Két utas, három kerék, négy gyerek

Indiai utakon (3. rész)

  2008. március 09. - Koncz János Címkék: indiai utakon

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Már csak a fluxuskondenzátor hiányzik!
2014-04-03 14:18:11

Jelentem, elkészült. Három és fél év után roncsaiból újjáépült Botond barátom (a Totalcar-közösség

Jól mondta Buddha: az élet szenvedés
2014-03-28 17:12:16

Éjfél lehetett, amikor úgy az ezredik kanyar után felültem a sötét alvósbuszon a fogorvosi székemből, hogy

KRESZ nincs, csak a csodás nők
2013-04-04 15:12:09

A karibi szigetvilág egyik legnépesebb államában, a Dominikai Köztársaságban, a gyönyörű tengerpartok, az

Na, ez már nem megy terepre!
2012-09-03 15:22:26

Kész a kübelesített Tramp, jelentem. Több munkát tettünk bele, mint terveztük, de kevesebbet, mint kellett


Koncz János olvasónk Indiában fotózta végig – többek között – a közlekedési eszközöket. Sorozatát Indiai utakon alcímmel olvashatják.

Bármit is mondjanak az intelligens tervezés hívei, igenis létezik evolúció. Jó példa erre az indiai tricikli esete, ami ugye olyan bicikli, ami mutálódván betöltött egy evolúciós rést, új életteret talált magának és új fajjá fejlődött – olyanná, ami nulla utas helyett minimum kettőt tud szállítani, így alkalmas arra, hogy vele személyfuvarozási szolgáltatást nyújtsanak. Bár pontosabban fogalmazunk, ha nem sima evolúcióról, inkább a fajok kereszteződéséről beszélünk, hiszen az egyik ős kétségtelenül a bicikli, a másik azonban az emberi erővel vontatott riksa.


Hogy egy dinamikus képben is megfogalmazzuk a fajtanemesítés folyamatát: a riksa hátulról belenyomult a bringába, ami a boldog szeretkezés hevében elhajította a hátsó kerekét, majd, mint a kutyák, összeragadtak és úgy is maradtak. Azóta is boldogan élnek, míg meg nem halnak - és a halál órája lassan, de biztosan közeleg.

A gond ugyanaz, mint a biciklivel: az emberhajtású tricikli a mai forgalomban már lassú és esetlen, a hajtása 30-40 fokban, magas páratartalomban nem felhőtlen élvezet. Kalmár György, aki a legokosabb útikönyvet írta Indiáról (Jöjjön velünk Indiába), szóval Kalmár György meséli, hogy mindig nagy borravalót adott a riksásoknak, mert lelkifurdalása volt, hogy ők izzadva loholnak és tekernek a perzselő hőségben, míg ő, az utas, az ernyő árnyékában üldögél.


Ebben a nem feltétlenül pozitív élményben ma már gyakorlatilag csak Kalkuttában (Kolkata) lehet részünk, ott valahogy megmaradt egy erős riksás csapat, akik, ha jól tudom, még azt is elérték, hogy a belvárosban csak ők szállíthassanak utasokat. Máshol riksával már nem nagyon lehet jó pénzt keresni, tehát alig van riksa, és azokon alig van utas. A sofőrök ezért gyakran teherfuvarozással egészítik ki jövedelmüket, és/vagy turistákra próbálnak vadászni a forgalmasabb helyeken – én Madurai belvárosában találkoztam néhánnyal, ahol a Sri Mináksi templom hindu zarándokok és turisták ezreit vonzza minden nap.


A fotókon elég jól látszanak a részletek, de azért pár mondat erejéig beszéljünk a technikáról, elvégre ez egy jármű, még ha ember hajtja is. Szóval leszereljük a bicikli hátsó kerekét, betoldunk egy megfelelően méretezett alvázat, amire ráerősítjük a hátsó kerekeket, meg az utasteret, vagy mit. Az utastér vagy mi egy kicsikét a hintók, vagy inkább a könnyű homokfutók hátsó fertályára emlékezető szerkezet, az ülés alapja fa, arra megy a lószőr vagy a kóc, arra meg az eső- és utasálló, könnyen tisztítható műbőr.


Az időjárástól harmonikásan hajtogatható kabriótető véd. Gondosabb gyártók tovább növelik a komfortfokozatot azzal, hogy az utasteret laprugókra, vagy az azok továbbfejlesztéséből előállított (mondom: evolúció) körrugóra szerelik. Egyszerű, könnyen kivitelezhető és megbízható sufnituning, de attól még simán lehet, hogy régebben gyártották is valahol.


Mivel sebességváltót a riksákba nem építenek, a legjobb azokat sík terepen és lehetőleg könnyű teher szállítására használni. Vagy szívósnak kell lenni, és arra gondolni erősen tekerés közben, két extra kövér amerikai turistával a hátunk mögött, hogy otthon a négy gyereknek ma este is ennie kell valamit.

Itt a mozgóképes szemléltető anyag: az első húsz másodpercben a fehér ember hülye, de utána 1:15-ig Kalkuttában gurulnak a riksák.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr35355094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mattmetal 2008.03.09. 09:02:08

Yeah, yeah !
"...a boldog szeretkezés hevében elhajította a hátsó kerekét..."

Egyébként ott Indiában jó ?
Csak mert nekem nincs az 1. 20-ban...,mint uticél.

AP (törölt) 2008.03.09. 09:24:58

Izé, most akkor kampánycsend van?

Csabi · http://www.bernhardt-fashion.hu/ 2008.03.09. 09:35:44

tényleg, ma van a szavazás?

AP (törölt) 2008.03.09. 10:48:23

ma..

és ahogy láttam, az összes szerencsétlen megy kiöltözve vélt elégtételt venni.. :)

Lery · http://lery.freeblog.hu 2008.03.09. 11:42:24

számomra mindig lenyűgöző látni, hogy egy távoli orszgában milyen közlekedési eszközöket használnak. és most jöhetnek a "minek ilyen háromkerekű szarokat fotózni, itt bp-n úgysem lehetne őket használni, suzuki rulez" jellegű hozzászólások :)

torcipepe 2008.03.09. 11:46:30

indiában van kresz?? hol az egyik, hol a másik oldalon mennek. bár ez lehet hogy túl nagy elvárás egy olyan országtól, ahol a szarvasmarhát az utcán tartják.

AP (törölt) 2008.03.09. 12:06:58

Azért öltöznek ki, mert ez nekik ünnepnap.
Végre odabasznak a tolvaj rendszernek.
Legalábbis asszem.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2008.03.09. 12:41:54

uraim, ezt a témát hagyjuk meg az Index főoldalnak, már önmagában is bosszantó, hogy ez a szar folyik a csapból éjjel-nappal. Engem például jobban érdekel a keddi BL meccs..

ommm 2008.03.09. 12:59:02

nem semmi munka. ezek a riksások megérdemlik a max respectet.

Borisz 2008.03.09. 14:55:11

Politika b+ziknak riksapimp profiknak :)

Nándesz 2008.03.09. 15:55:28

Azért ezek a figurák se küzdenek súlyproblémákkal, úgy hiszem.

fury 2008.03.09. 16:25:14

emlékszem,mikor a bmx-emmel autópályán kaptam defektet,195nél....meleg volt..szerencse,hogy a csomagtartóra fel volt kötözve a SUZUKIM)))))Hoppá....a bmx-nek nincs is csomagtartója))))Akkor most lebuktam)))))Pedig fél literrel járok vele Los Angelesig meg vissza..Minden más szar,ez a legjobb,legyorsulja a GTI Ifákat is,meg az Audi s19est is))))))Közben termeli a benyát,plussz óránként 5000ret))))Hát nem csudálatos?))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

ommm 2008.03.09. 17:27:48

fury: ha, és még nem öntöttél bele prolongot!

Borisz · http://cinemattack.freeblog.hu/ 2008.03.09. 17:52:09

Fury: áruld má' el mit szívsz - én is olyat akarok :)

Mitugralsz 2008.03.09. 18:31:17

"Bármit is mondjanak az intelligens tervezés hívei, igenis létezik evolúció. Jó példa erre az indiai tricikli esete..."

Kedves Robi!

A tricikli szerintem nem annyira jo pelda a veletlenszeru fejlodesre. Akarhogy orlodom is a dolgon, szerintem a triciklit mernoki venaju emberek talaltak ki, nem csak ugy lett. Az evolcios elmeletnek nem a jol megfigyelheto termeszetes kivalasztodas, vagy az altalad felhozott kialakulo eletter-res az achillesi sarka, hanem a veletlen altal vezerelt fejlodes. Jezus Krisztus tovabbra is Ur!

Rocko- 2008.03.09. 18:45:44

AP 2008.03.09. 09:24:58
pontosan. ma tilos leírni azokat a szavakat, h n.m és i..n. :)

fury 2008.03.09. 18:58:47

nem élek ilyesmivel)))))de vodkáztam egy cseppet-holnap Birthday lesz))))))))remélem,Happy is lessz)))amugy mindig ilyen hülye vagyok))

Borisz 2008.03.09. 20:09:59

Isten tarcsa meg jó szokásod! Én se, csak vicceltem

És boldog birthdayt holnapra!!!!!

fury 2008.03.09. 20:12:43

nagyon köszönöm-egészségünkre)))))iszom rá!))

AP (törölt) 2008.03.09. 23:30:49

az ilyen hepi fíling emberek örökké élnek :)

fury 2008.03.10. 05:07:39

AP-tegyétek ezt Ti is-néha érdemes boldognak lenni)))))))Nekem Ma van a szülinapom..ezért a boldogság)))))Amúgy..minden Kedves blogozónak hasonlókat kívánok!!!Imádom a blogot))))még a Vuitton táskák ellenére is)))))

AP (törölt) 2008.03.10. 09:35:09

nekem is kell ebből a cuccból :))

fury 2008.03.10. 14:16:59

)))))))))))))))))))))))))Vodkának hívják,és bizonyos narancsszármazékkal,és jéggel meglepően kellemes elegyet képez..és örömteli állapotot képes stimulálni))))"Vodka..mert megérdemlem."))))))

Charlie Brown 2008.03.20. 12:07:22

Ilyen gyorsan kihaltak volna a bringás riksák? Én 2002 magasságában tömegesen találkoztam velük majd mindenhol ahol jártunk. Utazni csak egyszer utaztam vele, minden pillanatban azt vártam hogy mikor fullad le a meghajtás, és a végén hihetetlenül eltévedt. Aztán reklamált mert nem kapott busás borravalót :D

Lesz poszt az autoriksákról, a "csótányokról" és a hihetetlen "Tata driverekről" is?
süti beállítások módosítása