Tehát épp felragasztottam új műszerfal-tehenemet, amikor furcsa szagot éreztem. Először azt hittem, a boltból kifelé jövet beleléphettem valaki szarába, úgy értem, kutya-valakiébe. Aztán hallottam, hogy Morzsa leugrik az ülésről, amit nem szokott: hát bizony szépen teleszarta.

Igazából már a reggeli sétánál csodálkoztam, hogy nem hajtotta meg a bivalymozzarella, amiből este kapott egy kicsit, és reggel is kapott egy kicsit, mert a gyógyszereit szalámival nem volt hajlandó bevenni. Istenem, én is szeretem az olyan ételeket, amik meghajtanak, csak és el tudok menni vécére szinte bármikor, Morzsa meg hiába néz rám dülledt szemmel a hátsó ülésről, egyrészt nem tudok gondolatot olvasni, másrészt amúgy is az új tehenemmel vagyok elfoglalva.

Na de aztán körülnéztem, megszemléltem Foch marsallt, az első világháborús egyesített erők főparancsnokát, majd örültem, hogy a Tehénben hátul is villanyablakok vannak. Mert bizony az Árpád-hírdól a Váci útra vivő sáv erősen bedugult, ilyenkor nincs is jobb program, mint meleg autóban friss fost szagolni.

Végül azért hazaértünk, megálltam egy kuka mellett, felhangosítottam az aktuális AC/DC-koncertet, hogy kicsit elnyomjam a szagot, Morzsát kiraktam a járdára, hogy ha esetleg még benne maradt valami, azt nyugodtan üríthesse akár a fűbe is, és elővettem az erre a célra rendszeresített, bár eddig még nem használt túlélő szettemet.

A többszörözött, nagy levélnyi Szilvia kendővel (a legjobb barátnő) összeszedtem a nagyját, aztán további lapokkal az apraját, kihalásztam a Morzsa által a két ülőlap közé bedolgozott kisebb darabokat, aztán Tesco ablaktisztítóval alaposan befújtam, és dörgöltem, dörgöltem, dörgöltem. Egész jól leszedte. Aztán hazamentünk, közben Roberto hívott, hogy nem jut be a vágószobába, mert az indexes videósok elfelejtették leadni a kulcsot a portán, nekem meg ugye van kulcsom, siessek.

Kicsit fosos lett az egyik ötliteres almalé doboza, kiraktam az erkélyre. Kicsit fosos lett a nejlonzacskó, azt kipakolás után kifordítva kidobtam. Morzsa közben furcsán nézett, reménykedtem, hogy nem újabb görcs, hanem azt akarja csak mondani, mennyire szégyelli magát (nehéz megkülönböztetni a jelzéseit). Próbáltam megvigasztalni, de a tajtékozó Robertóra gondolván inkább elindultam. Ja, előtte egyszer fosos lett a kezem, nem tudtam, honnan, úgyhogy megvizsgáltam a dzsekimet, de szerencsére nem az lett fosos, úgyhogy gondoltam, biztos az almás dobozról jött át egy kis fos.

Aztán be a liftbe, irány lefelé, tükörben gyors ruházat-átvizsgálás. És igen: nem tudom, miként, de a nadrágom is fosos lett, balra hátul. Ha lenne az életben visszajátszás, ki lehetne bogarászni, hogyan lettem így körkörösen én is szaros, így már csak hasztalan gyárthatnám a teóriákat. Úgyhogy a földszinten ismét megnyomtam a 9-es gombot. Morzsa örült, hogy újra lát, én kifordítva beraktam a nadrágot a mosógépbe és rácsuktam az ajtót, felvettem egy farmert és rohantam a szerkesztőségbe, de mire beértem, Roberto természetesen szerzett egy másik kulcsot.