Jól mondta Buddha: az élet szenvedés

  2014. március 28. - Koncz János Címkék: busz laosz úton vietnam

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Már csak a fluxuskondenzátor hiányzik!
2014-04-03 14:18:11

Jelentem, elkészült. Három és fél év után roncsaiból újjáépült Botond barátom (a Totalcar-közösség

Jól mondta Buddha: az élet szenvedés
2014-03-28 17:12:16

Éjfél lehetett, amikor úgy az ezredik kanyar után felültem a sötét alvósbuszon a fogorvosi székemből, hogy

KRESZ nincs, csak a csodás nők
2013-04-04 15:12:09

A karibi szigetvilág egyik legnépesebb államában, a Dominikai Köztársaságban, a gyönyörű tengerpartok, az

Na, ez már nem megy terepre!
2012-09-03 15:22:26

Kész a kübelesített Tramp, jelentem. Több munkát tettünk bele, mint terveztük, de kevesebbet, mint kellett

Éjfél lehetett, amikor úgy az ezredik kanyar után felültem a sötét alvósbuszon a fogorvosi székemből, hogy mélyeket lélegezzek, elkergessem a klausztrofóbiát, és lehiggadjak kicsit. Úgy éreztem, ha lenne egy AK 47-esem, az összes ártatlan embert lemészárolnám, aki körülöttem alszik, aztán kijáratot lőnék a tetőbe, és bevetném magamat a laoszi dzsungelbe, ahol vénülő Maugliként élném le maradék életem. Akkor már vagy 28 órája zötykölődtünk, fogalmam se volt, hol vagyunk, és meddig tart még fogva ez a dülöngélő bádogdoboz.

Valami sokkal vidámabbra számítottunk, amikor hónapokkal korábban elhatároztuk, hogy a Vietnam fővárosa, Hanoi és a laoszi királyváros, Luang Prabang közötti 850 kilométeres utat odafelé nem repülővel, hanem busszal tesszük meg.  Merthogy úgy mennyivel érdekesebb lehet. Az egyik elvünk a barátaimmal, hogy direkt nem nézünk pontosan utána a dolgoknak, kell az utazásba a meglepetés, intenzívebb az élmény, ha garantáltan friss. Hülye egy elv, tudom, de működik. Például ez a 31 óra a két város között  valóban elég intenzívre sikerült.

01
Csontropogtatás és lepakolás a határ vietnámi oldalán

Eredetileg úgy képzeltük, felmegyünk Sapába, a hegyvidékre, a Laosz-Kína-Vietnam-hármashatár közelébe, aztán onnan nekiindulunk: üldögélünk majd valami kisebb buszban, sok helybéli utassal együtt, és nézzük az ablakban elsuhanó hegyvidéket. Két-három óránként megáll a busz, hogy pisilhessünk és nassolhassunk, lesz egy szórakoztató határátkelésünk, és egyszer csak megérkezünk Ázsia egyik legtündéribb városkájába, ahol a Mekong partján Lao Beerrel öblítjük le a frissen sütött halat.

Ember tervez, Isten végez. A helyszínen módosítottuk a programot: éjszakai vonattal felmentünk a hegyekbe, ott jégcsappá fagytunk két nap alatt, majd visszavonatoztunk Hanoiba, ahol áztunk még két napot, aztán alvósbusszal nekivágtunk a sötétségnek. Eléggé bennem volt már a mehetnék, mert addigra egy hetet áztunk-fáztunk Hongkongban és Vietnámban, emiatt le is betegedtem, és nagyon vágytam már az Annamite-hegylánc túloldalán a folyóvölgyet kitöltő 27-30 fokos melegre.

Buszjegyet bármelyik kis és nagy utazási irodában lehet venni Hanoiban – ezek a műintézmények egymástól átlag 20 méter távolságra működnek, teli van velük a franciás hangulatot nyomokban még mindig tartalmazó óváros. Ráadásul a jegy nem is drága, mi 40 dollárnak megfelelő dongot fizettünk fejenként az odaútra szóló papírért. Az ügynökök persze füllentenek, ha a körülményeket firtatja a zöldfülű utazó: a buszon van WC, és árulnak hűtött üdítőt meg sört, úgyhogy kellemesen telik az idő, ami nem több 14 (bátrabban füllentőknél 10) óránál. Még szép, hogy ezt mondják, kifordulna a kuncsaftok 90 százaléka, ha megtudná, hogy a menetidő valahová 20 és 30 óra közé esik.

03
A pakkok fele lekerült a tetőről a vietnámi oldalon

Első lépés: eljutni a kisbuszig, ami kivisz a város szélén álló pályaudvarra. Ez gyalogosan történik, egy szaporán lépegető kalauz nyomában, a szokásos esti robogó-személyautó-ember masszában utat vágva. Utána a turistákkal és csomagokkal zsúfolásig töltött buszocska jó 40 perc alatt elvisz az épületig. Ott a jónépet szétszortírozzák, hiszen többfelé indulnak az éjszakai járatok. Útlevél-ellenőrzés, jegykiadás, aztán irány a busz, kezdődhet a beszállás. A sok termetes társaskocsi között egyetlen jóval kisebb álldogált – igen, az volt a Luang Prabang-i járat, az ördög csónakja, amivel áteveztünk a pokol kisebb bugyrain.

Az alvóbuszok a következőképpen vannak berendezve: az ágyszerű alkalmatosságok, amikre be kell vackolódni, két szinten sorakoznak, a busz méretétől és kivitelétől függően három vagy négy sorban. A mi kisebb méretű Hyundai-unkon négy sor volt, és az ülések közötti távolságon is takarékoskodtak, hogy több kuckó férjen be, ezért fogorvosi székhez hasonló alkalmatosságokon ültünk-fetrengtünk, amelyek támláját úgy hetven fokig lehetett hátradönteni. Felszálláskor le kellett vetni a cipőt, betenni egy nejlonzacskóba, és úgy vinni magunkkal, az ülés előtt van egy rekesz, abba lehet betenni. Ettől némileg otthonosabbá válik a szituáció, a csalóka érzés később elmúlik.

Felpréseltük magunkat az emeleti ülésekre, gondolván, ott kevésbé lesz majd zavaró a földszinti jövés-menés. Mire rájöttünk, hogy annyi hely sincs, hogy fel tudnánk rendesen ülni, és az ablaknál szenvedő fejére 6 centiméteres távolságból ömlik a hideg, már késő volt, a felszállók elfoglalták az alsó kuckókat is. Mosodát régóta nem látott kispárnákkal és pokrócokkal lehetett fokozni némiképp a komfortérzetet, bátrak vagyunk, bevállaltuk. A hivatalos 7 óra helyett este 8-kor elindult végre a busz. Az első megállóig még vidámak voltunk, egyórányi lassúmenet után megálltunk egy egyszerű, de nagykapacitású étteremnél, ahol a leszálláskor kapott 38-as kék műanyagpapucsokban olcsón bevacsoráztunk, és optimistán tekintettünk a szundikálással eltöltendő éjszakai órák elé.

Na, abból nem lett semmi.

09
Van egy kis zsufi

Húsz perc után, amikor már kezdtünk álomba ringatódni, megállt a jármű, fél órán át pakoltak kint a sötétben a tetőre, majd felszállt tizenöt vietnami. Ők még pont befértek, viszont a következő megállónál, ahol másfél órán át pakolásztak, felszállt újabb tizenöt, és akkor már kicsit kezdtünk sokan lenni. A nép egy darabig élénken társalgott, majd elterült, ahol tudott: tele lett a folyosó is egymás mögött fekvő emberekkel. Aztán még legalább ötször álltunk meg a vaksötét éjszakában, és újabb felszállókkal sűrűsödtünk, köztük nagyon fiatal anyákkal, akik nagyon kicsi csecsemőket ringattak. Ez így ment kábé éjfélig, akkor vége nekilódultunk az útnak, és az egész buszt kriptává varázsoló hullakék ledvilágítást is lekapcsolták végre.

10
Sok jó ember kicsi helyen

Lehetett volna aludni. De hamar kiderült, hogy nem lehet: a hely még nekem is minden irányban szűk volt, pedig csak 168 centi vagyok. A lábam beszorult a V alakban keskenyedő lábtartóba, ezért azt kitömtem a cipőimmel, viszont így elvesztettem a helyből egy jó 15 centit. Mivel a fogorvosi széket nem lehetett teljesen vízszintbe állítani, folyamatosan csúsztam a műbőrön lefelé, ötpercenként feljebb kellett rúgnom magamat újra meg újra. Szomszédom úgy festett, mint egy ruhahalom a turkálósboltban: mindet magára rántott, amije volt, hogy túlélje a légkondit. A szellőzőt el lehetett ugyan zárni, de akkor a zsúfolt buszon három perc után már jelentkezett is a légszomj, úgyhogy inkább a huzatot választottuk. Az én helyzetem se volt jobb: a folyosó fölött húzódó légcsatorna ventillátora olyan hangerővel pörgött folyamatosan, mintha egy nagyobb hajó gépházában lettem volna.

02
Csinos csaj üdvözöl a laoszi oldalon

Plusz: a következő 10 órában egyszer sem álltunk meg. Igaz, nem is kérte senki. Mi, turisták (lehettünk vagy tízen) úgy gondoltuk, ha a helyiek nem szólnak, mi se fogunk rendezkedni az éjszakában, főleg, hogy ehhez emberi testek tömegén kellett volna átgázolni az első ülésen törökülésben gubbasztó kalauzig. Nem csoda, hogy igen határozottan vettük célba a Nam Khan-i határállomás mosdóját, illetve mi, férfiak az első kisebb bokrot, miután végre leparkolt gördülő kalitkánk. Előtte még döbbenten végignéztük, ahogy a vietnami és laoszi útitársak leszállnak. A sor nem akart véget érni, máig nem értem, hol fért el ennyi ember. Utcai étkezdében árult sült kutya legyek, ha nem voltunk legalább százan a buszon.

Míg én a rejtélyen töprengtem, a busz tetejéről leraktak egy csomó batyut, zsákot, csomagot és tyúkokkal teli tyúkketrecet, a jónép pedig percek alatt felszívódott, majd egy óra múlva a határ másik oldalán előtűnt. Újabb rejtély, hogy hol tartózkodtak a két pont között, és mikor jutottak át. Minket, távolról jötteket megvárakoztattak kicsit a határőrök, majd kaptunk pecsétet, és átbandukoltunk a laoszi oldalra, ahol viszonylag gyorsan, 30 dollárért megkaptuk a vízumokat.

04
Hurrá, lerobbantunk! Kaland van

Újabb egy órát álltunk még ez után, majd nekivágtunk a laoszi hegyeknek, immár a hegylánc nyugati oldalán. Kukoricát és farönköket szállító irdatlan kamionok jöttek szembe a keskeny úton, de még ez se indokolta, hogy miért megyünk mindössze hússzal. A sofőr persze már tudott valamit: tíz kilométert se haladtunk, amikor egy nagy puffanás következett, majd elkezdett dobolni a futómű. Aztán egyszerűen megálltunk az út közepén, le se húzódtunk. A két első kerék elé tettek egy-egy követ, a rutinos utasok vidáman trécselve behúzódtak az út menti fák árnyékába, a sofőr, a kalauz, valamit a velük egy brigádot képező további 4-5 ember pedig nekifogott a szerelésnek. A borzasztóan túlterhelt jármű hátsó futóműve kimozdult a helyéről, és pár fokban el is fordult jobbra, ezzel így nem lehetett továbbmenni. Egy csörlővel és néhány méter lánccal nagyjából helyrehúzták, úgyhogy másfél óra múlva indultunk is tovább, majd tíz kilométer múlva újra eljátszottuk az egészet.

05
Konzílium

Ekkor egy falu szélén sikerült lerobbanni, a még mindig a buszon tartózkodó hetven ember szó nélkül bevonult a legközelebbi ház kertjébe, ittak az udvari kútból, oldalba pisilték a gyümölcsfákat, és leették róluk a gyümölcsöket. A házigazda szó és arcizomrándulás nélkül tűrte mindezt, mondjuk sok eszköze nem volt a tulajdona hatékony védelmére ekkora túlerővel szemben. Egyébként is látszott, hogy ez egy szokás, és kész. Újabb araszolás után beértünk egy kisvárosba, ahol a busszal ráálltak egy szerelőaknára, és ismét bűvészkedtek egy órácskát. Újabb vánszorgás után, délután hat óra körül elértünk végre a kőkorsóiról és aknamezőiről híres Phonsavanba, ahol meleg ételhez jutottunk, és ki tudtuk mozogni a görcseinket. A busz brigádostul eltűnt, majd másfél óra múlva előkerült, és a fejük búbjáig olajos, ám igen elégedett buszosok fürödtek, ettek, cigiztek. (A zuhany nagyon sok helyen egyben van a WC-vel, egyszerűen be van szerelve egy zuhanyrózsa meg egy lefolyó, aztán hadd szóljon. Ilyen volt az étteremben is.) Az út menti porban fülük hegyéig maszatos kisgyerekek játszottak, és nosztalgikusan felidéztem a gyermekkoromat, amit épp ilyen koszos, szabad boldogságban töltöttem el.

14
Porban, szabadon

Hanem azután nekivágtunk az utolsó (előtti) etapnak, a busz szinte száguldott a sima főúton, sikerült tehát rendesen megjavítani. Ekkor filmvetítéssel is megpróbálkoztak a busz urai, de csak egyetlen dvd indult el, amire ázsiai telefonszex-hirdetések voltak felvéve. Az is csak 3 percig ment, majd újra meg újra elakadt. A dinamikus haladás miatt érzett örömünk hamar véget ért, mert ismét beértünk a hegyek közé, és igen lendületesen faltuk a kanyarokat, összesen olyan 1247548326758934 darabot. Szomszédom, aki akkorra már kómába esett, minden balkanyarban rám dőlt, én minden jobbkanyarban visszanyomtam a helyére. Aztán éreztem, hogy kezdek megőrülni, ekkor voltam kénytelen némi meditációval helyre állítani a megbomlott lelkiegyensúlyomat.

13
Akrobatikus lepakolás

Így töltöttük el a második éjszakánkat, egészen Luang Prabang határáig, ahol beálltunk valami műanyagüzem udvarára, és a brigád lerakott több mázsa granulátumot. A dobozokat és zsákokat a legváratlanabb helyekről húzták elő, és szép kupacot raktak belőle. Mindezt lerakhatták volna persze azután is, ha minket kitesznek, de akkor menniük kellett volna még vagy tíz kilométert. Hajnal kettőkor végre megértettük, hogy mi, emberek vagyunk a legkisebb értékű szállítmány a buszon, pláne, hogy ki tudja, mi mindent rejtegettek még az egyéb üregek.

Hajnal 3-ra értünk be a Luang Prabang-i buszpályaudvarra, ami természetesen kint van a város szélén, gyalog tehát esély sincs bekeveredni a belvárosba, és nem is volt senkinek kedve ezzel próbálkozni 31 órányi buszozás után. A csomagjainkat nem találtuk a busz aljában, azok a tetőről kerültek elő, mert ugyebár a buszt többször átpakolták. Nagy megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy a pénzövem, amit a hátizsákban felejtettem, nem tűnt el, és újult erővel láttunk neki a tuk-tukosokkal történő alkudozásnak. Fejenként öt dollárról sikerült levinni az árat másfélre, így végre elindulhattunk a város felé. A tíz Zsákos Frodóból (minket is beleértve) egyiknek se volt fogalma, hova is akar menni, így az egyik német srác kinézett a Lonely Planetből egy szállást, és első lépésben oda irányítottuk a két tuktukot.

A vendégházban mindössze három üres szoba volt, na, azokat mi hárman magyarok azonnal ki is vettük, így végre véget ért az Odisszeánk, és egy forró zuhannyal köszönthettük a kelő napot. A hely és a házigazdák profizmusa, intelligenciája és kedvessége annyira megtetszett, hogy a következő öt napban ott is maradtunk.

A történetnek itt vége, mert a folytatásban csakis dicsérő és lelkes mondatok következnének a legszebb, legkulturáltabb és legkellemesebb laoszi városkáról, a buddhista kolostorokról, a mekongi hajóutakról, a vízesésekben fürdésről, az elefánt hátán lovaglásról, az elsőrangú kajákról, a francia örökség-süteményekről és kávékról, a naplementékről, az éjszakai piacon korzózásról, de ezekben nincs semmi szenvedés, így nem is szórakoztatóak.

15
A laoszi menedékünk

Annyit még a végére, hogy visszafelé repülővel mentünk Hanoiba. A busszal 31 órás út 40 percig tartott, de csak azért, mert nem nyomták az Airbusnak. Igaz, nem 50 dollárba került, hanem 200-ba. Aki arra jár majd, számoljon, mi éri neki meg jobban: a gyors és higiénikus, de elég drága repülés, vagy az olcsó, viszont rejtőjenői szórakoztató motívumokkal tarkított buszos szenvedés. Az mindenesetre borítékolható, hogy velem alvósbuszon nemigen fognak találkozni soha a büdös életben.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr565882728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trustmeimanengineer 2014.03.28. 18:13:44

mi családosan Spanyolországot vállaltuk be busszal, már vagy 10 évvel ezelőtt. Az se volt semmi, még a jóval kulturáltabb körülmények ellenére is... Főleg az odaút volt szörnyű, mert több masszív dugót is elkaptunk, így lett az út végül 34 órás. Visszafelé 28 óra alatt itthon voltunk. Ott is voltak kalandok, volt, hogy egy rosszul parkoló autótól sehogy sem fért el a busz. Ment a tanakodás, aztán leszállt 6-7 férfi, és egyszerűen arréb tették az autót. Mindezek ellenére mi is felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, némi hátfájással fűszerezve:)

Mazzzzu 2014.03.28. 18:41:30

aztazélet, én két óra buszozás után olyan vagyok mint a mosottszar :D mondjuk én kétméter magas vagyok, de nem tudom elképzelni, hogy lehet ennyit buszozni, de sztorinak elsőrangú

pitz75 2014.03.28. 18:58:15

Spanyolország nekem is megvolt, busszal, 24 óra. Emeletes busz, felső szint, rettentő szűk hely, pláne hogy az előtted ülő tökig hátranyomta az ülését egyetlen laza, ámde határozott mozdulattal. Kínomban már lefeküdtem a széksorok közti padlóra, de egy nőnemű utastárs erősen ecetbe hajló lábszaga hamar visszazavart a helyemre. Ez volt az odaút. Vissza lényegében ugyanez, annyi különbséggel, hogy a nejem már annyira fáradt volt, hogy szinte le sem szállt a buszról, ennek következtében összeszedett egy mélyvénás trombózist. Az volt az isteni szerencse, hogy itthon időben észrevettük és a vérrög nem jutott térden felül. Így megúszta 10 nap kórházzal, ebből 3 szigorú fekvéssel telt. Akkoriban ez menő volt, mármint a "turistagyárak" ilyesmi módon történő utaztatása. A lényeg, a fentiek miatt azt hiszem nem érthetetlen, hogy maximálisan osztom Koncz Jani utolsó mondatának velős és rövidre zárt lényegét!

másik oldalon 2014.03.28. 19:20:46

Én 19 éve jártam meg A Costa Bravát busszal, és mindössze 26 óra volt. Szóval ennyi idő alatt is le lehet tudni, de ennyi elég is volt buszozásból egy életre :)

bajan 2014.03.28. 19:38:52

A leírás jó volt. Engem mondjuk a nem szenvedos rész legalább annyira érdekelne mint a buszos történet.

Semper Fidelis 2014.03.28. 19:56:07

@Ikukám: Á, a Costa Brava, igen. 36 óra volt oda, busszal, légakármi kidurranással, és egy Autogrillnél szereléssel :o) Visszafelé csak 32.

kewcheg 2014.03.28. 19:57:57

Ebben talán az a jó, :) hogy adott esetben egy durrdefektnél történő borulás esetén a szűk hely miatt olyan nagyon nem vetődnek ide-oda a testek,sőt esetleg talán még az ablakon se esnek ki, így ahelyett hogy az ablakon kilógó testrészeket legyalulná a busz karosszériája, csupán annyi történik, hogy a 80-100 kilós európai kalandorok a pörgésben agyonnyomnak nem több,mint csupán egy tucat 30-40 kilós laoszi nőt meg férfit...

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.03.28. 20:00:16

Erdekes lehetett :)

En speciel ruhellem az ilyen lepukkant helyeket, szemernyi kalandvagy sincs bennem hogy megismerjem Azsia eme arcat. A Karmageddon blog es jopar hasonlo iras boven kielegiti kivancsisagomat e teren.

1992ben szerencsem volt az Erzsebet tertol Londonig vegig buszozni, azota nem a szivem csucske a buszozas.

@Mazzzzu: 194cm vagyok, a buszos utazasi format nem nekunk talaltak ki.

elkeseredett.polgar 2014.03.28. 20:05:11

A magam részéről megvolt egyetemista koromban (1990-es évek közepe) a 28 órás buszút Budapestről a spanyol Costa Brava-ra, DE AZÓTA némileg idősebben (32 évesen) megvolt a McLeodGanj (a Dalai Láma Rezidenciája)-Újdelhi útvonal is Indiában.
Az utóbbi csak fele az előzőnek időben (15 óra, távolságban meg csak 550 km körül), de bízvást bármikor elcserélném vele. Mély-Ázsiában a 12 óra feletti buszutak európai mércével egyszerűen nem mérhetőek, bármeddig is tartanak.

KawaBazsy 2014.03.28. 20:08:47

3 éve hasonló, alvós vonattal mentem le Bangkokból Phuketre (Thaiföld), visszafelé meg alvós busszal. Ez utóbbin volt 1,2,3 osztály. Az elsőt választottam, nem volt drága az se. Volt rajta WC, volt utaskísérő, kaptunk kaját, takarót, volt elég hely. Este indultunk, reggel Bangkokban voltunk, 1 éjjeli szállást is megspóroltam. Onnan pedig helyi busszal mentem át Kambodzsába, majd a határtól Angkorba. Tudtam, hogy van repülő is, s az se drága, de kár lett volna kihagyni az élményt.. Ha rendszeresen utaznék, akkor persze a repülőt választanám.

Rocko- 2014.03.28. 20:23:16

*indokok, hogy én miért nem megyek ázsiába.*

elkeseredett.polgar 2014.03.28. 20:40:26

@Rocko-: Áááá, ez csak gyenge mentség lehet.
Idézzük csak vissza ismét. Volt egy "deluxe" (amit ez 1997-ben jelentett) busszal abszolvált 28 órás út Budapest-Barcelona viszonylatban. 28 óra volt, mert jól haladtunk. Ahogy ez jó magyar szokás, indulás után 2 órával a busz 3/4-e velem együtt be volt már ba*szva jó pálinkáktól, stb. Én úgy emlékszem, hogy az olasz szakasz 3/4-énél, Brescia magasságában eszméltem ismét. Megcsináltuk, bár fárasztó volt.

India: Vannak 48 órás buszutak is, én a párommal csak bő 15 órát toltam, de ez NEM alvós busz volt. Sőt. Az európainál roppantul alacsonyabb komfortfokozatú, 160cm-es indiaiakra méretezett helyi ülős busz (TATA), ott ez volt a deluxe, mert volt benne ventilátor, ettől lett "deluxe". A versenyzők rutinosak, az indulási helyen nem kólát+chips-eket árulnak, hanem mindenféle altatót meg antipszichotikumot, bármit, amitől kikapcsolsz az utazás idejére. A fele utas buddhista szerzetes volt (mégiscsak a Dalai Láma székhelye), felük úgy be volt állva, mintha nem is buddhisták, hanem dél-amerikai gettósrácok lettek volna.(Ami egyébként kár, mert az út több, mint fele a Himaláján keresztül vezet és gyönyörű, legalábbis az európai autópályák monotonitásával nem lehet összehasonlítani).

Meg kell ezt is csinálni, bár ismétlem, azóta sem erőltetem az ázsiai buszutakat annak ellenére sem, hogy hosszabbat is utaztam már, meg annak ellenére sem, hogy jóval olcsóbb.

DE ÁZSIÁT KIHAGYNI EMIATT?

Szóval egyetértek a cikk írójával.

mükkemakk 2014.03.28. 20:54:46

Minden évben egy francia buszos síúttal vezekelek az előző évi bűneimért...21-26 óra közötti utazással elmaradhatatlan DVD-filmekkel, autogrillel. De megéri.

átlátó 2014.03.28. 21:16:24

...megkivantam ezt...

Rocko- 2014.03.28. 21:19:55

@elkeseredett.polgar: ez csak egy indok a sok közül, ott van amit @visszakettopadlogaz: említ, magas emberként a buszozás inkább kínázás, mint élmény, utaztam én már hasonló időket (budapest - dél-franciaország, vagy budapest-görögország), nem esett jól.
de mondom, ezen felül kapok én másodkézből infot ázsiáról, és mindig csak megerősít, hogy nem nekem való hely az.

fruszti 2014.03.28. 21:56:33

Nekem a rekord Budapest-Malaga valami 48 óra alatt, de ebben benne volt a sofőrök kötelező 10 órás pihenése. Többször is buszoztam egy időben ilyen 20 óra+-os időket, némi tapasztalatot össze tudtam szedni e téren. Alapvetően két iskola van, az egyik szerint a komfortosság illúziója kényelmes ruházattal, időnkénti fogmosással és a pihenőkben az elgémberedett végtagok nyújtásával fenntartható, persze egy ideig. A másik az alkoholfogyasztás segítségül hívása annak obligát hatásaira apellálva (vö. teleportálás: iszok még egyet és otthon térek magamhoz), vagy ha az utastársak ezt nekik kevéssé felróható módon inkább nem tolerálják, akkor még kézenfekvő lehet másnaposan, kialvatlanul, esetleg ezek kombinálásával terhes állapotban az indulási helyre érkezni. Egyszer így sikerült az éjszakából érkezve egy Bp-London távon az út nagy részét átaludván a kompnál kelni, igaz ehhez hozzátartozik, hogy a hátsó üléssor jelentős hányadát vontam önkényesen impériumom alá, morózusan elhárítva az utastársak tiltakozását.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.03.28. 22:45:43

@Rocko-: lemenni floridaba, ( Sarasota kornyeken vagy lemenni Key Largo ig vagy egesszen Key Westig ) kiulni estefele az azurkek tukorsima viz melle, enni egy Rib Eye steaket kozepessen atsutve ( esetleg NewYork Strip de azt csak vegszukseg eseten mert ritkan csinaljak jol ) melle konnyu kaliforniai vorosbort, vacsora utan kerni egy laza kis koktelt kacskaringos szivoszallal es a parton egy boxban betenni egy "hogyan utaztam at Indiat ( tetszoleges indokinai orszag behelyettesitheto ) autobusszal" dvdt az oke, de elmenni szemelyessen egy olyan orszagba ahol dogletes a klima es mindenki kopkod, budos es le akar huzni es ott szagolgatni negyven iksz oran keresztul egy rokonlatogatasba igyekvo hanoi cipesz honaljszagat az KIZART.

nekem a nyaralas nem a szop@srol szol.

kabelbarat (törölt) 2014.03.28. 23:03:53

Milyen pazar kis videós anyagot lehetett volna ebből összerakni, ha van náluk egy dslr, vagy legalább egy gopro.

Jockey11 2014.03.28. 23:07:52

Ha már Vietnám és alvósbusz (igaz "belföldi" viszonylatban): Hanoi - Hue - 13 óra megállás nélkül, majd még Hoi An - Nah Trang ez is úgy 11 óra körül, de már legalább volt egy pisiszünet, Nah-Trang - Saigon (Ho Si Min City)8-9 órás út, de ez is egy szünettel. Persze volt köztük mindig 3-4 nap a regenerálódásra, ellenben sportszerű nehezítésként a 188 centimmel abban a bizonyos fogorvosi székben én lecsúszni sem tudtam. Így utólag visszagondolva (főleg a vietnámi közlekedési morálra és kultúrára) nekem először nem is ezen utak kényelmetlensége jut eszembe, hanem az, hogy többet busszal már sehova sem utazhatok, mert a halálos buszbalesetek elkerülésére születésemkor kiadagolt mázlimat valószínűleg elhasználtam. Hogy a belső világítás és a szembejövők reflektorai ne ébresszenek fel szemtakarót (az állandó dudálásra meg jó kis 3M füldugót) használtam az alváshoz, de néha, amikor felébredtem menet közben (mert éppen felütött az alváz a futóművön) hibáztam, és kinéztem előre. Az éppen aktuális sofőrünk által elkövetett manőverek láttán ugyanis többször lepergett előttem életem filmje. Maradjunk annyiban, hogy nincs az a civilizált bíróság ami ezekre a megmozdulásokra egy esetleges baleset tárgyalása során elfogadná az "előzés" vagy "előzési kísérlet" kifejezéseket.
Komolyan mondom a 40-es 50-es évek berepülőpilótáinak több sanszuk volt a túlélésre mint nekünk.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.03.28. 23:08:10

@Rocko-: nem nem nem, well done az nem az inyenceknek valo - a steak felig, felnel jobban atsutve (rare done or rare well done) a legjobb, akkor "benne maradnak " az izek - en igy tudom ajanlani, nekem igy a legjobb.

rbalint88 2014.03.29. 00:58:18

én "csak" 16 órát buszoztam Strassbourgig, de akkor megfogadtam, hogy csak repülővel, mert 2-3 órát még ki lehet bírni a fapados fegyencjáratokon görnyedve, de ugyanez a póz 15-16 órán keresztül már nem annyira szórakoztató. pedig csak 186 cm magas vagyok, ami eléggé átlagosnak mondható.

Don Tejbegríz a féllábú matrac · http://konyvespolc.webnode.hu 2014.03.29. 02:50:28

Látom vannak itt mazochisták szép számmal, nekem már az is sok volt mikor egyetemista koromban két órát kellett ádigálnom a távolsági buszon, hogy leérjek Szegedre, nem sírom vissza.

Grifter 2014.03.29. 03:52:01

A képek nálam rosszul vannak, vagyis nincsenek a galériában: Csak az első buszos meg az utolsó csajos között lapozható, kettő darab van összesen.

Grifter 2014.03.29. 03:53:12

(Izé, nem utolsó, valahol középen van a cikkben: "Csinos csaj üdvözöl a laoszi oldalon")

sompetike 2014.03.29. 06:56:00

@visszakettopadlogaz:

Ott a pont.

Milyen igaz mondás:"nekem a nyaralás nem a szopásról szól "

DrSzoke 2014.03.29. 07:02:51

@visszakettopadlogaz: korfuggo is ez.48 evesen mar satorozni sem szeretnek,30 eve meg motorral vagtunk neki a Balatonnak,stb egy pokroccal meg egy 2 szemelyes satorral es elveztuk.Amugy Azsiaban is meg lehet talalni az europai igenyeknek megfelelo helyet es korulmenyeket,aztan megiscsak Azsia.Malajziaba pl tuti vissza fogok menni.

Schütii 2014.03.29. 09:27:24

Nem értem azt aki a mi jó kis nyugat-balkáni nyomorunkból még nagyobb nyomorba vágyik, hogy jól érezze magát. Habár.. Az legalább egy szabad nyomor.

venturaea 2014.03.29. 10:10:21

@Rocko-: azzal el is asztad a sztéket, akkor inkább egyél vajaskenyeret...

Csabby 2014.03.29. 10:21:27

Húúúú...ezt én nem csináltam volna végig. Így olvasva azért kellemes kis kaland...

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.03.29. 14:47:03

Egyiptom Hurgada >Kairó busszal indulás éjjel 1 kor ,érkezés 9 re,egész nap loholás a tűző napon piramistól a műmlékekig ,délután 4 kor vissza érkezés kb éjfélre, soha többet!!
A sofőrők így is tolták neki.

_Toto_ 2014.03.29. 18:04:23

Gratulálok a kalandhoz! Én 2 éve pont ezért nem vállaltam be a buszozást, és repültem Hanoi és Luang Prabang között. Emlékeim szerint nem volt észvesztően drága az út, kb 130 dollár körül. Mondjuk amikor a reptéren a tuktukról leszállval meghallottam a "Luang Prabang International" reptér szomszédségéban kapirgáló kakas kukorékolását, és megláttam a minket elszállítani hivatott Lao Airlines légcsavaros repülőjét, nem öntött el túlzott bizalom, de végül kellemesen csalódtam.

zsebkettő 2014.03.29. 20:23:16

Figyelj, tök jó, hogy életben maradtatok, és tíz év múlva visszavágysz majd az alvósbuszra. Olvasni mindenesetre jó volt. Az öt perc, figyelmesen.

SwedishRunner 2014.03.30. 12:00:46

@Gyurma73: Ilyen jól megy a biznisz, hogy Egyiptom? Huhuhúúúú

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2014.03.30. 13:43:15

Még a kilencvenes évek elején az akkori munkahelyem szervezett és fizetett egy buszos utat Oberwartba egy építőipari kiállításra-Kaposvárról indultunk egy akkoriban azért még menőnek számító "repülő üléses" Ikarusz busszal.
Voltunk vagy tizen asszonyokkal együtt. Aztán Nagybajomnál jött a meglepi! A helyi állami gazdaság tehenész szakcsoportja kapott ajándékba egy utat a vezetőségtől--egy építőipari szakkiállításra! Ne tudjátok meg!!!! Az egész ut nem volt hosszú, de én akkor megfogadtam, hogy ha nem tudok saját autóval, vagy repülővel elmenni valahova, akkor nem megyek!

schramjanko 2014.04.01. 06:45:17

Én egy hónapja jártam meg fordított útvonalon, de nem volt annyira para. Talán az utolsó pár óra, de nagyon jókat aludtam az úton. De én laoszi busszal mentem, amiben nem fogorvosi székek vannak, hanem szinte teljesen sík ,,ágyak'' 2x2 szék közte a folyosóval két emelet magasságban. És szerencsémre csak kb. egy órán át volt szomszédom, ő a határ előtt szállt fel, a határon pedig el is tűnt. A legnagyobb baj ezeken a buszokon (a laoszin) ha baleset van akkor az ágyak által félbeosztott ablakokon max a helyiek férnek ki...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.05. 03:25:22

Hahaaa, kurvajó a szöveg, meg a kommentek is... :D Valahova egyszer még gyerekkoromba mentünk mi is ilyen alvósbusszal, ha jól emléxem, azon én is megfogadtam, hogy ilyet soha többet.Azóta még meg is nőttem, 197 vagyok.Ja, mi van itt, mindenki ekkora nagy darab állat? :D Szóval ha csóró vagyok, megyek biciklivel, robogóval és alszom sátorban, vagy akár a szabad ég alatt, de vízszintesen_és_mozdulatlan_helyen, az hétszentség.Amúgy meg v2pg-kollégánál a pont a nyaralás milyenségével kapcsolatban...