Ha csak gyaloglunk a napszemüvegben, vagy autót vezetünk, egyáltalán, a légkörrel közvetlenül érintkező részünk légkörhöz viszonyított sebessége nem lépi túl a 10 km/h sebességet, nem nagyon lesz semmi a napszemüvegünk lencséjén. Egy kis zsír a hajunkról vagy az ujjunkról, maszat, amit egy lehelet párájával letörlünk. Ha viszont motorozunk és nem hajtjuk le a bukó plexijét, kezdődhet a gyűjtögetés. Mielőtt a tárgyra térnék, és megmondanám, mi is ez a konkrét undorítóság, engedjenek meg egy kis utózöngét a napszemüvegekről írt poszthoz. Tehát a sárga Oakley Five megvan, a szelet kifogástalanul hasítja, viszont a becsapódó porszemeknek kevésbé áll ellen, mint az előző. Vagy nem kellett volna arccal a betonra ejtenem? Ki tudja azt már. Mindenesetre van két, sajnos belülről, viseléskor is látható makula a foncsoron.

Most viszont VMax Zsolthoz kifelé menet, valahol a Ferihegyi gyorsforgalmi úton az egyik szememnek befehéredett. Először arra gondoltam, lepke, mert kicsit mintha mozgott volna a szárnya. Menet közben nem piszkáltam, mert alapvetően kiláttam mögüle, csak egészen kicsit zavart, és nem akartam szétkenni a hímport. Aztán megérkeztem VMax Zsolthoz, letámasztottam a motort, beszélgettünk, és egyszerre eszembe jutott, ja, a folt, most már leveszem, megnézem, mi az.

Na, vajon mi?

Sokan azt hiszik, a legundorítóbb légyfaj a zöldesen csillogó döglégy, mert az a dögön jön-megy, azt eddegéli. A húslégy (Sarcophaga carnaria) nem is néz ki undorítóan, mármint légy-szinten, szürke-fekete kockás-csíkos a teste, és úgy általában olyan átlagos légyformája van, miért is tartanánk tőle jobban, mint egy bármilyen egyéb légytől?

Például mert elevenszülő. Nem petéket rak, melyekből majd kukac, azaz lárva lesz, nem, ő egyből a lárvákkal indít. Megy az ablakpárkányunkon, mintegy szórakozottan sétál, és vonagló kukacok potyognak a seggéből. Persze mélységesen tisztelem a húslegyet, mennyivel előbb itt éltek az ősei, mint az enyémek, csak még szoknom kell a kultúráját. Amelyikkel a Ferihegyi úton találkoztam, talán túl is élte, még az is elképzelhető, hogy a lencsén egyszerűen leszült, majd megkönnyebbülve tovazümmögött.

Hirtelen nem is tudtam, mivel távolíthatnám el az Oakleyról a nyűveket. Egy papírzsebkendővel csak szétkenném, és azzal a poszttal simán a blogger-undorítósági verseny döntőjébe kerülhetnék. Mivel azonban nem ez volt a célom, hosszasan verettem a kerti slaggal, mielőtt a maradékot letöröltem volna.

Hiába, felhajtott plexivel ilyesmik történnek. Nagyon ütnek a szenderlepkék, megcsípnek a méhek, rámpetéznek a húslegyek. De mit tehetek, szeretem érezni a szelet.