:42

most voltam egy hete, kalotaszentkirály, mindankinek csak ajánlani tudom, kedves emberek, szép táj, jó és bőséges kaja isteni házipálesz...

a tordai hasadéknál teljesen fos a büfé, de mégis életet mentett a remek mititei+sültkrumpli, amit ott ettem. a szoros mellesleg tényleg tele van szeméttel, röhej, komolyan, de így is bődületes.

kolozsvárt érdemes messze kerülni, iszonyat dugók alakulnak ki (tordánál is, iszonyatos volt), ráadásul a gps is vicces dolgokat tud produkálni, nem árt jó térképet is vinni. aki igazán kalandos futamot akar, az próbálja ki a jósikafalva-gyalu utat, igazi élmény végigmenni rajta, látnivaló+vezetési élmény. úgy egyáltalán elég sok nagyon rossz úton megközelíthető dolog van kalotaszeg környékén, amit vétek kihagyni (rekiceli vízesés, pl, persze lehet gyalog is), de csak annak, aki nem félti a kocsit, illetve bírja is a verda a szar utat.

szabi 2008.08.28. 07:43:53

Irjátok be a youtube keresöjébe a gigi becali és maybach kulcsszavakat és megláthatjátok hogyan javitja egy román juhász az autoját.

swarowsky 2008.08.28. 07:44:04

...hát ha már kulináris élvezetek, akkor említsük meg a kibédi hagymát, és persze az Afinata sem maradhat le az Ursus mellől! A fenyővízet kostolta valaki? Milyen? Nekem valahogy mindig kimaradt...

Amúgy én meg leszarom ha 80-al lehet csak menni Szeredáig, rászántam azt a 8-10 órát az útra, nem idegeskedek, nézem a tájat, és tizedjére is megállok azokon a helyeken amit már sokszor láttam, ...

Dugovicus 2008.08.28. 08:04:38

Összegezve: Igen szarok az utak, szar a közlekedés, csak figyelmes, tapasztalt sofőröknek ajánlom, hogy autóval vágjatok neki, de kárpótlásul olyan tájakat, helyeket láthattok amit a lapos gödörben (Magyar országon) soha. EZ ERDÉLY! Nem Német o., nem Ausztria szuper modern autópályákkal. Akinek nem tetszik nem kell idejönni. (majd 10-15 év múlva)

Üdv.
Egy Erdélyi

Alhazred 2008.08.28. 08:11:25

szerintem kurva sok régi dacia van még mindig, nagy részük tényleg vicces állapotban, de basszus, valahogy bírják. zseniális autószerelők lehetnek arrafelé.

logan még több, viszont a logan mcv kurva ritka. pedig ha valaha is loganvásárlásra adnám a fejemet, biztos hogy 7üléses mcv lenne. szerintem még szebb is :D

Levente 2008.08.28. 08:20:08

"Van ugyanakkor néhány érthetetlen, ám általánosan elterjedt szokás, amivel jobb, ha számolunk. Az egyik ilyen, hogy szinte sohasem akkor előznek, amikor megfelelő hosszúságban belátható az út, és a szembejövő sávban épp senki nem közelít. Az előzés tipikus helyszíne a beláthatatlan kanyar, sőt, kanyarkombináció, lehetőleg emelkedőn felfelé, záróvonallal, még jobb, ha dupla záróvonallal kombinálva."

A "szinte sohasem akkor eloznek" es "Az előzés tipikus helyszíne a beláthatatlan kanyar, sőt, kanyarkombináció" szokapcsolatok azert nem teljesen fedika valosagot. Igen, van nekunk is eleg tahonk, de ez egy kicsit tulzas na ... amugy a tobbi abszolute igaz :)

karlmann 2008.08.28. 08:36:17

Ha ilyen sokan említik a helyi finomságokat akkor ne menjünk már el a platton sütött gomba mellett sem. A lestyán, amivel a mici is meg van szórva nagyszerű fűszernövény, nem szólva a csorba levesről.

bee 2008.08.28. 08:42:07

4x jártam Erdélyben,a fő cél midig Székelyföld volt. Előztek jobbról, kanyarodtak be előttem...stb. Én mindig figyeltem, még ha fáradt is voltam. A 4 alkalom alatt egyetlen balesetet sem láttam! Erdélyben a főútra kikanyarodni vágyót KIENGEDIK! Főútról balra lekanyarodót ELENGEDIK! Zebrán a gyalogos úgy láttam szent és sérthetetlen, viszont cserébe a gyalogos nem tököl, nem pávázik a zebrán, hanem átkel rajta! Az, hogy traffipaxnál 30-ra lassítanak, hülyeség ez inkább nálunk a jellemző. Ahol jók az utak, ott sokkal jobbak mint nálunk. "Sajnos" jobban haladnak mint mi, hamarosan leköröznek minket. Régebben, mintha egy mesevilágba csöppentem volna ha a székelyekhez mentem. Menjetek el a Hargitára, de azon az úton valóban vigyázzatok az olajteknőre!!!

madéfalvi 2008.08.28. 08:45:19

Vasárnap tértem vissza 3 barátommal és egy 1,4-es Astra Caravannal egy egyhetes körútról.
Csíkszereda-Szatmárnémeti-Nyíregyháza-Tokaj-Sárospatak-Kassa-Eperjes-Lőcse-Poprád-Lomnic-Késmárk-Zakopane-Krakkó-Bártfa-Ungvár-Munkács-Aknaszlatina-Máramarossziget-Beszterce-Csíkszereda volt az útvonal.
Ami az utakat illeti: Az azonos kategóriájú utak nagyjából azonos minőségűek mindenhol.
A sztrádának megvan a felmentő szerepe - ha van, kevesebb a kamion a kisebb rangú utakon. Erdélyben sztráda csak lesz - de ha igaz, hogy az idén elkészül a Torda-Gyalu szakasz, az kb másfél órával fogja megrövidíteni a Budapest-Csíkszereda utat.
A turisták általában nem sztrádán járnak, de engem vitt a GPS Lengyelországban olyan erdei útra, hogy mellette a Csíkszentkirály-Büdösfürdő szakasz tiszta öröm.
A közlekedési morál szempontjából talán Lengyelország a legfejlettebb: udvariasak, kedvesek, a külföldire külön figyelnek - de ott is láttam duplavonalas visszafordulást - kétirányú dugóban.
A magyar utakra felvágóknak üzenem: menjenek egyet kirándulni Tokaj-Sárospatak felé.
Kárpátalján az egyetlen gond az eligazodás - főleg a településeken belül és ha az ember nem tud oroszul. Az utak szélesek, lehet menni.
MIvel az erdélyi útviszonyokhoz szokva vagyok, valószínűleg nem tudnék objektív lenni, de szerintem az utóbbi években jelentősen javultak. A fixkamerás rendszer bevált - a nagy főutakon jelentősen kevesebb a baleset. (Soha nem felejtem azt látványt, amikor Kolozsvár és Torda között a négysávos út közepét két magyarországi merdzsó blokkolta frontális ütközés után.)
Elég sok külföldi barátom van, sokat jártunk Erdély különböző helyein, én egyetlen útszakaszt igyekszek elkerülni: Arad-Déva-Szeben. Ez valóban életveszélyes, amígy meg nem épül a déli sztráda.

bee 2008.08.28. 08:48:00

"Pár éve volt egy barátomnak egy fogadása, s 5 személlyel leért Gyergyóból Zetelakára 45 perc alatt fényes nappal. (Gyergyó-Csíkszereda-Fenyéd-Zetelaka)."

Van rövidebb út!!!!!!!!!!!!!!!!!!Libán felé!!!!!!!!!Sokkal-sokkal rövidebb!!!!!

szabi 2008.08.28. 08:56:07

A 45 perc nehéz. Én próbáltam 200 lovas autóval 160-180-ahol lehet és 25 perc jött ki a Csikszereda és Udvarhely tábla között.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 09:02:55

Én őszintén, és tiszta szívből utálom azokat, akik nem tartják be a sebességhatárokat.
Ha 50, legyen 50, ha 90, akkor 90, és így tovább. Előzésnél esetleg megengedhető, ha valaki picit rágyorsít, de amúgy tessék "tötymörögni". Biztos a gyorshajtó is fel lenne háborodva, ha az étteremben a levesébe fél kávéskanál helyett egy csésze sót löttyentene bele a szakács.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 09:04:54

Szívem szerint a sebességmérő kamerákra kis lézerágyút szerelnék, és ott helyben szó szerint kilövetném a gyorshajtókat. Talán lassan lehetővé teszi ezt a technika!

bee 2008.08.28. 09:05:09

Szabi!
Az előttem szólótól (ZR) idéztem. Szerintem a rövidebb úton ment a haverja. Gyergyó-Zetelaka körbe, amerre írja nagy távolság. Igaz én csak kevésszer jártam arra, de azért emlékszem. Legutóbb potosan napra egy hónappal ezelőtt.:)))

szabi 2008.08.28. 09:06:03

Márpedi a székölyök sietnek. Szóval vigyázz ha éppen tötymörögsz és mi jövünk.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 09:08:59

Ilyenek kellenek: www.sg.hu/cikkek/62259
Persze, ehhez először utakat kell építeni.

bee 2008.08.28. 09:09:40

Epikurosz!
Ezt mondod akkor is, mikor hívnak a kórházból, hogy szül a feleséged, te pedig még midig 40 km-re vagy? Egyébként betartom a sebességhatárokat.(kivételek a "kintfelejtett" tábláknál)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 09:13:22

"Márpedi a székölyök sietnek."

Majd leszoktok.
Nálam egyébként van úgy, hogy itt Pesten, ha rámtapad egy köcsög BMW-s vagy audis (amúgy nekem is nyugati autóm van!), demonstratíve lehúzódóm a buszmegállóba, és rádudálok, hogy menjen a kurva anyjába, előzzön.

Rámnéz, látja, hogy nekem is kopaszra van nyírva a fejem, majdnem, és csodálkozik, majd vészvillogtatóval megköszöni. Persze, a legközelebbi stopnál úgyis utolérem, és nézem a seggét. Belelihegek a tarkójába.

szabi 2008.08.28. 09:14:00

Településen belül ajánlatos betartani a 60-at de utánna hadd szoljon.

szabi 2008.08.28. 09:16:55

Megint megjöttünk a bmw-s sztorikhoz. Ha tudnád hogy hogy megy egy 200 ló feletti bmw te is megértenéd őket(minket). Néha olyan mintha állna körülötted a forgalom.

swarowsky 2008.08.28. 09:20:34

...és még ami feltűnt, egyre kevesebb tyúk futkozik az út szélén a falvakban...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 09:39:39

Szabi!

Ezek álmagyarázatok.
A mértéktartás mindenben fontos.
Én, amikor vettem a kocsim, abban az árban vehettem volna 4 éves, használt, de jó BMW-t, de nem azt vettem. Mentalitás kérdése.
A közút nem versenypálya, be kell tartani a KRESZ-t, én vaskalapos vagyok. Ha valaki versenyezni akar, menjen külön pályára.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 09:42:41

" bee 2008.08.28. 09:09:40
Epikurosz!
Ezt mondod akkor is, mikor hívnak a kórházból, hogy szül a feleséged, te pedig még midig 40 km-re "

Először is nem 40, hanem 50, de sok városi úton, itt Pesten magasabb a sebhatár: Veress Péter úton helyenként 70, ugyanígy Váci úton, Szentmihályi úton 60, hadd ne soroljam.
Amúgy, ha vártál 9 hónapot a szülésre, akkor várj még 10 percet, hogy te is mások is épen, biztonságban célba érjetek.

egy szeredai 2008.08.28. 10:03:05

Sokan irtak a rossz kozlekedesi moralrol, de ezt gyakran az anyaorszagi soforok stilusa valtja ki. En heti rendszeresseggel megyek nagyobb utakat szekelyfoldon, es rengetegszer akadok magyarorszagiakba. Mivel mar behunyt szemmel is vegig tudnek menni, ezert batrabban elozgetek, tudom mit lehet kihozni az adott szitubol. Az anyaorszagiak jo resze pedig csak azert is nem enged el, hiaba jelzem szandekomat. En pedig kell totymorogjek utana. Talan mert gyengebb kocsival megyek, es nem engedi a presztizs. Igy aztan elofordulnak kemenyebb parharcok, es emlekezetes, villantos, dudas elozgetesek. A masik resze pedig jon Suzukival, es megy max 60-al a bor uton. A ketto kozotti atmenet, vagyis a korrekt, jelezni is kepes, halados, de nem nyomulos reteg alig 10%. Sajnos erdelyikent nem vagyok megelegedve a magyarorszagiak vezetesi stilusaval. Aki kirandulni jon, az haladjon a forgalommal, es ne probaljon legelol menni foghilyas helyismeretevel. Aki eloz, az jelezzen. Igy aztan hamar normalizalodik a forgalom is. Turistaszezonon kivul peldaul sokkal nyugodtabban lehet menni.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 10:06:08

Amúgy, visszatérve Erdélyre, jót mosolyogtam magamban, amikor pld. Nagyváradon a taxisok az agg dácsiáikkal próbáltak dörgőlőzni, ügyeskedni. A stopnál meg át-átnéztek, szerintem soha életükben nem láttak még (akkor, 2006-ban) GPS-t. :-))
Persze, ma ott is kezd terjedni.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 10:09:10

"Turistaszezonon kivul peldaul sokkal nyugodtabban lehet menni."

Az alapkövetelmény, hogy az ember turistákkal előzékenyebb, mert ugye helyismeret hiánya, stressz stb.
Ha én külföldre megyek, ezt elvárom, és itthon a messzi földiekkel pedig udvarias, megértő, segítőkész vagyok.

erdélyi 2008.08.28. 10:09:50

@ Epikurosz 2008.08.28. 10:06:08

Nem láttak, na bumm ... te azzal a kezdeben jöttél világra, máskép nem találtad meg az útat, mi?!?
Kezd terjedni az nem kifejezés ... már a városban is azzal mennek, minden 2dik autóban ott van ...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 10:10:59

Anyagilag is megéri előzékenynek lenni a turistákkal, mert ugye ha nő a turistaforgalom, akkor a pénzből előbb-utóbb neked is csurran valami.

Turista 2008.08.28. 10:12:24

sanya:

"Erdélyben néhol olyan, mintha tereprallyn vennél részt - van aki szereti, van akit elriaszt (ajánlom a Marosvásárhelyt kikerülő utat), nekem 100% élmény."

Azt ha jól emlékszem idén nyárra már felújították. Egyébként mégegy dolog, amiben recionálisabbak a viszonyok Erdélyben: a legszarabb putri utat kijelölik inkább elkerülő útnak, és a kamionokat odaterelik, hogy a lehető legjobban tehermentesítsék és megóvják a városokon átvezető utakat. Aztán ha lesz pénz, majd felújítják. Szóval személyautóval nem bedőlni az elkerülő út tábláknak: a városon keresztül jobb menni.

SZASZA:

"Na már megint az sok okoska akinek a fogalma meg nulla a magyarságrol mindenkit lerománozunk mert ugye a magyar parlament elött lehet és merünk magyarok lenni ott bátrak vagyunk de ha ki kell menni az országbol egy kicsit akkor már nem mernek megszolalni és azt is letagadják hogy valojában kik és honnan jöttek!!!"

Akik lerománozzák az erdélyi magyart, azok a Parlament előtt se magyarok soha. Ők "magyarkodásnak" tartják, ha van nálad/rajtad bármi, ami nemzeti színű... Ők itthon is letagadják, csak amikor a másikba bele lehet rúgni, akkor tör elő belőlük a nagy büszkeség.

erdélyi 2008.08.28. 10:13:10

A tegnap esett meg, egy fehér HU suzukis (az volt na!!!) bekanyarodott a jól kitáblázott egyirányú utcába, a sarkon villanyrendőr, 3 sáv csak kifele, ő behajtot ... 3an dudáltak rá, szóltak neki, én is és még 2 másik hátratollatunk tudjon visszafordulni ...
Elözékenység im Neumarkt ... Natürlich.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 10:21:52

@erdélyi

Oké, oké, de itt nekem már TMC is van (aug. 1-től Bp.-n), beeee :-))

Tudomásul kell azért venni, hogy sopánkodás ide vagy oda, az anyaország mindig 2 lépéssel elöl fog haladni. Ez vhol természetes is.

Különben BMW, meg Merci meg Audi, le vannak sajnálva.

Akkor néznek majd nagyot a nagyváradi móc pakulárból lett taxisok, ha ilyen - www.sg.hu/cikkek/61671 - autóval megyek majd haza. :-)

Turista 2008.08.28. 10:23:46

recionális = racionális természetesen

ZR:

1., 2. pontokban nem tudok Veled vitatkozni, Te jársz arra többet, lehet, hogy nekem volt szerencsém, de sem a kamionosokkal, sem az előzésekkel nem volt negatív tapasztalatom, legalábbis a Mo-i viszonyokhoz képest.

3. pontban vitatkozék: itthon igenis sok a mazsola, mert minden szőke nő megkapja a jogsit, mert szépen rámosolyog kétszer a vizsgabiztosra. A legtöbbet még a rutinvizsgán sem lenne szabad átengedni, mert nem tudják kezelni az autót. És akkor a forgalomról nem is beszéltem. Nekem az összes eddig veszélyes szitumat ők, meg az idősebb korosztály okozta. Utóbbira ezért nem tudok haragudni, de lehet, hogy ott sem ártana szigorítani a szabályokon, mert némelyik igen lelassult az évek folyamán.

4. Gyalogosvédelem: a városokban (nem falvakban) a forgalom lassabbnak tűnt mint ideát, és bizony sokkal jobban vigyáznak a gyalogosra. Ezalatt a zebrán átkelő gyalogost értem. A falvakban bizony nehéz odafigyelni rájuk, mert sokszor nincs járda, vagy nem azt használják, mert áll rajta a víz. Ráadásul a közvilágítás sem az igazi, szóval ott bizony nem egy életbiztosítás gyalogosnak lenni. A falvakon átmenő forgalom tényleg gyors, de amíg nincs olyan út, ami elvinné az átmenő forgalmat, elég vérlázító lenne pl. lassítókat telepíteni a falvak elejére. Hosszabb távon viszont ez a megoldás (lásd pl. Ausztria).

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 10:24:17

@ erdélyi

Én a múlt héten mentem be egy egyirányúba itt, Pesten, ill. Budán, ahol ritkán járok, mert bevitt a GPS. Műszaki malőr. Lehúzódtam jobbra, majd kanyar vissza.

szabi 2008.08.28. 10:29:08

Na figyelj Manikürosz nekem két GPS-em van a bömbiben BEEEEEE.
Mondhatb mindenki amit akar de románia még fényévekre van Magyarországtól de azért közeledik. Gyurcsány meg most hátramenetbe kapcsolt.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 10:34:34

"románia még fényévekre van Magyarországtól de azért közeledik. "

Akkor elmondom neked a relativitás lényegét.

Ha valami fénysebességgel megy, te még fénysebességgel sem tudod utolérni.
A fénysebességet meg nem lehet túllépni.
Pech!

:-))

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 10:37:54

"Gyurcsány meg most hátramenetbe kapcsolt"

Ez tényleg így van, de hamarosan el lesz zavarva. Már a rendes zsidóknak sem tetszik a pofája, és ez intő jel.

szabi 2008.08.28. 10:40:20

Jó de magyarország meg fénysebességel jön hátramenetben szóval van valami halványan pislákoló remény. Komolyra forditva a szót a magyar autópálya hálózat csak egy álom marad romániának.

paduc · http://sarpatak.blogspot.com/ 2008.08.28. 10:45:28

nagyon sok erdelyi mosolyogva olvassa a cikket, es..hat rohogve a hozzaszolasokat:hogy milyen ugyes ,okos emberkek ezek a magyarorszagiak.:)))

Tisztelettel,
Ede
(Segesvar)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 10:48:21

Sajnos, mennem kell ebédelni és kávézni, de du., este még benézek.

Addig is elmélkedésre leírom, ami engem a legjobban zavar Erdélyben, jobban, mint a rossz utak: az a sok pálinkaivás.

Utálom a pálinkát, meg a szalonnát! Ezért költöztem ki onnét.

Mondjuk itt, hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1linka#.C3.89rdekess.C3.A9gek, az utolsó bekezdésbe azért beírtam egy enyhítő körülményt, de akkor is.

Székelyföld sok értelmes koponyáját száműzte már, és ehhez nem is kellett türannoszi rendelet, elég volt a pálinka.

szabi 2008.08.28. 11:10:40

Szerintem jobb volna ha a sok erdélyi a nagy röhögés helyett inkább civilizálná a panziókat, nem csapná ki a teheneket az utra és nem lopnák el az összes fát, mert a kedves magyar turista rövidesen már csak kopár fennsikokban gyönyörködhet. Erdély szép és stb de azért nem kell túl értékelni a dolgokat. Mult nyáron meg akartam mutatni egy német barátnőmnek Segesvárt és a várat egyáltalán nem tudtuk megközeliteni a szemét és földkupacoktol és sáncoktól. Hát volt mit nézzen a kiscsajnak. Az értékekre vigyázni kell és nem itt hősködni.

Turista 2008.08.28. 11:16:54

szabi:

Segesváron sajnos már alig él magyar, a várban lévő "történelmi kiállítás" meg vicc. Viszont szép a vár és a belváros.

Azért vannak rendes panziók, én eddig csak ilyenekbe futottam bele, de az igazi nem panzióban, hanem háznál megszállni Székelyföldön.

mancso 2008.08.28. 12:04:15

1. Homorod(Kaca es Kohalom kozotti telepules) nem azonos Homorodfurdovel es Homorodremetevel
2. Az hogy savvaltasnal beengednek azzal csak sajat maguknak tesznek szivesseget mivel ha koccantok akkor 2-3-4 orat is el kell toltsetek a rendorsegen(ez jobbik esetben). En mar alltam 6 orat is

kishondás 2008.08.28. 12:15:35

Csak szeretném hozzáfűzni a zebrás-megállós részhez hogy Romániában a zebrán az autósoknak van elsőbbségük, szóval ott nem kell megállniuk és ha elütnek egy gyalogost akkor nem egyértelműen az autós lesz a hibás hanem nagyobb esély van arra hogy a gyalogos.

McMester 2008.08.28. 12:17:11

Elképesztő ütemben változik Erdély...én 10 éve jártam arra először, és 7 éve utoljára...évente kimentünk Parajdra (aki teheti oda menjen le, lélegzetelállító!!!) és abban a 3 évben is értek meglepetések.
Erdély a világ egyik legjobb helye, remélem elvisz még a Lada és nem más :)

erdélyi 2008.08.28. 12:34:15

@ kishondás 2008.08.28. 12:15:35
Erre hogy jöttél rá?!?
Továbbra se állj meg a gyalogosokank zebránál, ugrik majd a jogsid!

bee 2008.08.28. 12:48:10

Epikürosz!
Légyszíves olvasd el újra amit írtam. Próbáld értelmezni. Nem sebességről, távolságról írtam. A sebességhatárokat ismerem, úgy gondolom PÁV I-II-III-al illik.

bee 2008.08.28. 12:56:30

bocs: nem Ü U
hátha szóváteszed

ZR 2008.08.28. 13:02:38

Bee:

a "verseny" másik résztvevője a Libán-tetőn át hajtott Zetelakára, s ő is kb. 45 perc alatt ért oda. DE. Ekkor még a libáni út még tengely próbáló volt, csak idén készült el, s most már majdnem olyan mint a bucsini. Szóval a verseny ötlete épp ez volt: melyik a gyorsabb: a szar libáni, vagy a kétszer hosszabb, de jó gyer-csík-udv.-i.

ZR 2008.08.28. 13:12:02

Van egy aranyos poénom a székelyektől:

Öreg székely pásztor támaszkodik a botján, vigyázza a juhokat. Egyszer csak lefékezz mellette egy Porsche, kiszáll belőle egy öltönyös muksó, s megszólal.

"Ha megmondom magának pontosan, hogy hány juha van, egyet nekem ad-e belőle?"

"Biz én" jön a válasz.

Az öltönyös visszaül a Porschéba, előveszi a laptopot, nézi a műholdképet, oszt-szoroz, majd egyszer csak kipattan, s felkiált:

"326"

"Annyi." Mondja az öreg székely.

Erre a muksó felkap egy állatot, beteszi a kocsiba, s indulna el vele, mire a székely megszólal:

"Ha megmondom magának, hogy mi a foglalkozása, visszaadja-e az állatot?"

"Igen." - mondja az öltönyös.

"Maga szakértő." - mondja a székely.

"Ezt honnan találta ki???"

"1., Olyan helyre jött, ahová nem hívták.

2., Olyanba ütötte be az orrát, amihez nem ért.

3., S most már adja vissza a puli kutyámat, mert arra még szükségem lesz."

bee 2008.08.28. 13:12:30

Tudom. Jártam arra tavaly nyáron is és 1 hónapja is. Pont 1 hónapja.
Amúgy nekem Ivó-ból a Madarasi h. 1,45 óra nyáron, mert sajnálom az autót.Télen jó, mert a hó betemeti gödröt, ami nem is annyira vészes, inkább a kiálló kövek) Gyalog alig valamivel voltam lassab:)) 2x úgy is voltam fent.
Részemről ennyi. Aki parázik ne menjen Erdélybe, se Bp.re, se sehova.

randomuser1 2008.08.28. 13:16:27

én elég sűrün járok erdélybe, és meleg helyzetbe csak párszor kerültem, vhogy mindig hazai rendszámú autóval. Idehaza végre le kéne szállni a magas lórol és elismerni h világviszonylatban simán szarul vezetünk, senki nem törődik a forgalommal, mindenki szarik a jobbratartásba, agresszív és frusztrált, nincsnek többszáz kilométeres városközti, nincsenek soksávos városi útjaink, ergo, rutinunk is kb annyi, mintha most jöttünk volna a játszótérről. de fikázni, az megy...

bee 2008.08.28. 13:19:55

sok"iksz"
Jogos...

érdekes 2008.08.28. 13:20:03

A kommenteket olvasgatva feltűnt, hogy az erdélyiek hogyan vélekednek a magyarországiakról...udvarhelyen pl tápos vagy ha innen érkezel!Aztán megy a nagy sértődöttség ha lerománozod őket.

paduc 2008.08.28. 13:46:42

SZASZA :

szentgyörgyön mikor bekerült a női kosárlabda csapat az A ligába a tavaly a hazai és nemcsak mecsek elött mindig eléneklik a szürkolok a székely himnuszt a román után. met ugye az hivatalbol kell sajna.
ezt egyszer le akarta tiltani a federáció hogy szabályellenes. azt mondták a klub vezetöségei bukarestbe ,hogy amig szentgyörgyön, székelyföldön lessz és van valami sport vagy bármilyen népösszejövetel mindig is fogják énekelni a himnuszt . aztán az lett ,hogy jó de az ellenfél csapat ne halgassa vigyázba hanem kezdjen bemelegiteni. gondolod mertek ....... 12oo 15oo éneklő székely elött. aki még életében sem halott magyar szót állt vigyázba figyelt és látszott rajta ,hogy irigy azért mert a román nép nem ilyen összetartó.
de van jobb is .
mult hét végén nálunk járt a magyaró-i futsal csapat gyöztes valami Vill -. egy pr meccsre mi hivtuk.
persze nem hivatalos volt de értük ment a magyar himnusz hifiröl. utánna meg mi elénekeltük a mienket szájbol .......
jól esett magyarország vs. székelyföld.

kölömben a "táposoknak" azt szoktuk mondani BP. hogy a székely nem büdös román mert még himnuszunk is van tehát különálló exkluziv nemzet

hihihihihihiiiii

hajrá erdély, hajrá magyarok.

randomuser1 2008.08.28. 13:50:42

érdekes: miért,talán nem szolgáltunk rá?
egyébként meg nem ők kezdték, kb a kettősállamolgárságos népszavazás környékén kezdődött a táposozás, a székelység ezt egyértelmű elutasításnak vette...

szabi 2008.08.28. 14:00:06

Igen attól féltetek, hogy elvesszük a munkátokat és ezért nem szavazta meg senki a kettős állampolgárságot. Aztán most hirtelen kb 5 olyan embert ismerek aki egy kukkot sem beszél románul mégis ide költözött magyarországról és itt dolgozik(Csikszereda). Akkor most lehet, hogy forditva lessz. A tápos jelyő meg ayért ragadt rátok mert az már nevetséges, hogy a magyar nép mennyire el van puhulva a sok E-vel tömött kajától meg egyebektől. A parlagfű ellenes kampány meg már egyenesen nevetséges innen nézve.

Alpar 2008.08.28. 14:01:24

swarowsky!

Nem lehet balra kanyarodni, de én is megteszem :-)

Nem csak a Feleken (Torda felé) van tíz doboz, hanem most már a Király hágó és Kolozsvár közt is ,a és a hágó váradi oldalán sárga Loganból vagy rendörségi kocsiból rendszeresen mérnek.
Sok az alföldi vezető aki a Király hágón és Feleken nyomja a féket, pedig 3 és szépen le lehet jönni vagy pl Torda előtti 5 km lejtő nekem 4 és a kocsi tartja szépen a 100. Felek és Kolozsvár közt viszont ÉSSZEL!!!!!!!! durva hajtű kanyarok és tényleg nem hiába van kitéve több nyelven a motorfék tábla. Láttam már kanyart kiegyenesítő kocsit, akinek folyamatosan égett a féklámpája és közben nem lassított. Sokan átmennek a Király hágón és utána azt hiszik, hogy túl vannak a nehezén, pedig utána jön a Farkas és az ördög völgy. Van két kanyar, amitől a túlzott magabiztos alföldi vezető nagyot néz. Amúgy a cik korrekt volt. Ha már Udvarhely, ajánlhatnám Székelyderzset, gyönyörű. 20 km nekem kb 40 perc volt a makadám út nem mertem nyomni. A helyiek Daciával kb 50-60 km/h.
Kedvenc szakaszom Balavásár és Székelyudvarhely közti szakasz, kisebb a forgalom, k... jó az út és az már SZÉKELYFÖLD. (sürün járok arra)

Adachale 2008.08.28. 14:14:26

XXXXX!

Igazad van. Erdélyben (Székelyföldön) még nem anyáztak, nem szorítottak le, nem toltak le. Ahogy Mo érkezek azonnal kezdődik, ne is beszéljek arról, amikor rámegyem az M3 ra. Mivel nem alföld a kinti soförök sokkal teknikásáabban vezetnek (váltás, motorfék használata, kanyarok ívének tartása stb.)

Kicsit off: a kinti kollégákkal (csak remélem hogy így van) elég jó viszonyban vagyunk érdekes, hogy hogy viszonyulnak a z árpádsávosnagymagyarvagyokén tipusu turistához. A vendéglátó illedelmeségével elfogadják az embert.

randomuser1 2008.08.28. 14:33:42

egyébként, ha valaki tudja, segítsen már, egy dologra nem jöttem rá, a körforgalomba tényleg belfele kell indexelni? az asszony szerint a helyi kresz így írja elő, de nem hiszek neki(több ártatlan dacia vére tapad a kezeihez), másfelől senki nem indexel kifele és rám is úgy néznek ilyenkor mint az elmeháborodottra...

szabi 2008.08.28. 14:35:20

Befele nem kell indexelni csak kifele.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 14:57:53

Homoród:

Alsóhomoród: Homorodu de Jos
Felsőhomoród: Homorodu de Sus
Homoród: Homorod
Homoród: Homorod
Homoródalmás: Mereşti
Homoródbene: Beia
Homoróddaróc: Drăuşeni
Homoródfürdő: Băile Homorod
Homoródjánosfalva: Ioneşti
Homoródkeményfalva: Comăneşti
Homoródremete: Călugăreni
Homoródszentlászló: Vasileni
Homoródszentmárton: Mărtiniş
Homoródszentpál: Sânpaul
Homoródszentpéter: Petreni
Homoródújfalu: Satu Nou
Középhomoród: Homoroade (Homorodu de Mijloc)

randomuser1 2008.08.28. 14:58:14

kösz, akkor jobb is h kihagyom újabban az egész procedúrát,erről jut eszembe, ami még más ott, mit idehaza-inkább a kocsi mozgása, kerekek állásából itélik meg mit fox csinálni, mint az indexből...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 15:00:02

Homoród: Homorod (Brassó m., Hunyad m.)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 15:02:49

xxxxx
"inkább a kocsi mozgása, kerekek állásából itélik meg mit fox csinálni, mint az indexből... "

Mert Pesten nem így van?

Ma a Könyves Kálmán krt.-on egy tojotás kétszer váltott előttem sávot úgy, hogy nem jelzett. Untam rádudálni, ki tudja milyen amatőr leeht, nehogy megijedjen.

Én is a kerék mozgásából, a vonalvezetésből láttam, hogy mit fog csinálni.

A közlekedés egy társasjáték!

Adachale 2008.08.28. 15:04:07

XXXXXX!

Befelé akkor kell indexelni:
a körforgalom két sávos és te nem az első kijáratnál jösz ki, mert akkor eleve a belsőbe kell bemenned.

mancso 2008.08.28. 15:10:26

1.A megengedet sebesseghatarok(ha meg jol emlekszem)
helysegen kivul
E60+a tobbi E - 110km/h
orszagut -90 km/h
ugy hogy lehet tepetni mert 119 km/h meg nem buntetendo azert csak figyelmeztetest kapsz
121 km /h mar buntetes

2. A szerzo a Brasso megyehez tartozo Homorodrol irt. ES az ut az mar evek ota tenyleg nagyon pocsek. En peldaul inkabb kerulok 40 kilometert Hejjasfalva fele mint azon az uton vegigdocogjek.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 15:10:53

Lengyelül tudóknak egy kis csemege (én sem tok):
www.rumunia2004.lama.net.pl/dpd10.htm
Annyit megértettem, hogy Rumunia. :-))

randomuser1 2008.08.28. 15:19:29

"A közlekedés egy társasjáték!" -az, de mifelénk zömében nem csapatban, csak egyéniben nyomják :))

BoBa 2008.08.28. 15:37:06

Én 3 éve Erdélyben élek és a témával kapcsolatban a következőket tapasztaltam.

1. A jobbra tarts -a nagy többségnek- ismeretlen fogalom.(köszönhetően a szélső sávban rendszeresen megálló autóknak)
Aki kihúzódik jobbra, azt törtetőnek, ügyeskedőnek tartják és gázadással akadályozzák meg az esetleges visszasorolásban(a már említett parkoló autók miatt).
2. Rendőrtől a többség tart.Ez érvényesül a sebességhatárok betartásánál és a zebráknál is.Pl.:Lakott területen rendör esetén 30,rendőr nélkül 70 km/h a sebesség(ha a forgalom megengedi)
3. Ha a zebrán át szeretnél kelni, állsz az út szélén és megáll valaki, az vagy külföldi rendszámú, vagy rendőrt lát.
Ha nincs rendőr a közelben, még belvárosban is veszélyes az átkelés,nem beszélve a külvárosi részekről és a kistelepülésekről ahol (a nagy sebesség miatt) egyenesen életveszélyes.
Én a határozott átkelést képviselem, de amikor babakocsival a zebra felénél járva, még elsuhan 50-60-nal a másik sávon egy-egy autó, akkor elgondolkodik az ember a határozottságról.

4. A következő probléma nem írható az autósok rovására, viszont szervesen beleavatkozik a közlekedésbe.A forgalmisáv előjelző tábla,az útburkolatra festett irányok és a jelzőlámpákon látható nyilak, teljes összehangolatlansága.Idegeneket teljesen megkeveri,a helyieket csak kicsit.

5. Az oktatási rendszer sem megfelelő,sajnos sok közlekedési probléma oda vezethető vissza.Nemrég voltak változások, de érzésem szerint még nagyon sok idő kell elteljen a nyugatias közlekedési morál eléréséig.

Tornado86 2008.08.28. 18:32:57

hwedcgh 2008.08.27. 11:22:32

Pontositanek: a korforgalomban jo darabig a beleponek volt elsobbsege, most viszont a bentlevonek van, ahany helyen jartam, mindig ott van az "Elsobbsegadas kotelezo!" tabla. A radarjelzot nem kell elrejteni teljesen legalis es tenyleg hasznos, sok fix kamerat is jelez, ezek kulsore hasonloak az M1esen levokkel. Gyakran lehet civil autonak kinezo autoba rejtett radarral is talalkozni, ezek mind K-savon mukodnek. A kovetesi tavolsagot meg annyira se tartjak be mint Magyarorszagon, a tukroket is kevesbe figyelik. Ami a beengedest illeti, Kolozsvar egy kulon jelenseg, hozza lehet szokni, nem szokvanyosan kell a KRESZ-t ertelmezni, gyakorlatilag varosonkent valtoznak a szokasok. A nappal min. 65, ejjel 80-90 faluban allapotokba bele tudok rendesen kotni, nagy sorokat tud osszehozni 1-1 totymorgo idiota, ami mogott sokan felkapjak a vizet, velem is gyakran megesett, foleg amig kezdo vezeto voltam. Igy hirtelen ennyi.

BoBa 2008.08.28. 15:37:06

Jok a megfigyeleseid, egyetertek veluk.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2008.08.28. 18:53:25

Még nincs másfél hónapja, hogy bejártam Csíkszeredát és környékét. Gyönyörű tájak, barátságos emberek. Életemben először jártam Erdélyben. Borsnál, ahogy átléptem a határt egyértelműen éreztem, hogy idegen országban vagyok. Ez az érzésem egész Hargita megye határáig tartott, s utána már otthon éreztem magam. Megmondom őszintén, már újra hiányzik, s számomra egyértelmű, hogy amennyiben megérem, jövő nyáron újra ott leszek.

Zoli 2008.08.28. 19:33:38

Vigyázzatok az üzemanyagra itt Erdélyben: csak Petrom és Rompetrol kutaknál tankoljatok, nagyjából az összes többi szutyok, beleértve a Molt is. Én sem hittem, hogy a benzin a hibás, mikor a motorelektronika-lámpám folyton gyulladt ki. Amióta megfogadtam a tanácsot és csak az említett kutakhoz járok, semmi gond.

Szabi 2008.08.28. 19:43:31

A MOL tőltőállomásokkal vigyázni mert mikor bevittem az autómat 2 évesen műszakira a katalizátor teljesen el volt tömődve. A vizsgabiztos csak annyit kérdezett, hogy ugye a molnál vagy a lukoilnál tankolok mert ott a benzinekkel nagy gond van. Azóta a petromot használom és semmi gond és még a fogyasztás is csökkent. Télen nagyon kell kerülni a csiki MOL-t mert gyakran vizezik az üzemanyagot és ki se érsz a városból -25,30 fokban. Kollégám 2 hónapos Seat-ján világitott a motor elekrtónika visszajelzője. Áttért a MOL-tól a petrom-hoz és helyre jött. Elég szégyen nekünk, hogy romániában a piros fehér zöld kutak a legszarabbak.

randomuser1 2008.08.28. 21:24:14

a margarétavirágos kúton kívűl az omv is jó, de a mol tényleg szarabb mint a hazai, bár ott is konkrét töltőállomásfüggő :(

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.28. 21:34:51

Lehet, hogy valakik tönkre akarják tenni a MOL-t....

randomuser1 2008.08.28. 21:49:53

ja, biztos az ömv áll a dolog hátterében :-))))

Zoli 2008.08.28. 22:05:01

Még mindig jobb, ha a MOL megy tönkre, mint az autótok :)))

Zoli 2008.08.28. 22:08:20

Jólvanna, bevallom, leginkább az udvarhelyi és csíki MOL-okról van tapasztalatom, a többinél ritkábban tankoltam.

qualitaet 2008.08.28. 22:35:03

"Pont ez az ami zavaró számomra, mindjárt azt fogod bemesélni hogy Erdélyt a régi lepattant 1310-es Daciakkal kellene asszociálni?!"

Kedves Siebenbürgen!

Nem célom az égegyadta világon semmit sem "bemesélni" ,de életem közel 39 esztendejében 2-300 alkalommal bizvást megfordultam Erdélyben.
Ha csak a szerző által legutóbb bejárt Várad-K.vár útvonalat vesszük alapul akár a Dragan völgyében, akár Bánfihunyad mögött, akár Hidegszamosnál, a tarnyicai duzzasztóhoz, csak egy-két kilométernyit is letérsz az E60-asról, rögtön a Ceau-időkbéli kép fogad Daciástul, Romandieselestül.
Mintha 20-25 ezstendőt visszamennénk. Mégegyszer mondom ez nem ciki, sőt nekem tán még kissé egzotikus is. Hovatovább jó ilyet látni( az ott nyomorgók nyílván nem ezen az állásponton vannak :))
A szerző tapasztalt "erdély-járónak" tűnik,akár ha az évtizedekkel ezelőtti, akár ha a jelenkori állapotokat elemzi.
Ha figyelmesbben olvasod a cikket, ill szemléled a képeket láthatod,hogy világosan kitér az elmúlt évek fejlődésére, a fotókon nem csak Daciát látni, de a "dácsiás képeken" is megbújik a gyönyörű táj,jellegzetes hangulat.
Aki ezt meg nem veszi észre, annak meg magyarázhatsz napestig, vagy egyen szart - ahogy Tifelétek mondják.
Azt meg halkan és csendben jegyzem meg ,hogy ez mégis csak egy autós blog nem pedig egy "Travel guide".
Ennek tükrében, no meg annak, hogy néha milyen elképesztő tájékozatlanságról tesznek itt néha tanúbizonyságot, szerintem jó kis cikk.

"Nem elég nekünk hogy egész Európa lopó, csaló, és koldus nemzetnek néz (lásd. Párizsi román kéregetők, spanyolországi dinnyeszedők, olaszorszagi fosztogatók stb.) a magyar média is gyakran felfúj egy-egy esetet amiből az egész Románia zsiványként lessz elkönyvelve..ennek többek közt ki issza a levét?az erdélyi magyar, őőő bocsánat, inkább "szőrőstalpú román". Egyszerű példa: a nemrég történt Blaha Lujza téri késelő erdélyi cigánygyerek esete, amikor a magyarországi TVző egy szomáliára hasonlító gyergyó környéki putrit lát, a RTLklub riportere meg úgy tudósít h nem meglepő ami a Blahán történt "hiszen ezek az Erdélyi körülmények". kérdem én, miért kell általánosítani??"

Sajnos kifordítva-befordítva bunda a bunda...
Románia zászlóvivője a bűnözőket "exportáló" országoknak, ettől függetelnül az általánosítás primitív, buta dolog, én is rendkívül elítélem.

"Es a sok roncs 1310-es dácia is nagyban hozzájárul egy posztkommunista ország nyomorult sorsának megpecsételéséhez , ahol ámokfutók, dudáló parasztok közt káosz egy civilizát magyar polgárnak vezetni..( nem mondanék semmit ha 1-2 fotón szerepel, de az hogy 8-9 vagy 10 képen "tájba illő tárgy"-ként lett emlegetve nem kis cinizmust sejtet..)"

Kötve hiszem, hogy egy ország sorsát bárhol a világon megpecsételhetné néhány guruló klozet :)

A liberális magyar média cinizmusát és az RTL-hez hasonló boulevard szemét torzításait hidd el,ha valakinek , nekem teljességgel felesleges bemutatnod...
Érthető, hogy már kényesek vagytok az ilyesmire, de jelen esetben én ezt kívételesen egy cseppet sem érzem.

Amúgy meg egynémely anyaországi, tudatlan, senkiházi, öntelt prolin kívül azért ne feledkezzünk az erdélyi emberek legendás sértődékenységéről sem.
Ennek az ellenkezőjét nekem ugyanúgy nem lehet "bemesélni", van egy tucat, rokonom, barátom, ismerősöm.
"Fájjon a faszod" és ne törődj vele!

Siebenbürgen 2008.08.29. 02:32:58

qualitaet:

Szívügyem a turizmus, benne dolgozom. Ezért aztán bármennyire is próbálom objektíven megközelíteni a témát, akaratom ellenére érzékeny pont ez számomra: minden olyan Erdélyről készült fotó amely számodra - hosszú évek óta tapasztalt erdélyutazónak - gyönyörűnek tűnik (nemzeti talicskánk és csudaszép tájunk elegye) az én szememben, és lehet máséban is (még itt nem járt turista) országimage- és turizmusrombolónak, visszataszítónak tűnhet. Sajnos én már csak ilyen érzékeny, és sértődékeny legény vagyok, és igazad van, ez utóbbi tulajdonságom jobb lessz levetkőzni, csak nem mindig megy könnyen az elnézés (SORHAT), tudod mi ideát picit lobbanékonyabb fából lettünk faragva:) egy szó mint száz kesergő és sajnos önpusztító nemzet vagyunk, legyünk "táposok" vagy "románok" 1 nyelvet beszélünk..
Bárcsak hozzád hasonlóan sokan látnák szépnek a "rusztikus" Erdély varázsát, és látogatnának el ide rossz útjaink és balkáni vezetési stílusunk (sajnos ez a valóság) ellenére:)

Közlekedésünkre nézve sok igazság van a cikkben, és tény hogy nálunk nincsenek szabályok, itt 1 főszabály van érvényben, éspeig a dzsungel törvénye. Ezek ellenére teljesen más a vezetési technikánk mind a síkvidékhez szokott magyarnak. Szóval ezt oszthatnánk s szorozhatnánk a végtelenségig, sokmindenben jó a meglátásod,s hogy nekem se legyen igazam, az igazság valahol középen van.
Minden jót.

Oarbeaskoa 2008.08.29. 03:45:52

A cikk első képén nem Homorod, vagy az közeli település látható, mert az nem szász vidék

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2008.08.29. 04:48:22

A vasúti átjárókról sem illik elfelejtkezni, ez kimaradt a cikkből. Aki egy vasúti keresteződésen átmegy megtanulja tisztelni azokat. A következőnél már ötször meggondolja milyen sebességgel, s egyáltalán, hol próbálja meg az átkelést. Semmi szükség fénysorompóra, vagy Stop táblára.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2008.08.29. 04:53:47

Kedves Erdélyiek! Egyet ne felejtsetek, mégpedig azt, hogy sem a magyarok, sem Európa nem az erélyi magyarokat, vagy a székelyeket ítéli el, hanem az Erdélyből beözönlő kéregető, lopó, stb. cigányokat.
Tudomásom szerint Ti sem nagyon szeretitek azt a fajt.

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.29. 08:42:46

Faj a ló, vagy a májusi cserebogár. A romák egy nép, népcsoport, etnikum. Meg mi is.

ptp 2008.08.29. 10:21:25

egyetértek butussal, nem a határontúli magyarokkal van a gond, hanem azokkal a nem feltétlenül tisztességes szándékú ügyeskedőkel, akikkel szűklátókörű, a határinkon túli világot csak a médiából ismerő csonkaországi hazánkfia érintkezik, netán konfliktusba keveredik.
Nekem személy szerint csak pozitív tapasztalataim vannak a magyarokkal kapcsolatban, tudnám tanácsolni mindenkinek, aki eddig kihagyta - ha teheti a valóságban is ismerje meg ezt a gyönyörű vidéket és az ott élő embereket.
üdv: egy pesti tápos proli

randomuser1 2008.08.29. 11:05:38

meg kell jegyezzem, én láttam ott rendes, dolgozó cigányokat, pityókát szednek napszámban, elsőre én is csak néztem, de valódiak voltak, nem délibáb, szal ott nem minden cigi bűnöző...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.29. 12:19:03

Romániában a cigányoknak nincs akkora pofája, mint Magyarországon, ez tény.

@ qualitaet
"Amúgy meg egynémely anyaországi, tudatlan, senkiházi, öntelt prolin kívül azért ne feledkezzünk az erdélyi emberek legendás sértődékenységéről sem."

Teljes mértékben igazat adok neked. Nem kell messze mennem, az erdélyi rokonaim ilyenek. Én, ha hazamegyek, meghúzom magam, próbálok beilleszkedni a megváltozott környezetbe. Ők rossz néven veszik azt, ha az áruházban a boltos rájuk szól, mert a rokkantaknak fenntartott bevásárlókocsit viszik el a normál helyett.

Épp a napokban volt megint ottani látogatóm, és már fel vagyok készülve, hogy nem telik el látogatás botrány, valami esemény nélkül.

Most épp az történt, hogy a rokon egyszer csak megállt a dácsiájával az út közepén, hogy visszatolasson a mellékutcába. Hátulról épp jött egy villamos. A villamosvezető illedelmesen megállt, és csöngetett. A rokon meg nekitolatott az álló villamosnak, akkor kapott észbe, amikor a hátsó lökhárító reccsent egyet. Én úgy kaptam a hírt a telefonba, hogy "nekem jött a villamos". Amikor kimentem a helyszínre, a rendőr épp helyszínelt, és mosolyogva nyugtatgatta a rokont, aki végül félig elismerte, hogy ő hibázott, de most már az volt a baj, hogy sokáig tart a papírok kitöltése.

Gyermetegség. Ilyen szempontból találó az anyaország kifejezés, de felnőtté kell válnia előbb-utóbb a gyereknek is.

ZR 2008.08.29. 14:11:48

100 %-ban osztom Boba írását, én sem láttam még gyalogost átengedni az E60-noson, max. ha az útközepén rendőr állt, s néha még akkor is tolakodnak az autósok.

Ami a leggyakoribb 70-80 éves nénikék/bácsikák várakoznak az E60-nas szélén, s adandó alkalommal meglódulnak, mint ha sprintfutáson lennének.

Évekkel ezelőtt volt Sz.udvarhelyen egy több éven át épülő híd, amihez egy időben nem raktak ki figyelmeztető táblákat. Egy osztrák autós belehajtott a félig kész hídba, s bezuhant a folyóba. Meghalt. Ma már talán az ilyenekre odafigyelnek, de alsóbbrendű utakon érdemes figyelni az utat, mert néha meglepetés érheti a járatlan vezetőt. (Pl.: 100-as tempónál egy kemény kátyú)

ZR 2008.08.29. 14:20:55

Siebenbürgen:

Bár 90 %-ban jók a tapasztalataim a vendégvárókkal kapcsolatban (elég sok embert vittem már le Erdélybe, volt hogy kétszer 50 fős buszt), de néha még én is meglepődök egy-két sztorin:

1., Öreg fószer, meg kapja tőlem a 150 ezret kp-ban (17 fő, 5 éjszaka). Minden ok. Erre szólnak a vendégek, hogy nincs melegvíz, az öreg spórol a fával. Kiderült végül az öreg vén komcsi, ült is lopásért Chau idejében, s úgy engedték ki, hogy hozott papírt, hogy dilis. :-) Vén fösvény disznó végül pórul járt, mert leépült teljesen a vendégköre, s volt hogy román vendégek szilvesztelkor összevesztek vele s ott hagyták.

2., Volt egy gazdag muksó, aki még gazdagabb akart lenni s vett egy panziót egy erdő szélén. Minden szép s ok. Első vendégek meg is érkeznek. De elkezdik fölhívogatni, hogy nincs víz, nem jó ez s az. S a vége mi lett: a muksó begurult, s azt mondta: "na jó, most takarodjanak, mert ha odaérek, szétcsapok maguk közt." Briliáns faszfej. Aztán le is adta a panziót egy családtagnak.

3., Egyszer megállapodtam egy vendégházassal, hogy kaja nélkül lesznek vendégei. Ok. Erre mire újra beszéltünk, mondta hogy neki kajások kellenek, napi 5 ezerét. Mondom ez nem lehetséges. Erre el kezdett ordítani velem. Azóta se talált túl sok vendéget.

Ezek a RITKA kivételek. A többség nagyon aranyos, kedves, segítőkész. Nagyon sok jó ismerősöm van. DE néha meglepő mulatságos az élet, hogy az ilyen barmok mér kezdenek el egyáltalán vendégvárásba.

MG ZT260 2008.08.29. 15:05:54

Milyen komoly, hogy a "porog az uzlet" cimu kepen a fejkendos nenike egy angol rendszamu mercin ucsorog... :)

CernaGeza 2008.08.29. 15:23:48

- A bánya-buszjárathoz volt már szerencsém, úgy mennek ezek a kék buszok a járatban, mint a megveszekedett picsa.
..Egyébként én is csak ajánlani tudom, nagyon jó hely.

A "fenti" városrészen meg nagyon jellemző a turistáknak felállított kürtőskalács-bódé, és nem is volt olcsó ahogy emlékszem.
De hogy miért nem mondjuk lángos...?
- Tanulságos még a korondi útszéli bazársor, ahol a kerámiákkal egyetemben nagyon autentikus cikkeket kapni: bézból ütő, gipszoroszlán, westernkalap.

- Mindenhol lehet kapni egy bizonyos fanyelű vastag pengéjű zsebkést, lehet hogy van ott valami bicskagyártó gigaüzem.
Vettem is egy ilyet, minnyá meg is keresem

qualitaet 2008.08.29. 15:26:37

"egyébként meg nem ők kezdték, kb a kettősállamolgárságos népszavazás környékén kezdődött a táposozás, a székelység ezt egyértelmű elutasításnak vette..."

Tessék!

Az erdélyi magyarság is általánosított amikor a magyarországi magyarokat a posztkommunista, neoliberális kormánnyal egy kalap alá vette.
A kormány pontosan tudta, hogy az erdélyi magyarok az állampolgársággal járó szavazati jogukkal élve semmilyen körülmények között sem szavaznának rájuk.
Erről szólt az egész hisztéria.
Ráadásul két legyet ütöttek egy csapásra:
Elérték erdeti céljukat, no meg realizálhatták réges-régi álmukat, az összmagyarság összeugrasztását...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2008.08.29. 15:30:04

Gomulka Béla · Gomesz 2008.08.29. 08:42:46
Igazad van abban, hogy nem faj. De összességében (tisztelet a nagyon kevés kivételnek) akikkel beszéltem Erdélyben, mindenki elítélte a cigányokat. Sajos a kihaló falvak tele vannak cigányokkal.

randomuser1 2008.08.29. 15:43:50

qualitaet 2008.08.29. 15:26:37 - sajnos, és a székelyek nagy része a mai napig nem tudja h ez igazából a politika ügyes húzása volt, nem az itteni magyarság véleménye...

Siebenbürgen 2008.08.29. 17:18:51

@ qualitaet

"Az erdélyi magyarság is általánosított amikor a magyarországi magyarokat a posztkommunista, neoliberális kormánnyal egy kalap alá vette."

Igen, te magad mondtad hogy sértődékenyek vagyunk:)szóval még sok ciánnak kell lefolyni a tiszán amíg ezt megemésztjük:)

@ XXXXXXXX

.."a székelyek nagy része a mai napig nem tudja h ez igazából a politika ügyes húzása volt, nem az itteni magyarság véleménye... "

Ne is várj csodát. Az átlagembernek mind magyarázhatod h politika így meg úgy.. Nem és kész. Ezen utólag nincs mit vitatkozni, ne tépjük fel a sebeket. Elhiszem h nektem sem mindegy mit gondolunk rólatok, de utólag késő okosnak lenni. Akkor dec.5én kellet volna, mostmár késő bánat.
Még ha valamivel töb "Igen" is volt, édeskevés ahhoz hogy érvényesítsék a népszavazás eredményét. Még ha Gyurcsány papa egy bohóc is, mégiscsak ő a miniszterelnök. És ha ő arra buzdít h nemmel kell szavazni, az emberek adnak a szavára mert mégiscsak a miniszterelnök. Az egy másik dolog h ezt nem lett volna szabad párt-politikai kérdésként kezeljétek,hiszen ez a lelkiismeret dolga. De ismét bizonyítottátok h széthúzó nemzet vagyunk, ez megmutatkozott az alacsony részvételi arányban. 8,5 millió szavazásra jogosult állampolgárból még fél millió igen sem született. És ez SZÉGYEN. Enzen nincs mit szépíteni...Érdektelenségről tettetek tanúságot, az urnák felé sem mentetek, tisztelet annak a 200.000 (ha jól tudom ennyi Igen volt) kivételnek..

Siebenbürgen 2008.08.29. 17:25:06

Ez már sajnos csak ilyen. A magyar mindenütt széthúz, ti ott, mi itt(mostmár mi is megosztottak vagyunk politikailag.. RMDSZ vs. MPP). És a legszomorúbb az egészben h mostmár HU vs. Erdélyi magyar vita kezd kialakulni. Ja, és ez valóban egy autós blog:)

brumi 2008.08.29. 18:20:00

Siebenbürgen. ne csúsztass, a kettős állampolgárság szavazásának ügyében, kérlek.
pontosítanék:
1 521 143 igen, és 1 428 736 nem

csak egy picit tévedtél. kb egymillió-háromszázezret.
ez sok, vagy kevés?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.29. 18:20:03

Siebenbürgen: nE ÉGESD MAGAD a tájékozatlanságoddal, a tévhiteiddel.
Nézd meg ezt: www.geocities.com/erdelyilobby/htm/2apnepszav.htm

brumi 2008.08.29. 18:25:35

ja,
Az érvényes eredményhez 2 007 691 azonos szavazat kellett volna.

forrás:
hu.wikipedia.org/wiki/2004-es_magyarorsz%C3%A1gi_n%C3%A9pszavaz%C3%A1s

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2008.08.29. 18:33:07

Ha már politizáltok, ehhez is egy kis adalék. Sajnos az ilyen kezdődő demokráciákban, mint a mi két országunk, teljesen mindegy, hogy jobb, vagy baloldali politikusról beszélünk. Mindegyik egyet akar. Ő minél előbb meggazdagodni! Sajnos Ti is ugyanolyan naívan politizáltok, mint mi Magyarországon.

Siebenbürgen 2008.08.29. 18:37:39

bocsánat, én emlékeztem rosszul, ugye 2005 december az nem ma volt.. Lényeg ami lényeg:a NEM győzött.

@ butus
Sajnos Ti is ugyanolyan naívan politizáltok, mint mi Magyarországon.

igen, mi is magyarok vagyunk, és mi is széthúzunk:(

brumi 2008.08.29. 18:40:00

egyébként szerintem hagyjuk a vitát, és lépjünk át a politikusok homokozóján. tartsunk össze inkább. béke és barátság, ez a legfontosabb!

Siebenbürgen 2008.08.29. 18:50:26

Elnézést mégegyszer a lemaradt nulláért, nem tudom miért emlékeztem kettessel kezdődő számra, a 2 milliós küszöbb tévesztett meg... visszaszívom.

Ahogy Brumi is irta, béke és barátság legyen:)

qualitaet 2008.08.29. 21:19:26

"Sajnos az ilyen kezdődő demokráciákban, mint a mi két országunk, teljesen mindegy, hogy jobb, vagy baloldali politikusról beszélünk. Mindegyik egyet akar. Ő minél előbb meggazdagodni!"

Nekem valahogy nem mindegy ,hogy valaki cégeket juttat előnyös helyzetbe (Ezüsthajó, Happy End, stb:), majd visszadobnak neki némi készpénzt, miközben az ország első a régióban,teljes nyugalomban,
vagy az hogy az elúlt két évben pogárháborús hangulat, 23 milliárd dollárral nőtt az államadósság (TÖBBEL mint a Kádár-rendszer alatt összesen ami "csak" 22 milliárd!!!), 517 milliárdos leállított metró, 48 milliárdos völgyhíd, Kulcsár és zenekara, az ország egy putri, melleseleg az EU LEGSZEGÉNYEBBJE.

"Sajnos Ti is ugyanolyan naívan politizáltok, mint mi Magyarországon."

Sajnos Te vagy a naív, hogy ezt a "mindegyik egyformán lop" című fejezetet még megkajolod.
Valóban, lop minkettő, de messze nem egyformán! A totális hozzá nem értésről nem is beszélve...

"bocsánat, én emlékeztem rosszul, ugye 2005 december az nem ma volt."

Hát még 2004.12.05.... Lévén akkor volt a népszavazás.:)
Kisstílű poénomtól függetelnül egyetértek:

"béke és barátság legyen:)"

MQ 2008.08.29. 22:37:34

Én egy erdélyi fiú vagyok, még jogsim sincs, csak jövő évben lehet, de faluról városra bejáró diákként hetente relatíve sokat utazom a Marosvásárhely-Szováta szakaszon hol autóval, hol mikróbusszal. Máshová csak ritkábban. Ennyit arról, hogy az olvasók, akik ezt olvassák elhelyezzenek valahova.

A cikkről. Az erdélyi autóvezetés kaotikus. A cikket úgy 95%-ban hitelesnek tartom. Mivel járunk Mo.-ra [évente legalább 2x] és van innen kiköltözött rokonság, akik még gyakrabban jönnek ide van összehasonlítási alap. És a Mo.i vezetők sokkal kulturáltabbak, bár Euhoz[értsd nyugat európa] egyikünk sem hasonlítható.
Ja és nálunk nem lehet repeszteni 120+km-vel. Egyszerűen nem lehet. Torda és Kolozsvár között esetleg meg pár rövidebb szakaszon. Máskülönben a rengeteg szekér és kátyú lelassítja vagy megöli az ember autóját.

A véleményekről. Mint mindig, itt is a politikába fulladt bele a vita.

És tényleg, a magyarországi nálunk "tápos", a cigány büdös, lopós cigány. És főleg velük de nem csak velük van baj.

Van a tévhit miszerint Románia elhagyja Mo.t. Ez nem igaz. De nem akarom folytatni, hisz 1. nincs politikai tudásom hozzá 2. ez egy autósblog.

Azt hiszem, hogy végül ugyanazt írtam mint a többi hozzászóló kis szubjektív erdélyi beütéssel.

Ja és nálunk az a mondás, hogy román útra román kocsi való. :))

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.29. 23:35:56

Tápos annak idején a Magyar Néphadseregbe egyetem elott (a másfél helyett) egy évre behívott magyar hímnemu volt. (És persze tudom, hogy Ceaucescu Romániájában ez a noi nemen lévoknek is sikerult, van Kolozsvárott végzett ekológus ismerosom, aki két gyerek anyja és alhadnagy.)
Tápos, ez jó!

Egy gyergyói 2008.08.29. 23:48:24

Sajnos a Békás-szoros már véglegesen Moldvához került közigazgatásilag, a románok pedig bármilyen giccses butikot beengednek a szorosba. A lényeg, hogy az adót beszedhessék a területhasználatért, teljesen mindegy, hogy milyen áron... Ez a szomorú valóság, a cikkíró kritikája tehát sajnos jogos :(

ZR 2008.08.30. 01:28:16

"Ja és nálunk az a mondás, hogy román útra román kocsi való. :))"

Ebben van valami. Elakadtunk egy Nivával egy hegyi úton, s az ott hagyott járműhöz egy ismerős Daciájával mentünk vissza. Minden elismerésem a Daciaé volt, zökkenőmentesen túljutottunk minden necces szakaszon.

Siebenbürgen: amikor azt használod, hogy Ti és mi, ez sztem nagy hiba. A csonkaországiak egyáltalán nem egységes fajta, minket nem lehet egykalap alá venni. Mi nem egy egységes nemzet vagyunk, aki dec. 5-n vmi felé döntött.

1., Van több millió kádári kispolgár, akinek kimosták az agyát, a gyerekeik meg fogyasztói gépezetté süllyedtek. Ezek azt se tudják, mi az hogy Erdély, tőlük ne várj semmit, max. egy lerománozást.

2., Van pár millió értelmes ember, aki vagy balra, vagy inkább jobbra szavaz, s okoskodik pl.: dec. 5 kapcsán.

3., Van egy-másfél millió nemzeti, aki valamelyest tisztában van a nemzete múltjával, értékeivel s próbálja önmagát védeni, hagyományait ápolni.

4., Van egy millió cigány, kétszázezer libsi, s világpolgár, akiknek aztán semmi érdeke nem fűződik a magyarok egységéhez.

Szóval ne álltalánosíts, mert tudod sokan a vérüket adták, hogy minnél több igen legyen dec. 5-én. Valaki milliókat adott a kampányra, mások éjszakánként jártak s plakátoltak, tépkedték az mszp-s hazugságokat. A lényeg, hogy szeretet, s remény volt a szívekben, sokan várták, hogy a nemzet formálisan újra egyesüljön.

A dolgok mögé láss, mert a felszín túl sekélyes, s csak butaság lesz belőle.

vén hülye 2008.08.30. 03:21:34

gomulka. nálunk azokat simán kopasz gecinek hívták egy füst alá véve a többiekkel, a tápos a pesti gyerekek "hivatalos" megszólítása volt. régi rossz duma ez, de mindegy, már hozzászoktunk.
szolnok, 1974-1976 ejtőernyős felderítő zászlóalj.

brumi 2008.08.30. 06:46:36

ZR fején találtad a szöget az utolsó előtti bekezdés utolsó mondatával: "A lényeg, hogy szeretet, s remény volt a szívekben, sokan várták, hogy a nemzet formálisan újra egyesüljön."

A reményt persze nem adtam-adtuk fel, hisz könnyen lehet, hogy fény gyúlik a fejekben és megvilágosodnak azok is akik eddig - bármilyen okból kifolyólag - a sötétben bolyongtak. Az ország egy gyorsvonat sebességével rohan abba az irányba, hogy beteljen a pohár és helyére tegyük a dolgokat végre.
Nem menekülök el innen sehová, én itt születtem, ez a hazám - még ha csonka is - és ha kell, küzdeni fogok azért, hogy a dolgok visszaálljanak a természetes kerékvágásba.
Ez a meccs még nincs lejátszva...

ZR 2008.08.30. 13:10:03

Sokak vannak már úgy, hogy még pár lépés s nincs hová hátrálni. Gyereket vállalni nem tudnak, hisz ami pénz bejön, az elmegy hitelre, számlákra. Ami itt van az nem jólét, hanem nyomor. Nyomor a félelemtől, hogy mi lesz holnap.

Földjeinket, iparunkat, mg.-unkat, történelmünket a világhódítók már ügyesen lenyúlták. Ha jön egy olajárrobbanás, s munkahelyek tízezrei megszűnnek, akkor a házaink is odavesznek? Legyünk földönfutók saját hazánkban?

XXI. század is kitermeli a saját hőseit, úgy néz ki, a magyar újra harcos nép lesz. :-)

Többet kéne összejönnünk, lakóhelyünk körül gyerekeinket összefogni, történelmünkre tanítani, testedzeni, lovagoltatni, íjászkodni, kirándulni. Szerves, élő nemzet tud csak hatékonyan védekezni. S akkor nem lesz Ti meg mi.

egy Magyar srác 2008.08.30. 13:17:01

Epikurosz, állj már le a Bmw,Audi,Merci lenéző dumáddal…
Én Magyar vagyok. Nem érdekel Románia különösebben ,de nekkünk több adósságuk van egyelőre, mint nekik…

sanya 2008.08.30. 15:47:16

Bocsássatok meg, hogy visszatérek a témára - arról vannak adatok, hogy kb. hány magyar él Romániában, ill. kisebbségben. A fordítottjáról nem tudtok véletlenül valami adatot? Ez alatt azt értem, hogy hány Magyarországra visszatelepült nem magyarországi származású magyar állampolgár van?
Nem fejtegetem miért, de a kérdés roppant izgalmas lehet bizonyos vonatkozásaiban.

brumi 2008.08.30. 16:50:19

Szerény becslésem szerint kb másfélmillió magyar él Magyarország Románia által ideiglenesen birtokolt területén.

MQ 2008.08.30. 18:42:12

1.431.807 (amiből kb. 670.000 székely).
6,6%-a a lakosságnak.

(2002)

brumi 2008.08.30. 19:18:30

és vajon mennyi a csonkaország területére visszatértek száma?

Szabi 2008.08.30. 19:27:28

No azokat kéne jól seggberugni akik elmentek innen mert ott könnyeb volt. És most meg zarándokolnak haza meg itt idétlenkednek. Maradjanak pesten az egész. Ti meg kedves magyarországi magyarok gyertek és nézzétek meg erdélyt.

erdelybol 2008.08.30. 19:39:45

sziasztok halotam jot roszat jobbrol is balrol is szoval ami engemet eritet Epikurosz az ilyen embereket hivjuk en (mi) taposnak mivel lenezni az erdelyit...stb, akik jarnak erdelybe az en latasom szerinte idoseb korosztaly aki nem engetheti meg maganak egy alpesi kirandulast vagy mast a masik resze kotodik erdelyhez valami miat rokon legtobszor vagy uzleti es ki hol tart hat elege sereghajtok vagyunk de varjuk meg a veget szoval...

brumi 2008.08.30. 19:49:11

megyünk Szabi, Ti meg gyertek Tolnába, szívesen látunk benneteket a szőlőhegyen.
Itt nincsenek hegyek, csak dombok, de az emberek emberek. Nagy a szegénység, de a szívek is nagyok;) Mintha otthon lennél;)

sanya 2008.08.30. 20:00:43

"Szabi 2008.08.30. 19:27:28
No azokat kéne jól seggberugni akik elmentek innen mert ott könnyeb volt. És most meg zarándokolnak haza meg itt idétlenkednek. Maradjanak pesten az egész. "

F@sza. Tehát akkor még egy csoport, akit valaki valamilyen megfontolásból utálhat.

sanya 2008.08.30. 20:03:24

Na mindegy, szóval: hányan vannak, akik "elmentek innen mert ott könnyeb volt"?

brumi 2008.08.30. 20:03:36

azt a tolnai dimbes-dombos tájat, ahol szánkázik a szél, mindenkinek látnia kell egyszer... ahogy belibben a lankák közé és a Kaposparton megpihen, mintha azt kérdezné: minek tovább menni, hiszen ennél jobb hely nincs is távol e vidéken;)

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.30. 20:06:50

Vén, amire rám sor kerult, már ledoltek a pesti/nem pesti korlátok. Tápos volt mindenki, akinek meg az is osszejott, ogy csak egy évig legyen bent. És való igaz, tizennyolc évesen, anyánk szoknyája mellol elrángatva nem sok idosebb es zegernyésebb embere tettunk pozitív benyomást. Hozzájárult ehhez a ketségbeesésbol és persze jog nélkul felvett felsobbrenduség-tudat, csoda hogy nem vertek pofán.

qualitaet 2008.08.30. 20:18:31

"És való igaz, tizennyolc évesen, anyánk szoknyája mellol elrángatva nem sok idosebb es zegernyésebb embere tettunk pozitív benyomást"

Egy picit is leleményesebb fiút 14 éves korától a csajokon és a tanulmányi előmenetelén kívül az kellett ,hogy foglalkoztasson miként kerülje el a katonaságot!:)

vén hülye 2008.08.30. 20:31:57

Quality te ebbe inkább ne szóljál bele, hiszen azt sem tudod kisfiam, hogy miről van szó.

és ragadt is rád valami a seregben Gomulka? vagy még mindig fosol ráülni az idegen wc deszkára?;)
kopasz

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.30. 21:08:24

Qualitat, engem a csajokon és a tanulmányi elomenetelen kívul még annyi minden foglalkoztatott, hogy eszembe se jutott a katonaság. Amikor meg már úgy lett, hogy menni kell - akkor menni kellett. Kibírta az ember, nyomot sem hagyott bennem, eltekintve attól, hogy megtanultam hideg fejjel hazudni, és egy kicsit lopni is. Elobbi késobb hasznomra vált. A lopás meg nem is volt lopás; a seregtol loptam, a seregnek. (gázálarctáskát, mert valaki ellopta azt, amit nekem kellett hurcolni)
Vén, miután gyakorlatilag minden fulkében felhívták a figyelmemet hogy asszondja: a lyukba sz&rjál, ne a fára, húzzon - satobbi, én úgy gondoltam, mások is tudnak célozni. Még lábgombát se kaptam, ami a vízenjárással egy súlycsoportba eso csoda.

sanya 2008.08.30. 22:27:30

egyre meghittebb a hangulat - hát egészségetekre, meg a népek barátságára! (korty)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.30. 22:58:02

Na, történt itt egy-s-más, amióta nem néztem be, van mire reagálni.

1. Hogy tudniillik az "igazi" magyarok menjenek, a kivándoroltak meg ne. Veregesd magad vállon fiam, és ülj le, egyes.
A népszavazás feletti bánatról, meg a tápozásról ugye nem is beszélve.

Akkor leírom, hogy mivel szembesül egy elvándorolt:

Kijössz egy bőrönddel, a tehetősebbek esetleg eladnak otthon vmit, és picit jobban indítanak, és elkezdesz gürcölni. Nem napi tíz órát, mert akkor soha nem lesz semmid, hanem 12-őt, minimum, beleértve a hétvégeket is.

Közben hazamész Erdélybe, és ugye, te külföldi vagy, minden rokon elvárja, hogy vigyél neki "valamit". Ha hagyatéki tárgyalásra kerül a sor, mert meghaltak a szüleid, akkor az otthoniak valahogy neked semmit sem akarnak juttatni, még akkor sem, ha ők otthon, a "készbe" beleültek, neked meg tíz éveket kellett havi 50 ezer forintos albérleti díjakat fizetned. Ja, az adóról se feledkezzünk meg: havonta úgy 100 ezert fizetsz be a magyar államnak, mert ugye el kell tartani a nyugdíjast, a cigányt, az állami gépezetet, pénzelni kell az Erdélyt segítő alapítványokat, mert ugye még azt a 20 ezer forintos évi tanszertámogatást sem a Jézuska hozza le az égből.
Erdélyből elszármazott magyarként semmilyen támogatást nem fogsz kapni pluszban, téged nem kell felzárkóztatni, mint a cigányokat, te csak dógozz. Eszedbe juthat, hogy valamilyen egyesületet alapítasz, oszt kapsz esetleg évente 200 ezer forint állami juttatást, mialatt a magyarországi románok önkormányzata is cirka 100 millióból gazdálkodik évente.

Az idelátogató rokonokat természetesen fogadd szívélyesen, bőkezűen, évente akár egy tucatot is, és nézd el nekik, ha esetleg húzzák az orrukat, hogy te csak egy lakótelepi panelben tudod őket vendégül látni, de bezzeg a Jóska, aki boncfirittyekben utazik, annak már Cesna kisrepülője van, azzal jár be a munkára. Te nem vagy elég ügyes..akarom mondani deszkurkörec...
És így tovább...

qualitaet 2008.08.30. 22:59:59

"Quality te ebbe inkább ne szóljál bele, hiszen azt sem tudod kisfiam, hogy miről van szó."

Szó se róla nemigen izgatott volna, mint ahogy nem akaródzott máfél évet adni az életem egyik legszebb szakaszából

"hogy megtanultam(jak) hideg fejjel hazudni, és egy kicsit lopni is."

mint ahogy az sem, hogy reggel 5-kor valami hótsuttyó paraszt kitalálja, hogy mossam föl azt a retyót ami mellé viccből melléhugyozott egy másik mosdatlan tahó,mindezt a "Dolgozó népet szolgálom!" c. felkiáltással még meg is köszönjem. Majd jól bebaszni, otthonról 250 kilométerre. Pár hónappal később meg az "előljárókhoz" hasonlóan én is kellmetlenkedjek az újoncoknak, "keménységemet" bizonyítandó.
Nos az ilyen "élvezeteket" és a sorkatonai szolgálat egyéb mozzanatait valóban maghagytam az olyanoknak mint te kedves, akik ebben örömüket lelték és még még utólag idealizálják a szívásukat, kedves "Apu"!

Az viszont tényleg szép emlék amikor '88 telén a Randevu disco portásainak összedobtuk a pénzt, hogy szanaszéjjel baszkodják az egyik barátommal "keménykedő" tenyeres-talpas tirpákból lett öregkatona fejét a laktanya közeli presszó mögött.:)) Személyesen fuvaroztam le őket a helyszínre. Ha tudnád milyen arany élete lett azután! :)DDDDDDDDDDDD

Koncz János 2008.08.30. 23:35:07

Kaptam még egy érdekes beszámolót, idemásolom ezt is:

Tisztelt Cikkíró,
csak egy (vagy kettő) észrevétel: nagyjából helytálló az erdélyi utakról a beszámoló. De szeretnék megjegyezni pár dolgot. Több éve élek Romániában, ide nősültem. Életem első 32 évét Mo-n töltöttem, hatalmas sokk volt az utak állapota, főként, mivel nem erdélyben, hanem a kárpátokon túl, Suceava városban lakunk. Ezért is sajnálatos minden magyar beszámoló, vagy a politikusaink ferdítése Románia útviszonyairól, mert a magyar egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy csak erdélytől nem lehet beszélni, a határnál nem erdélyi tisztek ellenőrzik még mindig az útleveleket, hanem ROMÁNOK. Romániáról volna csak szabad beszélni, főként mikor az útviazonyokat vetjük össze, mert nem erdély kap EU-s pénzt, hanem Románia. És lehet szépteni, meg olyasfélét kikanyarítani, hogy a "főutak a magyar főutak minőségének megfelelőek, vagy jobbak", de ez max Kolozsvárig igaz. Én Kolozsvártól, ami még mindig erdély egyébként még 450 km-t teszek meg, míg hazajutok, két alternatív útat használva az aktuális állapotuknak megfelelően. Beszterce vagy Szászrégen irányába. Ezek európai utak, és mindkettő olyan tragikus állapotban van, hogy leírhatalan (a legutóbbi tél meg az előző 40 megtette a hatását, de erről kicsit később). Itt-ott építgetik (pl Vegyépszer), de az egyetlen iddogáló indián a dózerben nem sokat tud tenni érdemben, mikor a többi kollégája sehol sincs (román mentalitás, egy dolgozik, a többi nézi). Az autómat (nem vagyok ezzel egyedül) olyan kátyúk deformálják, amit magyarként magyar utakon még soha nem láttam (facsemete van beléjük állítva a figyelemfelkeltés céljából, és csak a lombja látszik ki). Nem egyszer dobta ki seességből a váltót, reptette világgá a dísztárcsát a zökkenő, amit nem is lehetett előre látni...A falvak fele még mindig el van vágva a "főutaktól", csak az idei helyhatósági választásokban ígértek miatt kezdték a betonutak építését. Mert csak kavicsos, 4x4 pusztító vezet ezekbe a településekbe 2008-ban. Hol van ilyen Mo-n? Szinte sehol. Ráadásként, az erdélyben épült utak minősége. Ez szintén jó román szokás szerint elképesztően gyenge a kilopott alkotók hiánya miatt. Az első tél mindet szétrepeszti, kolozsvártól nem messze olyan friss, párhónapos szakaszok vannak, ami még fel sincs festve, de már foltozni kellett. Tehát ne hasonlítgassuk a magyar utakhoz azt, ami messze van azoktól.
A másik észrevétel: a vezetési morál romániában balkáni, vagy rosszabb. ha van egyáltalán rosszabb annál. A szomáliai? Ott valószínű nem dudálnak ennyit a semmiségekért, hanem egszerűen kalsnikovból kínálnak a motorházba, esetleg az utastérbe. Míg MO-n alig van autó az utakon, addig romániában az elmúlt 5 év olcsó új, és behozott szar nyugati (szintén olcsó) vasai elképesztő módon tőltelítették a városok itt ott kószáló Dáciára tervezett úthálózatát. Az utak mellé épült falvak, házak pedig megakadályozzák az útszélesítést, a parkolók vagy hárdaszegélyek létrehozását. Gyakorlatilag állandó balesetveszélyben kell autózni, mert az általam csak "csigának" gúnyolt tanulóvezetők legtöbb esetben vizsga nélkül, csúszópénz ellenében megkapják a jogosítváényukat, és abban a pillantban bekövetkezik a metamorfózis: állatokká válnak (nem speedcsigává), akik minden gyenesben 5-ösével előznek. Van olyan 50 km-eres útszakasz, ahol 28 haláleset volt már, ami európában szerintem rekord.
És még egyzer: nem erdélyról besézlek csak, ott sincs ez másként. Csak magyarként kéne leszokni arról, hogy erdélyen túl nincs tovább, nincs egy elképesztően primitív világ, ami teszik, nem tetszik, erdélyt is magában foglalja, visszahúzza.
Köszönöm a figyelmet, és elnézést a terjedelemért.

sanya 2008.08.31. 00:11:29

Epikurosz!

Nos nem véletlenül érdekel az anyaországba visszaszármazottak száma ("elmentek innen mert ott könnyeb volt" SZABI,2008).
Ha nagyon feszegetjük a kérdést, akkor még árnyaltabb képet is kaphatunk azokról, akik Szabinak igennel szavaztak a magyar állampolgárságára:
"1 521 143 igen, és 1 428 736 nem"
Szerintem annak az 1 521 143 igennek jó része olyanoktól származott, akik "elmentek innen mert ott könnyeb volt" SZABI,2008), illetve ezek első, ill. másodgenerációs leszármazottaiktól.
Sajnos "így sem" lett belőle semmi, azonban elgondolkodtató, hogy a Magyarországra betelepült határon túli magyarság mekkora politikai bázist képvisel(hetne).
Tisztelet mindemellett azoknak, akik a magyar ügyet szívükön viselték/viselik, én tényleg ismertem olyan idősebb urat, aki napokig nem aludt és nyugtatókat kellett szedjen - benne egy világ omlott össze.

vén hülye 2008.08.31. 01:19:56

quality - nem csalódtam benned

Hazaszeretet, kötelesség. Mond neked ez a két szó valamit? Én büszke voltam, amikor 74-ben bevonultam katonának az egyik legkeményebb hazai laktanyába. és tudod mit? A családom is büszke volt rám. Tudom, tudom hogy a ruszki fennhatóság ideje alatt történt mindez, de akkor is.

Igen.
Már az óvodában is puska volt a jelem és egészen pici koromtól kezdve arról fantáziáltam, hogy majd amikor öreg katona leszek milyen jól szétszopathatom a kis kopaszokat;)

kiábrándító, hogy amikor a katonaságról írsz csak a szopatás, az elpazarolt idő jut eszedbe és nem a haza szeretete...

Kossuth Lajos azt üzente...

vén hülye 2008.08.31. 01:41:43

"Szerintem annak az 1 521 143 igennek jó része olyanoktól származott, akik "elmentek innen mert ott könnyeb volt" SZABI,2008), illetve ezek első, ill. másodgenerációs leszármazottaiktól."

sanya,
ne haragudj de menyjél te a... valamerre.
Hát szerintem meg azok olyan magyarországi magyarok voltak, akikből elég sok van;)
Én vagyok az egyik.

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.31. 08:09:16

Qualitat, nekem sikerult végigcsinálnom az egy évet az általad listázott tevékenységek nélkul. Hajnali otkor a mosdatlan személy rendesen aludt. Viszont pénzt sem adtam senkinek arra, hogy verjen meg másokat - ugye erre nem vagy buszke?!
Vén, nekem mindazonáltal nem tunt fel, hogy a hazámat védelmezném. A rendszert védelmeztem, amit én személy szerint nem dzsanáztam kulonosképpen. Ha adott fokú riadó lett volna kikiáltva vagy mi, Olaszországba kellett volna bevonulnunk - hát hol honvédelem ez? Amikor egyszer a vezérkar azt játszotta az erdoben valahol Fehérvár mellett, hogy háború van és ok az erdoben vezérkarkodnak, még nekunk is moszkvai idore kellett átállítani az óráinkat. Pedig az egészhez semmi kozunk nem volt, oriztuk az erdot hogy senki ne menjen be. (Ki az istenharagja akarna bemenni az erdobe hogy megnézze a tiszteket amint isznak és háborúról álmodoznak?!) (Oriztuk? Felolem aztán mehetett volna mindenki amerre tetszik.) (Lerohanni Olaszországot? Egy páncélkocsi vagy mi tízbol, ha beindult. Az behúzott egy másikat, a ketto már négyet: így tanultuk meg hogy mi az a láncreakció. De volt, hogy gyalog álltunk be a beindult kocsik kozé, és ha jott egy tiszt, berregtunk hozzá. Neki.) (A legszebb az atomfigyelés volt. A toronyban észrevéve/felismerve! a villanást be kellett volna mérni ezt és azt, túlélni a córeszt, majd tovább mérni, és jelenteni az eredményeket a tobbieknek, akik szintén túlélték és most tanácstalanul várják hogy valaki felvilágosítsa oket. Világszám!)

Erdélyt szerető 2008.08.31. 10:24:31

Jé...ez egy autós blog?!
OFF: Erdélyben több magyarral találkoztam, mint itthon. És a hazaiak addig töketlenkednek, míg tényleg kezdenek majd a kint élők csúnyán nézni ránk, politikától függelenül.
ON: tavalyi nyaralás alkalmával egy negyed százados svéd vassal, terhes mennyasszonnyal, két házikedvenccel tettünk meg Bihar megyétől Kovászna megyéig (és vissza) tíz nap alatt több, mint 3000 kilométert.Brassó felé az út egy álom, a magyar útépítők sírhatnak. De jártunk keletebbre, Kovászna felé még mindig macskaköves út vezet. Az ottani kölekedési morál szerintem jó, balesetet egyet láttunk, egy Dacia belecsúszott a patakba. Gondom csak magyar vagy bukaresti rendszámos autóval volt, agresszívek, veszélyes helyeken előznek.Évek óta visszajárunk. Szép hely, jó hely, fejlődjön!

Széljegyzet(off): a segesvári emlékműnél úgy húztak el a magyar rendszámú autók, hogy la...mi álltunk meg egyedül. De az is igaz, hogy a Petőfi emlékművön van egy emléktábla, ami arról emlékezik meg, hogy ismeretlenek megrongálták az emlékművet.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.31. 11:53:45

Szia sanya!

Igen, a 2004.12.4.-i IGEN-ek zöme valszeg expatriált erdélyiektől (vajdaságiaktól stb.) és öntudatos honiaktól származott. Becslésem szerint a magyarországi lakosságból kb. 1,5 millió lehet, aki vagy akinek őse Erdélyből származik. Nem egy egységes tömeg ez. Az Erdélyből áttelepülő zsidók például nem sokat törődnek az ottmaradottakkal, illetőleg ha már igen, akkor csak a saját nembeliekkel. Az itteni erdélyi magyarok is vegyes társaság. Találkoztam én már olyan - ha jól emlékszem - dési fiatalemberrel, akkor dicsekedett, hogy 500 ezer Ft. prémiumot kapott, és kérdésemre, hogy küldött-e ebből csupán 50 ezeret nyugdíjas, otthon maradt szüleinek, az volt a válasz, hogy elég nekik a RO nyugdíj. (Ja, és gyerektelen volt a lelkem).
A kép vegyes, tehát, van itt is minden.

Az illúziókkal - ti. hogy Erdély tündérkert és Magyarország mennyország - le kell számolni.

Realistán kell szemlélni a világot, akkor nem ér annyi csalódás.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.31. 11:57:15

Én pesti létem alatt kb. 20 albérletben laktam. A leghosszabb 13 évet tartott, nem véletlenül a tulaj erdélyi származású volt. (A többieknél átlag egy évet laktam.)

ZR 2008.08.31. 12:08:25

A Koncz által bemásolt szöveget azért érdemes lenne átgondolni. Mert sokan vitatkoztak azon, hogy milyenek Székelyföld útjai vagy hogy a "lassú" magyar turista sofőrökkel van a baj.

De.

Arról nem beszéltünk, hogy Erdély más részein, vagy akár Romániában kis falvak között nincs is út.

pl.: E60-s mellől nyílik Sztána. Kós Károly otthona. 20 km kb 1 óra. 2 verzió van, egyik sem túl jó, max szárazságban. (a sár minden autót megfog)

Kalotaszentkirály környékén is csak kavicsos utak vannak, Énlaka dettó.

Szászrégen környéke, Mezőség stb. a falvakhoz többnyire földutak vannak, vagy ahogy a cikk író is írta friss aszfalt, teli lyukkal.

Lehet minimális a forgalom, de mégis nagy a veszély, mert ha a szembejövő túl gyors, s te is mész, s pont egy kátyúnál találkoztok, akkor vagy csatt, vagy árok, vagy kátyú s szakad a kerék.

Szóval jó duma, hogy Románia lehagy minket (GDP növ. üteme), de a valóságban a infrastrukturális, kulturális lemaradásokat nem tudja behozni. Max. Székelyföld és egy két nagyváros.

Ha megnézitek Románia EU-s régióit, akkor látható, hogy míg Bukarest egy főre eső GDP-je 13 e dollár vagy euró/fő, míg jó pár keleti régióé 4-5 ezer/fő. S ezek a számok csak csökkenek évek óta. Itt nincsenek nagy városok, csak mezőgazdaság és falvak. Szóval itt nagy erőlelépés nem várható.

sanya 2008.08.31. 12:19:40

OFF.
Sajnálom az illúziórombolást, de látnunk kellene a számok mögött legalább megközelítőleg a valóságot is. Föltettem én is magamnak a kérdést, hogy hosszú évek alatt megszerzett "jólétemet" hajlandó lennék-e megosztani ismeretlenekkel, közösséget vállalok-e velük gazdasági értelemben is? Hát elsőre meghökkentett a kérdés, mert könnyű beszélni, adni nehezebb. De ha már egyszer dönthetek, akkor a sajátomnak adok - szeretem ugyan a kínaiakat és a romákat is, de éppenséggel nem annyira. Na mindegy.

Nagyon jó, ami elhangzott az erdélyi ember sértődékenységéről (elsőre olvasva sértőnek éreztem jómagam is) - teljes mértékben aláírom.

ZR 2008.08.31. 12:19:59

Medgyessy Péter kolozsvári születésű, a kormányszóvívő 2004. dec. 5 alatt pedig nagyváradi. Ők aztán tuti nem magyar érdeket szolgáltak.

2005-ben még Eörsi Mátyás is lement Kolozsvárra (Ecksteinhez), hogy megmagyarázza miért kellett nemmel szavazni.

Szóval a "világpolgároknak", kik mindenhol otthon vannak, nem fáj Erdély sorsa. Wass Albert írásaiban olvastam egy olyan kolozsvári újságíróról, aki Amerikába kikerülve (II. vh. után)befolyásos újságíróvá válva Románia egyik fő védője lett magyar ügyekben, s kőkeményen tagadta, hogy megsértenék a magyarok jogait.

Amúgy Wass Albertet nem szabad csak "úgy" olvasni. Mélyen náci, antiszemita, rasszista, fasiszta, terrorista az öreg. Ezeket figyelembe véve, kellő mértékkel. :-))) (Legalábbis a szdsz ezt mondja.. :-)

qualitaet 2008.08.31. 13:59:29

"2005-ben még Eörsi Mátyás is lement Kolozsvárra (Ecksteinhez), hogy megmagyarázza miért kellett nemmel szavazni."

Ráért,hisz amíg nem volt idehaza addig a "körmös Bauer" (gyengébbek kedvééert Bauer Miklós az Államvédelmi Hatóság egyik prominens vezetője,Bauer Tamás szdsz-es képviselő apucija) eligazgatta közös ügyvédi irodájuk ügyes-bajos dolgait:)

vén hülye (dehogyis...)

"kiábrándító, hogy amikor a katonaságról írsz csak a szopatás, az elpazarolt idő jut eszedbe és nem a haza szeretete..."

Amellett, hogy mindjárt sírva fakadok az amerikai filmeket megszégyenítő sziruposságodtól, nekem is kiábrándító amikor hazaszeretetként aposztrofálja valaki azt amikor a saját népét leigázó világhatalom által irányított katonai tömb szolgájaként fog fegyvert egy olyan szervezetben, amely elsősorban arra hivatott, hogy a diktatúra hatalmát védelmezze saját polgáraival szemben.
Mert ugyebár a magyar hadsereg másra aligha volt képes...

Pár száz méterrel alattunk a hegyen van egy katonai lakótelep. Gyerekkori pajtásaim jópáran az ott lakó magasrangú ill. beosztású tisztek(személyügyi főcsoportfőnök, vezérezredesek, elhárítók,stb:) közül kerültek ki (ök "intézték" el a sorozásom is:)).
Egyszer kamaszkoromban, egy bizalmas, baráti beszélgetés alkalmát kihasználva, érdeklődtem a magyar haderő potenciálját illetőleg egy esetleges NATO-konfliktus esetére.
"Őszintén?" - kérdezte. "Pár órára zavart tudunk kelteni..."

Gomulka
"Viszont pénzt sem adtam senkinek arra, hogy verjen meg másokat - ugye erre nem vagy buszke?!"

Dehogynem. Többszörösen is.Segítettem a barátomon + plusz ráébresztettem egy primitív tahót,hogy rossz fát húgyozott le.

Atty 2008.08.31. 14:23:06

A vilagon nincs meg 1 ilyen szethuzo nep mint a Magyar.
Sajnos majd 50-100 ev mulva amikor Szegeden Romanul, Pesten Szlovakul, Siofokon Szerbul, Nyiregyhazan meg Oroszul kell majd kerje BigMac menut, ez a sok barom, akkor talan boldogok lesznek.

qualitaet 2008.08.31. 17:37:56

Tudom, hogy túzás de schlusspoén gyanánt ezt vétek lenne kihagyni :)

www.youtube.com/watch?v=HPPnZeSj7Cw

sanya 2008.08.31. 18:11:15

Évekkel ezelőtt Erdélyben szereztem meg a jogosítványomat. Rögtön utána két dolgot kellett megtanulnom mielőtt rámbízták volna az autót:

1. gödröket kerülgetni (s közben haladni a legnagyobb sebességgel)
2. optimális kanyarvételi ív begyakorlása.


Az 1. ponthoz tartozik nagyrészt az a beidegződés, hogy a kiszámíthatatlan útminőség miatt (ahogy ezt megjegyezte egy hozzászóló) törekedni kell az útburkolat középső részén menni: kb. annyira, hogy a bal oldali kerekünk a sávelválasztó vonalon legyen. Ezt azért érdemes megtenni, mert így nem a kamionok vájta nyomvályúkban haladunk, ahol gödrök is nagyobb számban fordulnak elő.
Egy nagyon zavaró dolgot még megemlítenék: sokan "vágják a kanyart", minden kanyarhoz közelítve számítsunk arra, hogy egy idióta jöhet szembe nagy sebességgel saját sávunkban (ez akár teherautó/busz is lehet). Ezt azok teszik, akik nulla vezetéstechnikával felvértezve róják az utakat - sajnos sokan vannak belőlük, ill. elég kanyargósak az utak.

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.31. 20:14:30

Szóval EZ A KORMOSBAUER?! Mióta akartam tudni! Komolyan. Ha már itt tartunk: mi (az eredete, mármint) a VIZESNYOLCAS?

Az én kis városomban (Mesticka, tulajdonképpen nagyon szeretnék cseh lenni, csak nem vagyok) is volt, meg van is laktanya. Nekem mégse' volt tiszti haverom, tudja fene hogy miért. Várj csak, egy osztálytársnak tiszt volt az apja, de nem haverkodtunk (általános, és lány volt), meg egy másiknak katonazenész. Ha az számít.

Meg L. barátomnak az apja; L.-lel aztán egyutt voltunk katonák meg egyetemisták is. (meg táposok)
Idosebb L. ezredesként szerelt, és 56-ban állítólag az o tankjai lotték a pártszékházat a Koztársaság téren. Ha igaz az amit mesélt, a rádiók nem mukodtek a t 34-esekben, és nekik azt mondták, hogy oda kell loni, ahonnan rájuk lonek, csak védjék a pártházat. Odabenn kozben már tudták hogy a felkeloknek is vannak tankjaik, így amikor L. papa zászlóalja vagy mije felbukkant a téren, ok lottek. Pufftili zutty, ahogy a kolto mondja, az lett belole. (Aztán a végén munkasparaszthatalomért, ami tizenot felvételi pontot ért volna, ha L. meg nem mondja az apjanak hogy hová is tegye a tizenot pontját.)

Szabi 2008.08.31. 20:24:55

Te Epikürosz ha olyan szar volt magyarországon akkor mi a francért mentél ki. Megmondom én. Azért mentél ki mert könnyebb volt hirtelen belecsöpenni egy mások által felépitett civilizációba(utak, üzletek, gyárak stb.) mint itthon felépiteni ugyanezt vagy esetleg az árnyékban megvárni mig felépül. Akkor most ne sirj. Aki itthon nem tudott semmire haladni az ott is csak csöves lessz a panelház 10-edik emeletén és haláláig suzukival fog járni.

qualitaet 2008.08.31. 21:03:19

Körömletépéssel vallatott.
Nem reakciós urban legend. Nem egy és nem kettő későbbi MSZMP-funkcionárius áldozata is megerősítette több, jobbosnak legkevésbé sem nevezhető médiumban is.

sanya 2008.08.31. 21:11:59

Baz'meg szabi, te aztán biztos sokra vitted. Tán csaknem fával kereskedsz? vagy utász vagy? önerőből nemigen sokra megy az ember arrafelé - írásodból meg tudom ítélni, hogy:
1. vagy nem írogatsz gyakran magyarul
2. vagy nem írogatsz gyakran semmilyen nyelven
Tehát nem az atomkutatás terén végzel projektmunkát. Eszed járása pedig a sallangos sztereotípiák szintjén rekedt meg. Tényleg, te mitől érzed magad olyan kib....tt sikeresnek?

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.08.31. 21:30:52

Én is arra tippeltem. Állítólag Kádár is mutogatta, milyen szép új kormei nottek neki. Anyósom latintanárból vedlett orosztanárja pedig megtanította nekik hogy Szobaka szobaki szmerty. (Lermontov, a'szem)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.31. 23:32:18

Szabikám:
Nem vártam kolbászból font kerítésre, vállaltam a gürcölést. Ott, Erdélyben is vállaltam volna, ha lett volna támogatás, rokonlélek. Amúgy nem szuzukim van, hanem picit jobb, és nem 10. emeleten lakom, hanem zöldövezetben. És ebből semmi sem ügyeskedés, hanem becsületes, kemény munka.
Jut eszembe, épp ma olvastam az indexen, hogy két románt lekapcsolt a magyar rendőrség a HU-RO határon. Kocsit raboltak Franciaországban, lőfegyverrel, de az Interpol már nem csigalassú, mint régen volt, így a határellenőrzésnél sípolt a számítógép. Tudod, bip-bip! Na, ők azok a deszkurkörec srácok, akikről lejjebb írtam.
Ha van egyéb kérdésed, szívesen állok rendelkezésedre. Ahol tudok, segítek.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.08.31. 23:39:21

Itt a hír egyébként:
index.hu/politika/bulvar/nlk080830/

Ez is kapcsolódik Romániához:
index.hu/politika/bulvar/m5080830/

Egyébként igazolja korábbi állításom, mely szerint sem Erdély nem tündérkert, sem Magyarország nem mennyország. Földi tájak, emberekkel, jókkal, rosszakkal.

szabi 2008.09.01. 07:34:09

Ja és Kedves Epikürosz ha sajnálod azt a két csokit a rokonoktól akkor ne látogass haza. Én nem hiszem, hogy ha meglátogatod a rokonokat ők nem pakolnak föl egy kis finomsággal. És ők nem ilyen tescos "inyencségeket" adnak neked hanem valami olyat amit nálatok nehezen lehet beszerezni. Szégyelhetnéd magad, hogy az itthon maradott rokonokat ugy tünteted fel mint akik a te tescos cuccaidra várva üldögélnek a kapu előtt.

Kedves Sanya én veled ellentétben három nyelven beszélek rendesen és még egy kicsit németül is szóval az meg már majdnem 4. Nem vagyok atomkutató hanem menedzsmentet végeztem Kolozsváron.

irmuska 2008.09.01. 18:39:10

"...belecsöpenni egy mások által felépitett civilizációba(utak, üzletek, gyárak stb.) mint itthon felépiteni ugyanezt vagy esetleg az árnyékban megvárni mig felépül."
^- Szabi, nem kötekedni akarok (veled a legkevésbé sem), de a 'civilizáció'-nak nincs sok köze az 'üzletek-gyárak-utak'-hoz. Sokkal inkább a történelemhez, történelmi városokhoz, ipari szennyezéstől (relatíve) mentes környezethez meg ilyesmikhez. Ebből a szempontból alighanem jobban vagytok ti eleresztve odaát (szintúgy a Fölvidék.) Nem jártam még Erdélyben de annyit kb. tud róla az ember hogy építészetileg / földrajzilag stb. zsebrevágja a mai Magyarországot. (Hogy akkor mér' nem költözök oda?! - nagyon gazdagnak kéne lenni ahhoz hogy az ember a vasfüggönytől keletre emberi módon létezni tudjon, azért nem. Majd ha nyerek a lottón.)
Én azért (is) hagytam oda Magyarországot mert elviselhetetlenül elrondították a sok üzlettel-gyárral-utakkal-mindennel. (Az ember valameddig azt hitte '89 után hogy eltakarítják a 40 év mocskát, de nem. Sőt. Retrospektíve áldott jó naïv Antall-kormány, hogy szidtuk anno - mi hülyék. "Teccettek volna talán forradalmat csinálni?!") A kilátás itt az ablakomból majdnem olyan jó mint a Tordai-szorosra ("lebensqualität"), és senki-semmi (packázó hivatalok, unatkozó ismerősök, Qualitæt bloggertárs stb.) nem érzi szükségét annak hogy a képembe dörgölje a magánvéleményét arról hogy mit gondol rólam / hova-mennyit-miért kéne adóznom / hogy éljek / mit kéne vezessek, satatöbbi.

"Aki itthon nem tudott semmire haladni az ott is csak csöves lessz a panelház 10-edik emeletén és haláláig suzukival fog járni."
- Mi a baj a Suzukival? Autó, visz, a többi nem mindegy? (perszehogy nem mindegy, lévén ez egy autós blog, de ne keverjük össze a 'presztízsautót' (kvázi 'munkaruha') a karakteres 'úri-autó'val. Ami lehet akár egy gyűjtői Velorex is. Trabant deLuxe, akármi.) (Majd ha nyerek a lottón és megveszem azt az udvarházat, megtehetem hogy lovas szánnal / négyökrös szekérrel tartsak be a sietős autós polgártársaknak. Dafke.)
"Haladni" - hova, miért?? Ez a baj káeurópával, mind azt hiszitek hogy az majd visz valahova. Fenét. Valaki(k) istenesen átb*sz(nak) titeket a palánkon ( - nem, nem a zsidók; nem minden ex/post/krypto/kommunista/újkapitalista szükségszerűen bibsi, bármit is daloljon a Gárda). Álljatok le b*zz *g, gondolkodjatok.

A 10. panellel egyetértek, rosszabb lehet az mint az élveboncolás. (az országban ahol újabban lakom, épült összesen 2 (kettő) darab 10 emeletes lakóház - pár éve robbantották őket, civilizált emberi lakhatásra alkalmatlannak ítélve. Az ex-lakókat (többnyire csóró proli munkanélkülieket) kies, kétszintes kertes házakba telepítették.) (Ez egy ilyen vidékies ország.)

Azzal is 1000% egyetértek hogy ott pusztuljon meg aki sajnálja még a teszkóscsokit is az erdélyi rokontól! (Miközben én itt alig tudom megfizetni a juhtúrót, mert 200szor annyiba kerül mint a svájci csokoládé.
(...egy tál lencséért, stb.)

irmuska 2008.09.01. 18:51:08

(bocs: Tordai Hasadék, nem szoros...)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.09.01. 19:59:46

"Nem vagyok atomkutató hanem menedzsmentet végeztem Kolozsváron."

Őszintén, nem is néztem ki belőled egy komoly egyetemet...

Menedzsmentsuli. Régen ezek voltak a párt által működtetett gyorstalpaló káderiskolák.

jenko80 2008.09.02. 14:36:22

"...belecsöpenni egy mások által felépitett civilizációba(utak, üzletek, gyárak stb.) mint itthon felépiteni ugyanezt vagy esetleg az árnyékban megvárni mig felépül."

Ezt nem értem. 1. az árnyékában megvárni az nem valami nagy teljesítmény. 2. mások által felépített civilizáció? Ez inkább egy 50 éves komcsi elnyomás alatt leamortizált civilizáció. Ami meg előtte volt, azt együtt építettük magyarok, ezért is ANYAORSZÁG Magyarország. Hát hova menjen, Kirgizisztánba? Ha valaki magyar, akkor itt helye van. Nem is hinném, hogy az anyagi jólét lett volna az egyetlen motiváció az ideköltözésben, inkább az, hogy itt büntetlenül érezheted magad magyarnak (bár mostanában ezt intoleranciának vagy magyarkodásnak mondják), nyugodtan használhatod anyanyelvedet hivatalokban is.

Egyik erdélyi utam során olyannal találkoztam, amit nem hittem el. Olyan volt, mint egy autócsapda, gyakorlatilag egy lejtő volt "beépítve" az egyik sávba, ami a végén egy fallal végződött, és ott a normál felszínen folytatódott tovább az út. Ha nem a szembe sávról van szó, ottmaradtunk volna kocsistól, mivel sötét volt. Ezt hogy lehet túlélni helyismeret nélkül?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.09.02. 18:24:06

Hát, lenne sok minden leírnivaló, de nincs rá tér, idő, energia.

Az erdélyi magyarokra hatott a 80 éves román elnyomás, ezért nem is lehet csodálkozni, ha egyes, korábban román jellegzetességnek tartott jellemhibák náluk is megjelennek. Ez az érem egyik oldala. A másik oldala az, hogy a román nép pozitív tulajdonságai, mint például az összetartás, hangsúlyosabban jelen vannak az erdélyi magyaroknál.

Még csak egy röpke gondolat, ezúttal a székelységről. A székelyeknél már nagyon korán, a Kazár Birodalomból való kivonuláskor eluralkodott a tudomány- és technikaellenesség. A várépítéstől való irtózás végigkísérte a székelyek középkori történelmét. Pedig a várépítés nem feltétlen az elnyomás egyik módja, hanem rengeteg mesterség elsajátítására is remek alkalmat kínál. A 11. és 12. századok fordulóján szégyenszemre előbb a Teuton lovagokat, majd a szászokat kellett behívni, mert a székelyek képtelenek voltak megvédeni a keleti és délkeleti határt. Az idők folyamán aztán nem a szász, a később jött szegődött el inasnak, cselédnek a székelyhez, hanem épp fordítva, a székely atyafiak könyörögték be magukat Brassó vagy Szeben városaiba, hogy ellessék egyes szakmák fortélyait.
Pedig, ugye ha ne lett volna, ne lenne az a tróger elit, a "lófejek", megindulhatott volna egy természetes fejlődés nálunk is. Lehet nekem jönni Bolyaival, Bodor Péterrel vagy Gábor Áronnal, de ezek csak csodabogarak. Természetesen, szélesebb síkon ez érvényes a magyarságra is. Így fordulhatott elő, hogy Benyovszky Móric a franciáknak fedezte fel Madagaszkárt (amely ugye lehetett volna akár Magyargaszkár is), Kőrösi Csoma Sándor nem magyar-tibeti szótárt szerkesztett, hanem angol-tibetit, a marsjárókon meg piros-fehér-kékcsillagos zászló díszeleg és nem p-f-z.
Az utakról még csak nem is beszéltem. Pld. XIV. Lajos híres, völgyhidat építő mérnökéről...
Ennyi egyelőre azt hiszem elég lesz.

qualitaet 2008.09.02. 22:43:28

"A székelyeknél már nagyon korán, a Kazár Birodalomból való kivonuláskor eluralkodott a tudomány- és technikaellenesség."
"Az idők folyamán aztán nem a szász, a később jött szegődött el inasnak, cselédnek a székelyhez, hanem épp fordítva, a székely atyafiak könyörögték be magukat Brassó vagy Szeben városaiba, hogy ellessék egyes szakmák fortélyait."
A székelyeknél már nagyon korán, a Kazár Birodalomból való kivonuláskor eluralkodott a tudomány- és technikaellenesség."

Eszemben sincs bántani a székelyeket, de a Kolozsvárról 1940-ben elszármazott "bakszász" nagyapám mindig a zsigeri "székely úrgyűlölet"-et hajtogatta anyukámnak, amikor a Nyárád mellöl származó parasztlány menyével való örökös konfliktusok okáról kérdezte.

Hú Epikurosz koma, Te nagyon érzed a témát...:)DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.09.03. 15:00:37

Ugyan már. Itt csak villantottam egyet, mert tekintettel kell lenni a befogadó közeg teherbírására is.

Burkus király 2008.09.03. 21:17:28

(sanya volnék, csak hát kellett az indapass regisztráció, ezért az új nickname)

"Az erdélyi magyarokra hatott a 80 éves román elnyomás, ezért nem is lehet csodálkozni, ha egyes, korábban román jellegzetességnek tartott jellemhibák náluk is megjelennek."

Epikurosz, ez 10 pontos volt!

Érzek némi iróniát is benne, azonban a tendencia tényleg létező: a magyarországi utazóközönség is inkább vágyódik falura ( = homogénen fennmaradt magyar kultúrkörnyezet), mint városba.

Kedves zabi!
"Kedves Sanya én veled ellentétben három nyelven beszélek rendesen és még egy kicsit németül is szóval az meg már majdnem 4. Nem vagyok atomkutató hanem menedzsmentet végeztem Kolozsváron."
Ki mondta, hogy én csak három nyelven beszélek rendesen? Meg hogy csak egy főiskolai szakra futotta volna? Akár többre is, jobbra is (tényleg ez számít? érdekel itt valakit?). De gondolom vannak a hozzászólók közt nálam is képzettebb, jobban informáltabb meg több nyelven beszélő emberek. Ettől még nem szívom fel magam és nem fogom senkinek megmondani, hogy hova menjen és hova ne menjen. Egyszerűen felháborító, amit itt a kitelepültekről/elszármazottakról írogatsz. Kishitű beképzelt ...
Annyira nagyra vagy az erdélyi fejlődéssel...ami nyugatról indult. Atyafiaink a rendszerváltás után bejárták a világot, onnan vitték vissza szülőföldjükre a tudást és - nem elhanyagolandó - azt a kevéske tőkét, melyet nehéz hónapok/évek alatt szereztek meg harmadrendű állásokban két műszakot vállalva. A másik variáció meg a komcsi vagyon átmentése. Jó, van még a(z illegális) fakereskedés, vagy a lomizás. Marha büszke lehetsz a betelepülő multikra, imitt-amott csurran-csöppen egy (közép)vezető állás a Nokianál, Metronál, stb. - ezek mind-mind székely cégek. Menedzser mi? Melyik magyar banknál dolgozol Szeredában (amit te virágoztattál fel)?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.09.03. 22:26:32

Ne bántsuk azért a Szabit is. Ahogy a székely mondja: ő is a mi kutyánk kölyke. Én csak reményleni tudom, hogy akik ma megszedték magukat ebben a nagy vadnyugati kapitalizmusban, nem lesznek önzők, hanem csurrantanak-csöppentenek a közösségnek is. "Mert mit ér a [vagyon és a] tudás, ha nem tudod megosztani senkivel." (Ezt a Csillagkapuból koppintottam:-)

A középkori erdélyi magyar nemesség a frissen betelepített oláhoknak (mert akkor így hívták őket; 1348-49-es pestisjárvány utáni évekről beszélek, sok kipusztult magyar faluval, mert ugye a járvány elsősorban a kereskedelmi útvonalak mentén terjed, nem fent a hegyekben) templomokat építtetett, hogy jól érezzék magukat.

Burkus király 2008.09.03. 23:25:20

Ja, köszönik, nagyon jól érzik magukat. Pl. Gyimes völgyébe érve Csíkszereda felől is ...

PS. ha valaki elment, hát az ilyen szabi-kaliberűek miatt is megtehette. Sokra nem viszi az, aki kellőképp nem korrupt, nem nyomul és nincs benne a befolyásos társaságban: az ilyen nem épített arrafelé semmilyen civilizációt. Lakótelepi lúzer maradt minden tehetségével, becsületességével. Élete nagy tette pedig, hogy bírta viselni a semmire jutás terhét tehetséggel megáldva/-átkozva anélkül, hogy alkoholistaként végezte volna. Mérnök szülők, akik délutánonként kis bérelt földjükön pityókát meg zöldséget termesztgetnek télire (panelban ugyebár). Vagy ott van a gyermekkori barátom esete, ő valódi atomkutatóként az USA-ban kötött ki. Még Magyarországon sem tudnak képzettségének megfelelő állást ajánlani, nemhogy Erdélyben. Na, ez tényleg messzire vezetett. És mindenki hazavárja Erdélybe - megáll az eszem, mikor ilyeneket olvasok, hogy maradjon ott, ahol van. Vagy a másik osztálytársunk, akivel együtt országos TDK díjakat nyertek. Na ő maradt, néhány elvonókúra után köszöni jól van.

Nem úgy volt, hogy volt a magyar, azt meg elnyomta a román Erdélyben. Ugyanúgy voltak besúgók, pártaktivisták, "magyar" elvtársak, rendőrök, katonák. Isten ments az ilyenektől, azok még nevüket is átíratták románra.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.09.04. 22:13:41

Nagyon OFF-topik:
Na, erre még reagálok, mert bevallom, szíven ütött, mint egy pofoncsapás (bár, azért annyira nem, megedződtem már az ehhez hasonló idiotizmuson): "Azzal is 1000% egyetértek hogy ott pusztuljon meg aki sajnálja még a teszkóscsokit is az erdélyi rokontól! "

Természetesen én is vittem teszkóscsokit, bár sokkal fontosabbnak tartottam a pénzt, és egyebeket, ami a pénznél is fontosabb, a know how-t.

Húsz éve a csoki mellé vittem fogkefét és fogkrémet a kis rokonoknak, és szép lassan elmagyaráztam nekik, hogy mennyire szeretném, ha ők nem kínlódnának a fogorvosnál, mint én. Ugyanis nekem a szüleim ezt nem tették meg, és ahogy elnézem az erdélyieket, sok gyerek szülei ma sem teszik ezt meg. Bezzeg, a teszkós csoki, a cukorka, azok aztán a szeretet igazi szimbólumai, azoktól lesz boldog az erdélyi honfiú és honleány. A saját hiúságunkat biztos jól meghízlalják...

Akkor mondom tovább, mit tartottam érdemesnek vinni az erdélyi rokonnak: 15 évvel ezelőtt, amikor itt is 2500 Ft. volt egy kompakt fénycső, azt vittem, nem csokit, kávét, meg ilyen szarokat. Mert fontosabbnak tartottam csökkenteni a villanyszámlát, mint rontani a fogat. Természetesen, 10 évvel ezelőtt már volt a csomagban mobiltelefon is, hogy a más-más helységekben élő rokonok között könnyebb legyen a kapcsolattartás. Ezek csak példák, mert voltak ott egyebek is, de csak érzékeltetni szerettem volna a filozófiát. Persze, ez még mind nem know-how, hanem vas (hardver) (jut eszembe ment PC is hazafelé, még akkor), de ezekkel kapcsolatban felmerülnek már bizonyos igények újabb ismeretek iránt.
Közhelyet mondok, ha említem a bibliai bölcsességet a halászatról, amelynek megtanítása sokkal fontosabb, mint a haladomány, de akkor mégis miért nem így teszünk? Illetve, így teszünk azért, csak ugye az idő, az idő...
Még csak egy másik, nem bibliai bölcsességet osztanék meg, mert nagyon fontosnak tartom: a puritanizmus elve szerint, bár megtehetném, hogy sokat fogyasztok, de inkább megosztom felebarátaimmal, mert csak széles bázissal lehet társadalmat építeni. A szűk eliteket elfújja a szél (lásd Mohácsot). Így 2 legyet ütök egy csapásra: ha jön a török kamionos, mellém áll a pór trabantos is.
Mohácsok pedig lesznek, bár más síkon és más szereplőkkel. Te fel vagy rá készülve?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.09.07. 10:07:53

Íme az idiotizmus újabb példája:
erdely.ma/gazdasag.php?id=41614

Végre van egy magyarországi fuvarozó, amely civilizált körülményeket biztosítva vállalja utasok szállítását Romániába is, ráadásul olcsóbban, de ez persze nem tetszik a rozoga buszokkal szállító erdélyi cégeknek.
Nekem soha nem tetszettek az erdélyi buszok, mert mocskosak, ócskák, a sofőrök nem tudnak civilizáltan beszélni stb.

irmuska 2008.09.08. 03:40:37

" Ez inkább egy 50 éves komcsi elnyomás alatt leamortizált civilizáció."

^ PONTOSAN.

Isten nyugosztalja.

irmuska 2008.09.08. 03:53:58

"Nekem soha nem tetszettek az erdélyi buszok, mert mocskosak, ócskák, a sofőrök nem tudnak civilizáltan beszélni stb."
Ojvé. Nem vagy te egy csöppet túl lemaradott a civilizáció szekeréről? tehetős dekadens népségek manapság vagyont fizetnek az autentikus, földhözkötött "experience"-ért.
Miszerint busz, megy, visz. (Civilizáltan beszélni én sem tudok, a tourette-szindróma jóval utánam ivódott bele a széles népköztudatba. Szintúgy az Asperger.)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.09.08. 11:50:23

irmuska, ne kötekedj, mert hozzád vágok én is egy Parkinsont, meg egy Alzheimert, meg egy Freudot.

irmuska 2008.09.11. 03:58:46

Tourettet.
(meg egy Aspergert is a nyomaték kedvéért)

irmuska 2008.09.11. 04:02:11

(Jaj most látom hogy azokat már a múlt héten ellőttem... szégyen-gyalázat. Igazad van, maradjunk csak az Alzheimernél.)
süti beállítások módosítása