Nem csak a BMW-s lehet tahó

  2015. március 13. - Máth Dávid Címkék: parkolás Porsche Maserati Volkswagen

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Le Mans-i raceface-hiéna
2015-06-19 17:11:41

Vannak gátlásaid? Fél percre tedd el mélyre, a fiók aljára, mert ide pofa kell – versenypofa. A

Matekos hiéna Le Mans-pendrive-ért
2015-06-16 20:53:41

A hiéna új konca 3,74 gigányi tömény sajtóanyag (persze törölhető) cseppalakú műanyagtokba csomagolva

Aztán stadionban aludtál-e már? Hiéna ugyanitt
2015-06-13 12:09:48

El nem tudom képzelni, milyen kemény csata ment a négy nagy csapat szervezői között, hogy ki mely pálya közeli

Nem csak a BMW-s lehet tahó
2015-03-13 16:18:11

De néha a porschés is. Meg a passatos phaetonos. Sőt, olykor autó se kell hozzá, hogy ugyanebből a halmazból

De néha a porschés is. Meg a passatos phaetonos. Sőt, olykor autó se kell hozzá, hogy ugyanebből a halmazból kerüljön elő valamilyen jelző, mondjuk a cinikus. Könnyed péntek délutáni parasztnéző, mert nem csak videókat kapunk, de olykor ilyen képeket is, pár sor körítéssel. (Meg mostanság amúgy is rendre megkapjuk, hogy feljelentgetős faszok lettünk, akkor meg már nyomjuk fullba.)

porsche.jpgA pécsi Árkád parkolója Krisztián fotóján

 

vw1_1.jpg

István nem csak fotózott, de volt annyira kispolgári, hogy kérdezni is mert. Amikor szóltam neki, megkérdezte, hogy rendőr vagyok-e. A nemleges válaszomra az igen jól öltözött "úriember" megkérdezte: akkor mi a fasz közöm van hozzá?

 

rendor.jpg

Kedves Totalcar,

Nem túl jó kép, de mégis bosszantó volt a csatolt képen látható esemény.
Január 15-én történt, amint buszra vártam Újpest központban.
Egy rendőrrel teli furgon megállt a tilosban, és kiszállt belőle kb. 8-10 rendőr. Láthatóan készülődtek a vásárláshoz. A sofőr bekapcsolta a kék villogót, és szépen mindenki elment az utcai lángososhoz vásárolni.
Kb. 15 percig néztem, mert nem jött a buszom. Készítettem róla képet, de "szerencsére" nem jó minőségű, csak a lényeg látszik rajta...

Egy dühös olvasó

 

maserati.jpg

Gábor sztorija a kerékbilincses Maseratihoz:

Gyalogosként fotóztam le az alábbi képet a VII. kerületben a Madách Imre úton. Az intézkedő k. felügyelőt megkérdeztem, hogy mi az oka a bilincselésnek, hiszen lehet ott parkolni. Az alábbi párbeszéd hangzott el:

- A KRESZ..... pontját megsértve átlóg az autó a felfestésen.

- De hát ott másképp nem lehet megállni a villanyoszlop miatt. Nem a felfestés a hibás?

- Akkor nem kell oda parkolni.

Cinikus hozzáállás ez annak ismeretében, hogy ott szinte lehetetlen parkolni. A másik autós kénytelen alkalmazkodni a helyzethez. Szinte látszott, hogy ez egy fix pont az autósok megbüntetésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr647265373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bacsivacsi 2015.03.13. 16:39:19

Az nem Passat, hanem Phaeton, de persze én nem dolgozom autós újságnál.

HERMSGERVORDENBROTBORDA 2015.03.13. 16:40:52

a felfestés nem viccből van ott, hanem hogy azok is tudjanak közlekedni, akiknek az autójuk nem nőtt hozzá a seggükhöz.

A közteresnek ismét igaza volt, nem kell odaparkolni ha nem fér el szabályosan. Nem ismerem a helyet, de lehet, hogy egy iq-val elfért volna...

Leadfoot 2015.03.13. 16:41:04

A maseratis képen ott egy vonal a járdán (a padkával párhuzamos). Gondolom, a faltól számított 1,5 métert jelöli, ameddig belóghat a kocsi, és a Maserati jól láthatóan túllóg rajta, ahogy a mellette álló is.
Nem lehet, hogy a közteres arról a vonalról beszélt?

toncsi64 2015.03.13. 16:47:03

@Leadfoot:

Valószínűleg igazad van mert a Wesselényi utcában is ezért gyűjtik a pénzt :)
Annyiban érdekesebb talán ott a helyzet mikor egy méretesebb autóval csak a vonalig állsz esélyes, hogy a 74-s troli viszi a gép hátulját :(

Ironpen 2015.03.13. 16:51:56

@toncsi64: a legtöbb belvárosi parkolóhely nem középkategóriás (vagy nagyobb) autóra van méretezve és ez nem budapesti, vagy magyar hagyomány, tőlünk nyugatra is "szokás" ez, arrafelé pedig gyakrabban járnak nagyméretű autókkal...

protézisesh 2015.03.13. 16:59:48

@Bacsivacsi: nekem is ez ugrott be elsőre...

@HERMSGERVORDENBROTBORDA: és a kerékbilincs ugye segíti, hogy hamar megszüntesse a jogsértő állapotot?

Az ebben a szép, hogy az általunk annyira irigyelt "Nyugat" összes belvárosában akkora parkolóhelyek vannak, amin egy Golf is alig fér el, nem egy ilyen Maserati-méretű bálna. Kreszben csíkozás-ügyileg nem vagyok otthon, de a járdára parkolásnál van egy olyan szabály, hogy a gyalogosok számára 1m-nek (ha jól emlékszem) kell maradnia. A nagy kérdés az, hogy ha a kocsi orra előtt marad elég hely, akkor:
1.) a derék kfelügyelő basztatta volna-e azért, hogy a villanyoszlopot se lehet kinyitni tőle (-->98% igen)
2.) jobb lett volna, ha a kocsi segge lóg be a sávba és nem fér el mögötte a csuklósbusz/kukásautó?! (tudom, az ilyen @HERMSGERVORDENBROTBORDA -féle alakok szerint akkor nem kell ekkora autóval a belvárosba menni, és különben is a k. anyját annak, aki több mint 1millió forintot tud/mer autóra költeni, UGYE?!)

Egyébként (és most megint a szerzőhöz szólok) ti TÉNYLEG azt hiszitek, hogy ennek van népnevelő hatása? Vagy hozza a kattintást, mert lehet jönni fröcsögni?

Van (volt?) az indexen (?) egy "Parkolási szégyenfal" nevű rovat, ott gyűlt az ilyen szemét. Mi lenne, (ha már nincs jobb ötletetek), hogy erre létrehoznátok egy külön rovatot, akkor messziről, nagy ívben el lehetne kerülni, ha valakit nem érdekel annyira a téma. Ha már a címlapon nem olvasható, hogy ki az adott "cikk" szerzője.

indafoto.hu/tag/parkol%C3%A1si_sz%C3%A9gyenfal

ebben a galériában meg csak kicsi, olcsó autók vannak (Polo, WagonR+, ilyesmi), egyetlen Audi fért bele. Na, ezekre mit mondotok?
www.beol.hu/galerialp/54287

itt meg minden köcsögnek szlovák rendszáma van!
somorja.sk/parkolasi-szegyenfal/
(ja, hogy ez egy szlovák oldal?...)

remélemeztbeveszi 2015.03.13. 17:04:34

@Leadfoot: Így lehetett. Valószínűleg nem jobbra, hanem előre lógott be, tehát jogos, tényleg sokat foglalt a járdából. A mellette álló is így parkolhatott, azon is van kerékbilincs.

Leadfoot 2015.03.13. 17:10:09

@remélemeztbeveszi: Én sose szóltam egy szót se amiatt, hogy "feljelentgetős faszok" lennének, de arra azért nem volna szar figyelni, hogy ilyen tévedések ne kerüljenek ki.
Elsőre blikkre leesett a képről (és nem csak nekem), hogy miért bírságolhatták meg az embert, pedig soha életemben nem jártam még abban az utcában.

remélemeztbeveszi 2015.03.13. 17:12:19

@protézisesh: Történetesen a Maseratis valóban paraszt módon parkolt, ha esetleg megnézed a helyszínt, a guglin épp egy Ford Ranger parkol ott, teljesen szabályosan, ami szintén nem rövid darab. Nagyon felállt a járdára, troli nem jár arra, mivel kvázi zsákutca, ennek ellenére elég széles, sok hely marad akkor is, ha normálisan beáll. Jár a bünti.

Aranyba mártogatott étnyúl (törölt) 2015.03.13. 17:13:41

ki lehet törölni bármit, de ettől még igazam lesz.. ezerkétszázzal megy lefelé a színvonal. lassan a Blikk szintjén mozog a TC, az elmúlt tizenpár évben ez a mostani időszak a legalja.

sunblind 2015.03.13. 17:16:57

Nem azzal van a baj, hogy ez tényleg sztorimagazin nagyságrend. Egy ekkora piacon a legolvasottabb autós tartalomszolgáltatónak is le kell néha hajolni a szemétért és tudjuk, hogy ez a típusú kontent roppant impulzívan hat a statisztikákra.
De tényleg nem sokkal van mellette, ahogy a Karotta (nyilván lezárt és előkészített) közúton közlekedik, aminek szintén jól látható méretű rajongótábora van, természetesen az első sorban velem együtt. Ez a legkevésbé sem szabálytalan, csak ebben a konstellációban az üzenete nem optimális a hitelesség megőrzésének a szempontjából.
Én jobban bírtam, mikor a TC nem volt néha önjelölt ítélőbírók erősítője, beépített torzítóval, hanem arra fordította a figyelmet, hogy ha összkerekes autót tesztelt, akkor megpróbált négy kerékkel pinát rajzolni a tapadási felületre.
Persze megértem, nagyobb tömeg, nagyobb tehetetlenség, nagyobb elvárások. Csakhát ... érted.

HERMSGERVORDENBROTBORDA 2015.03.13. 17:24:28

@Leadfoot: "a faltól számított 1,5 métert jelöli, ameddig belóghat a kocsi"

azt egyébként nem is kell jelölni ha 1.5m, jelölés nélkül is annyit kell hagyni, viszont a jelölés ettől eltérhet.

HERMSGERVORDENBROTBORDA 2015.03.13. 17:26:34

@protézisesh: a jogszabályokról sem a közteres tehát, hiába divat őket fikázni mindenért. Márpedig ha szabálytalan parkolásért bilincs jár, akkor jól végezte a dolgát.

Lehet reklamálni a jogalkotóknál ha valakinek nem tetszik a bilincselés rendszere.

Grifter 2015.03.13. 17:44:21

Hány fix pontot mondjak még a belvárosban? :)

battayy 2015.03.13. 17:48:31

Jaj, hagyjuk már ezt a "tahó-pénzbegyűjtő-közterületes" dumát! Igaza van: ha ez a barom nem fogja fel ikúval, hogy a felfestés nem dísznek való, akkor - húbazzeg! - nem kell oda parkolni! Maximum tíz méterrel többet kell sétálni, na bumm! Ennél nagyobb tragédiákat is túléltek már emberek.
Ebben az országban minél nagyobb az autója valakinek, annál erőszakosabb! Ez a sok köpedék azt hiszi, törvényen felül/kívül áll. A Vas Gereben - Ady Endre sarkán levideózott béemvés baromhoz hasonlót sajnos bármikor találhat bárki, ha veszi a fáradságot és kiáll 10 percre kamerázni. Amit a sok agyatlan audis, béemvés, merdzsós, tuningolt hondás, ültetett folkszvágenes f@szkalap az úton művel, az kritikán aluli! Alázat és előzékenység: na, ezt a két szót nem ismerik. Meg az irányjelzőt... Ne csodálkozzunk: a magyar ember képzelőerejét még a körforgalom is meghaladja! Kétsávos körforgalom? Szabályos parkolás? Hagyjuk!
Igen, tudom: tisztelet a kivételnek, bla-bla, stb.

netrunner71 2015.03.13. 18:10:33

@HERMSGERVORDENBROTBORDA:

Ugyan, hagyd a fenébe. Egy másik fórumon osztja a kevés eszét egy alak, elmondása szerint valami autós műsorban dolgozik, időnként kirak egy képet magáról ahogyan autót tesztel.
Egy másik téma kapcsán feltették neki a kérdést, hogy tudja e mi az a differenciálmű?
Válasza: hát az az izé amiből a Cadillac autójából folyik az olaj.
Autós tévéműsorban szakértő.

netrunner71 2015.03.13. 18:11:53

Bacsivacsi-nak ment, bocs.

V12 Power 2015.03.13. 18:16:08

Jöhet ram a közuhatag, de en a bevasarlo központok parkolojaban szoktam direkt ferden ket helyre allni. Termeszetesen a bejarattol tavol esö helyeken, ahol amugy sem parkol senki, vagy csak nagyon kevesen. Teszem ezt azert, mert egyreszt nem fer be hosszaban az autom egyenesen a parkoloba, es nem akarom, hogy egy figyelmetlen polgartars elvigye az autom hatsojat. Masreszt pedig azert, mert szelteben sem fer be ugy, hogy az ajtot is ki lehessen nyitni anelkül, hogy nekivernek. Ezert inkabb megallok tavol, hatarozottan keresztben ket helyen (nem harmon, mint a valoban tusko Phaetonos), es kicsit többet gyaloglok.

V12 Power 2015.03.13. 18:22:11

@protézisesh: " Ha már a címlapon nem olvasható, hogy ki az adott "cikk" szerzője."

+1!

Azert is lenne ez hasznos, mert nyilvan a szerkesztösegben azt nezik, kinek a cikkere hanyan kattintanak. Ha latnank, hogy ki irta, akkor realisabb lenne az ertekeles, mert sokra eleve nem kattintanank.

lyken 2015.03.13. 18:24:42

@HERMSGERVORDENBROTBORDA: "A közteresnek ismét igaza volt, nem kell odaparkolni ha nem fér el szabályosan."

Reméljük ugyanígy betartod, hogy ha nincs felfestve zebra, akkor nem mész át az úton. Ha nem, akkor sincs baj, bármelyik közteres ad neked csekket, hogy befizethesd a szabályszegést.

V12 Power 2015.03.13. 18:29:12

Mellesleg, ha megnezitek a Maseratis kepet, a mellette allon is ott a piros ragacs. Parhuzamosan all a Maseratival, tehat az is ralog a ferde vonalra. Ilyenkor azonban felmerül a kerdes, hogy melyik volt ott elöbb, mert a masik "kenytelen" hozza igazodni, vagy kihagyja a fizikailag elfoglalhato parkolohelyet. Tovabba a kerekbilincs osztogatas szabalytalan parkolasert nonszensz. Konzervalja a szabalyszegest.

pimpikee 2015.03.13. 18:32:02

@battayy: " Amit a sok agyatlan audis, béemvés, merdzsós, tuningolt hondás, ültetett folkszvágenes f@szkalap az úton művel, az kritikán aluli!"

Valamit a mostani olcsóbb benzin miatt száguldozó/kompenzáló 15+ éves szuzuki, opel, dévú stb. tulaj.
Jelenleg ott tartunk, hogy bárki átmegy egyik pillanatól a másikra nemnormálisba...

Sinistroll 2015.03.13. 18:51:20

Na mos' má pattannyatok le a béjemwésekrű, mer' a szájatokba lépek!

debrejoco 2015.03.13. 19:10:21

@V12 Power: Mellesleg, ha jobban megnézed, észreveszed hogy a járdán lévő, a fallal párhuzamos fehér vonalat lépte át a maseratis, ill. valszeg mindkettő, mint ahogy azt már előttem is leírták. Míg egy nyikhaj gyerek még simán elfér, egy babakocsis kismama vagy kerekesszékes rokkant már nem biztos. Hát ezért jár a bünti, valszeg.
Nagyobb bevásárlóközpontokban pedig nemhogy nagyobb autóknak (suvoknak, platósoknak, zöccségesnek) hanem képzeld, még buszoknak (!!!!44négy) is van külön kijelölt parkolóhelye, ahova szabályosan is be lehet állni. Nem is tudtam hogy már nemcsak 20milkás érték felett lehet keresztbeállni a tecső előtt...
A képen látható összes autó tulaja seggfej, a szitokáradat eleve jogos.
Gondolom ha megdugod a szomszéd nőjét és emiatt az szájbaver, akkor azért nem lepődsz meg?! Naugye.

Cave Nick 2015.03.13. 19:11:44

"Könnyed péntek délutáni parasztnéző" Egyik szabálytalanul parkoló jármű sem mezőgazdasági gép.

Péter 2 2015.03.13. 19:16:29

@Cave Nick: Értelmező kéziszótár, "paraszt" szócikk...

@sunblind: Én azért valahogy képtelen vagyok megérteni, miért olyan megbocsáthatatlan bűn, ha egy autós portál az autózás olyan kérdéseiről is szót ejt néha, mint a parkolás. Van mint ejteni róla, azt azért mindnyájan jól tudjuk. Ellenben, nem kötelező minden portál minden egyes cikkét elolvasni. Az ember általában inkább azt szokta, hogy megnézi a címet, és eldönti, érdekli-e. És ha véletlenül a címből nem jött rá, és rákattintott, micsoda hatalmas botránya ez korunknak, akkor megnyomja a vissza-gombot, és keres magának másik cikket, ami érdekli.

De mi vezethet rá valakit arra, hogy bár egy cikk nem érdekli, juszt is elolvassa, és utána dühösen kommentel?

csakazértistotalcar 2015.03.13. 19:18:05

@V12 Power: Az autók elejét nézzed már meg

Sanyiqua01 2015.03.13. 19:32:04

Idézet a Wikipédiából:

A "Paraszt" szó kialakult melléknévi jelentései:

közönséges, mindennapi
világi (nem egyházi)
egyszerű művű, dísztelen (ruha, bútor, fegyver, stb.)
köznépi, nem nemes
nyers, durva
tudatlan, tanulatlan
szimpla, nem teljes (virág)
szelíd
sovány (hús)
esztelen, féleszű

.......... no comment :)

zaksza 2015.03.13. 20:19:17

@lyken: olvasd át még egyszer a KRESZ-t. Nem csak a zebrán lehet átkelni gyalogosan az úttesten, viszont ha nem így teszel akkor nincs elsőbbséged. Fura is lenne ha a faluban az emberek az út túloldaláról úgy nyilatkoznának hogy "oda fiam, születni kell".

"(5) A gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogosátkelõhelyen, ha pedig a közelben kijelölt gyalogosátkelõhely nincs,

a) lakott területen levõ fõútvonalon az útkeresztezõdésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedõ jármû megállóhelyén levõ járdasziget és az ahhoz közelebb esõ járda között (a járdasziget teljes hosszában),

b) egyéb helyen bárhol,

a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át."

Ovecskin 2015.03.13. 22:00:56

Hát azért nem nyomjátok "fullba", ugyanis a rendszámot kitakarjátok...

3gb 2015.03.13. 22:40:20

Igazából nem értem ezt a közelben parkolás dolgot. Amíg dohányoztam, addig sokat álldogáltam egy kis "bevásárlóközpont" előtt és moziztam. Nem tud +20 métert gyalogolni, megáll ott ahol nem lehet, mert akkor nem kell 20-30 másodpercet gyalogolni a bejáratig. Egészen egyszerűen nem értem az ilyet... Mo-on könnyű benézni parkolóhelyet az biztos, de itt normálisan fel van festve és ki is van táblázva.

Sobo 2015.03.13. 22:57:55

...valójában mi közöd is van hozzá?

totalnick 2015.03.14. 00:07:21

ezek a fotós kis hülyegyerekek nem érzik milyen szánalmasak? Lesből fotóz, majd a klaviatúrának elsírja a bánatát. Pélul ha én keresek parkolóhelyet és meglátom elől ezt a Phaetont (úristen, ez komoly, hogy egy autós újságban ezt a kocsit le-Passatozták?), akkor annak már meg is húztam volna az oldalát. Még úgy szépen, menet közben. Mert a saját kocsimat nem féltem. (fogyó eszköz, nem tekintem műtárgynak, mint az autóhiteles szerencsétlenek, akik egyfolytában az eladásra készülnek, úgyhogy tipp-topp az autójuk) Amikor itt a társasház előtt kezdte az új lakó, hogy ő két helyre áll be, nehogy megkarcolódjon a szaros kocsija, akkor tettem rá egy bazinagy követ, és egy cetlire ráírtam, hogy ezt az üzenetet legközelebb az ülésen fogja találni. A rendőrös képhez: a rendőröket nem értem miért kell csesztetni. Kirakta a fényt, úgyhogy még csak nem is balesetveszélyes. A feljelentgető még sosem ment át piroson a zebrán, ha épp nem jött autó? (ha nem, akkor sürgősen keressen fel egy autista központot) A Maserati a vonalon áll. Milyen óvodás hülyegyerek érvel azzal, hogy ott egy oszlop? Akkor nem kell megállni. Törődjön bele, hogy az a hely egy motorosnak elég csak. Mi ezzel a gond? Az első Porsche-t is bezúznám egy kővel, de azt már nem biztos, hogy bevállaltam volna, mert túl belátható a hely. Önbíráskodni csak okosan szabad!

Hu Szi 2015.03.14. 00:32:07

Kövezzetek meg, de egy kép kurvára nem jelent semmit, amikor az előzmény nem látszik rajta.Mondok erre egy példát...felfestett jelek, két "nagy" autó szarul áll be, szerencsétlen smart épphogy elfér, becsúszik közéjük.A két "nagy" autó elmegy, mi marad? Egy pofátlan smartos, aki "középen" "két helyen" áll...ugyan ez a roki hely. Például nem egyszer voltam úgy, hogy amikor németben a DHL-hez vittem 30 kilós csomagokat, sehol se volt hely csak roki helyen.Két lehetőségem volt. Vagy beálltam a kb. 400 méterre lévő helyre, vagy fogtam magam és beálltam a roki helyre.( bocs, nem volt kedvem 30 kilós packokkal rohangálni oda vissza száz métereket ).Ha valaki éppen akkor fotóz, amikor bent vagyok mit lát? Bunkó magyart aki a roki helyen áll. Szóval szerintem egy kép kurvára nem jelent semmit se, hiszen egy pillanatot ragad ki előzmény nélkül...

victor vacendak 2015.03.14. 05:32:21

Ferdinand Piëch sírva forog a sírjában, pedig meg sem halt még szegény. Persze az ő hibája, vissza kellett volna zavarnia a mérnököket a tervező asztalhoz, mikor meglátta, hogy csak egy duci Passatot tudtak csak összehozni presztízsmodell címszó alatt. Néha az az érzésem, hogy a TC jelenlegi "kezdő tizenegye" semmihez sem ért...

Tökösmákos 2015.03.14. 06:01:39

Az életszerűtlen szabályok és törvények semmibevételét nem csak bocsánatosnak de kívánatosnak is tartom. Ide tartozik a gyorshajtástól az adózásig szinte minden kis hazánkban. De mégis mibe kerül normálisan parkolni nem keresztben elfoglalva 3 helyet, vagy 5-10 métert gyalogolni hogy ne a rokkantnak kelljen?
Az ilyennek én kiszúrom a gumiját (csak az egyiket mert a büntetés célja nem a bosszú hanem a nevelés ugye) aztán bassza el a fél napját a helyszíneléssel, tudva hogy 1. sose nyomozzák ki hogy én voltam 2. sose tudják rám bizonyítani 3. de még ha az első kettő meg is lesz, a NAVnak 2 millával tartozom, sok sikert egy mezei jóskapistának behajtani rajtam a gumija árát :P :D :D :D
(a rossz közbiztonság miatt fegyverrel járok szal ha rajtakap akkor is ő szopja be)

thebigben 2015.03.14. 06:24:47

@HERMSGERVORDENBROTBORDA: az összes közteres féreg. korrupt kis csicskák akik még rendőrnek is buták voltak, pedig az azért nem kis teljesítmény. viszont legalább mindet meg lehet venni kilóra.

battayy 2015.03.14. 07:49:16

Asztaqrva! A hozzászólásokat olvasva most látom csak, hogy ebben az országban nagyobb a baj, mint gondoltam!

butschq 2015.03.14. 09:09:04

@totalnick: És mit szólnál hozzá, ha én meg a te kocsid ablakán küldenék át egy kődarabot. Csak úgy, mert nem tetszik valami?

@Tökösmákos: Biztos a Rothschildok, meg a gonosz háttérhatalom direkte népbutítása miatt vannak ezek a rosszul parkolók. Nemde? De ti, a nép hős, felvilágosult alakjai majd megmentitek a világot.
Önbíráskodó faszok...

butschq 2015.03.14. 09:14:00

A cikkhez, vagy poszthoz hozzá szólva, a cím kritikán aluli, de már hozzászoktunk. A tartalom meg olyan amilyen, ilyen rossz parkolásokat lehet látni ország szerte faluban, városban. Elgondolkodok néha, hogy ennyire rosszul tudnak az emberek vezetni, vagy ez pusztán igénytelenség.

madbalee 2015.03.14. 09:41:06

BMW érdekes parkolás nem csak kis hazánkban van:):
indafoto.hu/madbalee/image/3257137-4cabae73/17381

Lehet tippelni az országra, helyre...

Semper Fidelis 2015.03.14. 09:54:56

@Sobo: Mi köze van hozzá? Nagyon is sok. Egyáltalán nem előírás, hogy csak akkor szólhat valakinek a szabályszegő magatartásért a polgár, ha rendőr. Jobb sorsú országokban a közösség maga is kezeli ezeket a helyzeteket, és a tahó általában meg is érti amit mondanak neki. Csak itt keleten hiszik azt egyesek, hogy szó nélkül kesztyűt dobhatnak a többieknek, mert "nekik csak a rendőr szólhat".

Én is szoktam szólni, és baromira teszek arra, ha valaki játssza a felháborodottat. Mármint ha meri. Remélem egyre többen leszünk, akik hasonló módon járnak el, mert ez igenis része az egészséges társadalmi működésnek.

arsenal71 2015.03.14. 10:33:38

@toncsi64: A helyzet az, hogy mikor az ember nagy autót vesz, akkor tudomásul veszi, hogy sok parkolóba nem fog elférni vele. Ha nem férek el biztonságosan, nem állok oda. Néha kényelmetlen, de ha nem tudom elviselni, majd kisebb autót veszek. :) De az, hogy biciklitárolókat neveznek ki parkolónak, azért vicc. Még ma is 1200 Zsiguliba mérik a parkolóhelyet. Van még mit fejlődni.

arsenal71 2015.03.14. 10:35:54

@V12 Power: Én is ezt csinálom, a legtávolibb pontra állok, de még így is neki tudták tolni a bevásárló kocsit. A közelben nem volt autó.

kiber kóbor 2015.03.14. 10:39:21

Maseratis képhez: Akinek ilyen drága autója van, ne menjen a belvárosba. Minek? A sok tapló közé, ilyen autóval? Van egy spanom, aki egy 20 éves suzukit tart az egyik parkolóban, és abba ül át, ha a belvárosba kell mennie, ott dolgozik. A kollégák sem irigykednek, és bárhova odaparkolhat, ha rácsapja a barom az ajtót, vagy megkarcolja valami gyalogos söpredék a kulcsával, megvonja a vállát, és továbbmegy. Ez egy ilyen ország ez egy ilyen város, nulla a közlekedési kultúra.

Negrogo 2015.03.14. 11:17:59

A velemenyem errol a "nem_csak_a_bmw-s_lehet_taho" dologrol: Ez olyan meglepo? Nagysagrendekkel tobb taho van mas markat vezetok kozt! Mar csak a szamok torvenye alakpjan hisz BMW nem annyi szaladgal (meg most se, h rakasra hozzak be a szakadt E36 -kat) az utakon mint Skoda, VW, Suzuki es stb. sorolhatnam. Elmondom, hogy "mukodik" ez. Olyan modon mint mikor lezuhan egy utasszallitorepulo es eletet veszti ~100-200 ember. Benne van az egesz vilagon mindenhol a hirekben. Az ember felkapja a fejet ra. Olyan hatast kelt, hogy a repules veszelyes. Mikozben az egyik legbiztonsagosabb kozlekedesi forma hisz nagysagrendekkel tobb ember hal meg akar vonat balesetben es segitek, autoban eves szinten a vilagon! Az, hogy napjaban tobb szazan halnak meg autobalestben arra mar az ember fel se kapja a fejet. Nem is hir. Nincs is hir erteke. Szoval igy van ez a BMW-vel szabalytalankodokkal is. Ha vki ezzel a markaval csinalja azon nyomban megy a netre meg a bunko beemves es tarsai. Mert arra ugrik mindenki azt eszre veszi a nep. Azt hatast kelti mintha BMW-ben lenne a legtobb idiota kozben meg durvan nem igy van! Ha ugyanazt a szabalytalankodast vagy durvabb dolgot csinal egy fabias teszem azt vagy kia-s a mellett elmennek, fel se tunik!

FDToth 2015.03.14. 11:28:32

A vw meg porsche tenyleg taho megna rendor is (nem latni tole a lelepo gyalogost) de a maseratival semmi problema. Tipikus: itthon nem logika szerint parkolnak, hanem a szabalyok miatt. De ha osszekotjuk a kettot akkor lathatjuk h nincsenek logikus szabalyok, csak atgondolatlan, nem eletszeruek. A maserati elott siman elfer barmi, ugy allt h a mogottes forgalom is elfer, igy senki sme zavar. Raallt a vonlara. Es? Diekrt ugy festik fel am ezeket h ne legyen egsertelmu.
Indexesk jol ismerik a tavasz zca hidfo, korhaz utca kornyeket. Itt kb azokat buntetik, akik fel kerekkel raalnak a 'zoldteruletre' (inakbb sar az)' de aki meg. Ahidfo utcan korhaz utca talakozasanak kozekebn ugy all h egy nagyobb furgon nem fer el tole, azt sosem figyelmeztetik...
A kozteresek kenyetelenk a szabylaok miatt buntetni, de megtehetnek h inkabb a logikatlan parkolast buntessek....

dr kíváncsivagyok 2015.03.14. 12:13:57

A cím eloítéletes , rasszista ! Mikor szoktok már le róla , hogy autómárkák szerint beosszátok az emberiséget jókra ,és gecikre ???? Mit várjunk , ha "értelmiségi" ( újságíró ) is ezzel indít ?! Komolyan mondom...ezen az alapon a cipok , telefonok , sajtok , stb elonyben részesítoinek , márkái szerint is bélyegeztek meg embereket ? Elmebetegek...
( Egy BMW - s , aki nem áll be mozgássérult helyre , nem lép át záróvonalat és általában nem szabálytalankodik...)

dr kíváncsivagyok 2015.03.14. 12:17:59

@mennyi?husz!:
"(meg most se, h rakasra hozzak be a szakadt E36 -kat) "

Újdonságot árulok el neked , ha azt mondom , hogy nem csak szakadt e36 - okat hoznak be ????

V12 Power 2015.03.14. 12:18:19

@debrejoco: Bocsanat, elnezest kerek, mindig elfelejtem, hogy milyen tarsasagnak irok. Sajnalom, hogy nem sikerült ertelmezni amit irtam, es ezzel felzaklattalak.

Negrogo 2015.03.14. 13:11:11

@dr kíváncsivagyok: Nem! Viszont a BMW-ek szama a szakad par 100 ezres donoroktol no nem pedig a ki nullazott, patika egyedektol...

isti75 2015.03.14. 13:35:33

@pimpikee: Gyakorlatilag felsoroltad a teljes Magyar Autos tarsadalmat. A csorokat is meg a gazdagokat is. Te melyik f@szkalap csoportba tartozol?

isti75 2015.03.14. 13:37:31

@dr kíváncsivagyok: Ez nem rasszizmus, hanen irigyseg. ;-) En mondjuk leszarom. :-)

Cang 2015.03.14. 13:56:37

a céges merci sprinterrel még 4 helyre is be szoktam állni egyszerre a tesznyó előtt, nehogy a fél utat elfoglalja a segge. OSZT?

johnnylightning 2015.03.14. 14:10:10

Sok tahó, azért foglal el 3 helyet is, mint itt a Phaeton-os, mert védeni akarja az autóját, hogy ne csapja rá a mellette álló az ajtót például. Legalábbis ezzel védekeznek. Nem tudom, nekem nincs nagy autóm, de ha ilyen nyűgöm van, megállok a parkoló legtávolabbi részén, ahol nem áll nagyon senki és ott parkolok be egy helyre.

De sok BMW-s pedig azt mondja, hogy csak azért támadják őket, mert mindenki féltékeny rá, hogy nekik BMW van. Érdekes meglátás :) Tehát ha tahón parkolnak, száguldoznak, vagy indexet nem használnak, az mind nem igaz, csak féltékenység.

johnnylightning 2015.03.14. 14:16:23

@dr kíváncsivagyok: Részben érthető a felháborodásod, de csak részben. Mindenki tudja, hogy bizonyos autómárkák kiknek lettek kitalálva, a pszichológia oldaláról is meg lehet közelíteni, hogy melyik személyiségtípus melyik márkát választja és miért. Nyilván a gazdagabb emberek, akiknek pénzük is van, máris hatalmasabbnak és különbnek is hiszik magukat a nagy átlagnál, akikre a szabályok nem nagyon vonatkoznak (szerintük), éppen ezért ott parkolnak, ahol akarnak, annyival száguldoznak, amennyivel akarnak, indexet se használnak, a kresz sem számít, csak ők. Persze ezt általánosságban lehet elmondani, nem érvényes minden egyes BMW/Mercedes/Porsche/egyéb drágább autó tulajdonosra, de arányaiban mégis gyakrabban fordul elő, mint azon autótulajok körében, akik olcsóbb autókkal járnak.

Péter 2 2015.03.14. 14:29:04

@mennyi?husz!: Nincs olyan, hogy "számok törvénye". Nagyságrendekkel több, vagyis szerinted ezerszer annyi? Nyilván butaság.

Van ebben az országban tényleg olyan csukott szemmel vezető autós, aki nem látná, hogy a másokat közlekedés közben semmi vevő autósok túlnyomó hányada a három német valamelyikével jár? Mindig úgy állnak neki felháborodni, mintha bárki is azt mondta volna, megfordítva, hogy aki a három német valamelyikével jár, az mindenképpen semmibe veszi a többieket, holott ilyet soha senki nem mondott, csak a fordítottját. Soha, senki. És egyébként mindenki, aki a három német valamelyikével jár, és tisztességes, rendes ember, pontosan ugyanúgy szenved az ilyen tahó parasztoktól. Sőt, legtöbbje még jobban, mert őt is megítélik ennek alapján. Akkor tessék az érintetteknek *ott* szólamlani fel, rászólni az ilyen "márkatársra", és nem ide járni feleslegesen dühöngeni, mert az utóbbinak valóban semmi értelme.

Tudjuk pontosan, hogy mi van emögött, ennek a háromnak valós értékénél nagyobb presztízse van Magyarországon, tehát nagyon sok fenn az ernyő, nincsen kas-jellegű honfitársunk egy régi, elhasznált, olcsón megszerezhető, de még mindig prémiumnak gondolt ilyen autóval próbálja nemlétező sikerességét és fontosságát kifelé mutatni. Ez annyira közismert és triviális jelenség, hogy szégyellem leírni, mert tudja pontosan mindenki.

A másik fajta szerencsétlen meg jön mindig panaszkodni, hogy miféle önkéntes rendőrködés folyik. Őt fel kell világosítanunk, hogy téved. Ennek semmi köze semmi rendőrséghez, itt mindössze arról van szó, hogy az ilyen autós tahókat az egészséges vezetőknek pellengérre kell állítaniuk (sajnos, ezért káros a TC kényszerű, többször jogi okokkal megindokolt gyakorlata, hogy kitakarja a rendszámokat). Hátha van köztük még egy vagy kettő, akinek ha a környezete szólna, hogy né, láttalak az "újságban", de tahó voltál, akkor talán, talán, esetleg, legközelebb jobban meggondolná.

Péter 2 2015.03.14. 14:30:28

@dr kíváncsivagyok: Rasszista? Ez meg hogyan jött ki? :-))

Péter 2 2015.03.14. 14:36:21

@totalnick: Nem érted, hogy miért kell a rendőröket csesztetni? És ezt most komolyan mondod? Simán megáll a tilosban (ott a tábla), és ezt fedezi a villogóval, holott semmi joga nincs rá. Amíg a rendőrnek nincs valódi oka a szirénázásra, addig ugyanolyan autós, mint te vagy, és nincsen joga tilosban állni meg, ha lángosozni akar. A rendőr nem áll a törvény felett.

Csak Norris 2015.03.14. 15:01:46

Az összes golfosnak és audisnak zabszem van a valagában és bunkó módon furakodnak...

A BMW-s megy csak szittyamagyaréknál tahó. Bár ott a susukis meg mindenki más tahó és önérzetes, és neki aztán senki se szóljon.

Csak Norris 2015.03.14. 15:13:15

@johnnylightning: A mercedest a papáknak találták ki. Csak az utóbbi idökben kezdtek el fiataloknak fejleszteni, mert rájöttek hogy ki fog halni a célkorosztály. Ök nem hiszem hogy tahók, csak simán bénák.

Statler Waldorf 2015.03.14. 15:45:40

@HERMSGERVORDENBROTBORDA: szar lehet, hogy neki van Maserati-ja, önnek meg nincsen.

fezoGT 2015.03.14. 15:50:32

Ezt a prémiummárka "féltékenység" dolgot még vhol meg is érteném ha normális állapotban tartaná mindenki a saját szekerét. Nem kell patika legyen, csak kulturált. Mert ugye kis hazánkban még mindig inkább státusz szimbólum a járgány mint használati tárgy, de hát egye rák, Európa szerencsésebbik felén nem volt 40 évig átkos, úgy könnyű.

Ehhez képest pusztulat mennyiségű leharcolt, kívül-belül (jobb esetben csak belül) disznóól példány közlekedik mert megvétel után idővel jön a sírás hogy hát jaj de drága ez is meg az is! Sokszor pedig csak idő és nem pénz kérdése. Derogál? Hát akkor kezitcsókolom lehet menni busszal. De lényeg hogy megvan a "prémium" érzés amin nem tompít a teszkós olaj és a kínai gumi sem. "Elmegy az"! :) Hiába no, az igénytelenséget nem lehet pénzzel kiváltani.

Természetesen tisztelet a mindenkori kivételnek, mert szerencsére vannak!

Statler Waldorf 2015.03.14. 15:54:56

@johnnylightning: minek egy Porsche, ha lassan megy vele az ember?! Nem a száguldozással, a tilosban parkolással van baj, hanem a hülyékkel, akik még irigyek is. Nem minden száguldozás 'gyorshajtás' és nem minden gyorshajtás 'száguldozás'. A tilosban parkolás nem azt jelenti, hogy akadályoz bárkit is valamiben az ember (általában igen, de nem feltétlenül jelenti azt). A közteresek pedig csak a büntetésre mennek! semmi másra! ha nem így lenne, akkor minek a kerékbilincs? Hiszen így a jogsértő (adott esetben 'helytelen parkolás') magatartás tovább fennáll, mert nem tud elállni az illető még jó sokáig! Szóval, nem kell az álszent rizsa!

Statler Waldorf 2015.03.14. 15:58:47

@battayy: "Alázat és előzékenység: na, ezt a két szót nem ismerik". Az Ön kritikájából pont ez hiányzik! úgy látszik, hogy Ön sem ismeri!

Negrogo 2015.03.14. 16:07:59

@johnnylightning: Errol beszelek. Hogy en meg tudod mit veszek eszre? Skodasat, Seatosokat, Passat, Superb, Hondasat, Golfosokat tombegevel es nagysagrendekkel tobb idiota Audist. Kurva sok idiota suzukist. Indexet nem hasznalok. Pont, hogy a BMW-es tobbnyire normalis. Hozzateszem nem pesti vagyok! Orszagunk sziveben lehet ez van de nem csak pestbol all magyarorszag...

Csak Norris 2015.03.14. 16:14:29

@mennyi?husz!: A BMW-s dolog a múltból egy sztereotípia. Onnan ered, hogy 15 éve meg abban utazott a susogós melegítös suttyó. Aztán lecsúsztak az audiba majd passatba majd a skodába. Mer a használt bmw derogál, az újra meg nincs lé. Most már csak az igazi gazdag vesz bmw-t meg az a csórikám, aki bmw-fan, ös megvesz egy öreget, majd szépen rendben tartja. Na ezek azok akik már nem lesznek suttyók.

fezoGT 2015.03.14. 16:20:08

@Desmond77: ide sorolnám még: SEAT, Honda. Bár utóbbinál még némileg hiteles is ez a fajta viselkedés (persze csak szigorúan non-tahó üzemmódban).

Meg ez az állandó versenyzési kényszer is, sose fogom megérteni. Amióta Celicával járok, majd minden másnap megtalálnak. Pedig nincs és nem is lesz meg semmi a kályhacső/xenon/ültetés szentháromságból, csupán coupé forma, meg van rajta hátul egy gyári, nem éppen hivalkodó spoiler. Na jó, kora ellenére rendben van tartva a fényezése.

Komolyan gondoltam egyszer átszólok ne bohóckodjunk már itt kérem szépen lámpától lámpáig, hanem menjünk ki pályára neadjisten Dobogókő felé nézzünk meg pár kanyart aztán győzzön a jobbik. Lehet hamar elfogyna az önérzet :)

Csak Norris 2015.03.14. 16:39:24

@fezoGT: Egy haverommal a susukis akart gyorsulni. A corrado ellen. Haver megkérdezte hogy 120-ról 200-ra mehet-e. vagy esetleg 160-220. (egyébkönt ö is az a tipus akinek fát lehet a hátán hasogatni.:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.03.14. 17:07:01

F@sznak bevárosba ekkora autó?

@totalnick: Kárt okozni tahóság, főleg, hogy nem is tudja, miért húztad meg.

Pepejoe 2015.03.14. 17:12:32

@fezoGT:

Melyik Celicáról van szó?

zobod 2015.03.14. 17:16:34

A rokkantaknak fenntartott parkolóhelyre beálló tahók lelkivilágát sosem értettem meg. Kívánom nekik, mielőbb legyen jogosultak.

fezoGT 2015.03.14. 17:18:44

@Desmond77: hát a VR6 még engem is lehagyna, nemhogy egy mutyukit. Velem már Smart(!) is próbálkozott a Róna utcában, kis híján sikerrel mert a röhögéstől először beestem a műszerfal alá de aztán félig megsimogattam a pedált. Pár perc múlva lámpánál mellém ér mert ismét 2 sávos lesz az út, valamit magyaráz (felhúzott ablakon keresztül) részemről kéjes vigyor...na mondom akkor második menet csak most jobbról, majd fogta magát és elindult a teli piroson úgy ahogy van, persze keresztbe nem jött senki mert még mákja is van az istenbarmának. De hogy ezek honnan teremnek elő! :)

fezoGT 2015.03.14. 17:25:26

@Pepejoe: ST202 (gen6 kereklámpás)

Pepejoe 2015.03.14. 17:28:01

@Desmond77:

Ez jó! :D
Engem az Imprezások meg ilyesmik szoktak megtalálni a vácin de már nem veszem a lapot mert feleslegesnek tartom. Az utolsónak épp a minap szóltam át, (mert már 10 perce ott kavart körülöttem és provokált) hogy látja-e értelmét a versenynek, közel 130-ig tart az egyesem. Látta, úgyhogy eljátszottam vele is azt, hogy úgy csinálok, mintha rákészülnék erősen és kiugranék a zöldre, ő persze padló. Én meg szépen végigváltogatom a sebességeket és 50-60-al gurulok. Amikor elgyorsulnak tőlem ezerrel, nagyon szoktak örülni, volt aki még integetett is. Aztán pár mp. és rájönnek de a nagyon elvetemültek még másodjára is beszopják a következő lámpánál.

Ne küldj levelet 2015.03.14. 18:18:13

Velem nem akar senki gyorsulni. Vagy lehet akarnak, de az ilyeneket levegőnek veszem.

Hurri Kán 2015.03.14. 18:21:48

@Bacsivacsi:
Az Passat, hát nem látod? Gyorsan nézd meg, mielőtt kimoderálnak ;)

Csak Norris 2015.03.14. 20:46:25

@fezoGT: Ez G60 volt de az sem szar, ha rendben van tartva.:)

Csak Norris 2015.03.14. 20:49:49

@zobod: "A rokkantaknak fenntartott parkolóhelyre beálló tahók lelkivilágát sosem értettem meg. Kívánom nekik, mielőbb legyen jogosultak. "

Németeknél is van sok. De ott megértem. Mert Behinderten Parkplatznak hívják. Azt nem mondják hogy geistlich behindertre (szellemileg korlátolt) nem vonatkozik.

fezoGT 2015.03.14. 21:22:45

@Desmond77: a Behinderte még hagyján, de néhol van külön Frauenparkplatz is. Ezzel a kiírással a frankfurti reptéren találkoztam először tavaly hazafelé jövetben, mivel hamar kiértem mondom elsétálok megnézem az-e ami. Hát valóban, dupla (ha nem 3x) akkora helyek a normálishoz képest, széles fordulók, elefánt nagyságú útbaigazító feliratok. Próbálnák meg itthon, lenne nagy nyivákolás TASZ meg EBH meg minden részről hogy micsoda diszkrimináció mán. Pedig hát...

Pizso 2015.03.14. 22:06:33

A legjobb amikor felfestett területen állsz. Kifizeted a parkolási díjat és bilincsre érsz vissza. Miért? Mert eltakartál egy lefolyót. Szerencsére nem én jártam így. Mellesleg 3 tonna avar takarta a lefolyót, de a közterületis tudta, hogy ott kell annak lennie!

Csak Norris 2015.03.14. 22:08:39

@fezoGT: A VW-nál is van. Amikor bevezették, nem vettem észre, és odaparkoltam. Szólt az ör, mondtam is neki, hogy pofátlanság, amikor abból van elöny hogy egyenjoguak akkor egyenjoguak, mikor meg abból van elöny akkor kiváltságosak. Azt mondta igazam van, de sajnos ez van. Egyébként a portához a legközelebbi sort nevezték ki annak, hogy ne kelljen szegényeknek gyalogolni. De szélesíteni nem szélesítettek.

Péter 2 2015.03.14. 22:48:11

@Desmond77: Ha gyár vagy irodaház melletti, felszíni parkoló, akkor nyilvánvaló marhaság. Ezeket nem ezért alakítják ki, hanem például mélygarázsokban, a kijárathoz közelebbi, jobban kivilágított, jobban bekamerázott helyeken. Semmi közük a vezetni és parkolni tudáshoz, azért vannak, hogy biztonságosabb helyet adjanak, ahol kisebb a valós vagy vélt veszély arra, hogy például valaki molesztálja a nőket. Egyébként a német kresz nem ismeri az ilyet (ellentétben például a mozgássérült parkolóhellyel), tehát a betartatása csak önkéntes alapú tud lenni.

Mercel 2015.03.15. 03:21:43

A közteres a legalja. Náluk csak a zsebtolvajok vannak lejjebb.
Nem mégsem.
A közteres még a zsebesnél is lejjebb van.

protézisesh 2015.03.16. 08:55:40

@Péter 2: ettőll függetlenül többnyire NAGYOBBAK IS azok a helyek...
süti beállítások módosítása