Sisak nélkül, két keréken

Indiai utakon (5. rész)

  2008. március 20. - Koncz János Címkék: motor india indiai utakon

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Már csak a fluxuskondenzátor hiányzik!
2014-04-03 14:18:11

Jelentem, elkészült. Három és fél év után roncsaiból újjáépült Botond barátom (a Totalcar-közösség

Jól mondta Buddha: az élet szenvedés
2014-03-28 17:12:16

Éjfél lehetett, amikor úgy az ezredik kanyar után felültem a sötét alvósbuszon a fogorvosi székemből, hogy

KRESZ nincs, csak a csodás nők
2013-04-04 15:12:09

A karibi szigetvilág egyik legnépesebb államában, a Dominikai Köztársaságban, a gyönyörű tengerpartok, az

Na, ez már nem megy terepre!
2012-09-03 15:22:26

Kész a kübelesített Tramp, jelentem. Több munkát tettünk bele, mint terveztük, de kevesebbet, mint kellett


Indiában nemcsak az embereknek, a motoroknak is kasztrendszere van. Legalul húzódik a korábban már tárgyalt robogók népes nemzetsége, majd a kis hengerűrtartalmú, napi közlekedésre termett, strapabíró kétkerekűek. A csúcson a nagyobb köbcentis, egészen formás túramotorok állnak, és az összes többitől különböző és elkülönülő királyi családot alkotnak a Royal Enfieldek.


A napi használatú szaladgálós motorok tipikus képviselője a Hero Honda Splendor. A korai nyolcvanas évek formavilágát idéző, többszínű, dekorcsíkokkal díszített kétkerekűt 98 köbcentis, négyütemű motor hajtja egy négyfokozatú sebességváltón át. Hét és fél lóerejével 85 kilométer/órás sebességre képes gyorsítani, ami nem tűnik soknak, de az ésszerű indai közúti sebességnek kábé a duplája, úgyhogy bőven elég. A cég aktuális büszkesége, a Karizma 223 köbcentijéből már 17 lóerő csalogatható elő, a végsebesség pedig az ön- és közveszélyes 125 km/órát is eléri. Mivel a Honda tevékeny részt vállal a vegyesvállalat működtetésében, a minőség egész jó, azt is mondhatjuk, le a kalappal előtte, hiszen az indiai utakon annyit kap egy év alatt, mint mondjuk Németországban száz alatt se.


A nagy versenytárs, akárcsak a robogók esetében, itt is a Bajaj, ami a Kawasakival szövetségben küzd a vásárlók kegyeiért. A Bajajok, mi tagadás, trendibbek, látványosabbak, technikailag is modernebbek. Míg a nép a Herókat nyúzza, a helyi menő csávók inkább badzsaddzsoznak, mint hondáznak. Itt van például a legkisebb, az XCD 125: egyhengeres, ikergyertyás motorja 9,5 lóerős, a sebessége meghaladja a 100 km/órát, kerekei könnyűfémből készültek, műszerblokkja digitális, hátsó lámpája LED-es. A Bajaj termékpiramisának csúcsán az Avenger crusier áll. 200 köbcentis, szintén ikergyertyás motorja 17, 5 lóerőt produkál, és a „Feel like God” szlogennel hirdetik. Erősebb és gyorsabb, de szerintem kevésbé fílinges a Pulsar, aminek 220 köbcentis, befecskendezős, 20 lóerős motorja van. Egy hónap alatt vagy százszor láttam Bajaj hirdetéseket a tévében, a legjobban az tetszett, amelyikben egy tökéletes minőségű teljesen kihalt úton, fekete viharfelhők alatt, irtózatos villámok között mosolyogva száguldott egy sötét napszemüveges ipse. Hja, a hirdetéseknek ott is sok közük van a valósághoz…


A Honda tehát a megbízhatóságra, a Bajaj a modernitásra épít – na, a Royal Enfieldtől épp ez a két tulajdonság áll a legtávolabb… És mégis: ha én Indiában kedvemre motorozhatnék, csakis ezt választanám. Az Enfield a brit gyarmati idők kövülete. Az angolok háborús célokra fejlesztették ki a 350-es Bulletet, és amikor a gyártósorok átkerültek Indiába, ott is a hadsereg és más állami szolgálatok voltak a legnagyobb vevők. Ma is létezik katonai változat – messze az a legállatabb az összes Enfield között…


Amikor az ember gyanútlanul sétálgatva először Enfieldet, földbe gyökerezett lábbal áll percekig, azután többször körbejárja, simogatja és tapogatja, mert az Enfield maga a megtestesült szépség. Nem is, inkább gyönyörűség. Ipari műemlék, a mi vénséges vén Csepeljeink kortársa, amit azonban ma is gyakorlatilag változatlan formában gyártanak. Fekete festés, króm alkatrészek, fekte műbőr nyereg, egyhengeres, négyütemű motor, olyan, de olyan hanggal!… Lelkesedésünket némiképpen lehűti az indai tulajokkal folytatott beszélgetés: pár év alatt mindannyian képzett motorszerelővé válnak az Enfield mellett, amire maximálisan igaz Murphy alaptörvénye, hogy ami elromolhat, el is romlik. Ha leállunk Enfieldet nézegetni, pár percen belül általában felbukkan valaki, aki felajánlja, hogy szívesen segít egy szép darab megvásárlásában és Magyarországra szállításában, Erre azonban nincs szükség, mert aki épp ezt a durván retró motort akarja magának, megveheti az itthoni forgalmazónál, ahol a teljes termékskálából válogathat, beleértve az 500-as verziókat és akár a már említett military kivitelt is. Ráadásul ezek exportminőségűek, és ha jól tudom, az európai környezetvédelmi előírások miatt már nem porlasztósak, hanem befecskendezősek.


A turista, ha motorozni akar, alapvetően kétféle opció közül választhat. Bérel egy gépet a Hero-Bajaj kínálatból, és akkor jó esélye van arra, hogy komolyabb műszaki hibáktól mentesen rója a kilométereket. Vagy bérel egy Enfieldet, és lehet, hogy olajtól szutykos kézzel érkezik célba, viszont biztos, hogy muslincás lesz a foga, mert az Enfiled nyergében végig mosolyogni fog. Az árak nem magasak, napi 8-10 dollártól már jó gépekhez lehet jutni. Indiában a motorozásnak kezd kialakulni a maga kultúrája: klubok alakulnak, baráti társaságok szerveződnek egy-egy hosszabb, akár több hetes túrázásra. A neten némi keresgéléssel komplett túraleírásokat lehet találni, a látnivalók megjelölésével, az útviszonyok értékelésével, az útba eső éttermek, kávézók, szálláshelyek ismertetésével. Az ország óriási, hihetetlenül sokszínű és változatos, úgyhogy az élmény garantált.


Bónusz, hogy a sisak ellenzői is kiélhetik magukat: bukót motoroson én csak a reklámokban láttam, meg a saját fejemen, amikor a bérelt Heróm visszapillantójába néztem. De az enyém is csak a napsütés ellen volt jó, merthogy csatja, az nem volt neki. Amikor mutattam a bérbeadónak, hogy nem lehet bekapcsolni, egyszerűen nem értette a problémámat. A sorsunk végül is meg van írva - miként a születésünk, azonképpen a halálunk is. Ha az Akasha-krónikában az szerepel, hogy nyomorult kutyaként pusztuljunk el egy hegyomlásnyi, kanárisárga Tata teherautó alatt, ezen az elrendelésen mit sem tud változtatni egy pimf műanyag tökfedő. Hajrá, bátran! Egyszer élünk. Már előző életemben is ezt vallottam…

Linkek

Az indiai piac legfontosabb szereplői és gyártmányai:

http://auto.indiamart.com/motorcycles/

Szervezett motoros túrák az indiai szubkontinensen:

http://www.asiasafari.com/motorbike/index.html

http://www.realadventures.com/listings/1036310_Motorbike-tours-in-India-by-UNI-Crystal-Holidays

http://www.etctours.net/motor-bike-tour.html

 

Bajaj reklámszpotok

 

 

 

Hero Karizma reklám

 

 

Royal Enfield ride:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr13380458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zajcev 2008.03.20. 16:09:49

Az elso reklamspotban a transformeres resz odabasz :D

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2008.03.20. 16:14:48

eszméletlenek ezek a reklámok, kész, végig lehet őket nevetni, viszont azt is megfigyeltem, hogy nagyon hosszúak, sokkal hosszabbak mint az ittenniek, nagyon nyomják magukat...www.youtube.com/watch?v=LbvP7dT3Dx0 én ezóta a vidó óta nem vagyok képes komolyan venni az indiai mozgóképkultúrát.

apamacko 2008.03.20. 16:28:25

ENFIELD !! India Pannóniája :-)

Csodálatos, persze hogy ez kéne !!!

ommm 2008.03.20. 16:33:15

na, kíváncsi vagyok, mikor talál ide baowah az enfielddel :))

antimason 2008.03.20. 16:44:23

A felső reklám spotok szerintem fantasztikusak.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.03.20. 16:54:54

Simán az Enfield a legjobb:) Kedvelem ezt a motort, itthon 1 guriga körül van egy pöpec Bullet 500, kiváncsi lennék odakinn mennyiért lehet hozzájutni?

lanciabacci 2008.03.20. 17:02:13

Royal Enfield és Hindustan Ambassador... Kéne! :)

itt egy military annak, akinek szintén felkeltette az érdeklődését:
www.totalmotorcycle.com/photos/2008models/2008-RoyalEnfield-Bullet500esMilitarya.jpg

lanciabacci 2008.03.20. 17:18:06

azért ez meglepett: www.totalmotorcycle.com/photos/2007models/2007models-Ural-Wolf.htm

na és ez sem rossz, bár az egyik képen dobfékkel, a másikon tárcsával szerepel:
www.totalmotorcycle.com/photos/2007models/2007models-Ural-RetroSolo.htm

ommm 2008.03.20. 17:38:20

lanciabacci 2008.03.20. 17:18:06

az az Ural, csakúgy mint a feltámasztott Jawa már nem sokat érnek...

sajna :(

kercso 2008.03.20. 17:55:55

Én motoroztam Indiában Enfield-del, no meg itthon is motorozom, és itt a hiba!!! :)
Ti. az Enfield-en minden, de minden fordítva van, kell egy kis idő, amíg megszokod, hogy váltás helyett nem satuféket nyomsz, ill. fordítva, vagy kuplung helyett blokkolod az első kereket. :)) Persze az 1. van fent, 2,3... lent!
De életre szóló élmény! És nem csak ezért! :)

ommm 2008.03.20. 18:05:47

BOCS OFF:

helyesbítek itt, mert máshol nem tudok:
nem FÉLREÉRTÉS VAN,

hanem

EGYELŐRE NEM NYERT BIZONYÍTÁST

mivel osztrák részről nincs nyoma már. sajnos.
kösz

ON

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2008.03.20. 18:10:10

akkor jól csinálták...nálatok se tiszták a politikus ugy látszik :) bár ha belegondolok, lehet nem is létezik ilyen faj, kölcsönösen kizárják egymást...

CSaB · http://www.domain.hu 2008.03.20. 18:38:11

9 és fél lóerős moci? Inkább nem.. :D

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2008.03.20. 18:42:31

Ez egy NAGYON JÓ poszt.
A többieknek is ilyeneket kéne idebüfizni nap mint nap, nem pedig maseratis-bugyibaélvezős fosrakásokat.

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2008.03.20. 18:47:30

és akkor a belsőség tényleg elvesztene mindent ami még esetleg önmagára emlékeztetné

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2008.03.20. 18:59:11

Miluman! nem a tartalommal van bajom, hanem a formával. Szerintem a Belsőségben az a jó, hogy szubjektív szakmaisággal van átitatva. Már, ha létezik ilyen.

De ne mondja már nekem senki, hogy egy olyan poszt, ami 10 mondatból áll és pusztán azért került be, mert a favorizélt márka szembejött egy kétmilliós nagyvárosban, az jó.

(Meg a teszkósmedzsó. Brrrr....Röhej. És még folytathatnám.)

Ez olyan, mintha egy filmről annyit írnának, hogy az ég kék volt benne, a fű meg zöld. És a főszerepet a szuperpasi/nő játszotta.
Tessék, kommenteljetek... :/

Nem vagyok autóbuzi, motorrajongó meg pláne nem, de ezta posztot hosszú idő után élvezettel olvastam, mert sikerült bele életérzést varázsolni.

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2008.03.20. 19:13:25

és nem lehet pl több oldala a belsőségnek? szerintem az ilyen posztok emlékeztetnek igazán Péterre, ki hasonló rajongással látta el eme autókat, és nekem hiányzik az a belsőség ami akkor volt. ez a cikk tényleg jó, de szerintem a másik, ha nem vagy autóbuzi, akkor meg nemtudom minek fikázod, mert nem neked szól, ami ugy érzed nem neked szól, azt nem kell elolvasni, senki sem kötelez rá :) béke

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2008.03.20. 19:30:51

Békeeee? Nincs nekem veled bajom. De anélkül, hogy el ne olvasnék egy posztot, hogy a túróba alkothatnék róla véleményt?

Hogy ne menjünk messzire: Luxuspengék a Roosevelt téren. Na, olvassuk el, hátha lesz benne valami érdekes.
Hát nem. Szokás szerint.

Csak bugyuta nyálcsorgatás, olyan stílusban megírva, amire egy értelmesebb, érettségi előtt álló diák is képes lenne.

Szóval ez nem előítélet, mert hiába látom rögtön, hogy Anna (vagy korábban O.P.) írta, attól még nem legyintek rá, hanem elolvasom.

Aztán meg fogom a fejemet.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2008.03.20. 19:40:15

illetve: anékül, hogy elolvasnék

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2008.03.20. 19:42:20

történetesen egy érettségi előtt álló diák vagyok :D jó hát tény hogy jogod van a szabad véleménynyilvánításhoz, azt is elfogadom hogy neked nem jön be Anna stílusa, meg ez a nyálcsorgatás, én megszoktam és elfogadtam Annát olyannak amilyen, hidd el ígyy sokkal könnyebb az élet :) nekem továbbra sincs ezzel semmi bajom, más szemmel látja a dolgokat, neki ez ujdonság volt, őt ez felvillanyozta, hát tollat (billentyűzetet) ragadott és papírra (képernyőre) vetette, megteheti, én pl örülök neki, mert fehérben még nem láttam a Masert, és tény hogy nem a szövegen volt a poszton belül a hangsúly. ja és nekem sincs semmi bajom veled, szivesen beszélgetek, sokmindenről, unatkozok kicsit :D

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.03.20. 20:09:04

>én megszoktam és elfogadtam Annát olyannak amilyen, hidd el ígyy sokkal könnyebb az élet :)

Ez a mondat bármelyik Maónika sóban és melegfelvonuláson is megállná a helyét:)

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2008.03.20. 20:40:02

szerencse hogy egyikhez se lesz soha közöm...TV-t messziről kerülöm, hát még a buzikat...

Rocko- 2008.03.20. 20:53:41

gáz, ha tetszik az első Bajaj meg a Hero a videókból? :)

zon 2008.03.20. 21:02:48

Az első reklám súlyos... Mintha a Mad Max 0.5 lenne, alacsony költségvetéssel.

baowah · http://baowah.blog.hu 2008.03.21. 12:24:13

kercso: az europai modelleken 5 sebesseges valto van, amely a szamunkra megszokott, nem angol modellu formaban teszi lehetove a valtast, vagyis: bal oldalon van, es az egy lefele, a maradek negy meg folfele kattan.

Amugy egyelore meg a magyarorszagon kaphato verziok karburatorosak, de ha a most bennlevo szallitmany elfogy, adapt to digital or die - jonnek a befecskendezok sajnos. az enyem meg becsuletes karbeszos, kivalo joszag.

ZsoltK 2008.03.21. 17:10:31

Omm,
most miért mondod, hogy a mai Ural már nem az igazi? Történetesen egy Retro Solo-t hajtok és nem zavar, hogy a minősége picivel jobb :)

McMester 2008.03.28. 23:51:30

hmm...Royal Enfield...akkor inkább Ural, ha már Pannónia nincs
süti beállítások módosítása