Magyarul
A frappánsan elnevezett Mercedes/Puch „Geländewagen” (terepjáró) egyértelműen a hadseregnek készült. Kezdve ott, hogy a tervező ceruzája az első vonástól szabadon kószálhatott – feltéve, hogy egy milliméternél nem hagyta el jobban a vasököllel szorított vonalzót. Egészen odáig, hogy a fekete, háromágú csillag a vasból készült, karcálló hűtőmaszkra került. Ami állítólag kolbászt sütni is alkalmas.
A hadseregnek készült, de nem akármelyiknek. Egy szép napon az iráni sah – valószínűleg azután, hogy a hétvégi bevásárlás során S osztályú Mercedes-flottáját újabb párszáz darabbal gyarapította – megemlítette a Mercedesnek: milyen kár, hogy nem vehet tőlük terepjáró Merciket hadseregének. Válaszképp a Steyr-Mercedes-Puch a Geländewagen tervezésébe fogott, hogy kedvében járjon olajkutak garmadájával bíró törzsvásárlójának. A döntést talán az is inspirálta, hogy a nyugati világban az Egyesült Államok után Irán költötte a legtöbb pénzt haditechnikára.
Példás német alapossággal szellemes részletek sorát tervezték bele: ez volt az egyetlen összkerékhajtású autó, amelyikben menet közben is lehetett kapcsolni a felezőt, valamint az első és a hátsó tengelyen is volt differenciálzárja. Majd a tervezőasztalról felnézve az elégedett mérnökök csak a sah hűlt helyét látták. Forradalom döntötte meg uralmát, hogy azután a helyébe lépő ajatollák megnyissák a Szaddám Huszein ellen folytatott háborúk sorát.
Ach du Liebe Zeit!
Úgyhogy megpróbálták eladni a nyugatnémet hadseregnek. De mivel az iránival ellentétben a nyugatnémet hadsereg nem rendelkezett márkát hordószám ontó olajkutakkal, az árcédulára pillantva csak ennyit mondtak: Was? És maradtak korosodó VW Iltiseiknél.
Előbb kezdte el a G-Wagent használni az angol hadsereg, mint a németek. Mivel egy, a szovjetekkel való megállapodás keretében összekötő csapatokat küldhettek Kelet-Németországba, az angol katonák – köztük az SAS kommandósai – erdei utakon nyargalva hírszerzést folytattak szovjet és keletnémet csapatok ellen. Ha letértek az engedélyezett útvonalról, nemritkán autós üldözésekbe keveredtek, ahol az üldözők BMP páncélozott csapatszállítókban és hatkerekű Uralokban hajszolták őket. Többször előfordult, hogy UAZ-okon, kerítéseken és kerteken áttörve tudtak csak meglépni. Éjszaka az első ködlámpákat bekapcsolva közlekedtek – ezek, az ellenséget megtévesztendő, pont olyan távolságban voltak egymástól, mint egy Trabant lámpái. Sőt, külön kapcsolókkal a hátsó fényszórókat és a féklámpákat is ki lehetett oltani, tovább nehezítve az üldözők dolgát.
Egyedül a G-Wagenek voltak képesek ezt a tortúrát hétről hétre túlélni. Semmi más nem bírta.
Úgyhogy a G-Wagent ezek után szinte egy autós újságíró kezébe is lehetne adni. Jártam már G-vel a csecsen határon, Koszovóban, Boszniában, görgetegkövekkel teli patakmedrekben, mély sárban, és közben rájöttem a G-Wagen néhány előnyére: Bulgáriában nem kell autópályadíjat fizetni, mert azt hiszik, hogy NATO-jármű, Koszovóban felszabadító hősként ünnepelnek (jól időzített érkezéskor, azaz rögtön a háború után), és bátran nekimehetünk más autóknak, nem lesz semmi bajunk.
A G-Wagen a terepjárós életmód olyan kellékeit kínálja, amikről más SUV-ok nem is álmodhatnak. Nem kell a parkolóban hagyni, ha kiugranánk egy repülőből: utánunk lehet dobni ejtőernyővel. A legjobb extra pedig minden bizonnyal jól jön dugóban ácsorogva: a bukócsőre MILAN páncéltörő rakéta szerelhető. Másképp úgysem fogjuk dízel G-Wagenünket elsuhanó hangot hallatni.
Angolul
Right from the very first stroke of the design pen—free to wander anywhere as long as it did not stray more than 1 mm from a very firmly-held ruler—to the final stage of sticking a black, 3-pointed star onto the steel, scratch-proof grille (suitable for cooking army sausages, apparently), the imaginatively named Mercedes/Puch “Geländewagen” (terepjáró) was designed for the military.
But it wasn’t just designed for any military. The Shah of Iran, owner of a fleet of luxury Mercedes S-Classes, one day after probably casually ordering another couple hundred of them while doing the weekend shopping, told Mercedes what a pity they didn’t build off road Mercs for his army. Keen to help a loyal customer, particularly one with oil wells in his garden—and perhaps encouraged by the biggest military budget outside the USA—Steyr-Daimler-Puch set about building the Mercedes Geländewagen.
With typical Teutonic thoroughness, they designed it with all sorts of clever features: from the only 4x4 with syncro on the transfer box to enable low ratio to be engaged on the move to expensive axle differential locks—and then when they finally looked up from their drawing boards, clapping each other on the back, they looked outside and the Shah had gone. A revolution had removed him that would ultimately make way for the first regime to do battle with one Saddam Hussein-ur.
Ach du Liebe Zeit!
So they tried to sell it to the West German Army. But without their own oil fields drilling an endless supply of DMs for them, when they saw the price they went: Was? And decided to stick with their ageing VW Iltis.
The British military used the G-Wagen before the Germans. Allowed military liaison teams in East Germany under an agreement with the Soviets, the British soldiers, including the elite SAS, tore around forest tracks collecting intelligence on Soviet and East German forces. Straying into prohibited areas, they ended up with weekly car chases–sometimes with a BMP or 6-wheeled Ural roaring down on them. More than once they had to ram their way past UAZs or through fences and gardens to escape. At night, to trick the enemy they only switched on the front foglights–designed to be the same width apart as on a Trabant to make them less conspicuous. There were even special switches to disconnect the rear lights and brake lights to make following more difficult.
It was the only vehicle they found tough enough to survive these duties week-in, week-out. Nothing else they tried was strong enough.
Which makes it almost motoring-journalist-proof. Having driven G-Wagens to the border with Chechnya, to Kosovo and to Bosnia several times, through boulder-strewn streams and thick mud, I discovered the G brings several unique advantages: you get exempt from road tax in Bulgaria as they think you are NATO; you get greeted as some liberating hero in Kosovo (at least straight after the war); and you can hit cars without having to repair it.
It comes with real, lifestyle features other SUVs can’t match. You don’t just drive and park it before going parachuting: you can actually parachute drop the car too—it was designed for it. But best of all, if you are bored in a traffic jam, there is a special option available: a MILAN guided missile launcher can be fitted onto the roll bar. About the only way you’ll ever hear a diesel G-Wagen go whoosh!
Magyarul, még
Gyulavitéz fordításában egy másik magyar verzió, ami inkább magyarul van, mint az első:
A tervező első vonástától – a ceruza szabadon kószálhatott, feltéve, hogy maximum egy milliméterrel hagyja el a vasököllel szorított vonalzót - egészen odáig, hogy a fekete, háromágú csillag a karcálló, vas hűtőmaszkra került - amin állítólag kolbászt sütni is lehet -, a frappánsan Mercedes/Puch „Geländewagen”-nek, vagyis terepjárónak keresztelt jármű egyértelműen a hadseregnek készült.
A hadseregnek készült, méghozzá nem is akármelyiknek. Egy szép napon az iráni sah – valószínűleg azután, hogy hétvégi bevásárlása során S Merci-flottáját újabb párszáz darabbal gyarapította – megemlítette a Mercedesnek: milyen kár, hogy nem vehet tőlük terepjárókat a hadseregének. A gyártó égett a vágytól, hogy segíthessen, ami nem is csoda; törzsvásárlójának kertjében egymást érték az olajkutak, és az USÁ-t leszámítva ő volt a legnagyobb katonai vásárlóerő. Hamar neki is láttak a Geländewagen tervezésének.
Példás német alapossággal készült a nagy mű, tele volt mindenféle hasznos kütyüvel, többek között ez volt az egyetlen összkerékhajtású autó, amelyikben menet közben is lehetett kapcsolgatni a felezőt, valamint az első és a hátsó tengelyen is volt differenciálzár. De mikor végre a mérnökök baráti hátveregetések közepette elégedetten felnéztek a tervezőasztalon kiterített papírokból, a sahnak csak hűlt helyét találták. Forradalom döntötte meg az uralmát, hogy azután a helyébe lépő ajatollák megnyissák a Szaddám Huszein ellen folytatott háborúk sorát.
Ach du Liebe Zeit!
Mit volt mit tenni, megpróbálták eladni a terepjárót a nyugatnémet hadseregnek, de mivel a sahhal ellentétben a németek nem rendelkeztek márkát hordószám ontó olajkutakkal, az árcédulára pillantottak, és csak ennyit mondtak: Was? Nem gondolkodtak sokáig, maradtak a korosodó VW Iltiseknél.
Előbb kezdte el a G-Wagent használni az angol hadsereg, mint a németek. Mivel egy a szovjetekkel való megállapodás keretében összekötő csapatokat küldhettek Kelet-Németországba, az angol katonák – köztük az SAS kommandósai – erdei utakon nyargalászva kémkedtek a szovjet és a keletnémet csapatok után. Ha letértek az engedélyezett útvonalról, nemritkán autós üldözésekbe keveredtek, ahol az üldözők BMP páncélozott csapatszállítókkal és hatkerekű Uralokkal hajszolták őket. Többször előfordult, hogy UAZ-okon, kerítéseken és kerteken áttörve tudtak csak meglépni. Éjszaka, hogy megtévesszék az ellenséget, csak az első ködlámpákat kapcsolták be, melyek pont olyan távolságban voltak egymástól, mint egy Trabant lámpái. Külön kapcsolókkal a hátsó fényszórókat és a féklámpákat is ki lehetett iktatni, s ez még jobban megnehezítette az üldözők dolgát.
Egyedül a G-Wagenek voltak képesek hétről-hétre túlélni ezt a tortúrát. Semmi más nem bírta a strapát. A G-Wagent mindezek ismeretében tulajdonképpen oda lehet adni akár egy autós újságírónak is. Jártam már G-vel a csecsen határon, Koszovóban, Boszniában, kövekkel teli patakmedrekben, mély sárban, és közben rájöttem jónéhány előnyére: Bulgáriában nem kell autópályadíjat fizetni, mert azt hiszik, NATO-jármű, Koszovóban felszabadító hősként ünnepelnek (ehhez persze jókor, konkrétan rögtön a háború után kell odaérni), és bátran nekimehetünk más autóknak, nem lesz semmi bajunk.
A G-Wagen nem is autó, inkább életmód, életérzés. Olyan lehetőségek rejlenek benne, amilyenekről más SUV-ok nem is álmodhatnak. Például nem kell a parkolóban hagyni, ha ejtőernyőzni megyünk, csak meg kell kérni a pilótát, dobja utánunk. De a legjobb extra mind közül a bukócsőre szerelhető MILAN páncéltörő rakéta, mely módfelett hasznos lehet, ha dugóba kerülünk. Egyébként is ez az egyetlen módja, hogy dízel G-Wagenünkből vagány hangeffektusokat csalogassunk ki.