...annak, hogy a sokak szerint valaha volt legnagyobb magyar autóversenyző-tehetség, Kesjár Csaba elhunyt. Génjeiben apjától, Jánostól, örökölt tehetségével egy olyan időben tarolta végig Európa versenypályáit, amikor még nem volt itthon szélessáv, határtalanság és plazmatévé.
Itt-ott elcsípett hírekből és ritka újságcikkekből tudtuk csak meg újra és újra, hogy megy neki, ha volt róla kép, azonnal ormótlan ollót loptunk anyáinktól és vágtuk ki, ragasztottuk a falra. Mert Csaba volt a Császár nekünk, akkor. NSZK-ban versenyezni 87-ben, profi szinten annyi volt számunkra, mint a Marsraszállás.
Dagadt a mellünk, nekünk, határon túli magyaroknak is, ez a miénk, ott van, megy, de még hogyan! Igaz, bajnokságban versenyt sosem nyert, de mit számított ez akkor. (Egy bajnokságon kívüli versenyt azonban megnyert. Igaz, akkor nem kellett csapattársa mellett másodhegedülnie.)
Aztán, mikor 87-ben, a második Magyar Nagydíj idején (mondanom sem kell, hogy legalább tucatnyian nyomorogtunk a negyediken lakó Petiék nagyképernyős Teslája előtt) elmesélte, hogy Erich Zakowski beültette a Forma-1-es Zakspeed Turbo-ba és a futam után körözhetett vele a pályán, majd' megőrültünk az izgalmomtól.
„Egy kört engedtek neki elvileg, meg hogy ne váltson a harmadik sebesség fölé, de hát amint elindult, mindenki a haját tépte, mert Csaba úgy elindult, mintha vissza se akarna jönni, úgyhogy ment három kört, vagy talán négyet is.” - nyilatkozta Dávid Sándor, aki akkor részese volt a "tesztnek".
Kesjár Csaba (Budapest, 1962. február 9. – Nürnberg, 1988. június 24.)
Tudtuk, hogy valami készül, valami lesz, terveztük, a 88-as Nagydíjra ismét megfőzzük apáinkat és kimegyünk (86-ban voltunk először a méregzöld 2140-es Moszkviccsal), hiszen beton, hogy ott lesz A Csaba.
Aztán jött az utolsó Forma-3 évad a német Schübel Team-nél, 1988 június 24.-és az átkozott Norisring. Majd az üresség, az értetlen, megdöbbent arcok. Nincs, meghalt, elment.
Egy világ dőlt össze bennünk és nem épült fel újra sosem. Mind a mai napig nem tudni, valójában mi történt. Öngyilkosság? Akik ismerték mint embert, azok kizárják annak a lehetőségét, hogy a pályája csúcsa felé tartó 26 éves, életerős pilóta ilyet tegyen. Akik ismerték mint versenyzőt, megfontolt, józan vezetési stílusát, azok kizárják a vezetői hibát.
Minden arra mutatott, hogy valahol a gépben valami elromlott. Egy laza csavar? Egy pályán felejtett éles törmelékdarab? Szabotázs? 200 km/óra körüli tempónál bármi történik is, mindig magában hordozza a katasztrófa csíráját.
Balkanyar volt, féknyom nem. Lehet, valahol a Belügyminisztérium (vagy a Stasi) poros aktáinak mélyén lakozik az igazság, amit már sosem tudunk meg, amit már sosem tud meg a 2007-ben elhunyt Kesjár János sem, akinek a fia a mi Istenünk volt, ott és akkor, a szürke lakótelepi panelház negyedik emeletén.
Nyugodjanak békében együtt, a Farkasréti temető hűs földjében.
Barátai, Szikszay Attila, Kertesi Zoltán és Nagy Péter tesznek róla, hogy ne merüljön feledésbe, hiszen a www.lazapipa.hu oldalon egy százképes, megdöbbentően alapos galériában gyűjtötték csokorba Kesjár Csaba pályafutásának képeit. Harle Tamás pedig "Az utolsó 26 óra" c. könyvében részletesen is foglalkozik a baleset körülményeivel. Köszönet nekik.
