Morzsa kutyám februárban töltötte be a tizenhatot. Hülyeség a hetes szorzó, hiszen Morzsa eszerint 16x7, azaz 112 éves; nagy testű kutyák 8 év körül már eléggé kész tudnak lenni, miközben egy tacskó akár húszig is elég jól elvan. De azért a 16 elég sok, és Morzsa a meleg idő beköszöntével elég nehézkesen vonszolja magát.

Még pár éve kérdeztem a kezelőorvosát, nem kéne-e nyárra megnyírni, de azt mondta, a szőr nemcsak hideg, de meleg ellen is védi a kutyát, tehát nem. Lakik viszont a környéke egy nő, akinek ugyanolyan fekete spicce van, és ő megnyíratta. Viccesen néz ki a kutya, de állítólag így már nem liheg éjjelente.

Márpedig Morzsa borzalmasan szokott éjjelente lihegni. Voltunk a múltkor EKG-n és szívultrahangon is, hogy precízebben be lehessen lőni a gyógyszereit. Unalmas mindig megdöbbenni a modern orvostudományon, de nem tehettem mást, amikor láthattam Morzsa szívbillentyűjét ide-oda csapódni. Azt mondta az orvos, ez önmagában nem jó, mert azt jelenti, hogy az egyik szívbillentyű kicsit meg van vastagodva, ezért nem zár tökéletesen. A véráram így nem teljesen egyirányú, ezért lehetnek oxigénhiányos állapotok. Persze összességében a leletek nem vész, de azért elég para hallgatni az éjszakai lihegést. Már arra is gondoltam, veszek valami hegymászóboltban oxigénpalackot, és barkácsolok Morzsának oxigénsátrat. Ha éjjel elkezd lihegni, csak megnyitom a csapot, oszt’ mindketten alhatunk.

Ekkor jött a nyírás, mint ötlet. Fogtam a szakállvágómat és nekiláttam. Van rajta távtartó, magamat például a kétmilliméteres állásban nyesem, de a kutyaszőrt pont annyira simítja félre a kis rátét, hogy semmit se visz. Úgyhogy simán, a nullás alappal toltam. Kicsit foltos lett, mert ahogy megszabadítottam az első két csík szőrtől, egyfolytában izgett-mozgott, aztán mióta befejeztem, egyfolytában ez megy. Semmi éjszakai lihegés, még a durva melegben is idétlenül és szinte fáradhatatlanul szaladgál – összességében fiatalodott vagy 13 évet. Anyám a hétvégén levitte a telekre, míg én a Pécsi Színházi Fesztiválon ökörködtem, mely egy későbbi poszt témája lesz. És anyámnak mondták a szomszédok, hogy aranyos ez az új kiskutya, de mi lett szegény Morzsával?

Mindenkinek ajánlom: hálás és kreatív elfoglaltság a kutyanyírás. Profi kutyakozmetikus biztos szebben megcsinálja, de előbb-utóbb én is csak beletanulok, egyébként meg minek stresszeljem Morzsát egy idegennel, aki furcsa vasakat zümmögtet a bőrén. Egy nagy reklámszatyornyi szőr lejött róla, azok után, hogy tavasszal már hetente keféltem ki belőle egy-egy kézilabdányit. Oké, kicsit foltos, de a képeken még a múlt csütörtöki állapot látható, mára a tisztásokat egész jól benőtte az aljnövényzet.