Összerakósdi - két héttel a verseny előtt

  2008. március 27. - Kari Címkék: rali versenyautó rally renault clio rallye autóverseny

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kellene még egy Alfa
2008-07-18 06:41:00

  Nem, nem hülyültem meg, egyszerűen csak hiányzik még egy a flottámból. Lassan két éve, hogy rendszeresen

Kész az első kecskeméti Merga
2008-06-30 15:00:00

  Eredetileg arról volt szó , hogy a 2012-ben induló gyárban csak A és B osztályokat fognak gyártani, de a DAG

„Megb@szlak, amikor akarlak”
2008-05-16 11:18:00

Egyre jobban bebizonyosodik, hogy Dopeman szövege az élet bármely területére igaz. Ha egyszer bekerül az ember a

Autós újságíró piperepolca
2008-05-13 18:30:00

Látom már, ebből sorozat lesz. A múltkor megtaláltam az autós újságíró ideális munkaeszközét , most pedig

Nem teljesen véletlenül de nemrég abban a műhelyben jártam ahol Kőváry Barna új Renault Clio R3-as versenyautóját összelegózzák. Igen ez a jó szó a műveletre, mivel ha valaki ilyen autót vesz újonnan – meg más tipusoknál is, de most erről lesz szó –, akkor azt darabokban kapja meg, és neki kell összeraknia.


Van a karosszéria – ez jelen esteben Barnus meglevő bódéja –, és dobozokban vannak az alkatrészek. A motor egyben kompletten, ugyanígy a váltó is. Na de! Minden más alkatrész – a legapróbbakig – külön-külön kis zacsikban. Annyi a segítség, hogy a zacsikon van cikkszám, és van egy vaskos katalógus-szerű leírás, hogy melyik cikkszám hova való.


Szóval  Egerben indul a hazai bajnokság, és két héttel a rajt előtt Barnus kocsija így néz ki. A kasztni az emelő tetején, épp a benzintankot próbálják a fiúk a helyére biggyeszteni. Az ajtók, a műszerfal, és a többi ilyen nagyobb darab a falon lóg, a kisebb cuccok pedig kiterítve a műhelyben, hogy könnyű legyen keresgélni a cikkszámokat.

A még kisebbek pedig két fatáblára (csak az egyikről van kép) vannak feltűzve, hogy átlátható legyen az ügy. Mert az rendben van, hogy a kormányoszlop helyét megtaláljuk, meg az üléseket sem fogja senki rossz helyre szerelni. De egy pár centis kis csövecskének leírás nélkül megtalálni a helyét lehetetlen. Szinte minden csavar és alátét is külön zacskót kapott. Nagyon észnél kell lenni, mert a füzetből kiderül, hogy az adott csavar hossza nem véletlenül annyi, és máshova nem lehet berakni. Vagy igen, de akkor ami meg oda való lenne, az nem megy ennek a helyére. Szóval kemény feladat, de szerintem kész lesz. Biztos vagyok benne.


Ja, igen. Tulajdonképpen a hátsó futómű miatt gondoltam, hogy ide rakom a Belsőségre. Ahogy álltam fölöttük és nézegettem akkor találtam ki, hogy mások is lássák, a versenysport az versenysport. Gondolom a Renault széria és az R3-as futómű kialakítása között is van akkora különbség, mint az áruk között.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr34398365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balage_146 2008.03.27. 15:20:31

Hello Kari!

Mi a helyzet a csoda-GTV-vel? Idén lesz bajnoki indulás? Esetleg Esztergomban egy mustra? ;)

CSaB · http://www.domain.hu 2008.03.27. 15:23:01

Ahh de ott lennénk a műhelyben

B.Petike 2008.03.27. 15:29:22

Remélem beszerelik a vízcsepegtetőket a hátsó kerekek fölé!!!:D

ommm 2008.03.27. 15:35:16

hollá, azért ki van az a futómű merevítve tisztességesen.

B.Petike:
bocs, de minek is? Clio elöl hajt :)

agaras 2008.03.27. 15:39:43

a versenyfutómű változat fék nyerge miért van magasabban?

vancello · http://vancello.hu 2008.03.27. 15:43:21

Ommm!

Barnuséknak még a Trabin volt egy ilyen szerkentyű, vizet folyattak a hátsó kerekekre, hogy jobban csússzon. Meg balban is. :D:D

én 2008.03.27. 15:44:52

a Trabi is elöl hajt, mégis benne volt a hátsó kerékre "pisilő" tartály. (ez volt a benetbiztonsági elektronika-pótlék, ha a hátsó kerék csúszott, és nem pedig megakadt farolás közben akkor nem borult fel (((elvilegXD))).) Kíváncsi vagyok hogy ha ez a cucc nem lett volna benne akkor mennyit borultak volna:D hajrá Barnus!!!! És a cliotól függetlenül trabi 4ever:D

én 2008.03.27. 15:47:00

a Trabi is elöl hajt, mégis benne volt a hátsó kerékre "pisilő" tartály. (ez volt a benetbiztonsági elektronika-pótlék, ha a hátsó kerék csúszott, és nem pedig megakadt farolás közben akkor nem borult fel (((elvilegXD))).) Kíváncsi vagyok hogy ha ez a cucc nem lett volna benne akkor mennyit borultak volna:D hajrá Barnus!!!! És a cliotól függetlenül trabi 4ever:D

én 2008.03.27. 15:47:57

a Trabi is elöl hajt, mégis benne volt a hátsó kerékre "pisilő" tartály. (ez volt a benetbiztonsági elektronika-pótlék, ha a hátsó kerék csúszott, és nem pedig megakadt farolás közben akkor nem borult fel (((elvilegXD))).) Kíváncsi vagyok hogy ha ez a cucc nem lett volna benne akkor mennyit borultak volna:D hajrá Barnus!!!! És a cliotól függetlenül trabi 4ever:D

kariking · http://ralialfa.blogspot.com 2008.03.27. 15:51:28

Balage_146
Naná, hogy lesz :)
Egerben is indulunk, ha minden igaz. És ha egyben marad a verda akkor foglalt helyem van a zöld parkolóba Esztergomban :D

Dáwid 2008.03.27. 15:52:23

a Trabi is elöl hajt, mégis benne volt a hátsó kerékre "pisilő" tartály. (ez volt a benetbiztonsági elektronika-pótlék, ha a hátsó kerék csúszott, és nem pedig megakadt farolás közben akkor nem borult fel (((elvilegXD))).) Nah jó, szórakozásbeli értéke több volt:D csak azért a clio nem egészen trabi stíulsban fordul.... kár:P... mindegy hajrá Barnus!!!! És a cliotól függetlenül trabi 4ever:D

korlat 2008.03.27. 15:52:49

ommm: Trabi se hátul hajtott, nem?

butcher 2008.03.27. 15:53:09

Ez k. jó. Karira ilyent kérek anyutól. Kéne berakni egy kamerát és venni ahogy épül össze a verda

Ex Termesz · http://karvolt.blog.hu 2008.03.27. 15:55:37

@ommmm

szerintem kőváry trabantos múltjára célzott...

Foximaxi 2008.03.27. 16:05:54

ommm:
Azért, hogy jobban csússzon. :)
Mint a trabcsek anno.

Foximaxi 2008.03.27. 16:06:58

omm:
Azért, hogy jobban menjen keresztbe. :)
Mint anno a trabcsek.

Sam8888 2008.03.27. 16:20:45

Miért kommentel mindeki 2x vagy 3x? (Esetleg 4x? :))

mauser 2008.03.27. 16:21:59

Három oka lehet: jobb súlyelosztás vagy fékezés befolyásolása (gyak. fékezés közben az autóra ható erőkkel lehet így játszani), vagy a rugózást így befolyásolják valamilyen irányban a féknyereg súlyával.

SsPL71 (törölt) 2008.03.27. 16:24:05

agaras: Azért vannak feljebb mert fejjel lefelé vannak a futó művek.

SsPL71 (törölt) 2008.03.27. 16:26:30

"(gyak. fékezés közben az autóra ható erőkkel lehet így játszani)"

Bocs, de Te aztán értesz hozzá :)

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2008.03.27. 16:31:01

hehe, van külömbség a gyári meg a versenycum között...amugy tök olyan mint a Legózás, csak nagyba :D meg itt minden csak 1 helyre jó, ott meg fantázia is kellett...sok szerencsét hozzá és a szezonra :)

bond 2008.03.27. 16:37:53

Trabi is elol hajtott, megis volt benne vizcso.

ommm 2008.03.27. 17:01:14

vancello 2008.03.27. 15:43:21

jaja, emléxem. de azért most inkább eredmény kéne, minden tisztelet mellett, de Barnusban a közönség mindig benne van :)

bocs, félreérthető voltam

Quattroman 2008.03.27. 17:04:42

a nagy féknyergelésbe:))) észre sem veszi senki a lényeget: az eredeti az fix kialakitásu tengely,
a tuti pedig középen osztott, független felfügesztésként müxik

Dropkick 2008.03.27. 17:08:28

ommm: gondolom a Trabira célzott ezzel, mert ott anno volt ilyen, hogy jobban csúszkáljon a hátulja.

Tompi... 2008.03.27. 17:09:10

ommm...

Már nem azért, de a Trabi is elől hajtott... :P Azért volt benne Barnának az a bizonyos vízcsepegtető, hogy inkább csússzon a hátulja, és ne boruljon...
Bár így is akármikor, akárhol, akármilyen tempónál tetőre tudta csukni Barnus... Respect! ;)

Amúgy én is meglátogatnám ezt a műhelyet... :)

lanciabacci 2008.03.27. 17:14:27

quattroman, szerintem meg "csak" állítható a nyomtáv... :)))

Dawid 2008.03.27. 17:17:13

a Trabi is elöl hajt, mégis benne volt a hátsó kerékre "pisilő" tartály. (ez volt a benetbiztonsági elektronika-pótlék, ha a hátsó kerék csúszott, és nem pedig megakadt farolás közben akkor nem borult fel (((elvilegXD))).) Nah jó, szórakozásbeli értéke több volt:D csak azért a clio nem egészen trabi stíulsban fordul.... kár:P... mindegy hajrá Barnus!!!! És a cliotól függetlenül trabi 4ever:D

banyeker 2008.03.27. 17:25:40

Nem kell ide viz meg teljesen midn1 hol hajt idei 1 tető uygis meglesz!
ebben biztos vagyok

Zotya 2008.03.27. 17:36:48

ommm:

Szerinted a trabant hátul hajt? Jól mondta a Peti gyerek!

Zotya 2008.03.27. 17:40:49

ommm:

Szerinted a trabant hátul hajt? Jól mondta a Peti gyerek hátra kell szerelni!

Squeky 2008.03.27. 17:47:39

Egy ilyennek én is örülnék ha itt lenne a garázsba..nekiállnék aztán talán 4-5év múlva indulhatok vele az első versenyemen:D

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.03.27. 18:26:50

Kari, akkor a Veszprém ralin látunk?

agaras 2008.03.27. 18:32:38

nah jolone csak azé kérdeztem meg mert minden autón máshol van...

a legaljára teszik akkor jó a súlypont.
ha felállítva az utastér felé akkor egyáltalán nem lóg bele a túlnyúlásokba...

de ezek szerint hangyafaszt érhet, hogy hol van...

switch 2008.03.27. 18:33:12

@lanciabacci!
Állítható nyomtáv?!
Fix bekötési pontokkal?!! Hogy'?
A nyomtávot egyszerűbb pogácsával variálni, szvsz.

Csubakka Junior 2008.03.27. 18:38:48

Ha az összeszerelés után marad két alátét, akkor mi következik?

agaras 2008.03.27. 18:40:45

Ha az összeszerelés után marad két alátét, akkor mi következik?

alátét üresen nem maradhat, így hát söröznek egyet.

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2008.03.27. 19:04:10

Csubakka: szokásos, tetőn végzik :D

csiky944 2008.03.27. 19:14:59

veszprémbe nekem is kellene mennem idén(utoljára 2005-ben),tavaly pont Szombathely rally előtt szóbeliztem :D még a bizonyítványosztás előtt hazaértem azért Savariaról :D

Gabesz 2008.03.27. 20:05:51

Remélem úgyanúgy fogják húzni a kézit Barnáék az Eger rally-n , mint tavaly. Kár hogy kiestek akkor, mert nagyon királyul mentek! :D

mogyi74 2008.03.27. 20:09:13

Barnus hajráááá!!!
Segítenék szívesen összerakni,Ha tehetném minden versenyére kimennék, Az autó csak összefog állni, sok sikert a szezonra!!!

Szabi 2008.03.27. 20:17:24

:D jo cucc a renault cucc:P nalunk egy 25 renault v, tudom h ehhez semmi koze de szeretem :D

Szabi 2008.03.27. 20:20:31

jo cucc a renault cucc:P :Dtudom hogy nem ide tartozik de nekunk is vagy egy 25os renaultunk es naon jo cucc:P oerg vas:P

Gomulka Béla · http://Gomesz 2008.03.27. 22:51:00

Agaras, emlékezetes rész volt a Top Gear-ben mikor a három marha egy Caterham-et rakott o''ssze, ido''re. Clarksonnak egy zsebre való alátétje maradt.

antianti 2008.03.28. 04:13:56

A versenyfutóműnél középen nem egy torziós rúd van beépítve?A szériánál maga az összekötő idom rugózik valamennyit.

KAWAszaki 2008.03.28. 08:56:55

A széria hátul tekercsrugós.
A versenyfutómű kiba.király.
Csak egy a probléma.
2008-ban már minden NORMÁLIS autónak szériában ilyennek kellene lennie.
(Nem a kínai gagyira gondolok...)

lanciabacci 2008.03.28. 11:59:42

switch,
ok, bár egy ilyennél szerintem a bekötési pont is állítható, de az hogy ez független felfüggesztés volna, akkora ökörség, mint egy ház :) Éppen a fix kötés miatt pl. Ha nem nyomtávot állít, akkor kerékösszetartást legalábbis.

AP (törölt) 2008.03.28. 23:22:01

kell még kis idő, mire Barnus ezt is le meri fűzni zsíron

asszem itt már nagyobb gond lesz, ha elfogy pár tető az autóról :)
süti beállítások módosítása