Bizonyára említettük már, hogy az autós újságíró az élet császára. Nemrég Franciaországban jártam a Citroën C-Crosser bemutatóján, és az ottani dizájnhotel hívta fel a figyelmem a táplálkozás és a kiválasztás körülményinek esztétikai fontosságára.
A vacsorát egy lovas kúria báltermében fogyasztottuk el, az autó nevével díszített menükártya és bronzcsillárok környezetében. Aztán visszamentünk a hotelbe.
A szobám felé cammogva találtam egy csodálatos fotelt az egyik folyosó öblében. Felvettem benne az egyetlen logikusnak tűnő pózt, de mivel degeszre voltam tömve, hamar feltűnt, hogy így ülni fehér kárpit fölött valóságos istenkísértés.
Ekkor a szobámba húzódtam. Sokáig kerestem a mellékhelyiséget, és sehogy se volt meg, pedig a teret könnyű volt áttekinteni: a komplett fürdőszoba egy üvegkalitka az ágy tövében. Gyönyörű!
Mire a fotózással végeztem, meglett a WC is. Ott volt hátrébb, csak azért nem vettem észre, mert a picurka ajtajáról azt hittem, az a minibár. Kinyitottam, és ott volt. Sötéten és baljóslatúan lobogott az elszívó kavarta huzatban életem első Fekete Vécépapírrolnija.
Ezúton kérném a színek világában és/vagy a nyomdatechnikában jártas olvasóinkat, hogy írják meg: minek kedvezőbb a kontrasztaránya az átlagos emberi széklethez mérten, a fehér vagy a fekete papírnak?
És végül egy kis technikai érdekesség. A másnapi ebéd fűszerezésekor Benji, aki rendes magyar emberként az étel megkóstolása nélkül azonnal a sószóróért nyúlt, extatikusan fedezte föl a konszerntárs Peugeot termékét, a világító, motoros sóőrlőt.
Utazni mindig érdemes.
