Bukarestben voltam a múlt héten, méghozzá nem először. A kilencvenes években többször is jártam ott, korábbi munkahelyem autós lapjait adjusztálni. Most is üzleti ügy vitt oda, és velem utazó kollégámnak bőszen sztorizgattam a repülőn a régi időkről, ily módon agyonütve a repülés monotóniáját.
Aztán megérkeztünk. Kikecmergés, útlevélvizsgálat, csomagra várás és irány a kijárat. Bukarest kétmilliós nagyváros, melynek populációjából tíz embert ismerek. Van-e bármilyen esély arra, hogy egy kétnapos business trip alkalmával bármelyikkel is véletlenül összetalálkozzak? Gyakorlatilag zéró.
Ehhez képest alighogy kiléptem a vámterület üvegajtaján, egy mosolygós medve indult el felém: „Viktor, Viktor Balazs, you remember me?” Hát persze, hogy emlékeztem, Gica volt az, régi kollégám.
Gica emlékezete egy Pentium III processzoros számítógépéhez hasonló, nem kellett egy másodpercig sem keresgélnie az organikus winchesteren, hogy kidobja az adatot: legutoljára 1997 április 1-én, tehát bő tíz éve voltam a román fővárosban, ez azért nem kevés.
Tíz év alatt óriásit fejlődött Bukarest, és a legnagyobb változás az autóparkon mérhető le. Akkoriban szinte kizárólag csak a Renault 12-esből visszafejlesztett, és az évek során Quasimodóvá átoperált Dacia volt látható az utakon, ehhez képest mára alaposan megfogyatkoztak ezek a rossz minőségükről hírhedt, és nullkilométeres állapotukban is rozsdás férgek. Azért sikerült kettőt lekapnom egy befejezetlen Ceauşescu-palota előtt, a taxis szerint ide akarta telepíteni a Kondukátor a rádiót.
Szóval a régi Daciák helyét az újak és az ismert világmárkák típusai vették át, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne lennének Bukarest-specifikus jellegzetességek. Mert azt semmiképpen sem mondanám normálisnak, amikor egy kereszteződésben három vadonatúj Range Rover várja türelmesen egymás mögött, hogy zöldre váltson a lámpa. Bukarest nouveau riche-jei ugyanis imádják a nagy angol kockát, ilyen Range-sűrűséggel talán csak Genfben lehet találkozni.
Akinek az átlagosnál több pénze – román ismerőseim szerint hitele – van, az általában SUV-ot vesz. Nagyon sok Volkswagen Touareget látni, és egészen elképesztő a Hyundai Santa Fé penetráció.
Mondhatnánk, biztos az utak miatt, de az a helyzet, hogy – Budapesttel ellentétben – a román főváros útjainak minősége igen nagyot javult.
A tisztaságuk viszont a számtalan építkezés, meg az alapban ott levő kosz miatt elég drámai, ami miatt ezen a Mercedes-Benz CLS-en viszont kiválóan látszik, hogy hol fut végig a karosszéria fény-árnyék vonala.
A por mellett a drótokkal, vezetékekkel is hadilábon állnak a románok. Szállodánk a centrumban volt, harmadik emeleti szobám ablakából kusza drótháló alatt láttam kanyarogni a forgalmat.
Másnap reggel egy szép sárga, Confort (n-nel!) Taxi feliratú Lumpiba ültünk, és meglátogattuk Razvan Magureanut, a Supercar magazin szerkesztőjét.
A Supercar irodája előtt még brutálisabb volt a dróthelyzet. A gyalogosok sztoikus nyugalommal kerülgették a leszakadt nagyfeszültségű felsővezetékeket, amik egyáltalán nem úgy néztek ki, mintha üzemen kívül lennének.
Ezután az életveszélyes drót-sokk után már nevetségesen lényegtelennek tűnt az a drótok által teljesen eltakart balra kanyarodni tilos tábla, amit a repülőtérre vezető főútvonalon szpottoltam.
Hogy ezeknek a dolgoknak mennyire a trehányság és mennyire a szegénység az oka, nehéz eldönteni. Mindenesetre a szállodaszobámból (ne felejtsük, belváros!) ezt is láttam:
Bizony, a jobb felső ablak helyett egy kifeszített nejlon védte a téli hidegben a mögötte levő konyhát, este a vékony nejlonhártya mögött, gyér villanyfénynél vacsoráztak az ott lakók.
Más viszont már tényleg olyan, mint a gazdag nyugaton. A taxik például kötelezően sárgák, szerintem nálunk is jó lenne, ha a szedett-vedett színek helyett egységes lenne a bérkocsi-horda. A kötelező sárga szín miatt általában nem festenek, hanem fóliáznak, itt egy piros Dacia, figyeljék a lökhárítót és az ajtóréseket.
Sajnos nem tudtam lefényképezni azt a sorban álló három autót, amelyeknek törülköző volt kötve a bal külső visszapillantójára. Akkor éppen Máthé Szabolcs, a helyi Univers Moto című motoros újság főszerkesztője vitt minket, és ő adott magyarázatot a furcsa látványra. Temetési menetnél szoktak törülközőt kötni a kocsira, és még mielőtt bárki megkérdezné: a román nyelvben nem ismert a „bedobta a törülközőt” idióma.
Azt viszont nem volt nehéz lefényképezni, hogy mennyire nem számítanak a szabályok. Ezen a zebrán például három autó parkol, és a sarki motorkereskedő is oda állította ki eladó motorjait.
Még egy utolsó kép, aztán mehet mindenki a dolgára. A repülőtéren ebbe az átlátszó műanyag dobozba dobatják azokat a tárgyakat, amit nem lehet a fedélzetre felvinni. Ilyet máshol még nem láttam, és fogalmam sincs, hogy mi a céljuk vele. Okítás, elrettentés, vagy adománygyűjtés a szegény szabászokat segélyező szervezetnek? Várom a tippeket.
