Zseniális, mondtuk először, amikor meghallottuk, hogy a Mazda nyitható keménytetős, azaz CC változatban is megcsinálja az MX-5-öst. Tényleg, más nem is kell; aki fél, hogy felhasogatják a ponyvát, ami igazából nem akkora veszély, hiszen egy kemény tető fényezésének összekaristolása is épp elég kár lehet, hogy ne adjunk ötleteket haragosainknak, szóval akit ez megnyugtat, vehet ponyvamentes, rendes kupéként az utcán hagyható MX-5-öst.
Csakhogy van a nemhivatalos minden CC hülyeség-elmélet, amit több bizonyíték is alátámaszt. A helykínálat, csomagtér, egyes típusoknál a beázás kérdését most hagyjuk is, maradjunk a plusz súlynál. A Karotta azzal adta ide, hogy mintha gyengébb lenne, ergo a kemény tető plusz súlya pont egy kicsit sok neki. Aztán kibogarászta az adatok közül, hogy igazából alig több mint 30 kilóval nehezebb a CC a ponyvásnál. Én meg nem tudom. Mentem egy kört, és szerintem nem tűnik gyengébbnek, mint az amúgy határozottan élvezetes új 1,8-as. Tehát ha nyomom, megyen. Csak valahogy a tűz hiányzik belőle, és ez nem feltétlenül súly kérdése. Mintha az egész autó eltompult volna egy kicsit. Semmi konkrét baja, csak a virgonc életerő hiányzik belőle. Tompa. Kanyarodni nem nagyon próbáltam vele, de a motorja az akkor is furcsa, ha alig van túl az 1000. kilométerén.
A képek szokás szerint nem a minőségük miatt érdekesek, ez az Olympus inkább kis testű, mint nagy fényerejű. De talán látszik, miért kattintottam: bármennyire tompa is az új MX-5-ös, ez a bordó fényezés tökéletesen illik a VMaxéhoz. Ki is írhatnám a falra festékszóróval: „itt egy stílusos buzi tartja a járműveit”, hátha valaki nem jött rá magától. Ez a színben ideális állapot persze csak egy éjszakán át tartott, ma már a színben abszolút elütő saját MX-5-ösöm állt a VMax mellé.