Gondolkodtak már azon, hogy mi közös Magnum Ferrarijában, és Columbo Peugeot-jában? Egyik autó sem központi eleme a sorozatnak, mégis, nem keveset hozzátesznek a főszereplő karakteréhez, szimbolizálnak valamit. Ritkán kerülnek előtérbe, néha egy-egy üldözés, vagy a kocsi állapotára vonatkozó poén, mégis, Thomas Magnumhoz legalább annyira hozzátartozik a 308 GTS, mint a bajusz.
A Breaking Bad nálunk Totál szívás címen futott, érthetetlen módon az éjfél környéki műsorsávban. Pedig ritka zseniális sorozatról van szó: adott egy ötven éves kémiatanár, akinél rákot diagnosztizálnak. A táppénzből nem lehet megélni, anyuka hasa minimum hetedik hónapra utal, a nagyobbik fiú pedig egyetemre készül, szóval gáz van. Főhősünk kellően leleményes, ezért egy hírtelen jött ötlettől vezérelve metamfetamint kezd főzni egy volt diákjával. A terv aztán jobban sikerül a vártnál, és az egyszeri kémiatanárból az alvilág királya lesz. Közben persze elszabadul a káosz, egyre-másra bukkannak fel a zseniálisabbnál zseniálisabb karakterek, és végig ott van a szénfekete humor, talán még Guy Ritchie sem csinálná jobban.
Amikor megismerjük Waltert, a főszereplőt, egy Pontiac Aztekkal jár. Mielőtt bármit is mondanék róla, nézzenek róla egy képet:
Nem találnak a neten olyan n+1 legrondább autó válogatást, ahol az Aztek ne lenne dobogós helyezett. Egy szakújságíró, aki részt vett a 2000-es ősbemutatón így fogalmazott: akkor sem gyűlöltük volna jobban, ha egy horogkeresztet tetováltak volna a homlokára. És tényleg, az Aztek vulgárisan ronda, de nem úgy mint, a a kis kitaszított korcs, akit mégis megszeretünk, hanem öld meg mielőtt szaporodna szintűen ronda. A sors fintora, hogy aki ezt az autót felrajzolta, pár évvel később C7-es Corvettet tervezett, tehát némi jóindulattal betudhatjuk szakmai hullámvölgynek. Vagy inkább Mariana ároknak.
Érdekes, hogy, mint szabadidő autó kifejezetten praktikus volt: a kései modellekhez már elérhetővé tették az állandó összkerékhajtást, és többen méltatták a pakolhatóságát is. A legnagyobb durranásnak mégis a camper kit számított, ez egy felfújható gumimatracból, és a csomagtartóra toldott sátorból állt. Nem tudom, hogy milyen lehetett benne aludni, de ha felépítették a szerkezetet, akkor szerencsétlen autó úgy nézett ki, mintha egy gigantikus sátor éppen megszülné. Öt éven át gyártották, és a sorsáról mindennél többet elmond, hogy az utolsó évben 69 darabot adtak el belőle.
És hogy miért passzol a kémiatanárunkhoz? Walter az a figura, aki már nem vár sokat az élettől: volt egy hatalmas lehetősége, amelyet elszalasztott, és ez azóta is kísérti. Csendben eljár dolgozni, nyögi a jelzálogot, próbál megadni mindent a családjának, ezért délutánonként az autómosóban is robotol. Racionális alkat, bár a Pontiac megvásárlásához kell is, hogy túl tudjunk lépni a külsőségeken.
Ahogy szép lassan hanyatlik a karakter, és egyre magasabbra mászik az alvilágban, úgy zúzza le rendszeresen a szerencsétlen Aztekot. Egyszer még egy repülő roncsai is rázuhannak, de életet is ment, amikor a jó pillanatban gázolnak el vele két dühös dílert. A néző nagyjából akkor veszti el a szimpátia utolsó morzsáját Walter iránt, amikor eladja a kocsit ötven dollárért. Itt már rég nem a családjáért árul drogot, hanem kapzsiságból, azzal, hogy megveszi a Chrysler 300C SRT8-at, akár a nyakába is akaszthatna egy táblát, hogy drogdíler vagyok. A 450 lóerős fekete szörnyeteg mellé még újít egy Dodge Challenger SRT-t is a fiának, és ekkorra már akármennyire is antipatikus a figura, ez egy király belépő:
A másik főszereplő Jesse Pinkman, ugyanúgy személyiségfejlődésen megy át, csak épp az ellenkező irányba. Amikor megismerjük, egy suttyó siheder, aki nagyon szeretne a mexikói gengszterekre hasonlítani. Három számmal nagyobb ruhákban jár, gagyi drogot árul, és egy lowriderré alakított, 1982-es Chevy Monte Carlot vezet. Látszik, hogy tapasztalatlan, a harsány fényezés, a futómű, mind csak a feltűnéskeltésre jó. Egy drogdílernek más sem kell, igaz?
Ezt egy idő után ő is felismeri, és vesz egy Toyota Tercelt, ami tulajdonképpen láthatatlan, főleg a lowriderhez képest. Mivel ez egy 4WD változat, nagyobb motort szereltek bele, 1.3-as helyett már 1.5-ös, jó eséllyel automata váltós. Visszafogott, egyszerű, megbízható autó, és körbelengi valami pozitív légkör, ahogy a cselekmény előrehaladtával Jesse karaktere is egyre szerethetőbbé válik. Az eredeti forgatókönyv szerint neki az első évad végén meg kellett volna halnia, ehelyett egy olyan szereplő lett, akiért lehetett szorítani. Az epikus végkifejletet nem szeretném lelőni, aki még nem látta, az nézze meg, érdemes.
Viszont, ha valaki csak futólag hallott a sorozatról, egy járművet akkor is ismernie kell, az 1986-os Fleetwood Boundert. Ez egy európai szemmel felfoghatatlan méretű lakóautó, több mint tíz méter hosszú, és egy 7.4 literes V8-as viszi. Bele sem merek gondolni, hogy ekkora homlokfelülettel, és súllyal mennyit fogyaszthat. Ameddig futott a sorozat elég népszerűvé vált a típus, ha elkezdjük beütni a márkát kedvenc keresőnkbe, akkor a harmadik találat a filmben használt '86-os használt darabokra mutat. Ez a gép is túlmutat önmagán, kicsit már inkább egy harmadik karakternek tekinthető: többször sodorja halálos veszélybe a két főhőst, de meg is menti őket. Épp ezért lesz szimbolikus jelentősége annak, amikor a roncstelepen bezúzzák: a két főszereplő viszonya nagyjából itt romlik meg véglegesen.
A mellékszereplők sem kevésbé érdekesek, például a simlis, nagyszájú ügyvéd mivel jár? Egy 1997-es, fehér Caddillac DeVille-el. Nem is kell jobb kocsi egy embernek, aki még a hóembert is feldumálja a kályhára. Vagy ott van a kimért, halk szavú, kínosan precíz, és a feltűnést ösztönösen kerülő drogkereskedő, Gustavo. Neki egy Volvo V70-es jutott. Emlékeznek arra, amikor Nicolas Cage azzal írta le saját izgalommentes életét, hogy még a Volvóm is szürke? Ez itt is működik.
Persze lehetne még ragozni a dolgot, hiszen számtalan kisebb-nagyobb mellékszereplő hajt érdekes gépeket a sorozatban, de ahhoz más túl sok spoilert kéne ellőni. Inkább adjanak egy esélyt a pilotnak, nem fogják megbánni, és nem csak az autók miatt.